emlékezet

Róbert Péter:

Hadiérettségi mint szükségmegoldás

2020.05.10.

 

A jelenlegi világjárvány érintette az oktatást, az iskolákat is. Digitálisan tovább folyik az ismeretek átadása, de szükség van a középiskolai tanulmányok befejezésének számonkéréssel történő igazolására. Ezt nálunk mintegy másfélszáz éve az érettségi vizsga jelenti. Természetesen a rendkívüli körülmények között ezt nem lehetett a hagyományos módon megoldani, de végül megtörtént.

Hasonló eset már előfordult az oktatás történetében, nem békeidőben – de most is háborút kellett viselni,méghozzá egy eddig nem ismert veszedelmes ellenséggel. Az első világháború csatái hatalmas véráldozatot követeltek, egyre több katonára volt szükség. A mozgósított korosztályokon kívül önkéntesek jelentkezését is szorgalmazták, a háborús propaganda nagyon sokat tett ezért. Nem csodálkozhatunk, hogy mindent a háborúnak és a remélt győzelemnek rendeltek alá – hadban álló országban ez természetes, a propaganda behatolása az iskolákba nem használt az oktatásnak.

Támogatták , hogy a gyerekek háborús témájú rajzokat készítsenek. "Fiúk vágtázó paripákat, csákós huszárokat, olyik-másik Zeppelin-gömböt, ágyút, szuronyrohamot, a legtöbben csatateret rajzolnak, míg a leányok a sebesültek gondozását, hósapkák kötését, katonák búcsúztatását veti papirosra" – számol be a Világ című lap, közölve hogy a főváros elrendelte e rajzok összegyűjtését, hogy "a kései utókor lássa a huszadik század gyermekeit, mint él lelkében a háború, mint gondolt szeretettel a katonákra".

A tananyagot igyekeztek aktualizálni, katonanótákat énekeltettek, a dolgozatok a hadihelyzetet tükrözték. Néhány kiadott dolgozatcím: A magyar katona, Levél a harctérre, Katonáink karácsonya, Buzdító beszéd a harcba indulókhoz, Búcsúzás a harcba induló iskolatársaktól.

Még konkrétabb volt, amikor a tanulónak szakaszvezetőként roham előtti lelkesítő beszédet kellett intézni "alárendeltjeihez", ennek szövege volt a dolgozat. Valamennyi oktatási intézményt áthatotta ez a szellem, beleértve a zsidó iskolákat is, ahol a gyerekek a hittanórákon nemcsak a császár- király, hanem a német császár és a török szultán dicsőségéért is fohászkodtak.

A háború egyre nagyobb áldozatokat követelt a hátországtól, beleértve az oktatási intézményeket is. Kevesebben tanítottak, a tanárok felét behívták – ne felejtsük, hogy ekkor még nagyon kevés volt a női tanerő, főleg férfiak tanítottak, - a megmaradtakra több óra jutott, ezen kívül nem iskolai feladatokkal (pl. élelmiszerjegyek kiosztása) terhelték őket. Az iskolaépületeket gyakran igénybe vette a katonaság elszállásolás vagy kórház céljára.

Az osztályokat anyaghiány miatt gyengébben fűtötték és világították, pedig bevezették a délutáni tanítást. Rövidebb lett a tanév, csak októbertől májusig tartott, de az órák is. "Redukálni kell a tananyagot a legszükségesebbre." – írta a Tanító c. lap 1914. szeptemberében, de hozzátette: "Ima, lelkesítő, hazafias dal éneklése naponta legyen".

Viszont tervek születtek, hogy "ellenséges nyelvek" így az angol és francia tanítása helyett a bolgár és török szövetséges nyelvét oktassák. A behívások miatt megfogyatkozott tantestületek nehezen bírtak az összevont, nagy létszámú osztályokkal. A fegyelem meglazult, a bevonult apák és a pótlásukra munkába járó anyák nem tudták ellenőrizni gyermekeik szabadidejét. Mindez az iskolai oktatás színvonalának érezhető csökkenéséhez vezetett, amely a háború második-harmadik évében már nyilvánvaló és letagadhatatlan volt.

Megnyilvánult ez abban a szomorú tényben, hogy az enyhülő számonkérések ellenére ugrásszerűen megnőtt a bukások aránya, a külvárosokban pl. a háború előttinek a duplájára. Középiskolákban rontotta a helyzetet, hogy a veszteségek növekedésével, az "emberanyag" fogyatkozásával párhuzamosan szükségessé vált a 17-18 éves diákok behívása.

Az iskolák megpróbáltak segíteni a frontra menő diákjaiknak. Eleinte csak korábbi időpontban külön levizsgáztatták őket, beleértve az érettségit, majd később a már bevonultak is ún. "hadiérettségit" tehettek. Ez csak szóbeli részből állott – ellentétben az ideivel!

Már Jankovich Béla kultuszminiszter felszólította az iskolákat a tananyag lényeges részének március végéig" való befejezésére. 1915. évi XIII.törvénycikk szerint a "bevonuló fiatalságot a lehetőségig meg kell óvni azoktól a hátrányoktól , amelyek az egyeseket tanulmányaik formaszerű befejezésében katonai szolgálatuk következtében érnék". Részleteket a művelődési, ahogy akkor nevezték kultuszminisztériumnak kellett meghatároznia és ez meg is történt az 1915 évi 313.sz. elnöki rendeletében, amely a "tényleges népfölkelési szolgálatra behívandó" diákokról intézkedett.

Már bevonulás előtt egy héttel kiadható az érettségi bizonyítvány, ha egy külön értekezlet az illetőket eddigi előmenetelük alapján "érettnek nyilvánítja". De nem sokáig ünnepelhetnek: "A hadi érettségi vizsgálatok befejezése után a tanulók éretten várják a király hívó szavát" amely a harctérre szólítja őket. 1916-ban újabb könnyítést kaptak: frontról érkezetteknek "magánvizsgát" engedélyeztek. Később a bizonyos kitüntetésekkel rendelkezők vizsga nélkül is megkapták a bizonyítványt!

A jogalkotók külön figyelmet szenteltek az iskolából a katonaságba átkerülő tanulók tanulmányi jogainak. A háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvények kiegészítéséről szóló 1915. évi XIII. törvénycikk hosszasan értekezik a bevonuló fiatalokat megillető jogokról, miszerint semmilyen hátrányba nem kerülhetnek a még katonai szolgálatot nem teljesítő társaikkal szemben: a "zászlóink alá bevonuló fiatalságot a lehetőségig meg kell óvni azoktól a hátrányoktól, amelyek az egyeseket tanulmányaik formaszerű befejezésében s ennek igazolására szolgáló tanulmányi vagy képesítő bizonyítványok megszerzésében katonai szolgálatuk következtében érnék."

A részletekbe menő intézkedéseket a törvény az illetékes minisztérium, azaz a magyar királyi vallás- és közoktatási minisztérium hatáskörébe utalja át. A tanulmányok ilyenforma megszakításairól, befejezéséről, osztálybizonyítvány-, érettségi bizonyítvány megszerzéséről, kiadásáról számos rendelet született a háború ideje alatt.

A legvilágosabban és érthetőbben a vallás- és közoktatási miniszter 1915. évi 913. elnöki számú rendelete fogalmaz a témában: tényleges népfölkelési szolgálatra behívandó főiskolai, középiskolai és a középiskolákkal hason rangú intézetek növendékei részére nyújtandó tanulmányi kedvezményekről, amelyet valamennyi középiskolai igazgatónak küldtek:

"Tekintettel azokra a hadügyi rendelkezésekre, amelyek szerint az 1891., 1895. és 1896. években született egyének, akik között középiskolai tanulók is vannak, népfölkelési bemutató szemlére állíttatnak, e tanulók részére a tanév, illetve tanulmányaik kedvezményes befejezésének biztosítása végett, a kivételes helyzet által megokolt következő szükségrendeletet adom ki:

1. Azoknak a középiskolai tanulóknak, akik a szóban forgó szemlén megjelenni tartoznak, már a megjelenés előtt pár nappal a megfelelő osztály látogatásáról szóló igazolvány állítandó ki az iskola igazgatója által.

2. A VIII-iknál alsóbb osztályú tanulóknak, ha a népfölkelői szemlén »alkalmas«-oknak találtattak s ezt igazolják, az illető osztályukról szóló bizonyítványt már bevonulásuk előtt egy héttel kiadandó, e célból közülük kétes előmenetelükkel idejekorán vizsga tartandó. Ezeket a tanulókat, amikor bizonyítványukat átveszik, figyelmeztetni kell, hogy közülük azok, akik a szemlén »alkalmas«-oknak találtattak ugyan, de a katonai szolgálat alól bármely oknál fogva a tanítási idő folyamán belül felmentetnek és hazabocsáttatnak, tartoznak az illető középiskolába visszatérni és a tanévet a többi rendes tanulóval együtt szabályszerűen befejezni, mert a jövő tanévben felsőbb osztályba csak abban az esetben fognak felvétetni, ha ilyen korábbi keletű bizonyítványuk felmutatása mellett vagy azt igazolják, hogy a tanév hátralévő része alatt katonai kötelékben állottak, vagy pedig az említett bizonyítványuk azzal a záradékkal van ellátva, hogy a tanév hátralévő részében is rendesen eleget tettek iskolai kötelezettségeiknek. Ezek a tanulók természetesen fegyelmi tekintetben is az iskola kötelékébe tartoznak.

3. A VIII. oszt. tanulók közül mindazoknak, akik a népfölkelési szemlén »alkalmas«-nak találtattak s ezt igazolják, az osztály elvégzésének rájuk nézve szabályszerű előzetes elbírálása után már bevonulásuk előtt egy héttel kiadandó az érettségi bizonyítvány, ha az érettségi vizsgáló bizottság egy külön e célból tartandó értekezleten, amelynek elnöke az illetékes tankerületi főigazgató vagy helyettese, az illető tanulókat eddigi középiskolai előmenetelük alapján "érett"-nek nyilvánítja. Ez a bizottság állapítja meg a képesítés fokozatát és az egyes tanulók részére kiadandó érettségi vizsgálati bizonyítvány megegyező szövegű lesz az Érettségi Vizsgálati Utasításban előírt bizonyítvánnyal.

Az eddigi rendtől eltekintve tehát a háború évei alatt még több időpontban tartanak érettségi vizsgákat az iskolák". Fontos volt az érettségi, mert általa a bevonuló un. "egyéves önkéntes" lehetett, tizedesi rangot kapott, tartalékos tiszti vizsga után hadapród őrmester, rövid szolgálat után zászlóssá vált.

Ennek az intézménynek az emléke sokáig fennmaradt, összefonódott a háború más emlékeivel, szépirodalomban és visszaemlékezésekben gyakran megjelenik. Néha szinte formális volt, kinek lett volna szíve a lövészárkok poklából jövő gyerekembereket faggatni? Már a korabeli köznyelv is "kegyelemérettséginek" nevezte a hadiérettségit.

 

Berkeszi István temesvári iskolaigazgató könyvében borúlátón jósolta: "Nagyon meg fog látszani, hogy kik azok, akik rendes és kik, akik hadi érettségin mentek keresztül". Ez olyannyira így volt, hogy pl. a Műegyetemen a háború után külön tanfolyamokat indítottak a középiskolai anyagból a hadiérettségizett hallgatók számára.

Itt kell megjegyeznünk, hogy a felsőoktatásban szintén volt mód a bevonult diákok vizsgáinak letételére és természetesen velük se voltak túlságosan szigorúak, mivel ekkoriban az egyetemeken nem volt kötelező bejárni, gondoljunk csak az ún. "mezei jogászokra", vagy a másutt lakók "vicinális doktorátusára".

Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan című világhírű háborús könyvében, többször felbukkan egy Müller nevű bajtársa "aki még tankönyveket cipel magával és hadiérettségiről álmodozik: pergőtűz közben tételeket magol!" Megtudjuk a könyvből, hogy rajta kívül álló okból mégse tehette le a hadiérettségit: "Müller meghalt. Közvetlen közelről világítógolyót lőttek a gyomrába".

A fronton lévők szenvedéseire gondolva mi se irigyelhetjük a valamivel könnyebb érettségit tőlük. Valószínűleg az iskolai élet évekig tartó zavara és a háború friss emléke játszott közre abban, hogy néhány hónappal későbbi Tanácsköztársaság eltörölte az érettségi intézményét.

Sajnos a háború után az egyetemre jelentkező zsidó fiatalokat hadviseltségük sem mentette meg a kirekesztéstől. Kitüntetéseik dacára a jobboldali diákszervezetek tagjai gyakran erőszakkal akadályozták őket tanulmányaik folytatásában, majd a hírhedt "Numerus clausus" törvényesítette a megkülönböztetést. Jellemző, hogy a zsidó diákok közül sokat a volt ellenfél Olaszország egyetemein fogadtak be.

Már nincsenek köztünk az annak idején hadiérettségizett egykori katonák. Az első világháború viszontagságai között némi könnyebbség volt számukra, hogy folytathatták tanulmányaikat, amelyet egy - mára szinte elfeledett - korabeli újítás tett lehetővé. Helytállhattak nemcsak a lövészárokban, de a tanteremben is!


Irodalom

 Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban. Napvilág kiadó Bp.2008

Nagy háború írásban és képben  (blog)

 

 

FEL