Löw Lipót:

"A zsidóügyről” 1844-1847

2021.12.14.

 

Lőw Leopold [Löw Lipót]

(...) Kegyed^[1] zsidóügyrőli nézeteire kell átmennem, miszerint ti. "a” zsidók vallása nemcsak vallás, hanem politikai organizmus is; hogy a teóriának polgári érvényességet adni nem lehet; hogy ők nemcsak külön vallásos felekezet, hanem külön nép is, mely ezen népiségi különbséget vallástalanná szentelé. Nem hallgathatom el csudálkozásomat, hogy a zsidó népiség réme magát a liberális magyar státusférfiút is tévedésbe hozhatá. Igaz ugyan, hogy néhány német tudós zsidókróli értekezésében "a zsidók nemzetisége” még nagy szerepet játszik; és mi, zsidók vigasztalást találunk abban, hogy nevezetesen az augsburgi Allgemeine Zeitung, mely a zsidók iránt éppen úgy igazságos, mint a magyarok iránt, a "zsidók nemzetisége” argumentumát nagyra veszi, s minden alkalommal sürgeti. De Németországon kívül, és különösen azon országokban, hol igazán szabadelemű institúciók uralkodnak - Észak-Amerika, Angol-, Francia-, Belgium-, s Hollandországban -, a zsidók nemzetiségének árnyéka már rég föl nem idéztetik többé sírjából.

Elfogulatlan keresztény és zsidó írók által már ezerszer bebizonyíttatott, hogy a mostani zsidók nem különös nép (politikai értelemben), hanem csupán vallásos felekezet. (.)

Ha a zsidók származásuk- s hason eredetükre nézve népnek neveztetnek, az ellen semmi kifogás nem lehet; ha pedig azoknak különös népiség - vagy ha az ellenvetést szorosabban fejezzük ki -, nemzetiség tulajdoníttatik, az bizonyára félreértésen alapszik, s a legtagadhatlanabb tapasztalással nyilvánosan ellenkezik. Mert micsoda elemek képeznek nemzetet, nemzetiséget? - A haza, a nyelv, az alkotmány, saját politikai élet s önállóság, vagy ezekérti küzdelem; ezek a nemzetet s nemzetiséget képező elemek; s hol mindezen elemek hiányzanak, ott a nemzet s nemzetiség fogalma is kétségbe vonhatatlanul hiányzik. De találtatnak-e a nemzetiség említett elemei a zsidóknál? Semmiképp sem. A zsidóknak nincs különös országuk, hanem elszórvák ők minden népek között. A zsidóknak nincs különös nyelvök; a héber nyelv azok közt is meghalt, s egész mívelt Európában alig van egy nyelv, melyet a zsidók mint anyanyelvüket nem beszélnék; zsidóknak nincs különös polgári törvényök, hanem hazájok törvényei nekik is szentek és sérthetlenek; a zsidóknak nincs különös politikai életök s önállásuk, és szándékuk sincs azt valaha elérni. Sőt mindaz, miben egy népnek jelleme s szelleme közönségesen tükrözik - mint a népdalok, néptáncok, népöltözet stb. -, a zsidóknál nincs. Néhány házi szokást - miáltal a családélet ápoltatik, s a házi erények, úgymint: bizodalom, szívesség, kölcsönös gyámolítás, jótékonyság, előmozdíttatik - senki vétkül nem tulajdoníthatja a zsidóknak. Miben áll tehát a zsidó nemzetiség s népiség fogalma? - Nem volna-e világos, hogy ezen fogalom a zsidókra nézve balvéleményen alapszik, s annak következtében az abból származó ellenvetés egészen alaptalan?

Ha kegyed azt állítja, hogy Mózes nemcsak vallásalkotó volt, hanem polgári törvényhozó is; hogy "Mózes vallása nemcsak vallás, hanem egyszersmind politikai organizmus is”: ezzel kétségkívül a tiszta igazságot fejezik ki; s én azon állításnak ellen nem mondhatok. Valóban igaz s tagadhatlan, hogy Mózes tanítónk tanítmányának két momentuma van: vallási s politikai. Az egyik a másikkal összefüggött, az igaz; de úgy függött össze, mikint a lélek összefüggésben van a testtel. Mózes polgári organizmusa tanítmányának teste, annak lelke pedig a vallás, azaz: a hit- s erkölcstan. A test már régóta halva s eltemetve van; s őszintén vallom meg, hogy nem hiszem e testnek valahai feltámadását; de a lélek mint testtől független, a testet túlélő lény, mai napig él, és - meggyőződésünk szerint - halhatatlanul él. Ha tehát folytatván, azt állítják, hogy Mózes vallása státusalkotmány, valóságos országlási rendszer, mégpedig teokráciai országlási rendszer: nekem az előadottak szerint ezen állításnak ellent kell mondanom.

(...)

Mózes polgári s teokráciai törvényei, melyek természetük szerint csak Palesztinára és az áldozási kultuszra valának irányozva, a jeruzsálemi templom elromlása s a zsidó státusalkotmány elenyészte után, éppen ezen elromlás s elenyészés következtében eltöröltettek. Efféle rendelésekhez tartoznak: az áldozatok (a mostani zsidó istenszolgálatban semmi áldozat nem használtatik), a levitikai tisztulásróli ceremóniák, a papi adományok, az elengedés és jubileum éve, a menedékvárosok, a hadi, földmű vészi s kriminális rendelések, az örökjog és különféle más hasonló törvények, melyek Mózes polgári s teokráciai törvényhozását alakítják. Mindezen törvények, miken Mózes státusalkotmánya alapult, már ezelőtt tizennyolc századdal a régi rabbik vagy zsidó tanítók által, kik időjöket jobban értették, mint sok mostani rabbi, eltöröltettek; mind e törvények nyomtalanul múltak el, s a mostani zsidóság legnagyobb részénél egészen ismeretlenek: ki akarná tehát állítani, hogy Mózes politikai organizmusa mai napig is uralkodik a zsidók között? Miben állana azon organizmus, melynek orgánuma nincs? (...)

Tudom ugyan, hogy gyakran hivatkoznak a tiltott éltelekrőli rendelésekre, állítván, hogy e rendelések csupán Palesztina klímájára voltak irányozva, s mégis az európai zsidóságtól most is fenntartatnak. Arra nézve meg kell jegyeznem, hogy az ételekrőli rendeléseket a mostani zsidóság egy része is csak keleti klímával s a régi zsidó alkotmánnyal tartja összhangzóknak, s azért korunkban e rendeléseket eltöröltetteknek tekinti. A zsidóság más része pedig azt tartja, hogy a tiltott ételekrőli szabályok - mint erénygyakorlati (aszketikus) segédeszközül szolgáló megszorítások - a zsidókra általában hasznos befolyást gyakorolnak, hogy azokból származik a zsidók ismeretes mértékletessége, önmegtartóztatása, józansága; és ezért e vélemény követői időnkben is alávetik magokat ezen megszorításoknak. De akárhogy legyen e dolog, mindenesetre nem tagadhatni, hogy az ételekrőli törvények egészen s minden tekintetben ártatlanok, és hogy tökéletesen közömbös lehet a státusnak, ha vajon a zsidó eszik-e disznóhúst vagy sem? Vagy gondolná-e Ön, hogy p. o. Mendelssohn^[2] nem volna-e méltó a polgári jogra, mivel disznóhúst sohasem evett, s hogy az aljas pesti hajhász e jogra méltóbb, mivel sódart eszik? Mit a státus részben kívánhat, egyedül az lehet, hogy minden collisió esetében a polgári kötelesség - minden kivétel nélkül - teljesíttessék; és hogy az a zsidók részéről valóban történik, p. o. a katonáknál, eléggé tudva van. Valóban sem az ételekrőli korlátozások, sem a szombat nem akadályozza a zsidókat a polgári kötelességek teljesítésében. Mindazon országokban, hol emancipálva vannak, az emancipációra méltóknak mutatkoztak. (...)

Valóban féle, hogy most már kimerítém kegyed türelmét. De mégis bátorkodom kegyed synedrium-indítványa körüli igénytelen nézetemet kinyilatkoztatni. Arra nézve meg kell vallanom, hogy mi zsidók is a synedrium tartását buzgón kívánjuk; éspedig nem polgári - mivel e tekintetben a synedrium más országok tapasztalása és példája szerint nem szükséges -, hanem vallásbeli s általános műveltségi szempontból, mert mi reméljük, hogy egy synedrium által zsinagógáink, iskoláink s közönségi szerkezetünk egyformán s korszerű módon alakulnának át. Vannak ugyan köztünk - valamint általában minden emberi körben - olyanok, kik a tespedést szeretik, a haladást és korszerű reformot véteknek tartják, s kiknek elve: mindennek változatlanul a réginél maradni! És mivel én hibáinkat korántsem akarom titkolni, nyíltszívűleg meg kell vallanom, hogy a magyarországi rabbik nagyobb része - nem rosszakaratból, hanem csupán tudatlanságból - a tespedés iskolájához tartozik. Oly rabbik - ezt a "hitsorsosaik javát szívükön viselő zsidók” nem tagadják - oly rabbik, mondom, korunk szükségeit nem méltatják, s az ízetlen, magukat kiélt formák korszerű átalakulásának mind a zsinagógában, mind az iskolában, csupa műveltség hiányából, konokul ellenszegülnek. Ha tehát kormányunk synedrium megtartását parancsolni méltóztatnék - és a kormány parancsolatja nélkül a synedrium csupa lehetetlenség -, akkor hasznos, sőt múlhatatlan volna, hogy vallásbeli szerkezetünknél fogva nemcsak rabbik, hanem más művelt zsidó theológusok is a synedrium tanácskozásai határozataiban részesüljenek. De mivel alig remélhető, hogy a synedrium indítványa már most megvalósuland, mindenekelőtt kívánatos, hogy a magyar zsidóság saját költségére Semináriumot alapítson, hol a jövő rabbik korszerű módon neveltessenek, s nemcsak theológikai műveltséget érjenek el, hanem főképen a honi nyelvnek teljes birtokába is jöjjenek. Ezen rendszabás kétségkívül legszebb gyümölcsöt hozna, s ha kegyed ismeretes emberszeretete s hazafiságánál fogva megengedné, hogy a rabbi-seminárium alapítása végett becses lapjaiban aláírás nyittassék, bizonyára mi zsidók ezen jótéteményt buzgó hálával ismernők meg, és eképen a synedrium alapos módon készülne elő.

Ami pedig végtére a vegyes házasságokat illeti, eléggé tudva van a történetből, miképp azok nem a zsinagóga, hanem az egyház részéről tiltattak el. Várjuk el tehát, mit hartozand századunkban ezen ügy felett az egyház. Északamerikában a keresztények és zsidók közti házasságok nem nagyon ritkák, de véleményem szerint az emancipáció előtt, könnyen átlátható okokból, efféle házasságoknak alig lesz helyük; az emancipáció után pedig a zsidó papok a vegyes házasságokat korántsem akadályozandják.

Fogadja ön stb.

 

Kelt Nagykanizsán, máj. 23. 1844.

Lőw Leopold főrabbi.

---

Löw Lipót

Magyar rabbik nyilatkozata (Tervezet) 1847. június 22

Mi alulírt magyar rabbik, szent vallásunkkal összehangzólag, ezennel ünnepélyesen nyilatkoztatjuk:

1.  Minden felebaráti kötelességek, melyek szent irományainkban taníttatnak, nemcsak izraeliták, hanem egyenlőképpen minden nem izraelita iránt is szentül teljesítendők; mert mi minden embert, akármi vallást kövessen, valódi felebarátunknak tartunk.

2.  Magyarországot valóságos és egyedüli hazánknak elismervén, azon leszünk, hogy irántai szeretetet s nemzetiségeérti buzgalmat becsepegtessünk híveink szívébe.

3. A népmívelődés becsét méltányolván, minden lelkészi befolyásunkat arra fordítandjuk, hogy községünk kebelében jó és célszerű népiskolák alakuljanak.

4. Mindent, ami casuisticai munkáinkban a mondottakkal meg nem egyezik, elavultnak és érvénytelennek nyilatkoztatván, minden tőlünk kitelhető módon törekedendünk, hogy előadott elveink mind élő szó, mind írandó s általunk helybenhagyandó tankönyvek által terjesztessenek népünk között.

E javaslatok valósulása nyomán mindenki nyer. Nyer a kormány értelmes s mívelt alattvalókat; nyer a haza becsületes fiakat; nyert a nemzetiség lelkes s buzgó ápolókat; s nyerjük mi magunk lelkiismeretünk békéjét, istenünk tetszését s azon méltánylást, minélfogva a zsidókérdés nem lesz többé hasonló Penelope ruhájához, mely ma szövetik, hogy holnap fölbontassék!

Löw Lipót

 

Újabb kiadások:

Zeller Árpád, A magyar egyházpolitika, I: 1847-1871 (Budapest: Boruth E. könyvnyomdája, 1894), pp. 3-4

Venetianer Lajos, A zsidóság szervezete az európai államokban (Az Izr. Magyar Irodalmi Társulat kiadványai, 16) (Budapest, 1901), pp. 490-491

Venetianer Lajos, A magyar zsidóság története, különös tekintettel gazdasági és művelődési fejlődésére a XIX. században (1922; második, rövidített kiadás, Budapest: Könyvértékesítő Vállalat, 1986), pp. 156-157

Gonda László, A zsidóság Magyarországon, 1526-1945 (Budapest: Századvég Kiadó, 1992), p. 80

Strbik Andrea, Chorin Áron héber értekezései: a "testvér” és a "felebarát” a Davar be-itto című munkájában (Szakdolgozat, MS, Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem, 1996), p. 46