Róbert Péter

Uhrman Iván: Könyvek az első pogromról

2022.07.11.

 

Uhrman Iván könyvei az ókori és középkori világ rejtélyeibe vezetik be az olvasót. Mivel otthon van az ógörög nyelvben több munkája foglalkozik a hellenisztikus világ zsidó közösségeivel. Két könyvében is találkozhatunk az alexandriai zsidóság sorsával, nagy alakjaival, így a nagy Philon tudóssal. Először lefordította Flaccus ellen írt könyvét, amelyben Philón a szörnyű i.u. 38-as alexandriai pogromról számol be, elemezve az okokat és a felelősséget.

 

 

Megtaláljuk ebben az Attraktor kft. gondozásában megjelent könyvben Grüll Tibor tanulmányát a római-zsidó kapcsolatokról és Uhrman Iván elemzését a korabeli Alexandriáról. Ehhez kapcsolódik A pogrom prototípusa című ugyanennél a kiadónál most megjelent monográfia, amely kiteljesíti a témát.

Előszavában a szerző vitatkozik Sandra Gambettivel, aki az áldozatokat teszi felelőssé és Philónt rágalmazással vádolja, majd a "pogrom" kifejezést etimológizálja, idézve az 1907-es első magyarországi szómagyarázatot. Az orosz szó indoeurópai gyökerei sem homályosíthatják el a "megdöbbentően hasonló események" megtörténtét. Megjelennek a könyv lapjain a zsidók elleni pogány támadások az V. századtól, majd az Alexandriába való zsidó bevándorlás története, amely egy mai értelemben multikulturális várost teremtett.

A zsidó lakosság számának emelkedését többek között az is magyarázza, hogy a zsidók mindig felnevelték gyermekeiket, míg az egyiptomiak és görögök gyakran kiskorukban eltaszították őket. Erőteljes volt a görögösödés, nevük, nyelvük, szokásaik az asszimiláció korai példái.

Ez nem menti meg őket az antiszemitizmustól, amelyben az egyiptomi őslakók és görög telepesek sajnos egymásra találnak. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a zsidók "a mindenkori idegen megszállók hűséges segédei" lesznek. Gazdasági tevékenységük is kivívja a többi városlakó irigységét. Ezek a vádak a későbbi századokban megismétlődnek, bár ekkor még pl. az uzsora nem szerepel köztük.

Felmerül a kérdés, volt-e polgárjoguk, úgy tűnik nem mindnek, csak az eredeti makedón hadseregben szolgáló zsidó katonák leszármazottainak. Területi elhelyezkedésük alapján fellelhetjük itt a gettó egy korai formáját, már a pogrom előtt vannak sérelmek, pl. kizárják őket a gabonaosztásból.

Nagyon tanulságos a szereplők bemutatása, magával Caligula császárral kezdve, aki szobra szentélybe vitelének tervével a tragédia egyik kezdeményezője volt. Flaccus kormányzó eleinte a zsidók kedvence, de nem akadályozta meg pogromot.

Isidóros, Lampon és Dionysios előkelő görög polgárok befolyásolhatták volna a csőcseléket, de nem tették meg. Heródes Agrippa is megjelenik, ekkor még nem zsidó király, de fényűző bevonulását az izgatott légkörben provokációnak tekintik.

Ezeket a fejezeteket – de a többit is - nagyon érdemes az első könyv azonos című részeivel egybevetni, Grüll Tibor kísérő-tanulmányai figyelemre méltóak.

Nem hagyja ki a szerző Philónt, megvizsgálja hogy lehetett-e része az eseményekben. Összegzésben felteszi a kérdést: ki a felelős az események megtörténtéért, tehát a vérfürdő előidézéséért? Megállapításai szerint Caligula vagy Flaccus a főbűnösök a történelem első olyan eseményéért, amelynek zárásul olasz meghatározását idézi: "Antiszemita népfelkelés, melyet a központi hatalom még inkább felbátorít, s amelyet fosztogatások, dúlások és öldöklések kísérnek."

Ennek a két könyvnek egyike is alapos képet nyújt erről a történelmi korszakról, de együttes elolvasásuk nagyon jól kiegészíti egymást – és ismereteinket.

Mindkettő sok jegyzetet tartalmaz, az irodalomjegyzék imponáló.