emlékezet

Erős Vilmos  

Mályusz Elemér antiszemitizmusának kérdéséhez

2025.05.28.

 

Tavalyelőtt emlékeztünk meg a kiemelkedő történész, Mályusz Elemér, születésének 125. évfordulójáról.[1] Az alábbiakban két forrást közlök Mályusz életművének talán leginkább vitatható oldalával összefüggésben.


Mályusz Elemér

Az itt publikált szövegek lényegileg Mályusznak a zsidósághoz való viszonyát érintik[2], közelebbről több alkalommal akár útszélinek is minősíthető antiszemitizmusát, amelynek több művében is feltűnő jelét adja. Az egyik alapvető forrás ezzel összefüggésben az 1920-as évek második felében és az 1930-as évek első felében a középiskolai tanároknak tartott előadás-sorozatának egy részlete.[3] Az előadás-sorozat a magyar társadalom újkori fejlődésének történetét ölelte fel, s ennek különösen a 19. századra vonatkozó része fontos jelen írás szempontjából. Mályusz ugyanis, miután egyébként is (a korábbi részekben) középpontba állította és pozitívan értékelte a köznemesség társadalomban betöltött/társadalmi reformer szerepét, gondolatmenetét a 19. századra vonatkozóan is meghosszabbítja. Kossuth pozitív szerepét abban látja, hogy igyekezett a polgárság és nemesség érdekeit és törekvéseit összehangolni, s a polgárság és a nemesség összeolvadása a 19. század második felében vált különösen aktuálissá, illetve Mályusz szerint ez egy valódi, a magyar viszonyokhoz szabott társadalmi modernizációt megvalósító középosztály kialakulásának legfontosabb momentuma lehetett volna. Ezt az összeolvadást a zsidóság gátolta meg, amely így az egészséges magyar társadalmi fejlődés legfontosabb akadályozójává vált. (Nem nehéz innen azután Mályusz híres-hírhedt művének, "A vörös emigráció"-nak a gondolatmenetére tovább ugrani, amely körülbelül ugyanebben az időszakban keletkezett, s amelynek egyik fő üzenete, hogy az 1918–19-es forradalmak alapvető előidézője a mindig is egoista, önző, csak a saját érdekével és hasznával törődő "hivatásos forradalmárok" lelki alkata és tevékenysége volt, amit ő nyilvánvalóan a zsidósággal azonosít.[4]

Mályusznak ez az antiszemitizmusa az 1930-as évek második felében és az 1940-es évek elején is nyilvánvaló, amelynek egyértelmű alátámasztása a végül 1942-ben könyv formában megjelent (de döntő részben már korábban publikált, s így formába öntött) "A magyar történettudomány" című könyve[5], amely az egész magyar történettudomány népi elven történő átszervezését tűzi ki a hivatalos tudománypolitika céljául is. Ennek bevezető írásaiban ír Mályusz a szellemtörténet és népiségtörténet szembenállásáról, ennek egyik fő motívumát a politikai nemzet (szellemtörténet) és népi nemzet (népiségtörténet) oppozíciójában látja, s a szellemtörténetet azért bírálja, mert régi/meghonosodott – Szekfű Gyula és Hóman Bálint által képviselt – formájában képtelen a zsidóságnak a magyar történelemben játszott negatív, romboló szerepének adekvát bemutatására.[6]

A másik itt közölt szövegrészlet Mályusz középiskolai tanároknak tartott előadás-sorozatának egy további részletéből való.[7] Az előadás alapvetően áttekintést nyújt a magyar népiség több mint ezer éves történetéről, ahogy azt Mályusz elképzelte. Ebben egy inkább elméletibb/módszertani bevezető rész után, amelyben a német népiségtörténet (pl. H. Aubin) követésére szólít fel, Mályusz a honfoglalástól kezdődően a magyar népiség történetének fő mozzanatait foglalja össze (részben egyéb tanulmányai alapján). Itt külön szól az újkori fejlődés momentumairól, amelynek során különösen károsnak tartja a Habsburgok magyarságellenes szerepét és politikáját, valamint a nagybirtokos arisztokrácia szerepét, amely érzéketlen a magyar népiség problémái iránt, pl. a betelepítések folyamán akár a magyarság gyengítésére is hajlamos. Ennek egyik eleme a zsidóság térfoglalása iránti közömbösség, ami a későbbi (trianoni) problémák fő gyökerét is jelenti. Érdekes módon azonban, ebben az előadásában alapjában véve nem használja a német népiségtörténet által előszeretettel használt (sőt annak bázisát jelentő) "néptalaj" és "kultúrtalaj" fogalmait, bár tárgya erre ösztönözhetné, s egyébként ennek problematikáit tematizálja a magyar történelemre vonatkoztatva.[8]

Hozzá lehet tenni, hogy jelen sorok szerzője nem tekinti mindezzel elintézettnek sem Mályusz történetírását, sem a népiségtörténet mibenlétét, s például a nemritkán európai horizontú társadalomtörténeti vagy szellemtörténeti vonatkozásokat egyéb munkáiban már elemezni próbálta vagy elemezni fogja[9]. Mindehhez az itt érintett momentumok is hozzá tartoznak, s alapvetően új, eddig nem ismert anyagokat hoznak fel a további kutatásokhoz.

***

Mályusz Elemér középiskolai tanárok részére tartott előadásai az újkori magyar történelemről, az 1930-as évek első feléből (Részletek) [10]

"Az a romboló erő, amely az egészséges társadalmi organizmust elpusztította, amely azt atomizálta, amely a rendeket ellenséges osztályokká változtatta, a kapitalizmus vagy helyesebben annak tulajdonképeni[11] hordozója, a zsidóság volt.

Magyarországon ezt a szót: zsidó[12] nem lehet anélkül, h[13] a filo-vagy antiszemitizmus árnyát azonnal ne érezzük. Pedig a zsidóság élete törti objektum, amellyel éppen úgy kell és lehet is objektíven foglalkozni, mint mondjuk a protestantizmussal. A német tört. irodalom hasonlíthatatlanul kedvezőbb helyzetben van; ott nem kisebb tudós, mint a világhírű W. Sombart[14] írt a zsidóság történelmi szerepéről egy tudományos munkát, oly objektíven h sem a filo- sem az antiszemitizmus vádja nem érheti. Ezt lehetségessé tette elsősorban a magyarnál műveltebb német zsidóság, amely nem kiáltja el az antiszemitizmus vádját, mihelyt a zsidóság történetével nem zsidó is foglalkozik. A mi keleteurópai irodalmi állapotainkra csak egy példát akarok említeni. A magy. zsid. irodalmi[15] társulat kiadásában 1903-ban Weisz Mór és Friss Ármin kiadták a [M. zsidó oklevéltárt s abban mintegy negyedfélszáz oklevelet. A kiadók az előszóban erősen hangsúlyozzák, h. az oklevelekben – "jóllehet az eddig ismertek közül egyet sem hagytak ki " – mondják – a zsidók gonoszságai, embertelenségei sehol sem említtetnek.][16] Ez a komoly tudományos oklevéltár tehát azt a célt szolgálja – s ez a jellemző!- hogy a zsidók a középkorban igazságtalanul szenvedtek üldözést, mert hiszen embertelenséget nem követtek el.[17] Csakhogy a kiadók tendenciózusan jártak el, mert egyszerűen kihagyták a nekik nem tetsző okleveleket. Pl. kihagyták az O.L: azon oklevelét[18], amely szerint Szentgyörgyi és Bazini Gróf Tamás Kismendel Izsák budai zsidóktól 1100 ftot azon feltétellel vett kölcsön, hogy ha azt egy félév múlva meg nem adja, akkor Kismendel Lefoglalhatja pozsonymegyei birtokát zálogba s ha ezt a birtokát három hónap alatt vissza nem váltja, akkor az adósság kétszeresét, 2200 ftot kell fizetnie! (Dl. 20,330)[19] Aki ismeri[20] a középkori viszonyokat, az tudja h zálognál a zálogbaadott (sic!) földbirtokok jövedelme képezte a hitelező számára a kamatot, még pedig egész tisztességes kamatot. Tehát a földbirtokot megtartani s a mellett a kölcsön összegét háromnegyed év alatt a kétszeresére felemelni, ez már határozott uzsora, "embertelenség". A zsidó oklevéltár szerkesztőinek eljárása és Sombart előadása[21], aki objektíven beszél a középkori zsidóság uzsorájáról is, mutatja az óriási különbséget a magyar és német közfelfogás között.

Igenis tény, h a középkorban éppen úgy, mint az újkor századaiban, a zsidóság uzsoráskodott, ugyanakkor, amikor az uralkodó keresztény morál a keresztények részére és között tiltotta azt. A Thora azonban megengedi azt; sőt a középkor utolsó századaiban az a tan fejlődött ki a zsidó vallásban, h nemzsidótól kamatot kell szedni, azaz a amit a Deuteronomion[22] csak megenged, az itt, a Schulchan Aruch[23]-ban már parancs is lesz! A zsidó etika[24] jellemző sajátsága, h az embereket két részre osztotta: Zsidókra és nem zsidókra, idegenekre. Zsidók egymás közötti életét éppen olyan szigorú morális tekintetek és törvények szabályozzák, mint a amelyeket a keresztény vallások írtak elő. Az "idegeneket", a keresztényeket és pogányokat, mohamedánokat azonban kirekeszti ebből a testvéri közösségből, velük szemben megengedi az uzsorát, a legteljesebb kizsákmányolást, csalást, visszaélést, adott szó meg nem tartását. Az uzsoráskodó zsidó lelkiismerete tehát nyugodt és tiszta volt, ő vallása törvényeinek tett eleget, szent könyvei szellemében járt el, amikor nem vette ember számba az idegent, a keresztényt[25]. Nagyon jellemző a zsidóság kapitalisztikus szellemére[26], h akkor, amikor Európában a keresztény moráltól szigorúan szabályozott városgazdálkodás virágzik, amely tiltotta és elnyomta a versenyt, amely szigorúan megszabta a piaci árakat s az iustum pretium[27] elvét megszegőket irgalmatlanul megbüntette, ugyanakkor a Schulchan Aruch[28] ezt tanította: " szatócsnak meg van engedve, hogy a nála vásárló gyerekeknek diót meg más édességet adjon, hogy máskor is jöjjenek, ugyanúgy adhatja áruját a piaci áraknál olcsóbban is s ez ellen a piaci árusoknak semmi szava nem lehet."

Ez a zsidóság, amelyet üzleti életében ilyen morál vezetett, itt élt már régóta Magyarországon is. Faluhelyen, a jobbágyság között éppen úgy, mint egyes városokban. A falvakban a jobbágyság nem tehetett ellene semmit, mert az engedélyt a letelepülésre a földesúr adta meg. T. i. boltot nyitni, kocsmát tartani földesúri jog volt; a földesúr ezt a jogát maga nem gyakorolta, hanem kiadta egy-egy zsidónak, ki ezért fizetett neki s viszont szabadkezet nyert a jobbágyság gazdasági életében. A földesurak tiszta materiális érdekből pártolták tehát a zsidóságot s a kiuzsorázott jobbágyság panaszai csak a negyvenes évek társadalmi regényeiben jutnak kifejezésre, amikor már lehetetlen volt észre nem venni a visszaéléseket (Kuthy, Hazai Rejtelmek!)[29]. Amíg így az öntudatlan életet élő jobbágyság képtelen volt tiltakozni, a kulturáltabb polgárság világosan és tisztán látta a zsidóság részéről fenyegető veszélyt. A XVIII-XIX. szban 1848-ig ez a polgárság öntudatosan és a legnagyobb mértékben antiszemita. Elzárják városaikat, nem engednek be zsidót s a mikor II. József kényszeríti őket a zsidóság befogadására, halála után kiűzik őket a bányavárosok, ahol 1848-ig egyetlen zsidónak sem volt szabad megtelepednie.[30] Ennek az antiszemitizmusnak ez a polgárság nyíltan és hangosan kifejezést is adott. A pesti kereskedelmi társulat 1797-ben egy felterjesztésben, amely nyomtatásban is megjelent, előadta, h a zsidók meghamisítják az árukat, lopnak, uzsoráskodnak s egymás közötti titkos egyetértésükkel a polgárok és földbirtokosok kárára használják ki az áraknak mesterségesen előidézett emelkedését vagy esését. A polgárság gyűlölete teljes erővel azonban 1848-ban tört ki, amikor a zsidóság is elnyerte az állampolgári jogokat, amikor szabaddá lett s már a legelső napokban mohó étvággyal vetette magát a gazdasági élet konjunktúráinak kihasználására. 1848-ban, a szabadságharc kitörése előtt véres zsidóüldözések folynak a legnagyobb városokban, Pozsonyban, Pesten különösen.[31] Tehát nem babonás vérvádtól felingerelt jobbágyok hanem iskolázott polgárok adnak dühüknek és félelmüknek szabad kitörést. Ezek látták, h a szabad verseny az ő pusztulásuk, érezték, h azzal a zsidósággal, amely évszázadokig élt gettóiba visszaszorítva, s amelyet vallása tanított a kíméletlen üzleti moráltalanságra[32], helyét meg nem állhatja.

Valóban úgy is lett. A XIX. sz. magyar polgársága a század végére elpusztult, tönkrement. Többet nem volt zsidóüldözés a városokban Magyarországon. Helyét a Keletről óriási tömegekben betelepülő zsidóság foglalta el[33], s amint a statisztika adatainál látjuk, félszázad alatt hihetetlen gyorsan minden pozíciót elfoglalt, a gazdaságban éppen úgy, mint az értelmiségi pályákon.

[34]Érthető, hogy az a zsidóság, amelynek semmi kapcsolata sem volt az évszázados rendi élettel, nem törekszik abba beleilleszkedni, hanem az etikájától tanított önzéstől vezettetve (!!! – E.V.), felhasználva a liberalizmus jelszavait, új neki tetsző társadalmat akar teremteni. A XX. században Magyarországon társadalmi vezetőcsoportról többé szó sincs, miután megszűnt az organikus élet. Felbomlanak az életközösség régi formái és mindenütt a pénz mennyisége alapján szerveződnek új érdekcsoportok. A nagybirtokos mágnás indusztrializálódik, bankokban vállal érdekeltséget s így a nagybirtok és a zsidó tőke szoros kapcsolatba kerül. Ugyanekkor zsidó bérlők kezébe jutnak közép- és nagybirtokok egyaránt, sőt még egyházi uradalmak is. A közgazdasági életben a zsidóság egyedüli vezérszerepet játszik, s mint egykor a XIII. században a Vág mentén felépültek a lovagvárak, éppen úgy nőnek ki Budapest utcáin a hatalmas bankok palotái. Ugyanekkor a művészet, a tudomány, az irodalom és a mindennapi életet szabályozó etika terén is az internacionális szellem jut kifejezésre. Mindezek csak külső szimptómái a tökéletes chaosznak, amelynek mélyén a csillogó modern külszín alatt, ott vannak Magyarország pusztulásának előidézői, az osztályharcok és a magyarsággal megértésre nem jutó nemzetiségek küzdelmei.

[35]Az 1918-i összeomlás s nyomában a proletáriátus kísérlete a hatalom megszerzéséért régi okok következménye volt tehát. Ennek a süllyedésnek a története, az 1848-tól 1918-ig terjedő kornak a társadalomtörténete még sokáig megíratlan[36] is fog maradni, mert ma még csak chaotikus zűrzavart látunk s csak bizonyos, legfőbb vonások vehetők észre, azok a vonások, amelyek 1918-cal szomorú valósággá lettek."[37]

 

Mályusz Elemér előadása középiskolai tanárok részére a magyar településtörténetről az 1930-as évek második felében. (Részlet)[38]

 

"Amíg a XVIII. szban a vallási szempont érvényesítése gátolta a mg fejlődését és növelte az ország idegen nyelvű lakó(sic!)sságát, addig a XIX. szban és általában a világháború előtt a vallás iránti közömbösség is hozzájárult, h a fejlődés a magyar[39] nép irányában továbbra is kedvezőtlen maradjon. A keletről nagy tömegekben bevándorló zsidóság ellen nem volt, ami gátat vonjon. Az egykor vallásilag[40] oly türelmetlen nagybirtokosok, egyháziak és világiak[41], most gondolkozás nélkül adják uradalmaikat zsidóknak bérbe, az általános liberális hangulat pedig lehetővé teszi, h a Schossbergerek, Kohnerek, Weissek, Biedermannok és oly sok társuk nagybirtokosok legyenek. A mg a nagybirtok és kapitalizmus e sajnálatos érdekszövetsége miatt nem jut ahhoz, h belső kolonizációval elhelyezze népfeleslegét s így kénytelen azt az ország határain túlra kiönteni. Bécs a világháború előtt Bp után a legnagyobb magyar[42] város volt, s ami még szomorúbb, Bukarestben keresték a magyarok ezrei kenyerüket, h. ezzel el is vesszenek a mg számára. Ma még felderítetlen, h az amerikai kivándorlás milyen károkat jelentett a mgra. Óriási tömegek voltak kénytelenek oda kimenni, mert az állam nem tudta, mit kezdjen a népfelesleggel.[43]"

 

Kihúzva és zárójelben még a következő szöveg[44] olvasható ezután: "Nem a liberalizmus rovására írandó ez; a liberális német birodalom hatalmas méretű telepítési politikát folytatott akkor amidőn a magyar állam és kormányai nyugodtan nézték, sőt előmozdították, h színmagyar vidékekről ezrek és ezrek, a legjobb emberanyag elhagyja lakóhelyét és így adjon helyet a bevándorló galíciai zsidóságnak. Magyar szempontból tragikus volt, h továbbra is megmaradt a Habsburg-kori jellemző állapot, az állam és nép érdekközösségének hiánya. A régi, középkort jellemző állapot, a magától értetődő viszonynak a helyreállítására kellene a jövőben törekedni, a magyarságnak az olasz, francia, német példára – mert hiszen a három nyugati nép a legtudatosabban nacionalista – a magyar (!!! – E.V.) faj érdekét kellene védenie: annak szolgálatát kellene megkövetelnie a pártoktól és a kormányzás vezetőitől s akkor természetszerűleg megoldódna, a ma Európában egyedül lehetséges módon, a magyar (!!! – E.V.) művelődés fejlődésének, a mg érdekeinek megfelelően történjék az meg."[45]


[1] Mályusz életrajzához lásd Erős Vilmos: Utak a népiségtörténethez: Mályusz Elemér és Szabó István. Századok, 2013. 1. sz. 33–62. Uő: Mályusz Elemér népiségtörténete. BUKSZ (Budapesti Könyvszemle), 1995. 3. sz. 280–287. o.

[2] Erről korábban lásd Miskolczy Ambrus: "…igen, de…" Antiszemitizmus és történetírás Hunniában. I. rész. 2000, 2012. 9. SZ. 11–26. o.

[3] Lásd erről bővebben Erős Vilmos: Történelem és filozófia: Mályusz Elemér szellemtörténeti 19. százada. Történelmi Szemle, 2024. 2. sz. 273-292. o. Jelen írás ennek a tanulmánynak egyfajta kiegészítése.

[4] Lásd az alábbi szöveg, illetve a következők.

[5]Mályusz Elemér: A magyar történettudomány. Bp., 1942. Új kiadása MáriaBesnyő-Gödöllő, 2008, Attraktor Kiadó. A könyv eredetileg cikksorozat formájában jelent meg. Lásd Erős Vilmos: A Szekfű-Mályusz-vita. Debrecen, 2000. 114–116. A következőkben a 2008-as hasonmás kiadásból idézek. Mályusz műveinek az Attraktor Kiadónál megjelent új kiadásai tudománytalan voltáról lásd Erős Vilmos: Mályusz Elemér: Visszaemlékezések. (Recenzió és reflexiók.) Valóság, 2023. 12. sz. 27. o. A tudománytalanság egyik fő eleme Mályusz szövegeinek mindenféle kommentár és értelmezés nélküli újbóli (nem ritkán elírásoktól/félreütésektől hemzsegő) kiadása/kinyomtatása, amelyekben így természetesen az itt tárgyalt alapvető problémákkal való szembesülés is hiányzik.

[6] "A magyar történettudomány"-ban írja Mályusz a szellemtörténet kapcsán: "Ugyanakkor azonban az is nyilvánvaló, hogy a zsidóságnak a magyar történelemben játszott szerepét a régi felfogású szellemtörténet sohasem fogja tisztázni. Ha eddig szemérmesen elfordította arcát a zsidókérdés problémájától, magatartásának – feltehetőleg – elvi okai is voltak. A legnagyobb súllyal bizonyára az a meggondolás esett előtte latba, hogy a magyar művelődést a Nyugat határozta meg s mert az volt a fontos, hogy a nyugati elemek eljutva hozzánk, magukhoz hasonló képződményeket fejlesztettek ki, magukhoz hasonlóvá alakították át a magyar életet, egészen közömbös, hogy származásilag, fajilag kik is voltak azok, akik ebben a munkában tevékenykedtek." Mályusz: A magyar történettudomány. 37. o.

Eckhardt Sándor, illetve az általa szerkesztett kötet kapcsán Mályusz a kötetben egyébként világosan bizonyítja, hogy a saját népi nemzet felfogását a náci, hitleri nemzetfogalomhoz tartja közelállónak. Az Eckhardt Sándor által szerkesztett kötet (Úr és paraszt a magyar élet egységében, 1941) kapcsán írja a következőket:

"Szerkesztő és munkatársai vállalkozását csak dicséret illetheti, szemléletűket a magáénak vallhatja – ha kutatásaik valamennyi eredményével talán nem is ért egyet – a ’népi nemzet’ gondolatának minden híve. Szemléletük ugyanis gyökeresen eltér a XX. század elején uralkodótól és pontosan megegyezik a mai, a hitleri Németországnak a népről alkotott felfogásával." Mályusz: A magyar történettudomány. 22. o.
Eckhardthoz lásd Miskolczy Ambrus: Szellem és nemzet. Babits Mihály, Szekfű Gyula, Eckhardt Sándor és Zolnai Béla világáról. Bp., 2001, Napvilág Kiadó.

A Mályusz által utalt műre lásd Úr és paraszt a magyar élet egységében. Szerk. Eckhardt Sándor, Magyarságtudományi Intézet, Budapest, 1941. Megjegyzendő, hogy Mályusz egyébként egész rossz helyen keres itt szövetségest, mert Eckhardt Sándor par excellence szellemtörténészként Szekfű Gyula szellemi holdudvarához tartozott, s semmi köze nem volt "a hitleri Németországnak a népről alkotott felfogásá"-hoz. Lásd a kötethez még Erős Vilmos: Populus, plebs, rusticus. Szabó István "harmadik utas" társadalomtörténete. Bp., 2022, Ráció Kiadó.

[7] MTA KIK Kt., Ms 6547/160.

[8] Lásd ehhez Mályusz Elemér: A középkori magyarság település- és nemzetiségi politikája. /Kisebbségkutatás könyvek/ Soós István – Cholnoky Győző szerk. Bp., 2002, Lucidus Kiadó. Itt viszont a szóban forgó fogalmakra (néptalaj, kultúrtalaj) építi előadásait, amelyeket az 1930-as évek közepén tartott a budapesti egyetemen. A későbbiekben hivatkozott 1942-es írására ugyanez érvényes.

[9] Lásd pl. Erős: Történelem és filozófia… i. m.

[10] Lásd MTA KIK Kt., Ms 6754/155–161. Az itt idézett szövegrészlet Ms 6754/156. 29–35. o. Az előadások egyfajta szinopszisát lásd Mályusz Elemér: A történettudomány mai kérdései. A Dunamelléki Református Egyházkerület tanárainak első összejövetelén tartott előadás. Kecskemét, 1936.

Valószínűleg ezen előadások alapján készült a következő tanulmány is: Mályusz Elemér: Kossuth működésének társadalomtörténeti háttere. Napkelet, 1928. 3. sz. 166–183. o. Lásd még részletesebben itt a következők.

[11] Sic!

[12] Aláhúzás az eredetiben!

[13] Amint erről szó esett, Mályusz jelen szövege előadás formájában hangzott el, amelyben a szerző számos rövidítéssel élt. Ezeket a rövidítéseket nem oldottam fel, mert többnyire nincs nagy jelentőségük, s alapjában egyértelműek. Pl. itt h=hogy. A következőkben még törti=történeti, mg=magyarság stb. Mályusz a magyar jelzőt mindig egy sajátos jellel rövidítette, ezt minden esetben feloldottam. Egyébként lényegében meghagytam a korabeli/vagy Mályusz által érvényesített helyesírást is.

[14] Valószínűleg Werner Sombart: Der moderne Kapitalismus. Historisch-systematische Darstellung des gesamteuropaeischen Wirtschaftslebens von seinen Anfaengen bis zur Gegenwart. 2 Bde, München–Leipzig, 1902. Valamint Törő László Dávid: "A szellemtörténet is csak az adatokból indulhat ki." Eckhart Ferenc történészi munkásságának főbb problémái. Bp., 2020, Ráció Kiadó, 53–60. o.

[15] Aláhúzás az eredetiben!

[16]  Az itteni részt Mályusz egy kapcsos zárójel-szerűségbe tette. A szövegben meghagytam a kapcsos zárójelet, amely persze így funkciótlan, mert a szöveg a zárójelben lévőkkel együtt ad ki egy értelmes egységet. Az is lehet persze, hogy Mályusznál mindennek inkább szövegkiemelő funkciója van, hiszen az itt utalt előadások szóban hangzottak el, s a jelzés sem egyértelműen kapcsos zárójel, csak hasonlít arra. Mindenesetre a jelölt rész Mályusz mondanivalójának szerves tartozéka. - E. V.

A szóban forgó mű feltehetőleg Magyar Zsidó Oklevéltár I. Szerk.: Friss Ármin. (Weisz Mór közreműködésével.) Budapest: IMIT kiadása, 1903. (Monumenta Hungariae Judaica)

[17] Mályusz kiemelése.

[18] Ua.

[19] Mályusz itt valószínűleg az Országos Levéltár Diplomataria anyagára utal.

[20] Ua.

[21] Lásd a korábbi jegyzetet Sombartról.

[22] Azaz Mózes V. könyve a Bibliában.

[23] Lásd ehhez Sulchán Áruch (Terített Asztal). Frisch Ármin: Szemelvények a Biblia utáni zsidó irodalomból. Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Bp., 1906. 271–280. o.

[24]A zsidóság önző, egoista jelleméről való meggyőződés (amely Mályusz szerint az 1918/19-es forradalmak egyik fő előidézője) "A vörös emigráció"-nak is alapvető motívuma. Lásd pl. a következő részletet az írásból:"A változás gyorsaságát megmagyarázza az a körülmény, hogy a forradalmárok zöme nem volt belsőleg összeforrva a magyar kultúrával. A forradalmi vezérkar kilenctized része ugyanis a keletről nagy tömegben bevándorolt zsidóságból került ki, abból a társadalmi rétegből, amely egy-két generációban élt még csak magyar földön s amely legfeljebb a kultúra mázát tudta megszerezni, de a nyugati életfelfogásba és kultúratiszteletbe beszokni sem ideje, sem alkalma nem volt. Csekély tehát az az ellenálló erő, amelyet az egoizmusnak (!!! – E. V.) le kellett győznie. Amikor pedig az első ébresztő megrázkódtatás bekövetkezik, attól fogva a fejlődés egyre gyorsabb ütemű. Minél inkább lazulnak a régi béklyók, annál nagyobb erőre kap az ősállat, hogy gyengülő kötelékeit fokozódó erővel rángassa, tépje, amíg azok el nem szakadnak és az egoizmus féktelen tobzódását lehetővé nem teszik.( !!! – E.V.)

A forradalmárok túlnyomó nagy részének ilyen a lelkialkata, mindazoké, akik a proletárdiktatúrában szerepet játszottak. Nemcsak Kun Béláé és a többi kommunista agitátoré, hanem azoké is, akik korábban szociáldemokraták voltak, a munkáspárt és a szakszervezetek vezetői vagy alkalmazottjai, de akik, csakhogy ne kelljen a nagy hatalomról lemondani és abból a polgárságot megillető részt visszaadni, inkább megtagadták múltjukat és az egyenlőség hirdetőiből kommunisták lettek. Ezekben, élükön Kunfi Zsigmonddal, nagyobb volt az egoizmus (!!! – E.V.), mint a józan, fontoló értelem. Az emigrálás pillanata abban a lelkiállapotban találja őket, amelyben Kun Béla társai kezdettől fogva voltak."

Lásd Mályusz Elemér: A vörös emigráció. Napkelet, 1931. 1. sz. 2–21. o., 2. sz. 97–110. o., 3. sz. 243– 250. o., 4. sz. 329–339. o., 5. sz. 425–445. o., 6. sz. 515–539. o., 7. sz. 623–650. o., 8. sz. 714–753. o., 9. sz. 825–837. o., 10. sz. 901–904. o., 11. sz. 965–969. o., 12. sz. 1032–1036. o.; Új kiadása: MáriaBesnyő-Gödöllő, 2006/2015, Attraktor Kiadó. (Az idézet az új kiadásokból 177. o.)

Lásd még mindehhez Soós István: Szekfű Gyula és Mályusz Elemér A vörös emigráció című műve. In: A negyedik nemzedék és ami utána következik. Szekfű Gyula és a magyar történetírás a 20. század     első felében. (Szerk. Ujváry Gábor, a szerkesztő munkatársa Nagy József Zsigmond) Bp., 2011, Ráció Kiadó, 238–250. o. Utóbbiban a szerző kemény szavakkal vitatja Papp István véleményét (Mályusz leggyengébb munkájaként aposztrofálja "A vörös emigráció"-t), de ebben nem osztom felfogását, Papp Istvánnal értek egyet (mint sokan mások).

Papp István: A Mályusz Elemér elleni politikai rendőrségi vizsgálat 1945-ben. Kommentár,2006, 4. sz. 70–79. o. Megjegyzem ugyanakkor, hogy Mályusz e műben alapvető antiszemitizmusát egyik szerző sem tematizálja. Lásd még Erős: Mályusz Elemér: Visszaemlékezések … i. m.

[25] Ez is Mályusz aláhúzása.

[26] Sombart: Der moderne Kapitalismus… i. m. A kapitalista "szellemről" természetesen Max Weber írt bővebben. Max Weberre lásd Történetelmélet I–II. Szerk. Gyurgyák János – Kisantal Tamás. Bp., 2006, Osiris Kiadó, II. köt. 281–283. o. és az ott megjelölt irodalom.

[27]Értékarányosság/igazságos ár – latin.

[28] Lásd előző jegyzetek.

[29] Ez itt betoldva található Mályusz szövegében. Feltehetőleg Kuthy Lajos: Hazai Rejtelmek. I-II. Budapest, 1842, Athenaeum. (Mályusz valószínűleg a későbbi kiadások egyikét olvashatta.)

[30] Ezek szó szerint a másik, publikált cikkben is megjelennek. Lásd Mályusz: Kossuth működésének társadalomtörténeti háttere... i. m.

[31] Mályusz Kossuthról szóló cikkének folytatása szintén a Napkeletben jelent meg, címe "Értelmiségünk és a neonacionalizmus." Itt több tekintetben megismétli előző cikkének gondolatmenetét, némileg módosítva, mert a nemesség (gentry) történelemi szerepének eljátszása után – szerinte – helyébe a proletarizálódó értelmiség helyett a zsidóság lépett a 19. század második felében. Egy Kossuthtal mérhető egyéniség/államférfi ez ellen fellépett volna.

"Lapozza át bárki régi országgyűléseink névtárait, fussa át vármegyéink tisztviselőinek, vagy akár az államgépezet vezetőinek névjegyzékeit, arról fog meggyőződni, hogy a XX. század elején változatlanul a Kossuth-féle szegény nemesség és az abba beleolvadó, egykor jómódú nemesség határozta meg a kormányzás jellegét. S ahol ez a gentry, történeti szerepének eljátszása után, lépésről-lépésre kénytelen volt is visszavonulni, helyébe ott sem a proletarizálódó értelmiség, hanem a zsidóság (!!!– E.V.) jutott, amelynek gazdasági ereje a háttérben egyre fokozatosabban érvényesült és alacsonyította le nem egy történelmi nevünk viselőjét akaratának végrehajtójává. Az értelmiség, amely a régi polgárság megmaradt töredékeit és a régi jobbágyság feltörekvő elemeit foglalta magában, számra és súlyra csekélyebb volt, semhogy összeolvadhatott volna a hivatalba menekült nemességgel, amelyet tőle a zsidóság széles gyűrűje választott el. A világháború előtt a politikai életben a polgárságnak nem akadt olyan képviselője, aki tudatában lett volna annak, hogy a nemzetiségi probléma és a magyarság szupremáciája a zsidósággal szemben csak az értelmiség és nem a nemesség előtérbe állításával oldható meg. Nem lépett fel ilyen államférfi, mert ez a koncepció a magyar politikai élet 67-es és 48-as sablonaival való szakítást, a zsidósággal pedig tudatos szembehelyezkedést (!!!– E.V.) kívánt volna meg, azaz új, szokatlan útra való lépést. Olyan irány mutatását, amelyet csak egy próféta pillant meg a messzeségben, akkor amidőn kísérői előtt minden ködbe vész." Mályusz Elemér: Értelmiségünk és a neonacionalizmus. Napkelet, 1928. 4. sz. 291–295. o. Az idézett szövegrész: 292. o.

A közvetlen folytatásban ilyen prófétaként Kossuthot jelöli meg (tehát egy polgári Kossuth hiányzott Mályusz szerint). Ld. uo.

[32] !!! Lásd még a korábbi jegyzeteket a zsidóság egoista voltáról.

[33] A zsidókérdésről általában lásd Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet. Bp., 2001, Osiris Kiadó.

[34] Innentől a Napkelet cikk azonos. Lásd Mályusz: Kossuth működésének társadalomtörténeti háttere... i. m. 182–183. o.

[35] Innentől az eredeti jelen szöveg eltér a Napkeletben publikált cikktől.

[36] Meg kell itt jegyezni, hogy Mályusz előadásainak a 19. század második feléről tartott része előnyösen különbözik az itt elmondottaktól. Mályusz itt kifejezetten szellemtörténeti szempontokat érvényesít, pl. a reneszánsz és felvilágosodás viszonyát, illetve a magyar történelemben betöltött pozitív szerepükre, valamint a romantika, neoromantika, liberalizmus és pozitivizmus kategóriáit elemzi, illetve használja fel. Utal – egyebek mellett – Spranger, Tönnies, a Croce követő Ruggiero munkáira, tehát nem a zsidóellenesség a jellemző itt. Lásd erről bővebben MTA KIK Kt., Ms 6547/157, illetve Erős: Történelem és filozófia... i. m.

[37] Lásd még mindehhez a Napkeletben megjelent cikk utolsó bekezdését, amely a következő: "Társadalmunk élete legújabb évtizedeinek áttekintése, úgy véljük, nem volt kárbaveszett, felesleges munka. Ennek a korszaknak a története feltárja azt a végzetszerűséget, hogy a polgárságnak nem volt Kossuthja, nem volt olyan képviselője, mint 48 előtt a szegény nemességnek. Nem támadt magyar államférfi, aki tudatában lett volna, hogy az idő, a fejlődés követeli, hogy a vezetőszerepet a polgárságnak kell átvennie. Polgári származású politikusaink, mint Wekerle, nem érzik, nem is sejtik, hogy mit kellene tenniök, hogy melyik társadalmi réteg érvényesülésének útjába nem szabad mesterségesen akadályokat állítani; ők magára hagyják a társadalmat és hagyják, hogy az államhatalom változatlanul a nemesség érdekeinek védelmezője, sőt akaratának kifejezője legyen. Pedig, ami szükséges tett, elodázhatatlan követelmény volt a reformkorban, az a XIX. század végére már idejét múlta. A nemesség ekkorra végleg eljátszotta már szerepét, de mert új elemek nem tűntek fel, görcsösen ragaszkodott továbbra is a hatalomhoz. Tisza megkísérli a tizenkettedik órában, hogy a régi nemességet, a gentryt, még egyszer felrázza, eszméltesse kötelességeire, de az ő működése épen (sic!) olyan eredménytelen, mint Széchenyié, még pedig tragikusan hasonló körülmények között. Miként a legnagyobb magyar már elernyedt mágnásokkal akart reformációt, úgy ő is ahhoz a nemességhez fordul, amely a XX. század elejére történeti hivatását már betöltötte - s nem a polgársághoz. Működése így élő anakronizmus. Nem gátolja meg a zsidóságnak a polgárságot szétporlasztó munkáját, hanem csak arra ügyel, hogy a birtokos osztályt ne érintse a keleti invázió. De vele szemben nem emelkedik ki, miként Széchenyivel szemben egy új Kossuth, hogy annak kápráztató tehetségével, merész éleslátásával s mindhármukéval közös fajszeretettel próbálja előbbre lendíteni a társadalmi fejlődést. Az ő valódi ellenfelei már idegen származásúak, a polgári Jászi Oszkár és a szociáldemokrata Kunfi Zsigmond, akik a nagy összeomlás után készséggel segítik uralomra a proletáriátus szellemi elmaradottságát kihasználó orosz bolsevizmust." Lásd Mályusz: Kossuth működésének társadalomtörténeti háttere… i. m. 183. o.

Megjegyzendő, hogy Mályusz egy ekkoriban írott német nyelvű tanulmányának befejezése hasonló módon zsidóellenes (lényegében megismétli itt felhozott gondolatait). Lásd Mályusz Elemér: Geschichte des Bürgertums in Ungarn. Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte, 20 (1927) 356–407. 405. o.

A tanulmányról szóló ismertetést lásd Hajnal István: Értekezések. Napkelet, 1928. 21. sz.689–690. o. Mályusz tanulmányáról 690. o. (Mályusz antiszemita kijelentéseire csak egy mondatban utal. Láthatólag nem probléma számára, sajnos.)

[38] MTA KIK Kt, Ms 6547/160. 26-27. A szöveg kontextusáról és általában vett mondanivalójáról/tárgyáról lásd előzőleg a rövid bevezetést. Meg kell itt jegyezni, hogy Mályusz előadásainak utolsó darabja régi kedvenc témaköréről, a helytörténet problémáiról szól, s ebben nincs antiszemitizmusra utaló kijelentés. Lásd Mályusz Elemér: A helyi történet jelentősége a történettanításban. MTA Ms 6547/161. A szöveget jelen sorok szerzője külön tanulmányban kívánja publikálni.

[39] Mályusz a magyarságra utaló sajátos jelölését itt is feloldottam.

[40] Betoldás!!!

[41] Ua.

[42] A magyarság jelölésére vonatkozóan lásd a korábbi jegyzetet.

[43] MTA KIK Kt, Ms 6547/160. 27.

[44] A szöveg fölött Mályusz betoldása: "Eddig a történelem". Valószínűleg más szakosoknak is tartotta ezt az előadást, amelynek a vége részben saját rekonstrukció, az eredeti kéziratban keveredés található, amely talán a kézirat levéltári rendezése közben keletkezett.

[45]Lásd még mindezekhez Mályusz Elemér: A magyarság erői a Kárpátmedencében. Tábori Újság, 1942/16. Ennek bevezető sorai a következőképpen hangoznak :

"Régi igazság, hogy miden nemzet ereje annál hatalmasabb minél teljesebben támaszkodik a saját népére s minél kisebb mértékben kényszerül arra, hogy más nyelvű, fajú (!!! – E.V.) és műveltségű népelemeket csatoljon magához. A mai idők, amikor valóban az egész világ fegyverben áll, mindenki számára kétségtelenné teszik ezt az igazságot. Mert íme, a németség győzelmesen vívja a harcot idegen területeken, míg a különböző nemzetiségekből alakult orosz birodalom, meg az idegen népekre, sőt államokra épült angol birodalom, bár lakosságuk száma és területük gazdagsága tekintetében sokszorosan felülmúlják a tengelyhatalmakat, recseg-ropog eresztékeiben."
A cikk világosan bizonyítja, hogy Mályusz a német példa követésére szólít fel, a háborúban a németek győzelmére számít, s saját népiségtörténetének eredményeit is úgy foglalja össze, hogy ez egyben a háborúban való sikeres helytállás záloga. Mályusz a német Voltstumskunde/Volksgeschichte által előszeretettel alkalmazott néptalaj, kultúrtalaj, stb. fogalmaira építve ad áttekintést az egész magyar történelemről, s szerinte a német faji egység alapján megvalósított nemzetkoncepciója a siker egyik alapvető motívuma, míg a többnyelvű és több nemzetiségű elvre épült orosz és angol birodalom "recseg-ropog." Mályusz nyíltan nem mondja ki, hogy a faji egység megvalósításának akadálya a zsidóság, az itt előzőleg elmondottak alapján ez meglehetősen nyilvánvaló.
Lásd még ehhez Erős: Populus, plebs, rusticus. Passim.

 

 

FEL