Hrotkó Larissza

Az arab metrumról és az andaluziai középkori zsidó költészetről

Goldziher Ignác és Bródy Henrik Chaim nyomán

2022.02.16.

Brody munkasságának méltatásáról

"Bemerkungen zur neuhebräischen Poesie"[1] (Adalékok az újhéber költészethez) című cikkét Goldziher Ignác Bródy Henrik[2] irodalomtörténész és rabbi munkaságának méltatásával kezdte:

"Es ist ein bleibendes Verdienst des Herrn H. Brody, dass er durch seine musterhaften, den strengen Bedingungen philologischer Arbeit entsprechenden Editionen und Erlauterungen der Klassiker der judischen Poesie die Behandlung dieser Litteratur neuerdings auf das Niveau wissenschaftlicher Anforderungen erhoben hat." (Goldziher 719)

Bródy művei - Goldziher szavaival élve - "a héber nyelv arabosításáról és az arab művészetszemlélet judaizálásáról" szóltak (Goldziher 720). Egy olyan témáról tehát, amely Goldziher idején is szakmai és identitáspolitikai vitákat generált. Bródy nagy érdemei közé Goldziher sorolta az arab és a héber nyelvű költemények topológiájának elemzését. Az arab és a zsidó költészetben előforduló tipikus szófordulatok, metaforák, szóképek és ismétlődő kifejezések gyűjteményével, Ibn Gabirol és Juda Halevi világi költészetéről írt kommentárjaival Bródy nélkülözhetetlenné vált az arab és a zsidó középkori költői nyelv megértéséhez. Brody előtt is voltak zsidó költők és tudósok, akik foglalkoztak az arab költői nyelv hatásával a héber költészetre,[3] de Brody volt az első, aki ezt tudományosan rendszeresítette.

Véleményét, mely szerint az arab költészet komoly hatást gyakorolt a zsidó költőkre, Goldziher több irodalmi példával erősítette meg a szóban forgó cikkben. Rögtön az elején felhívta a figyelmünket arra, hogy éppen az arab irodalomnak köszönhetően használtak a zsidó költők is olyan kifejezéseket, mint ארג שיר (az ének szövése), vagy רקם, טוה (fon, hímez) a költői alkotásra. (Goldziher 721)

Majd a cikk következő részében Goldziher rátért a nyelvi kifejezésekre, amelyeket a költők és a vallástudósok "átértékelve" vettek át egymástól. Ennek során a héber szavak néha új jelentést kaptak.

Az arab és a zsidó költők kölcsönhatásáról

Így kapott új jelentést a "vagyonvesztő" (יאבד און) kifejezés a Példabeszédek 29,3-ból. Az arab költemények nyomán a zsidó költőknél is ez a kifejezés a nagyvonalúságot kezdte jelölni szemben a szó eredeti negatív jelentésével (Goldziher 724).

Bizonyítását Goldziher Joszef ibn Hiszdai[4]  Samuel ha-Nagid-nak[5] írt dicsőítő szavainak idézésével folytatta:  

/ והמעלה עלי בתפו צרורה

 והמשרה עלי שכמו חתומה (Goldziher 724)   

A relevanciát ebben az esetben a cezúra utáni rész, de főleg a miszra (המשרה) és a hatuma (חתומה) szavak képezik. Az arab, sőt az iszlám hatás – magyarázta Goldziher – a miszra szónak a "lepecsételt" (hatuma) szóval való kapcsolatában található. "Miszra" pedig Jesaja próféta könyvének egyik versére (Jes 9, 5-re) vezethető vissza, amelyben ez a szó a születendő csodálatos gyermek valamely tulajdonságát jelenti. Magyarra a "miszrá-t" "uralomként" fordították le[6]. A muszlim teológusok Jesaja versében Mohammed prófétai küldetésének jelét látták. Ibn Kuteiba[7] irodalomtörténész, esztéta, aki ezt a bibliai helyet elsőként hozta kapcsolatba Mohammed prófétával, megjegyezte, hogy bár a bibliai szír fordító a ha-miszra szót "uralma" (sultanahu)-ként fordította, ezt következőképpen kell érteni: "a vállán a prófétai méltóság jele van". Al Mawerdi jogtudós[8], aki Jesaja versét ugyancsak Mohammed prófétaságára értelmezte, a héber szöveget már így is fordította: "walsama ala katishi" (A jegy a vállán). Vagyis a muszlim apologetika szerint a miszra szó a "prófétaság jeleként" értendő. Ezt a véleményt a "prófécia pecsétje" (chatam al-nubuwwa) kifejezésből vonták le, amelyet Mohammed próféta vállán lévő anyajegyre alkalmaztak. Erről a jelről ismerték fel benne a proféták és az evangéliumok által jövendölt isteni küldöttet. (Goldziher 724-725)

Joszef ibn Hiszdai ismerhette Jesaja versének arab nyelvű fordítását és vallási értelmezését, ezért jutott eszébe a "pecsételés" a "miszra" szóval kapcsolatban. Függetlenül attól, mit is akart mondani ha-Nagidnak címzett szavaival, a "lepecsételt méltóság" kifejezés használatát a zsidó költő hebraizmussal nem tudta volna elmagyarázni. (Goldziher 726) 

Ibn Kuteiba a költemények osztályozásáról is volt ismert. Korának felfogása szerint négy fajta versről alakított ítéletet:

1. vannak versek, amelyek úgy a kifejezésben, mint a gondolatban szépek,
2. más versek szépek, de nincs mögöttük semmi különös, és vannak
3. olyan versek, amelyekben jók a gondolatok, de a kifejezés módja nem megfelelő.
4. Végül olyan versek is vannak, amelyekben a gondolat is, a kifejezési mód is gyenge.

Az ősi arab költőkről szóló ismertetőjében Ibn Kuteiba a héber költőkről is szólt, akiket az arab nevűkön sorolt fel. A zsidók szerinte még a jemeni törzsek beáramlása előtt éltek Arábiában. Az itt működő költők közül egy Sára nevű költőnőről is tett említést. Ibn Kuteiba nagy súlyt fektetett a költők tehetségére, és kevésbé értékeseknek tartotta a "tanult" költészetet. A tudósok verseit értékteleneknek nevezte.

Ibn Gabirol, Ibn Ezra és Juda Halevi alkotásáról

Az arab metrumot és a rímet elsők között Dunas ben Librat[9] alkalmazta a héber nyelvű költészetben. Az arab költői forma átvételével szembeni zsidó nyelvészeti és vallási aggályokra (pl. R. Menachem ben Szaruk, Samuel ibn Tibbon) Goldziher az arab filozófiából merített választ adta. E szerint a metrum nem az arab költészet specifikusan nemzeti eleme, vagyis nem az arab nyelv része, hanem a költői nyelv lényegi és természetes sajátossága, amely közös a világ összes népe számára. Egy érdekes gondolat a kultúra univerzalizmusáról![10]

Ugyanakkor vitatatlan tény, hogy a metrummal a zsidó költők az arab költészet belső technikájának több vonását is átvették. (Goldziher 726)

Ilyen volt például a gyászénekek technikája, amit Ibn Gabirol is kölcsönzött az araboktól[11] (Goldziher 727). A legfeltűnőbb – és a legköltőibb – utánzás talán mégis a "qasida" (siránkozó búcsúének) műfaja volt. Ennek számos példáját sorolhatnám korábbi kutatásaim alapján is. Juda Halevi írt gyönyörű, búcsúzó verseket Ibn Ezra[12] szeretett barátjához.

Egy kis részlet Halevi egyik verséből:

Maradj, nem menj testvérem, maradj meg velem,

Hadd áldjalak meg és veled lelkemet is búcsúzásul…(Bródy 1894-1930.273. Fordítás: H.L.)

A költő lelke ugyanis a távozó barátja után ment, mert képtelen volt tőle elválni!

És ugyancsak Ibn Ezrának:

Már éjszaka elsiratom a reggelt.

A könny homály az égen, amely nevet. (Löw 2014. 120. Fordítás: H.L.)

Ibn Ezra egyik válasza:

A tegnapi könnyeim áradata nemde olyan,

Mint az örök tenger…

        Mózes nincs itt – elmerülök a könnyek tengerében. (Löw 2014.121. Fordítás: H.L.)

Mózes ben Jákób ibn Ezra 1070-ben granadai Ibn Ezra családban született, tudós és filozófus volt. A retorikai alapokat, ezen belül a költészet szabályait a "Kitab almuhadara walmudhakara" című könyvben foglalta össze. Ebben a műben ismertette a héber és az arab metrikát is.[13] Műveiben Ibn Ezra bőségesen felhasználta a héber szentírási képeket. Versei tematikus képei azonban eltértek a megszokott biblikus ábrázolástól, amit elsősorban a rím kialakításának nehézségeivel magyarázhatunk. Állítólag éppen a rím miatt tárgyi tévedések is előfordultak nála. Ibn Ezra verseinek metrikája – Rosenthal László szerint – teljes mértékben az arab hatás alatt állt. Talán ezért is más-más a metrum elosztása és alkalmazása minden versében, hiszen az arab költészetre jellemző volt a metrikus változatosság. Rosenthal "időmértékről" beszélt, és azt állította, hogy a formai szabályosságot legfeljebb a verssorok elején találhatjuk. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a rímek nagyon kifejezőek, teljesek. A belső rím – az alliteráció – is jellemezte Ibn Ezra verseit.

Mint egy érdekességről legyen szólva, hogy az arab versírás illemszabályainak értelmében Ibn Ezra általában csak a hímnemű főneveket alkalmazta, még a szerelmét is így szólította meg, csak ritkán feledkezett meg erről az arab szokásról.

Abu-l-Hasan Jehuda ben Halevi6 nem volt az egyetlen korabeli zsidó költő, hiszen a barátján, Ibn Ezrán kívül más költőkről is tudunk, mégis elsősorban az ő versei jutottak el a világban szétszórt zsidó közösségekhez. A középkori Németországban is a spanyol költészetből szinte kizárólag csak Jehuda Haleví verseit ismerték, alig volt olyan zsinagóga, amelyben nem Halevi pismonjait és dalait énekelték.7 Talán azért, mert a külső csiszoltság ellenére Halevi versei nem veszítették el a héber formát. Sok zsidó költő verseit akkoriban az arab kultúra és arab nyelv ismerete nélkül már nem lehetett megérteni, Jehuda Halevi verseit az emberek értették, sőt el tudták fogadni.

Franz Rosenzweig8 azt állította, hogy a spanyol héber metrumot nem nevezhetjük csak egy sima arab utánzatnak. Ugyanis a gyökerek szerinte a héber próza ritmusában keresendők, amely a versben egyfajta jambikus formává változik:

"[…] eine Art Jambus aus Stummsilbe und Schwersilbe und eine Schwersilbe, die zu zwei, drei und praktisch durch Aneinanderreihung der Versfüsse auch in noch grösserer Zahl gehäuft werden konnte. Die so enstandene Metrik führte weit von der Prosabetonung ab.“ (Rosenzweig 519)

Rosenzweig tehát – ha nem is kategorikusan – de korrigálta Brody és Goldziher véleményét az arab költészet hatásának mértékéről. Ez valószínűleg azért volt így, mert Rosenzweig elsősorban Juda Halevi költészetére koncentrált.

Ibn Gabirol ezzel szemben néha elég messze elment az arab költői technikák utánzásában. Gabirol שירי שלמה (Slomó énekei) gyűjteményében található egy sor, amely tulajdonképpen egy szám szintetikai bontása:   

והשקני עשרה ועשרה/

וחד עשר וארבעה וששה

Vagyis: 10 + 10 + 11 + 4 + 6 = 41. Ezt a költői képet csak akkor értjük meg, ha összehasonlítjuk Gabirol versét egy ugyancsak ívással kapcsolatos arab verssel, amely így szól: "Ittam nyolc és nyolc meg tizennyolc, meg két és négy (szer)." Gabirol a számot 41-re növelte! (Goldziher 728)

A qasida stílusában nem csak a férfi, de a női költők is írtak. Például Chaula, Hasszan b. Thabit nőtestvére:

"O, ha nem aludnék, s nem lennék álmos, s tudnám

       az egész éjszakát sírással tölteni!

Sírnék a hősök felett, elveszítésük szerencsétlenné tesz, mert ők

       voltak lelkem (akik tartottak engem),

s most (halálukkal) meggyöngítették karomat.

Ők voltak díszem, segítségem, általuk került

        a jogtalanság, a gonosz és az elnyomás.

Gyászolva őrzök csillagokat és ontom könnyeimet, mert

        a bánat gyötri a májamat."

A máj, mint a bánat és a könnyek forrása gyakori szókép volt Halevi-nál is. Ez persze, nem csoda, hiszen Halevi orvosként praktizált:

"A máj virágaiból csurognak a könnyek,

míg áradatuk vérré változik" (Löw 2014.112)

Az arab költőnő versében található szép szóképet a csillagok őrzéséről, amely a beduinok életkörülményeiből származhatott, a zsidó költők is utánozták. Bródy éppen Ibn Gabirolnál találta meg a szinte állandó metaforaként használat szóképet a gondterhelt, bánatos lelkiállapot leírására: "a pásztor, aki őrzi az égbolt csillagait (vagy: aki kiviszi a csillagokat a legelőre)" (Goldziher 734)

Az arab prozódia mintájára keletkezett "profán" verset alighanem éppen Gabirol vezette be a zsinagógai gyakorlatba. Ezért is nevezték Gabirolt[14]  a metrikus ének szerzőjének – ba,al hasirim haskolim (Zunz 1855).

Gabirol strófái a két fél versre (cezúrával) osztott sorokból állnak, a metrikus rendszerét két "tenuából"és egy "jatedból" álló versláb jellemezte, amelyet még egy rövidebb változat egészített ki egy jatedból és egy tenuából. Gabirol más kombinációkat is alkalmazott, de az igazi pijutokban csak a szótagok rendszeres ismétléséhez ragaszkódot. Vagyis nem utánozta az arab sémákat (pl. "Adon olam").

Befejezésül idézem Blau Joshua[15] szavait a 2013. évi Komoróczi-Emlékkönyvben megjelent cikkéből a zsidó-arab (judeo-arab) nyelvészeti tanulmányokról:

"Mint ismeretes, a zsidó-arab korszak nagyon sok lángelmével volt megáldva, azért is, mert a zsidó-arab kultúra felszívta az arab-iszlám kultúrát, és így egészen új szellemi tevékenységek nyíltak meg előtte. De a két legnagyobb zseniális tudós Szaadja Gaon és Majmuni Mózes volt. Maimonides (1138-1204) fejezte be a zsidó-arab aranykorszakot, és vele érte el a zsidó-arab korszak a tetőpontját." (Blau 188-189)

A korabeli lángelmék sorából Juda Halevit, Ibn Ezrát, Ibn Gabirolt és más zsidó költőket semmiképp nem zárhatjuk ki.

Irodalom

Blau, Joshua: Zsidó-arab (Judeo-Arab) nyelvészeti tanulmányok. A Bacher Vilmos utáni évszázad in: Bacher Vilmos emlékelőadások 1989-2013. Ünnepi kötet Komoróczy Géza 80. születésnapjára. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet, Judaisztikai Kutatócsoport, Budapest 2017. 181-193

Bródy, Henrik: Über die Metra der Versgedichte. Berlin, I., 1895

Brody Henrik: Diwan des Abu-l-Hasan Jehuda ha-Levi, I. Nichtgottesdienstliche Poesie, Berlin, 1901

Hrsg. im Selbstverlage des Vereins M`kize Nirdamim (Dr. A. Berliner)

Bródy Henrik: Studien zu den Dichtungen Jehuda ha-Levis. IV. Band Gottesdienstliche Poesie, Berlin, 1930.

Goldziher Ignác, "Bemerkungen zur neuhebräischen Poesie" in: The Jewish Quartely Review, 1902.719-736

http://real.mtak.hu/119866/1/GOLDZIHER_234.pdf

Umberto Eco: La Mancha és Bábel között, Budapest: Európa Könyvkiadó, 2004

Nöldeke, Theodor: Beträge zur Kenntnis der Poesie der alten Araber, Hannover 1864

Rosenthal László: Mózes ibn Ezra "Siré Ézor" című versgyüjtemény elemzése és fordtása, Budapest, 1939.

Rosenzweig, Franz: Jehuda Halevi. Zweiundneunzig Hymnen und Gedichte, Berlin, Verlag Lambert Schneider

Dr. Zunz, Leopold: Die Synagogale Poesie des Mittelalters, Berlin 1855