Gergely Anna
A zsidók kiűzése Székesfehérvárról 1848-ban
2021.10.07.
A magyar zsidóság jogi helyzetét 1840-ig az 1790: XXXVII. "De Judeis" című törvénycikk határozta meg. A II. József által kibocsátott türelmi rendeletet megerősítette II. Lipót dekrétuma, amely lehetővé tette, hogy a zsidók iskolákat, egyetemi tanulmányokat folytassanak.
A zsidóság közjogi helyzetét a reformkorban ez a türelmi állapot határozta meg. A türelmi adót (taxa tolerantialis) Mária Terézia vetette ki a zsidóságra annak fejében, hogy nem katonáskodtak. A türelmi adó maga is törvénytelen volt, hiszen a rendek sohasem szavazták meg. A király által önkényesen kivetett, s időnként önkényes összegekben megállapított állandó adónemmé vált. A türelmi adót a zsidóság nem keresztény voltáért, megtűrt állapotáért tartozott fizetni. A türelmi adót véglegesen csak az 1846.június 2-án törölték el a felgyülemlett hátralék, 1.200.000 forint kifizetése mellett.
Az 1847 novemberétől 1848 márciusáig ülésező diéta liberális és konzervatív képviselői heves vitákban csaptak össze. Bohus János, Arad vármegye követe a zsidók teljes polgárjogának megadása mellett interpellált. Ekkor e javaslat hatására Pozsony utcáin heves zsidóellenes zavargások törtek ki. A kormány, hogy elejét vegye az atrocitásoknak az 1848: XX. törvénycikkben leszögezte, hogy "a törvényesen bevett vallásfelekezetek közt egyenlőség és viszonosság állapíttatik meg."
A zsidó vallás egyenjogúsításáért harcolók tehát ismét csalatkoztak reményeikben. A liberális értelmiség egyértelműen elutasította a szabadság, egyenlőség, testvériség szellemével ellenkező javaslatot. Táncsics Mihálynak a XX. törvénycikkel kapcsolatos publicisztikáját idézzük: "Istenem, mennyi bajt elhárítottak volna a törvényhozók, ha a két szócskát kihagyták volna "törvényesen bevett", ha e szó nem lett volna kitéve, azon szomorú esetek nem mocskolták volna be históriánkat, hogy sok helyen minden igaz ok nélkül a szerencsétlen zsidó vallású embertársainkat megtámadják, kirabolják, öldössék."
Az 1848. februári események megismétlődtek március 19-én Pozsonyban, de most már pogrommá fajultak az utcai megmozdulások. A zsidók kiűzését követelő tüntetésekre került sor az ország számos városában: március 27-én Pécsen, majd Balassagyarmaton, Egerben, Esztergomban, Győrben, Sopronban, Nagykanizsán, Vágújhelyen űzték ki a zsidókat. Ez utóbbi helyen a zsidó iskolát porig rombolták.
Székesfehérvárott 1848. április 2-ra hívtak össze népgyűlést, amely petíciót intézett a városi tanácshoz. Követelték, hogy a zsidók zárják be üzleteiket és a várost három nap alatt hagyják el véglegesen. A mintegy 70 családot érintő közösség a fentiek tudomásul vételével a szomszédos falvakba menekült Zipser Mayer rabbijukkal együtt.
Zipser Mayer székesfehérvári rabbi
A zsidók kiűzésével kapcsolatban két irodalmi és néhány levéltári forrással is rendelkezünk ezideig. Pulszky Ferenc visszaemlékezéseiben részletesen beszámol az eseményekről, ugyanis kormánybiztosi kinevezéssel a városba érkezett, hogy a további rendbontást, és az esetlegesen a pozsonyi eseményekhez hasonló atrocitásokat megelőzze.
Boross Mihály (író, 1815–1899)
Másik forrásunk Boross Mihály 1881-1882-ben megjelent visszaemlékezése, amely szinte teljesen megegyezik Pulszky tudósításával. Miután a fent idézett szerzők művei irodalmi írások, szükséges lenne a primér levéltári források bevonása. Ezek azonban nagyrészt megsemmisültek, mert maga Pulszky kormánybiztos az áprilisi népgyűlési határozatot megsemmisítette. "…hogy e végzés ne szennyezze be a jegyzőkönyvet, azt ünnepélyesen sajét kezemmel a jegyzőkönyvből kitéptem." Ezek a lapok valóban hiányoznak a városi tanács jegyzőkönyvéből!
A Székesfehérvárott tartott népgyűlés után Pulszky maga mellé rendelve a móri lovasság egy századát, megüzente a polgármesternek, hogy másnap érkezik a városba."…hogy huszár helyett hóhér ül a bakon, hogy én retteneteset forralok az agyamban, olyanokat, minőket Franciaországban a konvent biztosai elkövettek, Fehérvár könnyen Lyon sorsára juthat."
Pulszky a városba érkezvén a Megyeházán szállt meg, és hozzálátott az ügy kivizsgálásához, majd újabb népgyűlést hívatott össze. A hangadó, legbefolyásosabb polgároknak pedig megüzente, hogy " …a Közrend Bizottság nem tűrheti az engedelmesség megtagadását, s hogy a legszigorúbb eszközöktől sem riad vissza, ha a holnapi népgyűlés nem semmisíti meg minden ellentmondás nélkül az alábbi népgyűlés határozatát, s vissza nem hívja a zsidókat."
Ezt követően magához hívatta hosszabb várakoztatás után a zsidók kiűzését kezdeményező fehérvári polgárt. "Végre 10 órakor magamhoz behívattam a már türelméből kifogyott főizgatót, valóságos német nyárspolgárt, ki ma talán évek óta először mulasztotta el rendszeres vacsoraóráját. Ennek szárazon megmondtam, hogy ő izgatta fel a népet a zsidók ellen, mire ő mentegetőzött, hogy a zsidók március óta szemtelenebbek mint valaha."
Az április 9-én délelőtt 10 órára a Megyeház elé összehívott népgyűlés tanácsülési jegyzőkönyve teljes egészében megegyezik Pulszky és Boross leírásával.
Pulszky a népgyűlés előtt felolvasta népbiztosi kinevezését, melyet az Országos Ideiglenes Honvédelmi Bizottmány, április 3-i határozattal meg is jelentetett a Hivatalos Közlönyben. Szavait a Megyeház egyik oldalán felsorakoztatott móri katonaság és a székesfehérvári nemzetőrség fegyveres jelenléte hitelesítette.
A feszült légkörben és a fegyverek árnyékában zajló népgyűlést a népbiztosnak ellenszegülő néhány közbekiabálás zavarta meg. Pulszky leszögezte, hogy a népgyűlési határozatot, mint az 1840: XXIX. törvénycikkbe ütközőt "megszüntessenek és semmisítetessenek meg, kijelenetette azon nyilvánítással, hogy a törvénytelenségek melletti izgatások vagy a csend és a béke háborítására lázítók a’ következésekért vagyonaikkal és személyükkel felelősek."
A népgyűlést követően a székesfehérvári Püspöki palotában tartott fogadáson,- melyet az ügy szerencsés elintézése alkalmából tartottak- egy polgárküldöttség jelent meg Pulszky előtt. "Bevezettettem, elmondták, hogy a lakosság belenyugodik a végzésbe s rendeletembe, de mégis megkér, ne szégyenítsem meg a várost, ne hívassam vissza, ( Pulszky ugyanis ezt megelőzően parancsba adta a polgármesternek, hogy levélben hívassa vissza a zsidókat- GA.); ne kívánjam, hogy a polgármester levelet írjon a rabbinusnak (Zipser Mayer- GA.), a zsidók úgy is tudják már, hogy mi történt a városban, térjenek vissza éjjel, minden demonstráció nélkül, holnap reggel rendben lesz minden, ne követeljem, hogy a város szégyenben maradjon."
Pulszky sikeres népbiztosi tevékenységéről, a "székesfehérvári népingerület kedélyének lecsillapításáról", a zsidók visszatéréséről a Pesti Hírlap is beszámolt elismerőleg. "A gyalázat országos bélyege süttetett volna a fehérváriakra, ha a kebelökből a zsidókat csakugyan száműzik, s a miniszteri küldöttre nem hallgatnak."
Pulszky Ferenc Kossuth Lajossal Bostonban, 1852.
Fehérvárra a zsidókat ugyan visszafogadták, de a feszültség még hosszú ideig érezhető volt a városban, sőt antiszemita zavargások újabb hulláma söpört végig az országon 1848 áprilisában. A zsidóellenes zavargások egyik oka az volt, hogy szinte mindenütt tiltakoztak a zsidók nemzetőrségbe való felvétele ellen. A nemzetőrség megalakulásáról szóló 1848. évi XXII. törvénycikk vallási kitételeket nem tartalmaz, csupán bizonyos vagyoni cenzushoz köti a szolgálatot.
Székesfehérvárott városrészenként, "fertályonként" sorozták be az izraelitákat, névsoruk levéltári adatokból ismert.
Az 1848. június 30-ig megalakult összesen 12 századnyi nemzetőrségbe azonban Székesfehérvárott- hasonlóan Pesthez és más városokhoz- nem fogadták be a zsidó nemzetőröket. "Ellenszenv tapasztaltatván, az izraelitáknak a nemzetőrségbe leendő soroztatása elmellőztetik" - szól a városi közgyűlés határozata 1848. augusztus 4-én.
Amikor a fehérvári nemzetőrök öt százada ellenezte, hét pedig befogadta volna őket, újabb szavazási huzavona kezdődött, amelynek az a közgyűlési határozat lett a vége, hogy "az ingerültség kikerülése végett az Izraelitákat azon századokba kellene besorozni, melyek őket befogadják."
A zsidók hadseregbe való felvételét végül az döntötte el, hogy 1848. szeptember 11-én Jellasics átlépte a határt és a haza végveszélybe került. A magyar szabadságharc ügyével azonosuló zsidóság egyértelműen és határozottan vállalta a harcot; országos arányszámát meghaladó mértékben küzdött a csatatereken.
Irodalom
Boross Mihály: Élményeim 1848-1861.Székesfehérvár, 1881-1882.
Pulszky Ferenc: Életem és korom II.kötet. A forradalom alatt. Budapest, 1888. Kiadja Ráth Mór
Források Székesfehérvár történetéből I. Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc forrásai. Székesfehérvár, 1998.
