emlékezet

Molnár Andrea:

Szemelvények a zsidóságot érintő középkori francia literaturából

2021.02.02.

 

„És bizarr, szörnyű legendák
halmozódnak fel az ősi szövegek körül,
mint grimaszoló szobrok vagy
kunyhók oldalában régi katedrálisok.”*

A címben jelzett téma kibontása előtt – melyhez páratlan segítséget nyújtott Manya Lifschitz-Golden „Les juifs dans la litterature francaise au Moyen Age (Mysteres, Miracles, Chroniques)” című munkája – szükségesnek látszik kicsit hosszabban elidőzni az adott korszak egyes kulcsfontosságú történelmi eseményeinél, melyek nem csupán a franciaországi diaszpóra létkörülményeit határozták meg alapjaiban annak létrejöttétől a középkor utolsó harmadában bekövetkezett negatív sorsfordulatig, a kiűzetésig. Az a társadalmi folyamat, mely e történések mentén kifejlődött – azzal együtt, hogy a királyi hatalom eszközeivel támogatott nyílt és erősödő antijudaizmusig vezetett – olyan mértékadó ideológia létrejöttét eredményezte, mely keretként szolgált a korszak francia nyelvű irodalmához is. Mint látni fogjuk utóbbi egészen kiváló alkalmazkodókészségről tett bizonyságot.

A francia történész társadalom egyöntetűen állítja: amikor Julius Caesar seregei élén i.e. 58-48 között meghódította Franciaország jelenleg ismert területét, majd azon Gallia néven több eltérő nagyságú provincia létesült a római impérium részeként, az adott földrajzi régióban – elszórtan ugyan és igen kis létszámban, egyelőre nélkülözve minden közösségi formát – már éltek a zsidó nép tagjai közül.[1] A második hurbán nyomában azután hajók tucatjai érkeztek júdeai foglyokkal tele, Európa déli kikötőibe, hogy Bordeaux, Arles és Lyon térségében szórják szét emberi rakományukat, s Róma akaratának végrehajtói új lakóhelyeiken telepítsék le az elűzötteket. A középkorra, melynek idejét Franciaország történelme vonatkozásában a Karoling-ház francia ágának kihalásától (987) a százéves háború békeszerződés nélküli lezáródásáig (1453) szokás számítani[2] kialakultak a zsidóság fő letelepedési centrumai: a mai Elzász-Lotharingia több kisebb települését, majd Strasbourg és Metz apró utcáit askenázi zsidók népesítették be, míg Marseille, Arles és Bordeaux környéke szefárd zsidó családoknak adott új otthont.

A Karoling-dinasztia regnálása idején a többségi társadalmon belül helyzetük alapvetően kedvezőnek volt mondható. Kis Pipin (751-768) idején jött létre az ún. narbonne-i zsidó fejedelemség, mely mai fogalmaink szerint egyfajta zsidó „autonómia” volt a királyságon belül, s melyet a vonatkozó kutatás szerint egy Dávid házából származó nászi vezetett.[3] A zsidó alattvalók rendelkeztek azzal a joggal, hogy a törvényszék előtt keresztény féllel szembeni peres ügyeikben tanúkat állíthassanak ki, s zsidó munkaadók minden tiltástól mentesen alkalmazhattak keresztényeket. Zsidó személyek királyi megbízólevéllel vettek részt a "nemzetközi kapcsolatokban", ilyen volt például Nagy Károly (768-814) „palesztinai megbízottja", illetve egy másik Isaac nevű királyi küldött, akit Babilonba vitt a királyi parancs, hogy szerezze meg a kalifa támogatását az Omajjad-dinasztivával folytatott küzdelemhez.[4] Jámbor Lajos (814-833) ezen túlmenően mentességet adott az úthasználati díj fizetése alól, s az ún. zsidóbíró közvetlenül az uralkodónak tartozott számot adni hivataláról.[5]

Ebben az idillinek ható, de esetenként azért kirekesztő felhangok által némileg megzavart helyzetben[6] a Capetingek uralomra kerülése (939) jelentett gyökeres változást az időközben Toulouse, Carcassonne, Chalon-sur-Saone és Sens településeket, sőt Párizs egyes Szajna menti városrészeit is benépesítő, virágzó zsidó közösségek számára. Az első igazán kedvezőtlen fordulatot az Alduin limoges-i érsek személyéhez köthető „vízkeresztség vagy kiűzetés” jellegű – pogrom-sorozat jelentette 1010-ben. Ettől teljesen eltérő módon ugyanakkor az ország több régiója, így Champagne továbbra is érintetlen maradt a zsidóságot értintő negatív indulatoktól, sőt: a déli határmezsgyén lévő Monpellier, Narbonne és Lunel lakói számára az első ezredfordulót követő mintegy háromszáz év egyenesen aranykorként telt el.

Az első keresztes háború (1095) indította el azt az eseménysort, mely azután egyre súlyosbodó megpróbáltatásokat generált a francia földön élő zsidók nagy része számára.[7] Az erőszakkal történő keresztelések elutasítását Rouan, Orleans és Limoges uralkodó vallási elitje kegyetlen mészárlásokkal torolta meg, s a vérvád eljárások is megkövetelték a maguk áldozatát: a francia történelemben először fordult elő, hogy 1171-ben, VII. (Ifjú) Lajos (1131-1180) uralma alatt 31 zsidó lakost égettek meg Blois piacán rituális gyilkosság elkövetésének vádjával. Az 1180-as esztendő már az első kiűzetés ideje, amikor a királyság területéről türelmetlen gyorsasággal távolítják el „az igaz hit ellenségeit és a kereskedelmi fejlődés kerékkötőit.”[8] Jóllehet néhány évvel később az új uralkodó II. Fülöp Ágost (1180-1223) visszahívásuk mellett dönt, de a „korona servus státuszú alattvalóiként[9] kerülnek megbélyegzésre.

VIII. Lajos (1223-1226), majd IX. (Szent) Lajos (1226-1270) uralkodása a zsidóság létkörülményeit királyi rendelettel korlátozó időszakot vezetett be, megtiltva a kölcsönügyletek esetében a kamatszedést, illetve eltörölve azt a kérelmet, mellyel a tőketartozás három éven belüli visszafizetése iránt korábban jogorvoslattal lehetett élni.[10] Szép Fülöp (1285-1314) trónra lépésével elkezdődik a franciaországi diaszpóra történetének egyik legreménytelenebb periódusa, mely zsidóüldözések sokaságát, fosztogatásokat és újabb adók kivetését hozta magával, majd kíméletlen végkifejletként ismételt – ezúttal tömeges – exterminációt. (1306)  Való igaz, hogy a későbbi uralkodók egyike-másika, így V. (Bölcs) Károly (1364-1380) viszonylag kedvező bánásmódban részesítette az országában maradt szórvány zsidóságot, utóda VI. (Őrült) Károly (1380-1422) azonban a királysága területén élő teljes zsidó lakosság végleges kiűzése mellett döntött (1394). A királyi ediktum a következőkkel indokolta ezt a minden humanitást nélkülöző gesztust: „mivel a zsidók a felelősek az éhínségért, távozásukkal többé már nem lesz részünk további szenvedésekben.”[11] A kegyetlen parancs végrehajtását követően elsősorban a pápai adminisztráció alá tartozó Avignon és Comtat Venaissin fogadta be a menekülőket, de többen Cavaillon és Carpentras térségében is lehetőséget nyertek a letelepedésre.

A francia társadalom különféle rétegeiben burjánzó zsidóellenesség csupán az alattvalók elenyésző hányadát hagyta érintetlenül, melyre alapvetően a kor antijudaizmusának sokarcúsága adhat magyarázatot: a kirekesztő-gyűlölködő viszonyulás mögött olyan komplex érdekrendszer húzódott meg, melyben vallási elemek keveredtek a beteges irigységgel, s a megrögzött gyanakvás a fiskális és politikai megfontolásokkal, közvetlen hatást gyakorolva egyúttal a kor írásműveinek tartalmi összetevőire is. E periódus zsidósággal foglalkozó irodalmi alkotásai Manya Lifschitz-Golden szavaival élve „nem valós, hanem elképzelt világot formálnak, s íróik főként saját koruk által diktált ideákat és hiedelmeket osztanak meg, hogy azután az emberek e jórészt fantázia szülte képet adják tovább.”[12] A szerzők – jellemzően a klérus tagjai – legkedveltebb témaként a zsidó nép tagjainak különféle találkozásait örökítették meg Jézussal, illetve annak anyjával, Máriával, ezzel három sajátos íráscsoportot hozva létre műveik számára: a misztériumokat, a csodás történeteket, illetve a krónikákat. Az első kategóriába sorolható alkotásokban zsidók egy meghatározott köre kerül szembe különböző életszituációkban a Názáretivel, illetve annak hozzátartozóival, a második típushoz köthető irodalom Mária zsidósággal szembeni ádáz „kirohanásainak” fiktív történeteit beszéli el, míg a harmadik csoportba tartozó művek az egymással kapcsolatba kerülő egyes zsidó személyek és keresztény társaik között lezajlott kitalált dialógusokat dolgozzák fel. A „Les juifs dans la litterature francaise…” szerzőjének jellemzése szerint ezek a művek „hatalmas naivitásról tesznek bizonyságot, egy mindenre rácsodálkozó hitről, igazi jámborságról”[13], mely véleményét – a teljes feltáró munka kétségtelenül hatalmas értéke mellett – az alábbiakban közölt idézetek alighanem több szempontból is cáfolják. A szemelvényben szereplő szabad fordításokat az eredeti provanszál, okszitán, illetve ófrancia szövegek francia átirata alapján készítettem. Az összeállítás – terjedelmi okok miatt – a teljesség igénye nélkül, csupán néhány jelentősebbnek tűnő írás kiemelésével íródott.

A vizsgált korszak irodalmának egyik különleges darabja az eredetileg provanszál nyelven született „A gyermekkor Evangéliuma[14] című misztérium. Szerzője az újszövetségi írások által is említett események egyikét, Mária áldott állapotba kerülését emeli ki, a zsidóság erre vonatkozó – hangsúlyozottan rosszindulatúnak feltűntetett – reakcióira fektetve a hangsúlyt. Lifschitz-Golden erről így fogalmaz: „Úgy állítja be a törvénytudókat, mint akik magukat a hatalom legfőbb birtokosainak tartva, s szerepüket felnagyítva, Mária zaklatására törekszenek.”[15] A szöveg a zsidó bölcsek viszonyulást a következőképpen írja le:

Miután hitelt adtak sok szóbeszédnek,
Nagy hangon kezdtek kiáltozni,
Mert Mária áldott állapotban találtatott,
S csak rikoltoztak s fenyegették,
Még Józsefnek is nekimentek a Szentélynél az írástudók és a farizeusok,
Csak hogy mielőbb kérdőre vonják őt.”[16]

 

A „Les Joies de Nostre Dame[17] címet viselő írás szerzőjeként a XIV. század első felében élt franciskánus szerzetes, Nicole Bozon nevét jelöli meg a vonatkozó szakirodalom[18], aki Máriát, az öröm egyedüli forrásaként, a tökéletes boldogság kiárasztásának képességével egyedül rendelkező személyként írja le.[19] Ebben a szövegkörnyezetben hangzik el a Messiásként való elutasítást sejtető, Izrael népét egészében negatív szereplőként feltüntető, s valamiképpen a páli leveleket idéző megjegyzés:

A zsidók nem értették,
S nem akarták elfogadni,
Ellenálltak, mégpedig keményen,
Mintha fallal vették volna körül magukat.”

A „Mistere de la nativité de Christ[20] keletkezését az első ezredfordulót követően élt ciszterci apát, clairvaux-i (Szent) Bernát nevéhez kötik[21], aki ebben az írásában, a zsinagógafők és más zsidó vezetők hippói (Szent) Ágostonnal folytatott elképzelt dialógusát örökíti meg. A keresztény egyházatya „dörgedelme” a patrisztikai írások ismert toposzaként jelenik meg:

Oh, nyomorult Júdea,
Aki megölöd az egyetlent!
A te királyod jött, hogy uralkodjon,
Az egyedül Csodálatos
!”

A „La Vierge venge le mort de son fils[22] eredeti francia nyelvű változata 1118-ban keletkezett ismeretlen szerző tollából, ugyanakkor fennmaradt egy XIV. századi Oxfordban írt megegyező tartalmú szöveg is. A mű egy Mária-jelenést állít a középpontba, aki a Mennybemenetel ünnepén az összegyűlt hívek sokasága előtt a templomban „a zsidók konspirációjára hívja fel a figyelmet, akik Júdás leszármazottaiként megismétlik történelmi szerepüket, az istengyilkosságot[23]. A szöveg szó szerinti fordításban így hangzik:

 A zsidók nyomorult népe másodszor is elköveti azt,
Hogy szenvedésre és kereszthalálra adja az én egyetlen Fiamat,
Aki minden keresztény lélek világossága és üdvössége…”
[24]

A „Des juifs de Touluse qui furent punis a la suite d’un insulte de Christ[25] című írás az 1100-as években élt bencés szerzetes, Guillaume de Malmesbury csoda-gyűjteményének egyik darabja, mely egyetlen töredékes francia nyelvű változatban maradt fenn. A szerző egy Toulouse-ban húsvétkor lezajlott templomi esemény krónikáját örökítette meg, s már az első mondatban figyelmeztet: „a betért zsidók csupán színből látogatják a misét, valós céljuk a bomlasztás, s hogy gúnyt űzzenek a kereszténységből.[26] Az alábbi néhány kiemelés kiválóan jellemzi a szövegben szereplő rágalom-sorozatot:

Azért mennek (ti. templomba),
Hogy szétforgácsolják a kereszténységet,
Hogy megtörjék akaratát,
Hogy ne énekeljenek és ne olvassak csupán felesleges dolgokat,
S hogy könnyen mogorvává válva belekeveredjenek
Sok rossz cselekedetbe..
.”

És Jézust mindez sérti,
S becsmérli mind a keresztényeket, mind Istenüket...”
„E zsidók káromlásokat szólnak,
És arrogánsan viszonyulnak érzéseinkhez.”[27]

A hivatkozott tanulmány írója „záróakkordként” csokorba gyűjtötte azokat a kifejezéseket, jelzőket, melyeket a középkor szerzői a zsidóság jellemzése céljából leggyakrabban alkalmaztak írásaikban, s mely összeállítás bizonnyal nem a „szeresd felebarátodat…” kezdetű passzus asszociációját kelti az olvasóban. A szinte kivétel nélkül negatív tartalmú szavak – álnokság, lator, gonoszság, esztelenség, hitetlenség, nyakasság, hazudozás, árulás, hogy csak néhányat említsünk – mindenesetre érzékelhetővé teszik a korszak francia alattvalójának antijudaizmussal jócskán megfertőzött általános világlátását.

Michaél Bar-Zvi szerint a franciaországi diaszpóra számára „a középkor egy alapvető fontosságú és tragikus eseményekkel jellemezhető, végtelenül hosszúnak tűnő periódus. Egy mélységi és komplex kötelék kora két nép között a történelem „útkereszteződésében”, melyet egyszerre hat át a spiritualitás és a politika, s melyhez a viruló antijudaizmus állít komor tanúkat.”[28] Az irodalmi szövegkörnyezet, melybe e rövid értekezés nyújtott némi betekintést egyike ezeknek a ridegen valóságos tanúbizonyságoknak.

Budapest, 2021. február


Felhasznált irodalom:

Bar-.Zvi, Michaél: Les juifs en France a l’époque médiévale. in: Revue desDeux Mondes. Décembre 2017-Janvier 2018. blog.gingko-editions.fr/le-mystere-de-la-nativite.

Blumenkranz, Bernhard: Les auteurs chrétiens du Moyen Age sur les Juifs et le Judaïsme. in: Études juives. École Pratique des Hautes Études. Paris-La Haye, 1963.

Blumenkranz, Bernhard: Les premieres implantations de juifs en France. Du 1er au Ve siecle. Edition Persée. Paris, 1969.

Bourdrel, Philippe: Histoire des juifs de France, Tome 1: Des origines à la shoah. Broché. Paris, 2004.

Bressolles, Adrien: La question juive au temps de Louis le Pieux. in: Revue d'histoire de l'Église de France, tome 28, n°11. Paris, 1942.

Dahan, Gilbert: Les juifs en France médiévale. Nouvelle Gallia Judaica. hebreunet.free.fr/histjuif.htm.

Grabois, Ariyeh: Le „roi juif” de Narbonne. in: Annales du Midi. Revue archéologique, historique et philologique de la France méridionale, Tome 109, N°218. Paris, 1997.

Hadas-Lebel, Mireille: Le peuple hébreu : entre la Bible et l'Histoire. in Découvertes Gallimard/Histoire No 313. Gallimard. Paris, 1997.  

jewishencyclopedia.com/articles/6262-france#anchor33.

Kosta-Théfanie, Jean-Francois: Les XV. joyes nostre Dame rimees de Christine de Pizan. Cahiers de Recherches Médiévales et Humanistes. journals.openedition.org/crm/10982.

Lifschitz-Golden, Manya: Les juifs dans la litterarure francaise au Moyen Age (Mysteres, Miracles, Chroniques) Slatkine Reprints. Geneve, 1977. (az 1935-ös kiadás alapján)

Long, Didier: Charlemagne, la souris et le marchand juif. didierlong.com/2016/02/07/charlemagne-la-souris-et-le-marchand-juif/

Meyer, Paul: L’Évangile de l’enfance en provencale. jstor.org/stable/pdf/45043718.pdf.

Philippe, Beatrice: Être juif dans la société française, du Moyen-Âge à nos jours, Éditions Montalba, Paris, 1979. 

Richards, Jeffrey Earl: Judée la honnie: le complot des Juifs dans la littérature française du Moyen Âge. academia.edu.

Roy, Émile: Études sur le théatre francais au XIVeme siecle. in: Revue internationale de l’enseignement. Paris, 1903.

Saint Sauveur, Charles: Antisemitisme: quand Charles V, dit le Fou expulsait tous les juifs de France. in: Le Parisien. 2019.02.24.


[1] Hadas-Lebel, Mireille: Le peuple hébreu : entre la Bible et l'Histoire. in Découvertes Gallimard/Histoire No. 313. Gallimard. Paris, 1997. 8. o.

[2] Az irodalomtörténet e periódust az 1500-as évekig igyekszik kitolni.

[3] Grabois, Ariyeh: Le „roi juif” de Narbonne. in: Annales du Midi. Revue archéologique, historique et philologique de la France méridionale, Tome 109, N°218. Paris, 1997. 166. o.

[4] Long, Didier: Charlemagne, la souris et le marchand juif. didierlong.com/2016/02/07/charlemagne-la-souris-et-le-marchand-juif/

[5] Bressolles, Adrien: La question juive au temps de Louis le Pieux. in: Revue d'histoire de l'Église de France, tome 28, n°11. Paris, 1942. 63. o.

[6] Lyon Agobard nevű érseke például, öt levelet is írt Jámbor Lajosnak, hogy a zsidóprivilégiumok visszavonására bírja a királyt, s a „De judaicis superstitionibus” című művében hangsúlyozta: „az egyháznak missziós feladatai vannak a zsidókkal szemben, és óvakodni kell azok térítéseitől.”( Forrás: Bressolles, Adrien: La question juive … 68. o.

[7] Philippe, Beatrice: Être juif dans la société française, du Moyen-Âge à nos jours, Éditions Montalba, Paris, 1979. 10. o.

[8] Philippe, B.: Être juif dans la société… 43. o.

[9] Philippe, B.: Être juif dans la société… 78. o.

[11] Saint Sauveur, Charles: Antisemitisme: quand Charles V, dit le Fou expulsait tous le sjuifs de France. in: Le Parisien. 2019.02.24. 22. o.

[12] Lifschitz-Golden, Manya: Les juifs dans la litterature francaise au Moyen Age (Mysteres, Miracles, Chroniques). Slatkine Reprints. Geneve, 1977. 7. o.

[13] Lifschitz-Golden, M.: Les juifs dans la litterature… 11. o.

[14] A pszeudo-Máté evangéliumaként is ismert műnek három provanszál nyelvű variánsa is ismert: a legkorábbi a XII. századból származik, a másik kettő keletkezését a következő két évszázadra teszik. A töredékes kéziratként fennmaradt első verziót Cambis-Velleron et de Raynouard márki nevéhez kötik, míg a másik két mű esetében csupán megtalálásuk helye ismert (Turin, Conegliano)  (Forrás: Paul Meyer: L’Évangile de l’enfance en provencale - jstor.org/stable/pdf/45043718.pdf)

[15] Lifschitz-Golden, M.: Les juifs dans la litterature…14. o.

[16] Lifschitz-Golden, M.: Les juifs dans la litterature…14. o.

[17] Eredeti címén „A miasszonyunk öröme”.

[18] Kosta-Théfanie, Jean-Francois: Les XV. joyes nostre Dame rimees de Christine de Pizan. in: Cahiers de Recherches Médiévales et Humanistes. journals.openedition.org/crm/10982

[19] Lifschitz-Golden, M.: Les juifs dans la litterature… 46. o.

[20] Eredeti címén „Krisztus születésének misztériuma”

[21] A „Le Rosaire”, azaz „A rózsafűzér” című munkája eddig nem ismert részeként tekintenek rá. (Forrás: http://blog.gingko-editions.fr/le-mystere-de-la-nativite-troisieme-du-rosaire-un-dieu-pauvre-ne-dune-vierge-mere/

[22] Eredeti címén „ A Szűz bosszút áll fia haláláért”. A Mennybemenetel napja a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, melyet augusztus 15-én tartanak.

[23] Lifschitz-Golden, M.: Les juifs dans la litterature…76. o.

[24] Lifschitz-Golden, M.: Les juifs dans la litterature…77. o.

[25] Eredeti címén „A toulouse-i zsidók, akik megbüntettettek Krisztus gyalázása miatt”.

[26] Lifschitz-Golden, M.: Les juifs dans la litterature…84. o.

[27] Lifschitz-Golden, M.: Les juifs dans la litterature…86. o.

[28] Bar-.Zvi, Michaél: Les juifs en France a l’époque médiévale. in: Revue desDeux Mondes. Décembre 2017-Janvier 2018. 25. o.



* Roy, Émile: Études sur le théatre francais au XIVeme siecle. in: Revue internationale de l’enseignement. Paris, 1903. 474. o.

 

 

FEL