LEGENDÁK

vilagpolitika.blog.hu      2014.07.13.

Zsidó bosszúállók

2025.01.03.

Öljünk meg hatmillió németet

A második világháború után egy bizonytalan létszámú zsidó csoport elhatározza, hogy véres bosszút állnak a nácikon testvéreik legyilkolásáért. Hatmillió németet szándékoznak elpusztítani, korra, nemre való tekintet nélkül, hogy megmutassák a világnak: nem lehet büntetlenül zsidókat ölni.

1945-ben, a szövetségesek statisztikái szerint, csak Nyugat-Németországban mintegy 13,2 millió embert lehetett volna letartóztatni pusztán azért, mert "feltételezhetően" a náci apparátusban szolgáltak. Ebből ténylegesen 3,5 milliót vontak felelősségre, amiből 2,5 millió főt viszonylag gyorsan szabadon engedtek. A nemzetiszocialista rendszert kiszolgáló maradék egy millió főre pedig jellemzően pénzbüntetés, vagy vagyonelkobzás várt, illetve bizonyos munkáktól való eltiltás. 1949-re mindössze 300 náci volt börtönben, miközben tíz, de inkább százezres nagyságrendben jártak-keltek az utcákon - vagy szerte a világban - azok, akik közvetlenül, vagy közvetve vettek részt a zsidó népirtásban.

Soha véget nem érő folyamat


David Cesarani

 

A kérdésre, hogy miért nem ítéltek el több nácit a szövetségesek, az angol holokausztkutató és egyetemi professzor, David Cesarani úgy felelt: "mert az egy soha véget nem érő folyamat lenne." A professzor felidézte, amikor az angolok a belseni koncentrációs táborban elkövetett bűnök felelőseit tárgyalásos úton próbálták meg elítélni. Kilenc hónapig tartott a procedúra minden különösebb eredmény nélkül - és ez csak egy tábor volt.

 

Volt azonban egy maroknyi elszánt csoport, akik nem nyugodtak bele, hogy zsidók millióinak gyilkosai még szabadlábon vannak. Ők voltak a "Nakam" (héberül: bosszú), azaz a "Zsidó bosszúállók." A tagok olyan húszas éveikben járó fiatalok voltak, akik elvesztették családtagjaikat, és koncentrációs táborokból, gettókból, vagy a Churchill javaslatára létrehozott Zsidó Brigádokból verődtek össze.

Előzmények – a Zsidó Brigádok

A Churchill által támogatott Zsidó Brigád volt az egyetlen független zsidó katonai szervezet, amely a II. világháborúban a szövetségesek oldalán harcolt. A tagok többsége Palesztina földjéről érkezett, leginkább abban a reményben, hogy tevékenységükkel elnyerik a Nyugat támogatását a zsidó állam létrehozására, illetve, hogy legyőzzék a náci Németországot.


Neville Chamberlain

Az angol katonaság soraiban számos zsidó volt, azonban Churchill elődje, Neville Chamberlain még nem támogatta egy önálló zsidó harcászati egység létrehozását a brit hadseregen belül, mert nem akarta, hogy ez később tárgyalási alapot szolgáltasson Izrael megalapításánál. 1944 szeptemberében végül Churchill személye, és az Európából érkező rémhírek segítették elő a Zsidó Brigád létrehozását a brit miniszterelnök, és Weizman, későbbi izraeli államelnök tárgyalásai eredményeként.

 


Háim Weizmann

Rövid egyiptomi kiképzésük után a mintegy 5000 főnyi zsidó alakulatot az olasz fronton vetették be. A háború végén, ezek a csapatok Északkelet-Olaszországban, illetve Ausztriában találkoztak a holokauszt túlélőivel. Nem sokkal később az egységet a britek hivatalosan feloszlatták. A csapat tagjainak jó része azonban még csak akkor látta elérkezettnek az időt saját háborújuk megkezdésére: bosszút állni a vélt, vagy valós náci bűnösökön.

A Zsidó Brigádok zászlója. Fotó: Central Zionist Archive

"...a hullára egy nagy követ kötöttünk és belöktük a vízbe"

A zsidó bosszúálló brigádokat több részre osztották, akik a szövetségesek hallgatólagos beleegyezésével már 1944-ben megkezdték nem hivatalos tevékenységeiket olasz és német területeken. Mivel a brigádok tagjai élvezték az angol katonai hírszerzés támogatását, és ingyen utazhattak a II. világháború utáni Európában (a britek által kiállított hivatalos meghatalmazással), ezért "rendkívül hatékonyak voltak a célpontok felkutatásában, majd azok törvényen kívüli elítélésében"- mondja Cesarani professzor.

A csoport tagjai beszivárogtak a különböző állami szervekbe, és a bűnösnek vélt nácikat elfogták, majd eltették láb alól. Van, akit megfojtottak, voltak, akiket felakasztottak. Az akasztásokat legtöbbször garázsban hajtották végre, úgy, hogy az áldozatot az autó tetejére állították, nyakát körbe kötötték, és felfüggesztették a tetőgerendára. Majd egyikük elhajtott az autóval, míg az áldozat ott maradt lógva.


Michael Elkins


Michael Elkins, a BBC egykori Jeruzsálemi tudósítója sokat foglalkozott a témával. Ő számol be arról, hogy 1945 után Németországban számos esetben előfordult, hogy magas rangú volt nácikat találtak holtan útszéli árkokban - vélhetően "cserbenhagyásos gázolás" áldozatai lettek. Más nácik saját autójukkal szenvedtek halálos balesetet, rejtélyes mechanikai meghibásodás következtében. A Gestapo egyik volt vezetője éppen a kórházi ágyában várt egy műtéti beavatkozásra, amikor az infúzióján keresztül, rejtélyes módon kerozin került a véráramába.

 

A zsidó csapatok a lehető legnagyobb titokban, felhajtásmentesen végezték a dolgukat. "A teherautó megállt egy előre megbeszélt helyen, amely hivatalosan nyomozási helyszínül szolgált volna. Amikor a tóhoz értünk, elővezettük az SS katonát, megfojtottuk, a hullára egy nagy követ kötöttünk és belöktük a vízbe" – emlékszik vissza az egyik bosszúálló.

"Mi nem azért cselekedtünk, hogy felhívjuk a jövő generációk figyelmét a nácik által elkövetett bűnökre és azok konzekvenciáira. Minket csak a bosszú vezérelt. Tudja, mi az, hogy a bosszú édes íze? Nos, én pont ezt éreztem: kivégezni egy olyan nácit, akiről tudtam, hogy kitépett egy gyereket az anyja karjai közül, aztán a falhoz vágta, majd lelőtte az apát a nő szeme láttára. Nyugodt lelkiismerettel öltem, és ha újra meg kéne tennem, megtenném." – mondta egy másik volt brigádtag.

Az akciókban résztvevők később valamennyien azt nyilatkozták, úgy érezték, nem a saját, hanem az egész zsidó nép nevében hajtanak végre történelmi küldetést. Úgy gondolják, hogy csak a kötelességüket teljesítették. Mind hétköznapi emberek voltak, akiknek jó része fontos katonai, vagy civil szolgálatot lát el a mai Izraelben.

A bosszúállók. Fotó: dachaukz.blogspot

Szemet szemért – kísérlet hatmillió német elpusztítására

A Brigádon belüli keményvonalasok a célzott likvidálások mellett, a "szemet szemért" elv alapján több millió német válogatás nélküli meggyilkolását tervezték. München, Berlin, Weimar, Nürnberg és Hamburg víztározójába kívántak halálos mérget juttatni, hogy így pusztítsák el az említett városok lakosságát. Előzetesen, mint szakemberek, vagy egyszerű munkások beszivárogtak a vízellátó üzemekbe. Éjszakákon át tanulmányozták a vízművek tervrajzait, arra külön figyelmet szenteltek, hogy az amerikaiak elől elzárják a vizet, ezzel biztosítva, hogy csak a németek kapjanak a mérgezett folyadékból. "Minden készen állt az akcióra, csak az engedélyre vártunk" – írta később az egyik résztvevő.

Abba Kovner, a keményvonalasok vezetője Palesztinába utazott, hogy megszerezze az ottani zsidó vezetés - elsősorban – morális támogatását. Találkozott Chaim Weizmannal, a leendő izraeli állam első elnökével, aki a manchesteri egyetemen vegyészként végzett. Amikor meghallgatta Kovnert a holokauszt borzalmairól, nem támasztott akadályt: áldását adta a bosszúállók akciójára, sőt felajánlotta segítségét a méreg megszerzését illetően.

A terv azonban sosem valósult meg. Kovnert egy nagy adag méreggel a zsebében a brit katonai rendőrség letartóztatta, miközben Izraelből hajózott vissza Európába. Vélhetően elárulták, valószínűleg azért, mert a cionista vezetés attól tartott, hogy egy ilyen nagyszabású tömegmészárlás aláásná a cionizmus Holokauszt után kialakult ideológiájának morálját és veszélyeztetné az önálló zsidó állam megteremtését is.

A kudarcba fulladt terv számos kérdést vet föl. Vajon a Bosszúállóknak volt-e felhatalmazásuk kezükbe venni az ítélkezés és bíráskodás jogát? Volt-e felhatalmazásuk arra, hogy a vélt, vagy valós bűnösöket felelősségre vonják, hogy a jövő generációi az eszükbe véssék: nem lehet büntetlenül zsidókat ölni? És vajon ki adhatott volna erre felhatalmazást?

Paradox módon, a zsidó bosszúállók tevékenységének leginkább a saját maguk a zsidók vetettek véget. A születőfélben lévő Izrael állam vezetői egyre inkább úgy gondolták, hogy a Zsidó Brigádok akciói ártanak a cionizmus ügyének és a zsidók nemzetközi megítélésének. Ha a zsidó állam megteremtésének végjátéka nem abban az időben zajlik, a bosszúállók majdnem biztos, hogy tovább folytatják tevékenységüket és még több nácit ölnek meg. Vajon akkor sikerül végrehajtani a hat millió német ellen kitervelt merényletet? Ha igen, milyen lenne most a zsidók nemzetközi megítélése?

 

A mérgezett kenyér

Mivel a zsidó bosszúállók a lehető legdiszkrétebben végezték munkájukat, néhol egymásnak ellentmondó adatok állnak csak rendelkezésre a csoport megalakulásának és akcióinak körülményeit illetően. Bizonyos források szerint ezek a brigádok 1945-ben, Bukarestben jöttek létre, a vilniusi gettó lázadás kirobbantójának, Abba Kovnernek a vezetésével. Kovner egyik beszédében szenvedélyesen idézte a 94. zsoltárt, amelyben így szól Izrael ellenségeiről: "[Isten] megfizet gonoszságukért, és eltörli őket a föld felszínéről."

Amikor 1941-ben a németek megszállják Litvániát és Kovnerben tudatosul, hogy mit művelnek a zsidókkal, úgy dönt, megszervezi az ellenállást. Ennek a momentumnak azért is van nagy jelentősége, mert ez volt az első alkalom, amikor a zsidók realizálták, hogy mi történik velük, és nem nézték tétlenül tovább, ahogy vágóhídra küldik őket. Kovner a vilniusi gettó lakosaiból 1942-ben megalakít egy ellenálló szervezetet, melynek egy évvel később vezetőjévé válik. Hamarosan ezekből a felkelőkből, illetve a koncentrációs táborok túlélőiből jön létre a Nakam (héberül: bosszú), ami a Bosszúállók egyik sejtje.

Abba Kovner, a zsidó ellenállás ikonikus alakja

Bizonyos források a Nakam-ot a Zsidó Brigádok egy mindössze 60 fős szélsőséges szakadárjainak tartják, akik partizánok, vagy holokauszt túlélők voltak. A csoport a háború után érkezett Németországba, hogy levadásszák a nácikat. A végső cél egy olyan nagyméretű akció lett volna, amivel fel kívánták hívni a világ figyelmét arra, hogy a zsidókat nem lehet büntetlenül tömegével legyilkolni. Öt német város vízellátó rendszerét akarták megmérgezni, és ezáltal - számításaik szerint - megölni hatmillió németet. A hatmillió német elpusztítása volt az "A" terv, amit végül nem sikerült kivitelezni. Volt azonban egy kisebb volumenű, de szintén gyilkos perspektíva, amit legalább részlegesen sikerült megvalósítaniuk: több ezer német fogoly megmérgezése.

 

Nehéz falat


Arye Distel

 

Nürnbergtől nem messze mintegy 3600 egykori náci tisztet és katonát tartottak fogva. A zsidó bosszúállók kikutatták, hogy a raboknak melyik pékségből szállítják a kenyeret. Az egyik merénylőnek, a kék szemű és árja kinézetű Arye Distelnek sikerült munkát szereznie ennél a pékségnél. A terv egyszerű volt: méreggel bekenni az összes kenyeret, amit a fogva tartottak reggeliének szántak.

 

Miután megszerezték a cseppfolyós mérget, amit egymás között "gyógyszernek" neveztek, Distel becsempészte a pékségbe, ahol biztos helyre rejtette, a padlódeszkák alá. Az egyik szombaton három bajtárs csatlakozott Distelhez, és bekenték a több mint háromezer vekni, reggelire szánt kenyeret a méreggel. A terv azonban részben sikerült. A New York Times 1946. április 20-i számában a következő Associated Press jelentés olvasható: "Ezerkilencszáz német háborús rab betegedett meg komolyan arzénos kenyértől egy amerikai táborban... Halálesetet nem jelentettek."

Bizonyos források szerint, később végül mintegy ezren haltak bele a mérgezésbe. Az amerikai rendőrség hamar megtalálta a pékségben elrejtett szert és felszerelést, amivel a kenyereket megmérgezték. A nyomozás azonban ezen a ponton megrekedt. A hivatalos álláspont szerint a vizsgálatokat vezető amerikai parancsnok attól félt, hogy a mérgezés híre eljut más börtönökbe illetve a német lakosság fülébe is. Ezért mindent megtett, hogy titokban maradjon az ügy, még a német sajtót is cenzúrázták. Az elkövetők rövid időre Franciaországba, vagy Csehszlovákiába emigráltak, de miután lenyugodtak a kedélyek, visszatértek Németországba.

A nemzetközi színtéren

Bár az angolok 1946-ban hivatalosan feloszlatták a szervezetet, a zsidó bosszúálló csoport az 1950-es években is folytatta tevékenységét. A Nakam tagjai eljutottak Spanyolországba, Latin-Amerikába, Kanadába, illetve bárhova, ahol a feltételezett nácik megbújhattak.


Alexander Laak

Alexander Laak, a Jagala nevű, Észtországban felállított koncentrációs tábor egykori parancsnoka sem kerülhette el sorsát. Laak Kanadába menekült feleségével a háború után, ott érték utol a bosszúállók. A Nakam tagjai megvárták, amíg a volt náci parancsnok egyedül tartózkodik a házában, majd berontottak és szembesítették bűneivel. Ezek után adtak neki egy kötelet, amire felakasztotta magát. Bizonyos források úgy tartják, hogy nem a Bosszúállók, hanem a Moszad emberei ölték meg Laak-ot.

1944-es hivatalos becslések szerint a Jagala táborban 3-5 ezer ember halt meg, míg a modern kutatások eredményei alapján ez a szám a duplája lehet. Egyes kutatók ugyanakkor úgy vélik, több mint 100 ezren vesztették életüket az észt koncentrációs táborban.

Nem voltak egyedül

Az angol születésű zsidó brigádok tagjai közül rengetegen nem vettek részt közvetlenül a bosszúállók akcióiban, azonban hamis papírokkal, egyéb dokumentumokkal és logisztikai eszközökkel támogatták a mozgalmat. Ezen felül több tízezer holokauszt túlélőnek segítettek eljutni Palesztinába illegálisan, amikor a brit kormány korlátozta a zsidó bevándorlást a Szentföldre. A menekülteket kiképezték és a brit hadseregtől ellopott fegyverekkel segítették a Hagana-t, a születőfélben lévő Izrael "hadseregét." A brit parancsnokság tudott ezekről, de a cionista barát vezetés szemet hunyt az események fölött. A Zsidó Brigádok egykori 35 vezető tagja Izraelben később a tábornoki rangig vitte.

FEL