Bacsó Beáta

Telma Titusz rejtélyes nevének egyik lehetséges megfejtése Karinthy Frigyes messiás-figurájának és Shakespeare Hamletjének eszkatológiai, ontológiai és morálfilozófiai összevetésén keresztül

2021.08.22

1. Karinthy és Shakespeare

Karinthy és irodalmi köre nagyon szerették a különböző szójátékokat, szórejtvényeket, anagrammákat, intarziákat alkalmazni mind írásaikban, mind az életben csak úgy a játék kedvéért is. Sok ilyen szóvicc és szójáték közismert maradt még mára is, pl. a legnépszerűbb Így irtok ti c. irodalmi karikatúráiából. Sokszor egy-egy vicces, vagy találó elnevezése, névváltoztatása a betűk felcseréléséből, esetleg az első betű lehagyásából, vagy más betűvel való felcserélésből eredt, mint pl. a Babits Bihály, Atvany Lojzi, Hady Endre stb.[1]

Pont ezért a Telma név megfejtéséhez magában a névben kezdtem el keresni valamiféle játékos, Karinthyra jellemző megoldást, és egyszer csak nyilvánvaló megoldásként tárult elém a szó tükörolvasata: TELMA – AMLET, ami egyértelműen a HAMLET névre utal, az első H-betű elhagyásával – akárcsak a Hatvany név karikírozó Atvany-vá torzításaként.

De akár nem is feltétlenül kell a Hamlet név H-ját elhagyni, hisz a névnek volt egy AMLETH változata is. Bár a név eredete egészen az izlandi sagákig vezethető vissza, az óizlandi névváltozat Amlóði, jelentése bolond vagy együgyű[2], a jóval későbbi Saxo-féle latinizált változata Amlethus[3]. A szájhagyományon keresztül öröklődött a germán Amleth-monda, melynek nyomai már a középkori[4] próza-Eddában is fellelhetők.[5] A mondai anyagot a 12. sz. vége felé a dán történetíró Saxo Grammaticus dolgozta fel latin nyelven a Gesta Danorum[6] c. munkájában, mely a 16. sz. elején jelent meg nyomtatásban Historiae Danicae címen.[7] Ez utóbbi az Erzsébet-korabeli olvasók előtt ismert volt[8]. A korai változat jóval kegyetlenebb vérbosszú-történet[9], hiszen még a kereszténység előtti időből származik, bizonyos részleteiben a Niebelung-énekkel[10] mutat hasonlóságot.

Saxo feldolgozására támaszkodott a Françoisde Belleforest francia nyelvű Histoires tragiques c. többkötetes műve ötödik „sorozatában” megjelenő Amleth-változat mely 1570-ben jelent meg Párizsban[11]. 1608-ban angol nyelven is megjelent,[12], tehát Shakespeare csak a francia eredetit olvashatta a Hamlet tragédia megírása előtt (1600-1601). Viszont kb. egy évtizeddel korábban már létezett egy ismeretlen szerzőjű Ős-Hamlet is.[13] Vannak olyan szakértők, akik ezt a változatot is Shakespeare-nek tulajdonítják, viszont inkább az a valószínű, hogy csak felhasználta saját darabjához.  Már csak azért is mivel az Ős-Hamlet a korabeli senecai jellegű bosszútörténetekhez állt közelebb.[14]  Shakespeare valószínűleg az Ős-Hamlettel egy időben a Thomas Kyd tollából született Spanyol tragédiát is felhasználta Hamletjéhez.[15]

Ismerhette-e az Amleth névváltozatot Karinthy? Hangsúlyozni szeretném, hogy nem az egyetlen és kizárólagos eredetnek tartom a Hamlet nevet, csak mint az egyik lehetséges[16] hipotézissel „eljátszani”. Magyarországon Alexander Bernáth 1902-ben, a Kisfaludy-Társaság kiadásában adta közre részletekbe menő mű- és irodalomtörténeti elemzését Shakespeare Hamletjéről.[17] Tehát volt hozzá forrásanyaga, méghozzá a kor egyik legszínvonalasabb és legmélyebb, Hamletről szóló tudományos elemzése. A színházakban is játszották már a 18. sz. vége óta[18] magyarul a Hamletet, Kosztolányi[19], sőt maga Karinthy is írt róla színikritikát, jobban mondva inkább a színikritika kritikáját.[20] Amit ebben a kritikában leír Karinthy, az a korabeli szemlélettől eltérő, teljesen egyéni véleménye volt, a drámairodalom fantasztikus unikumának nevezte a Hamlet-drámát, filozófiáját és moralitását magasztalta. Ugyanakkor a bosszúálló szellem életromboló diadaláról ír, a darab végkifejletét elemezve, ami valószínűleg egyben a harmincas évek már fasizálódó korának kritikája is. Mint láttuk, Az ezerarcú lélek c. kisregényét az első világháború idején írja Karinthy, 1916-ban, egy apokaliptikus korszakban teremtve meg megváltó figuráját, Telma Tituszt. A témával való foglalkozást azonban nem hagyta abba, hiszen egészen élete végéig formálta a Telma Titusz kiáltványát.[21] A Hamlet név tükör-olvasata éppen a hamleti sors pozitív irányú megfordítását is jelentheti: az ő „Hamletje” ne az ugyan megtisztító, de mégis pusztító megváltást [22] hozza el, hanem az életet megmentő, megújító változást. De további elemzésemben majd azt is igyekszem kimutatni, hogy ennek ellenére mennyi hasonló vonást fedezhetünk fel a két főhős szerepe között, s hogy vajon Karinthy látta-e ezeket a hasonlóságokat, csak sejtésünk lehet. Hogy rajongott a Hamletért, és koránál jóval mélyebben értette, érezte a darabot, az már ebből a rövid lélegzetű tárcájából is kiderül, de ez a tárca mégiscsak egy adott angol nyelvű színielőadás[23] hatására született meg. Tehát egy teljes Karinthy-féle Hamlet-értelmezést ebből mégsem kaphatunk, s így nem marad más hátra, mint a lehetséges kapcsolódó pontok felkutatása Telma Titusz és Hamlet között, hiszen még ha esetleg ezt nem is gondolta így végig az író, csak ösztönös megérzése volt e rejtélyes-játékos névválasztásban, nekünk végiggondolni akkor is érdemes.

Karinthy nem hagyta figyelmen kívül a külföldi Hamlet-kritikákat sem. Szellemesen igazítja helyre egy amerikai kritikus, a korban divatos, a bosszú végrehajtásának halogatásában elmarasztaló Hamlet-kritikáját a Shakespeare a békebíró előtt, Egy amerikai vélemény c. tárcájában:

„Odaát még az se biztos, azt se döntötték el véglegesen, kell-e egyáltalán cselekedni - voltak Hamletek, s köztük egy, akinek minden kultúránkat köszönhetjük, aki szerint például kétféle cselekvés van: jó és rossz, hallott ilyet?! s még ez is komplikálja az elhatározást. Örülhet neki, ha a mi Hamletünk a harmadik felvonás végén mégiscsak megöli a ’vérnősző’ királyt, s hogy negyvenévi béke után mégiscsak rászántuk magunkat egy kis világháborúra, az önök kedvéért - elégedjék meg ennyivel.”[24]

Ebből a kritikai véleményéből is kitűnik, hogy morálfilozófiai szempontból mennyire egyetemesnek érezte Hamlet alakját, amely számára saját „Hamletjének” méltó mintájául szolgálhatott. A Hamletről, mint minden számára fontos irodalmi alkotásról, még humoreszk formájában is írt, mellyel természetesen a korabeli színházi viszonyokat karikírozta.[25]

2. A Hamlet Telma Titusz történetének összehasonlító elemzése

A Hamlet-drámának a kulcsmondata az első felvonás utolsó pár sora, amikor Hamlet már beszélt apja szellemével, és utána titoktartásra kötelezi az őröket és barátját, Horatiot, majd mintegy magának mondja a híres mondatot:

„The time is out of joint: O cursed spite,

That ever I was born to set it right!”[26]

„Kizökkent az idő – ó, kárhozat!

hogy én születtem helyre tolni azt.”[27]

Mit is jelent az, hogy „kizökkent az idő”? Egy apokaliptikus korszak bekövetkeztét, amit a jog szerinti király, az idős Hamlet, testvére, Claudius általi aljas meggyilkolása és a királynéval való „vérfertőző”[28] házassága vált ki. Mivel ő az ország legfőbb hatalma, akinek felkent személyében a törvényhozás, az igazságszolgáltatás uraként személyében az erkölcs makulátlan megtestesítőjének kellene lennie, bűnös tettével – immár a Shakespeare-i Hamlet-változatban - a zsidó-keresztény morál megcsúfolásával az egész világ morális rendjét sérti meg. Ezért jelenik meg a szellem, személyében a transzcendens isteni követeli a morális helyretételt a világban, ami nélkül nem folyhat tovább megszokott medrében a történelmi idő, hanem eljön a leleplezés, az apokalipszis ideje. S Hamletnek mindvégig ez a feladata. Tehát nem a vérbosszú itt a lényeg, hanem az egész világ sorsa nyugszik Hamlet vállain, ezt ismeri fel az apja szellemével folytatott beszélgetés után, s e felismerésében mondja: „ó, kárhozat! hogy én születtem helyre tolni azt.” – Hamlet felfogja, hogy világmegváltó feladata van, innentől neki is meg kell változnia, s tudja jól, hogy az igazságot egy ilyen „kizökkent” világban csak álcázó viselkedéssel derítheti ki, ezért tetteti mostantól fogva őrültnek magát (amint láttuk a neve is erre utal).

Ennek az „őrültségnek” prófétai jelentősége van, a bibliai korban még fennállhatott egy hatalmat bíráló morális erő, de a későbbi korok hatalmasai már csak leplezett formában engedték meg ezt, s a próféták szerepét az udvari bolondok vették át, akik a nevettetés művészetének segítségével mondhatták csak ki az igazságot. Nem véletlen jelenet az a drámában, amikor a híres temető-jelenetben Hamlet Yorick, a volt udvari bolond koponyájával „társalog”, mintegy önmagával is szembenézve. Nem véletlenül dicséri „szikrázó elmésségű” fiúnak, ő maga is az, csak egy lángelme képes ilyen roppant feladatra, s nem véletlen az sem, hogy sokszor a géniuszok a legjobb humoristák is egyben, (amilyen pl. Karinthy is volt). A lángelmével, éppen a dolgok mögötti igazságot-meglátással együtt jár a világot-vállon- hordozás, a felelős-emberség, amilyennek Karinthy is hitte magát, ezért is értette meg olyan jól Hamletet/Shakespeare-t, s ezért teremtett ő is géniusz megváltó-figurákat, mint amilyen Telma Titusz, akivel ő maga is azonosult.[29] Telma nem őrült, és nem is tetteti magát annak, de először őt is annak vélik a halálfélelem hiánya miatt, mikor a kolmi ütközet hahotázó groteszk haláltánc jelentében feltűnik.[30]

Az oly sokszor Hamlet szemére hányt késlekedése is prófétai felismeréséből fakad, hisz akárcsak némely bibliai próféta esetében, a felismert feladat súlya bénítja meg, hárítaná el magától az emberfeletti teher hordozását.[31]

Amikor apja szelleme hívja Hamletet, Horatio óva inti, hogy ne menjen vele, mert fél, hogy kárhozatba csalja, erre azt mondja Hamlet:

„Why, what should be the fear?

I do not set my life at a pin’s fee;

And for my soul, what can it to do that,

Being a thing immortal as itself?”[32]

„De mit félnék, ugyan?

Egy tű-fokát nem ér az életem;

S a lelkem - abban ő mi kárt tehet,

Mely halhatatlan lény, mint ő maga?”[33]

Ebben hisz Hamlet – habár egyébként egészséges reneszánsz kételkedő -, de most, ebben a pillanatban bizonyossága van, hisz apja szelleme előtte áll, látja őt, a transzcendens világgal találkozik, mikor a tér-idő kizökkent önmagából, elhárul a határ a két világ között – legalábbis számára, a kiválasztott ember számára. Telma Titusz viszont már maga a transzcendens lélek, aki földi testét levetette, mert fel tudta fedni a természet igazi arcát.[34] Miután a halhatatlanság képességére szert tett, az így nyert evilági hatalmát világmegváltói tettre akarta felhasználni.

Mint lélek vagy szellem Telma Hamlet apjának szelleméhez áll közelebb, tkp. ő az, aki elindítja a megtisztító, megváltói tettet fia, Hamlet által. Nevük egyezése is bizonyára szándékos a drámában, hisz az ifjú Hamlet tkp. ez után már nem éli saját életét, csakis az apján esett sérelem megtorlásáért, ill. az igazság helyreállításáért létezik[35], isteni, transzcendens parancsra, de nyilván belső meggyőződése miatt is, és ebben a szerepben egy az apjával, az idős Hamlet királlyal, mintha csak egy lélek két része volnának, egy túlvilági és egy evilági lélekrésszel. És ez nagyon közel áll Karinthy ontológiai és eszkatológiai elképzeléséhez, mely szerint:

„… tulajdonképpen, hogy úgy mondjam, két részből áll a lelkünk - az egyik, az abszolut, ami állandóan a túlvilágban van - s a másik, amit innen ismerünk, az életünkből, előbbinek függvénye, relatív valami, mint az álom - lélek, melynek minden élménye az éber szellem állapotától függ.”[36]

Karinthy több főhősében is megteremti saját ontológiai elképzelésének megfelelő főszereplőjét, akik épp e duális lélekfelfogás szerint léteznek, ilyen a Holnap Reggel főhőse: Ember Sándor, a Kötéltánc többszörösen összetett álmessiás alakja: Jellen-Darman-Raganza, A rossz álom c. novella főhőse, a Lepketánc Géniusza, a Mennyei Riport Merlin Oldtime-ja és a már itt szerepelt ezerarcú lélek, Telma Titusz. Megváltó képessége mindegyik főhősének ebből a duális lélekfelfogásból ered, egyben saját világuk álmodó-teremtő én-istenei is. De persze csak „eljátszottam” azzal a gondolattal, hogy a Shakespeare-drámában a Hamlet név kettőződése esetleg egy hasonló elképzelést takarna, mely kettőződés egyébként megismétlődik a Fortinbras névvel is, épp ugyanígy, a már meghalt apa és a még élő fiú ugyanazzal a névvel szerepel, és ahol a fiúnak éppúgy az elhunyt apa jogait kell helyreállítani, ahogy Hamlet esetében is. Itt van a drámában egy duplacsavar, hiszen most az idős Hamlet a jogsértő, bár tisztes párbajban nyeri el Fortinbras minden per alatt lévő birtokát. Az ifjú Hamlet épp akkor születik, amikor az idős Fortinbras meghal, és az ifjú Hamlet akkor hal majd meg, amikor az ifjú, norvég Fortinbras végszóra érkezik, hogy átvegye tőle Dánia királyi tisztét, s azzal együtt apja elvesztett birtokát. Így válik teljessé a hamleti igazságtétel, s térhet vissza a kizökkent idő történelmi folyásába.

Egyes szakértők a Hamlet-drámát a középkor betetőzésének tartják,[37] mások a középkor és a reneszánsz közé nem húznak éles határt, mert szerintük még az Erzsébet-kori világszemléletben sok a középkori elem. Sőt még az angol reneszánszt is kétségbe vonják, mint külön álló történelmi korszakot.[38] Az valóban igaz, hogy a Hamlet még sok középkori elemet ötvöz magában, hacsak a szellem teljes páncélban való megjelenését vesszük figyelembe, ami a lovageszmény korát idézi, sőt még ha pl. az Arthur legendakörben szereplő Grál-lovag, Galahad szerepét vetjük össze Hamletével, akinek szintén egy egész korszakot kell megváltania, és egyértelmű keresztény jelképként magának a Megváltónak a megszemélyesítője,[39] aki ugyanúgy meghal feladata beteljesítése után, akárcsak a dán királyfi. De a Hamlet ennek ellenére mégiscsak egy ízig-vérig reneszánsz darab. Shakespeare a reformáció korára helyezi a történetet, Hamlet a lutheri protestantizmus székhelyén Wittenbergben tanult, és oda vágyik vissza. Ő maga protestáns szellemiségű,[40] aki vallásosságát már nem a megromlott római katolikus egyházban való vakhitre építi. Minden filozofikus eszmefuttatása a lét és nem lét kérdéseiről már a gondolkodást és a hitet megújító, belátó értelemre és tudásra épül, mely egyként ötvözi a korai reformáció tiszta hit iránti igényét és a reneszánsz szabad szellemű humanizmusát. És ebben, a gondolkodást, a morált és a hitrendszert megújító szándékban nagyon hasonlít Telmára, hiszen ő is, tudatosan a lutheri kiáltvány példájára állítja össze saját kiáltványát az emberiséghez, melyet – ahogy már fentebb is említettem – a wittenbergi kiáltvány kitűzésének évfordulóján tűzi ki a londoni parlament kapujára.[41] Hiszen a világháborúval terhelt huszadik századelő épp oly bűnös és megtisztulásért kiáltó időszak volt, mint Hamlet/Shakespeare korszaka a középkor és újkor határán.

Hogy Hamlet mennyire modern gondolkodó már[42], ez abból a jelenetből is kitűnik, mikor Rosencrantz és Guildenstern a király megbízásából jönnek kipuhatolózni, hogy miért is őrült meg. Ekkor börtönnek nevezi Dániát, s értetlenségükre mondja azt, hogy:

„Why, then, 'tis none to you; for there is nothing either good or bad,

but thinking makes it so: to me it is a prison.”[43]

„Nektek hát nem az; mert nincs a világon se jó, se rossz;

gondolkodás teszi azzá. Nekem börtön.”[44]

Descartes cogito-ját és Kant kategorikus imperatívuszát, sőt akár a késő egzisztencialista Sartre-ot előlegezve veti e sorokat papírra Shakespeare. Sarte pont Descartes a szabadságról c. tanulmányában írja, hogy:

„Az igaz emberi valami, hiszen állítanom kell, hogy legyen. (…) Az ember tehát az a lény, aki által az igazság megjelenik a világban: az a feladata, hogy teljesen elkötelezze magát azért, hogy a létezők természetes rendje az igazságok természetes rendjévé alakuljon át. El kell gondolnia a világot, és akarnia kell a gondolkodást, a lét rendjét pedig az ideák rendszerévé kell átalakítania. (…) Descartes tehát teljes mértékű intellektuális felelősséggel ruházza fel az embert.”[45] 

És Hamlet ezzel az intellektuális felelősséggel létezik a világban, szerinte a morál az emberi gondolkodásból fakad, az embernek kell megteremtenie, s ebben is rokon vonást mutat Telma Titusszal, aki a bátor jó új morális rendszerét állítja fel kiáltványában.[46]

Karinthy harmadik állapot elképzelésében ugyanúgy az egzisztenciálisan szorongó, a létbevetett ember kérdésére keresi a választ, ahogy Hamlet is híres Lenni vagy nem lenni monológjában:

„To be, or not to be: that is the question:

Whether 'tis nobler in the mind to suffer

The slings and arrows of outrageous fortune,

Or to take arms against a sea of troubles,

And by opposing end them? To die: to sleep –

No more – and by a sleep to say we end

The heart-ache and the thousand natural shocks

That flesh is heir to: 'tis a consummation

Devoutly to be wish'd. To die, to sleep:

To sleep, perchance to dream: ay, there's the rub,

For in that sleep of death what dreams may come

When we have shuffled off this mortal coil,

Must give us pause…”[47]

„Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.

Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri

Balsorsa minden nyűgét s nyilait;

Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,

S fegyvert ragadva véget vet neki?

Meghalni - elszunnyadni - semmi több;

S egy álom által elvégezni mind

A szív keservét, a test eredendő,

Természetes rázkódtatásait:

Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.

Meghalni - elszunnyadni - és alunni!

Talán álmodni: ez a bökkenő;

Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,

Ha majd leráztuk mind e földi bajt,

Ez visszadöbbent…”[48]

Karinthy abból indul ki, hogy a halál az élet felől, az élet viszont a halál felől rossz, tehát kell, hogy legyen egy harmadik állapot, ami jobb mind a kettőnél.[49] Shakespeare Hamlet monológjában szintén leírja az emberi létezés egzisztenciális nyomorúságát, és az öngyilkosság létjogosultságát, egy percig sem támasztva vallásos ellenérveket, csak félelmet, az ismeretlentől, „Mert hogy mi álmok jőnek a halálban”. S Telma Titusz tkp. már ebben a harmadik állapotban létező, a materiális test börtönéből kiszabadult lélek, aki csak saját jószántából reinkarnálódik egyik testből a másikba, de ha úgy akarja, örökre itt hagyja e földi, nyomorúságos életet. Csak segítő szándéka tartja itt, s mikor már nincs többé szerepe a világ folyásában, akkor szabadságában áll úgy dönteni, hogy végleg távozik.

Shakespeare Hamletjének félelme az, hogy a halál lehet valamiféle álom, Karinthy álom-élet elmélete szerint pedig pont fordítva van, hogy az ittlétben „…álmodó (…) kezdi sejteni, hogy csak álmodik. Hogy van egy ébrenlét, amihez viszonyítva eszmélő életünk annyi csak, mint mostani életünkhöz képest az álom.”[50]

Ennek az elméletének megfelelően Telma Titusz egy olyan önteremtő isten, aki maga álmodja meg azt a reszkető anyagvilágot, amit majd az eredendő rémülettől meg fog váltani.[51]

Hamlet nem transzcendens lélek, mégis be tudja tölteni megváltó szerepét, méghozzá a zsidó messiás fogalomkörbe is beilleszthetően,[52] mivel Claudius csak egy bűnös trónbitorló, ezért valójában mégiscsak Hamlet a jogos király, a felkent, a masiach, aki a dráma végén már valóban él is királyi hatalmával, hiszen attól a ponttól kezdve, hogy leleplezi a gyilkosságot, jogos királyként ítélkezik, és hajtja is végre ítéletét. Claudius megölését semmiképpen nem lehet bűnéül felróni – ahogy annyi elemzés megteszi –, hiszen egyrészt, mint király jogosan ítélkezhet egy bűnös fölött, másrészt, mint megváltó, egy apokaliptikus időben mind a zsidó, mind a keresztény felfogás szerint, ölhet is a megtisztulás nevében.[53] Minden rossz, ami a darabban történik – Polonius akaratlan megölése, Ophelia valódi őrülete és halála – nem Hamlet lelkét terheli, hiszen e tragédiasorozat elindítója az aljas hatalomvágyból történt királygyilkosság, akkor zökkent ki az idő normális történelmi folyásából. Hamlet épp azzal töltötte be a messiás szerepét, hogy a hatalmat nem önző és önös célokra használta fel, hanem mindent feláldozott; szeretteit, szerelmét, saját életét azért, hogy egy új, megtisztult élet reményét hagyja maga mögött. Ahogy Telma Titusz is szól kiáltványában a hatalmasokhoz:

„Hozzátok nem szólok képekben és hasonlatokban – hiszen ti vagytok a kép tárgya és az, amiről a hasonlat szól, a hasonlított, – ti vagytok a boldogság egyetlen esélye, amiről a költő ábrándozik, amikor képet és hasonlatot keres.”[54]

Tehát nagyon is a földi hatalmasokon múlik, hogy milyen a világ, hogy háború van-e vagy béke, hogy igazságtalanság vagy igazságosság, hogy nyomorúság vagy jólét, vagyis, hogy élhető-e a világ. És Hamlet, ahogy Telma is, olyan világot akarnak maguk mögött hagyni, ami élhető az emberek számára, ezért áldozzák fel saját földi életüket egy apokaliptikus korban, ezért nevezhetők mindketten: (H)Amlet és Telma Megváltónak, mint egymás tükörképei.

Irodalomjegyzék

Alexander Bernát: Shakespeare Hamletje. Budapest: Kisfaludy-Társaság-Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda. 1902

A Nibelung-ének. Márton László (ford.). Budapest: Pesti Kalligram Kiadó. 2020

Edda, Óészaki mitologikus és hősi énekek. Tandori Dezső (ford.). Budapest: Európa Könyvkiadó. 1985

Géher István.: Hamlet, dán királyfi (1601). In Shakespeare – olvasókönyv.

Budapest: L’Harmattan Kiadó. 2015

Gesta Danorum. In The Viking Archive, A web guide to the viking age, 2, febr. 2016. Letöltve: https://www.thevikingarchive.com/gesta-danorum/

Hankiss Elemér: Hamlet színeváltozásai. Szombathely: Savaria University Press. 1995

Harrison, Henry: Surnames of the United Kingdom: A Concise Etymological Dictionary vol. 2. London: The Morland Press Ltd. 1918. Letöltve: 2020. január 21-én, az Internet Archive weboldalról: https://archive.org/details/cu31924092512635

IMIT-Biblia, Teljes kétnyelvű (héber-magyar) Biblia két kötetben. Raj Tamás (szerk.). Változatlan utánnyomás. Budapest: Makkabi Kiadó Kft. 1994

Kappanyos András: A kizökkentség története: egy verssor utazása a kultúrában. In Alföld, 66, 2015/7, pp. 66-75. Letöltve: http://real.mtak.hu/30894/1/kizokkentseg_u.pdf

Karinthy Frigyes: Az ezerarcu lélek. In Az Érdekes Ujság ingyenes karácsonyi melléklete. Budapest: Légrády Testvérek. 1916

Karinthy Frigyes: A reformnemzedékhez, Hevenyészett elszámolás a költőre bízott talentomról. Üzenet a palackban. Budapest: Cserépfalvi. 1938. pp. 51-55.

Karinthy Frigyes: Hamlet, dán királyfi. In Miniatűrök. Budapest: Gondolat Kiadó. 1966. pp. 274-279.

Karinthy Frigyes: Shakespeare a békebíró előtt, Egy amerikai vélemény. In Miniatűrök. Budapest: Gondolat Kiadó. 1966. pp. 270-274.

Karinthy Frigyes: Így írtok ti I. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó. 1979

Karinthy Frigyes: Van-e túlvilági élet? In Címszavak a Nagy Enciklopédiához II. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó. 1980. pp. 328-338.

Karinthy Frigyes: Hamlet a mellényzsebben, Vagy: gyerünk, gyerünk, az igazgató bácsinak dolga van! In Viccelnek velem. Szeged: Elektra Kiadóház. 1998. pp. 205-211.

Karinthy Frigyes: Az ezerarcu lélek, Telma Titusz kiáltványa, Bacsó Beáta tanulmányával, Sajóvelezd: Sáránszki Kiadó. 2011

Kéry László: Talán álmodni, Hamlet tanulmányok. Budapest: Magvető Kiadó. 1989
225 éve tartották az első magyar nyelvű színielőadást, szinhaz.hu, 25, okt. 2015. Letöltve: https://szinhaz.hu/2015/10/25/225_eve_tartottak_az_elso_magyar_nyelvu_szinieloadast

Kiss Sándor: Az Arthur király mondakör, Máriabesnyő: Attraktor Kiadó. 2012

Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilonka: Karinthyról. Budapest: Noran Könyvkiadó Kft. 2004

Malory, Sir Thomas: Arthur királynak és vitézeinek, a Kerek Asztal lovagjainak históriája. Budapest: Magyar Helikon Könyvkiadó. 1970

Pelle János: Lelkek iránytűje, Dokumentumregény a szellemek világáról. Budapest: Minerva Kiadó. 2018

Sartre, Jean-Paul: Descartes a szabadságról. Budapest: Kossuth Kiadó. 1992

Saxo Grammaticus: Gesta Danorum, Liber III, IV., Letöltve: 2020. január 21-én, a Det Kongelige Bibliotek weboldalról: http://wayback-01.kb.dk/wayback/20101108105429/http://www2.kb.dk/elib/lit/dan/saxo/lat/or.dsr/

Shakespeare, William: Hamlet Prince of Denmark, Hamlet dán királyfi. Arany János (ford.). Budapest: Corvina Kiadó. 2000

Shakespeare, William: The Tragedy of Hamlet, Prince of Denmark. In Jonathan Bate and Eric Rasmussen (szerk.), William Shakespeare Complete Works. New York: The Royal Shakespeare Company (RSC)-Macmillan Publishers. 2007

Scholem, Gershom: A messiási eszme a zsidóságban. In A kabbala helye az európai szellemtörténetben – Válogatott írások I. Budapest: Atlantisz Kiadó. 1995