emlékezet

A.Gergely András

Történeti megszállásprogramok, kelet-nyugati pogrom-ideológiák egy ruszisztikai nézőpont értelmező tónusában[1]

2023.01.17.

 

Történeti tudást gyűjteni, értően tekinteni a históriára, értelmezni a múltat – nem elkerülhető nemzedéki kaland, akkor is, ha az érdeklődő a tekintélytisztelet és a tudomány respektusa okán szentül hiszi: megvannak a szakemberek, soron állnak a kutatók, akik majd tálalják a történeti valóságot… – csak győzzük befogadni. Aztán megint új idők jönnek, új tónusok és más szempontok…, s ilyenkor már gyanússá válik az is: van-e egyáltalán tudás, tudomány, ismeretközvetítés, mely nem tódít, ferdít, átlagol vagy átfest, s ezek nélkül is valóban megajándékoz a tudásminőség oly tetszetős és releváns mivoltával, amelynek becsét érdemes fontolóra venni.

Talán hasonlóan történhetett, hogy a Restancia lapjain megjelent rövid, visszafogottan lényegretörő ismertető (Róbert Péter írása)[2] éppen azt a művet vette szemügyre, melynek szakmai vitája a könyv megjelenése előtt is zajlott, utána aztán még vehemensebben újraindult. Ezekben a kutatók olyan tárgykörbe vonják be az érdeklődő olvasóközönséget, mint a háborús megtorlások története, az orosz-szovjet büntetéshistória, a lágerek és megszálló jelenlétek, munkaszolgálatok, elhurcolások és pogromok eseménytörténete.[3]

 

Az antiszemitizmus történeti formái a cári birodalomban és a Szovjetunió területén kötet[4] ezen az úton jár, értelmezések értelmezésével és újraírásával. A háttértörténetek ízei és drámaisága meg egyenként is színpadra, filmre, regénybe, poétai közelítésbe való lenne – így hát igazán dicső feladat pár sorban "kivonatolni" a művet.

 

Fóris Ákos

 

A kötet távolnézetből négy nagyobb blokkban közöl írásokat, az utolsó ezek közül már a fotódokumentumok fejezete (Fóris Ákos előszavával és a pogrom-ízű, kegyetlenség-tanúsítvány értékű mutatványokkal, 341-354. old.),

 

Bartha Eszter

 

melyeket mértékadó és tiszteletteljes tónusban "vezet be" Bartha Eszter tanulmányának vége, ekként: "érdemes nagyon elgondolkodni azon, hogy az ember milyen eszméknek adja oda magát, vagy szélsőséges esetben milyen eszmékért hal meg – még ha a történelem ’objektíven’ sokszor kevés választásra ad is esélyt" (338. old.).

Szvák Gyula

 

A tizennyolc tanulmány három nagyobb blokkjában az első a háború előtti időszak, a pogromok kezdetei és történeti emlékezetük (Szvák Gyula írásában),

 

 

Bebesi György

 

a pogromtradíciók folyamata és eseményei az első orosz forradalomban (Bebesi György értelmezése szerint), a "litvákok",

 

 

Bojtár Endre

 

avagy "Hogyan tűnnek el a zsidók?" kérdése (Bojtár Endre izgalmas áttekintésében),

 

 

Filippov Szergej

 

valamint Filippov Szergej kitágult világképeket átfogó előadásában, mely az orosz zsidóság, vagyoni arisztokrácia, értelmiségi kultúrák és a meglepetésként ható antiszemitizmus gyors terjedése kérdéskörében hoz újdonatúj szempontokat (35-46. old.).

 

Kovács Tamás

 

A második blokk (75-196. old.) e pogromtörténet magyar aspektusait, előzményeit, s a részvétel módját is felöleli, de az első deportálásoktól (Kovács Tamás),

 

 

Majsai Tamás

 

az 1941-es eseményeken át és történeti képzeteikkel együtt (Majsai Tamás),

 

 

Csapody Tamás

 

a magyar holokauszt szovjet hatásaival (Varga Éva Mária),  a Nyugati Megszálló Csoport tevékenységén mérve (Fóris Ákos), a bori munkaszolgálat sok ezres áldozataira emlékezően (Csapody Tamás),

 

 

Szita Szabolcs

 

és a szovjet fogságba került magyar túlélők sorsának megidézésével (Szita Szabolcs) formál lényegében egy okkal és joggal "kiterjesztett" pogromtörténetet, mely természetesen nem mindig antiszemita, de jobbára mégis az, s nem mindig pogrom, de rendszerint "végső megoldás". Az adatszerű közléstől a harmadik fejezet (197-338. old.) sem mentes.

Szilágyi Ákos

 

Nem lehet kétséges, hogy az előadás-címek vázolta térségi történések – ahogyan az első írás itt Szilágyi Ákostól már a kezdődő háborús időszak "hideg éveinek" historikumát foglalta magában (199-206. old.), nem csupán nagyhatalmak közötti háborús térfoglalás, gazdasági és hatalmi területszerző akció volt, de egyenesen faji alapú népirtás is!

 

Kurdi Krisztina

– melyek folytatódnak Kurdi Krisztina lvovi pogromokat ismertető előadásával (207-229. old.), ahol mellesleg német gettó és ukrán nacionalizmus is részese volt a folyamatoknak,

 

Jakab Attila

 

ezt már Jakab Attila "tágítja" A katolikus egyházak és a holokauszt Kelet-Európában témakörével (230-249. old.) és a katolikusok antiszemitizmusával szerte a térség egyes országaiban mérvadó kérdéskörök felé.

 

Krausz Tamás

 

Sem Ő, sem e blokk és a szerkesztő-témavezető Krausz Tamás előszava nem mulasztják el jelezni írásaik valamely pontján, miféle látható párhuzamok sejlenek fel a mai politikai közállapotok, szélsőjobb térnyerés, morális lepusztulás és nemzeti hajcihőzés örve alatt megbúvó másság-ellenesség jelenségeivel összefüggésbe hozhatóan.

 

Ebben mint történeti folyamatban a zsidóság mint valaminő "exterritoriális nép" mindenkori kitettségét jellemzik a Szerzők a "feketeszázaktól" a polgárháborús fehér pogromok és náci tömeggyilkosságok után egészen a szovjet pártapparátus burkolt antiszemitizmusáig, például a Vörös Hadseregben dúló zsidóellenesség és kevésbé leplezett antiszemitizmus históriájáig (Aron Snejer írásában is, 250-262. old.), vagy a háborús évek alatt a szovjet hadifoglyok megsemmisítése során elhangzó "bűnös parancsok" következményeiig, melyek között a "különösen fanatikusnak mutatkozó" komisszárok és biztosok megkülönböztetett kilövési parancs révén mintegy 3500-5000 embert likvidáltak (Dimitrij Sztratyijevszkij adatai alapján, 263-273. old.), vagy az 1917-es kezdetektől a sztálini rendszeren

Sz. Bíró Zoltán

 

 

és a náci jelenléten túl még a nyolcvanas évekig is antiszemita cikkeket formáló kollaboránsok példáiig (Sz. Bíró Zoltán, 275-297. old.), a megkésett orosz holokauszt-emlékezetig (szakrális és kollektív örökségig,

Ilja Altman

 

Ilja Altman írásában, 298-315. old.), és a morális megtisztulás folyamatában akár az áltudományig vagy a politikai közvetlenség nyomoráig mindezt erősen átható ideológiai befolyás gyakorlásáig, melyben a közfelfogás egykönnyen veszi észre a nácizmus és kommunizmus "azonosságáról" szóló képzetek lehetséges érveit (Bartha Eszter írásában, mely "az ideológiák rabságában" követi mindezeket a tudományos ellentételezésekkel kontrasztba állítva, 316-338. old.).

 

Csapody Tamás írását leszámítva (mint erre Róbert Péter fentebb említett cikke is utal), a szerzői szempontok mindegyike orosz-szovjet és antiszemita szemléletmódok áttekintése (s persze a bori munkatábor zsidóellenessége és maga a megszálló ideológiát kihasználó rejtett agresszió társadalmi háttere ebben is mélyen jelen van), de a bevezető fejezet, a holokauszt felé vezető út állomásainak és formatartalmainak meghatározásában alapozó szándékú Krausz-tanulmány is szélesebb merítés tárgyának tekinti mindezt: "Az óriási történeti irodalom egy része a jelenség okait igyekszik elválasztani a gazdasági és politikai folyamatoktól és ’pszichologizálja’ a problémát.

Az I. világháború története azonban általában lehozza a történészeket a földre, hiszen az antiszemitizmus egyidejűleg ’összeurópai’ jelenségként alighanem a ’nagy háború’ idején mutatta meg magát sokféle formában és változatban. Nem állunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk: a modern európai antiszemitizmus mint tömegmozgalom megjelenésének és elburjánzásának fontos felhajtóereje a gazdasági, szociális és politikai válság, az I. világháború, a forradalmak és ellenforradalmak periódusai, amelyek emberek tízmillióinak életét forgatták fel…" (13. old.).

Krausz egyértelműen a gazdasági és territoriális, történeti és uralomhistóriai okok között nevezi meg az antiszemitizmus etnonacionalista természetrajzát, ennek korai időszakát az orosz zsidók egy területen, enklávészerűen élő csoportozatának mint "diaszpórának" megkülönböztetett kezelését. "A háború előtt a cári katonai akadémián már tananyag volt az antiszemitizmus mint ’nemzetmentő’ ideológia. A zsidók mint diaszpóra nép különösen alkalmasak voltak arra, hogy megtestesítsék az ’idegen ügynököt’, a ’globális ellenséget’. A Habsburg Birodalom keleti peremén ’orosz ügynökként’, az Oroszországi Birodalom nyugati peremén ’osztrák ügynökként’ azonosíthatták őket. Miközben a náci korszakot megelőző utolsó oroszországi vérvád-per (1911) Európában tanulság volt abban a tekintetben, hogy az antiszemitizmus hatékony és a társadalom egészét megcélzó ideológia és praxis lehetett, ugyanakkor ellentendenciaként, az orosz fejlődés fontos elemeként veendő figyelembe, hogy a vérvád-per vádlottját felmentették az orosz társadalom jelentős csoportjai tiltakozásának hatására. Ám mihelyt a világháború kitört és a régi államrend felbomlott, az antiszemitizmus új, tömeges, ’népi’arculatát mutatta ismét, amely közvetlen rokonságot mutatott az 1903-as kisinyovi és az 1905-07-es évek ’feketeszázas’ pogrom-antiszemitizmusával, amely az önkényuralom védelmével igazolta magát, s a cári hatalom gálánsan támogatta is" (14. old.). Krausz elméleti-történeti összegzése kinyilvánított szándékkal nem kíván "politikai" tónusú lenni, de meglehetősen kíméletlen konzekvenciával veszi végig a "nemzetmentő" dúlásokat, a forradalom nyomán kialakult "társadalmi-politikai kataklizmák" hatásait, a "birodalom nemzeti-állami és szociális szöveteinek felbomlása" által erősített "etnonacionalista-rasszista tömegpszichológiát, meggyőződéseket", melyek hatása így "objektíve hozzájárult a birodalom összeomlásához, amelynek pedig megmentését kívánta szolgálni a ’hivatalos’ antiszemitizmus…" /…/

"Mert ne feledjük el, a holokauszt előtt ez az ukrajnai és fehérgárdista antiszemita mészárlás volt a legnagyobb méretű tömeggyilkosság az európai történelemben. Egyes adatok szerint a halottak és sebesültek száma elérte 200 ezret".

Nem kímél annak részletezésétől sem, "hogy "a ’népi’ antiszemitizmus, a monarchista feketeszázas antiszemitizmus egyesült a modern fehérgárdista politikai katonai antiszemitizmussal. A polgárháború, ez a társadalomtörténetileg is igen sajátos szituáció erős hatást gyakorolt még a Vörös Hadsereg soraiban is". Sőt, hadsereg sem kellett hozzá – mint emlékeztet –, hisz az európai történelemben és az orosz földön éppúgy nem is kellett megszálló idegen hatalom, nem kellett komisszárokká lett vagy kényszerrel bevonultatott zsidónak lenni ahhoz, hogy a társadalmi köztudatban mindig is meglegyen és megnyilvánuljon az antiszemitizmus.

Rendre teljesen függetlenül a náci kényszertől, a magyar megszállók vezérkarától, a tudatos ritkításra törekvő központi utasításoktól vagy az önkényes eljárásmódoktól. S miközben az internacionalista mivoltára fölöttébb büszke szovjethatalom még önálló kvázi-államot is kialakított a zsidóság számára, a hétköznapi antiszemitizmusnak nem kellettek náci eszmék ahhoz, hogy maga is antiszemita lehessen… (15-19. old.).

Kitér még a forrásokra, ezek használatára és összefüggéseire, a kutatási előzmények sajátosságaira, a "háborús évek" és az előttük zajló szovjet-német megállapodások hatásaira, "tömören fogalmazva – a kivégzendők listáján az összes kategóriát egyetlen csoport kötötte össze: a zsidók. Ők voltak a ’kommunisták’, a ’komisszárok’, a ’szovjet aktivisták’, a ’partizánok’, a ’partizángyanúsak’, a ’felforgatók’ stb. /…/ Nemrégen ’felfedezett’ szovjet dokumentumok fényében vált világossá a ’helyi szempont’ fontossága, vagyis az, hogy a holokauszt nem (kizárólag) német történelem. Példának okáért a holokauszt gyakorlati előtörténete már 1939 márciusától – miután a magyar megszálló csapatok bevonultak Kárpátaljára – úgymond megkezdődött a politikai és faji kirekesztéssel, táborok felállításával, zsidók, politikailag másként gondolkodók, az ún. ’magyargyűlölők’ letartóztatásával, bezárásával. A gyakorlatban is elindult az az akciósorozat, amely ekkor még nem integrálódott a holokauszt náci programjába, és amely majd az ún. idegenrendészeti akció (Szakály Sándor megbotránkoztató leleménye) keretében éri el csúcspontját 1941 augusztusában a Dnyeszteren túli kamenyec-podolszki népirtó akcióval, mely során 15-20 ezer magyarországi zsidót pusztítottak el, miközben már folyt a szovjet zsidók kiirtása szovjet területen…" (19-21. old.).

A szovjet típusú burkolt és máskor lázító antiszemitizmus egyszersmind a nagypolitikai alkuk őrlőkövei közé is kerül…: "Az összes szovjet állampolgárságú zsidók közül mintegy 2.7 millió embert semmisítettek meg (a holokauszt közel hatmilliós áldozatának mintegy felét), akik az összes, mintegy 13.5 millió szovjet civil áldozat hozzávetőleg 20%-át tették ki, miközben az összlakosságon belüli arányuk nem haladta meg a 3%-ot. A megszállt szovjet területek zsidóságának több mint 95%-át irtották ki. A holokauszt tehát a Szovjetunió népei, főképpen szláv népei ellen irányuló általános népirtás keretei közé illeszkedett, annak egy különleges, az addigi történelemben mind mennyiségi, mind ’technikai’ értelemben példátlan esete volt: egy nép teljes kiirtása az utolsó egyedig" (22. old.).

Erre következett még az elvtársias "apparátusi antiszemitizmus", ami azután tükröződött a holokauszt-tagadás és elhallgatás, a mindmáig rejtegetett vagy megsemmisítésre ítélt dokumentumok megismerhetősége, a "recepció" elmaradása és mindmáig megbúvó hatásai egészében.

 

A kötet bevezető gondolatait Krausz ekképpen zárja: "E kötet, a kötet alapjául szolgáló konferencia, illetve a résztvevők közös célja az volt, hogy az elhallgatás hagyománya helyett az őszinte történelmi feltárás pozícióit erősítsék" (23. old.). Alighanem pogromok, megszállások, felhangolt ideológiák és rejtőzködő mindenkori indulatok ellenében valóban ez most a lehetséges lehetőség. Akár vannak átértelmezések, akár lehetnek további adatok, s akár jöhet újabb korszak is, s keletkezhetnek újabb történészi tudások még… Ami a történések történetébe írva, sőt áldozva vagyon, azt már elvitatni senki sem fogja tudni. Legfeljebb elhallgatni, betiltani, likvidálni, megszállni, elsötétíteni. Az emlékezet azonban ezt is túléli – ha mindennemű aktuális lelkiismeret esetleg nemigen. Ez azonban már a jelen játszmája. Ehhez minimum azt kell, hogy legalább létezhessen tudás, vélemény, ismeret és értelmezés – arról, de másképp.


[1] E könyvismertető egy korábbi változata megjelent a kolozsvári Káfé Főnix weboldalán 2020-ban.

[3] lásd erről Gellért Ádám – Gellért János 2015 Egy tömeggyilkosság anatómiája: Kamenyec-Podolszkij, 1941 augusztus. BETEKINTŐ,4:26-51;Gellért Ádám 2016 Magyar csapatok a "véres övezetben" – Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941–1944.BETEKINTŐ,1:1-23; Ungváry Krisztián 2020 Tabudöntő tételek? Veszprémy László Bernát: Gyilkos irodák. BETEKINTŐ, 14 (1):97-110; Veszprémy László 2019 Tényleg "semmi közük nem volt" a polgármestereknek a deportálóvonatokhoz 1944-ben? https://neokohn.hu/2019/12/02/tenyleg-semmi-kozuknem-volt-a-polgarmestereknek-a-deportalo-vonatokhoz-1944-ben/; Karsai László 2019 Kitalált ellenfél. https://magyarnarancs.hu/konyv/kitalalt-ellenfel-124517

[4] Russica Pannonicana, ELTE BTK Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központ, Budapest, 2014., 360 oldal

 

FEL