emlékezet

Nádor Éva

Mendelssohn és a zsidó asszimiláció

2022.02.02.

 

Az OR-ZSE egyik tanulmányi kirándulás úti célja Berlin volt, amely a zsidó-német kultúrában kitüntetett szerephez jutott. Itt tevékenykedett Moses Mendelssohn, aki a német zsidóság történetében egy új korszakot nyitott. Előadásomban Mendelssohn munkásságát nem a zsidó vallás, hanem a német felvilágosodás, a zsidó emancipáció oldaláról közelítem. Mondanivalómat két gondolat köré csoportosítottam: Mendelssohn a zsidó asszimiláció elősegítője és a német szalonok szerepe.

Mendelssohn 1729 szeptember 6-án született Dessauban és 1784 január 4-án halt meg. Szegény családban nevelkedett, már korán bevezették a bibliai, talmudi tanulmányokba. 14 éves korában, 1743-ban érkezett Berlinbe.

Berlinben az első zsidó közösség alapítása 1671-ben történt, 50 gazdag bécsi zsidó család által. Egyébként zsidók nem telepedhettek le Berlinben. Természetesen az említett ötven család pénzért, magas adók ellenében nyert bebocsátást Bécsbe. Mindez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a 30 éves háború miatt elszegényedett országnak szüksége volt rájuk. A történelmi háttérről nem kívánok beszélni, mivel az más előadás témáját képezi, csupán arra kívánok utalni, hogy a II. Frigyes uralta Poroszország toleránsabb volt, mint pl. Franciaország, ahol a vallásgyakorlást sem engedélyezték. Frigyes megkoronázásakor azt mondta, hogy mindent vallást tolerálni kell. Természetesen ez a tolerancia mai fogalmaink szerint nem sokat jelentett. A zsidók rettenetes körülmények között éltek, nagy részük koldusként. Frankfurtban a 300 főre tervezett gettóban 3000 zsidó nyomorgott. Különféle megaláztatásoknak voltak kitéve, egyebek között keresztény negyedbe csak üzleti célból léphettek be, egymás mellett csak ketten mehettek, sétabotot nem vihettek, ha rájuk kiáltott valaki - Jud mach mores - le kellett venniük a kalapjukat és meghajolni.

1743-ban, amikor Mendelssohn Berlinbe, Poroszország fővárosába érkezett, Berlinnek 100.000 lakosa volt, abból 2000 zsidó. Gettó nem volt, de voltak korlátozások. Nem építhettek zsinagógát, különféle adókat vetettek ki rájuk - kb. mai 90.000 dollárnak megfelelőt -, védett zsidók halála esetén csak a legidősebb fiú örökölte a védettséget.1715-ben I. Frigyes Vilmos porosz király pénzért engedélyezte az első zsinagóga építését, persze szigorúan utcaszint alatt.

Mendelssohnt korábbi dessaui tanára, David Frankel berlini főrabbi tanította. Egy pénzváltónál kapott szállást heti 2-3 étkezéssel. Nagy szegénységben élt, a kenyeret , amit kapott elosztotta 7 napra. Mivel szépen írt, másolást vállalt nyomtatásra, így némi keresetre tett szert. Vallási tanulmányokat folytatott - kora középkori szövegek, magyarázatok- csak jiddish nyelven. Megtanult jól németül, de azon kívül további nyelveket- latin, görög, francia, angol - is elsajátított. Mindezt titokban kellett tennie, mert tiltva volt. Szerencséjére a szállásadó család az átlagnál toleránsabb volt.

A nem privilegizált szegény zsidóknak nem volt hozzáférésük nem zsidó forrásokhoz, a vallásos oktatók is eretnekségnek tartották a német nyelven való olvasást. A gazdag berlini zsidók gyerekei azonban már gimnáziumba, német középiskolába jártak. Mendelssohnt diákok tanították németre, matematikára, filozófiára. Autodidakta módon képezte magát, soha nem járt egyetemre.

Amikor 1750-ben befejezte tanulmányait, úgy döntött, hogy nem rabbi lesz. A gazdag Isaak Bernhard selyemgyáros és kereskedő fiának lett tanítója. Ez a jövedelem tette lehetővé számára, hogy életében először könyveket vásároljon magának; Cicero, Euklidesz, Arisztotelesz, Platon, Newton, Montesquieu, Russeau, Voltaire, Spinoza műveit olvasta.

A liberális Bernhard házban megismert egy sor nem zsidó intellektuelt, köztük Gotthold Ephraim Lessing írót, újságírót és Friedrich Nikolait, a liberális könyvkiadót. Életre szóló barátságot kötöttek, később együtt hozták létre a berlini irodalmi iskolát, ami Goethe és Schiller megjelenéséig a legprominensebb csoport volt. Mindhárman racionálisak voltak a filozófiában és a vallásban és kozmopoliták a politikában. Mindhárman szabad úszók voltak, írásból, tanításból éltek.

Ők hárman szinte minden nap találkoztak, főként Nicolai házának kertjében. Irodalomról, filozófiáról vitatkoztak. Mendelssohn tartotta magát a zsidó rituáléhoz, szokásokhoz, soha semmit nem evett-ivott Nicolai házában. Ha barátai nála voltak péntek este, akkor elnézést kért és elvonult fogadni a szombatot.

Kettős pályája volt, egyfelől filozófus, irodalmár, másfelől miután az ifjú Bernhard befejezte tanulmányait a selyemgyáros könyvelője. Üzleti úton találkozott Fromet Guggenheimmel, akivel a korra nem jellemzően szerelmi házasságot kötött, 3 fiú és 3 leány gyermekük született. Ezzel kapcsolatosan egy mulatságos körülményt érdemes megemlíteni. A zsidókat kötelezték, hogy esküvőjük alkalmából vegyenek a királyi porcelángyár termékeiből, persze olyan tárgyakat, amelyeket nem tudtak eladni. Így lett Mendelssohn 20 életnagyságú csúnya porcelán majom tulajdonosa. Később unokája, a zeneszerző Felix Mendelssohn - Bartholdy tartott egyet belőlük a dolgozószobájában.

Első művét, A filozófiai beszélgetéseket,  egy angol filozófus  Antony Ashley Cooper műve inspirálta. Lessing meglepte őt írásának nyomtatott példányával. Következő műve a "Levelek az érzelmekről" volt. 1763-ban " A metafizikus tudományok evidenciájáról" című munkájával Kant ellenében elnyerte a Porosz Tudományos Akadémia irodalmi díját.  A metafizikai állítások igazolhatóságát vetette össze a a matematikai tételekével. Ezzel Európa szerte híres lett, úgy beszéltek róla, mint a "német Szókratész". Uralkodók, katolikus szerzetesek írtak neki. II. Frigyes mentesítette őt a zsidókat sújtó korlátok alól, de nem lehetett a német akadémia tagja. Erre Mendelssohn úgy reagált, hogy sokkal értékesebb, az Akadémia elismerése és a király vétója, mint fordítva. Egyik leghíresebb munkája a "Phaedon, vagy a lélek halhatatlanságáról" c. műve, a terjedő materializmussal vitázott.

Talán a legnagyobb hatású, "Jeruzsálem, avagy a vallás hatalmáról és a zsidóságról" című művében kifejtette, hogy a zsidóságnak nincsenek dogmái, melyeket el kell fogadni az üdvözülés érdekében, a judaizmust nem kinyilatkoztatott vallásnak, de kinyilatkoztatott törvényhozásnak tartotta. Nem ismert el csodákat, hit helyett megismerésről beszélt, de a szertartásokat is fontosnak tartotta. E művét mind az ortodox, mind a reformer zsidók fenntartással fogadták, ám Kant, aki többször elismerően írt róla, "megcáfolhatatlan munkának" nevezte.

Már életében is nagy volt a híre és népszerűsége. A kortárs francia felvilágosodottak, az angol bölcselkedő írók ugyanúgy becsülték, mint a Mária Terézia- és II. József-korabeli osztrák és magyar gondolkodók. Kazinczy Ferenc önéletrajzában elismerően említi azokat a hazai zsidó tanítókat, akik Mendelssohnnal folytatnak levelezést.  Ez nem is volt ritkaság. Mint a felvilágosodás nem egy bölcse - például Voltaire - ő is széles körű levelezést folytatott Európa különböző tájain élő és munkálkodó művelt emberekkel. Kazinczytól tudjuk azt is, hogy a hazai zsidó iskolák magas színvonala részben a tanítóknak Mendelssohnnal fenntartott kapcsolatának köszönhető.

1771-ben  Lavater svájci flozófus Mendelssohnak ajánlotta Charles Bonnet fordítását, és  nyílt levélben szólította fel, ha nem tudja cáfolni Charles Bonnet kereszténységre vonatkozó teológiai érveit, akkor ismerje el a kereszténységet és térjen át. A provokáció azon alapult, hogy félreértették Mendelssohn álláspontját, ő Jézust, mint történelmi figurát ismerte el, aki a judaizmust soha nem utasította el és soha nem állította isteni mivoltát. Mendelssohn kiállt a zsidó vallás mellett, egy nyílt levélben csupán annyit írt Lavaternek, hogy "zsidónak vallom magam és mindig az is maradok." A vitában sokan, egyebek között Goethe is kifejezték elkötelezettségüket Mendelssohn mellett.

Minden esetre ez a vita komoly fordulópont volt életében, amibe bele is betegedett. Ettől kezdve csak a zsidó vallással, a németországi zsidó élet civil és kulturális reformjával foglalkozott. Azt állította, hogy lehet valaki vallását gyakorló zsidó és felvilágosult német egyidejűleg. Azt tanította a zsidóknak, hogy tartsák meg az elődök vallását, de alkalmazkodjanak az országhoz, ahol élnek. Az öltözködésbeli és nyelvi különbségek, amelyek oly sok félreértést és gyanakvást okoztak, megítélése szerint csak külső dolgok és el kell, hogy tűnjenek. Fontosnak tartotta  a szekuláris tudást, amelyet a rabbinátus tiltott. Szerinte ez a szemlélet hozzájárult a zsidók elszigeteltségéhez.

Első lépésként a régi héber nyelv felélesztését és az irodalmi német nyelv, a Hochdeutsch hétköznapi, szekuláris napi használatát hirdette meg. A zsidó hagyományok és a német kultúra összeegyeztetését szolgálta a Zsoltárok Könyve és a Tóra 5 könyve lefordítása németre egyik oldalon németül, a másikon héberül. A zsidók ebből tanulhatták meg a német irodalmi nyelvet. Konzervatív oldalról sokan támadták, de meggyőződése volt, hogy a héber nyelv nélkül megszűnnének, mint kultúrális közösség, a német nyelv ismerete nélkül pedig örökké idegenek maradnának az országban.

Mendelssohn munkássága bizonyította, a judaizmus szellemét össze lehet egyeztetni a felvilágosodás eszméivel. Így lett a zsidó felvilágosodás vezéralakja, hozzájárulva a zsidóság bekapcsolódásához az európai kultúra fő áramába. A vallási tolerancia hirdetésével, tudományos eredményeivel elősegítette a német zsidókat sújtó társadalmi, kulturális, politikai és gazdasági megszorítások megszűnését, az asszimilációt. Nem akarta a hitet megingatni, csak az ortodoxia túlzásait nyesegette. Bölcselőként nem alkotott önálló rendszert, főleg a XVII-XVIII. századi racionalista hagyományokat folytatta, világosan és érthetően népszerűsítette Wolff, Spinoza, Leibniz és Shaftesbury gondolatait.

Mind Lessing mind Mendelssohn úgy gondolta, hogy az emberiesség, a morál elég az egyenlőséghez. Lessing a Bölcs Nathan alakját barátjáról, Mendelssohnról mintázta. Művében a felvilágosodás alapeszméit - tolerancia, testvériség, emberség – hirdeti.

A valóság azonban nem egészen ezt tükrözte.Volt ugyan néhány kezdeményezés a zsidókkal szembeni toleranciára, de lényegében nem sok sikerrel. Mendelssohn tudta, hogy a vele szembeni tolerancia és tisztelet csak neki szól. Egyszer mikor Drezdába ment, a kapuőr felismerte de megfizettette vele szokásos adót. Később visszautalták neki. Máskor egy operai előadáson felállt a nézőközönség a tiszteletére, azért, mert őt egy nem zsidó zsidónak tekintették. Ugyanakkor egy fiatal zsidó jelentkezett a berlini zeneakadémiára, de elutasították azzal, hogy matematikalilag lehetetlen, hogy egy zsidó zenét tudjon szerezni. Egy anekdóta szerint a Sans Souci kastélyban vendégeskedett a szász miniszter, aki találkozni akart Mendelssohnnal, ezért odarendelték. A meghívólevélben, amit az őrnek mutatott az állt, hogy a hires Moses Mendelssohn Úr, az őr gúnyosan azt kérdezte, hogy mitől hires, amire ő azt válaszolta, hogy varázsló. A 18. század végén- Kant megengedte néhány zsidó hallgatónak, hogy filozófiai szemináriumát látogassa- cask akkor kaphattak bizonyítványt, ha áttértek a katolikus hitre.

Mendelssohn életének utolsó évtizedében tapasztalhatta, hogy sok védett gazdag zsidó gyereke kezdett el német nyelvet és kultúrát tanulni. A képzést tekintették az integráció alapjának. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a zsidók tömeges áttérése. A berlini zsidók fele áttért, Mendelssohn 6 gyereke közül 4. Az áttérők közép-és felsőosztálybeli nem gyakorló zsidók voltak, akik nem gyakorló katolikussá váltak. Ez más volt, mint Spanyolországban a 15. 16 században, itt önként tértek át főként pragmatikus okokból, általában a szülők halála után.

Példa erre a Marx család, amely Karl 6 éves korában áttért, de azért továbbra is jártak sabbat vacsorára a rabbi nagybácsihoz. Heine úgy vélte, a keresztelkedés belépőjegy az európai kultúrába. Chaim Heinéből lett Johann Heinrich Heine. Moses Mendelssohn fia Abraham úgy gondolta a többség vallását kell gyakorolni, gyerekeit kezdettől fogva kereszténynek nevelte, majd ő is áttért. Később Moses Mendelssohn unokája, Felix Mendelssohn Bartholdy a keresztény vallási zene fő képviselője lett. Azt mondták róla, hogy a legzsidóbb dolog, amit tett, hogy áttért a keresztény vallásra.

A német – zsidó asszimiláció, a felvilágosodás lassú folyamata együtt járt a női emancipációval.

A zsidó felvilágosítók ambivalens tevékenységét, amellyel egyfelől a zsidó férfiakat emancipálták, de másfelől korlátozták a nők fejlődését, Moses Mendelssohn példája is jól ábrázolja. Mendelssohn ugyan művelt mennyasszonyt kívánt magának, de semmiképp sem tudós nőt. Egyik levelében például kifogásolta, hogy későbbi felesége Fromet Gugenheim túl sokat olvas: "Ugyan mit is akar ezzel elérni? Tudós akar leni? Isten mentsen ettől! Némi mértéktartó olvasás illik egy nőhöz, de nem az olvasottság." A hászkála férfi művelői – hasonlóan nem zsidó társaihoz – a női nevelés ügyét is maguknak tartották fenn.

Az 1780-as 90-es években francia mintára létrejövő szalonok egyben a nők emancipációját is jelentették. Dorothea Mendelssohn részt vett apja nyitott szombat délutánjain, majd Henriette Herz szalonját látogatta, akinek férje Marcus Herz tudományos szalont tartott fenn, míg felesége Henriette irodalmit. Utóbbit Alexander von Humboldt, David Friedlander és más fiatal zsidó értelmiségiek látogatták.

A másik híres szalon Rachel Leviné (1771- 1833 ) egy korai feministáé volt, amelyet Goethe is látogatott. Rachel öngyűlölő zsidó volt, anyja halála után áttért. A zsidó szalonokban ideiglenesen megszűntek a társadalmi korlátok a nemesek és a nem-nemesek, a zsidók és a nem-zsidók között. Ezáltal mélyebb kapcsolatok is alakultak ki a zsidó szalonhölgyek és a többnyire nemes keresztény vendégeik között, aminek nem ritkán egy válás, illetve újabb házasságkötés volt a vége. A  szalonhölgyek egy társadalmi rétegként élték meg a modernkor egyik jellemző konfliktusát, amely az egyéni emancipáció és a zsidó népcsoporthoz való ragaszkodás kettősségéből származott. Többségük meg volt győződve, hogy az egyéni megvalósulása a zsidó keretek között nem lehetséges, ezért a zsidóságból való kitérésre szánták el magukat. A kitérések száma olyan nagy volt, hogy már-már járványméreteket öltött.

Így kapcsolódik össze Mendelssohn  tevékenysége, az asszimiláció elősegítése, a zsidó vallás  reformja és a vallási térkép átrajzolódása Németországban. A kérdés örök: zsidó asszimiláció és zsidó öntudat hogyan fér meg egymás mellett. Ezzel foglalkozik tanulmányában Bibó István is, mondván,hogy "Ahogyan nem lehet vitássá tenni, hogy asszimiláció lehetséges és van, ugyanúgy nem vitás az sem, hogy zsidó nemzeti vagy kisebbségi öntudat is lehetséges és van."

Utunk során bizonyára nekünk is alkalmunk lesz ezen elgondolkodni.

Felhasznált források:

Amos Elon: The pity of it all, Picador , New York, 2002.

Bibó István: Zsidó kérdés Magyarországon, Múlt és Jövő, 2001.

Moses Mendelssohn: Phaidón,avagy a lélek halhatatlansága, szerk.: Kiss Endre, Jószöveg Kiadó, 2006.

Otto Zarek:Moses Mendelssohn, Budapest, Bábel Kiadó, 2005.

http://www.jewishencyclopedia.com/articles/10665-mendelssohn

http://en.wikipedia.org/wiki/Moses_Mendelssohn

 

 

 

FEL