KUTATÁS

Molnár Andrea 

A "Consistoire" rövid története

"A jó politika az, ha elhitetjük
az emberekkel, hogy szabadok
."
Bonaparte Napoléon

 

2023.11.26

Vizsgálódásom tárgya ezúttal a jelenleg Élie Corchia főrabbi vezette Consistoire Central Israélite de France1 nevű intézmény, melynek "ősét" – az izraelita vallásfelekezet adminisztratív testületeként – Bonaparte Napoléon hívta életre 1808-ban, a két már egzisztáló történelmi egyház, a katolikus és a protestáns szerkezeti és szervezeti modelljét véve alapul.


Élie Corchia

Fabienne Manière

Megalkotását Fabienne Manière francia történész szerint döntően a zsidóság által viszonylag nagy számban lakott Elzász rút társadalmi légköre provokálta ki, mely potenciális pogromok és vallási villongások veszélyével fenyegetett. Az állam és az egyház szétválasztásának ideája nyomában a Consistoire, mint hivatalos közintézmény 1905-ben ugyan megszűnt létezni, de a zsidó vallás képviseletét ellátó szerveződésként (jog)utódja ma is működik. Nem tévesztendő össze a Conseil Representatif des Institutions Juives de France2 nevű képződménnyel, mely egyesületi formában jeleníti meg a francia földön élő zsidóság érdekképviseletét a maga teljességében.

-----

 


Berr Isaac Berr

A Consistoire előzménytörténetében előkelő helyen áll a lotharingiai zsidóság egyik vezetője, Berr Isaac Berr által 1806-ban publikált "Réflexions sur la régénération complète des Juifs en France" című írás, főként annak néhány meghatározó mondata, melyben a zsidó vallás, s vele együtt azok képviselőinek egyenjogúsítása felé igyekszik terelni az uralkodót, ilyeténképpen: "Feltételezhető volt, hogy a vallásszabadság halhatatlan császárunk által történt ünnepélyes elismerése azt eredményezi majd, hogy – a hatalmas francia birodalomban ismert vallások mindegyikének biztosított védelem révén – a zsidók, miként a többi polgár, élvezhetik annak a testvéri szeretetnek az előnyeit, amely ugyanazon föld lakói számára adatott… Ezért kívánatos volna, hogy őfelsége, a császár és király, minden alattvalójának atyja, kegyelmes gondoskodását világos és formális nyilatkozatban nyilvánítsa ki ezzel kapcsolatban.

Talán az is kívánatos lenne a cél hatékonyabb elérése érdekében, hogy a "zsidó" szót teljesen távolítsák el a francia nyelvből, hiszen maga a Biblia is úgy beszél a maga héber nyelvezetén népünkről, mint Izrael gyermekeiről. Régóta úgy vagyunk tehát ismertek, mint izraeliták vagy héberek, nem kellene folytatni ezt a hagyományt, kioltva egyszersminda "zsidó" szóra vonatkozó gúnyos vélemények tüzét, s annak visszaélésszerű gyakorlását? Ma nincs más hazánk, nincs más szülőföldünk, mint a francia birodalom, miért ne vehetnénk hát vissza a nagy Napóleon uralkodása alatt létünket meghatározó eredeti nevünket, melyet Isten adott nekünk, hogy megkülönböztessük vallásunkat a szekták hiedelmeitől?

A francia nemzethez tartozás, s az ősidentitás megőrzése iránti kettős kívánalom e nyílt és megrendítő deklarálása alighanem közrejátszott az 1807-es esztendőben a frankofón zsidóság társadalmi helyzetét alapjaiban felforgató esemény bekövetkeztében. A Nagy Szanhedrin felélesztését szorgalmazó Napoléon ugyanis hetven prominens rabbit citált színe elé azzal a céllal, hogy tőlük nyerjen választ az izraelita vallási élet fő elveire vonatkozóan, s hogy hivatalos kereteket teremtsen annak gyakorlásához mintegy negyvenezer francia zsidó polgár számára.3 A tervei megvalósításához illő keret, a "Consistoire Central" létrehozását uralkodói dekrétum rögzítette 1808. március idusán, egyfajta végrehajtási útmutatóként szolgálva az ún. vallásszervezési törvény alkalmazásához, megteremtve egyúttal a 7 megyei konzisztórium létrehozásának jogi alapját.4

A rendelet kimondta, hogy minden 2000 főt számláló zsidó közösségnek jogában áll saját konzisztóriumát létrehozni, mely tartományi szerveződések fölé egy központi jellegű került. Lokális szinten a testületet egy főrabbi, egy másik tanult rabbi, valamint három laikus tag alkotta, akik közül ketten annak a városnak a lakosai voltak, ahol maga a konzisztórium működött. Személyüket az adott település huszonöt prominens tagja választotta, akiket a francia hatóságok jelöltek ki. A Consistoire és ezzel együtt a francia földön élő zsidóság történetének első főrabbija David Sintzheim de Bischheim, Párizs első főrabbija pedig Michel Seligmann lett, olyan világi tisztségviselőkkel oldalukon, mint Jacov Lazard és Baruch Cerf Berr. A központosított intézmény(rendszer) nem csupán szerkezetében hasonlított a korabeli államtestületekre, de a vallás és haza egységét hangsúlyozó jelmondatában is.5


David Sintzheim de-Bischheim
 
Baruch Cerf Berr

Hubert de Beaufort

A szerveződés egy 1844. májusában kiadott, majd a kiegészítésként szolgáló további két rendelet alapján jelentős átalakulások során ment át, bár Hubert de Beaufort szerint "ezzel együtt a zsidó közösség parlamentje és végrehajtó testülete maradt, útmutatásokkal egyengetve a regionális konzisztóriumok útját, tőlük érkező – a helyi közösségeket érintő – jelentéseket és információkat dolgozva fel."

Az 1905. évi ún. szeparációs törvény hatályba lépésével, mely jogi formába öntötte az állam és az egyház szétválasztásának elvét, felszámolták a francia földön létező vallásfelekezetek konzisztóriumainak hivatalos közintézmény státuszát, kivéve az időközben visszacsatolt Elzász-Lotaringia területén lévőkét. A kialakult helyzetben a különböző zsidó közösségek vallási egyesületté alakulás mellett döntöttek, mégpedig az "Union des Communautés Juives de France"6 berkein belül, megtartva egyúttal magukra nézve a Consistoire Central elnevezést.

Képletesen ugorva egy nagyot az időben az látható, hogy a 20. század negyvenes évei szolgáltak újabb adalékkal e különleges intézményi struktúra történetét illetően. A francia hon 1940-es német megszállását követő időszakban a rosszemlékű Vichy-kormányzat bizonyos védelmet nyújtott a Consistoire Central tagjainak, ezzel együtt a zsidóságot sújtó rendeletek rendkívül kedvezőtlen helyzetet teremtettek a galut egésze számára. Egy 1941. novemberében közzétett rendelet ráadásul kimondta – a konzisztoriális intézmények kivételével – valamennyi zsidó szervezet feloszlatását, s ezzel együtt elrendelte teljes vagyonuknak "a zsidó vallású vagy származású francia emberek anyagi és erkölcsi érdekeinek előmozdítása és védelme érdekében" létrehozott szervezet, a "Union Générale des Israelites de France" (UGIF)7 számára.


Albert Lévy

A különböző zsidó jótékonysági intézményeket és azok munkatársait magába olvasztó UGIF működtetése a kezdetektől nehéznek bizonyult, alapvetően a háborús helyzet, de meghatározó módon mégis inkább Albert Lévy elnök és Raoul Lambert főigazgató közötti rivalizálás okán. Súlyosbító tényezőként jelentkezett mindemellett, hogy az adminisztratív és irányítási feladatok két egymástól gyakorlatilag szeparált területet érintettek, a megszáll északi és a szabad déli övezetet. Megjegyzendő, hogy Párizs belső kerületeiben és banlieu-k8 vonalában csupán néhány tucatnyi szociális jellegű zsidó intézmény kapott helyet (étkezdék, műhelyek, rendelők, iskolák), míg a déli zónában számos gyermekotthon és tanyasi iskola működött, különösen Creuse megyében.Az UGIF első elnökét mindenesetre hamarosan riválisa, Raoul Lambert váltotta a vezetői székben, a megszállt övezetre vonatkozó koordinációt Georges Edinger végezte az alelnök, André Baur támogatásával.9


Raoul Lambert

Édouard de Rotschild

Már életében sok szemrehányás érte az országból 1940-ben elmenekült Édouard de Rotschild báró helyére lépő Jacques Helbronner tevékenységét, aki egészen 1943-ig töltötte be a Consistoire Central elnöki posztját. Az új vezető ugyanis mindent felülíró törekvésként fogalmazta meg a francia zsidók – civilek, katonák, foglyok – számára a lehető legnagyobb védelem biztosítását az adott körülmények között, mindezt azonban csak azon közép-európai országokból származó zsidók kárára sikerült megvalósítania, akik közül sokan Franciaországban kerestek menedéket a háború előtt és alatt. Az utókor azt is bűneként rótta fel, hogy céljai megvalósítása végett gyakorta kért találkozót a Vichy-kormányzat tagjaitól, így 1940-1942 között csak magával Pétain-nel tizenhét alkalommal folytatott megbeszélést. Egyeztetéseire számos esetben elkísérte – a hozzá hasonlóan a szabad zónában menedéket talált – Isaïe Schwartz főrabbi is, hogy a francia zsidóságot képviselő testület vezetőiként a marsall elé tárják embermentésre irányuló szándékaikat.


Jacques Helbronner

Isaïe Schwartz

1942-ben újabb, minden eddiginél negatívabb fordulat következett be Franciaország egésze, különösen a területén élő zsidóság életében. A német csapatok megszállás alá vonták a szabad zónát, letartóztatások és deportálások követték egymást, melynek maga Jacques Helbronner is áldozatául esett: Auschwitz gázkamrájában fejezve be életét 1943. november 23-án, míg Isaïe Schwartz főrabbit nemes lelkű emberek rejtették el. A Consistoire élére Léon Meiss került, majd 1943. nyarán titkos körülmények között megalakult a "Comité Général de Défense Juive"10 nevet kapott védelmi-érdekképviseleti formáció.


Léon Meiss

Egyhangúan elfogadott chartája a zsidó menekültek életmegóvását tűzte ki célul Franciaország szerte, akik számára nem csupán a német katonai jelenlét jelentett súlyos fenyegetést, de a kollaboráns Vichy-rezsim zsidóüldöző razzia-sorozatainak elszaporodása is. Az intézményesülés következő etapját a "Conseil Représentatif des Israélites de France"11 jelentette, mely a Consistoire Central részvétele mellett egyesítette a legtöbb akkori ateista zsidó mozgalmat. Az ekkor közösen kidolgozott cselekvési program a háborút közvetlenül követő időszak a francia zsidóság többségének politikai hitvallásává vált.


Joël Mergui

1945-ben a körülbelül 75 különböző vallási egyesületet tömörítő Consistoire alapvető feladatként határozta meg "a judaizmus háborús sérüléseinek enyhítését", így harcolt a vallási közömbösség ellen, ugyanakkor igyekezett "reintegrálni a megszállás évei alatt hitükben megroppantakat", iparkodva egyszersmind segítséget nyújtani a háború sújtotta kis közösségeknek. A dekolonizáció évei gyors reagálásra, egyúttal újabb szervezeti váltásra ösztönözték az intézményt, melynek egyik mozgatórugóját a hatvanas évek elején francia földre érkező 120 000 algériai zsidó jelentette. A Consistoire 2004-ben kilépett a CRIF-fel való közösségből, mivel az izraeli-palesztin konfliktus rendezése végett életre hívott genfi kezdeményezéssel kapcsolatban kibékíthetetlen ellentét bontakozott ki a vezetőségen belül. 2014. március 11-én a sajtóközleményben jelentette be a központi és a párizsi Consistoire "egyesülését", illetve Joël Mergui elnökké választását az új szerveződés élén.

 

Napjainkban a konzisztóriumok hálózata egy Párizs székhelyű központi intézményből (Consistoire Central), valamint annak megyei szintű tagintézményeiből tevődik össze (Consistoire Départemental), az eredeti 7 mellett Bayonne, Besançon, Vesoul, Lille és Lyon helyi konzisztóriumait is beleértve. A lokális szerveződések mindegyike élén egy főrabbi áll, munkájukat négy világi tag segíti, akiket a helyi zsidó közösség meghatározó tagjaiból választanak ki. A fővárosban székelő Consistoire Central kilenc tisztségviselőt – Franciaország főrabbija mellett nyolc világi tagot – számlál, utóbbiakat a különböző megyék izraelita notabilitásai választják meg. Az egyes megyei intézmények ingatlanokkal kapcsolatos fenntartói feladatok, valamint a hatáskörükbe tartozó vallási intézményekkel kapcsolatos ügyek végzésére hivatottak, egyúttal felelősséggel tartoznak a vonzáskörzetükbe tartozó vallási egyesületek felügyeletéért, s alapfokú okleveleket bocsátanak ki a megfelelő vizsgát tett rabbik számára. A központi konzisztórium általánosságban felel a zsidó érdekek és a vallási élet védelméért és felsőfokú oklevelet biztosít az érintett rabbik számára, miközben az ún. tanszéki rabbik kinevezésével kapcsolatban is véleményt nyilvánít, sőt vétójoggal is élhet.

 

Budapest, 2023. november


Jegyzetek:

1.Franciaország Központi Izraelita Konzisztóriuma (fr.)

2.Franciaországi Zsidó Intézmények képviseleti Tanácsa (fr.)

3.A teljes gólesz körülbelül fele ekkortájt az ország északi megyéiben élt, míg meghatározó hányaduk Bordeaux és Bayonne vonzáskörzetében telepedett le.

4.A hét regionális vallási központ székhelye Párizs, Marseilles, Bordeaux, Metz, Nancy, Strasbourg és Wintzenheim.

5. "Réligion et Patrie". (fr.)

6.Franciaországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (fr.)

7.Franciaországi Izraeliták Általános Szövetsége (fr.)

8.peremkerület(ek) (fr.)

9.1943-ban mindannyiukat deportálták.

10.Zsidóságvédelmi Általános Bizottság (fr.)

11.Franciaországi Izraeliták Képviselő Tanácsa (CRIF) (fr.)


Felhasznált irodalom:

Allouche-Benayoun, Joëlle-Podselver, Laurence: Les mutations de la fonction rabbinique. in : Observatoire du monde juif. Paris, 2003.

de Beaufort, Hubert: Le Livre blanc. Une étude exhaustive de l'histoire de l'occupation de Bordeaux. Babelio. Paris, 2001.

Dictionnaire biographique des rabbins et autres ministres du culte israélite. France et Algérie, du Grand Sanhédrin (1807) à la loi de Séparation(1905). Berg International Éditeurs. Paris, 2007.

L’Émancipation des Juifs en France. De l’Ancien Régime à la fin du Second Empire. Albin Michel. Paris, 1976.

Ghiles-Meilhac, Samuel:De la discorde au fragile compromis. in:Bulletin du Centre de recherche français de Jérusalem.Jerusalem, 2009.

Guénois, Jean-Marie: Élie Korchia, le nouveau défenseur des juifs de France. in: Le Figaro. 2021.

Manière, Fabianne: Ombres et lumieres d’un destin exception. André Larané. Paris, 2000.

 

 

FEL