Vajda Zoltán

Egy magyar nacionalista liberális víziója
(Gábor Vermes: István Tisza The Liberal. Vision and Conservative Statecraft of a Magyar Nationalist. Columbia University Press New York, 1985, pp. 627)

2023.05.28.

Mindig izgalmas feladatot jelent a történész számára, ha egy történelmi személyiség portréján keresztül kívánja megrajzolni egy adott korszak politikai és ideológiai képét. Különösen akkor mondható el ez, ha a szerző a magyar történelemnek egy olyan összetett, ellentmondásokkal terhes korszakát választja, mint a századvég-századelő dualizmusa. A próbálkozás mindazonáltal csak akkor járhat sikerrel, ha a kutató az. általa rekonstruált történeti valóság feltárásába olvasóját is bevonja, illetve segíti őt a következtetések levonásában.

Vermes Gábor

Már elöljáróban megállapítjuk, hogy Vermes Gábor könyve megfelel a fenti elvárásnak azáltal, hogy felszínre hozza a Tisza István nevéhez fűződő korszak alapvető meghatározó jellemvonásait, láttatva ezzel a mélyebb összefüggéseket is. A kötet tehát bármennyire is az államférfi személyiségének, politikai eszmerendszerének a részletes rajzát ígéri, egyben a Monarchia magyarországi felében zajló politikai élet eseményeit, azok mozgatórugóit tárja elénk és mindezt - természetesen - Tisza István alakja köré szervezve teszi.

Azok a feltételek, amelyek között Tiszának ki kellett alakítania politikai eszmerendszerét és amelyek között a kor politikai küzdelmei zajlottak, nyilvánvalóan magukban hordozták a fennálló rendszer jellemzőit, belső ellentmondásait.

A korszak legfőbb ellentmondását annak - bár ezt a szerző így nem mondja ki - egyfajta kettős konzervativizmusa fejezte ki. A konzervativizmus Magyarországon ezidőtájt ugyanis - eszmetörténeti értelemben - nem csupán a hagyományos értékekhez, osztálystruktúrához és bizonyos értelemben a gazdasági rend szerhez való ragaszkodást foglalta magában, hanem - értékkategóriaként - a klasszikus liberalizmus magyarországi eszméihez való erős kötődést is. A kor politikusai továbbra is változatlan meggyőződéssel vélték magukénak tudni a liberális örökséget, és sokan úgy gondolták, hogy annak fő értékeit - a szilárd alkotmányosságot, a társadalmi osztályok közötti érdekazonosságot, amely kiterjed a nemzetiségekre is - sikerült csorbítatlanul megőrizniük. Az is megfigyelhető - amint azt a szerző az időszak egyik döntő ismérveként jelöli meg -, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus közötti határvonal egyre inkább elmosódott, és elsősorban a politika gyakorlata határozta meg, hogy melyikük kerüljön előtérbe.

Tisza politikájában két, egymással fokozatosan ellentétbe kerülő elv kapott kitüntetett szerepet. Az egyik a magyar érdekek védelme a Monarchián belül, a másik pedig az Ausztriához fűződő viszony fenntartása volt. Ez az elképzelése abból az alapelvből következett - amit a kiegyezést létrehozó magyar vezetők is fő szempontnak tekintettek annak idején -, hogy bár ő egy független magyar államot látna szívesen, de a külső fenyegetettség miatt a Magyar Királyságnak szüksége van Ausztriára. Ezért - és ez vált legfőbb életcéljává - a magyarság fennmaradása érdekében mindenáron fenn kell tartani a kiegyezés rendszerét és szembe kell szállni minden olyan törekvéssel, amely - ha áttételesen is, de - megrendítheti azt. Ez a veszély Tisza számára leginkább az alábbi kérdésekkel kapcsolatban jelentkezett: a két országfél viszonya, a nemzetiségi kérdés, a magyar társadalmi hierarchia, az uralkodó osztályon belüli (gazdasági, vallási) ellentétek problémája. Az ezek megoldásáról folytatott viták során alakult ki a Tisza-féle taktika: az érdemi reformok megelőzése céljából vagy kisebb reformokkal - valójában engedményekkel - igyekezett leszerelni az ellenzéket vagy pedig, ha elég erősnek érezte magába gyakran a liberális parlamentarizmus hagyományaival merőben ellenkező módszerekkel vette elejét a nagyobb bajnak.

Tisza politikai pályájának alakulásában, politikai elveinek megfogalmazásában igen nagy szerep jutott személyes tulajdonságainak, jellemének, amely mindenekelőtt a családi környezet, azon túl pedig apja hatására formálódott. A kálvinista értékrendhez való kötődése, kálvinista szellemű neveltetéséből fakadó fegyelme, hatalmas munkabírása, következetessége az általa képviselt eszmékkel kapcsolatban és küldetéstudata, amely számára annyi energiát biztosított, de amely egyben tragédiájához is nagymértékben hozzájárult, alapozták meg a körülötte már korán kialakított mítoszt. Ugyanakkor ezekből vezethető le az a tulajdonsága is, hogy az általa helyesnek gondolt nézeteiben semmiféle nyomás sem tudta alapvetően megingatni. Társadalomszemléletébe nem fért bele az ország felgyorsuló modernizációjából fakadó társadalmi konfliktusok - mint például a parasztság szegény rétegeinek problémája - mélyebb megértése. .(Ne feledjük azonban, hogy az empirikus társadalomkutatás alapozásának a szakasza tart még ekkor a fejlett Nyugaton is.) Tisza úgy vélte, hogy az agrárproletárok nyomora egyedül az alkoholizmus és a munkakerülés következménye. Erről pedig kizárólag ők tehetnek, hiszen egy szabad államban szabadon rendelkezhetnek sorsukkal. Az ag­rármozgalmakat az általa feltételezett nemzeti egységre nézve tartotta veszélyesnek. A parasztság ugyanis Tisza szemében nem jelentett önálló politikai erőt, uraikhoz patriarchális viszony fűzte őket, akik ellen a közéjük férkőzött agitátorok lazíthatták fel őket.

A munkásság gondjairól, amely Magyarország Tisza által nagy csodálattal és lelkesedéssel figyelt iparosodásával párhuzamosan kezdett az egyik, a társadalmi stabilitást fenyegető tényezővé válni, már differenciáltabb volt a véleménye. Mégis úgy vélte, hogy elégedetlenségüket nem politikai jogok adományozásával kell leszerelni, hanem azzal, hogy a munkaadók vállalják olyan jóléti intézkedések bevezetését, amelyek enyhítik a tőke-munka ellentétet. Mindazt azonban egyéni kezdeményezésektől várta, nem pedig német mintára, az "államszocializmus" bevezetésétől.

A hazai nemzetiségekről vallott elképzeléseiben továbbra is a hagyományos magyar liberális eszmék vezérelték, alárendelve azokat a magyar nacionalizmus érdekeinek: a nemzetiségiek a politikailag egységes magyar nemzetállam honpolgárai, akiknek kultúráját és nyelvét tiszteletben kell tartani. Renitenskedő vezetőiket viszont szigorúan meg kell büntetni, ha az uralkodó magyar nemzet ellen hangolják őket. Az erősebb és gyengébb nemzetek közötti ellentétet nem lehet elkerülni, mivel az erősebb - Tisza szerint jogosan - meg akarja őrizni kiváltságait.

A magyar politikai élet alapkérdését Tisza az önálló magyar parlamentben látta. Ez állt gondolkodásának középpontjában. Az Ausztriától való különállás egyik legfőbb biztosítékának:, a "szabadság templomának" tekintette, melynek működését nem teheti lehetetlenné az obstrukciós politika. Ez ugyanis a Monarchia, így Magyarország létét is fenyegeti.

 

Mivel azonban Tisza a kiegyezési konstrukciót is támadó ellenzékben látta a nemzeti egység egyik bomlasztó elemét, semmiféle eszköztől sem riadt vissza, hogy meggátolja annak akaratának érvényre jutását a parlamentben vagy a választásokon. Ebben az ellentmondásban rejlett szűklátókörűségének legfőbb oka, hiszen rendíthetetlenül ragaszkodott ahhoz a parlamentarizmushoz, amelyet a nemzet érdekében ó maga próbált partementen kívüli erőszakos eszközökkel megzabolázni. Politikai pályája, amely rövid megszakításoktól eltekintve parlamenti csatározások közepette húzódott, így kudarcokkal és átmeneti jellegű győzelmekkel volt vegyes.

Tisza a háború kitörését kezdetben nem fogadta a Monarchia legtöbb vezetőjéhez hasonló lelkesedéssel, ám mivel koncepciójába illeszkedett a háborúnak a látszólagos nemzeti egységre gyakorolté hatása, elfogadta az elkerülhetetlent. A háború teremtette rendkívüli helyzet megnövelte Tisza kezdeményező és irányító szerepét, és teljes erővel belevetette magát a diplomáciába, a katonai, gazdasági szervezésbe és újfent kipróbálhatta teherbíró képességét. Eközben azonban egyre inkább elszigetelődött politikai szövetségeseitől is. Továbbra sem volt képes lemondani az ország stabilitásának víziójáról, és mindenáron el akarta kerülni, hogy a kialakult rend kívüli helyzetben az általa elképzelt társadalmi érdekazonosság bomlásának folyamata felgyorsuljon: a szavazati jog kiterjesztése szerinte éppúgy a háború elvesztését eredményezte volna, mint a vereség a harctereken. A háborús erőfeszítésekhez nem kapcsolódó reformokat egyértelműen elutasította, azzal, hogy azokat a háború utáni periódusban kell megvalósítani. Vermes szerint a háborús vereség beismerése jelentette azt a pillanatot Tisza számára, amikor kénytelen volt szembenézni a valós helyzettel a Monarchia kudarca pedig egyben Tisza István egész politikájának elveinek a kudarca is volt. Ezt felismerve, a politikust már megváltásként érte a halál amely "megszabadította őt az elkerülhetetlen fiaskó következményeinek az elviselésétől."

 

A szerző értékelése szerint Tisza a magyar nemzet megmentése érdekében kezdettől fogva egy erős magyar állam megteremtésén fáradozott, amit az arisztokrácia-dzsentri szövetségre kívánt alapozni. Ragaszkodott az apja által kidolgozott modellhez, a körülmények azonban közben megváltoztak, bonyolultabbá váltak. Azokat az elemeket pedig, amelyek nem illettek bele az általa kialakított képbe, rendellenesnek minősítette és nem tulajdonított nekik különösebb jelentőséget. Az ellenzékhez való viszonyában is az a gondolat vezette, hogy az övéitől eltérő nézetek irracionalitásból, személyes érdekből, vagy egyszerűen csak a mindenáron feszültséget kelteni akarók izgágaságából táplálkoznak.

Tisza István ellentmondásos, valódi sikerekben kevésbé bővelkedő politikai pályájának elemzése, értékelése csak kora jellemvonásainak egyidejű figyelembevételével végezhető el. Ezt a szempontot - véleményünk szerint - Vermes Gábor maradéktalanul szem előtt tartotta. Abban a rendszerben, amely már létrejöttekor magában hordozta megszűnésének lehetséges előidézőit, az államférfinak, ha a felszínen akart maradni, természetesen igazodnia kellett annak szabályaihoz, működésének törvényszerűségeihez. Más kérdés, hogy mennyiben volt képesek és hajlandó magát a rendszer elemeit megváltoztatva, a lehetőségeket kihasználva leküzdeni azok determináló erejét. Ezt a problémát veti fel Vermes Gábor könyve és segíti az olvasót, hogy eljusson annak megoldáshoz.