robertp-1vh

Róbert Péter

Magyar zsidók az I. világháborúban

2022.03.25

Nemrég volt a 100. évfordulója a XX.század első nagy vérontása kitörésének. Sokan emlékeznek a centenáriumra, természetesen zsidók is emlegetik a most már többnyire nagyapákat, akik csukaszürke uniformisban hoztak áldozatot ahogy akkor mondták "hazáért és királyért". Miért voltak ilyen sokan?

Katonák az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében az I. világháborúban

Leírták már, hogy ez a háború merőben más volt, mint a megelőző századok összecsapásai, különbözött ezektől a hadviselés módjában, de a szemben álló országok hadseregeinek összetételében is. Ezek között a különbségek között szerepelt az a nem jelentéktelen új vonás, hogy ez volt az első olyan háború, amelyben az egymással ellenséges államok szinte egész férfilakossága egyenruhát öltött.

Zsidó "töltőlegények"

Ellentétben az előző korokkal, amikor a katonáskodás nagyrészt a nemesség kiváltsága volt, most a polgárság is megszerezte azt a jogot, hogy részt vegyen hazája védelmében. Felekezetre és társadalmi állásra tekintet nélkül érkeztek a behívók, és zsidó katonák tömegei jelentek meg a laktanyákban és a fronton. Történelmileg új dolog volt ez, hiszen a császári hadseregben csak II. József óta voltak zsidó katonák – ekkor még csak szekerészek és a tüzérségnél "töltőlegények" (golyóhordók) lehettek. A napoleoni háborúkban már sokan szolgáltak, akadt már tiszt is köztük. 1848-49-es szabadságharcban lelkesen vettek részt, maga Kossuth is dicsérően beszélt 20.000 zsidó honvédről.

Mi volt a halachikus álláspont a háborúval kapcsolatban?

A judaizmus általában elítéli a háborút, már az általános zsidó köszöntés (shalom) is a békevágyat fejezi ki. Bibliai és főként prófétai szövegek szerint a béke állandó vágy és kívánság, de ugyanakkor eszkatologikus ígéret és távlat, áldás és égi ajándék. Imádkoznak, hogy örökké uralkodjék a megbékélt népek között. Erkölcsi parancs és viselkedési szabály: "Legyetek Áron tanítványai, szeressétek és keressétek a békét, szeressétek a teremtményeket és vigyétek közelebb őket a Tórához". Mivel "a világot az igazság és béke" tartja fenn, bizonyos esetekben az utóbbi megtartása miatt még az előbbi rovására is engedményeket lehet és kell tenni. Természetesen a zsidók egymás közti ügyeit békésen kell intézni, de erre kell törekedni az idegenekkel szemben is (mipné darké shalom).

Orosz zsidó katonák imádkoznak

Mindemellett tudomásul veszi a zsidó szellemiség a konfliktusok létezését, amelyeket bizonyos körülmények között csak erőszakkal lehet rendezni. Megkülönbözteti a háborúk fajtáit, elismerve az önvédelmi vagy a Törvény által előírt háború (milhemet micva) jogos voltát.

Az általunk tárgyalt korban a zsidó tényezők és testületek maximálisan követik ezt. Igyekeznek ezt a háborút ennek feltüntetni, noha a zsidók különböző államok hadseregeiben, tehát egymás ellen is harcolnak.

Zsidó katonák az I. világháborúban

Nézzünk néhány beszédes számadatot!

A központi hatalmak országaiból 455.000 zsidó vonult be, 54.000 közülük hősi halált halt. Ausztria-Magyarország 320.000 zsidó katonájából minden nyolcadik elesett, Németországban 100.000-ből 12.000 zsidó maradt a harctéren, neveüket alig 20 év múlva leszedték az emléktáblákról, mert a felírás: "Gefallen für das Vaterland" már nem járt nekik. Pedig 80%-uk a fronton szolgált, közülük 35.000 kapott kitüntetést, 1500 első osztályú vaskeresztet. 125 zsidó repülő közül 28 esett el légi harcban. Az Oszmán birodalomban 18.000 zsidó öltött egyenruhát, közülük a frissen Palesztinába vándorolt Ben Gurion tiszt lett, ezren elestek. A bolgár zsidók 12.500 újoncából (a felekezet egynegyede!) is ezren áldozták életüket. Az Antant-hatalmak oldalán harcolt több mint egymillió zsidó, nyolcaduk elesett. Legtöbben az orosz hadseregbe vonultak be, 650.000-en, tisztek nem lehettek, és itt volt a legmagasabb az elesettek aránya, 100.000 ember. Ennek oka az a gyakorlat volt, hogy zsidó csak a legveszélyesebb helyen lehetett. Az USA negyedmillió zsidó katonájából viszont csak ezren estek el, míg Franciaországban 555.000-ből 10.000, Nagy-Britanniában pedig félszázezer zsidó katonából 8500 áldozta életét.

Német zsidó katonák

Nálunk számuk a hivatásos tisztek között csekély maradt, csak az 1880-as években érte el a 2%-ot, attól kezdve csökkent, 1911-ben már csak 0,6%. Pedig a Ludovikán a zsidó hitközség fizetett néhány helyet fiataljai számára, de ezek általában felavatásuk előtt kikeresztelkedtek. Többségük a gyalogságnál szolgált.

Állandóan emelkedett viszont a zsidó tartalékos tisztek száma. 1868-ban teremtették meg érettségizettek számára az "egy éves önkéntes szolgálat" intézményét. Miután 1914-ben az első harcokban sok hivatásos tiszt elesett, megnőtt a tartalékos tisztek fontossága, akik közül minden hatodik volt izraelita vallású (zsidó származású ennél több).

Az osztrák-magyar hadseregben igen sok zsidó ért el magas rangot. A tábornokok közül: lovag Schlesinger tüzérségi mérnök, tábornok, hadügyminisztériumi osztályfőnök, pilisi Kornháber Adolf táborszernagy, (őrnagyként keresztelkedett meg), Schweitzer Ede altábornagy, Vogl Simon vezérőrnagy (volt bóher, zsidó teológushallgató).

Ezredesi rangot ért el: Bauer Gyula a 44. gyalogezred (a híres somogyi "rosebbakák") parancsnoka, Eisenstädter Alajos honvéd alezredes, Fischer Ármin, Mestitz János. Sióagárdi Zöld Márton a 308. honvéd gyalogezred parancsnoka, később tábornok lett, rangját a Horthy hadseregben is megtartotta, egyenruhában járt a Nagyfuvaros utcai zsinagógába.

Alezredesek: Balla Jenő, a debreceni 3. honvéd gyalogezred parancsnoka, Weichert, a haditengerészet gépmű-főparancsnoka.

Őrnagy lett: (alezredesként ment nyugdíjba) Deutsch Izidor, Krausz Emánuel (elesett), valamint Singer Gusztáv.

Hazai Samu báró

Itt kell említeni Hazai Samu báró, született Kohn Sámuel (1851-1942) vezérezredest, aki kadétként kikeresztelkedett, majd fényes karriert futott be a magyar honvédségnél, 1910-1917 között magyar honvédelmi miniszter is volt. A teljes hadsereg utánpótlási főnökeként, 1917-18-ban a vezérkari főnök után a Monarchia második legfontosabb tisztje volt.

Sok zsidó volt műszaki beosztásban is. Kiemelkedik közülük Siegfried Popper mérnök-tábornok, aki többek között a Monarchia legmodernebb csatahajója, a Viribus Unitis tervezője volt.

A felülről szított háborús lelkesedés a zsidókat is elragadta. Felekezeti sajtójuk élen járt a hazafias hangulatkeltésben, a rabbik istentiszteleteket tartottak a magyar fegyverek győzelméért. Nagyrészük a fronton tábori rabbiként vigasztalta fegyverbe szólított híveit.

Kitüntetések, érdemrendek zsidóknak

Már az első csatákban akadtak érdemeket szerzett zsidók. Kóbor Ignác dunai hajón volt kormányos, amikor kitört a háború Szerbiával, I. osztályú ezüst vitézségi érmet kapott, nem sokkal később Rabinovics Jakab tábori rabbi arany érdemkeresztben részesült. Az első elesettek közül Krausz Manó őrnagy, az 52. gyalogezred parancsnoka, Berényi Armand századparancsnok és Dömény Lajos ügyvéd, a zsidó cserkészet és a korai cionista a mozgalom egyik megalapítója már csak hősi haláluk után részesültek az elismerésben.

Később is magas kitüntetéseket kaptak zsidók, Lipót-rendet, vaskoronarendet, arany vitézségi érmet, Ferenc József-rendet, lovagkeresztet. Utóbbit egy Lemberger Samu nevű tábori rabbi is, méghozzá "a kardokkal". Még a német Vaskorona-rend lovagkeresztjét is elnyerte két magyar zsidó!

Sokan kaptak "kisezüstöt", "nagyezüstöt". Utóbbiakra a zsidótörvények alatt, illetve 1944 tragikus esztendejében sokan hivatkoztak, de többnyire nem sikerült elérni a hőn óhajtott mentesítést, osztozniuk kellett a közös sorsban.

Tábori rabbik

A zsidó katonák nagy száma magával hozta, hogy 1918-ban a császári és királyi hadseregben 76 tábori rabbi szolgált, valamennyi századosi rendfokozatban. Első ízben 1875-ben neveztek ki tábori rabbit. 1914-ben a háború kitörésekor a hadseregben 10 (tartalékos) tábori rabbi volt. Általában a hadsereg-parancsnokságokhoz és hadtestekhez, egyes esetekben ezredekhez osztották be őket. Szükség szerint végezték a katonák lelki gondozását és lehetőség szerint gondoskodtak a kóser étkezésről is. Sok más feladatuk is volt, a héber betűs levelek cenzúrájától, házasságkötések végzéséig és a tisztjelöltek vallásoktatásáig. Gyakran gondot fordítottak a hadszíntér zsidó vallású lakosságának ellátására és a zsidó hadifoglyok részére istentiszteletek szervezésére is. Ez nem kis feladat volt, hiszen a frontvonal Galícia és Bukovina, néhány hónapig Kárpátalja területén húzódott, ahol akkor a világon a legmagasabb volt a zsidó vallásúak aránya. Szegény, de mélyen vallásos zsidó tömegek laktak itt, akiket a háború szerény megélhetésükben is veszélyeztetett. Rászorultak mind az anyagi, mind a lelki segélyre. Nem véletlen, hogy a JOINT, az amerikai zsidók azóta az egész világot átfogó segélyszerve a háború elején éppen az ő gyámolításukra jött létre. Az orosz foglyok között pedig sok zsidó volt, annál inkább, mivel a cári hadseregben –ellentétben a többi hadviselővel - szigorúan ügyeltek arra, hogy a zsidó katona a lövészárokba, lehetőleg a legveszélyesebb helyre kerüljön. Őket is felkarolták a hazai zsidók, ami könnyebben ment, mert zömmel jiddis anyanyelvű, askenázi kultúrájú, és hitszokású emberekről volt szó. Korabeli híradások gyakran szólnak rabbik látogatásáról a fogolytáborban, imakönyvek osztogatásáról.

Sok korabeli újságcikk és kép tanúskodik erről. Láthatunk tábori istentiszteleteket, zsidó katonákat imaköpenyben, fából épült szükség-zsinagógákat. Kórházakban is berendeztek imaszobát a sebesült zsidó katonák számára. Problémát jelentett az elesett zsidó katonák eltemetése. Amennyiben az egészségügyi követelmények ezt lehetővé tették, igyekeztek az elesett zsidó katonák holttestét összegyűjteni és rabbi jelenlétében elföldelni. Tömegsíroknál viszont bajtársaikkal együtt, kereszt alatt nyugodtak. Előfordult, hogy zsidó katonasírokra is keresztet állítottak, amelyre Dávid csillagot véstek, később hadseregparancs gondoskodott az egységes zsidó sírjelről. A háború utolsó éveiben az elesettek száma annyira növekedett, hogy megrendezték a Zsidó Hadisírok Napját. Előírásszerűen - nem harcolóként – a nemzetközi szerződéseknek megfelelően a tábori rabbi is vöröskeresztes karszalagot viselt egyenruháján, ahol a karpaszomány három csíkja jelölte a rangot: IX. osztály, azaz százados.

A tábori rabbik gyakran nagy személyes bátorságról tettek bizonyságot. Már a háború kitörésekor, az elsők között kapott arany érdemkeresztet Rabinovics Jakab tábori rabbi. Sokakat tiszteltek a nem zsidó katonák is. Szívesen segítettek minden katonán, híressé vált Abraham Bloch, a francia hadsereg tábori rabbija, aki mielőtt elesett, éppen egy sebesültnek adott át egy feszületet, mivel katolikus lelkésztársa nem volt a közelben.

Természetesen kóser étkezésre nehezen volt lehetőség a hadseregben, ahogy a szombati szolgálatmentességre sem, de senkit sem kényszerítettek disznóhús evésére és szombaton, ha mód volt rá, a vallásos zsidókat a durvább munkák alól felmentették. Arnold Frankfurter bécsi tábori rabbi 1917-ben figyelmeztette a zsidó katonákat, milyen helytelen lenne "ha a vallást csupán ürügyként használva a szolgálat alól kivonnák magukat". Ez nem volt jellemző, a zsidó katona megalkudott a helyzettel, megpróbálta a többiek zavarása nélkül betartani a hagyományokat. Visszaemlékezések írják, hogy pl. a kárpátaljai zsidó katonák zsebükben tartották levágott pajeszeiket.

Az előző tények ellenére sok kritika érte a zsidóságot a háború alatt, ezek bizonyos esetek felnagyításán, elferdítésén alapultak. Valóban aránylag többen kerültek hadtáp, tüzérség, irodai, stb. beosztásokba, de ennek oka jó felhasználhatóságuk és iskolázottságuk, az ezért őket kinevező főtisztek sohasem zsidók. Ne felejtsük el, hogy a front Galíciában és Bukovinában húzódott, ahol minden beszerzést, hírszolgálatot kézenfekvő volt a jiddisül tudó zsidó katonákra bízni! Lövészárkokban viszont magasabb volt a zsidó közkatonák halálozási és sebesülési aránya bajtársaiknál, ellenséghez szökés – ellentétben a nemzetiségiekkel – nem fordult elő. Ez a körülmény kötelességteljesítésre, bátorságra, esetleg a veszélyes posztokra való beosztásnál érvényesülő altiszti rosszakaratra mutathat!

Felhasználták a háborúban a zsidók gazdasági ismereteit, rátermettségét. Egyrészt a hadsereg gazdasági és ellátó részlegeiben különösen sok zsidó szolgált – amely körülmény az antiszemitizmust is jelentősen növelte – biztosítva a katonák lehetőségek szerinti ellátását, másrészt a hátország erőfeszítéseiből vették ki a részüket. Nem túlzott az a megállapítás, hogy a zsidók "egyetlen háborús gazdaság üzemeltetésében sem játszottak olyan kiemelkedő szerepet, mint Magyarországon." (Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban Bp., 2008.) Weisz Manfréd érdemeit bárói ranggal jutalmazták. Tisza István szerint nélküle a front már 1917-ben összeomlott volna. Sajnos voltak akik visszaéltek a helyzettel ("papirtalpú bakancsok") de ezt nemzsidó vállalkozók is megtették.

1914. november 11-én jelent meg az első hadikölcsön jegyzésére buzdító felhívás. Igen sokat jegyeztek a közismerten zsidó kézben lévő fővárosi pénzintézetek és biztosítók, a hitközségek vezetői és a zsidó sajtó felhívást bocsátottak ki, hogy minden magyar zsidó tekintse szent kötelességének a hadikölcsönt. Kivették a részüket a zsidók a jótékonykodásból is. A fent említett Weisz Manfréd pl. népkonyhát tartott fenn.

A cári orosz hadsereg ideiglenes előnyomulása zsidók tömegeinek menekülését idézte elő. Először Galíciából keltek útra (egyes számítások szerint 400.000-en, ami az egész ottani zsidó lakosság fele!), majd Bukovinából és az 1915-ös orosz offenzíva alatt Magyarország északkeleti részéből, Kárpátaljáról és Máramarosból is. Féltek a cári hadseregtől (különösen a kozákoktól), de a helyi ukrán lakosságtól is. A hadvezetőség Budapestre irányította vonataikat.

Megjelenésük, noha szerény ellátásukat általában a hitközségek biztosították, növelte az amúgy is erősödő antiszemitizmust. Hiába írt Kosztolányi Dezső szép cikket az Egyenlőségbe, emlékeztetve az emberiesség alapelveire. Kevesellték az elesett zsidók számát, sokallták a hadiszállítók nyereségét – utóbbiak azért nem voltak mind zsidók!

A háború vége

A fellobbanó gyűlölet 1918 végén, amikor az összeomlás és a forradalom a rend és a közbiztonság megszűnésével járt pogromjelenségekben is megnyilvánult. Főleg a nemzetiségi vidékeken fosztogatták, bántalmazták a zsidókat. Felvetődött egy önvédelmi szerveződés szüksége. Frontot járt zsidókból – zömmel tartalékos tisztekből – megalakultak az önkéntes karhatalmi századok, cionista gárdának is nevezték őket. Kiszálltak a falvakba, ahonnan atrocitásokat jelentettek és rendet teremtettek. Többnyire elég volt fegyelmezett, katonás bevonulásuk és a csőcselék szétszaladt. Ez volt Magyarországon az első – bizonyos megállapítások szerint az egyetlen – eset, amikor magyar zsidók fegyveresen szálltak szembe ellenségeikkel.

Vannak adatok zsidó katonák és polgárok részvételére a magyar terület védelmében az utódállamok hadereje ellen, pl. a balassagyarmati ún. "csehkiverésben".

Az első világháborúra a magyar zsidók sokszor és sokáig emlékeztek. Minden családban voltak katonák, hadifoglyok, esetleg sebesültek vagy elesettek. Utóbbiakról csak annyit jegyezzünk meg, hogy később amikor az egyes települések hősi halottaik emlékére emlékoszlopot emeltek, volt község, ahol az elesett zsidók neveit nem akarták azon feltüntetni. Egy másik községben pedig nem hívták meg a leleplezésre a felvésett zsidó halottak hozzátartozóit. Viszont hangsúlyozták a zsidók magasabb számát az őszirózsás forradalom és a tanácsköztársaság vezető testületeiben, ezzel indokolva az ellenforradalmi korszak zsidóellenes kilengéseit és intézkedéseit (pl. numerus clausus).

Ennek a propagandának az ellensúlyozására a zsidó sajtóban végig nagy teret adtak a háborús áldozatok számon tartásának. Nemcsak cikkek, kiadványok foglalkoztak a témával, a Zsidó Hősök Könyvét Horthy kormányzónak ajánlották, ő el is fogadta. Hatalmas emlékoszlopot emeltek a Kozma utcai temető díszhelyén, 1931-re elkészült a Dohány utcai templomot kiegészítő Hősök Temploma, létezett Zsidó Hadviseltek Szövetsége.

Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve

Végső soron szenvedés és halál minden háború eredménye, így volt ez az első világháborúban is. Az Országos Statisztikai Hivatal 1922-ben 10.000-re becsülte az elesett zsidó katonák számát, ami 1,1%-nak felel meg. Ez a háború előtti Nagy-Magyarországra vonatkozik, tehát valószínűleg nem pontos, a zsidó források többet állítanak. Erre utal, hogy ennek a számnak a felét teszik a trianoni területre, pedig csak a fővárosban 4000 zsidó halottat jelentettek, akiknek fele Rákoskeresztúron nyugszik. Ugyanakkor olyan kis települések, mint Balassagyarmat és Baja 46, illetve 35 zsidó elesettről tudnak. Tény, hogy a lövészárokban bizonyos testvériség alakult ki a különböző származású katonák között és ez a háború után is élt egy darabig.

Megállapíthatjuk, hogy mindent összevetve a magyar zsidóság teljesítette kötelességét "befogadó" hazájával szemben!

Sajnos a "nagy háborúban" tanúsított áldozatkészség nem mentett senkit a szörnyű 1944-es esztendő üldöztetésétől!

Bár volt rendelet bizonyos kitüntetések mentesítő hatásáról, a túlbuzgó helyi hatóság és a brutális csendőrség ezeket gyakran nem vette figyelembe, a nyilas uralom pedig egyáltalán nem volt tekintettel zsidók hazafias érdemeire.

Osztozniuk kellett a közös sorsban!