emlékezet

Molnár Andrea:

Rendhagyó elmélkedés a Tanakh biztonság-képéről

2022.02.02.

 

A biztonság mítosz. Nem létezik.”

(Helen Keller: The world I live in)[1]

 

„A biztonság olyan, mint a csillagok Kant egén: irányt mutatnak, de elérhetetlenek.”

(Hima Gabriella: A biztonság értéke és ára)[2]

 

De vajha szólalna meg maga az Isten, …akkor bíznál, mert volna reménységed,
és ha széttekintenél, biztonságban aludnál
.”

(Jób 11:18)

 

„Népem békesség hajlékában lakozik, biztonság sátraiban, gondtalan nyugalomban.”

Ézs 32:17-18)

 

I.  Tematikai előzménytörténet és alapvető kérdésfelvetések

 

A fenti négy idézetet szemlélve az első gondolat, mely megfogalmazódhat talán éppen az, hogy túl sok egy tudományosnak ható értekezés elején. E kritikai észrevétel könnyen kivédhető, ha figyelembe vesszük a két vagy három hiteles tanú bizonyságának tórai elvárását[3] egy adott ügyben, mely – ha nem is (vallás)jogi értelemben, s áttételesen – talán erre az esetre is minden különösebb aggály nélkül vonatkoztatható. Két külön világ, a profán és a transzcendens képviselőinek tanúságtételét rögzíti e néhány sor, ugyanarról a fogalomról, illetve létállapotról, mely gondolatokkal ráadásul érdekes ívet rajzolnak meg. Az első megjegyzés nemes egyszerűséggel elveti a biztonság látható szférában való puszta létezését, egyenesen a mitoszok közé száműzve azt, a második már csupán arról akar meggyőzni, hogy az emberi nemtől elérhetetlen távolságban van. A harmadik állítás az Örökkévaló reményt keltő beszédéhez, a transzcendens valósághoz kapcsolja annak létét, míg a sorban utolsó emberek sajátos csoportjára szűkíti le a biztonság elnyerésére „(ki)választottak” körét.

A másik dolog, ami szembetűnő e négy mondat-töredékben, hogy két alapvetően egymást kölcsönösen kizáró gondolatpár áll egymással szemben, melyek állításai egyszerre aligha lehetnek igazak, tehát kell, hogy legyen valamiféle oksági összefüggés, mely e felvetéseket fura csokorba szedve éppen jelen írás elé helyezi.

 

A paradox képzetek egymásutánisága egyetlen célt hivatott szolgálni: vizualizálni kívánja a Tanakhban (is) fellelhető biztonságfogalom kettősségét, a védelem/védettség két alapvető szférája – értekezésem tulajdonképpeni tárgya – között fennálló markáns különbséget, mely az eltérés radikalizmusa ellenére létező és meghatározó módon aktív kölcsönhatást mutat.

-------

 A biztonság iránti törekvés, e létkörülmény fenntartása vagy visszaszerzése, mint primer jellegű, többtényezős elvárás – legyen szó akár egyénekről, törzsi közösségekről, államokról, vagy éppen szövetségi rendszerekről – az emberi történelem teljes vonulatában nyomon követhető. Egy szociológiai témájú értekezés minderről így fogalmaz: „Ez a vágy nem napjainkban keletkezett, mint antropológiai szükséglet az emberiséggel egyidős,… minden korban fontos szerepet játszott, ezért annak tematizálása korán megjelent a civilizáció történetében.“[4] A sokezer év alattaz emberi faj természetes szinten folyamatosan ki volt/van téve politikai-gazdasági-kulturális-vallási és más egyéb sorsalakító tényezők közvetlen befolyásának, a biztonságos létezés helyett újabb és újabb bizonytalansági elemekkel nehezítve a mindennapokat. E tarthatatlannak ítélt állapot ellentételezésére a társadalmi fejlődés egy adott pontján megjelent az állam, Thomas Hobbes látása szerint a nemzetalkotó nép tagjai között létrejött társadalmi szerződésként, az önnön maga képviseletére kiválasztott személy hatalommal való felruházása végett.[5] A történelem egy újabb szakaszában kiformálódtak az egymással hol lazább kapcsolatra, hol szorosabb partneri viszonyra törekvő modern nemzetállamok, melyek a biztonságépítésben – elvileg – számíthattak a szövetségesi hűség kölcsönös és gyakorlati demonstrálására. A második világégést követően sorra bukkantak fel a biztonság szavatolásának óhajával a többállami – részint transz-atlanti, részint etnikai, az ENSZ esetében pedig szupranacionális jellegű – szerveződések, napjainkban pedig egyre erőteljesebb retorikával fogalmazódik meg az emberiséget összefogó "globális világfalu" elmélete,[6] mint a valaha megélt legtökéletesebb, többsíkú biztonság „écája“.

A biztonsági dilemmák beható tanulmányozása az írásbeliség megjelenését követően hosszú időn keresztül elsősorban a történetírás, majd a történelemtudomány, illetve a hadtudomány érdeklődési körébe illeszkedett, mai fogalmaink szerint elsődlegesen politikai, harcászati, határőrizeti vagy éppen járványelhárítási, közbiztonsági, vagyonvédelmi kérdésekre fektetve a hangsúlyt, anélkül, hogy maga a biztonság kifejezés kiemelt fontosságú tényezőként lett volna nevesítve. A XX. század első évei jelentettek drámai fordulópontot, amikor is számos tudományág művelői fordultak egyre növekvő érdeklődéssel ezen ősfogalom felé. Ennek hátterében erőteljes és széleskörű változásokat, egyúttal számos kockázati tényezőt generáló eseménysor húzódott meg, a cári rezsimet szétzúzó, majd a kommunizmus eszméjét exportáló – s a fogadó nemzetekben ideológiai-társadalmi erjedést kiváltó – oroszországi bolsevik forradalomtól a „nagy háború“ értelmetlen emberáldozatán át, a trianoni békediktátum hosszantartó történelmi-politikai-pszichikai hatásmechanizmusáig, hogy csupán néhány sors(de)formáló mozzanatot említsek.

A teljesség igénye nélkül kiragadva néhány kutatási területet a sok közül a szociológiapéldául az egyénnel, mint társadalomalkotó tényezővel összefüggésben kezdte el vizsgálni az addig jórészt ismeretlen kihívásokat, esetenként egyenesen „riskiertes Wesen-ként“ [7], azaz "kockázatnak kitett lényként" definiálva az embert. A közgazdaságtudomány is igyekezett a maga sajátos keretei között értelmezni a fogalmat, mégpedig mint "olyan események, fenyegetések és kockázatok hiányának állapotát ..., amelyek kárt, fájdalmat vagy szenvedést okoznának."[8] A filozófia alapvetően az emberi halandósággal összefüggő ontológiai jellegű összefüggésekre fektette a főhangsúlyt, egyes gondolkodók pedig – Heidegger, Sartre és Camus mortalitás elméletét a haláltudat szociológiai elemzésével kombinálva – később amellett kezdtek érvelni, hogy „az Isten bizonyosságát nélkülöző »human condition« feltételei között a biztonság a halálfélelemre adható önszuggesztív, utópikus válasz.[9] A múlt század utolsó harmadában – a megváltozott nemzetközi politikai klíma és az abból származó új külkapcsolati attitűd hozadékaként – megjelent a biztonsággal összefüggő kérdéseket immár a fókuszpontba helyező kutatási irány, mely egy NATO számára készült külügyi jelentés után a „biztonságpolitikai“ jelzőt kapta.[10] A viszonylag fiatal tudományág művelői – a klasszikusnak számító katonai és politikai biztonsági kockázatok feltárásán messze túlmenően – napjainkban az emberiséget átfogóan érintő gazdasági, környezetvédelmi, informatikai, etnikai és egyéb biztonsági kihívásokra is kénytelenek az optimálishoz legalábbis közelítő válaszokat adni.

Az elmúlt két évtized során a világunkban tapasztalható sokféle, gyorsan szaporodó és szerteágazó biztonsági kihívások megold(hatat)atlansága – az etnikai alapú lokális háborúk, a vallási indíttatású terrorcselekmények, a kezelhetetlen méreteket öltő migrációs folyamatok és társaik – új, szokatlan és a tematikai tradíciót kétségtelenül kikezdő kérdések felé kezdte terelgetni a vallástudományi/teológiai gondolkodást is: a Bibliának vajon van-e bármiféle mondanivalója az emberi nem biztonsági (patt)helyzeteit illetően? Foglalkozik-e ezzel egyáltalán? Mi a Tanakh biztonság-felfogásának lényege? Létezik-e ilyen valójában? Kezdhet-e ezzel bármit is a ma élő emberiség akár egyénileg, akár csoport szinten?

Az angolszász tudományos világ poetikus felvetéseket ab ovo elutasító tradícióját e kérdéshalmazzal kétség kívül negligálom, mégis egyetlen merésznek tűnő állításban szeretném hamarosan megragadni a választ, mint írásom fő tézisét. Ennek érdekében, továbbá a kellő tematikai és módszertani alapvetés végett először is szükségesnek vélem egy sor, értekezésem célját és mondanivalóját alapjaiban meghatározó körülmény, fogalom és elv tisztázását.

 

II.  A témaválasztás körülményei és a módszertan jellegzetességei

A biztonság sajátos nézőpontból való vizsgálatához a korábban említett külső körülmények táplálta „kutatási inger“ mellett az a szándék vezetett, hogy – mellőzve a túlzott intellektuális és tudományos óvatosságot – kilépjek a vallástudomány eddig megszokott keretei közül és egy attól (látszólag) teljesen és egyértelműen (rendszer)idegen tudományterület „profiljába“ tartozó problematikát vizsgáljak a Tanakh-ban olvasható történeti jellegű passzusok, bölcseleti, illetve profetikus könyvek alapján. Ez a cél, úgy vélem, minden váratlansága és meghökkentő volta ellenére sem idegen a posztmodern tudományosság elvárásaitól lévén, hogy annak egyik fő mozgatórugója napjainkban az interdiszciplinaritás. Értekezésem mindezzel együtt meghatározó módon teológiai jellegű, annak a körülménynek a feltétlen tiszteletben tartása mellett, hogy a zsidó vallástudomány művelői e kifejezést nem vagy csak igen ritkán vonatkoztatják önmagukra, esetenként annak létét is vitathatónak tekintik.

Első látásra talán kissé valóban bizarrnak hat(hat) e két tudományág „összefésülésére“ való igyekezet, hiszen a biztonságpolitikai kutatás, vagyis a nemzeti és/vagy nemzetközi politikai-kormányzati vezetés mögött meghúzódó háttérstáb politikai-diplomáciai-katonai manőverezésének tudománya, valamint a teológia, vagyis az Örökkévaló személyére (Theosz) és a kinyilatkoztatásra (Logosz) irányuló vizsgálódás tárgya, metodológiája, célja elvben nehezen szinkronizálható.

A tematika felől közelítve, s a kezdeti képletes fejcsóválás után áttekintve a vonatkozó bibliai szöveghelyeket, a szkepticmus érzékelhetően erejét veszti. Számtalan utalás található ugyanis arra vonatkozóan, hogy a Biblia szereplői rendre szembetalálják magukat a létfeltételeiket különféle formában negatívan befolyásoló külső hatásokkal, biztonsági kihívásokkal, melyekre bizonyos körülmények között egy isteni szándék szerinti védelmi „forgatókönyv“ szolgál megoldásként. Legyen szó akár egy ellenséges hatalom katonai erővel való visszaveréséről, a kifosztott királyi kincstár rekonstrukciójáról, avagy a nemzeti keretek helyreállításáról, melyek modern szóval élve a katonai, gazdasági és politikai biztonság kiemelt területei, a szentírásbeli események sorozata sajátos összefüggésről tanúskodik: haSém által egy adott személy (pl. Jákob), közösségi vezető (pl. Debora) vagy embercsoport (pl. Izrael) számára felajánlott szövetség elfogadása és megtartása, mint spirituális biztonsági aktus vezet a természetes biztonság létrejöttéhez, helyreállításához és fennmaradásához egyaránt. A két tudományterület módszertanának együttes alkalmazása sem okozhat tudományos káoszt a vizsgált téma kibontásakor, hiszen a párhuzamosság elvét követve, a képletes „teoretikus összeillesztés“ jól végrehajtható: a biztonságpolitikai kutatás metodológiáját a kockázati tényezők és kihívások többoldalú – történelmi adalékokat, meghatározó társadalmi, külkapcsolati és más összefüggéseket, az egyéni és/vagy csoportérdekeket, a célorintációt is szem előtt tartó – elemzése adja, mely a Tanakh tartalmi adottságai okán főként a katonai, politikai, gazdasági, illetve egyfajta „ős-titkoszolgálati“ tevékenységhez kapcsolódó helyzetekre alkalmazható, így a szentírási szövegek ebből az aspektusból hiteles „munkaanyagként“ jöhetnek számításba. Jóllehet a két igen eltérő kutatási cél – a (nemzet)biztonság érdekében használt védelmi képességek összegzése és a bibliai szövegek írásmagyarázat révén való mélyebb megértése – teszi leginkább idegenszerűvé e tudományos szférák egymáshoz való viszonyát, úgy vélem, hogy a biztonság-dilemma mindkét esetben kimutatható és nyilvánvaló fontossága felülírja a téma együttes kezelésével szemben támasztott esetleges további kételyeket.

A kutatási irány meghatározásában – kettős tudományos elkötelezettségem, mint szubjektív ösztönző erő mellett – az első komoly inspiráció Varga Attila „Biblia és biztonságpolitika“ című művének köszönhető. A maga nemében unikumnak számító, ugyanakkor teológiai szempontból kétség kívül vitatható állításokat is megfogalmazó tanulmányban a szerző az újszövetségi üdvtervet „a mennyei biztonságpolitikai menedzsment által megfogalmazott stratégiaként“[11] értelmezi, s azt a nemzetközi kapcsolatok rendszeréből ismert biztonságpolitikai szcenárió természetfeletti társaként ragadja meg. Alapkoncepciójának bizonyos fokú megőrzése mellett, gondolatmenetétől és érvelésétől ugyanakkor jelentősen eltérve, írásomban nem áll szándékomban az újszövetségi versek kizárólagosságából kiindulni, sőt: szemlélődésem fókuszában kizárólag a Tanakh áll, a maga páratlanul gazdag történelmi és spirituális mondandójával.

 

III. Szakirodalmi forrástörténet és a fő gondolati irányok

A kitűzött kutatási cél megvalósítását hármas körülmény befolyásolja: egyrészt viszonylag csekély számban áll rendelkezésre e sajátos összefüggéseket mélységében tárgyaló szakirodalom, másfelől az eddig megismert művek jó része nem a tudományosság oldaláról közelít a témához, sokkal inkább egyes vallásfelekezeti nézőpontra építkezve, zsurnalisztikai vagy prédikációs igénnyel és nyelvi fordulatokkal, harmadsorban ezen művek túlnyomórészt keresztény hátterű szerzőktől származnak, s a Tanakh vonatkozó verseit nem, vagy csak elnagyoltan, s azt is erősen vallásfelekezeti nézőpontból magyarázzák. Bizonyos értelemben kénytelen vagyok magamra vonatkoztatni Savvas Agouridis teológus professzor disszertációkkal kapcsolatos gondolatát, aki nem kevesebbet állít, mint hogy ezen írásművek megalkotása rendszerint „nem új dolgok kikutatásának és felfedezésének szándékával veszi kezdetét, hanem azzal a céllal, hogy igazolásul szolgáljon egyes elterjedt nézetek számára.”[12] Esetemben alighanem mindezek pandantjáról van szó, hiszen írásom felfedező lelkületből született, ahogy a tarzuszi Pál levelében olvasható: „a szellem újságában“.[13]

A hivatkozásként felhasználható, eddig megismert forrásművek gyér száma ellenére sikerült néhány továbbgondolásra serkentő, jóllehet a témához csak érintőlegesen köthető szöveget áttekintenem. Annalena Groppe német béke-alternatíva kutató sajátos összefüggéseket tárgyaló tanulmányában például – Knoblauch elméletéből kiindulva[14] – a vallásosság és spiritualitás összehasonlító elemzésére vállalkozott az izraeli-palesztin szembenállás megoldási lehetőségeinek feltárása céljából. Végkövetkeztetésében egy – kutatási témám szempontjából releváns – megjegyzés szerepel: “amennyiben a vallás alanyai megtervezik szellemi tevékenységeiket, és maguk döntenek arról, ezek békéhez, emancipációhoz és egyenlő jogokhoz vezetnek, inkább mint erőszakhoz és diszkriminációhoz.”[15]

A gondolatsor több elemét vitathatónak tartom ugyan, ezzel együtt a spirituális élet szabad gyakorlásának elvét el tudom fogadni, mint amely a szellemi biztonság egyik Biblián kívüli fő garanciája, s melynek nyomai a Tanakhban is fellelhetőek. Azzal is egyet tudok érteni, hogy bizonyos – a tolerancia, a béke-állapot megvalósítására ténylegesen törekvő – vallások szabad gyakorlása elindíthat pozitív folyamatokat két egymással ellentétben lévő vagy éppen ellenséges csoport viszonyában, mivel azonban mindez feltételezi az érintett felek egyidejű készségét, az iraeli-palesztin szembenállás megoldási alternatívájaként e felvetés éppen nem adekvát. Amit az idézet kapcsán leginkább fontosnak tartok megjegyezni az a vallás(osság) és a spiritualitás közötti alapvető különbség, melynek hiányában nehezen érthető, hogy vajon mit is takar a Tanakh biztonságszemléletének duális jellege. Az előbbi esetében – a történelmi-vallástörténeti tapasztalatok alapján – a vallásgyakorló személy vagy csoport bizonyos előre meghatározott jellegű (jó)cselekedetek révén iparkodik elérni-kiérdemelni az általa tisztelt természetfeletti lény jóndulatát, támogatását, míg utóbbi esetben nem valamilyen tett, hanem egy bizonyos fajta, kívülről (jobban mondva fentről) kezdeményezett szellemi kötődés kapcsolja be az arra törekvőt a transzcendens világba, mely azután cselekedetei révén válik nyilvánvalóvá. A bibliai szöveghelyek azt mutatják be, hogy ezt a szellemi síkon történő összefonódást több szentírásbeli szereplő esetében az Örökkévaló által kezdeményezett szövetségesi viszony elfogadása és megélése-megtartása hozta létre, melynek toposza kétségkívül „a hit atyja“, Ábrahám.

A Tanakh által (is) inspirált keresztény szerzők közül Richard W. Kropf amerikai teológus egyik munkájában[16] a hit és a biztonság összefüggéseit elemzi, mégpedig Viktor Frankl pszicho-dinamikájának[17], Avery Dulles[18] hit-elemzésének és James Fowler hit-fázis kutatásának[19] összeolvasása alapján. Az értekezés két fő kérdésre keresi a választ: lehet-e a hit célja a biztonság keresése, illetve milyen értéket képvisel a hittel összefüggő kockázatvállalás? (értsd a hitbéli meggyőződésért vállalt konfliktusok felvállalása, akár egészen a mártírrá válásig) A két felvetésre a szerző egyetlen tömör gondolatban reagál, miszerint a válaszok meghatározzák a hit minőségét: „az egyik esetben az elcsépelt és korlátozott lesz, míg a másikban virágzik és növekszik.[20] Amennyiben jól értelmezem mindezt, bizonyos hitelvek külső kényszer hatására történő megvallása (lásd egyebek mellett az inkvizíció vagy legújabban egyes radikális vallási csoportok gyakorlatát) egy szorongatott helyzetből való sikeres megmenekedés – a biztonságba (való vissza)kerülés – céljával, legjobb esetben is csupán „középszerűnek“ minősített hitet eredményez, a személyes meggyőződés melletti végsőkig tartó kiállás ezzel szemben további fejlődésre alkalmas meggyőződést hoz létre.

Anélkül, hogy bármit is hozzátennék e két élethelyzetet élesen szembeállító érveléshez, említésre méltónak tartom, hogy a Tanakh az utóbbira vonatkozóan több utalást is tartalmaz, egyebek mellett a József és Dávid kedvező sorsfordulatát bemutató leírásokban. A hitelvek kényszerítő erő hatásának betudható megváltoztatása, s helyette egy idegen meggyőződés elfogadása a szabadulás reményében sokkal inkább a későbbi korszakok magatartásmodellje, s mint ilyen, kívül esik a tanulmányozni kívánt kontextuson. Ezzel együtt figyelmet érdemel a Baál-kultusz államhatalmi eszközökkel való meghonosítása Akháb izraeli uralkodó országlása idején szemben – pontosabban keveredve – a tórai tradícióval, mely komoly spirituális meghasonlást generált Izrael népe számára. A hit és a biztonság összefüggései mellett tudományos szempontból nem egyszerű érvelni, hiszen előbbi egy olyan dimenziója az emberi létezésnek, mely jellegénél fogva – tapasztalati úton nem alátámasztható, szubjektív tényezőként – módszertanilag nem megragadható. Ezzel együtt érdekes megfigyelni, hogy a Szentírás több helyen egybekapcsolja a hitet (pl. az isteni ígéretek megvalósulására vagy a természetfeletti beavatkozásból származó szabadulásra vonatkozó meggyőződést) a különböző jellegű kedvező biztonsági események bekövetkezésével, mint ahogy az egyebek mellett a pátriárkák életében (pl. Izsák születése, illetve majdnem-féláldozása) vagy Izrael nemzetének sorsfordulatai kapcsán (pl. Józsué honfoglaló harcai) nyomon követhető.

A Henry Spence-Jones nevéhez fűződő homiletikai Biblia-magyarázat gyűjtemény, a „The Pulpit Commentary“ a saját személyiségének törékenységéből, testi-lelki sebezhetőségéből adódó belső instabilitásban látja az igazi spirituális biztonsági kockázati tényezőt az ember számára, melyet „enyészetnek kitett anyagból felépített házhoz“ hasonlít.[21] E „humán építményt“ ráadásul külső veszélyforrásoknak (pl. olyan negatív hatások, mint az üldöztetés) is kitett valóságként értelmezi, mellyel szemben a védekezés két lehetséges módozataként a hitet és a Messiással való közösséget jelöli meg.[22] A emberi lény sokszorosan sebezhető mivoltára, a tőle független behatásokra több-ezernyi év történései éppen elegendő bizonyitékkal szolgálnak, s a hit kérdését is érintettem röviden, éppen így a természetes és a szellemi biztonság szempontjából egyaránt meghatározó Messiás-gondolatnál is szükséges kissé elidőzni. A Misné Torá egy szakasza a messiási aranykor biztonsági állapotát úgy ábrázolja, mint amikor „nem lesz sem éhínség, se háború, sem irigység se vetélkedés, hiszen nagy lesz a jólét… A világnak más dolga nem lesz, mint az Örökkévaló megismerésével … való foglalatosság.” [23] E leírás nyomán a totál-biztonság (katonai, gazdasági, szociális, politikai…és spirituális) képe tárul elénk, mely több prófétai írásban – egyebek mellett Ézsaiás és Ezékiel szövegeiben[24] – is megjelenik. A kommentár szavait, s a kutatási témát egyként szem előtt tartva a kérdés csupán az, hogy a Tanakh történeti könyvei, az Írások és a prófétai szövegek alapján vajon igazolható-e a feltételezett közösségből származó biztonság realitása, amint arra Spence-Jones kommentárja utal? Úgy vélem, hogy erre a kérdésre aligha adható más válasz, mint az igenlő, melyet bizonyos – az esetek többségében többezer éves – profétai előrejelzések modernkori realitása igazol, elsősorban is magának az „ősújországnak“ a létezése mentén.

Robert Eisen a humán biztonság és a zsidó fiozófia egymáshoz való viszonyával foglalkozó írásában figyelemreméltó állítást fogalmaz meg, mely szerint a rabbinikus irodalom nem sok biztonsággal összefüggő utalást tartalmaz. Mindezt azzal a körülménnyel magyarázza, hogy „e fogalom (ti. a biztonság)erősen kötődik a politika, s elsősorban a szuverenitás világához, melyet Izrael több ezer éven át kénytelen volt különféle idegen hatalomnak kiszolgáltatva nélkülözni, márpedig szent szövegeik nagy része éppen akkor íródott, amikor nem rendelkeztek politikai önállósággal.”[25] Azzal együtt, hogy elfogadom az idézetben szereplő érvelést, kénytelen vagyok vitatkozni azzal az állítással, miszerint a posztbiblikus zsidó szöveghagyomány szegény lenne a biztonság kérdését taglaló írásokban. Jómagam eddig több, mint kétszáz olyan szöveghelyet találtam, ahol Izrael nagy tisztelettel övezett gondolkodói a legkülönfélébb aspektusokból tárgyalják a biztonság őket foglalkoztató ismérveit. (pl. Misna Szanhedrin 10:1-a parancsolatok megtartása és a biztonság összefüggéseiről, Misna Peá 8:9-az Örökkévaló, mint maga a biztonság, hivatkozással a zsoltárok felfogására).

A szerző egyébként egy helyen maga is hozzáfűzi a leírtakhoz, hogy a judaizmusnak alapjában véve azért van mondanivalója az emberi biztonságról, melynek magyarázata szerinte a vallási hagyományok jellegéből vezethető le: „A zsidó vallás jellegzetessége az a meggyőződés, hogy mind materiális, mind fizikai vonatkozásban bírni fogja az Örökkévaló támogatásának teljességét az Ő parancsolatainak való megfelelés függvényében. A Tóra központi témája az Örökkévaló és Izrael közötti szövetség, melynek egyik fő motívuma Isten törvényeinek szigorú betartása, nem csupán liturgikus vonatkozásban, de egy igazságos civil társadalom felépítése formájában is, amely lehetővé teszi a zsidóság számára, hogy nemzetként és egyénként egyaránt virágozzon. A biztonság tehát központi szerepet játszik Isten Izraellel kapcsolatos tervében.”[26] A zsidóság Ábrahám személyéig, az ősatya bizodalmáig, a neki és leszármazottainak adott ígéretekig visszanyúló fenti zsidó eszmetörténeti összegzés egyetlen gondolatát szeretném kiemelni, mégpedig éppen az utolsót: az Izraelre vonatkozó „biztonsági projekt“ kiemelt fontosságát, mely a Messiás-eszme egyfajta gondolati párjaként értelmezek, mindenekelőtt a prófétai biztonság-képpel összefüggésben.

Az amerikai hadsereg egyik nemzetbiztonsági stratégájának könyve[27] a biztonságpolitikai kutatást és a szentírási szövegállományt ténylegesen összekapcsoló írásműként azért különleges, mert analógiaként szolgál egy konkrét bibliai jelenséghez. A tanulmány az Egyesült Államok nemzetbiztonságát közvetlenül érintő hét kérdést tárgyal (titkosszolgálati műveletek, védelmi tárca, terrorizmus, nők a közvetlen harci műveletekben, fegyverek általi elrettentés, határok-nyelv-kultúra, nemzetbiztonsági stratégia), s ezeket „ebenezernek“[28], azaz „segítség-köveknek“ nevezi. A kifejezés az ismert bibliai történetre utal, mely szerint Samuel próféta Izrael filiszteusok feletti győzelmét követően emlékkövet állított fel Mispa és Sén között arra való emlékeztetőül, hogy e diadal természetfeletti beavatkozás révén vált valóra.[29] A szerző szerint az alapító atyák által Izrael mintájára az Örökkévalóval létesített és deklarált szövetségesi viszonya az Egyesült Államok létrejötte óta – egészen az elmúlt időkig – garancia volt a nemzet bizttonságának minden területén a kedvező fordulatok számára. A szekularizálódott és a neoliberalizmus szelétől erősen hajtott modern amerikai társadalom meghatározó hányada azonban – David Leach érvelése szerint – ma már nem kér az elődök által megfogalmazott spirituális elkötelezettségből, mely a nemzet belső életében komoly biztonsági defektusokat generált, miközben a kormányzati szinten is érvényesülő „korszellem“ kedvezőtlen fejleményeket indított el a külkapcsolatokban. Mindezekre tekintettel úgy véli, hogy „az Egyesült Államoknak alapkőre van szüksége, amelyre támaszkodhat, s ez a kő nem lehet más, mint az, amelyet az ősatyák, a ‚segítség köveként‘ népük földjére felállítottak.“[30] A mindenkori amerikai nemzetbiztonsági helyzet és a nemzeti spirituális kötődés egymáshoz való viszonya azért érdemel figyelmet, mivel „rokonjelenségként“ értelmezhető a kettéosztott királyság, azaz Izrael és Júda természetes és szellemi állapotának alakulásával egybevetve.

Végezetül a zsidó vallástudomány, illetve konkrétabban a vallásgyakorlás felől vizsgálva a biztonság szellemi aspektusát, Aaron L. Raskin brooklyn-i orthodox rabbi egyik előadásában[31] elhangzottakra szeretnék röviden utalni, melyben egy különleges – a zsidóság hitéletében fontos szerepet játszó – tárgyról „spirituális biztonságukat meghatározó elemként“ emlékezik meg. A mezuza ilyen értelmezése nyilván nem idegen a hagyományt ismerő zsidó felfogás számára közvetlenül az imához, mint meghatározó szellemi tevékenységhez kötődő objektumról lévén szó. Ha megvizsgáljuk a transzcendens biztonság belső tartalmát, mely a Tanakh egyik fő mondanivalójaként az Örökkévaló és az ember közösségét feltételezi, egyúttal ehhez konkrét keretet is ad, mégpedig éppen az imát, akkor e fenti állítás még inkább megalapozottnak tűnik. A szellemi védelem szempontjából a Tanakh emellett számos meghatározó tárgyról, szokásról tesz említést Izrael szellemi biztonsági körülményei kapcsán, melyekre vonatkozóan – jóllehet ez így nevesítve nem szerepel a biblikus szövegekben – a „spirituális biztonsági tényező“ gyűjtőfogalmat találtam a legplasztikusabbnak.

 

IV. Néhány további specifikum és a kétpólusú biztonság

Az írásomat bevezető feltűnően nagyszámú citátum – egy XX. század első felében alkotó írónő meglátása, egy kortárs szociológus véleménye, egy Jóbnak szóló baráti tanács és a több ezer éves prófétai beszéd – a címben szereplő burkolt felvetést kezdi el kibontani. Eszerint a feltűnő diverzitást mutató biztonság belső lényegének megragadása két egymástól teljesen különböző, mégis párhuzamba állítható valóság irányából lehetséges. Az érintkezési felület maga a Szentírás, mint egyetlen olyan forrásmű, mely az emberiség, illetve leszűkítve Izrael népének kétféle biztonsági állapotát együttesen írja le, mégpedig egy különleges történeti ív révén, egyszerre érintve több idősíkot. Amint arra korábban már több előzetes utalás történt, a vonatkozó bibliai szöveghelyek összeolvasása alapján – szubsztanciájukat tekintve egymástól alapvető eltérést mutató – két biztonság-forma különíthető el, melyek egyike profán (vagy másként természetes, világi vagy vulgáris), annak párja pedig traszcendens (természetfeletti, szellemi vagy spirituális) természetű. Jellegzetességük, hogy míg az előbbi az ember empirikus megtapasztalásának szférájába illeszthető, addig utóbbi ezen túlmutató, ugyanakkor attól mégsem teljesen idegen realitás: gyökere a látható világban van ugyan, mégis egyfajta „forró drótot“ képez a téren és időn kívüli világgal, s a Messiás remélt földi országlását követő „olám hábá“-val éri el a theloszát. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a szentírási versek a szellemi biztonság végső állapotaként az örök élet valóságát jelölik meg, melyre egy talmudi szöveghely is utal: „És akkor egy isteni hang szólalt meg és ezt mondta: boldog vagy Akiva rabbi, mivel az eljövendő világban részed már az örök életben van.“[32]

A természetes biztonság konkrét tartalmi elemekkel való feltöltését megnehezíti az a tény, hogy tudományos szempontból ténylegesen a mai napig nem született konszenzus egy univerzális, minden korra érvényes értelmezést illetően. Ennek oka elsősorban az, hogy az egyének és a közösségek külső életfeltételei az egymást követő történelmi korszakokban jelentős mértékben módosultak, s így a védelmet szolgáló eszközök ehhez idomulva ugyancsak folyamatos változáson mentek át, permanensen serkentgetve a biztonságra vonatkozó újrafogalmazási kedvet. A biztonságfogalom értelmezése ráadásul sajátos „evolúció” alanya volt a történelem hajnalától a modernitás koráig. Egy XIX. századi megközelítés például még úgy látta, hogy a biztonság „erélyes hatalom, véderő, mentő eszköz, szer vagy intézmény, amely valakit vagy valamit a gonosztól, veszélytől, kártól megőriz, távol tart vagy, amely azt eltávolítja valakitől vagy valamitől,”[33] azaz egy külső ráhatással hozta összefüggésbe. E meglátás még nem teljesen idegen a bibliai látásmódtól, amennyiben az „erélyes hatalom” gyakorlóját a transzcendens valósághoz kapcsoljuk. Napjaink modern politikatudománya azonban igyekszik mindezt felülírni, amikor a XXI. század biztonságfogalmát „a veszély és fenyegetés hiányaként”, illetve „az azok elhárítására irányuló képességként,”[34] azaz egyfajta állapotként, vagy sokkal inkább az emberi erőfeszítések eredményeként írja le, egyértelműen kizárva belőle a természetfelettit.

A biztonságértelmezés körüli időleges zavarokat és polémiákat igyekezett enyhíteni Virányi Gergely tanulmánya, aki nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy csokorba szedje a társadalomtudományi-és közéletben jelenleg fellelhető meghatározásokat. Ennek alapján egy igencsak szerteágazó, a kérdést még tovább bonyolító kép rajzolódik ki, melybe ehelyütt csak villanásnyi betekintésre van mód. A gyűjtemény szerint az Új Magyar Lexikon külpolitikai állapotként, míg a Nemzetbiztonsági Szemle a veszélyek tudatosan elfogadott szint alatti értékeként fogalmazza meg a biztonságot. Pirinyi Sándor az emberhez méltó élethez való jog érvényesítésének követelményét látja benne, eközben Sallai János és Ritecz György olyan háborúmentes állapotként írja le, ahol a nemzet számára a békés alkotó munka társadalmi, szellemi és anyagi fejlődése megvalósulhat. John Locke meggyőződése, hogy a biztonság egyfajta ellenszolgáltatás, melyet az állam nyújt polgárai számára, Teke András olvasatában viszont egy sajátos termék.[35] A kérdés összetettsége okán jómagam is csupán egy gondolatkísérlettel próbálkozom, amikor azt állítom, hogy a profán biztonság az egyén, a társadalom vagy államalkotó nemzetek adott csoportjának kedvező állapota egy konkrét történelmi-társadalmi szituációban és biztonsági környezetben, ahol e szereplők rendelkeznek az adott körülmények fenntartását szavatolni képes eszközökkel, az ideális állapotban zavart keltő külső tényezők, erők, helyzetek eliminálásának módozataival. A természetes biztonsággal kapcsolatos viszonylag hosszú elemzést azért tartottam fontosnak ebben a részben elhelyezni, mert annak lényeges elemeire a tanulmány vonatkozó fő fejezetében evidenciaként fogok utalni.

 A spirituális biztonság értelmezési tartománya legalább annyira gazdag és sokrétű, mint az természetes párja esetében látható, s melyet e fogalomhoz, illetve tágabb összefüggéseihez kapcsolódó héber kifejezések sokrétegű tartalma világít meg a legérzékelhetőbben.

 

V. A biztonság sajátos kifejezésállománya a Tanakh vonatkozó passzusai alapján

Egy írásmű szókészletét nem lehet tanulmányozni anélkül, hogy figyelembe ne vennénk az írói szándékot. Főleg azt kell néznünk, hogy a) mit, b) miért és c) kinek ír az író.“[36] A héber Biblia, mint teljesen egyedi írásmű esetében e szövegállománnyal szembeni elvárás   éppen a páratlanság okán – költői kérdések újabb garmadáját veti fel: ki tekinthető valójában szerzőnek?

Mi az, ami tartalmilag meghatározója e sajátos szövegnek? Milyen cél, motiváció, hatás formálta a mondandót? S végül, milyen közönséget akart megszólítani szavaival az írás(ok) alkotója?

 

Ahhoz, hogy eljuthassunk a szerzői szándékhoz, először tisztázni szükséges magának az írónak a kilétét, melyről a tradícionális zsidó, illetve keresztény felfogás, valamint a modern tudományosság egymástól eltérően, más-más hangsúlyok mentén vélekedik. Míg előbbiek a Szentírást „felülről“ inspirált, örök szövegként fogják fel, s ahhoz mindennapi életvezetésükben ennek megfelelően viszonyulnak, addig utóbbi különböző időben és térben munkálkodó redaktorokhoz kapcsolja a szövegek keletkezését, az inspiráltságra mintegy semleges tényezőként, míg az ember által létrehozott „hozzáadott értékre“ dominánsabb elemként tekintve. A továbbiakban immár a tudományos érdeklődés mezsgyéjén továbbhaladva arra kell választ találni, hogy a biblikus szövegekben mi lehet az a közös belső tartalom, mely az adott rendben egymáshoz fűzött kaputokat minden stiláris és egyéb különbözőségük ellenére egységbe rendezi. Úgy gondolom, hogy ez nem más, mint az élet üzenete, mely szorosan kapcsolódik az alaptémához, azaz a kétpólusú biztonság kérdésköréhez. A szerzői szándék mögött ez jelentheti az alapmotivációt, melyről Mózes szavai is árulkodnak: „Lám elődbe adtam ma neked az életet és a jót, …válaszd azért az életet, hogy élhess.“[37] A bibliai szövegek által megszólítottak körét illetően, úgy gondolom, alighanem Izrael népét illeti az abszolut elsőbbség, jóllehet a mondanivaló univerzális jellege sem vitatható el egyetlen ember esetében sem. A fenti kérdésekre adott – megkérdőjelezhető, mégis érzésem szerint helytálló – válaszom a következőkben összegezhető: a Biblia keletkezésének célja, hogy teljes terjedelmében, a maga változatos stílusvilágával és sokolvasatú mondandójával minden abban elmélyülő olvasó számára útmutatást adjon, hogy miként juthat a biológiai létezésen túli spirituális létet is magában foglaló élet teljességének birtokába.

Rátérve a biztonság témájához kapcsolódó, a szentírási szövegekben fellelhető kifejezésekre szeretném megjegyezni, hogy a Tanakh biztonság-képének megrajzolásához eddig összességében háromszázhét olyan szövegtöredéket, alapszót és szóösszetételt fedeztem fel, amely valamilyen formában köthető a kutatási téma egészéhez, s melyeket etimológiai szempontból, egyúttal az eredeti héber szövegkörnyezettel egybevetve is tanulmányoztam. A Tanakhot olvasva az látható, hogy már az első lapok egyikén, azaz „kezdetben”[38] történik – jóllehet közvetett – említés a kutatás alapját adó fogalomról. Az Édenkert védelmezésére vonatkozó isteni parancsolatban az őriz kifejezés szerepel, melynek héber megfelelője a samar arra utal, hogy már az édeni állapotok között is szükség volt valamely külső veszélyforrástól óvni az ember lét- és szellemi biztonságát, hiszen egyébről ekkor még aligha beszélhetünk. A szövegkörnyezetből az is kitűnik, hogy az első „adam”, Istennek ez a törékeny "ikonja" az Alkotóval fennálló személyes közösség keretében jutott védelmi feladatához. A Szentíráson belül a biztonságra használt héber alapszó a batáh, melyet először a Bírák könyve említ, illetve „rokona“ a mibetah, amely – hapax legomenonként – tartalmilag magába zárja a bizalom, illetve a biztos reménység fogalmát is. A salév szó alapjelentése mellett melléknévként nyugalmas, gondtalan, békés állapotra utal. A Károli által biztonságként fordított nácár szó az eredetiben őriz, felügyel, megvéd, elrejt, megtart (szövetséget), szemmel tart értelemben használatos.

Vizsgálódásaimat a magyar nyelv szinonima készletében folytatva arra az eredményre jutottam, hogy a biztonsághoz további olyan szavak kapcsolhatóak, mint a védelem, az oltalom, a megtartás, illetve a megőrzés, s annak egyéb igei és főnévi variánsai, illetve az archaikus biztosság kifejezés. A védelem szó csupán az ószövetségi könyvek egyikében, nevezetesen a zsoltárok között fordul elő, héber megfelelője az erődítmény, menedék, megerősített hely jelentésű maóz, mely Isten személyét, a jelenlétében való tartózkodást a tökéletes biztonság állapotával azonosítva. A véd/védelmez szónak féltucatnyi rokonértelmű szó felel meg a héberben, ezek egyike a jásá, mely alapjelentésén túl a megszababadít, támogat, győzedelmeskedik, biztonságban van értelmet is magába rejti. A náhál ige a gondoskodik, őriz, előre halad, vezet jelentéseket is lefedi, a kizárólag a Jób könyvében feltűnő jekah védelemre vonatkozó jelentésével együtt ítél, vitatkozik, dönt, érvel, perel tartalmat is hordoz.

E kifejezés körhöz két különleges szó kapcsolódik: a magyarra védencként átültetett cápán ige, melynek eredeti jelentése elrejt, megközelíthetetlenné tesz, őriz, illetve a védővárként fordított mecúdáh, melynek alaptartalmát az erőd, hegytető, zsákmány, illetve (vadász)háló szavak adják. Az oltalom szó érdekessége, hogy a magyar szövegben kizárólag Ézsaiás könyvében jelenik meg, mint az eredeti héber textus menedék, védelem alapjelentésű mahaseh, illetve a rejtek, takaró, védelem tartalmú siterah szavak megfelelője. Az oltalmaz igét a héber eredeti egymással rokonságban lévő kifejezések páratlan gazdagságával tárja fel. Az egyedüli előfordulású nácal sokjelentésű szóként a kiragad, megment, közbelép, megszabadít értelmet is átfogja, míg a jása ige a kiszabadít, segít, támogat, győzelmet ad, győzedelmeskedik jelentéseket fogja össze. A házaq ötvözi az alapjelentést a megerősít, kitart valaki mellett, felépül (betegségből), ellenállónak lenni (a szívre vonatkoztatva) tartalmakkal, ugyanakkor a ságab összefonja a fölemel, magasban lenni, oltalomba helyezni, fölmagasztaltatni jelentéseket.

A pádáh egybefűzi a megvált, felszabadít, megment tartalmakat, a gánan pedig a váltságdíjat fizet, kivált, megőriz kifejezéseket.

Az oltalmazó kifejezés különleges abban az értelemben, hogy egyedül Ezékiel próféta könyvében bukkanhatunk rá, s melynek héber megfelelője a befed, megvéd, elrejtőzik, betakar, felfegyverez jelentésű sákak ige. A megtartás kifejezésre használt rokonszavak a héber eredeti textusban az önmagában érdekes jesuah, mely alapvetően megmenekülést, szabadulást, győzelmet, segítséget, biztonságot jelent, s annak párja a tesúah, mely szabadítás, megmenekülés jelentéstartalommal bír. A megtart ige eredeti óhéber megfelelője a hajah, melynek alaptartalma a megőriz, táplál, életben tart, megelevenít ezt egészíti ki a Tanakh könyveiben a befed, beborít, elrejt jelentésű áház, és az erősen tart, megtámaszt értelmű támak. A megtartó szó helyén a héberben a szabadítás, jólét, biztonság tartalmú korábban már említett jesuah áll. Az őrzés/őrizés/megőrzés/őrizetszavaknak a bibliai héberben több variánsa is akad, ilyen az őrködés, biztonságos hely jelentésű misemeret, ennek őrség, őrhely tartalmú párja a mismar, valamint a gondoskodást, gondviselést, őrködést kifejező pequddáh. Az őriz/megőriz igék óhéber megfelelői a korábban már említett alapszó, a sámar mellett a legeltet, pásztorol, kormányoz, ellát, társul szegődik tartalmú rá'áh, az ébernek lenni, virrasztani, lesben állni, vigyázni jelentésű sáqad, és a megtart, őrködik jelentésű nátar. Azőriző héber megfelelője a korábban más magyar jelentéstartalmakkal összefüggésben már emlitett mismeret, nácár, nátár és sáqad szavak mellett a so'ér, melynek alapjelentése kapuőr. A biztosság kifejezés a zsoltárok jellegzetességeként fordul elő a magyar fordításban, a szabadítás, üdvösség, biztonság, jólét tartalmú jasa és a biztonság alapjelentésű betah szóképpel az eredeti héber szövegben.

A kifejezések és tartalmak e gazdag tárháza már önmagában is jelzi a biztonság kérdésének kiemelt fontosságát a bibliai szövegen belül, az emberi lét törékenységének, kiszolgáltatottságának bemutatásán túl feltárva az Örökkévaló viszonyulását az egyes szereplők – akár individuumok, akár közösségek, akár egyszerű halandók, akár politikai vagy vallási vezetők – biztonságának megalapozásában és fenntartásában, melyet a legkifejezőbben a grádicsok egyik éneke foglal össze: "az Úr a te Őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felől"[39]

 

VI.   Egy merész gondolati struktúra

A Tanakh duális alapokra épülő biztonságfelfogása – a kiemelt forrásművek tételmondatait, illetve az abból származó következtetéseket, felvetéseket is figyelembevéve – a következőkben foglalható össze. A szellemi, s ezzel együtt a természetes biztonságba kerülés kiinduló helyzete a szentírási szöveghelyek alapján az Örökkévaló által kezdeményezett, kétoldalú kapcsolatra való „ajánlattétel” az ember(ek csoportja) számára, mely kötődés létrejötte – a „felkérés” elfogadása esetén – szövetségkötésben manifesztálódik (pl. Jákob, Dávid, Izrael nemzete). Alapja egyik (isteni) oldalról egy parancsolat formájában megfogalmazott, s alapvetően feltételhez kötött ígéret (pl. a körülmetélkedés szövetsége Ábrahámmal), a másik (emberi) fél részéről pedig az abból való részesedés érdekében vállalt és gyakorolt pozitív magatartás, viszonyulás, cselekedet (ld. Noé reakcióit, életvezetését). Az így létrejövő koinónia, az egymás – Isten és ember – javaiból való kölcsönös részesedés (ld. az áldás-áldozat fogalompárt) adja meg a jogalapot a kedvező természetes és szellemi biztonsági körülményekből való részesedéshez, melyet az ígéretek megvalósításába vetett hit energizál és tart fenn. (pl. József vagy a zsoltárszerzők ) E speciális kapcsolati rendszer kohéziós erejét a belső meggyőződés mellett a másik „transzcendens szerződő fél” által nyújtott – a Bibliában fogalomként nem nevesített, de kikutatható – szellemi biztonsági garanciák adják, melyek lényege, hogy magukban hordozzák az ígéretek megvalósulását, egyfajta „foglalóként” (pl. a kegyelem, azaz az Örökkévaló ki nem érdemelt jóindulata az ember irányába, vagy az angyali támogatás). A biztonság fontos elemét képezik a korábban már a mezuzával összefüggésben említett ún. „spirituális biztonsági tényezők”, melyek olyan – az Örökkévaló által meghatározott – szellemi normák, szakrális tárgyak vagy éppen vallási-hitéleti cselekmények, melyek az emberi oldalról vállalt szövetségesi hűség isteni akarattal egybeeső argumentumai (pl. a tfilin használata, az ima, a szombattartás vagy a Tóra-tanulás). E transzcendens biztonsági felépítményhez illeszkedik további két meghatározó elem: az Izrael, mint nemzet számára készített „mega-biztonsági szcenárió”, mely a prófétai biztonság-kép egyik leglényegesebb momentuma, s a Messiás-eszméhez is szorosan kapcsolódó valóság.

Mindezek alapján koncepcióm fő állítása, hogy a Tanakh könyveiben, mely teljes terjedelmének meghatározó hányadában Izrael ótörténetének eseményeit tárja fel, a két elkülöníthető biztonsági létállapot egymáshoz való viszonyában nem csupán egyszerű párhuzamosság, de konkrét ok-okozati összefüggés mutatható ki: a természetes biztonság a transzcendens függvénye, illetve abból származó közvetlen kedvező, az emberi élet minden mozzanatára kiterjedő következmény.

 

VII.  A koncepció bemutatása egy konkrét példán keresztül

A biztonságpolitikai kutatás alapfeladatai közé tartozik egyebek mellett az adott nemzet vagy államcsoport katonai és politikai védelmi adottságainak, sebezhetőségének, krízishelyzeteinek feltárása és a megfelelő reakciókészség, az elhárítási -és megelőzőképesség kialakítását célzó elvek, intézedési tervek megismerése vagy éppen kidolgozása. Ebben az értelemben a kutatás alanya az államiság jegyeit magában hordozó politikai entitás kell, hogy legyen, így a bibliai szövegeket figyelembe véve elvileg csak a királyság korának eseményei szolgálhatnának megfelelő példával a profán biztonság és transzcendens párja bemutatásához. Némi „tudományos önkényességgel“, ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről, kénytelen vagyok felülírni – jobban mondva kiterjeszteni – ezt az elvet az államiság jegyeit nélkülözö csoportokra, sőt egyénekre is, hiszen csupán így állhat össze egy teljes egésszé a biblikus biztonság-kép, melynek egyik fő motívuma a zsidóság „őstörténete“, így egyebek mellett a pátriárchák, illetve a törzsek életéhez kapcsolódó biztonsági események sora.

A historikus körülmény, melyen keresztül illusztrálni szeretném a kétféle biztonság „szimbiózisára“ vonatkozó tézisemet a bírák korához kapcsolódik, s negatív előjellel mutatja be a két valóság egymáshoz való viszonyát: a spirituális kötődés lazulása, negligálása természetes biztonsági krízisek hosszantartó sorozatát idézte elő a zsidó törzsek életében az adott korszakban, mégpedig ciklikusan. Az izraeli történészek többsége által leginkább anarchikus viszonyaival jellemzett periódus sajátos biztonsági „jojó-effektusról” híresült el, melynek hektikusságáról – mintegy önmeghatározásként – maga a Bírák könyve is említést tesz: „ebben az időben nem volt király Izraelben, hanem ki-ki cselekedte, amit jónak látott.“[40]

Az előzménytörténet szerint a honfoglalást követően Izrael népe a sorsvetéssel elosztott egyes térségekben rendezkedett be, s a törzsek egymással való laza szövetségére épülő rendszerben az éppen aktuális, spirituális beállítottságú sófét vezetése alatt függetlenséget élveztek az egyes közösségek. A karizmatikus vezető elköltözését követően rendszerint a környező pogány népek egyike terjesztette ki föléjük zsarnoki uralmát, majd a Tóráról elfeledkezett, Baál vagy éppen Astarót szolgálatába állók újra az Örökkévalóhoz kiáltottak szabadulásért. A kiszolgáltatott helyzetben lévő törzs élére ekkor újabb istenfélő bíró került, aki kiszorította az elnyomókat a törzsi területről, a nép ismét „az Úrral járt“, majd néhány évtized múlva elölről kezdődött az egész körforgás. Az idegen hatalom súlyos pressziója rendszerint együttjárt az egyes törzsek elleni – nélkülözést, éhínséget generáló – rablóhadjáratokkal, fosztogatásokkal, mely egyszerre jelentette politikai, katonai és gazdasági biztonságuk megroppanását. A sokféle bizonytalansággal terhelt helyzet szellemi hátteréről több szöveghely is árulkodik: „Izrael fiai elfelejtkezének az Úrról, az ő Istenükről …ezért … adta őket Mezopotámia királyának kezébe és nyolc évig szolgáltak,…ekkor az Úrhoz kiáltának és … szabadítót támasztott…; továbbá is tették az Izrael fiai, azt ami rossz az Örökkévaló szemében…“[41]

 

A csupán címszavakban felvázolt történet egy bibliai törvényszerűségre mutat rá, melynek alapja, a Sínai szövetségkötésként ismert tórai esemény, mely Izrael népét beemelte az Örökkévalóval egy különleges spirituális közösségbe, áldások széles körét, s így a biztonság sokféle formájának szavatolását helyezve kilátásba, melyért „cserébe“ a szövetségesi hűség demonstrálása, azaz a „transzcendens szerződésben“ foglaltak emberi oldalról történő betartása volt a várt pozitív reakció. Ennek hiányában sajnálatos módon Izrael népe kivonta magát a szerződés, egyszersmind a biztonsági garanciavállalás hatálya alól, ezért sodródott bele periódikus jelleggel különféle ellenséges népek, hatalmak erőterébe, s vált íly módon biztonsági szempontból (is) teljesen kiszolgáltatottá.

Márpedig a Tanakh-beli passzusokból úgy tűnik, hogy az Örökkévaló teremtményei biztonságának megalapozásában és fenntartásában meghatározó szerepet képes és kíván játszani. A világi biztonságfogalom tartalmi elemei kizárólag a földi eseményekhez kötődnek, míg a "transzcendens biztonsági projekt" mindkét létezési formában, azaz földi és időn túli vonatkozásban egyaránt gondoskodni kíván az ember számára a biztonságról, mégpedig a teljesség igényével, mindig figyelembe véve az adott fizikai és szellemi realitást. Ennek a theloszáról, azaz a "mega-biztonság" helyreállításának eseményéről prófétál Ézsaiás, amikor így fogalmaz: "És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké".[42]

 

Felhasznált irodalom

Agouridis, Savvas:The Orthodox Church and Contemporary Biblical Search. in: Dunn, James D.G., Klein, Hans, Luz, Ulrich, Mihoc, Vasile (eds.), Auslegung der Bibel in orthodoxer und westlicher Perspektive: Akten des west-östlichen Neutestamentler. September 1998, (WUNT 130), Tübingen. 2000.

Benkő László: A szó, mint stíluselem. in: Pedagógiai Főiskola Évkönyve. Szeged, 1956.

Czuczor Gergely-Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. Pytheas Könyvmanufaktúra, Budapest, 2011.

Eisen, Robert: Human Security in Jewish Philosophy and Ethics. in: Globalization and Environmental Challenges. Reconceptualizing Security in the 21th Century.

Frankl, Viktor: ” ...mégis mondj igent az életre! Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort. Pszichoteam, Budapest, 1988.

Gazdag Ferenc-Remek Éva: A biztonsági tanulmányok alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest, 2018.

Gehlen, Arnold: Der Mensch: Seine Natur und seine Stellung in der Welt. Aula Verlag GmBh. Wiebelsheim, 2014.

Groppe, Annalena: Spirituality as peace work. Idea and practice of spiritality as a tool for peace in a Jewish-Palestinian community in Israel. in: Zeitschrift für junge Religionswissenschaft. (English version), No. 11. 2016.

HaLevi Donin, Hayim: Zsidónak lenni. Göncöl Kiadó. Budapest, 2003.

Hima Gabriella: A biztonság értéke és ára. in. Economica New. Vol 9. Budapest, 2018.

Kapitánffy István-Tegyey Imre-Györkösy Alajos: Ógörög-magyar nagyszótár, Akadémiai Kiadó. Budapest, 2010.

Károli Gáspár: Szent Biblia. Patmos Kiadó, Budapest 2012.

Keller, Helen: The world I live in. The Project Gutenberg Online Distributed Proofreading Team. 2009. (E-book)

Kropf, Richard W. : Faith: Security and Risk, The Dynamics of Spiritual Growth. Wipf and Stock Publisher. Eugene. 2003.

McLuhan, Marshall: A Gutenberg-galaxis. A tipográfiai ember létrejötte. Trezor Kiadó, Budapest 2001.

Raskin, L. Aaron: Mezuzah as protection. The spiritual security system.

Spence-Jones, Henry Donald Maurice-Exell, S. Joseph: The Pulpit Commentary. Vol. 2. Wm. B. Eerdmans Publishing Co. Grand Rapids, 1978.

Varga Attila: Biblia és biztonságpolitika. Ad Librum. Budapest, 2010.

Virányi Gergely: A biztonság-fogalomról, másként. Pécsi Határőr-Tudományos Közlemények, XIII/6. (2012.)

 

Online források

https://bible.discovery.com

http://www.qualrative-research.net/fqs-texte/3-05/05-3-34-e.htm

https://www.chabad.org/multimedia/video_cdo/aid/2077760/jewish/Mezuzah-as-Protection.htm

https://www.researchgate.net/publication/277925741_Der
_Wert_der_Sicherheit_Anmerkungen_zur_Okonomie_der_Sicherheit(E-book)

https://books.google.hu/books?id=tQdSicboVB4C&pg

https://www.sefaria.org


[1] Keller, Helen: The world I live in. The Project Online Distributed Proofreading Team (E-book), 46. o.

[2] Hima Gabriella: A biztonság értéke és ára. in. Economica New. Vol 9.  Budapest, 2018. 11. o.

[3] 5 Móz 17: 6, 19:15

[4] Hima Gabriella: A biztonság értéke és … 6. o.

[5] Hobbes, Thomas: Leviatán, vagy az egyházi és világi állam formája és hatalma. Kossuth Kiadó. Budapest, 1999. 9. o.

[6] Az elmélet atyja, Marshall McLuhan „A Gutenberg-galaxis” című munkájában fejti ki ezzel kapcsolatos nézeteit.

[7] Gehlen, Arnold: Der Mensch: Seine Natur und seine Stellung in der Welt. Aula Verlag GmBh, 2014. Wiebelsheim. 34. o.

[8]Entorf, Horst: Der Wert der Sicherheit: Anmerkungen zur Ökonomie der Sicherheit. https://www.researchgate.net/publication/277925741_Der
_Wert_der_Sicherheit_Anmerkungen_zur_Okonomie_der_Sicherheit

[9] Hima Gabriella: A biztonság értéke és ára. in: Economica New. Vol 9. Budapest, 2018. 6. o.

[10] Maga a biztonságpolitika kifejezés születését Pierre Harmel belga külügyminiszternek – egészen pontosan a politikus a politikus 1967-ben írt jelentésének – köszönheti. A feljegyzés a Brezsnyev-Koszigin szovjet vezető-páros nevével fémjelzett viszonylagos kelet-nyugati enyhülés légkörében íródott, s elfogadása egyúttal az észak-atlanti szerveződés új stratégiai koncepciójának megfogalmazását is jelentette.  A politológiai terminus technikus ekkor gyökerezett meg a NATO-tagállamok politikusi berkeiben, hogy azután a jelen időkig folytassa töretlen diadalútját, immáron a világ bámely kiterjedésű és társadalmi berendezkedésű államában, s számos más területet és kérdéskört is uralma alá vonva.

[11] Varga Attila: Biblia és biztonságpolitika. Ad Librum. Budapest, 2010. 14. o.

[12] Agouridis, Savvas: The Orthodox Church and Contemporary Biblical Search. in: DUNN, James D.G., KLEIN, Hans, LUZ, Ulrich, MIHOC, Vasile (eds.), Auslegung der Bibel in orthodoxer und westlicher Perspektive: Akten des west-östlichen Neutestamentler. September 1998, (WUNT 130), Tübingen. 2000. 140. o.

[13] Róm 7:6

[14] Hubert Knoblauch német szociológus egyik fő kutatási területe a vallás modern társadalomban betöltött szerepének széles körű megértése. Elemezte a szellemiség új formáit, és kifejlesztette a meditált, esemény- és élményalapú népvallás gondolatát. Egyik fő tézise szerint a „kommunikatív cselekedet anélkül, hogy a beszédi cselekedetekre korlátozódna, a valóság társadalmi felépítésének alapvető folyamatává válik.” (Forrás: http://www.qualrative-research.net/fqs-texte/3-05/05-3-34-e.htm)

[15] Groppe, Annalena: Spirituality as Peace Work. Idea and Practice of Spiritality as a Tool for Peace in a Jewish-Palestinian Community in Israel”. in: Zeitschrift für junge Religionswissenschaft. (English version), 2016, No. 11. 17. o.

[16] Kropf, Richard W. : „Faith: Security and Risk, The Dynamics of Spiritual Growth”. Wipf and Stock Publisher. Eugene. 2003. 106. o.

[17] Viktor Frankl Freud mellett a legismertebb zsidó származású pszichiáter és neurológus, pszichoterápiás módszerének lényege, hogy mindenfajta létezésben, még a leghitványabban is, azt az értelmet kell keresni, mely okot ad a továbbéléshez. (Forrás: Victor Frankl:” ...mégis mondj igent az életre! Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort. Pszichoteam, Bp., 1988 23. o.)

[18] Dulles katolikus egyházi személyként sajátos nézeteket képviselt a kereszténységen belül, így egyebek mellett a vallást kommunikciós stratégiáként fogta fel azzal, hogy „az egyház kommunikációs monopóliuma alkalmassá teszi a kommunikálót arra, hogy agresszivitás helyett egy adott helyzetben a deffenziót válassza.” (Forrás: Hans Geybels: Analisys of faith and media. https://books.google.hu/books?id=tQdSicboVB4C&pg.)

[19] A metodista teológus professzor „Stages of faith from infancy through adolescence: reflexion on three decades of faith developpement theory” című értékezésében foglalta össze elméletét, mely szerint „a hitfejlődés általános megértésére összpontosítva feltétlenül szükséges figyelemmel lenni a társadalmi kapcsolatok, a személyes identitás és a kulturális befolyásoló jelenségek teljességére…” (Forrás: https://www.corwin.com/sites/default/files/upm-binaries/6214_Chapter_3. Roehlkepartain_I_Proof_pdf.pdf)

[20] Kropf, Richard W… 91. o.

[21] Spence-Jones, Henry Donald Maurice-Exell, S. Joseph: The Pulpit Commentary. Vol.23. Wm. B. Eerdmans Publishing Co. Grand Rapids, 1978. 102. o.

[22] Spence-Jones… 167. o.

[23] Maimonidész: Misné Torá. Királyok és háborúk 12:5 (szabad fordítás a www.sefaria.org szövege alapján)

[24] pl. Ézs 14:1-2, 44-2; Ez 20:40, 28:25

[25] Eisen, Robert: Human Security in Jewish Philosophy and Ethics. in: Globalization and Environmental Challenges. Reconceptualzing Security in the 21th Century. 254. o.

[26] Eisen, Robert: Human Security… 239. o.

[27] Leach, J. David: Ebenezer. National Security from Bibiblical Perspective Christian Faith Publishing, Inc. Meadville, 2018. 53. o.

[28] Az eredeti héber kifejezés even-háézer.

[29] 1 Sám 7:12

[30] Leach, J. David… 98. o.

[31]Raskin, L. Aaron: Mezuzah as Protection. The Spiritual Security System. https://www.chabad.org/multimedia/video_cdo/aid/2077760/jewish/Mezuzah-as-Protection.htm

[32] Berakhot 61b:10

[33] Gazdag Ferenc-Remek Éva: A biztonsági tanulmányok alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest, 2018. 14 o.

[34] Czuczor Gergely-Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. Pytheas Könyvmanufaktúra, Budapest, 2011. 87. o.

[35] Virányi Gergely: A biztonság-fogalomról, másként. in: Pécsi Határőr-Tudományos Közlemények, XIII/6. (2012.) 56.o.

[36] Benkő László: A szó, mint stíluselem. in: Pedagógiai Főiskola Évkönyve. Szeged, 1956. 7. o.

[37] 5 Móz 30:15, 30:19

[38] Az első előfordulás helye valóban a „Beresit” 2:15.

[39] Zsolt 121: 3-5

[40] Bir 17:6, 21:25

[41] Bir 3:8-9 (Károli-verzió); Bir 4:1 (IMIT-fordítás)

[42] Ézs 32:17

 

 

 

FEL