emlékezet

Diner-Dénes József:

Nagybirtokok Magyarországon a Habsburgok megjelenéséig

fordította: Szabó Cipora Jáel

2022.01.03.

 

Hogyan jöttek létre a nagybirtokok Magyarországon? Röviden szólva, pont úgy, mint máshol. Az Árpád-házi István király uralkodása idején leigázta a magyar uralkodó házak és törzsek fejedelmeit, és kereszténységre kényszerítette őket; majd minden elfoglalt területet királyi tulajdonnak nyilvánított. Ha ezzel a királyi uradalom túlsúlyba került is, még mindig maradt több családi és törzsi birtok. Sőt, mivel a királynak hatalma fenntartásához szüksége volt védőkre és katonákra, birtoka egy részét át kellett engednie nekik. Így történt, ahogy más országokban is, hogy vagyonuknak köszönhetően apránként hatalmasabbakká váltak a király védelmezői, mint akit védtek.

Mindenekelőtt természetesen azok a "nagy" katonák, váltak veszélyessé "hűbérurukra", akik "nagy" uradalmat vettek el a királytól. Ezért védekezett ellenük “kis” fegyvereseivel, akik csak “kis” birtokot vettek el tőle.

Ez, itthon úgy, mint másutt, élénk ellentétet eredményezett a "nagy" és a "kis" birtokosok között. De ahogy a "kis" katonák lépésről lépésre kezdtek egyre veszélyesebbé válni, a királyság a tizenharmadik század elejétől próbált kikecmeregni ebből a visszás helyzetből.

II. András király megegyezett 1222-ben a nagy és a kis oligarcháival, és létrehozták az Aranybullát.

Azt mondják, Magyarország számára a habeas corpus paktum[1], a magyar alkotmány alapja és eredete, a magyar szabadság chartája, a magyar nemzet első eszmélése, sőt a megkoronázott király felelősségre vonásának jogát is garantálja, ha nem teljesíti a nemzet iránti kötelességét. Erre az Aranybullára hivatkozunk Magyarországon, amikor büszkén beszélünk a magyar alkotmányról, mint Európa legősibb alkotmányáról, amely bátran versenyre kelhet az angol alkotmánnyal, és az ősi nemesi szabadságról, amelyet még a királyoknak is tiszteletben kellet tartani.

Mi volt valójában ez az Aranybulla? Egy kompromisszumos szerződés a király és a túl erőssé vált hűbéresei között, azok szerzett jogaiknak az elismerése: az adómentesség és a személyes szabadságjogok. Ezzel a szabadsággal és még néhány mással, a nemesek könnyen elnyomhatták és rabszolgává tehették Magyarország lakosságának többi részét.

És azóta Magyarország egész belső történelme és külpolitikájának valódi alapja, minden alkotmányért, szabadságért, függetlenségért folytatott küzdelme nem csak az ősi privilégiumokért, de ugyanakkor a megmaradt magyar nép elnyomásához való jogért, vagy legalább annak a lehetőségéért vívott harc is.

1848-ig ezt a harcot nyíltan vívták, azóta lehetőleg minden paraván mögött zajlik. De ma, ez a politika az egész magyar történelem hajtóereje, pontosan úgy, ahogy 700 évvel ezelőtt.

De térjünk vissza a középkor oligarchiájához. Lássuk, mennyiben voltak már akkor végzetesek az országra és a népre nézve, miközben a magyar "nemesek" és történészeik azt hirdetik, hogy az oligarchák a nemzet fenntartói, a nemzeti államot alkották és támogatták, megteremtői ennek az erős, csodálatra méltó, már szinte szent hagyománynak, amely a mai Magyarország megingathatatlan alapja is kell, hogy legyen.

Alig telt el néhány évtized az Aranybulla óta, és a nagybirtok máris újra olyan hatalmas lett, mint egy mérgezett szivacs, és azzal fenyegetett, hogy mindent elnyel: kisbirtokokat, királyt és embereket. A király egyre többet veszített a hatalmából, a kisnemesség a nagyok árnyékában keresett védelmet, miközben a nép jobban meg lett nyomorítva, mint valaha.

Ilyen körülmények között szállt le a sírba az utolsó Árpád-házi király.

Sötét sors fenyegette a Szent István által alapított királyságot.

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy szétdarabolják, mint például Németországot. Hogy ez nem történik meg, új bizonyítéka a nemzetszerveződés erejének, a magyar nemzetre jellemző államalkotó tehetségnek, magyarázzák a magyar történészek.

Az a tény azonban, hogy akkoriban még nem volt semmi, amit ma nemzet, a származás és nyelv szerint rokon egyének erkölcsi szövetsége alatt értünk, alig érdekli ott ezeket az urakat.

Közömbösek maradnak e másik tény iránt is, hogy nem az oligarcháknak köszönhető, hogy az akkori Magyarország nem osztozott a német terület sorsában, hanem épp az ő tevékenységük miatt jutottunk majdnem ugyanarra a sorsra. Az oligarchák harcolnak a királlyal és harcolnak egymással, mindegyik a maga oldalát erősíti. A belharcok által meggyengített saját nemzetükből való királyok helyett, most (1301-ben) egy idegen ház veszi át a hatalmat.

Ez - a nápolyi Anjou-ház - nemcsak életerős egyéniségeket adott, de folyamatossá vált a külföldi királyi ház befolyása. Ennek következtében a nagy és kis nemesek az Anjouk irányítása alá kerültek, ezáltal kénytelenek a magyar oligarchák a mai napig a nemzet szolgáiként tekinteni magukra.

De már az első Anjou-utódnak, Zsigmond császárnak, akit túlságosan lefoglalt a nyugati ügyek intézése, ismét meg kellett tapasztalnia az oligarchák hajthatatlanságát. Ki kellett terjeszteni jogkörüket mind a király, mind a nép vonatkozásában.

Adminisztrációval bízták meg őket, de a katonai szolgálatot, amelyen valójában a kiváltságaik alapultak, elvették tőlük, hogy a nép vállára helyezzék. Így védték az oligarchák a "nemzet" szabadságjogait és jogait, örömmel feláldozva a népét.

De a XV. század közepe felé, Magyarország trónjára egy erős személyiség került Hunyadi Mátyás személyében, akit Corvin Mátyásnak is hívtak.

Az utókor legendája glóriát helyezett Corvin Mátyás fejére. És nem csak a közelmúltban keletkeztek ezek a dicső történetek. A halála után közvetlenül az Igazságosnak, a nép Barátjának, a Kivételesnek kiáltották ki. Ezeknek a legendáknak van igazságalapjuk, bár keverednek a költészettel.

A reneszánsz nagyszabású katonai vezetője, jól felszerelt, hatalmas zsoldoshadsereggel a háta mögött, a humanista, a művészetek barátja, akinek kortársai közül is kiemelkedett a műveltsége, a nyelvújító, aki szerette a ragyogást, a pompát, az erőt, a feudális szellemiségtől már szabaddá vált modernitásra nyitott elme, aki tudta, hogy nem a nagy és kis oligarchák, hanem az emberek jóléte a dicsőség, a nagyszerűség és a pompa előfeltétele.

Azáltal, hogy Mátyást az összes nemzeti király közül a legnemzetibbé tették, kikiáltották a dzsentrik királyának. A róla szóló énekek és költemények és mindaz, amit ezeken kívül ráruháztak, csak az előre eltervezett kitaláció fő irányvonalai, amely legendákat hoz létre a múltról, hogy félrevezesse a jelent.

Honnan származhatott a modern nemzeti érzés egy reneszánsz herceg számára? Szerelem a városa, az országa iránt? A középkori hazaszeretetnek eme formája megtalálható ebben a korszakban. De a nemzeti érzés? A magyar nép töltötte be Corvin Mátyás szívét, vágyát, gondolatait?

Magyarországi uralma nem inkább csak egy ugródeszka volt számára, ami lendületet adhat egy sokkal nagyobb vágyálom megvalósulásához? Messzire Nyugat és Kelet felé akarta kiterjeszteni a hatalmát, hogy újraegyesítse kezében a kor legnagyobb birodalmát. De míg ezek a tervek felmagasztalták őt, országában minden oligarchájával küszködött. Azokat a kisnemeseket alkalmazta a nagyok megfékezésére, akik segítségével a trónra jutott. De ezek a kisnemesek túlságosan hivalkodtak a pozíciójukkal: így teremtette meg magát régi barátaival szemben a nagy oligarchák új rétege.

De hirtelen, nagyszabású tervei és ügyeskedő játékai közepette, aminek köszönhetően a legfőbb úr lett, Mátyás király 1490-ben meghalt. A trónon Jagelló László követte.

Most már szabad volt az út a nagy és kis oligarchák előtt. Mostantól megmutathatták nemzeti erejüket, "államvédő" erejüket. És mit látunk? Csak egy dolgot ismernek: speciális érdekeiket. Mindegyik egymás ellen és mind együtt a nép ellen.

De nem látták, hogy közeledett a végzet. Ahogy most sem, akkor sem volt szemük, csak saját kicsinyességükre, emiatt vakok voltak mindenre, ami körülöttük zajlott Európában.

Államukat a pusztulás fenyegette, és ahelyett, hogy ezen állam népére támaszkodtak volna, maguk tették tönkre azt.

Amikor éppen ebben az időben, a XVI. század elején felkeltek az éhség és a rossz bánásmód miatt Magyarország kétségbeesett parasztjai, nemcsak ezt a lázadást verték le, hanem Magyarország egész paraszti osztályát évszázadokra leláncolták, rabszolgasorba vetették. A parasztok vezérét, Dózsa Györgyöt égő töviskoszorúval koronázták meg és izzó vastrónra ültették. Ami a parasztokat illeti, egy új kódexet készítettek nekik, ezen állapot állandóvá tételére, ami nem más, mint az igazságszolgáltatás megtagadása, az utolsó nemzedékig tartó állandó fenyítés, a jogfosztottság.

Míg a magyar mágnások - kizárólag nemesi kiváltságaikkal elfoglalva - ezennel megszabadultak az egyetlen védőtől, egyúttal kiváltságaik új garanciáját teremtették meg maguknak. Esetleg fegyverrel? Na nem! Rég elszoktak tőle, törvény adta joguk volt katonai kötelességeiket a parasztságra terhelni. A magyar oligarchák, a lovagok, a harc szerelmesei, azóta a harc szenvedélyes jogtudósai lettek.

A kis- és nagybirtokosok is a Tanácsban ülnek abban az időben, és nem azt keresik, hogyan védekezzenek és szerezzenek fegyvert a fenyegető törk seregek ellen, hanem azt, hogyan írjanak cikkeket kiváltságaik védelmében.

A férfit, aki a legrafináltabb cikkeket, a legkifinomultabb alcímeket írta, Werbőczynek hívták. Megmentőként tisztelték, és magukat büszkén Werbőczy népének, populus Werbőczyanusnak nevezték. Ahogy egy megmentőnek és egy nagy vezérnek kijár, még mai is tisztelik és követik.

Szelleme- gonosz, vitázó szelleme- minden korban üldözni fog bennünket, a mai napig is. A Tripartitum - így nevezik törvényhozó munkáját - napjainkban is a magyar oligarcha politikusok inspirációjának forrása és cselekedeteik iránymutatója.

A török hatalom ez ellen az oligarchikus Magyarország ellen vonult fel. II. Lajos király, felszólította az urakat, hogy védjék meg az országot, az államot, a népet és őt. Csak kevesen válaszoltak a felhívásra. A mohácsi csatában, 1526 augusztus 29-én a király elesett, a magyar csapatokat megsemmisítették, az ország védelem nélkül nyitva maradt az ellenség számára. Szulejmán szultán betört a király budai rezidenciájába, és elfoglalta. Az ország három részre szakadt: egy török, egy Habsburg és egy magyar részre.

Ez mindannak elvesztése volt, amit István király megteremtett: az ötszáz éves magyar királyság széttöredezett, a magyar "nemzet" darabokra hullott. És mindez a magyar oligarchák hibája miatt történt. De mit számított ez? Ezt az oligarcha réteget más célok éltetik, más gondok miatt aggódnak. Olyanok, mint a nemesi előjogok, a nemesi szabadság átmentése, az eszközök megtartása, hogy továbbra is rabszolgaságban tarthassák az embereket. Csak ezek, kizárólag ezek érdekelték az oligarchákat. És megtalálták az utat terveik megvalósításához.

Eladták, kiárusították az országot a Habsburgoknak. Az üzlet sikeres volt. Négy hosszú évszázadon át profitáltak ebből.

Ma ezt szeretnék megújítani. Magyarország népe megengedi ezt nekik?

Engem kegyetlenséggel és gonoszsággal vádolnak, amiért annyi legendát elpusztítottam.

Az oligarchia ki fog tiltani, mint Magyarország ellenségét, mert felfedem szégyenteljes tetteit.

Szeretnék kiabálni, hogy visszhangozzon, hogy végre meghallja Magyarország boldogtalan népe, akinek sorsát a szívemen viselem, hogy a megváltás útjára léphessen.

Szeretném a tetőkről hirdetni, hogy végül megértsen engem Európa, az új Európa, a teremtés folyamatában levő Európa, ekörül forog minden gondolatom, hogy elhatározza, hogy Magyarország megmentéséhez segítséget nyújtson és ezzel magát is meggyógyítsa súlyos, gennyes kelevényeiből.

Mert akárcsak ötszáz évvel ezelőtt, amikor a magyar oligarchák egoizmusa veszélybe sodorta Európát, ez napjainkban újrakezdődik, ahogy ez az ötszáz éves időszak a végéhez közeledik.


[1]A Habeas Corpus az angol jogból eredő jogelv, mely garantálja, hogy törvényes vád, illetve bírósági határozat hiányában csak rövid időre lehessen a személyt szabadságától megfosztani. Az angol jogban eredetileg egyszerre volt jogelv és az ezt érvényesítő bírói parancs, "mely előírja, hogy a letartóztatott személyt meghatározott időn belül törvényszék elé kell állítani, s indokolni kell a fogvatartást; illetve, hogy a jogtalanul letartóztatott személyt bármely bíró maga elé idézheti, és ügyének kivizsgálása után szabadon bocsáthatja" A bírói parancs kibocsátásának feltételeit először az angol polgári forradalom idején foglalták törvénybe a király és a Parlament közötti küzdelem egyik elemeként, a Parlament kezdeményezésére. II. Károly angol király írta alá 1679 május 6-án.

A középkori joggyakorlat.

A Habeas Corpus jogelv a személyi szabadság legnagyobb biztosítéka. A személyes szabadság önkényes megsértése ellen számos garanciális elemet dolgozott ki a joggyakorlat. Már az ókorban és a kora középkorban is ismert volt az ún. asylum-jog, ami azt jelentette, hogy egyes helyeken az oda menekülővel szemben nem lehetett se az őrizetbevételt, se a bírói eljárást lefolytatni, mindaddig, amíg a menedékhelyen (pl. templom, szentély, szent sírja stb.) tartózkodik. Hasonló megfontolásból a személyi szabadság önkényes korlátozása ellen jelent meg a bárók és a király harca során a 13. században, Angliában az a szokás, hogy a királyi parancsra letartóztatott személy "habeas corpus" kezdetű bírói utasítást, ún. writ-et kaphatott, melyet átadhatott az őt letartóztató hatóságnak, melytől így követelhette, hogy állítsák bíróság elé, illetve, hogy közöljék vele letartóztatása okát. A hatóság a writ visszaküldésével igazolta, hogy eleget tett az abban foglaltaknak. A writek kibocsátása eredetileg azt a célt szolgálta, hogy a földesúri magánbíróságoktól az ítéletek meghozatala a királyi bíróságok kompetenciájába kerüljön. Érthető módon ez kiváltotta a földesurak ellenkezését, akik attól tartottak, hogy a királyi különbíróságok a király ellen lázadó bárók koncepciós perekben történő elítélését fogják szolgálni.

Magyarország

A bírói ítélet nélküli joghátrányok (fogvatartás, "megnyomorítás") tilalma nemesek esetére már az Aranybullában, II. András magyar király 1222. évi II. törvénycikkében megjelent: "Hogy senki perbehívás nélkül el ne marasztaltassékː Ezt is akarjuk, hogy a nemes embert sem mi, sem az utánunk való királyok soha meg ne fogják vagy meg ne nyomorítsák valamely hatalmas kedvéért, hanem ha előbb perbe hivatott és rendes úton törvényt Ez szinte teljesen megegyezik a Magna Charta szabályaival, ott szabad embernek írva a teljes jogokkal bíró személyeket (alávetettekre, jobbágyokra nem terjedt ki). https://hu.wikipedia.org/wiki/Habeas_Corpus,( letöltve:2021.12.26.)

 

 

FEL