LEGENDÁK

Vörös Károly 

Wahrmann Mór - egy zsidó politikus a dualizmus korában

2023.08.16.

 

Nagy és bonyolult gazdasági-társadalmi folyamatok nemcsak az általuk érintett tömegek és általában a nagy mennyiségek szintjén és léptékében vizsgálhatók. Nem egyszer annál jobban (vagy legalábbis nem rosszabbul, de mindenképpen más nézetből) tanulmányozható egyes, bennük részt vevő személyek pályája (mint az emberi testbe helyezett izotópok). Az egyén szintjén és szemszögéből ugyanis a folyamat számos olyan eleme is észlelhetővé, tanulmányozhatóvá és általánosíthatóvá válik, amelyekre csupán tömegek vagy mennyiségek vizsgálata révén nem kaphatunk teljes értékű választ.


Wahrmann Mór

 

A dualizmus kori magyarországi zsidóság útjának bizonyos vonásai, lehetséges állomásai így kapnak élesebb megvilágítást egy budapesti zsidó nagypolgár és politikus, Wahrmann Mór (1832-1894) életpályáját követve.

 


      A jelen írás terjedelme nem teszi lehetővé annak a kutatás által alapvonalaiban már ismert folyamatnak részletes ismertetését, melynek során a magyarországi zsidóság egyre növekvő létszámú tömegei (s köztük az első Wahrmannok is) a kései feudalizmus magyarországi gazdasági és társadalmi fejlődésének egyre aktívabb résztvevőivé és nem kis részben éppenséggel egyre nagyobb hatású formálóivá is válnak.
      Hogy maga a Wahrmann-család honnan és mikor érkezett Magyarországra, azt a kutatás jelenlegi állapotában még nem tudjuk megállapítani. De hogy a korai érkezők közé tartozott, arra az utal, hogy a család első ismert tagja, Wahrmann Izrael 1755-ben már Óbudán látja meg a napvilágot. Fiatalemberként előbb Magyarországon (Kismartonban majd Pozsonyban), azután pedig Prágában folytat teológiai tanulmányokat. Prágából 1781-ben tér haza, miután gazdag házasságot kötött, és apósa kívánságának megfelelően rabbi kíván lenni.

A sajátos zsidó (de a kor más vallásaira is jellemző) értékrendben az első lépést téve meg ezzel a társadalmi emelkedés felé - egyelőre még a zsidó társadalmon belül. Sikeres döntés: ezt megvalósítandó egy évet Posenben segédrabbiként működik, majd már Magyarországon, Keresztúron választják rabbivá. 1796-ban a pesti hitközség hívja meg rabbinak: azt elfogadja, és haláláig (1826) ott is marad. Amszterdami és kasseli minták után 1814-ben - a konzervatívok nem kis ellenállásával szemben - megszervezi a pesti hitközség első modern iskoláját. Eléri, hogy 1825-ben a kancellária rendelettel teszi kötelezővé a középiskolás zsidó diákok számára a heti egy hittanórát, majd ezt a kötelezettséget kiterjeszti az egyetem zsidó hallgatóira is. Ezek az intézkedések a nem zsidó iskolafenntartók számára a zsidó rítus tűrésének korábban hallatlan kötelezettségét jelentik. Haláláig szigorúan ortodox vonalat visz, de a vallási és világi tudományosságot összekapcsolhatónak tartja. Négy lánya és öt fia születik.
      Gyermekei generációjában, a második nemzedékében a családon belül az életutak már kettéágaznak. Wahrmann Dávid József pesti (nyilván piarista) középiskolai és bölcsészeti tanulmányok után Galíciába költözik; 1826-ban a pesti hitközség meghívását apja rabbi-székébe nem fogadja el, és Galíciában marad. 1840-ben azonban enged a nagyváradi hitközség meghívásának. Kiváló retorikus és hermeneutikus, amellett jeles Biblia- és Talmudkutató; 1847-ben (jól érezve a német szónoklatnak az alkalomhoz nem illő voltát, viszont magyar tudásának elégtelenségét is) a hitközség nevében ragyogó latin nyelvű szónoklattal köszönti a városba érkező István nádort. 1848-ban a hitközség ügyes vezetésével általános népszerűséget szerzett magának. 1852-ben azonban meghal.
      Wahrmann Jehuda (1793-1868) szintén a pesti piarista gimnázium tanulója, majd az egyetemet látogatja, ahol filozófiában a felvilágosodott Schaedius Lajos tanítványa; ő már magyarul is tanul. Hebraista, majd teológiai tanulmányokat ő is Prágában folytat. Első exegetikai kísérletei után visszamegy Pestre: itt jelenteti meg 1836-ban a bibliai és talmudi szóképek (a tropusok) rendszerét, majd e tropusokat a költészetben és a prózában tárgyaló munkáit. 1833-ban házassága révén ő is Galíciába költözik, az ottani zsidókra nehezedő nyomás elől azonban visszatér Magyarországra: előbb Miskolcra, majd Pestre.

Mindkét városban különböző gazdasági vállalkozásokba kapcsolódik be, de nem nagy sikerrel. Óbudán a zsidó iskola vezetését vállalja, amit nagyon aktívan lát el: talán ennek is része lesz abban, hogy 1848-ra teljesen tönkremegy. Az apai hitközség ekkor dajanná, a rabbi helyettesévé választja, és haláláig meg is marad ebben a tisztségében. 1861-62-ben kitűnő német nyelvű iskolai hittankönyveket ír a zsidó tanulók számára.
      Mayer Wolf (1795-1859) ugyancsak Pesten születik, ő azonban már elhagyja az eddigi utat: textilkereskedő lesz. A mai Anker-palota helyén lévő textilüzletét (melyet feleségének, Weiss Reginának apjától vett át) később a mai Hercegprímás utca 10-be, majd az Akadémia utca 5-be helyezi át; egyre beljebb a kiépülő elegáns és forgalmas városrészbe, már a k.u.k. privilegizált zsidó nagykereskedelmi társulatnak is tagjaként.
      Wahrmann Izrael két másik fiáról kevesebbet tudunk: Ábrahám Salamon óbudai főkántorrá lett, míg Ezékiel ugyancsak a kereskedelmi pályára lépett.
      Wahrmann Mayer Wolf fiát, az 1832 februárjában Pesten született, a család harmadik pesti generációját jelentő Mórt szintén gondosan iskoláztatja. Wahrmann Mór a pesti evangélikus gimnázium tanulója, majd az egyetem bölcsészkarát látogatja. Ám apja 1847-ben a még csak 15 éves fiút beveszi a cégbe, ahol 20 évesen, 1852-ben cégvezető, 1858-ban társtulajdonos lesz. A cég azonban eközben kinövi a textilkereskedés kereteit. 1859-ben, apja halálával Wahrmann Mór a Pesten és Budán egyaránt bejegyzett "Wahrmann és fia" banküzletnek lesz egyedüli tulajdonosa.

A 60-as évek elején Wahrmann már városszerte ismert sikeres üzletember, aki azonban (és sikerének talán éppen ez a magyarázata) túl is tud tekinteni a szűkebben vett üzlet határain, és érzékelni képes az üzletet körülvevő tágabb társadalmi-politikai környezetet és annak hatását minden üzleti tevékenységre.
      A Wahrmann-család történetében a vallási és a kereskedelmi funkciókon túl most belép a politika is. Wahrmann Mór ugyanis jól láthatja, hogy a bécsi központosító gazdaságpolitika törekvései ellenére is a Bécstől függetlenülő magyarországi nemzeti piac kialakulása nagy léptekkel és fel nem tartóztatható módon halad előre (amiben nagy szerepet játszik a magyarországi vasúthálózat kezdődő, még Széchenyire visszamenő központosítása Pest-Budára), és hogy a pest-budai gazdasági élet szervezőmunkája kivált a kereskedelemben és a hitelügyletben lassan az egész országra kiterjed. Az 1860-as évek elején Wahrmann néhány újságcikket jelentet meg: tárgyuk a magyar hitelélet függetlenítése a pénzpiacon Ausztriától.


Deák Ferenc

A cikkek felkeltik a Deák Ferenc körül csoportosuló, már a kiegyezésre készülődő magyar politikusok figyelmét: ők is régóta érzik, hogy a magyarországi külön nemzeti piac létrejötte milyen nagy támogatást jelenthet az Ausztriához való politikai viszony lazítására törekvő elképzeléseik számára - mégpedig nemcsak a kiegyezést illetőleg, hanem a magyar gazdasági életnek a Gründerzeit sodrába történő bekapcsolhatásával is. De tisztában vannak azzal is, hogy ezt az alátámasztást milyen nagy mértékben tudja biztosítani a túlnyomórészt zsidó kézben lévő hazai és bécsi nagytőke és általában a zsidó polgárság, s hogy e rétegek megnyerése továbbra is milyen nagy fontosságú.
      Természetes ezek után, hogy a kiegyezésnek és ezzel az alkotmányos viszonyok helyreállításának szinte a másnapján az 1867. évi XVIII. tc. már kimondja a zsidók (ami végig az egész korszakban a zsidó felekezethez való tartozást jelentette) teljes politikai emancipációját; ez többek között a zsidók számára megadja az aktív és passzív választójogot is (persze a cenzusos választójog általános korlátai között).
      A magyar képviselőház első zsidó vallású tagja (Deák Ferenc javaslatára, aki a fővárosi kereskedelmi rétegek a liberális nemesség érdekeivel alapjában azonos érdekeinek képviseletében látta a zsidó vallású képviselő legjobb tevékenységi körét) így Wahrmann lesz, mégpedig Budapest modern üzleti negyedében, a túlnyomórészt zsidó nagypolgári választókat magába foglaló Lipótvárosban. 1869-ben választják meg, s ettől kezdve haláláig 8 cikluson át (egyetlen esetet kivéve mindig közfelkiáltással megválasztott) képviselője marad a városrésznek. És mindvégig a Szabadelvű Párt tagjaként - csupán egyszer, 1878-ban lép ki néhány hónapra a pártból, egyet nem értését kívánva kifejezni Bosznia-Hercegovina okkupációjával, illetve az azzal szükségképpen együttjáró, értelmetlennek tűnő katonai kiadásokkal.
      Már a dualizmus korának e korai éveiben azonban Wahrmann - ekkor még nem képviselő - a magyar gazdasági élet problémáin kívül szembekerül egy azoktól nem független, mégis sajátosan zsidó, sőt, úgy tűnik, sajátosan magyarországi zsidó problémával is. A magyarországi zsidóság ugyanis ekkor már nemcsak vagyoni viszonyainak különbözősége szerint van megosztva. A 40-es évek elejétől kezdve Magyarországon is egyre élesebben kerülnek szembe a polgárosodás irányába mutató, a magyarországi gazdasági és társadalmi környezetben egyre idegenebbnek és anakronisztikusabbnak tűnő egyes tradicionális zsidó magatartások, az ortodoxia, a formálódni kezdő neológia híveivel. A választóvonalat kettejük között a polgárosodáshoz, illetve a sajátos zsidó (illetve annak vélt) identitáshoz való, annak kifejeződését a konzervatív vallásos értékrendben és életmódban megtaláló viszonyuk alkotja.
      A kiegyezés utáni évekre azután ki is robban a nyílt konfliktus, mikor a magyar kormány a történeti fejlődésnek teljesen megfelelően alulról felfelé épülő, s így egymástól teljesen független, autonóm hitközségekből álló, minden országos szervezet vagy érdekképviselet nélküli zsidó felekezet számára valamilyen, a protestáns felekezetekéhez hasonló hierarchikus szervezetet kívánt létrehozni, már csak a kormány és a zsidó felekezet érintkezését megkönnyítendő is.


Hirschler Ignác

Az ezt megteremteni hivatott országos kongresszus - melynek elnöke Hirschler Ignác, a jeles orvosprofesszor, egyik alelnöke pedig Wahrmann volt - 81 napos tárgyalás után (melyben az előzetes megegyezés ellenére átmenetileg vallási kérdések is szóba kerültek) végül is a magyarországi zsidóság szervezetileg három ágra bomlásával ért véget. Jeleként annak, hogy a közösen elismert és vállalt állampolgári lojalitáson túl a vallási tanítás értelmezését és a magatartás normáit illetőleg a zsidóságban még elevenen hatnak az őt a mindenkori befogadó társadalomhoz kapcsoló, történetileg kialakult pozitív és negatív tapasztalatok, félelmek. Nem lehet meglepő, ha a nagypolgár, a már az országos politikában is jelentős szerepekre számítható Wahrmann a neológia irányzatához csatlakozik - és az sem, hogy 1881-ben, Hirschler Ignác utódaként ő lesz a pesti neológ (kongresszusi) hitközség elnöke is.

A magyarországi zsidóságon belül szervezetileg így kialakult választóvonalak azonban természetesen nem módosították azokat a tendenciákat, melyeket a zsidóság számára a társadalmi munkamegosztásban hagyományosan kialakult és el is vállalt szerepe határozott meg, s amelyek a magyarországi nemzeti piac állandó tágulása, erősödése s ugyanakkor a városias életmód- és viselkedésnormák elterjedése felé mutattak. Különösen szembetűnő volt ez a folyamat Budapesten, a nemzeti piacnak immár vitathatatlan központjában, ahol a lakosság 25%-a végig a dualizmus korában izraelita vallású. Nem véletlen tehát, ha 1872-ben éppen Wahrmann Mór lesz az, aki egy budai kerületet képviselő követtársával, Házmán Ferenccel együtt a képviselőházban benyújtja a javaslatot Pest, Buda és Óbuda egyesítésére.
      Képviselővé választásától, 1869-1894-ig, 8 cikluson át Wahrmann a magyar politikai élet egyik legjelentősebb (és mindenképpen egyik legstabilabb) alakja lesz. A Szabadelvű Párt képviselőjeként végig tagja a magyar delegációnak, tagja a képviselőház pénzügyi-gazdasági bizottságának. Tulajdonképpen ő a párt pénzügyi szakértője, a költségvetési tárgyalásokon véleménye döntő, 1875-ben pénzügyminiszternek is jelölik. De mindenek felett gazdag ember - amint hírlik, nagyon gazdag ember. Vagyonának eredetéről nincs pontos képünk, de kivált a 70-es évek elején sokféle ipari-pénzügyi vállalkozásban szerepel a neve.

Banküzlete még 1888-ban is fennáll mint bejegyzett cég. Vagyona a jelek szerint inkább a tőzsdejátékból származott, amelyhez a kortárs szerint bámulatos érzéke volt: még mielőtt az első reggeli tőzsdejelentések megérkeztek volna, már meg tudta jósolni a tőzsde egész aznapi menetét - igaz, hogy a tőzsdeügynökökkel igen jó kapcsolatokat tartott fenn. A baisse idején olcsón összevásárolt magyar aranyjáradék-kölcsönnek az érték emelkedésekor való értékesítésével állítólag hatalmas nyereségre tett szert.


Lónyay Menyhért

 

A kortársak arról is tudtak, hogy az 1873. évi bécsi tőzsdekrach alkalmával a Wahrmann-bankház is csaknem összeomlott: a céget csupán Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, a későbbi gróf és miniszterelnök akciója mentette meg - ami Wahrmannt Lónyay szilárd hívévé tette. Vagyonához méltóan élt: a mai Akadémia utca 3-ban, az akkori Tänzer ház első emeletén fényűző lakást tartott; itt volt elhelyezve jelentős képgyűjteménye is.

 


Tisza Kálmán

 

A parlamentben közkedvelt személy volt: "Szemüvegét és élceit soha nem hagyja otthon" - mondta róla Tisza Kálmán. Előnytelen külsejű, alacsony, nagy fejű, kopasz és erősen rövidlátó ember volt, csípős nyelvű. Ilyennek rajzolja meg őt Mikszáth is évtizedeken át írott parlamenti riportjainak egyik legállandóbb alakjaként.


     


Goldziher Ignác

A parlamentben a szeretetreméltó, ám öregedésével kétségtelenül tüskésebbé, mogorvábbá lett emberről ugyanakkor mások kevésbé kedvező képet őriztek meg. Például Goldziher Ignác, a már ekkor is világhírű, nemzetközileg is ismert orientalista, 1875 óta az Akadémia levelező tagja, aki a pesti hitközség főtitkára volt, naplóiban a lehető legellenszenvesebb képet rajzolja az őt nemcsak tudósi, de emberi mivoltában is állandóan, lehetőleg a nyilvánosság előtt megalázó, szidalmazó, becsmérlő elnökről. Az igazság kedvéért azonban meg kell mondani: naplójának egésze Goldzihert is nehéz természetű, rendkívül érzékeny és - nem is ok nélkül - hiú embernek mutatja.
      Az a programbeszéd, melyet 1884. május 27-én Wahrmann lipótvárosi választói előtt tartott, tovább finomítja a politikus Wahrmannról kialakított képet. Itt a beérkezett zsidó nagypolgár szólal meg és fejti ki nézeteit egyrészt a kor magyarországi liberalizmusáról és saját liberalizmusképéről, valamint viszonyáról a magyar politika akkor fontosabb pártjaihoz, azok politikájához.
      Ekkor még csak két éve annak, hogy Tiszaeszlár felkavarta a szenvedélyeket az utcán éppúgy, mint (igaz, már nem hosszú időre) a parlamentben is, ahol ekkor még antiszemita párti képviselők is helyet foglalnak. A késő reformkorból, illetve a kiegyezést létrehozó 48 utáni nemzedékből - a két nagy liberális generációból - is már csak néhányan vannak életben. A magyar közélet változóban van: új és éppen nem liberális eszmények felé kezd fordulni.
     


Kossuth Lajos

A beszéd éppen ezekre a változásokra és veszedelmekre mutat rá. Egyik oldalról megjelenik "a reactio az egyéni és a politikai szabadság kérdésében", mely már gazdasági területen is észlelhető - másik oldalról a szocializmus és a nihilizmus veszélye fenyeget. Wahrmann figyelmeztet: mindkettőt komolyan kell venni, mert nemcsak a szabadságot és a társadalmat, de esetleg a magyar állami önállóságot is fenyegetik. 1867-ben mind "a haza nagy fiának, Kossuth Lajosnak, mind a haza nagy bölcsének, Deák Ferencnek", de még a balközépnek a hívei és részben a nemzetiségiek is egyetértettek a liberális és demokratikus fejlődés szükségességével.

Azóta azonban megjelentek az állam anyagi szükségletei, "az állam megélhetése", s ezek körül a közgondolkozásban opportunizmus és kompromisszumra való hajlam alakult ki. Ennek megfelelően klikkek, önző, hatalomra, befolyásra törekvő érdekcsoportok álltak össze, amelyeket a pártok már nem tudnak megfékezni. 17 év fejlődése így jutott el odáig, hogy a reakció már nyíltan hirdeti a parlamentarizmus és a liberalizmus alkonyát. Ugyanakkor felelevenednek régi feudális törekvések is. Ez a fajta reakció Németországból jön: elemei az igény a parlamentarizmus megszorítására, az agrárius mozgalom, az iparszabadság korlátozása, az antiszemitizmus és végül a feudalizmus, mely a polgári rétegekkel szemben még a szociáldemokratákkal is hajlandó egyezkedni.

De míg Németországban a reakció felülről jön, és nyomásának a középrétegek szívósan képesek ellenállni, addig Magyarországon éppen ellenkezőleg: a maradi, munkakerülő, tehetetlenül lusta középosztályban van a reakció melegágya, és csak a felső rétegek, a kormány és a Szabadelvű Párt száll szembe a reakció törekvéseivel.
      Ezzel a reakcióval szemben Wahrmann még a konzervatívokkal is kiegyezne, ha azok számára a konzervativizmus a meglévő helyzet fenntartását jelenti, s a készséget az intézmények megvédésére a radikalizmussal szemben. A beszéd ezek után, nem meglepő módon, a Szabadelvű Párt kormányzásának gazdasági eredményeire mutat rá, majd befejezésül az Ausztriához való viszonyról mondja el véleményét. "Ma is változatlan meggyőződésem, hogy a közjogi alapnak megingatása, Ausztriához való viszonyunknak gyökeres megváltoztatása jelenleg nagy rázkódtatások nélkül keresztül nem vihető, és hogy ez irányban minden kísérlet hazánk természetes fejlődését megakasztaná, az eddigi vívmányokat kockáztatná, és állami életünkre végzetessé válhatnék."

A 48-asok függetlenségi törekvései elméletileg elfogadhatók, de a jelenlegi Európában elképzelhetetlen a két ország békés szétválasztása. És ha lehető lenne is: "vajon Magyarország számtalan centrifugális nemzetiségével, geographiai fekvésével, állandó, szorosabb szövetséges nélkül fenntarthatná-e önállóságát és integritását, és ezen jogos kételyek mellett vajon nem sokkal helyesebb, az ország érdekeinek nem megfelelőbb-e a kapocsnak fenntartása, mely bennünket Ausztriához köt: a közjogi alapnak épségben tartása?"

"Erős hitem és meggyőződésem az, hogy a reactionárius törekvések (...) nem állanának meg új társadalmi választófalak emelésénél osztály és osztály között; hogy azokat a rossz szellemeket, amelyeket esetleg fölidézünk, visszaterelni nem lehetne". Hiszen minden retrográd eszme a Függetlenségi Párt tagságában és vidéki sajtójában talált leginkább helyeslőkre és pártolókra... "Kossuth Lajosnak nemes nyilatkozatai s levelei dacára." A közjogi ellenzék a felsőházban a házassági törvényjavaslatot megbuktató elemekre támaszkodik. A politikai élet ilyen szerkezete mellett érthető, ha Wahrmann megmarad Deák-pártinak.
      További kutatást igényelne Wahrmann negyedszázadnyi parlamenti és delegációs működésének teljes feldolgozása, és általában annak a liberalizmus-értelmezésnek részletekbe menő rekonstruálása, mely az 1870-80-as évek kivált első szakaszának zsidó nagypolgárságára általában jellemző volt. Az azonban már az idézett programbeszédből is nyilvánvaló, hogy a dualizmus rendszerét - nem utolsó sorban gazdasági megfontolásokból is - Wahrmann mereven fenntartandónak érezte, ennek érdekében kész volt még a konzervatívokkal is szövetkezni.

Ugyanakkor politikai tevékenységében kínosan ügyelt a dualista struktúrán belül a magyar gazdasági érdekek, és általában a magyar pozíciók fenntartására, az önálló magyar nemzeti piac a Monarchia gazdaságán belül immár paritásos helyzetének megteremtésére. Ennek érdekében intette az osztrák felet: óvakodjék a magyar gazdaság és ezzel a magyar felvevőpiac Ausztriától való elidegenítésétől. A liberalizmust annak legklasszikusabb formájában értelmezte, elutasítva a gazdaságba történő minden állami beavatkozást, a szabad verseny biztosítását igényelve.

Mindezt a magyar állameszme terjesztésének és erősítésének szolgálatába állította, politikailag az erős állam igényével, Tisza Kálmánnak - mint egyik méltatója írja - olykor "kedvetlen híveként". Mindezt a magyar gazdaság balkáni terjeszkedésével, valamint a magyarországi nagyipar kedvezményekkel, adminisztratív és tarifális engedményekkel való fejlesztése révén látja alátámaszthatónak.
      Az életpálya utolsó eleme ismét a magánszféra, a család történetéhez kapcsolódik, ismét társadalmilag is tipikus jelenségekkel. Feleségének négyéves házasság utáni halálát követően Wahrmann nem nősült meg újból. Gyermekei közül leánya, Renée először a nagy újpesti gyároshoz, a már megnemesített Krausz Izidorhoz megy feleségül (állítólag kétmillió forint hozománnyal). A házasság 12 év után felbomlik, Wahrmann Renée új házasságot köt: ezúttal Beretvás Endre cs. és kir. kamarással.

A házasság érdekében Renée megkeresztelkedik. Második férje halála után most már megmarad ebben a társadalmi szférában: harmadik férje is cs. kir. kamarás, egy Fáy gróf. (Az utóbbi házasságokban nyilván szerepe volt a menyasszony mögött álló kb. 10 000 holdnyi szabolcsi és szatmári nagybirtoknak mint hozománynak, illetve örökségnek is.)
      Wahrmannak két fia is volt, Richárd és Ernő, akik azonban teljesen elidegenedtek apjuktól: feltehetően ennek is következménye az, hogy halála után ők is konvertálnak. Mindez azonban már csak az agónia jele: a két fiatalember, akik az apai mintegy 12 millió koronára becsült örökségből a készpénzt, az értékpapírokat és magát a banküzletet öröklik, azt rövid idő alatt el is herdálják, főleg kártyán. (Richárd egyik óriási kártyaadósságát állítólag az apja érdemeire emlékező Ferenc József házipénztára fizeti ki.) De már ez sem segít: Wahrmann Richárd öngyilkossággal fejezi be életét, és nemsokára bátyja is meghal.
      Wahrmann Mórról halála után a Lipótvárosban utcát neveztek el. 1944 végén, a nyilas uralom alatt eltávolították a táblát. Az utca nevét 1945 óta sem állították vissza, máig Victor Hugo nevét viseli. Wahrmann utolsó lakhelyén ma emléktábla emlékeztet a főváros egyesítésének egyik kezdeményezőjére.

      1. E tanulmány angolul megjelent: Jews in the Hungarian Economy 1760-1945. Ed. by Michael K. Silber, Jerusalem, 1992 187-195. pp. - Tanulmányunk elkészítése során az alábbi munkákra támaszkodtunk: A magyarországi zsidóság útjára a polgári forradalomig: Dr. Venetianer Lajos: A magyar zsidóság története a honfoglalástól a világháború kitöréséig. Bp. 1922.; Szalai György: A hazai zsidóság magyarosodása 1849-ig. In: Világosság 1974. 4. sz. 216-223 pp.; Károly Vörös: Ungarns Judentum vor der bürgerlichen Revolution. In: Studies in East European Social History. Ed. by Keith Hitchins. Vol. II. Leiden, 1981. 139-156. pp.; Sajátlag Budapestre: Kósa János: Pest és Buda elmagyarosodása 1848-ig. Bp. 1937. 93-131. pp.
      A Wahrmann családra: Vadász Ede: Adalékok a Wahrmann-, Szófer- (Schreiber-), Gorlicei Weiss- és Fischmann-családok származási adataiból; a családok kiválóbbjainak életrajzaihoz is. In: Magyar-Zsidó Szemle 1907 4. sz. 327-356. pp. Wahrmann Mór tudományos igényű és az akkori viszonyok közt elérhető forrásanyagra támaszkodó életrajza: Mérei Gyula: Wahrmann Mór. In: IMIT Évkönyve 1943. Bp. 313-343. pp.; Népszerű formában: Kellér Andor: Mayer Wolf fia. (Wahrmann Mór életregénye). Bp. é.n. (1941.) Rövid életrajzi összefoglalások: Vasárnapi Újság 1878. 51. sz. és 1892. 49. sz.; Ország Tükre 1865. 37. sz.; Magyarország és a Nagyvilág 1869. 27. sz.; Dr. Constant von Wurzbach: Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich. Bd. 52. Wien, 1885. 147. p. (Uo. 144-146. pp.: Wahrmann Izrael és Wahrmann Jehuda életrajzai is).; Szinnyey József: Magyar írók élete és munkái. XIV. k. Bp. 1914. 1397-1398. hasáb. (Uo. Wahrmann Izrael és Wahrmann Jehuda életrajzi adatai is: 1395-1397. hasáb. Wahrmann Izraelre ld. még: Ignaz Reich: Beth-El H. Z. Pesth,1859. 39-43. pp.)
      2. Az 1868-1869. évi zsidó kongresszusra (bibliográfiával): Thomas Domján: Der Kongress der ungarischen Israeliten 1868-1869. In: Ungarn-Jahrbuch. Begründet u. hrsg. von Georg Stadtmüller. Mainz, 1969. 139-162 pp.
      3. Goldziher ellenséges megjegyzései: Ignaz Goldziher: Tagebuch. Hrsg. von Alexander Scheiber. Leiden, 1978. 96-98., 141., 155-156. pp. - A képviselőről Mikszáth Kálmán csaknem két évtizeden át újságíróként készített, különféle kiadásokban megjelent parlamenti karcolatai adnak szemléletes képet.
      4. Országgyűlési beszédei, hozzászólásai a parlamenti naplókban, egyéb megnyilvánulásai a napi sajtóban olvashatók. Példaként említjük csak a következőket: Wahrmann Mór Pest belvárosi képviselői beszéde a január 13-án este 7 órakor a Redout termeiben tartott választási értekezleten. Pest, 1869 (ua. németül is); Wahrmann Mór Képviselői jelentése az 1869-1872-ki országgyűlésről. Pest, 1872. (ua. németül is). Itt ismertetett beszéde: A lipótvárosi választókerület polgáraihoz. Wahrmann Mór beszéde. Bp. 1884.
      5. Gyermekeinek sorsára, megkeresztelkedésükre, Renée házasságaira, Richárd öngyilkosságára a Vadász Ede idézett cikkében közölt adatokat használtuk fel.

FEL