Mary Gluck: A láthatatlan zsidó Budapest
Mary Gluck amerikai egyetemi tanár könyvének már a címe is meghökkentő: A
láthatatlan zsidó Budapest. Hiszen a magyar főváros zsidósága sohasem volt
láthatatlan, inkább számarányán felül szerepet vállalt külső és belső
képének, jellegének kialakításában!
Nos, a szerző - aki természetesen magyar zsidó származású - elsősorban nem a
hivatalos zsidó nyilvánosságot vizsgálja, az ünnepségek, közéleti
megnyilatkozások világát, bár ezek is helyet kapnak, Wahrmann Mór egy egész
fejezetet, hanem ami a háttérben maradt, amiről kevesebbet beszéltek.
Megjelenik immár magyarul is kiadott könyve lapjain a békebeli híres pesti
kávéházak és mulatók élete, megelevenednek a - nagyrészt zsidó -
tulajdonosok, alkalmazottak és vendégek napjai-éjszakái. És mindez
tudományos alapossággal, elemezve, sok lábjegyzettel, ami néha a hosszú
mondatokkal lassítja az olvasást, de a rengeteg anekdota és a - nagyrészt
hírlapi - illusztrációk kárpótolnak érte.
Többször bevallja, hogy a címmel ellentétben csak Pestről, hiszen a főváros
másik fele az egészen más világ, hősei nem Budán éltek, csak ritkán akadt
dolguk a Duna jobbpartján.
Szakít a korabeli Budapest "cizelláltan ál-histórikus" ábrázolásával,
amelyet Beöthy Zsolt-idézettel szemléltet, inkább a Kiss József és Kóbor
Tamás által ábrázolt városi identitást elemzi. Foglalkozik a korabeli
Budapest-útikönyvekkel, azért is mert ezek nagyrészt zsidó szerzők alkotásai.
Utána két fejezet a magyar liberalizmus már észrevehető hanyatlásával -
amelynek a tiszaeszlári vérvád szomorú bizonyítéka - és Wahrmann Mór ívelő
pályájával ad képet Magyarország és benne a frissen egyenjogú és ezért
hálából magyarrá válni siető zsidósága gyors fejlődéséről. Talán nem
véletlen, hogy Wahrmann életének bemutatását a temetéssel kezdi amikor a
megnövekedett zsidó öntudatot jelzi, hogy kérésükre nagyobbra cserélték a
gúnyosan csak Börzevicynek titulált zsidó politikusért a parlamentre
kitűzött gyászlobogót. Sérelmek ellenére "öncenzúra" és "tapintat" jellemzi
a zsidóság magatartását, Ágai Adolf - akiről a 200. évfordulón nem árt tudni,
hogy Arany János volt a gimnáziumi tanára - lapja a Borsszem Jankó is
önkritikusan ábrázolja a zsidóságot. Karikatúráin Spitzig Icig és
Steiffensteiner Salamon visszatérő figurái keményen odamondogatnak az
újgazdagoknak és a maradiaknak.
Legszórakoztatóbb része a könyvnek a budapesti orfeumok és kabarék
ismertetése, a szerző itt sem fukarkodik a tudományos definíciókkal,
némelyik mondatát háromszor is el kell olvasni, de az ismerős helyszínek és
figurák megérik a fáradságot. Nagy érdemük van ezeknek a szórakozóhelyeknek
a magyar nyelv budapesti győzelmében, közönségükkel együtt váltottak nyelvet.
Ez áll az operettre is, amelyet Gyulai a drámaművészet népszerű formájának
nevezett. Fellegvára a könnyű szórakozásnak a Terézváros, amelyről tévesen
állítja, hogy a századfordulón csak 15.000 lakosa volt, később az
Erzsébetváros is. (Lehet, hogy ezek voltak a mai romkocsmák ősei?)
Társadalmi szerepe is van a mulatóknak, "integráló és felforgató", sőt
„megszűnteti a bináris "választási kényszert". (Aki kíváncsi rá hogy ezen
mit értsünk olvassa el a könyvet!)
Sok meglepő ismeretre tehetünk szert, pl. a programfűzetek demokratizmusáról,
Heltai Jenő mint író és szerkesztő zárja a fejezetet, ahogy lapja a Fidibusz
a Borsszem Jankó korszakát és stílusát. Közismert vitája nagybátyjával,
Herzl Tivadarral tükrözi a millenniumi évek magyar zsidóságának optimista
álláspontját - amely később oly tévesnek bizonyult.
Utolsó fejezetének rejtélyes címe A zsidó középosztály "ruhapróbái" ennek a
kisebbségnek a görcsös beilleszkedési törekvéseiről szólnak, amely a
társasági viselkedés elsajátításában is jelentkezett. Hivatkozik a kor
illemszabályaira, amelyek az érvényesülést segíthették elő, ahogy a
gazdaságilag előnyös házasság is.
Kiss József és lapja A Hét sikeresen képvisel egy "hibrid kultúrát2,
jelentősége kétségbevonhatatlan, Ignotusnak rovata volt benne, igaz, hogy
Emma álnéven adott tanácsokat a női olvasóknak.
Zárszava röviden búcsúztatja ezt a világot, amely a háborúban olyan véresen
omlott össze, az általa addig is gyakran hivatkozott Kóbor Tamás már a
zsidók kiűzésének vízióját vetíti fel, utolsó mondatai Borsody-Bevilaqa
1935-ös várostörténetére utalnak.
Mary Gluck amerikai történész, könyvét amerikai olvasóknak írta, első
kiadása angolul jelent meg, de magyar kötődése meghatározó.
Nemcsak a könyv elején megemlített szülei, de a Columbia Egyetemen őt oktató
Hanák Péter professzor is segíthette a kapcsolatot Magyarország kultúrájával
és történelmével, ezt jelzi Lukács Györgyről írt könyvének 1985-ös sikere.
A láthatatlan zsidó Budapest a Múlt és Jövő kiadásában a könyvhétre jelent
meg, a szerző dedikált, anyanyelvi szintű magyarsággal nyilatkozott is.
Nagyon ajánljuk elolvasni könyvét mindazoknak akiket érdekel a régi Budapest
és az ott élt régi (de remélhetőleg nem egykori) zsidóság élete. Színvonalas,
nem könnyű olvasmány, de megéri!
Róbert Péter