KUTATÁS

Komáromi Sándor

Átrendeződő régió, náci népirtás, emigráció: zsidó származású német írók a felbomló Osztrák-Galíciából a 20. században
(Joseph Roth, Manès Sperber, Soma Morgenstern és mások)

 

2020.05.15.

 

A Monarchia háborús veresége nyomán megszűnő (Lengyelországhoz, később viszont Szovjet-Ukrajnához került), Lemberg központú Osztrák-Galícia (1772-1918) tájkultúrája az impériumváltás pillanatában több kimagasló jelentőségű, a nyelvterületi centrumokba húzódó íróval gazdagítja a német nyelvű irodalmat.

Ezek az alkotók nem a német ajkú kései telepes lakosság gyökértelen értelmiségi köreiből verbuválódnak, hanem a regionális jiddisről a német standardra váltó, bennszülött zsidó környezetből kerülnek ki, a hászid misztika családi beszűrődéseivel érintkezve a stetl világából (Brody, Tarnopol, Zablotów stb.) érkeznek.

Az elvándorlás hátterében a koronatartomány eredeti lengyel örökségének jogait már jóval korábban visszahódító fejlődés áll (kormányzati autonómia 1867-től, a lengyel oktatási nyelv dominanciája stb.), ellentétben a délen csatlakozó, 1918 után Romániának ítélt Osztrák-Bukovinával, ahol hasonló előzmény sem román, sem más vonatkozásban nem jellemző, s a német nyelv hadállásait az osztrák kolonizációhoz simult zsidó értelmiség őrzi tovább egészen a második világháborúig. (Innen a kirajzás – a Galíciáéhoz mérhető arányokban – majd csak ezt követően megy végbe.)

Galíciát illetően a pályák (ha nem lengyel nyelvi irányban integrálódnak, mint Bruno Schulzé, Józef Wittliné stb.) általában már az ide koncentrálódó világháborús fronthelyzet nyomán Bécs felé vezetnek, ahonnan többnyire továbblendülnek az új Kis-Ausztriáénál szélesebb távlatokat kínáló Berlin irányába. Itt, majd kisvártatva magában Bécsben is, persze, a náci diktatúra hamarosan véget vet a további lehetőségeknek, s az alkotók – törzsökös német és osztrák pályatársak százaival egyetemben – emigrációba kényszerülnek.

Joseph Roth

Joseph Roth (1894-1939), Soma Morgenstern (1890-1976) vagy Manès Sperber (1905-1984) párhuzamosan járja be az utakat. Roth rövidre szabott élete befejeződik már a második világháború előestéjén Párizsban, a Bécsben 1938-ig kitartó, de németországi lapoknak dolgozó Morgensternt a háború kitörésekor ugyanitt internálják, majd szökésben – Casablancán, Lisszabonon át - kijut New York-ba; Sperbert a francia Délről átsegítik Svájcba, innen a háború után visszatér Párzsba, itt él haláláig.

*

Hármójuk közül a maga sebes iramú alkotófolyamatával Roth munkássága válik naprakész ütemben ismertté és utóbb kanonizált örökséggé is, a kései Monarchia-regényekre tekintettel (magyar kiadási címmel: Radetzky-induló, Kapucinus kripta) alapvetően osztrák keretek között. Roth a maga tapasztalatait előbb elnagyolt politikai kolportázs-regényekben dolgozza fel - cs. és kir. mundérban szerzett frontélményei nyomán, majd etnografikus-dokumentalista írásokban, táji-etnografikus elbeszélő rajzolatokban érinti (Zsidók vándorúton, A hamis súly, Jób, Leviatán). Utóbbi művek nosztalgikus múltkeresése rokon a Monarchia-regények múltba vágyó elégiájával.

Roth-tal ellentétben akár Morgenstern, akár Sperber jóval később jelentkezik egy-egy lassan érlelt, részben a szülőföldet is idéző önéletrajzi és emlékező igényű, elbeszélő jellegű művel, melyek a második világháború utáni időszakra áthúzódva rendre trilógiává bővülnek, és közreadásukkal a háborús viszonyok és az emigrációs elszigeteltség következtében sajnálatosan elakadnak. A művek ismertsége és elismertsége már ilyen okokból erős csorbát, illetve késedelmet szenved.

  Sperber nem is íróként indul: Bécsben átpolitizálódó, a galíciai gyökerekről leváló, Alfred Adler individuálpszichológiai tanítását követő szemléletével a Hasomér Hacair marxista cionista mozgalom, majd a német kommunista munkásmozgalom, illetve náciellenes küzdelem aktivistájaként közéleti-politikai tevékenységet folytat, melynek keretében egyebek mellett (Adlerrel vitában) az individuálpszichológia marxista adaptációján dolgozik. Párizsba is pártmegbízatás vezeti (Bécsen át) 1935-ben.

Írói igényét mintegy a 40-es évek elejétől a megtett úttal való s a további tapasztalatokkal bővülő számvetés igénye vezérli, melynek 1937 körül véglegesedő, Arthur Koestlerével párhuzamos politikai pálfordulása kerül a súlypontjába. E személyes világnézeti-politikai számvetés a háborús évek élményeivel is gazdagodó Wie eine Träne im Ozean ('Mint könnycsepp az óceánban') c. regénytrilógia alaptémája.

A mű (André Malraux támogatásával) francia fordításban, részenként jelenik meg 1949-1955 között, egészben, német nyelven pedig először 1961-ben lát napvilágot. A nyugat-német kritika, egyetértésben olyan kiemelkedő pályatársakkal, mint Heinrch Böll vagy Siegfried Lenz, akkor nagyra értékeli a diktatúrák természetrajzával elmélyített erkölcsfilozófiai kitekintését, és a század egyik legjelentősebb politikai regényének szóló elismerés hangján fogadja (Koestler találó definíciója: „a Komintern szagája”), az 1968-as diákmozgalmak egyik legfontosabb olvasmányát adja, 1970-ben pedig osztrák-NSzK koprodukcióban három részes tévéfilm készül belőle. Témakarakterénél fogva legfeljebb kevésbé érinti meg a szélesebb olvasóközönséget, amiben utána sem lesz jelentős változás.

Sperber a sikeren felbátorodva All das Vergangene ('Minden, ami volt...', 1974-1977) címmel valósabb, ugyancsak három részes önéletrajzát is megírja, melynek világlátása a regénytrilógiához képest tovább mélyül; természetesen az első részt (Die Wasserträger Gottes – 'Isten vízhordói') szenteli a galíciai gyökerek világának. További prózakísérletekkel, esszékkel és publicisztikával bővülő munkásságát - 1975-ben odaítélt Büchner-díja után – megélt tapasztalatú humanista üzenetének elismeréseként halála előtt egy évvel a Német Könyvkereskedelem frankfurti Béke-díjával jutalmazzák. - Sperber 1926-ban írt Adler-esszéjén túl műveiben ismétlődően visszatér a tudós alakjához.

 

Soma Morgenstein

 Morgenstern Roth-hoz hasonlóan, akihez életre szóló barátság (ha nem is kritikátlan szolidaritás) köti, kezdettől fogva írói babérokra tör, megélhetését az újságoknál keresve (itt a sikerei a Roth-étól messze elmaradnak). Kritikai próbálkozásaiban többször is visszatér Franz Kafkához. Bécsben Alma Mahler-Werfel köréhez tartozik. Minden napi politikától távol foglalkoztatják az európai zsidó jövő kérdőjelei.

Ezek vonzatában fogan Der Sohn des verlorenen Sohnes ('A tékozló fiú fia') c., 1935-ben még a berlini Reiss zsidó kiadónál megjelent, írókörökben (Stefan Zweig, Hesse, Roth, Musil) elismeréssel fogadott, galíciai eredeteire visszatekintő önéletrajzi regénye, mely a további pálya és a koresemények sodrában trilógiává bővül (Funken im Abgrund – 'Tűzjelek a szakadékban'), ám további részei az angol fordításkiadáson túl (az első résszel együtt: 1946-1950) csak az időben távoli, posztumusz életműkiadás keretében láthatnak napvilágot (Zu Kampen Verl.: Lüneburg, 1996).

Hasonló sorsra jut a Flucht in Frankreich ('Menekülés francia földön', 1998) c., már Amerikában készült, szintén önéletrajzi fogantatású (fiktív keretek között több menekült-társát felvonultató) regény, továbbá az újonnan felfejtett gyermekkori emlékek feldolgozása is (In einer anderen Zeit – Jugendjahre in Ostgalizien – 'Egy másik korszak – Fiatal évek Kelet-Galíciában', 1995). Csak a szülőhely, az ottveszett család, a táji közösség végpusztulásának szentelt, kisregény méretű rekviem, a trilógia folytatásának beillő Die Blutsäule: Zeichen und Wunder am Sereth 'Véroszlop: jelek és csodák a Szeret folyónál', angolul: 1955) kerül a szerző életidejében német nyelven is kiadásra (H. Deutsch Verl.: Bécs, 1964).

A Der Sohn des verlorenen Sohnes erényeit az elemzések a szülőtáji környezet, az abból kinövő alakok, karakterek, illetve önmagában a galíciai táj széles ívű, mélyen hiteles megidézésében jelölik meg, és rendkívüli írói teljesítményként kezelik a Die Blutsäule feszült, balladai módon sűrített, veretes narrációját. - Morgenstern Roth-ra vonatkozó publikációi az életműkiadás egy önálló kötetét töltik meg: Joseph Roths Flucht und Ende (1994). Amerikában töltött évtizedei a német emigráció történetének jelentős, további kutatsra váró fejezetét formálják – kapcsolataival, levelezésével; Adornóval folytatott (nem hiánytalanul fennmaradt) levelezését Heinz Lunzer teszi közzé a J. Larrajige összeállításában megjelent tanulmánykötetben (2015).

 

Szóban forgó íróink természetes készsége a fikció-kezelés, elbeszélő műveik íve azonban alapvetően személyes útjuk mérföldkövein nyugszik. Roth regényeinek olykor mélyen eklektikus fiktivitása ugyan kevésbé illeszthető be eme képletbe; a különös típusát a vele régóta foglalkozó irodalomtörténet-írás egyébiránt még nem lokalizálta szilárdan.

Manès Sperber

A Sperber- és, a szövegkorpusz megkésett prezentálásával még inkább, a Morgenstern-életmű súlyának, jelentőségének kérdése ezzel szemben ma még sok tekintetben teljesen nyitott. Munkásságuk ca. 1990 után megindult körüljárása során mindenesetre a dokumentatív erejű, reprezentatív kor-tanúság meghatározó jegyei körvonalazódnak. Eszerint a század olyan, kivételes jelentőségű tanúiról van szó, akik egy távoli, tragikus végpusztulásra is ítéltetett mélyvilágból érkezve, egyúttal - emigránsként is – az „örök” úton lévők mozgó rálátásával pásztázzák a nyugati civilizáció Bécstől New York-ig megtapasztalt, sok rossz beidegződését és önsorsrontó politikai-szellemi tévelygését, s az emberi integritáshoz, a szabadsághoz, egyáltalán az élethez való jog védelmének egyetemes parancsát fogalmazzák meg. Morgensternnél kiemelkedő jelentőségű a galíciai táji létezés feltárása.

A kutatások vonatkozásában monográfia szintű feldolgozásoknál még nem tartunk, résztanulmányok sorakoznak fel kollektív kötetekben vagy a periodikus szaksajtóban. Biográfiai munka – Roth mellett (David Bronsen, Joseph Roth,Kiepenheuer & Witsch: Köln, 1974 Wilhelm von Sternburg: Joseph Roth, uo. 2010) - egyelőre Sperber vonatkozásában áll rendelkezésre (Rudolf Isler: Manès Sperber. Zeuge des 20. Jahrhunderts - eine Lebensgeschichte. Sauerländer: Aarau 2003).

A kutatások hozadéka egy-egy elfeledett alkotó felfedezése is, mint Henry William Katz (1906-1992) esetében, aki 1933-1940 között szintén franciaországi, utána pedig tengeren túli emigrációban él, és 1938-ban Amszterdamban jelenteti meg Die Fischmanns ('A Fischmann família') c. önéletrajzi regényét, mely természetesen a galíciai miliőből merít, elnyeri a Párizsban székelő német emigráns írószervezet Heine-díját, és később inkbb angol fordításban válik ismertté.

Egész áttekintésünkre alkalmat, ürügyet adó, A. Peiter tollából származó alapforrásunk hívja fel a figyelmet továbbá Alexander Granach (1893-1945) Da geht ein Mensch ('Járkál egy ember', 1945) c. önéletrajzára. Granach eredendően Berlinben, Max Reinhardtnál kitanult színész, mégpedig a jiddis nyelvű színjátszás nagykövete Varsó, Kijev és New York között (ahová a 30-as évek végén emigrációs útja viszi) a két világháború közötti korszakban; kiemelten foglalkoztatta az egykorú német, majd amerikai filmgyártás is.

A színjátszással együtt a 19. század második felében kibontakozó jiddis irodalom két világháború közötti továbbélése, sőt új virágzása a kelet-európai zsidóság legtágabb földrajzi körére kiterjedően párhuzamos a különböző államnyelvekre optált, német-, lengyel-, orosz-zsidó csoportok irodalmi jelentkezésével, s természetesen önmagában vizsgálandó kérdéskört képvisel a kelet-európai zsidó művelődés és kultúra történetében.

*

A. Peiter, a délkelet-német történeti-kulturális örökség ápolásának elkötelezett müncheni folyóiratban közölt tanulmánya a zsidó galíciai gyökerű, nyelvében német írócsoport közös bemutatására vállalkozó kevés számú próbálkozás egyike. Témája tulajdonképp a vonatkozó pályák politizálódásának kérdése az emigrációs tapasztalatokkal összefüggésben, s e célkitűzéssel főként a hellyel-közzel közös párizsi időszakra koncentrál. Ehhez a nyilvánvalóan mesterkélt módon megválasztott párizsi keretek egyfelől nagyon is szűkek, másfelől a szerzők között közös platform alig lelhető fel. Sperber korai, balos politikai avangárdja bécsi-berlini keletű, földijei közül pedig senki nem osztja; Roth 1919 körüli publicisztikájának „vörös” allűrjei (lásd a bécsi Vorwärtsbe „der rote Joseph” álnévvel írt cikkeit) valós politikumot nem tartalmaznak, s a tüze hamar kihűl.

A cionista perspektívához fűző viszony Roth mindvégig mereven elutasító álláspontján túl mind Sperbernél, mind pedig Morgensternnél távoli, labilis, ám abszolút nem az emigrációs élethelyzeten áll vagy bukik. A párizsi miliő a híráramlás szempontjából bizonyára elősegíti Sperber a kommunista mozgalomból való 1937-es kiábrándulását.

De mit szóljunk Roth okos észrevételeihez korai szovjet-oroszországi útjai során (Sperber is vállalkozik hasonlóra, ám nem vesz észre különösebbet), vagy cinikus álforradalmárok, lezüllő 1919-es hősök garmadájához korai, az 1920-as években írt regényeiből? Roth katolicista mázú legitimizmusa, amit az előretörő nácizmus ellenében az osztrák aktuálpolitika számára ajánl (Morgenstern erőteljes kritikája közepette; Roth Habsburg Ottót szerette volna osztrák államelnöknek!), úgyszintén Párizs előtti fejlemény. Párizshoz alapvetően – máig kevéssé ismert - náciellenes publicisztikája és esszéisztikája köthető (egybegyűjtve: Die Filiale der Hölle auf Erden - Schriften aus der Emigration, 2003). -

Roth élete véget ér a hitleri faji üldözés és népirtás apokalipszisének bekövetkezte előtt, így nem szembesül azzal az áldozati sorssal, amit a keleti archaikus-zsidó messiás-várás magatehetetlen passzivitása mellett szenved el (védelmébe véve ama identitásformát a szekularizálódás nyugati kiüresedésével szemben).

Sperber svájci tartózkodása során 1943-ban közvetlen formában – egy treblinkai menekült beszámolójából – világosodik meg a haláltáborokban zajló folyamatok felől. Regénytrilógiája zárórészét (Die verlorene Bucht – 'A feladott öböl') általában a cselekvő antifasiszta küzdelemnek szentelve a galíciai színtérről a holokauszt időszakának egy ténylegesen megtörtént (a túlerővel szemben természetesen vereségre ítéltetett) ellenállási epizódját is beemeli az elbeszélésbe, s a visszatekintésben a cselekvőképes emberért kiált a rabbik „groteszk isten-közelségének” ellenében. A tanulmány utal arra, hogy hasonló reflexek/reflexiók Morgensternnél is fellelhetők.

 

FEL