Páll Edit:

Fiume és Trieszt magyar zsidó emlékei

 Kiűztek a paradicsomból.
 Azóta - kezdet óta - keresem.
 Van. De mindig másutt,
 nem ahol én.
 Ezért sodródom tétova
 szélfútta levél.

 /Paolo Santarcangeli/

2020.01.13.

 

Előszó

 

Száz-százötven évvel ezelőtt a mai Rijeka nem volt ennyire homogén város; sok különböző nyelvű, nemzetiségű és vallású ember lakta.

Rijeka, olasz nevén Fiume minden magyarnak jelent valamit. Ha mást nem, akkor egy horvát tengerparti üdülővárost, a lágy levegőjével, szikláival, szinte fürödhetetlenül hideg vizével, kunájával és a magyar fül számára idegenül csengő nyelvével.

Az a magyar, aki Rijekába látogat, nem is sejti, hogy a város sorsa, történelme mennyire függött Magyarországtól, hogy a várost gazdaságilag, közigazgatás és kultúra szempontjából milyen szoros szálak kötötték Magyarországhoz és hogy a magyarság mennyit tett a városért, hiszen manapság a város sajátosságait illetően annyira horvát. Ez a meglepően horvát sajátosság a város életében az utolsó pár évtizedben alakult ki.

Jelen tanulmányban nem Rijekával, hanem Fiumével foglalkozunk. Fiume mindig is ütközőpontja volt az olasz, a horvát és a magyar politikának. Meglátjuk később, hogy a franciának is. Miért volt ennyire fontos ez a város minden nagyhatalom életében? Először is, a hajózás miatt. Fiume, a rivális tengerparti várossal, Trieszttel együtt egészen 1891-ig szabad kikötői (vámszabadterületi) státuszt élvezett, mely kedvezően hatott a város és az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmének. Nagyszámú olaszajkú és horvát nemzetiségű lakossága lévén kereskedelmi stabilitása a területszerzések és a háborús politika függvénye lett. Fejlődését gyengítette az érte vívott külharc és a lakossága, nemzetiségiek között vívott belharc.

Midőn 1873-ban megépült a Károlyváros - Fiume vasútvonal, a város gazdaságilag még egy szállal kötődött Magyarországhoz. Összességében elmondható, hogy Fiume magyar kormányhoz fűződő viszonya és a magyar kormányzóságok ideje békés volt, a soknemzetiségű város magyar kormányzása egy jó kompromisszum volt.

A város sok száz éves történelme a Magyar Királyság (és az Osztrák-Magyar Monarchia), az olasz és a horvát nemzetiségi kérdések, valamint az irredentizmus kereszttüzében létezett. Trieszttel ellentétben Fiume kereskedelmi és politikai élete mindig függött egymástól, s így kiszolgáltatva a politika szelének, az olasz kikötővárossal vívott harcában, jelentőségében mindvégig alulmaradt.

A tanulmány célja, hogy a két város kusza, erős olasz és horvát identitásából kibogozzuk, hogy mi benne annyira magyar és mi benne annyira zsidó magyar. Viszont a magyar zsidó Fiume megértéséhez az is kell, hogy mitől annyira magyar, legalábbis a magyar kultúra és mindennapok által átszőtt, valamint mitől annyira soknemzetiségű. Magyar? Sohasem volt. Legalábbis mindig olasz volt, horvát és magyar (és még sok minden más). Egy valami azonban biztos: Fiumében, Triesztben, vagy Grado-ban járva olyan érzés kerít hatalmába bennünket, mintha Budapesten, vagy Sopronban járnánk. Bár a város történelme során sokat volt az Osztrák-Magyar Monarchia, Fiume még a Magyar Királyság irányítása alatt is, illetve közigazgatási szempontból oda tartozott, igazából nem tartanám magyar városnak, viszont olyan városnak igen, melynek kulturális, gazdasági fejlődésén látszik a magyar kéz, a magyar szellem.

A két, egymástól mintegy hetven kilométerre található város (Fiume és Trieszt) zsidóságát külön térképeztem föl.

A történelme, a kultúrája is nagyon különböző a két városnak, így a magyar zsidóság is – bár majdnem egy időben, mégis más-más körülmény között vált a két város kultúrájának, társadalmának meghatározó részévé, de egy elmondható: Bár mindkét város meghatározóan olasz, illetve horvát volt, a magyarság, a zsidóság és a magyar zsidóság nagyon sokat tett hozzá az városok jelenlegi arculatához.

Trieszt és Fiume, mindkét város az Adriai - tenger egy-egy kikötője és a hatalmas befolyással bíró Velence mellett évszázadokig versenyzett fontos státuszáért. Fiume 1831-ig szabad kikötői státuszt élvezett, de mivel a nemzetiségek harca a bel-és külpolitika áldozata lett, Fiume nem lett soha olyan fejlett, mint Trieszt. Ennek oka az, hogy Fiume kereskedelme mindig a kül-és belpolitika függvénye volt, míg Trieszt esetében a kereskedelem és a politikai élet elkülönült egymástól

 

Fiume története évszámokban:

 

1717: Fiume a kezdetektől Velencével rivalizált. VI. Károlytól 1719-ben Trieszttel együtt vámszabadterületi státuszt kapott, az osztrák tengermellék részeként.

1776: A Magyar Korona része lesz, de a Horvát Tanács igazgatja.

1779: Separatum Coronae Anexum Corpus, (Koronához csatolt külön test), a Magyar Királyi helytartótanács igazgatja.

1809: Fiume francia fennhatóság alá kerül.

1813-1822: Osztrák fennhatóság.

1822-1848: Magyar Fennhatóság.

1848: Horvátországhoz csatolják Fiumét.

1868: Horvát-Magyar kiegyezés: Fiume ismét Separatum coronae adnexum corpus.

1918 november: olasz csapatok elfoglalják Fiumét.

1919 végéig az olasz csapatok elhagyják Fiumét.

1919. október: Fiume Olaszországhoz való csatolása.

1920: A Rapallói egyezmény hatására Fiume független állam lesz.

1924: A Római Szerződés Fiumét a fasiszta Olaszországhoz csatolja.

1943. A német csapatok elfoglalják Fiumét, elkezdődik a zsidó lakosok deportálása.

1945 Május: Jugoszláv csapatok elfoglalják Fiumét, a nagyszámú olasz lakosság elhagyja a várost.

1947: Fiume Jugoszlávia része lesz, a hivatalos neve immáron: Rijeka.

 

Fiume népessége 1910-ben 49 806 fő, ebből: (százalékosan) olasz: 48, 6 %, horvát 25,9%, magyar: 13%, szlovén: 4,7%, német: 4%, egyéb: 1,3%

 

Zsidóság Fiuméban:

 

Fiume - ami a magyar zsidóságát illeti - annak ellenére gazdag szálak szövik át, hogy a XIX századtól a magyar zsidóság inkább a Fiumétől két kilométerre fekvő Abbáziában rendezkedett be.

Amikor vámszabadterületté vált a város, a kereskedelem számos zsidó kereskedőt vonzott a városba, de a XIX. század második feléig Dubrovnikból és Splitből érkeztek szefárd zsidók.

Midőn magyar közigazgatása lett a városnak, ez utat nyitott az Osztrák-Magyar monarchiából érkező magyar, osztrák, németajkú askenázi zsidóságnak, valamint a XIX. század második felében a galíciai, ukrán, lengyel területeken megszaporodó pogromok hatására érkező ortodox askenázi zsidóságnak.

 

A fiumei zsidó közösség felépítése:

 

Dr. Frank József fiumei rabbi – az askenázi neológ közösség építője Via Michelangelo Buonarroti, 7 alatt élt.

Az egyik legnagyobb rabbija lett a Via del Pomerio utcai, Baumhorn Lipót által tervezett nagy zsinagógának. Dr. Frank József a rabbi teendői mellett egyetemi docens is volt. Felesége Ida Büchler szintén magyar volt, 1875-ben Móron született. Mindketten olasz állampolgárok voltak. A rabbi 1937-ben hunyt el, a Kozala temető 2. sz. sírboltjába nyugszik. Felesége halálának ideje és időpontja ismeretlen, de azt lehet tudni, hogy Triesztből indították útnak azt a vonatot Auschwitzba, melyen Ida Büchler is rajta volt. Az idős asszonyt valószínűleg a megérkezése napján meggyilkolták a haláltáborban.

Frank József rabbi

 

Gerlóczi Adolf (1849-1922) 1882-től Fiume rabbija

A fiumei izraelita hitközségről írta a következőket:

„A Fiuméban lakó zsidók spanyol származásúak voltak, a kik Keletről, legnagyobb részben pedig Dalmátországból, Spalato és Ragusa városokból jöttek be, hogy itt kereskedést űzzenek.

A múlt században letelepedett zsidók száma nem állapítható meg, 1901-ben 2000 lelket számlált a zsidó közösség. Az 1835-1850 közötti években már német és olasz nevű zsidókkal is találkozunk, mikor is már Ausztriából, különösen Triesztből, azonkívül Olaszországból is számosan megtelepedtek az akkor még jelentéktelen Fiumében. Az 1850-es esztendőtő fogva magyar zsidó családok is érkeznek.

Ez időben találjuk a Reizner, Wilheim, Eisner, Rosenberger, Russi, Nigris, Mortara, Hering, Kelner, Mayländer-családot, Popper-családot, Kornitzer-családot

 

1880 óta azonban a hitközség tagjai egyre szaporodtak. 1882-ben már új lelkészt és hitoktatót választott a hitközség Gerlóczi M. Adolf személyében.

A hitközség spanyol rítus szerint berendezett imaháza az ó-városban, egy régi épületben van. Az épület a hitközség tulajdona; ajándékba kapta 1832-ben Mózes Halevitől. Ugyanazon épület első emeletén van a hitközségi iroda. A hitközség hivatalos nyelve ugyanaz, mint Fiume városáé: az olasz. A zsidó főünnepeken azonban magyar és olasz nyelven végzik az isteni tiszteletet.

1885-ben Gerlóczi M. Adolf rabbi, aki 1882-től lelkipásztora a fiumei izraelita hitközségnek, Mattersdorfer Antallal és Treusch Józseffel megalapította a "Chevra Kadischa" jótékonysági egyesületet, mely már külön temetőt vásárolt. A régi temető még ma is létezik, de midőn 1869-ben megtelt, a városi központi temetőben kapott a hitközség egy darab helyet, a mely ma is temetkezési czélra szolgál. A "Chevra Kadischa" elnöke Hartmann József, alelnöke Kemény Dezső.

A hitközségben határozott magyar szellem uralkodik. Elnöke Neuberger Ármin, alelnöke dr. Sachs Henrik ügyvéd, II. alelnöke Ehrlich Emil. Évi jövedelme - kizárólag kultuszadókból - 4000 frt; évi kiadása 3800 frt. Ez összegből fizeti a hitközség a rabbit és a község három hivatalnokát. A hitközség kebelében templomépítő bizottság is alakult, melynek feladata adminisztratív és pénzügyi tekintetben előkészíteni az új templom fölépítését.

 

(részletek: A fiumei izraelita hitközség. Gerlóczi (Goldstein) Adolf)

 

Fiume híres szülötte: Paul Neményi

Neményi egy gazdag zsidó család sarjaként 1895. június 5-én született Fiuméban. Nagyapja Neményi Zsigmond, édesapja, Neményi Dezső a Fiumei Olajfinomító (ma INA) egyik igazgatója volt. A kis Paul Fiuméban járt általános és középiskolába. 17 éves korában megnyerte a Magyar nemzeti matematikai versenyt, majd 1922-ben Berlinben kapta meg a doktorátusát matematikából, majd a Berlini Műszaki Egyetemen tartott előadást folyékony anyag dinamikájából. Az 1930-as évek elején jelentette meg a mechanikai matematika szöveggyűjteményét, mely ezt követően minden német műszaki egyetemen kötelező irodalom lett. Amikor a náci párt hatalomra került Németországban és Magyarországon is erősödött az antiszemitizmus, elhagyta az országot és egy időre Koppenhágában telepedett le és kezdett el dolgozni.

Neményi akkor érkezett az Egyesült Államokba, amikor kitört a Második Világháború. Eleinte tanított: több, rövid távú pozíciót töltött be, majd részt vett egy hidraulikai kutatásban az Iowai Állami Egyetemen. 1941-ben oktatói kinevezést kapott a Coloradoi Egyetemen, 1944-ben pedig a Washingtoni Állami Főiskolán.

Németországban Neményi annak a Szocialista Pártnak (ISK) volt a tagja, mely töretlenül hitt a neo Kantiánusi- Socrates-i elvek alapján születendő igazságosság eljövetelében.

Neményi megrögzött állatvédő, szigorú vegán étrenden élő ember volt, aki elutasított minden olyan ruhaneműt, ami gyapjúból volt. 1930-ban a hároméves elsőszülött gyermekét, Neményi Pétert egy szocialista vegetáriánus közösségre bízta és a kisfiút évente csak egyszer látogatta meg.

Kármán Tódor, világhírű fizikus így írt Neményiről: Midőn az országba érkezett, egy alkalommal egy kigombolt ingben, nyakkendő nélkül jelent meg egy tudós találkozón és nagyon mérges lett rám, midőn azt javasoltam neki, hogy öltözzön úgy erre az alkalomra, mint a többiek. Azt válaszolta, hogy tudomása szerint ez az ország a szabadság országa és az embert kizárólag a belső értékei, s nem pedig a külső megjelenése alapján ítélik meg.

1947-ben Neményit kinevezték fizikusnak a Tengerészeti Térképészeti Laboratóriumhoz, (NOL) White oak-ba, Marylandbe, ahol az Elméleti Matematikai részleget vezette. 1952-ben, 57 évesen hunyt el. Két fia közül az egyik a Princeton-i Egyetemen végzett matematika szakon, a másik fia nagy valószínűséggel az ismert sakk világbajnok Bobby Fischer.

Fénykép: www.wikipedia.org

 

Paolo Santarcangeli

Dr. Arturo SCHWEITZER (Viale CC. NN., 10) Salgótarjánban született 1876-ban, sebész. Fiuméban 1899 óta lakik, felesége Anna Bimek Nyíregyházán született 1878-ban. Egy fiuk volt, Paolo, aki 1909-ben született. Jogi végzettséget szerzett, majd a náci megszállás elől a Sartancangelo di Romagna városban bujkált. A háború után felvette a Santarcangeli vezetéknevet, Torinóban telepedett le, ahol egyetemi professzornak nevezték ki. Híres író lett, különösen két könyve, a „Babiloni fogságban” és az Aquila kétfejű tengerpartja” című regénye lett különösen épszerű. A professzor 1995-ben bekövetkezett haláláig kutatta a magyar nyelvet és a magyar irodalmat is.

Leo Valiani élete

A WEICZEN család  (Via del Pomerio, 9)

Adolfo Weiczen lisztkereskedő, malomtulajdonos Békéscsabán született. Felesége Margherita Geller szintén kereskedő. Három gyermekük születik: Anselma, Clara és Leo. A családhoz tartozik még Caterina Herzl, aki Zimányban született és Teodor Herzl unokatestvére volt. A Weiczen család 1916-ban Budapestre költözik, Leo ott tanult általános iskolában és a gimnázium első osztályában, többek között magyar nyelven. A családfő korai halálával Leo a Banca Mobiliare S. A-nál, Fiuméban talál állást és a katonai antifasiszta mozgalomban aktívan részt vesz. Az 1927-es törvények miatt Leo olaszosítja vezetéknevét, így lesz Valiani. 1928-ban Leót letartóztatják és a Ponza szigetére száműzik, titkos és törvénytelen kommunista szervezetben való részvételéért 12 évre ítélik, melyből öt évet ült le. 1936-ban szabadul, Párizsba emigrál, ahol a Spanyol Honvédő háborúról tudósít. 1938-ban megnősül, felesége Lídia Pancini, egy fiuk van, Rolando. 1939-ben Leo Valiani otthagyja a kommunista pártot és az Igazság és Szabadság mozgalomhoz csatlakozik. Ugyanebben az évben Párizsban letartóztatják és a Pireneusokban található Vernet-i koncentrációs táborba hurcolják.

A táborban találkozik Arthur Koestlerrel, akivel nagy hatással vannak egymásra. Valiani a táborból megszökik, az a terve, hogy Mexikóba eljusson. 1943-ban visszatér Olaszországba és az „Akció Olaszországért” párt északi tagozatának titkára lesz, belép az Alta Italiában (CLN: Comitato di Liberazione Nazionale: Nemzeti Felszabadulás Küldöttsége) és együtt dolgozik Ferruccio Parri-val. 1945-ben kinevezik a Nemzeti Konzultáció egyik tagjának, 1946-ban az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagjának jelölik a Partito d’Azione” (Akció Pártja) színeiben. Mandátuma a párt feloszlatásáig megmarad, ezután visszavonul az aktív politizálástól. 1980-ban örökös szenátorrá nevezi ki Sandro Pertini Köztársasági elnök. Újságírói munkásságában teljesedik ki, cikkeiben a fejlődés, a világosság, az egyenlőség és a humanizmusért száll harcba. Milánóban hunyt el 1999-ben.

Freund Vilmos (Paks 1846-Budapest, 1922) építész

Középiskoláinak elvégzése után Zürichben tanult, Budapesten 1883-ban az Országház tervpályázatán tűnt fel először Freund Vilmos neve; ezt követően számos pályázaton, mint például a Budapesti Izraelita Kórház, a New York palota pályázatán aratott sikert, igaz, végül több, általa pályázott épület másvalaki tervei alapján épült meg közülük.

Számos magánpalotát épített Budapesten, főleg az Andrássy úton, ezen kívül több kórházépületet, például az Izraeli Siketnémák Országos Intézete Bethlen tér épületét.

Egyik legismertebb munkája az 1896. évben épült Lipótvárosi Kaszinó palotája (Duna palota) melyért a millennium alkalmával művészdíjat nyert. Egyéb munkái még a Kozma utcai izraelita temető ravatalozója, az Erzsébet körúti fürdő palotája, továbbá Fiuméban az Adria Tengerhajózási Rt. székháza (Forrás: Magyar Zsidó Lexikon)

Freund Vilmos tervezte Adria - palota

Az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási RT. Székháza volt. Az irodákon kívül voltak még itt tisztviselői lakások, a MÁV menetjegyirodája és a város leghosszabb ideig megjelenő magyar lapja, a Magyar Tenger Kiadóhivatala is.

Az Adria-palota

Készítette: domokdr - Saját felvétel, Közkincs, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=8940170

 

Zielinsky Szilárd tervezte eredeti kikötői elevátor :

(Forrás: Országos Széchenyi Könyvtár)

 

Zielinski Szilárd emléktáblája egykori lakhelyén, a Budafoki út 3. szám alatt

 

Vásárhelyi Miklós

1917-ben Fiuméban született, polgári családban. Az általános iskola első négy osztályát még a városban végezte. Tanulmányait Debrecenben folytatta. Az érettségi után, 1936-1937-ben a római egyetemen, majd 1939 és 1942 között a Debreceni Tudományegyetem Jogtudományi Karán tanult. 1938-ban belépett a Kommunista Pártba, részt vett az ellenállási mozgalomban. 1938-tól 1941-ig az óbudai Szociáldemokrata Ifjúsági Szervezet titkára.

A háború alatt munkaszolgálatra hívták be, egy fegyvergyárban dolgozott. 1944-ben csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz. 1945-ben aktívan bekapcsolódott az Magyar Kommunista Párt munkájába. 1945-től a Szabadság, majd a Szabad Nép munkatársa. 1946-ban a Szabad Nép különtudósítója a párizsi béketárgyalásokon.

1950-ben rövid ideig a rádió igazgatója. 1951-től a Művelt Nép című lap felelős szerkesztője, majd 1952-től 1954-ig a Hungary-Vengrija című lap főszerkesztője.

1954 májusától a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese. Nagy Imre legszűkebb politikai köréhez tartozott, a pártellenzék egyik legaktívabb irányítója volt. 1955 áprilisában Nagy Imrével együtt őt is leváltották. Szigorú pártmegrovásban részesült, mert 1955. május 27-én a Lapkiadó Vállalat párttaggyűlésén Gimes Miklóssal és Vásárhelyi Miklóssal követelték a magyar-jugoszláv viszony tisztázását és a Rajk-per felülvizsgálatát.

1955 októberében részt vett az írók és művészek MDP KV-hez intézett memorandumának a megfogalmazásában, amely a kulturális élet ellenőrzésének megszüntetését követelte. December 24-én kizárták a pártból. 1955-től a Művelt Nép Könyvkiadó könyvtárosa volt. 1956. november 1-jén a kormány sajtófőnökévé nevezték ki. November 4-én a jugoszláv követség katonai attaséjának a lakásán kapott menedéket.

November 23-án, az addig a jugoszláv követségen tartózkodó Nagy Imre-csoporttal Romániába deportálták, 1957. április 10-én Snagovban letartóztatták, és Magyarországra szállították. Egy „földije”, a szintén Fiuméban született Csermanek János, akit Kádár Jánosként ismert meg ország-világ, behívta a szovjet hadsereget hazánkba. Szovjet segítséggel sikerült leverni a forradalmat és kormányt alakítani. 

1958. június 15-én a Nagy Imre és társai-perben Vásárhelyi Miklóst a Legfelsőbb Bíróság öt év börtönbüntetésre ítélte. 1960 áprilisában amnesztiával szabadult.

1961-től a Képzőművészeti Kiadó lektoraként dolgozott. 1964-ben elbocsátották állásából. 1972-ig egy építőipari ktsz anyagbeszerzője. 1965-től az Élet és Tudomány, majd 1972-től 1990-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, sajtótörténeti kutatásokkal foglalkozott.

1973-tól a Mafilm dramaturgja. 1979-ben aláírta a Charta '77 csehszlovákiai polgárjogi mozgalom bebörtönzött tagjaival szolidaritást vállaló nyilatkozatot. 1981-ben részt vett a forradalom történetét tárgyaló másfél évig tartó illegális kerekasztal-beszélgetésen.

1983-84-ben fél évet a Columbia egyetemen töltött. 1984-től a Soros-alapítvány bizottságában Soros György személyes képviselője volt, 199től 1993-ig pedig az alapítvány alelnöke, majd 2001-ig elnöke.

Előadást tartott az 1985-ös Monori Találkozón. 1986 decemberében Eörsi István lakásán rendezett illegális '56-os konferencia egyik szervezője és előadója. 1988-ban az Új Márciusi Front alapító tagja. 1988-ban a TIB egyik alapító tagja, 1992-ig elnöke, ebben a minőségében mondott beszédet 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársainak temetésén.

1988-1989-ben részt vett a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az SZDSZ megalakításában. 1990-től az SZDSZ Országos Tanácsának tagja, 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő volt.

Kitüntetései: Nagy Imre emlékplakett (1996), Demény Pál emlékérem (1997), a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíja (1998). (magyar Távirati iroda arcívum)

Baumhorn Lipót

Baumhorn Lipót egy olyan időszakban született, amikor a kongresszusi (neológ) az ortodox és a status quo zsidóság szakított egymással. Ebben az időszakban egymást érték a zsinagóga építési megrendelések és a kor jellemző építészeti jegyeivel tarkított egyházi építészet kiforrhatott. Az 1860- ban Kisbéren született Baumhorn egy olyan társadalmi, vallási hangulatban nőtt fel, amikor már felütötte a fejét a cionizmus, a zsidóság több részre szakadt és az Osztrák – Magyar Monarchia minden részén egyre nagyobb zsidó hitközségek nőnek ki. Baumhorn Lipót, aki a bécsi Technische Hochschule- ban Kőnig, Ferstel és Weyr neves építész professzorok tanítványaként folytatta tanulmányait. Baumhorn Lipót 1883- 94 között Lechner Ödön vezette tervezőirodában dolgozott, és átvette Lechner stílusát, az eklektikus stílust, amelyhez keleties, reneszánsz, barokk, vagy szecessziós ornamentikát alkalmazott.

A Fiumei zsinagógát Baumhorn 1895-ben tervezte, miután a 2600 lelket számláló fiumei zsidó közösség összegyűjtötte a pénzt egy új zsinagóga építésére, melyre egy háromszintes házat nézett ki a közösség a Via del Pomerio 31 szám alatt. Az építkezés 1902-ben kezdődött, a zsinagógát 1903. október 22-én adták át. A zsinagóga keleties, ú.n. Mudéjar- mór stílusban épült. Ez a zsinagóga élete fő művének, a Szegedi zsinagógának mintegy előzményének tekinthető. A Zsinagóga sajnos már csak korabeli fényképen csodálható meg, a német csapatok 1944. január 25-én, Fiume náci megszállásakor lerombolták.

A Baumhorn Lipót-tervezte nagy zsinagóga

 

A város magyar nyelvű emlékei:

Vasútállomás

 

 

Magyar emlékek Fiuméban:

Képek: www.trianonmúzeum.hu

Fiume tengeri közlekedése, pár szó a kivándorlókról

A kikötői tárházak és a szabad területek áruforgalma az első világháborút közvetlen megelőző évben közel 1 millió tonna volt (ennek 40%-át a cukor tette ki!) A kikötő egészének forgalma ennél jóval nagyobb volt: 31 381 hajóval (!) 6,9 millió össz-tonnatartalommal 2,1 millió tonna árut szállítottak egy év alatt. (Ez a trieszti kikötő forgalmának mintegy harmadát jelentette.) Jelentős volt a tengerhajózás személyforgalma is. 1913. évben 1,7 millió utast számláltak. Ebből a Cunard-Line Fiume–New York járataival 28 ezer ember utazott Amerikába. Fiuméba naponta három gyorsvonat érkezett Budapestről, az egyiknek közvetlen hálókocsija Lawoczne-ből indult, ami a MÁV leghosszabb járata volt. Rövid ideig Nagyváradról is közlekedett Fiuméba közvetlen gyorsvonat. Nemcsak Magyarországot érte a trianoni békeszerződéssel csapás, Fiume is elvesztette kereskedelmi hátterének nagy részét. Mert Fiume sorsa a Magyar Szent Koronától történt elszakítást követően zaklatottá vált. Először szabad várossá nyilvánították, majd az olasz nacionalisták, élükön a forradalmár-költő d’ Annunzióval 1924-ben elérték, hogy Olaszországhoz csatolják. Helyesebben a város megosztott lett, a Fiumara folyó lett az 1929-től felvette a Jugoszlávia nevet viselő délszláv állam határa. A Baross Gábor kikötő-medence és a fa-rakhelyek a régi MÁV-vonalból kiágazó, íves hegyi alagúttal együtt Jugoszláviához tartoztak. Olaszországhoz a várost a Déli Vasútnak a Trieszt–Ljubljana vonalból San Pietro del Carso (Sankt Peter in Krain) állomáson kiágazó szárnya csatolta. Ma már kevesen emlékeznek rá, hogy ezen a vonalon alig húsz évig Róma–Fiume vonatok, illetve közvetlen kocsik közlekedtek. Amikor a második világháború után, Tito megszerezte Istriát, Fiume is – már Rijeka néven – Jugoszláviához, nevezetesen a szövetségi állam keretében Horvátországhoz került. Az 1991. évi szétválást követően az önálló Horvátországhoz tartozik. Ennek az országnak a legnagyobb kikötője.

 

Kozala temető

1875-ben a temető kibővült egy zsidó résszel, ravatalozóval, s jelenleg 550 emlékművet és történelmi jelentőségű sírt rejt magában. A régi zsidó temetőből, mely 1874-ig működött, mintegy húsz régi sírt húztak át a Kozala temetőben és építettek be egy emlékfalba. 1981-ben avatta fel a zsidó közösség a Holocaust-emlékművet, melybe begravírozták a Fiuméből elhurcolt 278 áldozat nevét. Fiume magyar zsidóságának szeretnék a következő fejezettel emléket állítani és az archívumokból, illetve a temetőben fellelhető magyar zsidóságot alkotó emberekről pár szót írni.

1. ANGYAL család (Via Volta 12). Angyal Viktor Géza városi tisztviselő és mérnök és Weiss Irma köztiszteletben álló család volt, egyetlen fiuk: Raul. Midőn a német Werhmacht elfoglalja a várost, a család ismeretlen helyre menekül, lakásukat a németek lefoglalják és parancsnokságot alakítanak ki benne. A család a háború végén Milánóban telepedik le.
2. BALASSA család (Gradinata de Peretti) Alberto Balassa, kereskedő, felesége Angela Gold Pálfán született 1886. 10. 15.-én. Egy lányuk volt; Elena Budapesten született 1924-ben. A családot deportálták, Elena viszont túlélte a háborút. Férjhez ment és Izraelben telepedett le.
3. BARTA család (Via Roma, 8)
4. Colomanno (Kálmán) Barta Nagykanizsán született 1888-ban, Logisztikai cége volt és gabona nagykereskedése. 1938-tól olasz állampolgár. Felesége Gabriella Frieddel egy fiú ikerpár szülei, akik 1915-ben születtek, akik 1938-ba az Egyesült Államokba költöztek, míg a szüleik a náci megszállás elől Liguriában találtak menedéket; a háborút túlélték.
5. BARTA család (Via Ipparco Baccich, 5)
6. Maurizio Barta Lőcsén született 1881-ben. Nagykereskedő, felesége Regina Weinberger Szarvason született 1883-ban. 1912-ben költöztek Fiuméba, egy lányuk volt, Márta, aki szintén egy magyarhoz, Giuseppe Fodorhoz ment feleségül.
7. BARUCH család (Via G. Tartini 7)
8. Erminia Lipshitz Komlósdon született 1892-ben, férje Marco Baruch textil nagykereskedő ortodox lengyel családból származott. Három lányuk született: Mira, Rachele és Lea. Mindhárom lány Palesztinába emigrált, még a háború kitörése előtt.
9. Antonio BEIN (Via Bovio, 3)
10. Antonio Bein Pécsett született 1882-ben tengerhajózási Társaság tanácsosa volt. Felesége, Rónay Berta Keszthelyen született 1893-ban. Egy lányuk született, Elisabetta. A házaspár Auschwitzban hunyt el, míg a lányuk férjhez ment és Ausztráliában telepedett le.
11. Francesco BENEDIKT mérnök (Viale Italia, 74, majd 1939 Viale CC. NN. 60)
12. Francesco Benedikt Budapesten született 1888-ban, s a magyar fővárosban tanult a Műszaki Egyetemen, majd Fiumében helyezkedett el az Ásványi Olajfinomítóban, s a ROMSA igazgatója lett. felesége Dóczi Ernesta. Két gyermekük született: Tiberio (Tibi) és Rosamaria. Francesco –t 1938-ban a zsidóellenes törvények következtében elbocsájtják az állami alkalmazásból. Tiberio a bolognai egyetem elvégzése után az Egyesült Államokba emigrált, Rosamaria-miután nem folytathatta állami iskolában a tanulmányait- magántanuló lett. A család Piemonte-ban élte túl a háborút.
13. Enrico BERCZI (Via Milano, 15) született 1876-ban, felesége Giulia Breuer Aradon született 1879-ben. Két lányuk született: Cornelia és Irene. Irene áttért a katolikus vallásra, miután hozzáment Silvio Blasihoz.
14. Andrea BERENYI mérnök (Via G. De Ciotta, 4) Budapesten született 1908-ban, 1938-ban visszatért Budapestre.
15. Samuele BERGER (Via G. Parini, 27) Beregszászon született ortodox családban 1856-ban. Fiumében halt meg 1943-ban. Felesége Egyes Antonia 1858-ban született. Nyolc gyermekük született: Ernesto, Maurizio, Laura, Anna, Eugenio, Carlotta, Francesca, Alberto.
16. Alberto BERGER szintén magyar lányt vett feleségül, Regina Rapaportot. Három gyermekük született: Erna, Giuseppe és Carlo. A családot Auschwitzba deportálták és Erna kivételével mindenkit megöltek.
17. Ernesto BERGER (Via G. Parini, 27) felesége Rella Herskovits Tarpán született, két gyermekük volt, Elisabetta és Arnoldo. A család Auschwitzban halt meg 1944-ben.
18. Eugenio BERGER (Viale CC. NN.18) 1889-ben született, felesége Erminia Egyes Cselfalván született 1894-ben. Öt gyermekük született: Tiburzio, Sidonia, Edvige, Jolanda és Maddalena.
19. Maurizio BERGER (Via Flavio Gioia, 3) Feketeerdőn született 1880-ban, feleségével, Regina Handlerrel tíz gyermekük született: Etel, Emanuele, Elena, Abramo, Alberto, Rosina, Giuseppe, Antonio, Serena, Mendel.
20. Emerico BIANCHI (előtte: Weiss) Kőröskén született 1893-ban, rövidáru nagykereskedő. Auschwitzban halt meg.
21. Ervino BIANCHI (előtte Weisz) (Via Trieste, 3) Budapesten született 1902-ben. Felesége Rosalia Schwarz Csepelen született 1907-ben. Egy gyermekük született, Aldo, aki később Izraelbe alijázott.
22. Emerico BILLE (Via F. Crispi, 3) Orosházán született 1891-ben.
23. Federica BORGOS, lánykori nevén Herzl (Via Alessandro Volta, 1) Temesváron született 1893-ban.
24. Prof. Adolfo Aronne BRAUN (Via E. De Amicis, 12) Nagyfüreden született 1912-ben, rabbi, professzor, az Izraelita Hitközség titkára. Felesége Giulia Herzesfelderrel három gyermekük született: Lilly, Rosa és Emilio.
25. Giovanna BRAUN (Viale CC. NN., 10) (lánykori nevén: Neumann) Muraszombaton született. Két gyermeke Herta és Lilli. Giovanna Auschwitzban halt meg 1944-ben.
26. Lodovico BÜCHLER (Via Valscurigne, 12, majd via Torricelli, 1) Gyöngyösön született 1886-ban, élelmiszerkereskedő. Felesége Elisabetta Weisz Bosnjak Kaposváron született 1902-ben. Egyetlen lányukkal Giudittával 1939-ben Budapestre költöztek.
27. Francesco CANTORI (Via L. Galvani, 7) Békésszentandráson született 1891-ben. Samesz a nagy zsinagógában. Felesége Francesca Rosenberg Munkácson született, három fiuk volt: Desidero, Lodovico és Massimiliano.
28. Ermanno CONTI (előtte Katz) (Via Carlo Goldoni, 8) Szatmárcsekén született 1883-ban, ortodox zsidó családban. Felesége Anna Berger. Három fiuk: Alberto, Ottone és Giuseppe.
29. Isidoro CONTI (előtte Katz) (Via S. Entrata, 2) Marosvásárhelyen született 1885-ben. Könyvelő.
30. Lodovico DEITEL (Via del Pomerio, 21) Szilváson született 1883-ban ortodox családban. Kötöttáru kereskedő. Felesége Elena Erzmann görög származású. Három gyermekük: Eugenia, Tiburzio és Dina. Mindhárom gyermek Izraelbe alijázott.
31. Adolfo DENES (Via N. Macchiavelli, 1) Kartalon született 1892-ben, tengerész.
32. Ignazo DEUTSCH (Via Bovio, 2) Temesváron született 1878-ban. Öt gyermeke volt. Gugliemo, Alice, Luisa, Arnoldo és Salomone. Olajkereskedő.
33. Massimiliano DOCZI (Via Spalato, 1). Két gyermeke: Alfredo Aladár és Ernesta, aki Francesco Benedikt mérnők felesége lesz. Alfredo Aladár Auschwitzban halt meg.
34. Bartolomeo EDELSTEIN (Viale CC. NN., 64) Taktaszadán született 1973-ban. Fiumében az Önkormányzati Szolgáltató cégnél dolgozik. Egy gyermeke van: Ladislao. Felesége: Elena Blumenfeld Auschwitzban halt meg.
35. Isacco EINHORN (Via M. Asso, 4) Felsőrónán született ortodox családban. Felesége Amalia Rosenstein Máramarosszigeten született 1888-ban. Három lányuk: Laura, Clara, Renata. Laura egy katolikus férjet választ, ezzel kivívta apja haragját. Clara 1938-ban Palesztinába emigrál. Renata és a szülők Auschwitzba kerülnek, egyedül Renáta éli túl a borzalmakat. A háború után Miamiban élt. Nővérét, Laurát látogatja meg 2005-ben Rómában, itt éri a halál. 
36. Arturo EMÖDI (előtte. Klein) (Scoglietto, 1) Egerben született 1876-ban, felesége Malvina Preszler szintén Egerben született. Három gyermekük volt: Andrea, Adalberto és Rosina.
37. Sigismondo EMÖDI (Via Annibale Noferi, 5) Magyarországon született 1857-ben.
38. Adalberto ENGEL (Piazza G. D’Annunzio, 3) Békéscsabán született 1897-ben. A Gratooni művek igazgatója. Két gyermeke van: Nerea és Nives. Nerea New Yorkban halt meg 1998-ban.
39. Giorgio ENGEL (Via Trieste, 69). Békéscsabán született 1906-ban. Kereskedő. Római katolikus feleségétől született egy lánya: Graziella.
40. Federico ERDÉLY (Via B. Cellini, 2, majd via F. Crispi, 6) Pozsonyban született 1887-ben. A Hajózási Társaságnál dolgozik.
41. Colomanno ETTELESZ (Via Mayländer, 8). Két lánya van: Elena és Elsa.
42. Dr. Giacomo FALK (Via M. Angheben, 12) Magyarországon született, Budapesten tanul az orvosi egyetemen. A spanyolnátha a szakterülete. Később árva gyermekeket gyógyít. Két gyermeke van: Federico és Renata. 1944-ben a deportálás elől Portugáliába menekülnek. Padovában hal meg 1975-ben.
43. Desidero FARKAS (Via M. Buonarroti, 33). Ravazdon született 1884-ben. Elektrotechnikus a Városi Áramszolgáltatónál. Felesége Elena Gold Alsófalván született 1889-ben. Három fiuk van: Lodovico, Paolo és Giorgio. Lodovico-n kívül mindenki Auschwitzban hal meg.
44. Giuseppe FARKAS mérnök (Via Torricelli, 3) Magyarországon született 1867-ben. Három gyermeke van: Nelly, Elda, Wally.
45. Samuele FERBER (Via Mayländer, 4) 1888-ban született. Felesége Werczler Helene Szikszón született. Három gyermekük születik: Elisabeth, Arthur, aki később fogorvos lesz, és Blanka. A háború alatt Belgrádba, majd az ottani bombázások elől Svájcba menekülnek. Túlélik a háborút.
46. Salomone FIRNBERG mérnök (Via G. Bellini, 6) Lőcsén született 1882-ben. A magyar vasúttárságnál, a MÁV-nál dolgozik, majd házasága révén kerül Fiumébe. Egy lányuk van: Lydia. Felesége és lánya Auschwitzban hal meg 1944-ben.
47. Aranka NEUMANN (Via del Pomerio, 23) Budapesten született 1896-ban. Férje Davide FISCHBEIN.
    A házaspárt Auschwitzba deportálták és megölték 1944-ben.
48. Ugo FISCHER (Via Alessandro Manzoni, 2) Celldömölkön született 1871-ben, felesége Stefania Rado szintén.
49. Paula Giuseppa FISCHL (Via Giacinto Gallina, 6) lánynevén: Grätzer Tamásiban született 1881-ben. Két gyermeke van: Lola Elena és Tiburzio, aki 1939-ben Palesztinába emigrál.
50. Edmondo FRANK (Via Carlo Goldoni, 3) Buzsákon született 1866-ban. Felesége Bianca Laufer Lengyelországban született. Egyetlen fiuk Alessandro 1940-ben az Egyesült Államokba emigrál. Edmondo Franck haláláról keveset tudunk, míg felesége Bianca Auschwitzban hal meg.
51. Carlo FRIED (Via Francesco Crispi, 4) Varasdon született 1890-ben. Felesége Erminia Pollak Csákváron született. Négy gyermekük született: Ella, Lucy, Enrico, Ferruccio.
52. Benzion FRIEDMANN (Piazza Iginio de Scarpa, 3) órás, Budapesten született 1884-ben. Első feleségétől Gisella Veloch-tól egy fia van, Andor. Második feleségével Sabina Spinraddal 1939-ben hagyták el Fiumét.
53. Carlo FRIEDMANN (Via del Pomerio, 27) Szentesen született 1887-ben. Kereskedelmi ügynök. Nővére Rosalia 1877-ben született. A család Auschwitzban, míg Carlo édesanyja Emma Lechner és annak nővére Jolán Fiumében halt meg. 
54. Doctor Davide FRIEDMANN (Via Cavour, 8) Tapolcsányban született 1867-ben. Felesége Erminia Fischer Csákváron született 1927-ben. Egyetlen fiuk Giovanni 1908-ban született és jogász lett. Hogy ne kerüljön a németek kezére, a doktor öngyilkos lett.
55. Francesco FRIEDMANN (Via Stefano Türr, 8) Szentesen született 1881-ben, textilkereskedő. Felesége Federica Blühweiss jugoszláv állampolgár. A San Sabba-i rizshántolóból deportálták őket Auschwitzba, ott érte őket a halál.
56. Giacomo GALANDAUER (Via G: Parini, 8) Bonyhádon született 1905-ben, ortodox családban. Rövidáru kereskedő lett Fiumében. Egy susaki hölgy, Elena Weiss lett a felesége. Mindhárom gyermekük Fiumében született: Eugenio, Antonia és Cecilia. A nécik elől elmenekültek, a lányok a Lugo-i Szent Szív Kolostorban, a fiúk a Szaléziai Atyák kolostorban találtak menedéket. 1944-ben hamis papirokkal, Lídia Cattaneo segítségével vágnak neki Svájcnak. Zürichben született meg 1945-ben a legkisebb Galandauer: Ignazio. A család 1945-ben visszatért Rijekéba, de a tito-i rezsim nehézségeket állított a család elé. 1949-ben az Abbázia nevű hajón kivándoroltak Izraelbe.
57. Oscarre GANG (Via E. De Amicis, 7) Komáromban született 1873-ban. Felesége, Erminia Winter Tamásiban született 1880-ban. Négy gyermekük: Berta, Francesco, Gisella és Ferdinando, mind a négyen Budapesten születtek. A család olaszosította a nevét Gangi-ra. Ferdinando-nak tésztagyára lett és két gyermeke született: Giorgio és Elda. 1943-ban sikerült kijutniuk Svájcba, ahol biztonságban voltak a háború alatt.
58. GARDY család (Via G. Rossini, 5) fatelepük volt Fiumében.
59. Carlotta GÉPÉSZ (Via Valscurigne, 12/1) Süttőn született 1885-ben. Auschwitzban halt meg.
60. Frieda GÉPÉSZ (Via Buonarroti, 10) Süttőn született 1894-ben. Auscwitzban halt meg.
61. Michele GÉPÉSZ (Via Milano, 13) Süttőn született 1881-ben. A Hajózási Társaságnál volt irodafőnök.
    Egy háztartásban élt húgával, Dórával, aki szintén Süttőn született 1888-ban. Mihály Auschwitzban halt meg. Fiútestvére Dániel, aki szintén Süttőn született 1893-ban. Felesége Sidonia Eckert, egy fiuk volt, Giovanni. A családot Auschwitzba deportálálták, a kisfiú a táborba érkezés napján meghalt, a szülők halálának ideje ismeretlen.
62. Giulia GOLD  később GROSS (Via N. Host, 31). Giulia Zalamihályon született 1882-ben. Kettős; magyar-olasz állampolgár.
63. Maria GOLDMANN, leánykori neve: Adler (Via Tiziano, 28) Nagyszerdahelyen született 1855-ben.
64. Adolfo Albert GOTTLIEB (Via Alessandro Volta, 12), felesége Frommer Margherita Simontornyán született 1884-ben. Három lányuk született: Katalin, Annamária és Magdolna. Annamária a Hitelintézetnél dolgozott, mint titkárnő, míg Magdolna gyógyerész volt és egy gyógyszerüzlet igazgatói székéig küzdötte fel magát. A három nővér 1938-ban a római katolikus hitre tért. Mindhárman túlélték a héborút.
65. Deziderio GRAMISS (Vicolo degli Artieri, 2) Budapesten született 1904-ben, tyúkszemírtó és pedikűrös. 1938-ban Budapestre költözött, onnan nem jött vissza.
66. Edmondo GRANITZ (Via G. Galilei, 2, majd Corso Vittorio Emanuele III, 27) Győrben született 1896-ban. Egyedülálló, bélyegszakértő. 1940-ben, mint idegen állampolgárt internálták Tortoretóba, ahonnan Ferramonti-ba szállították 1943-ban. Amikor a Szövetségesek Szíciliában partraszálltak, unokaöccsével, Nicoloval megpróbáltak elszökni. Triesztből megpróbáltak Fiumébe visszajutni, amikor a jugoszláv rendőrség letartóztatta. Ekkor eltűntek és sorsuk azóta ismeretlen.
67. Rodolfo GRANITZ (Via Trieste, 43, najd via G. Mazzini, 8) Győrben született 1883-ban, vegyianyag kereskedő. Olaszosította a nevét Grani-ra. felesége Anita Schreiber Esztergomban született. Két fiuk született: Pietro és Nicolo, utóbbi a Közművelődési Minisztérium alkalmazottja volt. Nicolo nagybátyjával, Edmondoval elszökött a gyűjtőtáborból, de a jugoszláv rendőrség letartóztatta őket és sorsuk azóta ismeretlen.
68. Giuseppe GRAUENFELS (Via Giovanni Pascoli, 4) Segesvárott született 1887-ben, szalag – és strasszkereskedő. Felesége Weisz Fanny Munkácson született. Két gyermekük született: Berta és Arminio.
69. Solomone GRÜNFELD (Via del Pomerio, 21) Kányházán született. Szóférként alkalmazta az Izraelita Hitközség. lengyel származású feleségével, Lea Rand Cipovával hét gyermekük született: Zalker Davide, Rijova, Isidoro, Sara, Malvina, Bernardo és Maurizio.
70. Enrico HAIM (Via Trieste, 42) Kaposváron született. Két fia: Massimiliano és Antonio.
71. Béla HARMATH (Via Edmondo De Amicis, 12) Kispesten született 1911-ben.
72. Piroska HAVAS (Via G. Carducci, 22) Puchov-ban született 1911-ben.
73. Massimiliano HEIMLER (Via Annibale Noferi, 7) Szombathelyen született 1894-ben, számvevő az Adria Tengerhajózási Társaságnál. Feleségével öt gyermekük született: Elisabetta aki hivatalnok lett, Rosina, aki hétévesen agyhártyagyulladásban elhunyt, Paolo, aki pár hónapos korában hunyt el, Emerico és Tiburzio, mindketten diplomás hivatalnokok. A családfő résztvett az I. Világhborúban és kapitányi rangban szerelt le. 1938-ban származása miatt az állami hivatalból eltávolították. A család 1944-ben Svájcba menekült.
74. Bernardo HEINRICH (Via Edmondo De Amicis, 5) Magyarországon született 1869-ben, bőráru kereskedő. felesége, Neumann Franciska Muraszombaton született. Egy fiuk született, Marcello. A család Auschwitzban halt meg.
75. Dr. Béla HERCZOG (Via Firenze, 9) Nagybörzsönyben született 1901-ben, a Polgári Kórház sebésze. Két gyermekük született: Dorina és Lionello. A család 1940-ben triesztbe költözött. Amikor a németek elfoglalták Olaszországot, menedékhelyet kerestek és Friuli-ban, a templom mellette egy család bújtatta őket. A háború után a családfő Triesztben praktizált, Dorina orvosként diplomázott és 1960-ban Izraelbe alijázott. Lionello is Izraelbe távozott és egy kibucban halt meg 2004-ben.
76. Fanny HERSKOVITS (Via A. Manzoni, 2, majd Via del Pomerio, 21) Kisvárdán született 1901-ben ortodox családba. 1938-ban Magyarországra költözött, ahonnan Auschwitzba deportálták. Megérkezése napján gázkamrába került. 1906-ban, Nyíregyházán született húga, Margareta majd öccse Maurizio Zoltán 1910-ben. Mindenki Auschwitzban halt meg.
77. Adolfo HOLLÄNDER (Via Firenze, 6) Nagyszombaton született 1876-ban. Szállítmányozással foglalkozott. Feleségével, a Karlovac-i származású Gisella Fröhlichhel két gyermekük született: Alberto és Margareta.
78. Enrico JACOBOVITS (Via Firenze, 9) ortodox családban született Felsőkalocsán. Egyetlen fia: Eugenio, aki Fiumében született 1933-ban.
79. Massimiliano JACOBOVITS (Via G. Parini, 27) Felsőkalocsán született ortodox családban 1903-ban. Textilkereskedő. Két gyermeke született: Oscarre és Edda. A család a Galandauer családdal együtt elmenekült a háború alatt. Először Ravennába, majd gyalog Svájcba menekültek. 1946-ban visszaérkeztek Fiumébe, de elhatározták, hogy alijáznak. Javne kibucban éltek életük végéig.
80. Samuele JACOBOVITS (Via di Valscurigne, 12/1) ortodox családba született Felsőkalocsán 1878-ban. Felesége szintén felsőkalocsai, Maria beck. Hét gyermekük született. Massimiliano, Enrico, Etel, Martino, Aladár, Maurizio és Irene. Az egész család Csehszlovákiában költözött 1938-ban.
81. Francesco KADOSA (Viale CC. NN., 18) Magyarországon született. Felesége Ilona Schlesinger Poszadkában született 1883-ban.
82. Enrico KAISER (Via A. Manzoni, 7) Magyarországon született 1868-ban. Felesége: Rosalia Guttmann Dunaszekcsőn született 1868-ban.
83. Bernardo KALMAR (Via A. Volta, 12) Nagykanizsán született 1869-ben. Számvivő. Felesége Stark Gizella Pécsett született 1875-ben. A náci megszállás alatt elhagyták Fiumét és Padovában várták ki a háború végét, majd az Egyesült Államokba emigráltak.
84. Eugenio KARDOS (Via Cavour, 8) Okányban született 1888-ban. Biztosítási-és valutaügynök. felesége, Polgár Terézia Somogyszentpálon született 1897-ben. Egy fiuk született: Paolo, aki nagyon fiatalon halt meg. A családfő 1944-ben, egy bombázás következtében halt meg, az özvegy a háború után az Egyesült Államokba emigrált, ahol rövid ideig Sándorral, a bátyjával lakott, majd New Yorkba ment. A 80-as években Terézia visszatért Magyarországra, hogy a holocaust-túlélő szüleiről tudjon meg információkat, de jobbnak látta, ha Rómába költözik, ahol egy kis panziót nyitott. Rómában halt meg 1990-ben.
85. Ignazio KLEIN (Piazza C. Battisti, 2) Vágújhelyen született 1873-ban. Felesége Adele Steiner Budapesten született 1878-ban. Fiumében 1901 óta élt.
86. Massimiliano KLEIN (Via Trieste, 5) Nagyváradon született 1880-ban. Foglalkozása borbély. Gisella Weinbergerrel három gyermekük született: Ladislao és Alessandro kereskedők, Rosetta háztartásbeli.
87. Teresia KLEIN (Salita Ricovero, 7) Margittán született 1865-ben. Elhunyt férje, Emilio Zimmermann után szűkös anyagi helyzetbe került, a hitközség segített rajta. Auschwitzban halt meg.
88. Massimiliano KRAHL (Via F. Crispi, 8) Bácsalmáson született 1882-ben, bankigazgató. Feleségével, Camilla Aub-bal három gyermekük lett: Edgar, aki Fiuméban született és halt meg, Alessandrina és Enzo. Massimiliano pár évig az Izraelita Hiközség elnöki posztját is betöltötte. Budapesten műtötték hasnyálmirigy daganattal, de a műtét után 5 nappal, 1934-ben meghalt. Özvegye a gyerekekkel Firenzébe költözött 1941-ben, majd 1944-ben Svájcba menekültek. Alessandrina kevéssel az érettségje előtt megbetegedett és meghalt. A Lugano-i zsidó temetőben temették el. Enzo 1942-ben, mint magántanuló érettségizett le, majd jelentkezett a firenzei orvosi egytemre. A diplomát követően Rómába költözött, majd édesanyjával együtt az Egyesült Államokba emigráltak, ahol Enzo ragyogó karriert futott be, mint orvos és kutató.
89. Rosa KRAUSS (lánykori neve Kohn)  (Via C. Goldoni, 11.)  Somogyban született 1886-ban. Hamar özvegyen maradt, néhai férje Isidoro Krauss. Két gyermeke volt: Adalberto és Maddalena.
90. Adalberto (Béla) KRAUSZ (Via M. Asso, 4) Keszthelyen született 1863-ban, bor nagykereskedő. Feleségével Olga Pollak-kal egy fiuk született Alessandro.
91. Leopoldo KRAUSZ (Calle Ca’ d’Oro, 1) Sárbogárdon született 1858-ban. Özvegy és mozgásában korlátozott. Magyar állampolgár, Fiuméban 1905-től élt.
92. Luigi KROÓ (Via E. de Amicis, 9) Munkácson született 1895-ben, gyógyszerész, gyógyszerkereskedő. Két fia: Giuseppe és Alessandro Budapesten születtek. Mindkét fiú Auschwitz-ban halt meg. Giuseppe a tábor felszabadításakor halt bele betegségeibe.
93. Sigismondo KUGLER (Via G. Rossini, 6 e poi Via dei Remai, 1) ortodox családba született Pozladányban 1884-ben. Foglalkozása: tej nagykereskedő. Négy gyermeke született: Gisella, Arturo, Elena Anna és Maddalena. 1938-ban az unokahúguk, Veronica is velük élt. A háború után Izraelbe alijáztak és Bné Barak ortodox közösségében leltek otthonra. A családfő 1986-ban, 102 éves korában halt meg. Arturo először Izraelbe, majd Dél – Afrikába emigrált. A családfő özvegye, Carlotta a lányaival Fiuméban maradt és folytatta férje üzletét. A családot 1944-ben Auschwitzba deportálták, ahol az özvegyet és a legkisebb lányt, Maddalenát azonnal gázkamrába küldték. Gisella és Elena Anna túlélték a Holocaustot és a háború után Palesztinába emigráltak.
94. Emanuele LAGER (Via C. Goldoni, 7) Felsőszilváson született 1886-ban. Felesége szintén magyar származású, Amalia Rosenfeld Nagyernyén született. Egy fiuk született: Ladislao. A család a háború idején Svájcba menekült. A családfő 1954-ben Milánóban, Amalia 1972-ben szintén Milánóban halt meg, Ladislao a családjával Comóba költözött.
95. Michele LAUFER (Via Stefano Türr, 7) Szigetváron született 1894-ben. Gumiiparosként dolgozott Fiuméban.
96. Laura LAUSCH (Via del Pomerio, 28) Magyarországon született 1865-ben. Fiuméban halt meg.
97. Ferdinando LEVAY (Via del Pomerio, 12) Budapesten született 1881-ben. A Hajózási Társaságnál dolgozott. A háború vége Perugiában érte.
98. Giuseppina Kovács (Corso Vittorio Emanuele III, 29) Zalaegerszegen született 1889-ben. Férjével, Giacomo Lindennel tartóztatták le Fiuméban, majd Auschwitzba deportálták őket. Haláluk helye és ideje nem ismert.
99. Eugenio LIPSCHITZ  (Via G. Mameli, 5) Sümegen született 1883-ban ortodox zsidó családba, rövidárukereskedő. Felesége Zipser Zsanett szintén Magyarországon, Mádon született 1893-ban. Három gyermekük közül Arturo és Francesco Palesztinába emigráltak 1939-ben, lányuk Fiuméban maradt és férjhez ment Emerico Heimlerhez. A szülők Auschwitzban haltak meg.
100. Gugliemo LIPSCHITZ (Via Firenze, 5) ortodox családba született Sátoraljaújhelyen 1881-ben, textil nagykereskedő. Felesége olaszliszkai, Maria Rosenblum. Két gyermekük Editta jogász lett és Giorgio még egyetemi hallgató volt, amikor internálták. Túlélte a háborút, 2004-ben bekövetkezett haláláig Milánóban élt.
101. Giacomo LÖWI (Via G. Garibaldi, 21) Baján született 1868-ban, felesége korán elhunyt, három gyereket hagyott hátra: Ellát, Olgát és Vidort.
102. Eugenio LÖWINGER (Piazza Tre Re, 9, majd Via S. Türr, 8) Sárváron született 1902-ben. Győri születésű felesége Blum Aranka 1935-től lakott Fiuméban. Két gyermekük közül Tiburzio még Szombathelyen, míg Liliana lányuk már Fiuméban született.
103. Enrico LUKÁCS (Riva Marco Polo, 6) felesége Maria Weinberg Varsóban született. Mariát deportálták, Auschwitzban hunyt el. Fiuk, Gugliemo szabadúszó fordító.
104. Maurizio MARKUS (Via M. Buonarroti, 24) Pécs szülötte, valutaváltót működtetett. Két fia Armando és Deziderio vitte tovább az apa szakmáját, lánya Elena házassága révén áttért a római katolikus vallásra. Mind az öten Auschwitzban haltak meg.
105. Regina MAYLÄNDER (Via XXX Ottobre, 14) Lepsényben született 1873-ban. A háború alatt Velencében egy öregek otthonában élt titokban. 1957-ben halt meg. A család közeli hozzátartozója Elena szintén Lepsényben született.
106. Salomone MAYLÄNDER (Via F. Crispi, 3) Zalaegerszegen született 1867-ben, élelmiszer nagykereskedő. Rina Reisnerrel, a feleségével két gyermekük született: Enrico és Amalia. Salomone hamar özvegy lett és újra nősült.
107. Desiderio MEISELS (Via Tiziano, 36) 1929-ben halt meg Fiuméban. Felesége Kramer Margit Kispesten született 1896-ban. Két lányuk született. Eva és Sosanna.
108. Alberto MENCZER (Via Tiziano, 8) 1860-ban született Nagybecskereken, egyetlen fia, Eugenio is ott született.
109. Davide MESZAROS (Via C. Goldoni, 3) Kadarkúton született 1884-ben. Ugyanúgy, mint a felesége, Nelly Neumann. A házaspár Fiumében halt meg.
110. Emiglio MILCH (Via M. Buonarroti, 8) Komáromban született 1882-ben. Négy gyermeke született: Elisabetta, Lazzaro, Desiderio és Ella. A családfőt Desiderio fiával tartóztatták le, majd deportálták Auschwitzba a nácik, ahol mindketten meghaltak.
111. Michele MITTLER (Via G. Parini, 10) Miszlán született 1873-ban. Annyit tudunk még róla, hogy magyar állampolgár és mozgássérült volt.
112. Magda MOCSARI (Via M. Angheben, 13) Kadarkúton született 1919-ben. Magyar állampogár, egyetemi hallgató.
113. Davide MOLNAR (Via Mayländer, 8), felesége Etel Felsner Tárnokon született. Két gyermekük volt, Giuseppe idegenlégiósként szolgált a hadseregben a háború alatt. Etelt és a lányukat, Elenát Auschwitzba deportálták, ahol elhunytak.
114. Massimiliano MOLNAR (előtte: Müller) (Via Valscurigne, 12). felesége Simon Jozefina.
115. Elvira MONATH (Via Stefano Türr, 7) leánykor neve: Grünbaum. Férjétől, Ernesto Monath-tól elvált.
116. Lilly MORVAI (Via Trieste, 22) leánykori neve: Gelyi. Budapesten született 1903-ban.
117. Kornél NADOR (Via del Pomerio, 23) gyermekeik: Margarita túlélte Auschwitzot, a háború után férjhez ment és Susak-ban éltek. Giorgio orvostangallgató volt, az Egyesült Államokba emigrált, Kaliforniában orvosprofesszor. A harmadik gyerek: Ladislao, könyvelő.
118. Enrico NEMES (Via Roma, 16) Kadarkúton született 1875-ben. Első feleségétől egy gyermeke születik: Arturo. Második feleségétől, Giovanna Friedrich-től öt gyermeke születik: Maria, Luigi, Elena, Ferdinando és Jozefina. Maria nem élte túl a Holocaustot.
119. Giuseppe NEUBERGER (Via del Pomerio, 30 e poi Via Firenze, 15) Budapesten született 1887-ben. Sírja a Kozala temetőben található.
120. Rosa NEUFELD (Via Valscurigne, 62) Nagyváradon született 1861-ben. Egy gyermeke született 1878-ban: Bartolomeo.
121. Berta NEUMANN (Via del Pomerio, 23) született Weisz Alsórajkon született. Magyar állampogár.
122. Emanuele NEUMANN (Via S. Entrata, 1) feleségével, Mariska Kohn-nal egy gyermekük volt: Zoltán, aki Szombathelyen született 1901-ben. Emanuele özvegy lett és elvette Erminia Norna-t, akitől egy lánya, Giulia született. Erminia Auschwitzban halt meg.
123. Zoltan NEUMANN (Via S. Entrata, 6) Szombathelyen született 1901-ben, felesége, Kovács Gabriella Tiszafüreden született. Egy gyermekük volt, Mária. A családot Fiuméban letartóztatták és Auschwitzba deportálták, ahonnan nem tértek haza.
124. Eugenio NEUMANN (Via F.lli Bandiera, 6) 1881-ben született Kadarkúton. Felesége Elena Weiss Szomogy-Szill-en született 1882-ben. Egy fiuk volt, Aurelio. A házaspár Auschwitzban halt meg, fiuk a háború után Treviso-ban élt, ott is halt meg.
125. Francesco NEUMANN (Corso Vittorio Emanuele III, 14, majd  Via del Sanatorio: Villa Amalia) felesége Clara Braun Szegeden született. Egyetlen lányuk volt: Lívia. A családot Auschwitzba deportálták, Clarát, aki öt hónapos terhes volt még a San Sabba-i rizshántoló helyén kialakított gyűjtőtáborban megölték. Az apát és a kislányt Auschwitzban ölték meg, de egy másik, nem megerősített verzió szerint a kislányt nem ölték meg, hanem egy náci adoptálta.
126. Ignazio NEUMANN (Riva C. Colombo, 6) Muraszombaton született 1861-ben. Három fia volt: Mario, aki a háború után az Egyesült Államokba emigrált, Santa Fé-ben halt meg, Antonio, aki hajóskapitány volt, s Nives, aki szintén az Egyesült Államokba emigrált.
127. Sigismondo NEUMANN (Via M. Angheben, 13) Kadarkúton született 1874-ben. Felesége, Anna Rosenfelt Aranyospusztán született. Négy gyermekük volt: Margarita, Aliz, Rosa és Francesco. Sigismondo a háború előtt meghalt, Anna a három lányával bujkált a háború alatt, majd az Egyesült Államokba emigrált.
128. Clementina OBERDORFER (Viale A. Grossich, 1) született Coen Triesztben született. Férje Marcus Zoltán Oberdorfer. Négy lányuk: Olga. Irene, Tereza Elda és Ada. Irene túlélte Auschwitzot, míg Olga és Ada a lengyelországi haláltáborban hunyt el.
129. Fanny PADLER (Viale Italia, 42) született Mannheim Nagylakon született 1866-ban, háztartásbeli volt.
130. Stefano PAP (Viale Italia, 168) felesége: Isabella Grauenfels Nagylakon született 1902-ben. Egy lányuk volt: Veronica.
131. Edmondo PAUK Via G. Pascoli, 4 Magyarországon született, három fia volt: Oscarre, Stefano és Emerico.
132. Desiderio PERENYI (Via G. Pascoli, 4) Nagykanizsán született 1883-ban. Felesége Margarita Scheiber.
     A háború idején Firenzébe menekültek hamis papirokkal, Margarita 1958-ban, Desiderio 1963-ban halt meg. 
133. Aliz PINTER (Riva C. Colombo, 2) Triesztben született 1904-ben. Brit állampolgár.
134. Arturo PLATZNER (Via Spalato, 1) Budapesten született 1883-ban. Felesége Matilde Emilia Rotter Budapesten született. Matilde Auschwitzban halt meg.
135. Giuseppe POLGAR (előtte Pauk ) (Via M. Angheben, 4) Somogyszentpálon született. Nég fiúgyermek édesapja. 1936-ban halt meg. Özvegyének a náci megszállást követően sikerült menedéket találnia a négy fiúval, Andorral, Francescoval, Giorgioval és Emericoval, de később úgy vélte, hogy már nem kell a deportálásoktól tartani és hazament. Otthonában tartóztatták le és deportálták Auschwitzba.
136. Emerico POLGAR (Via M. Angheben, 7) Fiumében született 1897-ben. Őrmesteri fokozatot kap a hadseregben. Felesége Catarina Fischl Balatonbogláron született. Két gyermekük közül Paolo kisgyermekként hunyt el, Mario Claudio még Budapesten született, de születése után azonnal Fiuméba költöztek. A náci megszállás idején ismerősök bújtatták a családot, valamint Emerico édesanyját, de amikor úgy találták, hogy elmúlt a deportálás veszélye, előmerészkedtek és visszatértek otthonukba, ahol rövidesen letartóztatták, majd Auschwitzba deportálták őket. A kis Mario Claudiot a megérkezés napján gázkamrába küldték, a szülők halálának ideje ismeretlen.
137. Francesco POLGAR (Via Ipparco Baccich, 10) ügyvéd Fiuméban született 1900-ban. Három gyermeke: Lea, Tommasso, Gianni. A háború alatt Rómába szöktek, ott bujtatták őket egészen a veszély végéig.
138. Giorgio POLGAR (Via Tiziano, 28) feleségével, a Nagykanizsán született Eva Weisz-szel egy kislányuk született 1937-ben, Marina. A család 1943-ban elhagyta Fiumét és Perugiában, majd Rómában bujkáltak.
     A háború végén a család Milánóba költözött.
139. Salomone POLGAR (előtte Pauk) (Palazzo MAV – Zabica) Tótszenpálon született, a MÁV-nál főmérnök. Felesége Olga Schön. Az első világháború után a házaspár Budapestre költözött, ahol Salomone bekerült a MÁV igazgatótanácsába. 1936-ban halt meg, míg a felesége 1949-ben.
140. Sigismondo POLLAK (Via A. Volta, 4) Budapesten született 1899-ben, kereskedő. Felesége Federica Mittler, a magyarországi Vágmedencén született. Egy kislányuk született 1935-ben: Silvia.
141. Francesca PUDLER (Viale Italia, 42), született: Nagylakon 1866-ban, Gionata (Jonatán) Pudler felesége az Államvasutaktól ment gyugdíjba.
142. Alessandro REICH (Via del Pomerio, 9) Bonyhádon született 1868-ban, játéknagykereskedő. Két gyermeke: Elisabetta és Federico, aki később az Egyesült Államokba emigrált. A náci megszállás alatt Firenzébe menekültek, ahol egy ideig tudtak bujkálni, majd a családfőt és a kislányt letartóztatták és Auschwitzba deportálták. A családfőt a táborban meggyilkolták, Elisabetta túlélte a koncentrációs tábort és visszatért Firenzébe, ahol Paolo Szegőhöz ment feleségül. Édesanyja a háború végéig bujkált és mikor véget ért a világégés, a fia után emigrált az Egyesült Államokba.
143. Giuseppe REICH (Via V. Bellini, 6) Jánsoházán született 1860-ban. Gabona – és gyarmatáru nagykereskedő. Kereskedelmi tanulmányait Magyarországon végezte, majd Triesztben kezdett gyakornokként egy export-import cégnél. A gyakornoki idő végeztével Fiumébe költözött át, ahol gabonakereskedéssel kezdett el foglalkozni. 1885-ben alapította meg saját cégét, ami gabonával, burgonyával, zöldséggel és fűszerekkel kezdett foglalkozni. Unokatestvérét vette el, Jetty Pauk-ot, aki Tótszentpálon született 1866-ban. Hét gyermekük született: Bernardo, Cormelia, Clementina, Alessandra, Oscarre, Gisella és Ferruccio. A család további tagja volt Rosalia Minzer, akinek a sírhelyén van Ferruccio is eltemetve, aki igen fiatalon halt meg. A leányikrek, Alessandra és Clementina hétéves korukban torokgyíkban haltak meg. A családfő 1935-ben, egy sebészeti műtétet követően, özvegye, Jetty 1936-ban hunyt el.
144. Lazzaro REICH (via G. Parini, 12) Szikszón született 1876-ban. Feleségével, Rosa Werczlerrel három gyermekük született: Sandro, Willy és Mariska. A család összes tagja a náci megszállás alatt vesztette életét.
145. Leopoldo REICHMANN (Via F. Crispi, 4) Munkácson született 1873-ban. Egyedülálló, független írnok. Auschwitzban halt meg.
146. Serena Reichmann Munkácson született, Leopoldo testvére. Társtulajdonosa egy nyomdának.
147. Marco ROSENFELD (Via C. Goldoni, 8) Várhelyen született 1863-ban. Felesége Betty Kohn Erdőszentgyörgyön született 1866-ban. Egyetlen lányuk, Amália Nagyernyén született.
148. Maurizio ROSENFELD (Via C. Goldoni, 8) Kadarkúton született 1880-ban. Római katolikus felségétől, Elena Zalohar-tól öt gyermeke született: Mafalda, Erica, Maria, Raffaele és Rodolfo.
149. Vittorio ROSSELLI (Via G. Galilei, 2) Pécsett született 1886-ban. Állami nyugdíjas. Felesége Irene Mandl. Két lányuk született, Alice és Tea. Tea Kántor Dezső felesége lett, akivel alijáztak Izraelbe. Vittorio a harmincas években eltávolodott a zsidó vallástól. Rómában élték túl a háború borzalmait.
150. Giulio ROTH (Via G. Parini, 8) Újpesten született, rétegelt falemez telep igazgatója volt.
151. Giulio (Gyula) SAGI (előtte Schlesinger) (Via G. Parini, 19) Veszprémben született 1862-ben, a MÁV alkalmazottja. Felesége Fanny Abeles szintén veszprémi születésű, állami nyugdíjas. Egyetlen fiuk Nicolo 1896-ban született, kiadványszerkesztő és nyomdász. Felesége Elisabetta Kubat Budapesten született, áttért a zsidó vallásra. Egy fiuk volt, Luigi, aki Auschwitzból nagyon betegen tért vissza és Meranoban gyógyult meg. Édesapja Auschwitzban halt meg, édesanyjával, aki San Sabbában, a gyűjtőtáborban maradt és túlélte a háborút, Rómába költözött.
152. Rodolfo SALGÓ (Via Trieste, 52) Budapesten született 1891-ben, rövidáru kereskedő. Felesége Elena Schönberger Budapesten született. Két gyermekük született: Giorgio banki alkalmazott és Valeria.
153. Edoardo SALZBERGER (Via G. Bovio, 1) Budapesten született 1896-ban, a Hitelintézet igazgatója. Felesége a fiumei születésű Margherita Szűcs. Egy fiuk született, Giorgio. Mindhárman áttértek a katolikus vallásra. Abban a hamis hitben éltek, hogy a magyar állam megvédi állampolgárait, így nem is nyugtalankodtak sorsukat illetően. Edardo és Giorgio Auschwitzban haltak meg, Margherita túlélte a láger borzalmait és visszatért Olaszországba, de Fiumében a családtagok küzül már senkit sem talált és Livornóban telepedett le, ahol egy hajóskapitányhoz ment feleségül. A házaspár Monte Carlóba költözött. Margherita nem tudott a családja elvesztésével megbirkózni, így önkezével vetett véget életének.
154. Eugenio SCHILLER (Piazza XVII Novembre, 3) Körmenden született 1884-ben, kereskedő. Felesége Regina Klein.
155. Sigismondo SCHILLER (Via Raffaello Sanzio, 12) szintén Körmenden született 1883-ban, különféle termékekkel kereskedett. Felesége Rita Gentilomo. Két gyermekük: Frida és Carlo, mindketten Triesztben születtek.
156. Alessandro SCHLESINGER (Via G. Parini, 10) Budapesten született 1905-ben. Pékáru kereskedő. Felesége Elena Mittler Vágmedencén született 1911-ben. Két fiuk: Francesco és Claudio. A családhoz tartozik Giuseppe Schlesinger, aki 1912-ben szintén Budapesten született.
157. Teresa SCHÖN (Via G. Carducci, 12) született Stampfer Németkéren született 1882-ben, Josef Schön özvegye.
158. Elena SCHÖNBERG (Via G. Leopardi, 3) született Csillag Benedekfalun született 1874-ben. A németek Ravensbrückbe deportálták, ahol elhunyt. Férje, Bernardo Schönberg Fiuméban halt meg.
159. Abraham Adolfo SCHREIBER (Via F. Petrarca, 12) Egerben született 1897-ben, foglalkozása Rabbi. Felesége Sára 1900-ban született. Öt gyermekük: Resi, egyetemi tanulmányai után féjhez ment és Izraelben telepedett le,  Beniamino kereskedő, majd szofér (tóraíró), Mirjam egyetemi hallgató, Salomone ügyvéd és szofér. A négy testvér Bécsben, míg az ötödik gyermek, Ruth Ovadia Triesztben született, archeoloógus lett. A rabbi családjával 1930-ban költözött Bécsből Goriziába. (Ma Grado, Olaszország) 1936-tól 1939-ig Fiumében a Galvani utcai ortodox zsinagógában és Abbáziában rabbiként dolgozott. A család 1939-ben a Galileo Galile hajón Palesztinába emigrált.
160. Irma SCHWARZ (Piazza Mercato Braida, 3) született Kell Sümegen látta meg a napvilágot. Állami nyugdíjas, özvegy. Auschwitzban halt meg.
161. Ladislao SCHWARZ (Via C. Goldoni, 8) Kisvárdán született 1915-ben. 1938-ban érkezett Fiuméba, a Lager család szállásolta el, de később jogi problémák miatt vissza kellett térnie Kisvárdára, ahonnan 1944-ben deportálták Theresienstadtba. A háború végén megbetegedett tífuszban, de visszatérve Magyarországra meggyógyult és megházasodott. Egy tégla a fejére esett, amikor kilépett a házából. Azonnal meghalt.
162. Elena SCHWARZ (Via dei Remai, 1) leánykori neve: Pick. Nagykanizsán született 1862-ben. 1915-ban érkezett Fiuméba.
163. Fanny SCHWARZ (Via A. Manzoni, 2) leánykori nevén Herskovits Kisvárdán született 1901-ben. Fiuméban 1935-től élt, női szabó volt.
164. Angela SCHWARZENBERG (Via De Domini, 1) leánykor neve: Schwarz. Karádon született 1879-ben. Három fia született: Aurelio, Dionisio és Egone. A család áttért a katolikus hitre.
165. Maurizio Mosé SEIDENFELD (Via Galvani, 9) Berzencén született 1864-ben. Az ortodox zsinagóga portása, özvegy.
166. Davide SICHERMANN (Viale CC. NN.18) ortodox családba született Munkácson 1879-ben. Mikor a trieszti illetőségű Francesco Illy feltalálta a kávégépet, ezzel forradalmasítva a kávékészítést, Davide Sichermann elhatározta, hogy kávégépek üzemeltetésével fog fglalkozni. 1932-ben érkezett Fiuméba. Felesége Veronica Kahan Huszton született 1886-ban. Öt gyermekük közül Elena, Desiderio, Massimiliano, Paola, Máramarosszigeten, míg Margherita Budapesten született.
167. Marco SIEGELMANN (Via Cimiotti, 10) Pakson született 1883-ban ortodox családban. Hat gyermeke született: Leopoldo, Irene, Massimiliano, Paolina, Margherita és Ignazio. A háború után a Siegelmann család Milánóba költözött.
168. Daniele SILBERBERG (Via E. De Amicis, 7) Nagyváradon született 1862-ben. Felesége Nagy-Bittsén született 1870-ben. Egy lányuk született: Berta. A nácik először a trieszti San Sabbába, majd onnan Auschwitzba deportálták az egész családot. Senki sem élte túl a haláltábort.
169. Clara SOMOGYI (Via Valscurigne, 54) leánykori nevén Guttentag. Férje Marco Somogyi Nagykanizsán született 1877-ben. Egy fiuk volt, Tiburzio (Tibor), aki Bolzanóban a területi Egészségbiztosítási Pénztárnál dolgozott. A szülők Auschwitzban haltak meg, Tiburzio Dachauban 1945 február 2-án halt meg. 
170. Erwin SOMOGYI (Via A. Volta, 6) Budapesten született 1880-ban. Felesége Bianca Braun. A házaspárt Ravensbrückbe deportálták Triesztből. Erwin Bergen - Belsenben szabadult fel.
171. Olga STEIN (Via Monte Grappa, 21) Nagyváradon született 1898-ban, pincérnő, hajadon. 1913-tól élt Fiuméban.
172. Eugenio Steiner (Via Bovio, 1, majd Via M. Angheben, 15). Budapesten született 1877-ben. Kávépörköléssel foglalkozott. Felesége Anna Huber Budapesten született 1887-ben. Eugenio Auschwitzban halt meg.
173. Erminia STERN (Via G. Carducci, 5) született Grosz Ajkán született 1852-ben. Fiuméban 1897-től lakott, teljes jogú olasz állampolgárságot kapott.
174. Giuseppe STOLZER (Via M. Asso, 2) Nagykanizsán született 1852-ben. Nyugdíjas. Felesége Rosa Brajer.
175. Emerico (Imre) SZABO (Via G. Giusti, 2) Nagykanizsán született 1892-ben. 1913-ban áttért a katolikus hitre. Felesége katolikus, Rosa Miltenyi. A házaspárnak két gyermeke született: Emerico és Eva. Annak ellenére, hogy nem voltak feljegyezve a zsidó hitközségnél, a nácik letartóztatták őket és Auschwitzba deportálták őket. Mindenki neghalt a haláltáborban.
176. Ida SZANTO (Via Roma, 4) született Rosenberg. Egy fia Ernesto 1907-ben született Fiuméban. A Via Pomerio 9 alatt lakott. Katolikus feleségétől, Luigina Maroth-tól 1947-ben elvált. Rómában halt meg 1992-ben.
177. Giuseppe SZECSI (Riva Nazario Sauro, 12) Bana községben született Magyarországon, 1875-ben, közalkalmazott az Igazságügyi Minisztériumban.
178. Giuseppe SZECSÖ (Via G. Mazzini, 1 e poi Corso Vittorio Emanuele III, 18) Budaapesten született 1885-ben, a „La vedetta d’italia „napilap igazgatója. Felesége Giulietta Roth Nyíregyházán született 1889-ben. Két gyermekük született: Magda és Giorgio. Magda katolikus hitre tért és férjhez ment. Rómában telepedett le. Giorgio könyvelő a ROMSA cégnél. Felesége Margherita Cantori, aki 1998-ban hunyt el Triesztben. Giuseppe Auschwitzban hunyt el el ismeretlen időpontban.
179. Dr. Giulio SZEGÖ (Riva C. Colombo, 8) Budapesten született 1878-ban, ügyvéd. Felesége Margherita Adler Verseghen született 1887-ben. Két lányuk született: Vera és Elsa Maria. A két lány 1914-ben áttért a katolikus hitre.
180. Paolo S Z E G Ö (Via Leonardo da Vinci, 4) Budapesten született 1894-ben. Foglalkozása kereskedő. Felesége Elisabetta Reich. Két lányuk született: Melitta Tatiana és Adriana. A család Fiume náci megszállása elől Firenzébe menekült. A három lány és egy ismerősük, Weiss asszony egy baráti házaspár házában talált menedéket, míg a lányok szülei Alessandro Weisszel egy öregek otthonaként is szolgáló kórházban találtak menedéke mindaddig, míg a nácik rajtuk nem ütöttek és le nem tartóztatták őket. Paolo Theresienstadt-ban, míg Elisabetta Auschwitzban szabadult fel, de egyedül ő tért vissza Firenzébe, ahol 1982-ben halt meg.
181. Giuseppe SZEKELY (Via XXX Ottobre, 14) Tolnán született 1873-ban. Felesége Vera Hering Goriziában született 1884-ben.
182. Alessandro SZEMERE (Via delle Pile, 1, majd Villa di Apriano (FM), via Domavici, 11) parancsnok Keszthelyen született. A ROMSA Olajfinomító igazgatója. Felesége Olga Martos Budapesten született 1895-ben. Egy fiuk született: Giuseppe. Abbáziában (ma Opatija, Horvátország) építettek hatalmas villát. A zsidó vallástól elfordultak, de a zsidótörvények rájuk is vonatkoztak és ezért a ROMSA igazgatósági munkáját ott kellett hagynia a családfőnek. Fiuk Guiseppe 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált. A háború alatt a házaspár Budapestre költözött, ahonnan Mauthausenbe deportálták őket. A háború végén visszatértek Olaszországba. Fiuk, aki az Egyesült Államokból Magyarországra utazott, hogy szüleit megtalálja, velük tartott. A háború utáni években a család Rómában lakott. Giuseppe megnősült és két gyermeke született.
183. Ladislao SZEMERE (Via A. Volta, 12) Keszthelyen született 1888-ban, tengerész. Felesége Renata Partosin. Egy fiuk született, Giorgio. A család 1937-ben elfordul a zsidó vallástól. A háború alatt a család bujkál, Giorgio a háború után a Torinói Műszaki Egyetemen tanul. Az Olivetti cégnél kezdi a karrierjét. Alexandriában hal meg nyugdíjasként.
184. Enrico SZEMES (Via Raffaello Sanzio, 20) Újpesten született 1888-ban. Fűzők gyártásával foglalkozik.
185. Marco (Mayer) SZIMKOVITZ (Via del Pomerio, 27) Nagybereznán született 1865-ben. Foglalkozása kereskedő. Felesége Rosa Haussmann Munkácson született. Hat fiuk: Ermanno, Giuseppe, Enrico, Waly, Geza, Ernesto. Enrico, Geza és Ernesto Haifára költözött a háborút követően. A szülőket meggyilkolták Auschwitzban.
186. Arminio SZÖLLÖSI (Via Bovio, 3) Versegen született 1884-ben. Kereskedőként dolgozott. Felesége Gisella Schlesinger Zalaegerszegen született 1887-ben. Két gyermekük született: Stefano és Marta. Stefano Raguzában (Ma Dubrovnik) született 1907-ben, vegyi üzemben vegyész. Felesége Rosa tanárnő. A házaspár Argentinába emigrált.
187. Adolfo Pietro SZÖRENYI (Via R. Whitehead, 17) Lugoson született 1879-ben. Foglalkozása: banki alkalmazott. Első felesége Jeannette Jerzen, akitől New Yorkban születtek fiuikrei: Enrico és Giovanni, majd Ladislao és Violetta. Adolfo özvegy lett és újranősült. Második felesége Vittoria Pick. Gyermekeik: Editta, Stella Erna, Daisy Dorothea, Alessandro, Rosalia, Carlo, Lea és Arianna. A családfő 1937-ben áttért a katolikus hitre, miután a második feleségétől született nyolc gyermekét megkeresztelték. A család és a gyerekek kiskereskedelemben dolgoztak. A náci megszállás elől San Daniele de Friuliba menekültek, de letartóztatták őket és mindenkit deportáltak. A holocaustot egyedül Alessandro Mauthausenben és Arianna Bergen - Belsenben élte túl.
188. Desidero SZÜCS (Via Firenze) Magyarországon született, felesége Anna Mizner. Két lányuk született. Irene és Margherita. A család minden tagja Auschwitzban halt meg.
189. Lodovico SZÜCS (Via A. Manzoni, 2) Nagy –Magyaron született 1885-ben. Kenyér kiskereskedő. Felesége Regina Kohn 1884-ben született Aradon.

190. Arminio TAUSER (Via del Pomerio, 24) Budapesten született 1897-ben, felesége Margherita Stern szintén Budapesten született. Egy fiuk született: Vittorio, aki Fiuméban született és egyetemi hallgató volt.

191. Edoardo TAUSZ (Viale Littorio, 2) Fiuméban született, felesége a magyar származású Jolanda Kapolnai Nagykanizsán 1894-ben. A házaspárnak két gyermeke született: Giorgio és Nora. A családdal együtt élt Rosa Weisz, aki Bodorfán született 1857-ben. Edoardo Tausz 1938-ban katolikus hitre tér.
192. Samuele  TAUSZ (Via S. Francesco d’Assisi, 4) Pápán született 1874-ben. Bor- és alkoholkereskedő. Felesége Lidia Hirsch Triesztben született. Három gyermekük: Ernesto idegenvezető, megnősült, áttért a katolikus hitre és feleségével Brazíiában emigrált. Anna lánya építész, 1910-ben született, Ugo szintén Brazíliába emigrált.
193. Elemer TREBITS (Via Ciotta, 25) Beregszászon született 1905-ben. Húga, Aranka női szabó.
194. Giovanni VAJDA (Corso Vittorio Emanuele III, 32) felesége Caterina Hoffmann. Gyermekeik: Ladislao és Eugenio. Második feleségétől, Regina Berkovich-tól született harmadik fia: Andrea, aki Fiuméban született és a Hajózási Társaságnál helyezkedett el. Felesége Lívia Frey Békésben született 1916-ban. A házaspár a háború alatt bujkálni kényszerült, majd Genovába költöztek, ahol Andrea 2000-ben elhunyt.
195. Béla VERTES (előtte: Weisz) (Via A. Manzoni, 2) Győrben született 1893-ban. Egyedülálló.
196. Giulion WEILLER (Via G. Parini, 10) Pécsett született 1880-ban, szállítmányozó. Két lánya született: Alice és Valeria.
197. Enrico WEINBERGER (Via della Fiumara, 13) Makón született 1909-ben. Szövetkereskedő. Magyar állampolgár maradt.
198. Emanuele WEINTRAUB (Via A. Manzoni, 4 e poi Via G. Carducci, 12) Száván született 1886-ban ortodox családban. Tapétakereskedő. Három gyermeke születik: Simeone, aki játékkereskedőként dolgozott, a Második Világháború idején partizánként harcolt. Mattugliében esett el. Lea Piemontéban bújkált a háború alatt, majd hozzáment egy partizánhoz és Torinóba költözött, míg Israele Palesztinába emigrált és a Regavim Kibucban hunyt el 2005-ben.
199. Alberto WEISZ (Via Firenze, 8) Kaposváron született 1876-ban, faáru kereskedelemmel foglalkozott. Auschwitzban halt meg.
200. Maurizio WEISZ (Via A. Manzoni, 2) Esztergomban született 1864-ben. írószerkereskedőként dolgozott. Felesége Maria Weisz Budapesten született 1871-ben. Két gyermekük született: Margherita és Béla, aki nevét Wértesre magyarosította.
201. Irene WEISZ (Via Spalato, 1) Pécsett született 1876-ban. Porcelán és kristálykereskedő. Férjével, Salomone Weisszel négy gyermekük született: Irma, Felice, Alessandro és Paolo. A család túlélte a háborút.
202. Ernesta WERCZLER (Via M. Mayländer, 4) Szikszón született, öccse, Davide Bonyhádon született. Ernesta testvérei Eugenio, Lazzaro, Erna és Helene. Eugenio Szikszón született. Divatüzlete volt a Vittorio Emanuele III. Corsón, valamint textil és selyemkereskedése is volt. Felesége Berta Kornhauser Hídvégardón született 1895-ben. A házaspárnak három gyereke volt: Tiburzio, Maddalena és Rita. Tiburzio (Tibi) 1938-ban az Egyesült Államokba emigrált. A Második Világháborúban katonai szolgálatot teljesít és partra száll Európában és a nácik elleni egyik ütközetben elesik. A család összes másik tagja 1943-tól bujkált. Maddalena a háború után Triesztben telepedik le. Rita megházasodott és Izraelbe alijázott.
203. Lazzaro WERCZLER (Via M. Angheben, 18) Szikszón született 1891-ben. Felesége Margherita Walter szintén Szikszón született. Két gyermekük: Simeone Alessandro és Gugliemo Fiuméban született. A család nem élte túl a hábrút.
204. Luigi WERCZLER (Via G. Rossini, 5) Ortodox zsidó családba született Szikszón 1885-ben. Egy vegyi üzem könyvelője, elvált. 1928-tól lakott Fiuméban.
205. Alessandro WOLFSCHE (Via C. Goldoni, 3) Csesztregen született 1862-ben. Felesége Olga Frank. Egy gyermekük született, Giorgio, aki a nevét Volpi-ra változtatta.
206. Guglielmina ZEISLER (Via del Pomerio, 9) Budapesten született 1885-ben, Guglielmina Weitzen néven. Férje Giulio Zeisler. Egy lányuk született: Caterina, Fiuméban született és 1938-ban áttért a katolikus hitre.
207. Carlo ZELIKOVITS (Via E. De Amicis, 3, majd Via del Pomerio, 21) Miskolcon született 1911-ben. A Fiumei Izraelita Hitközség ttikára. Alessandro Zelikovics Debrecenben született, Carlo testvére. 1938-ban Alessandro Debrecenbe költözik. A náci megszállás idején Carlo elindul Svájcba, de Ponte Tresán letartóztatják és Bergen-Belsenbe deportálják. Auschwitzban hal meg 1944 augusztusban.
208. Arminio ZOLTAN (Via F. Petrarca, 12) felesége Anna Uhrbach. Gyermekeik: Eta, Aranka, és Adalberto, akik túlélték a háborút és azt követően Firenzébe költöztek.
209. Samuele ZUGMANN (Via C. Goldoni, 8) Kígyóson született 1905-ben.

Kép: John Kraljic: www.croatianhistory.net

 

Fiume máig is funkcionáló zsinagógája:

A jelenleg is működő Rijekai zsinagóga, bár csak pár száz méterre található az 1903-ban épült és a németek által lerombolt zsinagógától, nem sérült meg. A zsinagóga 1932-ben épült, kisebb, mint nagy elődje és meglepő építészeti megoldásról tanúskodik Pietro Fabbro és Vittorio Angyal és építészeti cégétől. . Az épület az egyetlen horvátországi zsinagóga, mely a háború előtti modern korból való. Letisztult, egyszerű vonalak jellemzik, egy kis art deco és mediterrán ihletéssel. 2008-ban felújították a zsinagógát és eredeti állapotában állították helyre. Az egyetlen működő zsinagóga Horvátországban, melyet érdemesnek tartottak felújítani.

Kép: www.tripadvisor.com

Kivándorlás Fiuméból:

Fiume sok bekezdést is megérdemelne, hogy a városon átmenő, sok évtized alatt tartó és sok millió embert mozgató kivándorlási hullám kapcsán említsük. 1908-ban 2601, 1909-ben 37924 kivándorló utazott Magyarországról Fiumén keresztül Észak-Amerikába. Galíciából, Besszarábiából, Bukovinából a pogromok és sanyargatás elől is sok százezren vándoroltak ki Fiumén keresztül Amerikába.

A század elején a város képéhez már hozzátartozott a kivándorlók tömege, akik egyenként nem töltöttek sok időt a városban, de a hullám egyre inkább erősödött és a kivándorlók tömege folyamatosan a város része lett. Borzalmas körülmények között értek eleve Fiuméba, hogy onnan aztán még 3 hetet hajózzanak egy remélhetőleg jobb világ felé. A várost nyomasztotta a sok piszkos, elcsigázott ember látványa, mozgása, ezért Zielinski Szilárd, akiről már szóltunk előzőleg tervezte meg a Kivándorló Szállót és a város közbenjárásával a szállodában szállást, tisztálkodási lehetőséget, orvosi felügyeletett és étkezést biztosítottak a kivándorlóknak azzal a feltétellel, hogy nem hagyják el a hajójuk indulásáig a szállodát. A kivándorlás megszervezésére a magyar kormány szerződést kötött a Cunard Hajózási Társasággal Fiume és Észak –Amerika közötti kivándorlók szállítására. A cég a század elején a kivándorlók egyharmadát szállította el az Újvilágba.

Trieszt

Akinek egy kicsivel többet jelent Trieszt, mint tenger és hegyek, valamint az Adriai kikötő, még így is, aligha a zsidósága, sőt, a magyar zsidósága miatt tartaná jelentősnek. Ez a város ugyanis nagyon olasz, nagyon ragaszkodik olaszságához és meg is maradt olasznak, ámbár az Osztrák-Magyar Monarchia alatt sokszínű és multikulturális jelleggel büszkékedhetett a város. A szépséges város nagyon sok híres emberrel büszkélkedhet. Itt futott be karriert Francesco Illy, aki a kávéfőzést géppel forradalmasította. Italo Svevo (született Ettore Schmitz), vagy Umberto Saba. A Habsburg ház két tagjának, Miksa főhercegnek és Sarolta belga királyi hercegnőnek kedvenc tartózkodási helye volt a lenyűgöző Miramare kastély. Fiume és Trieszt között az a nagy különbség, hogy míg Fiume a Magyar Koronához tartozva magyar állami és szabadfoglalkozású alkalmazottakat is befogadott, alkalmazott, addig Trieszt a Magyar Koronától jóval függetlenebb volt, így a magyar zsidóság más okokból érkezett. Sokuk direkt a tengerparti várost választotta otthonául, sokat pedig a szabad lehetőségeket látták meg. De egy biztos: Trieszt nem volt a magyar zsidóság magától értetődő letelepedési célállomása, ennek ellenére a kisszámú magyarság, ezen belül a magyar zsidóság jelentősen hozzájárult a város felvirágoztatásához.

Trieszt történelme röviden

Két évszázad, Velencei Köztársasággal folytatott háború után a város vezetése petícióval fordult Habsburg Lipóthoz, melyben azt kérték, hogy a város a Ausztria területéhez tartozhasson. Trieszt – kisebb-nagyobb megszakításokkal 1918-ig Habsburg terület maradt. 1719-ben, ugyanúgy, mint Fiumét, VI. Károly vámszabadterületnek nyilvánította. A szabadkikötői státusz egészen 1891-ig megmaradt. Mária Terézia uralkodásával a város gazdasági és kultúrális élete felvirágzott.

A napóleoni háborúkban a Francia Birodalom többször is elfoglalta rövidebb időre a várost: 1797-ben, 1805-ben, 1809-ben. 1809 és 1813 között a várost az Illír Provinciákhoz csatolták, önállóságát is és szabadkikötői státuszát is elveszítve. 1813-ban az Osztrák Birodalom részeként szabad csásszárvárosként prosperált. Az Osztrák Lloyd hajózási útvonal kiépítésével az Osztrák Birodalom egyik fő hajózási kerskedelmi útvonala épült ki. 1913-ban a Lloyd társaságnak már egy 62 hajóból álló flottája volt. Amikor az Ausztriai Déli Vasútvonal kiépült Trieszt és Bécs között, a város az Osztrák Birodalom egyik leggazdagabb városa lett, amit főképp a szénszállítás alapozott meg.

Trieszt- bár a Habsburg birodalom részeként gazdag város volt, nagyszámú olasz nyelvű lakosságával szeretett volna Olaszország része lenni. 1882-ben 1882 Guglielmo Oberdan olasz irredenta merényletet próbált elkövetni Ferenc József ellen, midőn a császár Triesztbe látogatott. Bár a merénylőt elfogták és kivégezték, Oberdan személye emblematikus lett az olasz hazafias érzületű emberek között. Az olasz irredentákat egyelőre sikerült megfékezni, ennek ellenére a császár mégegyszer nem tette be a lábát a városba.

Olaszország, aki a Szövetséges hatalmak oldalán lépett be az I. Világháborúba, a győzelem után magának követelte a várost, melyet a Londoni Egyezmény és a Rapallói Egyezmény biztosított Olaszországnak. Trieszt mintegy félmillió szláv lakosával Olaszország része lett, akiket Szlovéniával elvágott a szlávok szülőföldjétől. A Triesztben lakó szlovén lakosság erőteljes olaszosítása elkezdődött. 

A város olasz alsó-középosztálya a szlovén kisebbség ellen-, aki inkább a felső –középosztályhoz tartozott, számtalan támadást indított. Betörtek üzleteikbe, kifosztották könyvesboltjaikat, ennek következtében a szlovén kisebbség jó része Jugoszláviába, esetlen Dél-Amerikában emigrált. Az emigráció ellenére az etnikai arányok megmaradtak; Olaszország más területére is költöztek trieszti olaszok, valamint az újonnan alakuló Jugoszlávia számtalan nemzetisége közül sokan kerestek új lehetőségeket a tengerparti városban.

Az 1920-as évek végén megalakult a szlovén katonai antifasiszta szervezet, a TIGR, mely a fasizálódó Olaszországgal látványosan szembekerült. A város szívében egyre gyakoribbak voltak a bombatámadások és a szlovén irredenták ellen megszaporodtak a büntetőperek Triesztben.

Az első zsidóellenes faji törvények érvénybe lépésekor, 1938-ban Triesztnek volt Olaszország legnagyobb zsidó közössége. A fasiszta antiszemita propaganda 1942-ben érte el csúcspontját: A fasiszták és a csőcselék megsemmisítette a város zsinagógáját.

Az olasz fegyverletétel után a német csapatok megszállták az országot, így Triesztet is. A város egyik külső kerületében található a San Sabba-i rizshántoló üzem hatalmas épülete, ahová nemcsak Tireszt, de Grado (akkor Gorizia) és Fiume zsidó lakosságát is összegyűjtötték és innen deportálták őket a lengyel és német haláltáborokba. A rizshántolóban krematóriumot építettek a németek, így a helyben meggyilkolt 3000 zsidó, délszláv és olasz antifasiszta tetemét ott égették el.

San sabba Rizshántoló Forrás: www.risierasansabba.it

A háború Trieszt számára a jugoszláv erők győzelmével zárult, akik 1945. május 2-án bekerítették a német csapatokat. A jugoszláv csapatok június 12-ig teljesen az ellenőrzésük alá vonták a várost; ez az időszak a „Trieszt negyven napja” néven vonult be a város történetébe.  Olaszország a Második Világháború veszteseként nem tudott jogosan igényt formálni a zömében olaszok lakta városra. Egy Joszip Broz Tito és a Brit marsall Harold Alexander között létrejött egyezményt követően a jugoszláv csapatok kivonultak a városból, ami ezután angol-amerikai katonai ellenőrzés, valamint a város egy kis része jugoszláv ellenőrzés alá került. A helyzet egészen 1947-ig változatlan maradt, amikor a Párizsi békeszerződés alapján megalakult a Trieszti Szabadterület. (1947-54). 1954-ben Trieszt Olaszország része lett.

Trieszt zsidósága:

A legrégibb hivatalos dokumentum, amely Triesztben zsidókat említ 1236-ban keletkezett; Giovanni püspök és egy bizonyos Daniel David nevű zsidóember között 500 marche fizetéséről szólt.

Az első zsidó közösség askenázi közösség volt német vidékekről, akik 1382-ben Triesztbe költöztek. Zsinagóga híján magánházakban imádkoztak. 1782-ben II József híres türelmi rendelete megengedte a zsidóknak, hogy egy-két szabad foglakozást űzzenek, például lehettek kereskedők, vagy foglalkozhattak tőzsdével. 1684-1785 között a hatóságok elrendelték, hogy a zsidóknak gettókban kell lakniuk, bár Mária Terézia 1784-ben már kinyittatta a gettók kapuját, így zsidók együtt lakhattak a nem zsidókkal. A francia megszállás egyik rövid periódusában 1797-ben két zsinagóga épült Triesztben. Sajnos mindkét épület megsemmisült a Második Világháborúban.

A 19. században Trieszt egyre fontosabb szerepet töltött be kereskedelem, ipar és közlekedés kultúra területén és a lakosainak száma is megsokszorozódott. A városban lakó zsidóság jelentősen hozzájárult Trieszt felvirágzásához; elsők voltak a bankszektor alapításánál és a szállítmányozás biztosításánál. A RAS és a Lloyd Adriatico-t a helyi zsidó családok alapították. Számos trieszti család kapott nemesi címet a Habsburg-háztól.

A trieszti zsidó közösség olyan emblematikus tagokat tartott számon, mint Italo Svevo író, vagy Umberto Saba a költő.

Az 1830-as években Korfuról érkező szefárd zsidók a város zsidó kultúráját alaposan megváltoztatták és színesítették az évszázadok óta jelen lévő askenázi zsidó szokásokat, hagyományokat.

Trieszti gettó. Forrás: www.triestebracica.it

Trieszt zsidó lakosságának egyik illusztris személyisége, a közösség vezetője Samuel David Luzzato (1800-1865) rabbi, filozófus, költő Tanakh-tudós és fordító. A Páduai Rabbiképző vezetője, aki egész életében egy frissebb, modernebb szálat próbált beleszőni az évszázados hagyományokba és a zsidó felvilágosodás vívmányait is igyekezett megismertetni. A Szentírást ő ültette át olasz nyelvre. Unokatestvére, Rachel Morpugno spanyol szefárd vallásos költeményei, esküvői versei, szonettjei, elégiái által vált híressé.

Bár a trieszti zsidóság nem olasz származású, Olaszország egyesítését örömmel üdvözölte.

1943-ban német megszállás alá került a város. 1944 január 29-ig a város zsidó lakosságának nagy részét elhurcolták. A háború után 1500 zsidó maradt a városban. Helyreállították a zsinagógát és éa zsidó intézményrendszert; iskolákat, jesivákat, rituális fürdőket és a kóser étkezés megtartásához és előállításához szükséges épületeket. A háború előtti 280000 lakos zsidóságának száma lecsökkent 1052-re. jelenleg 600 zsidó alkotja a zsidó közösséget.

Magyar zsidó emlékek, magyar zsidóság Triesztben.

„Pasticceria La Bomboniera”
/Via Muggia 4./

Trieszt egyik legpatinásabb, legrégebbi és leghíresebb cukrászdáját egy magyar család alapította 1850-ben. Az Eppinger család nagy reményekkel és közép-európai sütemények receptjeivel kelt útnak Trieszt felé. Osztrák és magyar ihletésű kalácsaikat, helyi tradícionális süteményeiket, mint például a „Montinot”, a város egyetlen, kóser süteményeket is áruló, eredetileg Eppinger nevezetű cukrászda árulta. A kis üzlet ismertette meg a trieszti lakossággal az olyan híres, osztrák-olasz eredetű süteményeket is, mint például a putiza és a prinza, (koszorú alakú diós sütemények), a presnitz, a csokoládéhabos Rigójancsi, valamint a Fave-nevű mandulás és gesztenyés bonbonjuk, csokoládéjuk és marcipánjaik tették híressé a családot. Az osztrák Sacher szállodában alkotott híres tortát, a baracklekvárral töltött csokoládétortát is az Eppinger család ismertette meg Olaszországgal. A cukrászdájuk 165 éve működik.

1936-ban egy másik híres cukrász is a városba érkezik: Poth József, aki természetsen a Pasticcieria-ban kezd dolgozni. A Póth család folyamatosan szerepet játszik a cukrászda életében: 1963-1983 között Póth József, majd Póth Erwin igazgatta a cukrászdát.

A 30-as években életbe lépő zsidóellenes törvények alkalmazásával a cégnél név – és tulajdonosváltás történt: 1945-ig a Zanon család nevén volt a cukrászda, s az eredetileg idegenül hangzó Eppinger cukrászda nemes egyszerűséggel a mai napig használatban lévő „La Bomboniera” lett. 

Forrás: www.pasticcerialabonboniera.it

A legendás Frigyessy- fiúk

1917-1950 között egy magyar név tűnik fel az Adriai Biztosítási Egyesület vezetőségében. Az egyesületet a helyi trieszti nagyvállalkozók alapították önként 1838-ban. De ki volt ez a kiemelkedő név? Kihez, vagy kikhez köthető? Friedberg Ábrahámot 1843 január 17-én anyakönyvezték Érmihályfalván, Bihar megyében. Felmenője volt a híres Friedberg Mózes főrabbi, aki a családjával és akkor négyéves fiúunokájával, Ábrahámmal Rácalmásra költözött 1847-ben. A fiatalember reáliskolai és kereskedelmi akadémiai tanulmányait Budapesten végezte, közben nevét Frigyessy Adolfra magyarosította. Előbb a biztosítási szakmában gyakornokoskodott, de rövidesen a Pannonia Viszontbiztosító Társasághoz került. 1876-ban Triesztben az Adria Biztosító Társaság vezérigazgatójává nevezték ki. 1896. június 6-án Rácalmási előnévvel nemességet, 1911-ben magyar királyi udvari tanácsosi címet szerzett. Magyarországon ő honosította meg a mezőgazdasági általánybiztosítást

Egy Washingtonban élő asszony, Anna Millo segítségével sikerült rekonstruálni a magyar zsidó család két generációjának sikerét a trieszti hajózási-szállítmányozási biztosítási világban.

Rácalmási Frigyessy Adolf fia egy velencei leányát, Giulia Paviát vette feleségül. A családot nagy tisztelet övezte Triesztben, a társasági élet oszlopos tagjai, kultúrális, oktatási és sportesemények bőkezű necénásai voltak. A zsidó vallást nem gyakorolták. Arnold fiuk Triesztben született 1881. január 7 – én. A fiatalember a trieszti német iskola elvégzése után Bécsi Egyetem jogi karán tanult tovább, majd részt vett az I. Világháborúban. Ezt követően a trieszti Adria Biztosító Társaság vezérigazgatója lett, Frigessi da Rattalma néven. Frigyessy Arnold fia a cégalapító apa, Adolf nevét és világhírű cégét örökölte és vitte tovább a társaság központi vezérigazgatójaként.

Adolf Frigyessy

Forrás: Régi forrás zsidó médiaportál- Zsidó Kultúrtörténeti emlékek Fejér megyében, Szerk.: Lakat Erika (Székesfehérvár 2004)

 

Gaetano Kanizsa – a zseni

Gaetano Triesztben született 1913. augusztus 18-án. Édesapja izraelita vallású magyar, édesanyja szlovén származású volt. Érettségi után a Padovai Egyetem pszichológia szakán tanult tovább, szakdolgozatát a vizuális memóriáról írta. 1947-ben tanársegéd lett a Firenzei Egyetemen. 1953-ban professzorként tért vissza Triesztbe, ahol 30 éven keresztül vizuális kutatóként és pszichológusként dolgozott és tanított. A tudományos életnek 1988-ban mondott búcsút, azonban 1993-ig, haláláig még kutatott. Kanizsa a 70-es években vált híressé, amikor a Scientific American folyóiratban 1976-ban közölt le egy cikket Csalóka Körvonalak címen. 1979-ben jelent meg híres, „Szervezettség a látásban” című könyve.  A professzor nevéhez főződik a Trieszti Pszichológiai Intézet alapítása. A három illuzórikus kontúr által formált háromszög lett a híres Kanizsa-háromszög. A tudományos munkája mellett Gaetano Kanizsa festőként is tevékenykedett.

A híres, illuzórikus Kanizsa-háromszög.

 

Kivándorlás Triesztből

Végezetül- ahogy Fiume esetében is- szeretnék megemlékezni a Triesztből kivándorolt sok tízezer zsidóról. Fiume mellett Trieszt volt az Egyesült Államok felé kivándorolni vágyó tömegek egyik fő hajóra szállási pontja a XIX. században. Ahogy közeledett a Második Világháború és szaporodtak Európa országaiban a zsidókat érintő megszorítások, úgy szállt egyre több zsidó hajóra, hogy elhagyja Európát- Palesztina irányába. Trieszt volt a vészkijárat, hogy a zsidóság emigrálhasson a háború előtt. Két hajó közlekedett a Trieszt-Haifa úton. Egy olasz zsidó származású kapitány, Umberto Steindler, a két világháború között több mint százszor tette meg Triesztből Palesztinába a hosszú hajóutat, a „Gerusalemme” nevezetű hajó fedélzetén a szerencsétlen, jobb világ felé igyekvő európai zsidókkal. A Második Világháború kitörésének napján – utoljára- 600 európai zsidó emigránssal érkezett meg Haifa kikötőjébe a „Gerusalemme”.

FELHASZNÁLT IRODALOM:

 

- William O. McCagg Jr.: Les Juifs des Habsbourg 1670-1918. Presse Universitaires de France 1989.

- Dasa Drndić: Trieste. Maclehose Press, 2007.

- Sergio Galimberti: La chiesa, Santin e gli ebrei a Trieste Mgs Press 2001.

- Lois C. Dubin: The Port Jews of Habsburg Trieste. Absolutist Politics and Enlightenment Culture. Stanford University Press 1999.

- Sziklay János-Borovszky Samu szerk. 1900. Fiume és a magyar-horváth tengerpart. Magyarország Vármegyéi és városai. A Magyar korona történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának enciklopédiája.”Apollo” Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest

- Fiume és a magyar kultúra ELTE Btk Művelődéstörténeti Tanszék kiadványai, 3. Szerkesztette: Kiss Gy. Csaba

- Horváth József: A Magyar Fiume Végnapjai,1914-1924 (Műhely)

- Dr. Sziklay János és Dr. Borovszky Samu : Magyarország Vármegyéi és Városai sorozat III. rész: Fiume és a magyar-horvát tengerpart

- Fried Ilona: Emlékek városa Fiume. Ponte Alapítvány 2001

-Faragó Vera: Baumhorn Lipót a zsinagógaépítő

- www.triesebraica.it

- Federico Falk: fiume-abbazia 1915-945.com

 

Páll Edit

Fiume és Trieszt magyar zsidó emlékei