emlékezet

Fintor Fruzsina

Galícia az I. világháborúban Gábor Andor szemével

2021.08.22

 

Gábor Andor, aki 1884. január 24-én született Újnéppusztán igazán sok oldalú személyiségként írható le, hiszen 1953. január 21-én Budapesten bekövetkezett haláláig tevékeny maradt és szerte ágazó életművet hagyott az utókorra.[i] Bár vidéken született az irodalomba már a budapesti hanyatlóban lévő polgári világból érkezett.

Gábor Andor humorát legjobban a szatirikus szóval lehetne jellemezni, hiszen minden írásában erős kritikával élt, amelyben politikai tartalomtól sem mentessen bírálta a polgári élet ürességét, talajtalanságát, embertelenségét. Kifejezés módjában klasszikus és romantikus maradt [ii]Az alkotásaiban megjelenő groteszkség, különösen a nyelvi groteszkség iránti érzéke mégis a modern világhoz köti. Gondolkodásmódja és az általa képviselt eszme is jól jellemzi modernségét, amit remekül ötvözött klasszikus és romantikus örökségével.

            Írásaiban a polgári létformát bírálja, így például a szatirikus Dollárpapában nevetségessé teszi a korabeli polgári világot, de még maga sem tudja, mi jöhetne helyette. Az I. világháború hatására szatirikus stílusa erős és határozott politikai tartalommal gyarapodik. 1918-ban lelkesen fogadja a polgári forradalmat, de hamar elkeseríti, hogy a polgári kormány nem képes teljesíteni elvárásaikat, így 1919-ben a kommunisták oldalán keresi a helyes megoldást. Az ellenforradalom idején börtönbe kerül nézetei miatt, majd az események hatására emigrál. 1945-ben az elsők közt érkezik haza. [iii]

     Hazaérkezését követően aktívan tevékenykedik, szervezéssel és publicisztikával foglalkozik. Nagy szerepe volt az irodalom újjászervezésében. A szatirikus Ludas Matyi megteremtője, majd főszerkesztője volt. Költészetére a napi érdekességű szatíra lett jellemző inkább, mint sem a komolyabb hangvétel, amely csak élete egy-egy korszakában volt igazán domináns. Utolsó éveiben sokat betegeskedett. Igyekezett kötetekbe rendszerezni életművét, de ezt már csak az utódok tudták megvalósítani. 1953-ban, hatvankilenc éves korában halt meg.[iv] A magyar kommunista harcos költészet és publicisztika egyik főalakja lett. Jól lehet kevés fajsúlyos verset olvashatunk tőle, mégis elmondható, hogy ezekben emberszerető és harcos maradt, aki kimondja amit érez és gondol.[v]

[vi]1916-ban megalkotott költeménye – nézetem szerint – azon kevés jelentős verseinek egyike, ami alátámasztja a fent említetteket. Az orosz fronton 1914 és 1915 között Galícia került a középpontba mind az orosz hadsereg mind pedig az osztrák-magyar haderő részéről. Az osztrák-magyar hadvezetés abban a reményben, hogy váratlanul meglepheti a Visztula és a Bug közt felvonulásban levő orosz seregeket 1914. augusztus 23-án támadást kezdett.[vii] Az I. világháború borzalmaira és a Galíciában történtekre reagálva született meg Gábor Andor verse:

 

„Galicia
   1914

Országút mentén csatakos árok,
Feküsznek benne piros huszárok.

Piros huszárok, országút mentén,
Golyó a szívben, vér van a mentén.[viii]

Morog az ágyú, valahol messze;
Nincs nevük nékik, sírjuk is lessz-e?

Székelyek, Kúnok, Palócok voltak?
Most már oly mindegy! Hősök és holtak.

Piros huszárok nyeregben ültek,
Golyók fütyültek, találtak, öltek.

Másutt nyargal már a hadak utja;
Huszárok holtát senkise tudja.

Felleges égbolt búsúl le rájuk,
A szemük nyitva, csukva a szájuk.

Felleges égen víjjog a kánya,
Piros huszárok szemét kivánja.

Valahol otthon falu szép lánya,
Piros huszárok száját kivánja.

Ó hogy megéltünk ilyen világot!
Igy terem árok piros virágot.

Jóságos isten, tiéd az árok,
Tiéd e holtak, piros huszárok.

Szelid uristen haragos mennyben:
Ne hagyd pusztulni őket e szennyben!

Takard be őket szép szemfödéllel:
Halkan szitáló sárga levéllel.

S ha majd a tél jön: lágy takaróval
Meleggel, jóval, szűztiszta hóval.”[ix]

 

Gábor Andor minden szatirikus vonástól mentessen, letisztultan írja meg a galíciai csata borzalmait,   és teszti mindezt úgy, mintha csupán csataleírásról lenne szó első olvasatra. Leírja a veszteségeket, fegyvereket, sebesüléseket és a halál okát is. Költői írásmódjának hála mégis nyomatékkal tölti meg minden két soros strófáját. A valóság borzalma – bár önmagáért beszél minden egyes sorban – Gábor Andor természettel való párhuzamainak hála még mélyebbre kúszik nem csupán az olvasó gondolataiba, hanem a lelkébe is:„ Ó hogy megéltünk ilyen világot!/Igy terem árok piros virágot.”[x]

        A veszteséget, a nem tudásból fakadó reményt és a természet valóságát is elénk táró sorok rímes egyszerűségével nem csupán azt tudjuk meg, hogy mi vár a csatamezőn elhunytakra, hanem azt is, hogy ez kinek fog fájni, akkor is, ha ezt még nem tudja. A rímbe szedett sorok ritmusos kegyetlenséggel vésik az olvasóba a valóság rémképeit.:

„Felleges égen víjjog a kánya,/Piros huszárok szemét kivánja./Valahol otthon falu szép lánya,/ Piros huszárok száját kivánja.”[xi]

     Gábor Andor költeményének utolsó szakasza már Istennek szóló könyörgés és ima, azt is mondhatnánk, hogy halotti beszéd az elhunytakért.: „Jóságos isten, tiéd az árok, /Tiéd e holtak, piros huszárok. /Szelid uristen haragos mennyben:/Ne hagyd pusztulni őket e szennyben! /Takard be őket szép szemfödéllel: /Halkan szitáló sárga levéllel. /S ha majd a tél jön: lágy takaróval /Meleggel, jóval, szűztiszta hóval.[xii]

 

Az utolsó részben nem pusztán könyörgést és imát olvashatunk ki, hanem egy örök érvényű igazságot is, ami szerint Isten az egyetlen aki ember és természet ura, ezért ő a legfőbb döntéshozó, hiszen ha a fátum elkerülhetetlenül beteljesül már csak ő marad!

     Gábor Andor eme költeményében nyoma sincs a szatirikus hangnemnek. A valóság nyers és egyúttal a természet képeivel feloldott ábrázolása önmagáért beszél, így a szerző munkássága során oly gyakran használt szatirikusságra itt már semmi szükség.

     Az őszinte aggodalom, fájdalom és bánat ebben a versben eggyé vált a történelem rideg valóságával és a halálunk pillanatában jelen lévő Istenbe vetett reménnyel. Gábor Andor ebben a költeményében nem csupán a történelem egy vészterhes időszakának állított emléket, hanem saját magának is, megmutatva, hogyan is gondolkodik emberként a politikai és vallási skatulyáktól mentessen.



[i] Kenyeres Ágnes: Magyar Életrajzi Lexikon (A-K).Akadémia Kiadó, Budapest,1967.558.

[ii] Magyar Irodalmi Arcképcsarnok: Gábor Andor. in.:MEK-OSZK, in.: http://mek.niif.hu/01100/01149/html/gabora.htm {2021.07.28.}

[iii] u.o.

[iv]Kenyeres Ágnes: Magyar Életrajzi Lexikon (A-K).Akadémia Kiadó, Budapest,1967.558-559.

[v]Magyar Irodalmi Arcképcsarnok: Gábor Andor. in.:MEK-OSZK, in.: http://mek.niif.hu/01100/01149/html/gabora.htm {2021.07.28.}

[vi] A térkép forrása: Janek István és Nagy Béla: 1914-1915. Az orosz front. in.: https://tti.abtk.hu/terkepek/1914-1915-az-orosz-front {2021.07.20.}

[vii] Janek István és Nagy Béla: 1914-1915. Az orosz front. in.: https://tti.abtk.hu/terkepek/1914-1915-az-orosz-front {2021.07.20.}

[ix] Kőbányai János: Két Évszázad Magyar-Zsidó Költészete I. Múlt és Jövő. Budapest, 2015. 630-631. Eredeti megjelenés: Szabolcska Mihály (szerk.): Háborús versek könyve, Singer és Wolfner,Bp., 1916.

[x] Kőbányai János: Két Évszázad Magyar-Zsidó Költészete I. Múlt és Jövő. Budapest, 2015.631.

[xi] u.o.

[xii] u.o.

 

FEL