LEGENDÁK

Kabdebó Lóránt 

Cserépfalvy Imre

2022.11.30.


Cserépfalvi Imre

 

K. L.: - Cserépfalvi Imrét úgy ismeri a közönség, mint József Attila, Radnóti, Kassák, Bálint György barátját, kiadóját. József Attila verseit még én magam is a Cserépfalviból - mert azt a kiadást így hívtuk - ismertem meg először. Most másik korszakról kérem, hogy emlékezzen, a hőskor utániról, amelyik szintén hőskorszak volt, mert először is át kellett élni a háború utolsó évének borzalmait, és utána meg kellett teremteni az új magyar könyvkiadást. Milyen emlékei vannak Cserépfalvi Imrének a háború végéről?

 

Cs. I.: - A 38-as év jelentette részünkre a háborús idők kezdetét: különféle megszorító törvé­nyeket szentesítettek, és bevezették az úgynevezett "faji" megkülönböztetést. Az alkalmaztatási lehetőségeket egyes munkakörökben erősen korlátozták, így számos kiadó nehézségekkel küszködött a lektorok és egyéb más kiadói munkatársak alkalmaztatásánál. Ezenkívül az előzetes szigorú cenzúra is súlyos teherként nehezedett a haladó szellemű írók és kiadók munká­jára.

K. L.: - Ez utóbbi milyen szigorítást jelentett?

Cs. I.: - A korábbi rendelkezés alapján a kiadó saját belátása szerint adhatott a nyomdának kéziratot. A kiadvány megjelenésével egyidőben egy-egy "köteles példányt" küldött különféle hivatalokba, többek között a Széchényi Könyvtárba és az ügyészséghez is. Az ügyészség a megjelent könyv tartalma alapján vádindítványt terjeszthetett elő. Ilyen módon sok kiadvány került elkobzásra, lefoglalásra. A procedúra sajátossága folytán a lefoglalás, elkobzás csak a megjelenés után pár héttel került a végrehajtó szervekhez. Mindenesetre sok előnnyel járt az időnyerés, mert a könyvkereskedők és terjesztők segítségével a kiadvány nagy részét ki lehetett vonni a lefoglalás elől. Igen sok kiadványomat elkobozták, már ami megfogható volt köny­várusoknál vagy a raktáron; a nyomdában a matricát vagy a szedést összezúzták, beolvasztották.

 

 

 

K. L.: - Így volt például Radnóti Meredek út című kötetével, erről költője verset is írt.

 

 

 

Cs. I.: - Igen, így volt többek között azzal is. A háborús helyzettel indokolt előzetes cenzúra ellenben azt jelentette, hogy a nyomda csak a cenzori hivatal bélyegzőjével ellátott kéziratot fogadhatott el. Ezekben az években a kiadók nagy része nem akart már kiadni olyan könyveket, amelyek nem alkalmazkodtak a kormány bel- és külpolitikai vonalához. Gondosan ügyeltek arra, hogy ne kerüljenek szembe a rezsimmel, ne legyenek ellenséges állásponton a kormányzattal; remélték, hogy a leggondosabb együttműködéssel könnyebben megúszhatják majd a nehezebb időket. Akadtak ugyan olyan kiadók is, akik megkockáztatták problematikus könyvek kiadását, amelyek a rendszert bírálták, és tárgyilagosan tárták fel a világpolitikai helyzetet. Sok könyv fönnakadt a cenzúránál, vagy zúzdába került.

K. L.: - De éppen Cserépfalvi Imrének sikerült néhányszor kijátszania a cenzúrát, még a Szovjetunióról szóló könyvet is ki tudott adni.

Cs. I.: - A cenzúra nagy nyomása néha egy-egy periódusban - például a szovjet könyvek megjelentetésénél - megenyhült. Így volt ez 1939-ben a szovjet-magyar diplomáciai kap­csolatok újrafölvétele alkalmából. Ebben az időben jelentettem meg a szovjet ipart és mező­gazdaságot ismertető kék könyveimet Markos György, Kovács Imre és Nagy Iván szerkesz­tésében. A Tanácsköztársaság óta nem jelent meg könyv Magyarországon a Szovjetunió belső struktúrájáról, termeléséről, eredményeiről. De ezek a témák akkor simán átmentek a cenzúrán, és a könyvkereskedésekben nagy sikerrel árusították könyveimet. És a Budapesti Nemzetközi Vásáron ugyancsak, ahol százezres tömegek látogatták a szovjet pavilonokat, hogy megismerkedjenek a Szovjetunió eredményeivel. Ebben az időben ezt mi jól kihasználtuk, és nagy sikerű könyveket adtunk ki.

Mint baloldali kis könyvkiadó sok nehézséggel küzdöttem. Fiatal magyar írók szociográfiai munkáit adtam ki. Ezekben súlyos támadás indult a nagybirtokok, nagybankok és az egyházi reakció ellen. Ezek a könyvek felfedték a magyar munkásosztály és a szegényparasztság kizsákmányolását. Ezekben az években jelentettem meg József Attila verseit és Aragon A bázeli harangok című szocialista regényét. Az akkori magyar sajtó ezeket a munkákat nagy viharral fogadta. Többségük ügyészért kiáltott. Sokszor állottam szerzőimmel a bíróság előtt. Egymást követte az általam kiadott könyvek betiltása, elkobzása, és az ítéletekben sem volt a rendszer szűkkeblű. Szinte nem múlt el hónap, hogy a rendőrség emberei ne kutattak volna a könyvkereskedésekben a betiltott kiadványok után.

 

A viharos sajtóperek, a vegzatúra kiadóvállalatom köré tömörítette a baloldali könyvkereskedőket és munkásterjesztőket, akik segítségével sok könyvet meg tudtam menteni az elkobzástól, és terjeszteni tudtuk a munkásság és a haladó értelmiség körében.

1942 januárjában tartóztatott le a vezérkari főnök különbíróságának ügyészsége; hűtlenség, hazaárulás és más hasonló vádak alapján. Bátor, önfeláldozó munkásterjesztőinket, Kovács András, Szikla Bertalan, Lébel elvtársakat, büntetőtáborba hívták be, ahol, sajnos, elpusztultak.


Kolozsvári-Borcsa Mihály

 

1944-től már nagyon nehéz periódus következett. Egyre jobban megszigorították a cenzúrát, majdnem lehetetlenné tették, hogy más, mint ami a rendszernek jó és hasznos propagandakönyv megjelenjen. Sok kiadó leállt, alig jelentettek meg újabb könyveket. Ezután jött a könyvégetés, mikor Kolozsvári-Borcsa volt a sajtóügyeknek a fő irányítója.

 

K. L.: - Mi lett a sorsa a Cserépfalvi-kiadónak, mi maradt meg belőle a háború alatt?

Cs. I.: - A felszabadulás utáni órákban első dolgom volt megnézni a Váci utcai Cserépfalvi-könyvüzletet, mi maradt meg belőle. Az üzletet teljesen kifosztva találtam, az üres polcok között csak két didergő ló bámult rám. A könyvüzlet közelében - pár házzal lejjebb - lévő kész könyvek raktára félig leégve megmaradt, mert a pincehelyiségben a könyvek egymásra rakva nem fogtak könnyen tüzet. Indulásként ezeket hoztuk forgalomba. Nagyon ismert volt akkor, hogy a Cserépfalvi-könyvek mind ilyen füstösek, füstszagúak.

K. L.: - Milyen kötetek voltak ezek?

Cs. I.: - A forgalomban lévő könyveinknek nagy részét - regényeket, szociográfiai műveket, történelmi sorozatokat - a Váci utca 17. számú háznak óriási nagy betonozott pincéjében raktá­roztuk. A Mária Valéria utcában - a kiadó emeleti helyiségében - főként verskötetek voltak, antológiák és az irattár. Ezek megmaradtak. A kiadó papírraktárát a József nádor téren igen megdézsmálva találtuk.

K. L.: - És hogyan maradt meg Cserépfalvi Imre?


Bajcsy-Zsilinszky Endre

Cs. I.: - Ez már hosszabb történet: 1944 márciusában a Gestapo Budapesten nagy felgöngyölítő akciót indított a náciellenes politikusok, a gazdasági és szellemi ellenállók letartóztatására. Vághidi Ferenc barátom rohant hozzám a hírrel: sürgetett, hogy azonnal hagyjuk el a lakást, a Gestapo perceken belül ránk törhet, Bajcsy-Zsilinszky letartóztatása alkalmával tűzharcra került a sor - Vághidi a helyszínről szaladt át hozzánk, miután megtudta, hogy én is rajta vagyok a listán. Félóra múlva oltalmat keresve, feleségemmel riadtan csengettünk be barátom, Czatoryski Jenő Szervita téri rendelőjébe. Megkezdődtek az illegalitás nehéz hónapjai. A rendőrség országos körözést adott ki ellenem, külsőmet teljesen meg kellett változtatnom. Ebben nagy segítségemre volt Major Tamás is, mert maszkírozásban ő adta a legjobb tanácsokat.

Akkor én 44 éves voltam; az összes személyi papírokat és mindent, amik nekem lehetőséget adtak az akkor 62 éves Rápolthy Lajos szobrászművész személyiségének megjátszásához - ő maga, a mester, megindító szavak kíséretében testálta rám, amikor Jenő barátomtól meghallotta veszélyes helyzetemet. Az ő műtermében rendezkedtem be az Ybl Miklós téren. Várbazárnak hívták akkor, ott van most az Ifjúsági Park feljárata.

Október elején már sok kósza hír járt a városban. Beszéltek Baky altábornagy elrablásáról és meggyilkolásáról. A műterem körül is - ahol a búvóhelyem volt - gyanús jövés-menést észlel­tem. Jobbnak láttam feladni ezt a kitűnő "előretolt állásomat", és szállást kértem Czatoryski Jenő orvos barátomtól. (Csak később tudtam meg, hogy rejtekező helyem Skorzeny hírhedt ejtőernyős csapatának lett a felvonulási helye, annál is inkább, mert - amint magam is láttam - a műteremből a sziklaodúkon keresztül könnyen fel lehetett jutni a várudvarra is. A Várbazár tágas műtermei nagyon alkalmasak voltak erre a célra.) No, így töltöttem én el 1944 nyarán pár hónapot. Jenő barátom a Szervita tér 4. szám alatt lakott (most Martinelli tér). Az ő vendégszerető házában szoktunk összejárni barátok: Páris László, Major Tamás, Kovács Imre, Odescalchi Margit és mások, hogy megbeszéljük az eseményeket. Jenő igen nagy emberbarát volt, igyekezett mindenkin segíteni, és vele együtt cipeltük az ennivalót, gyógyszert, hamis papírokat a bajba jutott embereknek.


Mónus Illés

Abban az időben már én szabadon járkáltam az utcán, mint Rápolthy szobrász mindenhova elmentem, semmi félelmem vagy aggályom nem volt, hogy felismernek. Jenő berendezett a lakásában olyan kamuflált, elleplezett falat, egy könyv­állvánnyal, aminek az alsó részén be lehetett bújni egy másik kisebb szobába. Itten 5-6 ember mindig volt. Ottan bújt Mónus Illés is egy ideig. Barátomnál legalább 10-15 bujdosó talált szállást felváltva, egyik jött, a másik ment. Volt köztünk két fogoly francia katona is, senkinek nem esett bántódása, olyan ügyesen tudta leplezni búvóhelyüket. A házban laktak nyilas párttagok is, de a házmester kicsit cinkosa volt a barátomnak, mert a katonaszökevény fia szintén abban a kis kuckóban ült odafent. Így a házmesternek többszörös oka volt rá, hogy védje azt a lakást. A légvédelmi óvóhelyre természetesen még nagy veszély esetén sem mentünk le, inkább fáztunk, vacogtunk - minden ablak betört, egyszeriben romos lett a lakás. Mígnem egy szép napos januári reggelen jöttek a szovjet katonák fehér köpenyben, és szabadok lettünk. A családom sorsa aggasztott; hogyan találok rájuk?

K. L.: - És hogyan talált rájuk?

Cs. I.: - A családom ostrom előtt Budára ment át, a Lovas úti vöröskeresztes házba, ahol már sok erdélyi menekült is talált szállást. Budapestről is odavitték az utcán elhagyott gyerekeket. A Duna jegén mentem át Budára, egyenesen a Litvay Emil orvos barátunk házába mentem - a Nyúl utcába -, ahova az ostrom alatt a feleségem a két gyerekkel átköltözött. A viszontlátás nagy örömében szaporáztak a kérdések - mindnyájan egyszerre beszéltünk. Összejöttek a ház lakói, hogy "csodálatos érkezésem" részleteit megtudakolják. Fantasztikus hírek terjedtek Budán a pesti eseményekről. Egy kis pihenő után összecsomagoltuk a család cókmókját, egy ródlira kötöztük, és másnap elindultunk a Duna jegén vissza.

Három-négy órás nehéz gyalogolás után, térdig érő hóban bukdácsolva érkeztünk meg a Mária Valéria utcába, a kiadóba, ahol a kályhák megvoltak, és valami tüzelő is akadt. Az egyik szoba ablakait beszögeztük fával, rongyokkal, papírral betömködtük, és kezdtünk berendezkedni. Aztán nagy örömünkre jöttek Budáról barátok, szállóvendégek: Szabó Zoltán meg Litvay Emil, Jankovich és mások. Elment a címünk híre, mert akkor gyalog közlekedtek az emberek, nem volt semmi más közlekedési eszköz, és mire a budaiak átjöttek, nem tudtak aznap visszamenni. Korán beesteledett, és nyolc óra után nem lehetett az utcán tartózkodni. Eljöttek a Mária Valéria utcába hozzánk. A nagy lakásba befütyült a dunai jeges szél; szerencsére az egyik szobát jól át lehetett fűteni, ottan tartózkodtunk mindnyájan. Egészen egy kis szerkesztőségi ülést tarthattunk volna, amikor Kovács Imre is beköltözött. Közben igyekeztem megtudni, hogy mi van körülöttünk, az új élet küszöbén, hogyan kapcsolódjak be, hol van rám szükség. Így jutottam el a Tisza Kálmán térre.

K. L.: - A mostani Köztársaság térre.

 


Kállai Gyulaá

 

Cs. I.: - Igen, és akkor Kállai Gyulát találtam ott, nagy volt az öröm.

K. L.: - Az volt a Kommunista Párt székháza.

 

 

Cs. I.: - Igen. Kállai Gyula közölte velem, hogy a legjobbkor jövök, a Szabadság című napilap kiadásával kapcsolatos problémákat kell megoldani.

K. L.: - Ez volt az első napilap Budapesten.


Vas Zoltán

 

Cs. I.: - Ez január második felében jelent meg, nehéz körülmények között; se a nyomda, se a pénz, se a papiros kérdése nem volt még megoldva. "Ez a te dolgod - mondta -, itt van Vas Zoltán, menj, beszélj vele, ő tud neked segíteni." Közölték velem ugyanakkor a központi bizottság döntését, hogy kineveznek a Szikra Nyomda, Kiadó, lapüzem vezetőjévé, és haladék­talanul fogjak hozzá annak megszervezéséhez. Sok nehéz feladattal kellett megküzdeni.

 

Vas Zoltán, az ellátási kormánybiztos megfelelő hitelkeretet biztosított a könyvkiadóknak. Ennek köszönhettük, hogy még abban az évben, 1945-ben könyvnapot tudtunk rendezni, mai szemmel nézve szinte hihetetlen elképzelni. Tulajdonképpen január végén bújtunk elő az óvó­helyekről, mikor az emberek mozogni és gondolkozni kezdtek. Kerestek valami ennivalót, kapcsolatot családtagokkal, munkatársakkal. A József körúton, ahol a nyomda volt, már azok­ban a napokban meg is nyitottuk a Szikra Könyvüzletet. Kürti Hedvig volt az első boltvezető három-négy munkatárssal.

Gyors ütemben hoztuk rendbe a nyomdaüzemet, megindult valahogy az élet, mert föl kellett készülnünk a Szabad Nép kiadására is. A megjelenésre csak hetek múlva került sor. Révai József volt a főszerkesztő és Horváth Márton a felelős szerkesztő. Elég sok problémát jelentett a nagy létszámú szerkesztőség és kiadói apparátus megszervezése. Nem volt könnyű dolog az akkori inflációs időben a bérezés kérdése sem. Abban a helyzetben a nyomdászoknak egy része közlekedési akadályok miatt bent aludt a nyomdában, nem is ment haza. Megszerveztük valahogy, hogy enni lehetett valamit az üzemben, burgonyát, babot vagy főzeléket, néha kevés húst is. És megindult lassan a munka.


Révai József
 
Horváth Márton

K. L.: - Milyen könyvek jelentek meg?

Cs. I.: - A könyvnapot július 12-én nyitottuk meg. Egyik korabeli beszámolóban mosolyogva olvastam, hogyan "húzták-halasztották" állandóan a könyvkiadók 1945-ben a könyvnap meg­ren­dezését, és csak júliusban, sok sürgetésre tudták megrendezni a könyvnapot. Ha visszagon­dolunk az akkori helyzetre, milyen csodának tűnt, hogy összebombázott nyomdák, szétzilált kiadói és terjesztési apparátusok dacára 1945 július elején az első szabad könyvnapon kb. 50-60 könyvet jelentettek meg a pesti kiadók. Sok könyvsátorban árusítottak az utcán. A Nemzeti Színház előtt ünnepélyes megnyitó zajlott le.

K. L.: - Az azóta lebontott Nemzeti Színház előtt.

Cs. I.: - Igen, a Blaha Lujza téren. A Szikra Könyvkiadó kilenc könyvet jelentetett meg. Kállai Gyula és Révai József cikkgyűjteményének nagy sikere volt. Nagy példányszámban fogyott el Vas Zoltán Tizenhat év fegyházban című könyve. Darvas József Város az ingoványon című könyve szintén nagy siker volt, gyorsan elfogyott, aztán újabb kiadást jelentettünk meg. Andics Erzsébet és Molnár Erik könyveit hoztuk még ki.

 

Andics Erzsébet
 
Molnár Erik

 

 

 

A Cserépfalvi-kiadó is újra indult, a legjelentékenyebb kiadványunk ekkor a húszezres példányban, propagandaáron megjelentetett József Attila Forradalmi versei című kötet volt.

 

 

K. L.: - Hogyan született meg ez a forradalmi verseket tartalmazó kötet?

Cs. I.: - Szerkesztő bizottságot kértem fel a versek kiválogatására, mert nagyon vitás volt, hogy abban a 100 oldalas verskötetben milyen verseket közöljünk. Természetesen elsősorban azokra a versekre gondoltunk, amelyek valami okból nem jelenhettek meg a felszabadulás előtt. A szerkesztő bizottság tagjai Barabás Tibor, Keszi Imre és Németh Andor voltak.


Barabás Tibor
 
Keszi Imre
 
Németh Andor

Azon a könyvnapon még két verskötetet jelentettünk meg: Zelk Zoltán Teremtés tanúja és Salamon Ernő Szegényember fiának című versköteteit. Ez utóbbi kéziratát a felszabadulás előtt küldte el hozzám a kiváló költő, de életében már nem jelenhetett meg. A keleti fronton mint munkaszolgálatost agyonlőtték.

 

K. L.: - Zelk Zoltán kötete is kész volt már a felszabadulás előtt?

Cs. I.: - Kész volt, igen, a kézirat ott volt nálunk. Zelk Zoltán előző - A lélek panaszaiból című - verskötetét is megjelentettük a negyvenes évek elején, Kiadtuk még Juhász-Nagy Sándor A magyar októberi forradalom története című könyvét is.

K. L.: - Ő Károlyinak volt munkatársa, és ekkor, 1945-ben az Ideiglenes Nemzetgyűlés alelnöke.

Cs. I.: - Kovai Lőrincnek Az igazság című regénye a könyvnap egyik legnagyobb sikere volt. És megemlítem a Kovai Lőrinc fordításában megjelentetett Solohov A csendes Don "ötödik" kötetének ügyét. Ez a kötet mindenkit meglepett, mert úgy tudták, hogy A csendes Don már megjelent, négy kötetben, az eredeti kiadásnak megfelelően. Itten az előszóban magyaráztam meg, hogy annak idején a cenzor azt a részt, amit most megjelentettünk, "ügyes" törlésekkel olyan módon alakította át, hogy a szerző szándékát illetően ellenkező következtetést vonhatott volna le az olvasó, ezért jobbnak láttam a befejező részt teljesen elhagyni, amit most pótlólag megjelentetek, persze most már nem cenzúrázottan, hanem az eredeti szöveggel. Jó érzés volt, hogy reménységünk így teljesült, mert akkor szinte naivnak tűnt sokaknak: hogy olyan borzal­mas háború közepette komolyan gondoltam, hogy ezt a kötetet majd "azután" megjelentetem.

     

K. L.: - Kik dolgoztak a Cserépfalvi-kiadónál, kik voltak a munkatársak a háború előtt és a háború után?

Cs. I.: - 1938-tól belső munkatársként dolgozott Kovács Imre, azonkívül közeli munkatársak és sorozatszerkesztők voltak: Bálint György, Radnóti Miklós és Földes Ferenc (akinek egy szociográfiai művét - A munkásság és parasztság kulturális helyzete Magyarországon címmel - ki is adtam, ennek kapcsán kerültünk közel egymáshoz, és a szociográfiai munkákat ő lektorálta). Pálóczi Horváth György Magyarországról való eltávozása előtt több dokumentum- és riportkönyv szerzője - szintén közeli munkatársunknak számított. Az 1944-es évben pedig Csorba Tibor festőművész jegyezte irodalmi vezetőként a céget.


Bálint György
 
Radnóti Miklós
 
Pálóczi Horváth György

A felszabadulás után az első munkatársam Barabás Tibor volt, akinek nagy sikerű Martinovics-könyvét még a háború alatt lekötöttem. A felszabadulás után főként sorozatokat adtunk ki.

K. L.: - Milyen sorozatokat jelentetett meg a Cserépfalvi?

 

Cs. I.: - Legjelentékenyebbnek a Századunk mesterei sorozat indult, amelyet reprezentatív külsőben kívántam megjelentetni, merített papíron és igen szép szedéssel. Indító kötetként Kassák Lajos Egy ember élete című önéletrajzi művét jelentettük meg, az első kötetben a Gyermekkor, a Kamaszévek és a Csavargások című részek láttak napvilágot, a második kötet előkészületben volt, de a megjelenési határidőt több szempontból késleltettük, utóbb pedig végleg elmaradt a kiadása - bár a szöveg előkészítetten állt a kiadó kézirattárában.

 

 

K. L.: - Így érthető egy régi olvasói rejtély a számomra. Diákként olvastam ezt a kiadást, emlékezem is a szép, vastag merített papír lapokra, és utóbb mindig is csodálkoztam, hogy miért ilyen csonka kiadást olvastam én akkor.

Cs. I.: - Ebben a sorozatban jelent meg többek között Gorkij az Anya című regénye és életrajzi trilógiája, a Gyermekéveim, az Emberek között és Az én egyetemeim című kötetek. Malraux- és Gide-kötetek kiadására is készültünk, de ezek már a kiadó 1949-es felszámolása miatt el­maradtak.

K. L.: - A kiadó olcsó regénysorozatot is indított.

 

Cs. I.: - Nagyon aktuális volt, hogy a háború előtti Olcsó Könyvtár jellegű sorozat mintájára mi is elindítsunk egy ízléses, könnyen olvasható, áttekinthető tipográfiával szerkesztett soro­zatot. Ezek voltak az úgynevezett csíkos könyvek. Ebben magyar és külföldi szerzőket adtunk ki, talán tíz-tizenöt füzet jelent meg; havonta két-három. Az induló példányszám tizenötezer volt, ami akkor nagyon jelentékenynek számított. Nagy sikere volt Elsa Triolet kötetének, a magyar szerzők közül Sőtér István Budai átkelés című könyvét adtuk ki, valamint többek között Heltai Jenő, Tamás Aladár és Gergely Sándor egy-egy kisregényét.

 


Sőtér István
 
Heltai Jenő
 
Tamás Aladár
 
Gergely Sándor

K. L.: - Egy másik sorozat a Nagy idők - nagy emberek című volt, amelyikben ekkor először jelent meg magyarul Tarlénak az azóta is népszerű Napóleon-életrajza.


Supka Géza

Cs. I.: - Ezt a sorozatot a negyvenes évek elején, a háború kitörése után kezdtem el. Már korábban is adtam ki történelmi tárgyú könyveket, csak még nem sorozatban. Nálunk jelent meg Horváth Jenőnek Nagyvárad története, valamint Supka Géza könyve az 1848-as szabad­ságharcról és Szemere Bertalan emlékirata. Én magam nagyon szorgalmaztam a történelmi tárgyú könyvek megjelentetését, élve a mondással, hogy "a történelem az élet tanítómestere". A háború különböző fordulatai idején igyekeztünk úgy időzíteni a kötetek megjelenési időpontját, hogy az emberek reményét a nehéz időkben erősíthessük. A Wellington-életrajz akkor jelent meg, amikor a németek az Atlanti-partoknál állottak, és Európa legázolva várta a felszabadítást. Vághidi Ferenc - József Attila egykori barátja, vegyészmérnök és jeles kultúr­történész - kitűnően írta meg Wellington szívós küzdelmét.

K. L.: - A Waterlooi győzőét.

Cs. I.: - Aki szívósan megtörte a gerincét a diktátornak. Meglepő - ha most visszatekintünk a sorozat egyes köteteire -, hogy mikor jelent meg egy-egy kötet, és milyen sikerrel. Vághidi Wellington-könyvét három kiadásban adtuk el. A másik sikerkönyv, Padovernek a II. József, a forradalmár császár című kötete két kiadást ért meg. Ennek a magyarázata az, hogy a császár türelmi intézkedése és annak hatása ebben a könyvben nagyon erősen előtérben állott. De a cenzúra meggyőzésére, hogy nem kimondottan politikai célzattal adjuk ki a sorozatot, olyan könyveket is meg kellett jelentetnünk, amelyek nem vágtak közvetlenül a kiadó politikai irányvonalába. Például egy nagyon olvasmányos könyvet adtunk ki Napóleon magánéletéről, majd Horváth Jenő Savoyai Jenő herceg életéről és a dunai monarchia kialakulásáról írott könyvét, amely ha nem is volt germanofil, de nem a szövetségesek melletti propagandát szolgálta. Megjelent ebben a sorozatban még Nagy Iván kötete Rettenetes Iván életéről, aztán kiadtuk Sieburg kitűnő könyvét Robespierre-ről. De adtunk ki magyar tárgyú történelmi könyveket is, például Balla Antal II. Rákóczi Ferencről szóló életrajzát.

Ezt a sorozatot a felszabadulás után is folytattuk, megjelentettük Troyat Dosztojevszkij életéről készített kitűnő monográfiáját, valamint a már említett Tarle-könyvet is.

K. L.: - A háború után tankönyvek kiadását is szorgalmazta a Cserépfalvi-kiadó, hogy az iskolákban is megindulhasson az élet.


Bóka László

Cs. I.: - A Közoktatásügyi Minisztérium szorgalmazta ezt, ahol akkor már régi barátok, küzdőtársak voltak. Bóka László régi tanácsadóm volt, egyik legkedvesebb, legszeretettebb belső munkatársam. Én adtam ki Zenekíséret című regényét. Ő vetette fel ekkor a nehéz kérdést, hogy miből fognak a gyerekek tanulni: nincsenek tankönyvek, ha vannak, azok többé-kevésbé régi fasiszta szellemi termékek, amiket nem lehet kézbe adni. Elhatároztuk, hogy mindenképpen megjelentetjük a tankönyveket, legalábbis a legfontosabbakat. Felosztottuk - a kiadók egymás között -, hogy ki mit adjon ki. Végül is egypár kötetet kihoztunk iskolakezdetre, megfelelő példányban.

Én a magyar irodalom tankönyvének megjelentetésére vállalkoztam. Baróti Dezső, Gerézdi Rabán és Waldapfel József szerkesztésében 20-22 íves könyv tárgyalta a magyar irodalmat Petőfi Sándorig. A szerzők két-három hónap alatt megírták, és a kiadó az igen szűkös körülmények között is megjelentette. Addig, amíg meg nem szerveződött a Tankönyvkiadó, az állami vállalat, addig a kiadók összefogásával láttuk el a diákokat könyvekkel.

K. L.: - A háborús veszteségeket is felmérték a kortársak, a Cserépfalvi adta ki a Magyar mártír írók című antológiát.

Cs. I.: - Ez igen fontos kiadványunk volt. Bóka László barátommal a felszabadulás utáni napokban kezdtünk beszélni erről, és az ő elhivatottságának, szorgalmának köszönhető, hogy a sajnos nagyszámú mártír írónak meg tudtuk szerezni az életrajzi adatait. Az adatokat Bóka László nézette át. Ő akkor nagyon elfoglalt ember volt - kultusz-államtitkár -, de mindig tudott időt szakítani a munkálatokra. A munka szervezését együtt csináltam Bókával. Nem volt könnyű kiválasztani, hogy ki kiről írjon. Nem is volt olyan óriási a választék sem, hiszen az emberek betegen, fáradtan jöttek haza, elfoglaltak voltak, és lexikonadatok sem álltak még rendelkezésre.

K. L.: - Hiszen viszonylag fiatalok, kortársak voltak az áldozatok, a régebbi lexikonokban még kevesen szerepelhettek közülük.

Cs. I.: - Nagyon komoly és elhúzódó munka volt a kötet összeállítása. A megindítóan szép fedőlapot Goya képének felhasználásával Csillag Vera - Bálint György özvegye - tervezte, az előszót - felkérésünkre - Keresztury Dezső írta meg.

K. L.: - Ő volt ekkor a kultuszminiszter.

Cs. I.: - Azóta már megjelent hasonló antológia, bizonyára az teljesebb.

K. L.: - Ez volt az első felmérés az áldozatokról.

Cs. I.: - Ha az évszámot megnézzük - a kötet 1946 végén, 47 elején jelent meg -, láthatjuk, hogy egy jó másfél év maradt a szerkesztésre. Ezalatt mennyi kérdezgetés, levelezés. Néha keserves várakozás - eleinte különösen: visszajön-e egy-egy eltűnt író, mi hírt kapunk róla. Ez vissza is tartotta a könyv leadását a nyomdába. Sokáig vártunk még.

Fájdalmas munka volt. Éreztük mindnyájan azt, hogy egy olyan könyvet kell kiadnunk, hogy aki kezébe veszi, megdöbbenve lássa azt, hogy mit vesztettünk az irodalmi életben. Az egész elmúlt embertelen korszaknak a tükre volt ez a kötet.

K. L.: - Egy régebbi nagy siker újabb kiadására is sor került, az Európai költők antológiájára gondolok.

Cs. I.: - Egyik nagy sérelmem volt annak idején, hogy az első kiadás nem kapta meg azt a sajtó­visszhangot, amit megérdemelt volna. Pedig hogy siettünk, hogy március 15-re - 1938-ban - a kirakatokba kerülhessen ez a humanista, antifasiszta kiadvány. De az Anschluss utáni pillanatban voltunk, a kereskedők nem merték kitenni a kirakatba, a sajtó meg sem említette. Mégis - szájpropagandával - híre ment, és lassan teljesen elfogyott. Úgyhogy a felszabadulás után ismét ki kellett adnunk.

K. L.: - Miben különbözött a két kiadás?

Cs. I.: - A második bővített kiadás lett. Azokat, akiket az első kiadásból ki kellett hagynunk, mert kockáztattuk volna az egész kiadványt, azokat most már természetesen megjelentethettük. Egyik szerkesztőnk meg is jegyezte, hogy egy kicsit fel is "spricceltük" a könyvet, túlzot­tan felhígítottuk. De hát ez külön tanulmány tárgya lehet, az irodalomtörténet összehasonlító mérlegelésének tárgya.

K. L.: - A Könyvkiadók Egyesülete a felszabadulás után újra életre kelt, és ennek Cserépfalvi Imre lett az elnöke. Hogyan indult meg itt az élet?

Cs. I.: - A felszabadulás utáni hónapokban már Budapesten tömörültek a kiadók, és szorgal­mazták a könyvkiadás megszervezését. Abban az időben egyedül senki sem tudott indulni. Se pénzük, se papírjuk, se nyomdájuk nem volt. A vidékiekkel még alig találtunk kapcsolatot. 1945 tavaszán, az első közgyűlésünk alkalmával már megválasztottuk az elnökséget, szakosztály­vezetőket. Ezúttal újraalakult a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete. Részletes tervet beszéltünk meg a megrendezendő könyvnapot illetőleg. A közellátási kormánybiztos hitel, papír és egyéb tekintetben rendkívül sokat segített a könyvkiadókon. Ennek eredményeképpen sikerült aránylag ilyen rövid idő alatt elég szép számú könyvet megjelentetni. Nemcsak könyv, de már irodalmi folyóirat is megjelent abban az időben. A kiadók általában nem tudtak azonnal megbízást adni szerzőknek, hogy írjanak vagy fordítsa­nak, mert az hosszabb időt vett igénybe, hanem előkészítették azokat a műveket kiadásra, amelyek már kész vagy félig kész állapotban voltak. Főként az 1945-ös könyvnap megszer­vezésére koncentrálták erőiket. De már a következő évben, 46-ban, kezdtek erőre kapni a kiadók. És nagy fellendülés indult meg már a 47-48-as években.

K. L.: - Cserépfalvi Imre talán az első volt, akit kulturális életünkből meghívtak a Szovjet­unióba.


Szekfű Gyula

Cs. I.: - Igen, 1946-ban kaptam meghívást a VOKSZ - a Kultúrkapcsolatok Intézetének akkori szovjet megfelelője - útján egy moszkvai látogatásra. Öt hetet tartózkodtam kint, ahol megte­kint­hettem a Szovjetunió nagy nyomdaüzemeit, a kiadói vállalatokat, megnéztem kiadvá­nyaikat, szerkesztőségüket, tanulmányoztam a Pravda óriási nyomdaüzemét. Tapasztalataimról részletes beszámolót tartottam Budapesten a sajtónak és a szakmai köröknek. Elég sokat írtak erről a látogatásomról. Számot vetettem magyar művek kiadásával a Szovjetunióban, meg­néztem a moszkvai idegennyelvű könyvtárakat, átnéztem a rendkívül gazdag magyar anyagot. Akkor volt Szekfű Gyula Magyarország nagykövete Moszkvában. Sokat segített, hogy látogatásom mennél eredményesebb legyen.

K. L.: - Szekfűnek kiadója is volt Cserépfalvi Imre.

Cs. I.: - A háború végén igen kedves, mondhatnám baráti kapcsolat alakult ki köztünk. Azelőtt el nem tudtam volna képzelni, hogy ilyen "ókonzervatív, germanofil professzorral" én valami kapcsolatba kerülhetek, de a háború végén az ő kezdeményezésére összejöttünk. Az ostrom után feleségével együtt azonnal felkeresett, amiben csak tudtam, segítettem nekik, és megálla­podtunk abban, hogy - részint a megjelent cikkei felhasználásával - ír könyvet, hogy milyet, azon majd ő is fog gondolkodni. A könyvnek nagy részét kint írta meg, a címe: Forradalom után. Könyvét abban az időben régi követői nem fogadták valami nagy örömmel. A közép­osztály egy részét lesújtotta, leforrázva találták magukat Szekfű Gyula megállapításaitól, amikor Szekfű előhozta azokat a súlyos bűnöket, mulasztásokat, hibákat, amiket a magyar nép ellen elkövettek. Olyan perspektívát adott írásában, amitől régi olvasói csalódottan elfordultak. Ez már más Szekfű volt. Kint Moszkvában a beszélgetéseink folyamán szerződést kötöttünk, hogy megírja Magyarország történetét a két világháború közötti korszakban. Hozzá is fogott a munkához, várta, hogy a szolgálati évének a letelte után hazajön és továbbfolytatja, de sajnos, az egészségi állapota már Moszkvában is egy kicsit megromlott, úgyhogy a könyvét nem tudta befejezni.

K. L.: - Cserépfalvi Imre egy folyóirat elindításában is részt vett, a Nagyvilágra gondolok.


Gereblyés László

 

Cs. I.: - Igen, a Nagyvilágot 1946-ban alapítottam. Amikor alakult a szovjet-magyar és több hasonló társaság, így a francia-magyar társaság is, ahol én valami tisztséget viseltem, hívatva éreztem magamat arra, hogy egy francia orientációjú folyóiratot indítsunk meg. Ez lett a Nagy­világ, főszerkesztőnek Gereblyés László költőt kértem fel. Nagyon kitűnő írógárda gyülekezett a Nagyvilág köré. Igen sikeres folyóirattá nőtte ki magát, és 1950-ig, a kiadóvállalat felszámolásáig meg is maradt.

 

K. L.: - Mi lett a Cserépfalvi-kiadóval, illetve Cserépfalvi Imre, a kiadói szakember, milyen újabb utakra tért ezután?

Cs. I.: - A kiadó államosítása után a Horizont szovjet könyv-, folyóirat- és zeneműterjesztőnek voltam az igazgatóhelyettese, és ebben az időszakban létesítettük a Gorkij Könyvtárat. Öt év múlva, 1955 végén meghívást kaptam a kiadói főigazgatótól - akkor Kállai Gyula volt a főigazgató -, hogy szervezzek egy idegennyelvű könyvkiadó vállalatot.

 

 

 

K. L.: - Tulajdonképpen a Corvinát alapította Cserépfalvi Imre, amelyiknek egyik első nagy teljesítménye a Barcsay-féle anatómia újabb kiadása volt.

 

 

Cs. I.: - Igen, ebben a sorozatban sok érdekes könyvet adtunk ki. A kiadó világviszonylatban is hírnévre tett szert, a brüsszeli világkiállítás aranyérmét a Corvina Kiadó kapta meg a Magyar népművészet című könyvéért, amelyet nemcsak anyagáért, de nyomdatechnikai kiviteléért is kitűnőnek minősítettek. Színes ofszeteljárással készült művészeti könyveink, A rajzművészet mesterei sorozat még mai napig is keresett, és nagyon becses a könyv barátai között.

K. L.: - És jelenleg min dolgozik?

Cs. I.: - Már abban a korban vagyok, hogy sokat emlékezem, és írom az emlékirataimat, 1944 végéig bezárólag.

K. L.: - Ezek szerint a mostani beszélgetésünk majd egy újabb adalék lesz ehhez a készülő memoárhoz, mintegy a folytatása.

 

 

FEL