Christopher Nolan nagy sikerű életrajzi filmje az atombomba atyjáról, Robert Oppenheimerről híven mutatja be a nyugati tudósok idealisztikus elképzeléseit a kommunizmusról az 1930-as években. Emellett pontos képet rajzol a későbbi kommunista-ellenes paranoiáról, a McCarthy-korszak őrületéről, valamint arról, hogy a szovjetek éveken át hozzáfértek az atombomba fejlesztésének részleteihez is, és több ezer oldalnyi titkos tudományos anyagot szereztek meg, egyenesen Los Alamosból, az amerikai atomprogram központjából. Az igazi sokkot az jelentette, amikor 1949-ben a Szovjetunió felrobbantotta az első atombombáját. A Manhattan-terv résztvevői addig úgy becsülték, hogy még legalább 2, de akár 10 év is eltelhet, amíg a szovjetek rájönnek, hogyan kell megépíteni a nukleáris bombát. A szovjet sikert egy ukrajnai születésű kémnő tette lehetővé, aki az amerikai atombomba-program 22 résztvevőjét szervezte be a kémhálózatába.

A kezdeti évek

Jelizaveta Rozencvejg zsidó családba született 1900. január 1-jén, Besszarábiában, egy olyan faluban, amely ma Ukrajnához tartozik. Jómódú szüleinek köszönhette, hogy román, francia illetve osztrák egyetemeken tanulhatott történelmet és filológiát. Ezért anyanyelvi szinten beszélt franciául és németül, persze, az ukrán, az orosz és a román mellett. Az angol megtanulása ilyen tudás mellett már szinte automatikus volt a számára.

Jelizaveta Zarubina, a kémnő, aki megszerezte az atombomba titkátForrás: Lechaim.ru

Egyetemistaként csatlakozott a bolsevikokhoz, az első világháború után a besszarábiai kommunista mozgalom tagja lett. 1923-ban belépett az osztrák kommunista pártba. 1924-ben felvették a Belügyi Népbiztossághoz, az NKVD-hez.

Az első években a bécsi szovjet követségen és a kereskedelmi kirendeltségen dolgozott irodistaként, majd következett az első küldetés Törökországban, ahol Gorszkaja néven szerepelt. Itt el kellett csábítania illetve a szovjet ügynökök kezére juttatnia egy olyan kémet, aki Sztálin szerint kezelhetetlen és politikailag megbízhatatlan lett. Az akció sikerrel járt, a férfit hazahurcolták és kivégzőosztag elé állították. Liza Rozencvejg-Gorszkaja pedig elindult felfelé a ranglétrán.

A házaspár európai kémkedése

Nem sokkal ez után, 1929-ben Jelizaveta hozzáment Vaszilij Zarubinhez, akinek ez volt a második házassága. Az első felesége is az NKVD-nek dolgozott.

Ők voltak a tökéletes pár egymás számára, miközben nagyon különbözött a személyiségük. Az apám bátor, energikus ember volt, gyorsan döntött, gyakran impulzívan. Több hangszeren kiválóan muzsikált, nagyon jól teniszezett és a fogadásokon ő volt a társaság központja. Ezt egészítette ki az anyám nyugodtabb természete. Az ő műveltsége illetve tudása sokkal mélyebb volt, mint az apámé

- mondta a szüleiről az 1990-es években Pjotr Zarubin.

A kém-házaspár Forrás: Topwar.ru

A házaspárt először Dániába küldte a GRU, a katonai titkosszolgálat, ahol csehszlovák állampolgároknak adták ki magukat.

Egy kis textilkereskedő céget alapítottak fedőcégnek. Moszkva Központ nemsokára úgy döntött, hogy áttelepíti őket Franciaországba, ahol Vaszilij egy reklámügynökségbe társult be. Az itt szervezett hálózatuknak sikerült megszerezni fontos francia kormányzati iratokat, de a párizsi német követség távirataihoz is hozzáfértek

- írja Szvetlana Cservonnaja történész.

Liza számára a párizsi évek voltak a legmeghittebbek. Itt született meg a fiuk, a feljebb idézett Pjotr.

Liza Zarubina a fiával Párizsban Forrás: Yuraya Kunin

1933-ban, Hitler hatalomra jutása után Németországba vezényelték őket. Ez Liza számára kockázatos volt, hiszen a leánykori neve – Rozencvejg – alapján a nácik célpontja lehetett volna, nem mint kém, hanem mint zsidó. A házaspár Németországban is kémhálózatot szervezett, emellett Liza segített a zsidók kivándorlásában. A hitleri rezsim egy darabig megengedte a jómódú zsidóknak, hogy elhagyják Németországot – miután teljesen kifosztották őket. A kivándorlás legfőbb akadálya az volt, hogy az 1930-as években csak nagyon kis számban fogadták be őket a világ országai. Liza Zarubina ahhoz szerzett papírokat, hogy a menekülők az Egyesült Államokba kerülhessenek. A haláltól való megmenekülésért cserébe csak annyit kellett vállalniuk, hogy a jövőben majd információkat adnak az amerikai életről.

Az SA barnaingesei zsidókat tartóztatnak le Berlinben, az 1930-as években. Forrás: US Holocaust Memorial Museum

Liza Zarubina itt, Németországban tökéletesítette a módszerét arra, hogyan bánjon az emberekkel annak érdekében, hogy be tudja őket szervezni.

Hogy ebben mennyire sikeres volt, jelzi a tény, hogy 1939-ben kitüntették a Vörös Zászló Érdemrenddel.

A második világháború kitörése után Moszkva az elfoglalt lengyel területekre küldte őket. Itt a férj, Vaszilij részt vett a szovjetek által elfogott lengyel katonatisztek kihallgatásában Katynban. A 20 ezer tisztet és foglyul ejtett lengyel értelmiségit 1940-ben lemészárolták az NKVD emberei, és a bestiális vérengzést a nácikra igyekeztek kenni. Christopher Andrew történész szerint Vaszilij Zarubint később tévesen gyanúsították azzal, hogy maga is részt vett a vérengzésben.

Akik ezt állították, nem mutattak fel bizonyítékot erről. Csak annyit tudunk bizonyossággal megállapítani, hogy Zarubin részt vett a kihallgatásokban.

Liza megszerzi Einstein rajzait az atombombáról

Jelizaveta Zaburina már 1936-ban is járt Amerikában, mert az NKVD és a GRU, a katonai titkosszolgálat az egyik legfontosabb célpontnak épp az Egyesült Államokat tartotta. Keresztül-kasul beutazta az országot, és igyekezett bejutni a befolyásos, véleményformáló értelmiségi, akadémiai körökbe is. Így jutott Albert Einstein közelébe. A tudóst megfigyelő más titkosügynökökkel ellentétben Liza egyszerű módszert választott: összebarátkozott Einstein szeretőjével, az orosz Margarita Konyenkovával, és még ugyanabban az évben beszervezte. Az újdonsült kém fedőneve Lucas lett.

Albert Einstein és a szeretője, Margarita Konyenkova, akit Liza Zarubina szervezett be. Forrás: Twitter

Konyenkova elmondta a barátnőjének, hogy Einstein jelentős felfedezés előtt áll.

Azt mondta nekem, hogy nemsokára végére ér egy hosszú folyamatnak, és az eredmény fontos lesz.

Ez a nagy jelentőségű felfedezés az atombomba működési elve volt. Einstein valóban beszélt a fizikai részletekről a szeretőjének, de Konyenkovának ez túl bonyolultnak bizonyult, egy szót sem értett belőle. Így a két nő képtelen volt egy értelmezhető jelentést összeállítani Einstein felfedezéséről. Ekkor Zarubina arra utasította a barátnőjét, valamilyen módon érje el, hogy felfogható magyarázatot kapjanak a fontos felfedezésről. Konyenkova addig kedveskedett Einsteinnek, amíg a fizikus le nem rajzolta egyebek mellett a bomba elvi működését. Oda akarta adni a rajzokat a nőnek, de Konyenkova csak rájuk pillantott, és így szólt:

Ne add nekem ezeket, szívem, úgyse értek belőlük semmit.

Majd elhajtott a barátnőjéhez, Liza Zarubinához, és a fotografikus memóriája segítségével, emlékezetből lerajzolta Einstein ábráit.

Az ábrák nem sokkal később egy, külföldön akkor még ismeretlen fizikus, Igor Kurcsatov asztalán landoltak Leningrádban.

Kurcsatov lett később a szovjet atombomba-program vezetője.

Sztálin az Egyesült Államokba küldi a kém-házaspárt

A szovjet diktátor 1941. októberi 13-án a Kremlbe hívatta Zarubint, és személyesen adta parancsba, hogy a házaspárnak két napon belül el kell indulnia az Egyesült Államokba. A feladatuk az volt, hogy azt figyeljék, nem készül-e Roosevelt elnök különbékére Hitlerrel.

Amerikába akkoriban eljutni hosszú és kalandos utazást jelentett. Pjotr Zarubin így mesél erről:

Először vonattal a kazahsztáni Alma Atába utaztunk (ez ma Almaty, a szerző megjegyzése). Utána egy kis repülőgéppel átrepültük egész Kínát, természetesen sok közbenső leszállással. Hongkongon keresztül érkeztünk meg Manilába, ahol több nap várakozás után egy amerikai gőzösre szálltunk fel. Ezzel a hajóval szeltük át a Csendes-óceánt. Útközben kaptuk a hírt, hogy Japán megtámadta az Egyesült Államokat Pearl Harborban.

Liza Zarubina és a férje egy óceánjárón utaznak. Forrás: Yuraya Kunin

A Manhattan-terv és Los Alamos

A támadás felrázta nem csak az amerikai közvéleményt, de az 1939-ben megalakult Uránium Bizottság, a majdani Manhattan-terv magjának tagjait is. Gőzerővel, immár lelkesen dolgoztak az atomprogram elindításán.

A Manhattan-terv megkövetelte az egész nemzet összefogását. A program csúcsán közel 130 ezer ember dolgozott a projektben, ami nem lehetett volna sikeres a hasadóanyagok nélkül, ezért létesült a hatalmas Oak Ridge-i és a hanfordi laboratórium, ahol uránt és plutóniumot dúsítottak olyan méretű csarnokokban, amelyek addig még nem épültek. A program mai áron 30 milliárd dollárba került

- mondja Alan Carr, a Los Alamos Laboratórium történésze.

Az ország különböző pontjain működő laboratóriumok mellett elengedhetetlen volt egy központi intézmény létrehozása, mert az egymástól messzire levő kutatók telefonon nem beszélhették meg a tudományos problémákat. Ehelyett kénytelenek voltak leírni az adott kérdést. Ezekért a levelekért futárok érkeztek, akik egy zárt aktatáskába tették a fontos iratot, a táskát pedig lánccal a csuklójukhoz rögzítették. Mivel a repülést kockázatosnak tartották az atomprogramban, ezért minden résztvevő, így a futárok is, vonattal utaztak.

A Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium Új-Mexikó államban. Forrás: Atomic Heritage Foundation

Ezért épült meg alig néhány hónap alatt a Los Alamos Laboratórium, ahol a kutatók végre együtt dolgozhattak, és közvetlenül megbeszélhették az atombomba fejlesztésének lépéseit, az őrjítő és lassú futározás helyett.

Be kellene jutni Los Alamosba

Liza Zarubina többször járt Los Alamos közelében, Új-Mexikó fővárosában, Albuquerque-ben és a történelmi Santa Fé városában, hogy szervezze a hálózatot. Ide csoportosította a futárokat is. Olyan sok embert mozgatott a térségben, hogy Moszkva engedélyével egy éttermet is megvásárolt, amely fedővállalkozásként működött, és biztonságos terepet nyújthatott a kémek és a kapcsolattartók majdani találkozásaihoz. A kidolgozott rend szerint a futárok viszik majd el innen a titkos iratokat Washingtonba, a szovjet követségre, illetve a New York-i szovjet konzulátusra, ahonnan diplomáciai postával jutnak el Moszkvába.

Az infrastruktúra tehát felállt, de Zarubina tisztában volt vele, hogy nem tudja megszerezni az atombomba titkát anélkül, hogy bejutna a központi atomkísérleti telepre.

Azaz, nem is nekem kell bejutni, elég, ha a már beszervezett fizikusokat küldöm oda.

J. Robert Oppenheimernek az irodájában is volt falitábla, mert megszokta, hogy így dolgozik  egyenletekkel. Forrás: Alfred Eisenstaedt

Mivel Zarubina ismerte Oppenheimert, még a háború előtti időkből, könnyen megkérhette, hogy alkalmazzon néhány, Európából menekült, antináci kutatót. Az ötlet bevált, mert Leslie Groves dandártábornok, a Manhatten-terv katonai vezetője eddigre belátta, kénytelen befogadni a programba baloldali érzelmű, akár korábban kommunista kötődésű tudósokat is, különben nem lesz atombombája Amerikának. A tudományos képzettség számított, a politikai hitvallás csak másodlagos volt. Így kerültek be Zarubina ügynökei, a beszervezett tudósok és adminisztrációs munkatársak az amerikai atombomba-fejlesztés központjába.

Az egyeten színes fotót a Trinity-tesztről, a világ első atombombájának felrobbantásáról egy amatőr fotós, Jack Aeby készítette. Forrás: Atomic Archive

Miért vállalták a kémkedést a fizikusok?

Zarubina kihasználta a kimagasló vezetési képességeit – mai kifejezéssel élve szakértője volt a people management tudományának. A programban dolgozó vagy a programhoz később csatlakozó fizikusok többsége európai zsidó családból származott, és a nácik elől menekült az Egyesült Államokba.

Pontosan ismertem az élettörténetüket, a fájdalmaikat és a félelmeiket. Az itteniek közül néhánnyal személyesen is találkoztam még Németországban.

A nácizmus és az antiszemitizmus mindennapi valóság volt az itteni atomtudósok számára. Oppenheimer több rokonát meggyilkolták a nácik. Enrico Ferminek azért kellett elmenekülnie Olaszországból, mert a felesége zsidó volt. A személyes tapasztalataik, a bosszúvágyuk arra motiválta őket, hogy mindenáron megelőzzék a Harmadik Birodalmat az atombombáért folyó versenyben - és ez kapóra jött a szovjet kémnőnek.

Az első atombomba robbanása, éppen kialakul a tűzlabda. Látható a fotón az eltelt idő és a robbanás mérete. Forrás: Atomic Archive

Zarubina abból is hasznot húzhatott, hogy a Szovjetunió az Egyesült Államok szövetségese volt, és ez csökkentette a kémkedésben résztvevők bűntudatát. Ezt egészítette ki a felelősségérzet kérdése. Sok kutató, éppen azért, mert tisztában volt a nukleáris láncreakció rettenetes erejével, aggódott az emberiség sorsáért.

Ebben a videóban korabeli felvételeket láthatnak az amerikai hadsereg által épített házakról, és a házakba telepített próbababákról, amelyeket a robbanás közelében helyeztek el, hogy az atombomba hatásait vizsgálhassák:

Más egy elméleti kutatással foglalkozni, és bebizonyítani a tudományos igazságunkat, és más létrehozni egy olyan erőt, amely az emberiség pusztulását is okozhatja. Úgy hitték, ha csak egyetlen országnak van atomfegyvere, az diktatúrához vezet a világban, de ha egy másik ország is rendelkezik atombombával, az kiegyenlíti majd a helyzetet, és nem kell majd tartani a nukleáris fegyver bevetésétől

- mondja Alan Carr történész. 

Klaus Fuchs például, a Nagy-Britanniából érkezett tudós, aki több ezer oldal tudományos anyagot lopott ki a szovjeteknek a laboratóriumból, visszautasította a pénzt, amit a kémkedése elején felajánlott neki a szovjet tartótisztje.

Ez sértés! Nem a pénzért teszem!

Alan Carr szerint a kutatók egyike sem akarta, hogy valaha bárki is atombombát használjon.

Voltak, akik azt remélték, hogy hátha lehetetlennek bizonyul az atombomba létrehozása. Mások addig tartották fontosnak a munkát, amíg el nem készül a bomba, de azt hitték, hogy az elnök sosem fogja bevetni az atomfegyvert. Nem akarták, hogy a bombát ledobják egy városra. Ugyanakkor azt is látták, hogy ha ezt megteszik, az sok ezer vagy százezer ember életét menti majd meg, mert véget vet a háborúnak. Ilyen gondolatok között őrlődtek.

A szakértők szerint mindezt kifejezik a korabeli fotók is Oppenheimerről, akiknek az arcán gyakran látni tűnődést, távolba nézést, szomorúságot és kétségeket.

Zarubina a Los Alamos-i működése alatt is többször találkozott Oppenheimerrel. Nem ő maga környékezte meg, hanem – ahogy Nolan filmje ezt pontosan bemutatja –, egy közvetítőt, Haakon Chevalier-t, a Princeton Egyetem egy kutatóját használta arra, hogy megtudja, Oppenheimer hajlandó lenne-e kutatási anyagokat továbbítani a szovjeteknek. A Manhattan-terv tudományos vezetője visszautasította a kérést.

Az elnöknek kell meghoznia a döntést arról, hogy átadjuk-e az eredményeinket a Szovjetuniónak. Ameddig ez nem történik meg, a titkos információk átadása árulás!

A következő videón az első, kísérleti robbantásról szóló tudósítást láthatják, ez volt a Trinity-teszt az új-mexikói sivatagban: