KÖNYVEK

 

Waldapfel László naplója

Egy polgár naplója a vihar előtt

 

Az 1911-ben született Waldapfel László (Bp., 1911. dec. 25. Bugyonnij környéke, SZU, 1942. dec. 11.) tehetséges matematikus volt, de mielőtt még igazán kibontakozhatott volna tehetsége, munkaszolgálatosként pusztult el a keleti fronton.

1933 és 1941 között egy iskolai füzetbe ír naplója keresztmetszetét adja a művelt zsidó középosztály életének, gondolkozásának ezekben az években. Nem sok cselekmény van benne, de ezeket érzékenyen elemzi és megpróbál következtetéseket levonni belőlük. Amikor nekifog a naplóírásnak ő is csak reméli, hogy "történhetnek velem, körülöttem események…" de egyik fő célja: "gondolattöredékeimet szándékozom itt közölni". Meg is teszi, s ez teszi nemcsak érdekessé, hanem kordokumentummá napjainak leírását.

Nem sok szállal kötődik zsidóságához, de nem keresztelkedik meg, noha az első bejegyzésben 1933 karácsonyán az evangélium megismerésére készül. Ezzel párhuzamosan akar az Ó-Testamentummal foglalkozni, mint őszintén bevallja: "Ha megismertem a zsidó vallást, akkor több joggal hagyhatom esetleg ott, vagy sokkal mélyebb motívumokat szerezhetek magamnak arra, hogy kitartsak mellette, mint amilyenek eddig fennállanak".

A rákövetkező évben nevelői munkakörben dolgozik budai zsidó cserkészcsapat "farkaskölykeinél", ahogy a mozgalomban a legkisebbeket nevezték. Pszichológiai kísérleteket végez a "falkaszer" foglalkozásokon, úgy tűnik vegyes fogadtatással.

Kiveszi a maga részét a korabeli társasági életből, az összejövetelek nívósak, könyvek, társadalmi problémák kerülnek szóba, de azért táncolnak is. Jellemző komoly a tudományos érdeklődésű ifjú komolyságára, hogy a tánc "világnézeti problémát jelent" számára. Sokat ír olvasmányairól, szellemi kalandjairól. Érdekes, hogy felnőtt korában lát először operát.

Karácsony Sándor körébe jár, nagy vitákat hallgat meg, de még nem mer beleszólni, az iskolában ahol tanít, ritkán szólal fel a konferenciákon. Gondosan készül óráira, bár főleg helyettesit. Tudományos érdeklődése matematikai szakcikkekben jelentkezik. 1935-37 években szünetel a naplóírás, 1938.. márciusában már az Anschlussal folytatja beírásait. "A közhangulat nálunk eléggé nyugtalan, aggódó és nemcsak zsidó körökben".

Előadásokat tart a zsidókérdésről értelmiségi fórumokon, egyik vitáján Hubay Kálmán szélsőjobboldali képviselő öccse részvételével, uo. bátyja a nyilasvezér is előadott.

Kénytelen érzékelni az egyre zsidóellenesebb hangulatot, még falusi kirándulásokon is! 1938 áprilisában (!) a budapesti Nemzetközi Vásáron televíziót lát és nem is lepi meg. (Nem csoda, hiszen az 1927-es Tolnai lexikon már külön fejezetben foglalkozik a "távolbalátással!)

Ősszel magyarként üdvözli a Felvidék egy részének visszacsatolását, együtt a hivatalos zsidó vezetéssel, még külön zsidó revíziós nagygyűlést is tartanak. Álláspontja, szóhasználata teljesen hazafias: "…visszakaptuk… nekünk ítélték…".

Nem hallgathatja azonban el a zsidóság többségét eltöltő aggodalmakat sem. Furcsa olvasni, de ezekben a napokban felkérik párbajsegédnek, a lovagias ügy szerencsére bocsánatkéréssel zárul.

Néhány hónap múlva már más zsidókkal együtt kivándorlási összejöveteleken vesz részt, de még Ausztráliából sem jön kedvező válasz, pedig már szorgalmasan tanulnak angolul. Eljut cionista csoportokhoz, amelyek turistakörnek vannak álcázva, de nem nyerik meg. 1940-ben a háborúra való készülődés - légvédelmi gyakorlatok, Jugoszlávia megtámadása - közben megpróbál a magánéletben vigasztalódni. "Csúnya hétköznapjaim közé egy kis ünnepet varázsoltam magamnak". Közben felcsillantja irodalmi, művészeti érdeklődését, a napló egyes oldalai tanulmányokban is megállnák a helyüket.

Jó betekintést kapunk a zsidó értelmiség lelkivilágába a két háború között. A szerző szomorú sorsa baljós háttért ad ekkori gondolatainak, illúzióinak.

Jó befejezést ad a könyvnek a függelék, a szereplő személyek említése érdekes kapcsolatrendszert villant fel, itt jegyezzük meg, hogy családi nevét viselő rokonai számottevő tudományos és vitatható politikai hírnevet szereztek 1945 után.

A munkaszolgálatról írt első tábori lapja még a "felszabadult Máramarosszigetről" üdvözli az otthoniakat, az 1943-as honvédségi értesítés már ridegen szűkszavú: "… hadműveleti területen elhunyt."

Semmi - a honvédeknél szokásos - szólam hősi halálról, hazáról: munkaszolgálatos zsidónak az nem járt!

Az ÚJ Helikon Bt. kiadványa utólag talán megadja neki.


Róbert Péter