emlékezet

Anna Aristea Mareis

Mikor van valójában vége a szenvedésnek

Fordította: Büki Mátyás

Ilse Weber, (1903-1944), az írónő és komponista

2022.03.02.

 

Ez itt az út Thereseinstadtba,
Ezrek fáradt lába járta.
Közülük mindenki
ugyanazt a jogtalanságot szenvedte.
/…/
Ez itt az út Theresienstadtba.
Mérhetetlen a fájdalom.
Nem felejti soha,
aki egyszer látta.

A Theresienstadba vezető út zsidók ezreit vitte egy szörnyűségekkel, félelmekkel, bizonytalansággal teli gyűjtőtáborba. De Theresienstadt ugyanakkor az a hely is volt, ahol a művészi és irodalmi tevékenység létfontosságúvá válhatott a foglyok életében és a tábori hétköznapokba egy kis emberséget, reményt, és vigaszt hozhatott.

Ulrike Migdal

Amikor Ulrike Migdal irónő nekifogott a munkának, hogy a theresienstadt-i irodalmi emlékeket összegyűjtse, majd a költeményeket, dalokat, szatírákat, sanzonokat, egyéb elbeszéléseket 1986-ban nyilvánosságra hozza, egy névtelen szerző költeménye is helyet kapott a kötetben, "Levél gyermekemnek" címmel. Egy anya megkapó műve, aki saját gyermekét idegenbe küldi, hogy az üldöztetés szörnyűségeitől megóvja.

A megjelenést követő évben a kötet kiadója egy üzenetet kapott: "A ’Levél a gyermekemhez’ című költemény alkotója az én Auschwitzban meggyilkolt édesanyám, Ilse Weber. És én vagyok Hanus, a gyerek, akiről ez a vers beszél."

 

Még látlak téged, ott, a prágai pályaudvaron,
ahogy a fülkében a könnyeidet csorgatod,
barnafürtös fejeddel csüggedten felém hajolsz.
És látlak, ahogy könyörögsz: Veled akarok lenni.

 

Ilse Herlinger Weber

Ilse Herlinger 1903-ban a Morva-Osztrava melletti Witkowitz/Vitkovice-ban született, zsidó családban. Ilse német nyelvű gyerekként nő fel, ám a csehekhez vonzódik és buzog az energiától, ötletektől. Amikor az apa anyagi okok miatt öngyilkos lesz, az anya, Therese Herlinger, aki a család kedvéért énekesi karrierjét feladta, három gyermekével most egyedül kényszerül boldogulni. Ilse édesanyjának és két fivérének segít a bérelt fogadóban és mind többször menekül a könyveinek fantáziavilágába. Ebben az időben keletkeznek az első költeményei és rövid elbeszélései, a természet és saját mély hite által inspirálva. Nem sokkal később mesék és kis színdarabok következnek. Ilse számos levélbarátságot ápol mind bel- mind külföldön, és így ismerkedik meg egy svéd diplomata lányával, Lilian von Löwenadlerrel, aki a legjobb barátnője és a bizalmas lesz.

 

Idézettel és kevés zenével
Akarunk a nyomorúság elől menekülni.
Viruljon ki az egyszerű dalokból
Boldogság és jóságos felejtés.

 

Az életrevaló lány már kamaszkorában utazást tervez Olaszországba, énekel, muzsikál, nyelv- és zeneórákat ad, tornacsoportot vezet és életre hívja a "Szellem, Intelligencia, Barátság és Hűség" elnevezésű kulturális klubot, amely működését a kortárs zene és irodalom terjesztésének szenteli. Ilse azonos korúakkal veszi körül magát, akik szenvedélyesen vitatkoznak kulturális, filozófiai és aktuális politikai kérdésekről.

Amikor 1928-ban a Zsidó gyermekmesék c. kötete megjelenik, a német nyelvterület sajtója a zsidó értékek kiemelkedő közvetítőjeként ünnepli őt. Ilse egy további sikeres gyermekkönyvet ír, "Mendel Rosenbusch történetei" címmel. Már 26 évesen két megjelent kötetre, egy sor hangjátékra, valamint verseinek újságokban és folyóiratokban való számtalan publikációjára pillanthat vissza.

 

Néha találkozom az utcán
A férjemmel is.
A halottas kordét húzza,
és hangtalanul rám nevet.

 

Willi Weber 1901-ben Osztravában született. Csalódást okoz szüleinek, hiszen sem jogi tanulmányokat nem akar folytatni, sem édesapja vendéglőjét nem akarja átvenni. A fiatalember földművesnek és kertésznek képezteti ki magát, hogy Palesztina fejlődéséhez hozzájárulhasson – olyan hasznosan, amennyire csak lehetséges. Kilenc évig dolgozik egy palesztinai kibucban, míg vissza nem tér hazájába, és 1930-ban a közben tekintélyes írónővé vált Ilse Herlingerrel, akit még a gyermekkorból ismer, házasságot köt. Kis inkasszóhivatalt alapít és működtet, míg Ilse, ahogyan ironikusan mondja magáról, "egy egészen normális háziasszony" lesz. 1931 szilveszterének éjszakáján megszületik első fia, Hanus, három évvel később annak öccse, Tommy.

A család Witkowitz-ban él, vallásos ünnepeket szervez, tarka programokat bonyolít le a város gyermekinek, és szociálisan gyenge helyzetben lévő emberekről gondoskodik. Ilse még mindig levélbarátságban van Liliannal, tájékoztatja fiai növekedéséről, boldog családi életéről, de az aktuális politikai eseményekről is, amelyek egyre több aggodalommal töltik el. .

 

Fényben fürödnek a napok,
Az égből még nem függenek
Szürke ködoszlopok.
És mégis, ott szivárog már
át az erdőn, a mezőn, a napsütötte világon
valami szörnyűség sejtelme.

 

Nicholas Winton

Amikor Ilse 1938 koranyarán elvetél, és az év folyamán a szomszédok és barátok elfordulnak tőlük, valamint a zsidó népességet érintő előírások 1939-től mind keményebben határozzák meg a hétköznapokat, a házaspár azzal a gondolattal foglalkozik, hogy legalábbis az idősebb fiút Lilian von Löwenadlerhez küldik. Könnyebb életet és fenyegetésektől mentes jövőt kívánnak a gyerekeknek. Ilse és Willi a kivándorlást is fontolgatják, Palesztinába, Santo Domingóba, vagy Svédországba. De csak Hanust juttatják biztonságba. Egy angol tőzsdei kereskedő, Nicholas Winton zsidó gyerekek mentését szervezi meg, és a fiú biztonságba kerül. Angliában Lilian, magától értetődő módon, saját gyermekeként Hanust magához veszi.

1939 szeptemberében kitör a második világháború, és a Weber-család arra kényszerül, hogy Prábgába költözzön és ott, együtt Ilse édesanyjával, egy lakást béreljen. Az anyagi szükség és a mindennapos veszély mind nagyobb lesz. Ilse, aki időközben óvónőként dolgozik, tele van kétséggel és fájdalommal: helyes volt a döntése, a gyereket idegenbe küldeni? Megpróbálja a fiával folytatott levelezést fenntartani, hogy Hanus a családját és az anyanyelvét ne felejtse el. Ilse megosztja vele a napi élményeit, megszépíti életük körülményeit, és gyakran hiábavalóan várja fia válaszát. Ennek ellenére végtelenül megkönnyebbülve érzi magát attól, hogy a gyermekét biztonságban tudhatja.

 

"Hazafelé!" – gyönyörű szó,
Nehézzé teszed a szívem.
Otthonomat elvették.
Már nincs is többé.

 

Mikor Lilian Svédországban elhagyja a családját, kivándorol Angliába és nem sokkal később meghal. Ilse számára összeomlik a világ. Nem csak legrégebbi barátnőjét veszíti el, hanem ugyanakkor azt az embert, aki megígérte, hogy Hanusról gondoskodik. Ilse megkönnyebbül, mikor Lilian édesanyja, Gertrude von Löwenadler a gyereket magához veszi. Ebben az időben Ilse nem ír verseket, csak Hanushoz címzett, vágyakozással egyben vigasszal teli leveleket.

1942 elején kétségbeesése és szorongása olyan nagy, hogy férjének felveti, legyenek öngyilkosok, ám ezt Willi kategórikusan elutasítja. Egy hónappal később, 1942. február 6.-án a családot behívják a Theresienstadtba induló transzportba. A családtagokat elválasztják egymástól. Tommyt egy gyermekotthonba viszik, Willi a Magdeburgi kaszárnyába, Ilse a Hamburgi kaszárnyába kerül.

 

A gyerek már régen elfelejtette
Mit jelent, otthon lenni.
Maga hozza az ételt,
És mossa tisztára a tányért.

Nem bújik hozzám sírni.
Ágyát maga veti.
Néha úgy tűnik,
Már nincs gyermekem.

 

A Theresienstadtba való érkezése utáni első hetekben Ilse megváltozik. Megpróbálja kétségbeesését maga mögött hagyni, ismét azzá az aktívan cselekvő, tevékeny nővé válni, aki egykor volt. Félelmeit, szorongásait egy fajta ellenállássá formálja át. A Hamburgi kaszárnya gyermekkórtermében kezd el dolgozni és csakhamar az egész tábor Ilse nővérként ismeri őt. Szeretetteljes minden gyerekhez és úgy törődik velük, mintha a sajátjai lennének. A gyógyító munka olyan gyakran akadozik, hogy Ilse ismét dalokat kezd írni, amelyeket a beteg gyerekek ágyánál énekel, saját magát gitárral kísérve. Az éneklés és zenélés ugyan nem gyógyír a dühöngő járványok és a fájó honvágy ellen, de mégis megkönnyebbülést, kikapcsolódást jelent és a boldogság egy pillanatát is elhozza.

 

Idegen gyerek néz
rám nagy szemekkel,
olyan hittel és bizalommal,
ahogyan csak ők tudnak.

Elsüllyed körülöttem
a rossz és a gonosz.
Mintha saját gyermekem volna,
Olyan szeretetet érzek.

 

Mikor a gyerekek ágyánál virraszt, egyre többször ragad papírt és tollat és élményeit, gondolatait költői formába önti. A szörnyű lágerhétköznapokról, sóvárgásáról a szabadság és a fia után. Lírai vigaszdalokat ír, lágy bölcsődalokat védencei számára, de harcos szózatokat is, amelyek bátorságra buzdítanak. A bosszút követelő felkiáltások mellett gyengéd természetábrázolások, emlékek és álmok állnak, a zsidó hit megvallása mellett a szeretett édesanyjától való búcsú. Egy szózat a közösség értékeinek védelmében emberséget és együttérzést követel. Az éhség, a halál, a veszteség és a halottas kordé motívumai szövik át a fennmaradt 61 költeményt, melyek közül némelyikhez dallam kottája is tartozik.

Szavaiból gyógyító erő sugárzik, amely szétárad a táborlakók között is, vigasztalja és reménnyel tölti el őket. Népdalszerű vereseit éneklik, szájról szájra adják, egész Theresienstadt ismeri őket.

 

Népünk nem pusztulhat el.
Ismét az égen fog ragyogni
Dávid aranyló csillaga.
Te fogod érc szárnyakon
a szabadságot visszahozni,
bármily soká is legyen ez.

 

Röviddel transzportjának indulása előtt Willinek sikerül felesége költeményeit egy szerszámraktárban eldugni. A háború után auschwitz-i túlélőként visszatér Theresienstadtba és az irodalmi anyagot biztonságba helyezi. 1945 őszén jön létre a régen várt találkozás Hanussal. De apa és fia csak lassan kerülnek közel egymáshoz, csak lassan ismerik meg újra egymást. Willi nem adja fel reményt, hogy Ilsével és Tommyval ismét együtt lesznek, de reménykedése hiábavaló.

Amikor a kórteremben fekvő gyermekek transzportja küszöbön állt, Ilse önkéntes kísérőnek jelentkezett. Mindjárt megérkezésük után, 1944. október 6.-án kísérte halálba védenceit és Tommyt. Talán még utoljára is együtt énekelt a gyerekekkel, hogy a gázt gyorsabban lélegezzék be és így a "zuhanyozó" káoszában már ne kelljen élni.

 

Hiszen minden jó lesz, minden.
Várakozz türelmesen,
bízz a jövőben, bátorságodat ne veszítsd.
Virágzó kert lesz ismét a világ.

 


(Utóirat: A cikket a Szudétavidék európai folyóirat (Sudetenland, Europäische Kulturzeitschrift) 2019-es évfolyamának 3. számában találtam.
A szerző, Anna Aristea Mareisről a lap közli, hogy egyetemi hallgató a Ludwig Maximilian Egyetem Zene- és Színháztudományi szakán.
A verseket prózában próbáltam visszaadni, csak a sorok számában tartottam magam az eredeti versekhez.) Büki Mátyás

 

 

 

 

FEL