emlékezet

Lengyel József:

Hazatérés előtt

(Rehabilitációja tárgyában)

2021.11.29.

Moszkva 1955

Magyar vagyok, író. 1896-ban születtem Marcaliban (Magyarország). 1919-ig Magyarországon éltem, 1919-től 1927-ig Ausztriában (Bécs), 1927-től 1930-ig Németországban (Berlin), 1930. IV. 30. óta megszakítás nélkül a Szovjetunióban élek.

Életrajzomból csak azt emelem ki, ami közvetlenül szükséges a vizsgálathoz. Tevékenységem és személyiségem általános jellemzését hivatalosan a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottságának vezető elvtársai adhatják meg, akik közül sokan, egészen Rákosi Mátyás elvtársig, személyesen ismernek. Ugyancsak ki lehet kérni a Szövetségi Főügyészségtől az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) Központi Bizottságához írt beadványomat, amely 13 OK/259-47 ügyszámmal található ott, mint ahogy 1954. május 11-én erről engem tájékoztattak.

I. A letartóztatás és a vizsgálat módszerei

1938. február 21-én tartóztattak le az 58. cikkely 6. pontja alapján. A letartóztatási parancsot Zokovszkij, a Belügyi Népbiztosság moszkvai területi parancsnoka írta alá. Az első kihallgatás márciusban kezdődött.

Előzőleg 5-6 napig az ún. "plázs"-ban, vagyis a Ljubjanka 14-es számú ház pincéjében tartottak, egy zsúfolt, hermetikusan elzárt helyiségben, amelyen át a központi fűtés csőrendszere húzódott. Nem tudom, hány fok meleg lehetett ott, de a kenyér, melyet reggel kaptam, délre már megpenészedett, a hideg víz gőzölgött, a forró víz nem párolgott. Rengeteg összevert ember volt ott. Az alaphangulat pedig: ha "nem vallasz" - megölnek.

Az első kihallgatáson Markuszov nyomozó bevezető szavai a következők voltak: "Maga úgyis lágerbe kerül. Választási lehetősége csak annyi, hogy egészségesen jut-e oda, vagy nyomorékon." Aztán pedig: "Írd le a kémtevékenységedet!" Amikor tagadtam bármiféle kémtevékenységet, Markuszov valamilyen tárggyal, talán vonalzóval összevert. Erős ütéseket kaptam a gerincemre és a kézkörmömre, a körmeim emiatt megfeketedtek. Később azt kérdezte, ismerem-e Kun Bélát? Amikor azt mondtam, hogy ismerem, megváltoztak a követelései. "Írd le az ellenforradalmi tevékenységedet", ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a helyzetem reménytelen, és azzal fenyegetett, hogy letartóztatja a feleségemet, és ő majd vall.

Végül is olyan jegyzőkönyvet akart, mint ami az ügyem kapcsán olvasható. De ehhez még több mint két hétre volt szükség. Jóllehet a verést a nyomozó friss levegőjű irodájában könnyebben lehetett elviselni, mint a pincében való tartózkodást, ahonnan több tucat fekéllyel, sántán, megsárgulva, magas lázzal és olyan állapotban jöttem ki, hogy cellatársaim nem ismertek rám.

A vizsgálatnak ezekről a módszereiről most írok első ízben...

II. Hamis vallomás

Az én vallomásom kényszervallomás volt. Hamis és részben értelmetlen másolat az újságokból, melyekben éppen ez időben közölték a Buharin-pert. Erről meggyőződhetnek abból is, hogy vallomásom egy része sokkal helyesebb oroszsággal íródott - ez az újságokból való másolat.

Most pedig meg kell magyaráznom, hogy a) hogyan választottam ki annak a nevét, aki állítólag "beszervezett" engem, b) azoknak a nevét, akiket állítólag én "szerveztem be", c) és a tanúvallomásokat.

a) Az én beszervezőmnek Hajdú Pált neveztem meg. Azért választottam őt, mert már rég le volt tartóztatva, lehet, hogy már meghalt, és ezenkívül, a pincében megtudtam, hogy mások is őt nevezték meg. Úgy gondoltam, így kevesebbet ártok.

b) Nehezebb volt a másik kérdés: kiket szerveztem be én? Eleinte szerettem volna kikerülni az ártatlan emberekre vonatkozó vallomást, és azt mondtam: "Nem kaptam ilyen feladatot. 1930-ban érkeztem a Szovjetunióba, addigra a beszervezés már bizonyára befejeződött." De a nyomozó követelte, hogy nevezzem meg azokat a személyeket, akik utánam, később érkeztek, így jutottunk el Gergely, Vágó és Szabó nevéhez, akiket persze ugyanúgy nem szerveztem be, mint ahogy Hajdú Pál nem szervezett be engem.

c) A tanúvallomások is hamisak voltak.

Ma már kétségtelen, hogy Hidas (író, Moszkvában él), Illés (a Magyar Írószövetség elnöke) vagy jómagam nem voltunk trockisták, ahogy ezt Sarló vallotta.

Magyar, aki valóban trockista oppozícióban volt, kényszerből tett hamis vallomást, vagy előttem ismeretlen okból.

Vágó tanúvallomása is hamis volt. Én kénytelen voltam azt írni róla, hogy beszerveztem, ő pedig azt vallotta, hogy már régóta ismer mint provokátort.

III. Mi igaz a vallomásból?

Az igazság - az én megingásom 1921-25-ben. Magam hagytam el a párt sorait. Kétségeim voltak, melyek bizonyos fokig hasonlatosak Lunacsarszkij és mások bűneihez. E bűnök jelentőségét a nyomozás során felerősítették, hisz ez volt az a csepp igazság, amely mindig szükséges a rágalomhoz.

És most ki kell jelentenem:

1. Azokban az években, amikor pártonkívüli voltam, nem léptem be más pártba, sem szóval, sem tettel nem léptem fel a párt ellen.

2. 1925-ben újra beléptem a pártba. És többé nem volt semmiféle megingásom. A Szovjetunióban, mint a Komintern mellett működő "külföldi munkáskiadó" munkatársa átmentem egy párttisztogatáson [noha nem voltam tagja az MKP(b)-nek], ha jól emlékszem, ez 1933-ban volt, amikor is legfőképpen ezekről a dolgokról beszéltem.

IV. Kun Béláról

Kun Bélát 1918 óta ismertem. Őt tartották akkor a Magyarországi Kommunista Párt vezetőjének. Moszkvában úgy ismertem, mint a párt kominternbeli képviselőjét. Mivel magyar folyóirat szerkesztője voltam Moszkvában, hivatalos utasításokat kaptam tőle, és ő váltott le erről a munkáról, noha a nyomdai levonatok javítása során politikai hibát nem követtem el. Moszkvában Kunnal kapcsolatban csak annyit tudtam, ami a folyóirat és az irodalom ügyeit érintette. A Magyarországi Kommunista Párt illegális munkájába nem vontak be.

Általános érvényű értékelést Kun Béla tevékenységéről nem tudok adni. De tény, hogy ő nem adott nekem semmiféle olyan pártellenes, ellenforradalmi utasítást és ehhez hasonlót, mely a Komintern, a Magyarországi Kommunista Párt, MKP(b), a Szovjetunió vagy annak vezetői ellen irányult volna. Nem szervezett be engem sem személyesen, sem közvetítők útján semmiféle ellenforradalmi, trockista, terrorista szervezetbe.

A magam részéről nem álltam szemben Kun Bélával, aki a párt hivatalos képviselője volt a Kominternben.

V. A vallomás visszavonása

Amint magamhoz tértem a cellában, és később is, még nagyon sokszor kérvényt nyújtottam be, amelyben megírtam, hogy vallomásom nem helytálló, hogy azt "nem normális" körülmények közt tettem, hogy én sohasem voltam tagja semmiféle ellenséges szervezetnek, és hogy sem a párttal, sem a Szovjetunió kormányával, sem a Magyar Kommunista Párttal szemben nem vagyok bűnös.

Ennek ellenére a Különleges Tanács 8 évre ítélt el. Leültem a 8 évet és 10 hónapot. Azután 22 hónapig Alekszandrov városban éltem, becsülettel dolgoztam ismét az "Idegennyelvű kiadóban" fordítóként. 1948 novemberében ismét letartóztattak, és a "vizsgálat" befejeztével a Krasznojarszki Területre vittek kényszertelepesnek.

Nemrég jöttem vissza Moszkvába, és most a hazámba, a Magyar Népköztársaságba való visszatérésem ügyeit intéztem.

VI. Végkövetkeztetés

(Tanulságok, összegezés, végső tanulságok??)

Fentebb röviden kifejtettem, hogyan keletkezett az önvád. Persze hősiesebb lett volna meghalni a nyomozó kezei közt - néhányan így is cselekedtek. De ellenállásomat nemcsak helyzetem kilátástalanságának felismerése, a fizikai hatás és lélektani hadviselés gyengítette, de az is, hogy a körülöttem zajló események alaposan megtévesztettek. Ezt a magatartásom igazolása végett írom.

Engem Sallai elvtárs példája vonzott, a kemény, szigorú, önfeláldozó kommunista példája. Ő úgy tartotta, hogy az én helyem a párt soraiban van.

Az én pozitív tulajdonságaimról és a negatívakról is a párt fog ítélkezni.

Most, ügyem felülvizsgálata során, még egyszer szilárdan és határozottan kijelentem, hogy

1. bűncselekményt sem a párt, sem a Szovjetunió kormánya, sem a népi Magyarország ellen nem követtem el;

2. bűnös módon nem-legális szervezetben vagy összeesküvésben nem vettem részt;

3. ilyen szervezet létezéséről a magyarok között nem tudtam.

 

(Oroszból fordította: Z. Somogyi Erzsébet)

 

FEL