emlékezet

Molnár Andrea 

A sajátos francia antiszemitizmus egy kiáltványáról

2023.11.21.

"A katolikus és királypárti Drumont...
vitriolos "La France Juive"-jében
korai nemzetiszocialistaként –
azzal érvel, hogy a zsidók
gyakorlatilag meghódították
Franciaországot..."[1]


Henri Philippe Petain

A frankok egykori ősi földjén a rögeszmés antijudaizmus igen mélyre hatol a történelem talajába. Gyökerei egészen az első Capeting uralkodók kiutasítási ediktumáig nyúlnak vissza, hogy azután a későbbi századok során e torz növény olyan keserű és romlott gyümölcsöket érleljen, mint a párizsi Talmud-vita, a Dreyfus-per vagy a Pétain asszisztálta soá, illetve azok a röpiratok, melyek aligha nevezhetők a francia irodalom gyöngyszemeinek. A máig ki nem szaggatott, sőt az elmúlt néhány évben a tömeges bevándorlás és területfoglalás nyomán megerősödött élősködő egyik "szúrós termése" a 19. század utolsó harmadában közreadott "Esszé a kortárs történelemről"[2] alcímet viselő, nettó antiszemita traktátus.


Édouard Drumont

Az 1886-ban megjelentetett mű alkotója, aki az igen beszédes "La France juive"[3] főcímet adta írásának, az az Édouard Drumont, akit a maga korában francia földön burjánzó antijudaizmus meghatározó alakjaként ismer a honi történész társadalom. Művének[4] össznemzeti fogadtatását, egyúttal a frankofón zsidóság többségi társadalom felőli akkori megítélését jól szemlélteti egy aprócska számadat: az igencsak vaskosra sikeredett, 1200 oldalnyi "mega-pamflet" a kiadását követő mintegy tíz évben 100, az azutáni negyed évszázad során 200 reprintet élt meg. Még ennél is figyelemre méltóbb, hogy 2012-ben a Kontre Kulture kiadó, mint a nacionalista "Égalité et Reconsiliation[5] nevű politikai csoport háttérintézménye – immár rövidített változatban – ismételten "közkinccsé" tette a botrányos irományt.

A digitális világ sem maradt érintetlen a rosszízű olvasmánytól: az Ars and Litterae 2018-ban készített verziója, illetve Google e-könyv formátumú szövegkorpusza ma szabadon hozzáférhető a világhálón bármely érdeklődő számára, aki járatos a francia nyelvben.[6]

Maga a szerző az 1800-as évek fordulóján Párizsban alkotott újságíróként, majd szélsőjobboldali politikusként vált hírhedtté, akit a híres liberális lap, a "Les hommes du jour" páratlan karikatúristája, a megrögzötten libertárius Aristide Delannoy "a betűk embereként" jellemzett és rajzolt meg. Monsieur Drumont a Francia Antiszemita Liga életre hívójaként, a szélsőségesen nacionalista és kirekesztő "Le Libre Parole" című újság alapító-főszerkesztőjeként is rávéste a nevét a francia történelem lapjaira. A botrányairól elhíresült sajtótermék túlságosan is ismerős szlogenje, miszerint "Franciaország a franciáké", minden kétséget kizáróan igazolja megálmodójának mindenkori ideológiai attitűdjét. Nem megvetendő adalék, hogy a "patron"-t egy idő után az a Gaston Méry követte az újság élén, aki Jean-Marie Seillan szerint a botrányos ügyek kiaknázásában való készsége és merész ravaszsága miatt nyerhette el a pozíciót.


Aristide Delannoy
 
Gaston Mery
 
Jean-Marie Seillan

Drumont írói munkásságának első nyomtatásban megjelent terméke az 1878-ban napvilágot látott, nosztalgikus hangvételű "Mon vieux Paris", melyben a boulevard-ok érintésével mintegy virtuálisan bejárja a francia fővárost, majd történészi vénáját, egyúttal markáns royalizmusát mutatja meg egy újabb kiadvány, a "XIV. Lajos halála" című írás sorai közé rejtve. A következő fő állomást már a III. Köztársaság legnépszerűbb politikai kiadványának is nevezett "La France Juive" jelentette. A francia hont "tout simpliment"[7] zsidó jelzővel felcímkéző bestseller sikerét részben a bevezetőjében elhelyezett névsor szolgáltatta, melyben a galut számos hírneves tagja helyet kapott, mégpedig a szerző által megfogalmazott durva vádak szenvedő alanyaként. Radikális antiszemitizmusával három irányból igyekezett verbálisan lesújtani az általa kipécézett frankofón elitre, nemes egyszerűséggel a társadalomból való végleges kizárásuk mellett érvelve.


Nissim de Camondo

Faji jellegű megjegyzéseivel igyekezett áthatolhatatlan kordont vonni a francia társadalmon belül a "nem zsidó árják" és a "zsidó szemiták" csoport megkülönböztetése révén. Pénzügyi vonatkozásban a zsidósággal szembeni averzióját azzal igyekezett alátámasztani, hogy maga a kapitalizmus létrejötte, s annak minden negatív hozadéka "zsidó találmány". Ezzel kapcsolatos állítását az sem volt képes megingatni, hogy a pénzvilág zsidó prominensei közül többen, így a tehetős bankár család sarja, Nissim de Camondo mintegy 30 évvel a könyv megjelenése után megosztotta örökségét a párizsi polgárokkal.

Drumont harmadik "vádpontja" a lokális zsidósággal szemben tisztán vallási természetű: a Krisztus-gyilkosságban való bűnrészesség agyoncsépelt és eleve hazug történetét tűzte ismét napirendre, ezzel is alátámasztva a bibliai prédikátor szavait a nap alatt lévő némely dolgok avittságáról. A könyv mindezeken túlmenően erőteljesen bírálja "a zsidó fajtól kiinduló életfelfogásnak" nevezett kozmopolitizmust, s azt szembe helyezi az egyedül elfogadható nemzeti érzülettel, az elkötelezett nacionalizmussal.


François Richard

A szerző és firkálmánya széles körben való elfogadottságához nagyban hozzájárulhatott, hogy a baloldal antikapitalista és a katolicizmus hagyományos antiszemitizmusa mellett a biológiai rasszizmus, illetve valamennyi korabeli antiszemita áramlat hagyományából merített, s ezeket szinkronizálva alkotta meg univerzális magyarázatrendszerét, a zsidóságot téve fő felelőssé minden, a francia nemzetet ért kedvezőtlen fordulatért. Az identitásának alapját a katolicizmus-királypártiság kettősségében megtaláló Drumont egy ideig a szocialista elvekkel is kacérkodott, s ennek kapcsán kapcsolatokat igyekezett építeni a baloldali pártokkal, bár érdekes módon François Richard pszichoanalitikus a jobboldali anarchisták közé sorolja, azzal együtt, hogy az anarchizmushoz való hozzáállása egyértelműen ambivalens.

Történelmi adalékként megjegyzendő, hogy a modern antiszemitizmus e díszpéldánya az 1870-71-es francia-porosz háború során elszenvedett vereség és az azt követő zűrzavar miliőjében fogant, mely eleve igen kedvező volt a "bűnbakképzés" számára. A fegyvernyugvást követő években ráadásul vallási válság bontakozott ki a Harmadik Köztársaság szekularizációt sürgető retorikája nyomán, miközben a gazdasági liberalizáció társadalmi feszültséget és a pénzügyi komfortérzet megcsappanását eredményezte. A Catholic Union General Bank 1882-ben történt összeomlása nyomán Drumont egyenesen a Rotschild család totál-felelősségét kiáltotta világgá a bekövetkezett katasztrófáért.

Az már tényleg csak burleszkbe hajló tény, hogy 1902-ben – immár a Képviselőház tagjaként – Drumont egy korrupciós per alanyává vált, mivel a feltevés szerint kenőpénzt fogadott el a Rotschild ház fejétől a bank számára kedvező jogszabályok elfogadtatásában vállalt hathatós közreműködése jutalmaként.


Felhasznált irodalom:

 

Brustein, William: Roots of Hate: Anti-Semitism in Europe Before the Holocaust. Cambridge University Press. Cambridge, 2003.

Curtis, Michael: Verdict on Vichy. Power and Prejudice in the Vichy France Regime. Arcade Publishing. New York. 2002.

Robertson, Richie: The problem of Jewish Self-Hatred in Herzl, Kraus and Kafka. in: Oxford German Studies, vol. 16., 1. szám.

Chevalier, Yves L'Antisémitisme, Editions du Cerf. Paris, 1988.

Édouard Drumont. Perrin, 2008.

Les mécanismes de la haine antisémite et antimaçonnique dans les pamphlets d'Édouard Drumont et ses héritiers. Sorbonne. Paris, 2007.

https://www.der-stuermer.org/french/la%20france%20juive%201.pdf

http://revel.unice.fr/loxias/index.html?id=6)

https://www.scotsman.com/arts-and-culture/books/book-review-letters-to-camondo-by-edmund-de-waal-3197228


[1] Curtis, Michael: Verdict on Vichy. Power and Prejudice in the Vichy France Regime. Arcade Publishing. New. York. 2002. 39. o.

[2] Eredetiben "Essai d'histoire contemporaine" (fr.) 

[3] "A zsidó Franciaország" (fr.)

[4] Eredeti kiadója az alapítását követő években (1875) Victor Hugo és  Émil Zola műveit sorra publikáló Flammarion.

[5] "Egyenlőség és megbékélés" (fr.)

[7] "egész egyszerűen" (fr.)

 

FEL