emlékezet

 

Róbert Péter:

A Budapesti zsidó ellenállás

2020.01.31.

 

Az 1944. márciusi német megszállás eloszlatta a reményeket, hogy a magyar zsidóság elkerüli európai testvéreik sorsát. Jött a sárga csillag, a vidéki zsidók deportálása, fővárosi csillagos házak és még sok megszorító rendelkezés. A hivatalos zsidó vezetés alkalmazkodással, engedelmeskedéssel, színfalak mögötti tárgyalásokkal próbálta menteni a közösséget, sajnos eredménytelenül,de a cionista ifjúsági mozgalom azonnal reagált az új helyzetre.

Mivel lengyel és szlovákiai menekült zsidóktól értesültek a tömeggyilkosságokról, akcióba lendültek. Ezreket szöktettek Romániába.

 

Kasztner Rezső akciója révén egy teljes vonatnyian jutottak el viszontagságok után Svájcba.(Itt meg kell jegyeznünk, hogy jóval többen – akár százezrek is - lehettek volna, de az angolok megakadályozták a palesztinai végcélú akciót!)

 

 


A kasztner-vonat

 

Megkezdték az életmentő hamis íratok készítését. A nyilas hatalomátvétel után még veszélyesebb körülmények között dolgoztak. Az addigi illegális központok tovább működtek, például létrehoztak egy úgynevezett szójabab-feldolgozó és - exportáló vállalatot, amelyik hivatalosan olasz tulajdonban volt. Különböző helyeken rengeteg hamis iratot készítettek.

A Nemzetközi Vöröskereszt égisze alatt rendeztek be egy irodát, ahol kiadták a svájci követségi menleveleket. Sokaknak volt szüksége erre. Bár a zsidók hivatalosan csak délután 2 és 4 óra között tartózkodhattak az utcán, az Üvegház előtt hajnali öttől késő éjszakáig állt a tömeg. A ház előtt állandóan tucatnyi rendőr posztolt, némelyik lovon, de még ők sem tudták kordában tartani az elkeseredett tömeget. Belül is egyre többen laktak, a különböző zsidó csoportok, cionista irányzatok elkülönülten helyezkedtek el, de folytatták addigi tevékenységüket. Mivel az épület kicsinek bizonyult a munkára és az elszállásolásra együtt, a hivatalok egy része elköltözött a Wekerle Sándor (ma Hercegprímás) utca 17.-be.

Induláskor 120 ember volt itt, az irodisták és rokonaik, később jóval többen. A Baross utca 52. alatt „politikai irodát” nyitottak, baloldali cionista pártszövetség működött itt, nagy volt a jövés-menés, egyesek különféle egyenruhákat viseltek, ezek a katonai vagy nyilas maskarák jó szolgálatot tettek az embermentésben.

Sokan a KISKA (kisegítő karhatalmi) kötelékében kerestek menedéket. 1944 novemberében létesítették ezt a félkatonai szervezetet a kevésbé kiképzett lakosság harcba állítására, de célját nem érte el, sok antifasiszta ellenálló, vagy valamilyen okból üldözött, számos zsidó is menedéket talált soraiban. Ha egység lett volna, a földalatti mozgalom vezetői között, nagyobb arányú fegyveres akció is kibontakozhatott volna. Erre azonban nem volt lehetőség.

Végül a cionisták feladták a Baross utcai irodát és más búvóhelyeket is felszámoltak. A Hungária körúti rejtekhely ellenállt, de többnyire harc nélkül lepték meg őket. A letartóztatottak hamis dokumentumokkal tömött bőröndjeikkel együtt a Margit körúti fogházba kerültek, ahol megismerkedtek az ellenállás felszámolására létrehozott nyilas terrorintézmény, a Nemzeti Számonkérő Szék kegyetlenségével. Szerencsére egy álruhás zsidó csoport december innen az összes foglyot kiszabadította.

 

A fegyveres ellenállás

A magyar cionista szervezetek működését nem a fegyvere küzdelem jellemezte. Ennek esélyei különben is nagyon jelentéktelenek voltak. Inkább az embermentésre összpontosítottak, kivétel az azóta sem teljesen tisztázott október 15–17-i Népszínház utcai összecsapás.

A hatalmat frissen átvett nyilasokkal szemben itt ellenállás bontakozott ki, lövöldözés kezdődött, a nyilasok és a segítségül hívott németek csak két nappal később tudták a rendet helyreállítani. Jellemző, hogy még páncélosokat is bevetettek, egy kiégett Tigris tank még napokkal később is ott volt a Népszínház utcában.

Miután az elfogottak nagy részét agyonlőtték (a Teleki téri zsinagógába 22 halottat raktak egymásra) és a lakókat feltartott kézzel, ahogy a korabeli híradófelvétel is mutatta, elhurcolták, túlélők és szemtanúk híján évtizedek múlva nehéz volt az eseményeket rekonstruálni.

Ma sem tudjuk pontosan, hogy az előző napokban a kiugrás előkészítése végett felfegyverzett munkaszolgálatosok, cionista fiatalok, vagy egyszerűen a közeli utcák (például a Zsibárusház) felfegyverzett lakói tanúsítottak hősies ellenállást.

Hát igen, a halottak nem beszélnek! Mindenesetre ez az egyetlen hazai esemény, amikor zsidók, mint zsidók tanúsítottak fegyveres ellenállást, nem csoda, hogy ezeket a napokat „kis varsói felkelésnek” nevezték később. Bizonyos akciókban ugyan zsidók, vagy nagyrészt zsidók vettek részt, de ezek az általános hazai ellenállás, nem pedig cionista, vagy más zsidó szervezetek részéről szerveződtek.

Nézzünk néhányat!

December elején a nyilas párt nagygyűlést hívott össze a Városi (ma Erkel) Színházba. Már előző nap is bomba robbant az épületben, de másnap már a gyűlés elején több bombát robbantottak baloldali ellenállók úgy, hogy a gyűlés pánikba és zűrzavarba fulladt. Nem fogták el a merénylőket, csak később derült ki, kik voltak. Mindenesetre az utcán elkaptak egy Mendel nevű, Szlovákiából menekült zsidót, akit rettenetesen összeverve lefényképeztek a sajtó számára.

December 14-én a Kossuth Lajos utcai nyilas könyvesboltban robbant bomba. A tetteseket megint nem találták meg, de ez nem zavarta a nyilasokat abban, hogy a helyiség romjait eltakarító nyolc zsidó munkaszolgálatost agyonlőjék, rajtuk feliratot helyezve el: „Ez a bosszú a nyilas könyvkereskedés felrobbantásáért!”

Egyéb ellenállási csoportok zsidó kapcsolatai

Egyes akciókban, amelyeket nem a cionista mozgalmak szerveztek, nagy számban vettek részt zsidók, de ezek később nem zsidó ellenállásként lettek számon tartva. Ilyen volt például az újpesti partizánok küzdelme, akik nagyrészt zsidók voltak. Bátor és jelentős cselekedeteket hajtottak végre, például megmentették az újpesti víztornyot, felrobbantották az Apolló házban lévő nyilas központot. Parancsnokuk, Földes Sándor a háború után közéleti szerepet töltött be.

Mikó Zoltán vezérkari százados ellenállási csoportja sok hivatalos papírt állított ki bujkálók számára. A Magyar Diákok Szabadságfrontja közreműködésével megszervezte a Görgey zászlóaljat, amelybe katonaszökevények, baloldaliak és más ellenállók találtak menedékre.

Felállította a Táncsics-zászlóaljat is, amely a pesti oldalon állomásozott. Zsidókat rejtegető kórházak, kolostorok és gyermekotthonok előtt őrködtek, több szabotázsakciót hajtottak végre. 1945 januárjában megtámadták a Rákos-hegyi német alakulatokat. Sebesültjeik között volt a jogászhallgató Göncz Árpád, a későbbi köztársasági elnök is.

Kapcsolata volt Raul Wallenberggel, akin keresztül élelmiszerkészleteiből folyamatosan juttattak a védett házakba. Kudar Lajos csendőrezredes segítségével még novemberben egy csendőregységet vezényeltetett ezekhez, amely többször tűzharcba keveredett a nyilasokkal. Később a zászlóalj tagjai már fegyveresen rátámadtak a nyilasokra. November 21-én a zászlóalj szökött munkaszolgálatos tagját egy őrmester felismerte, és mivel zsebében megtalálták a sárga csillagot, a Nemzeti Számonkérő Szék 10 munkaszolgálatost letartóztatott, akiket december 4-én a Margit körúti fogházban kivégeztek. Sajnos Mikó Zoltánt és Bondor Vilmos nevű segítőtársát az oroszok letartóztatták, kémkedésért halálra ítélték, az előbbit Odesszában ki is végezték.

Raul Wallenberg

 

Kudar Lajos

 

 

Várnai Zseni költőnő is vezetett ellenállási csoportot, a Ferenc-hegyi barlangban volt a fő támaszpontjuk, amelyet a németek december elején felfedeztek.

 

 

 

A Szír-csoport

A Szir ellenállási csoport emlékműve

Weinberger Dezső volt a parancsnoka annak a Szír-csoportnak, amely november 22-én felrobbantotta a Metropol szállót, ahol német rendőrtisztek laktak. A csoport műve volt a december eleji, Városi Színházban meghirdetett nyilas-nagygyűlés robbantásokkal való megakadályozása. Noha nem volt cionista, sőt kifejezetten zsidó ellenállási csoport, ötük közül csak Csillik Gábor nem volt zsidó. 1945. január 13-án találkoztak a szovjet csapatokkal, akik letartóztatták vezetőiket, és Weinberger Dezső nem is került elő a Gulágról.

 

Kommunisták tevékenykedtek időnként a cionista ellenállási mozgalomban, vagy legalábbis szoros kapcsolatban vele. Aczél György még 1944 nyarán kikeresztelkedett, érdekes módon keresztapja Radnóti Miklós volt. Erélyesen, hatékonyan működött, általában német egyenruhában, felső kapcsolata Péter Gábor és Donáth György volt.

 

Gidófalvy Lajos és KISKA

A szovjet csapatok közeledtével a még nem teljesen kiképzett civilek részére 1944 szeptemberében felállították a nemzetőrséget. Polgári ruhában, de bizonyos katonai jelleggel működtek, a kerületi levente parancsokságok alá tartoztak. Később a nyilasok nem bíztak bennük, és kisegítő karhatalmi zászlóaljakat szerveztek belőlük. Ennek oka volt, hogy laza kereteik megteltek a front elől menekülőkkel, illetve sok esetben bujkáló zsidókkal.

 

 

Gidófalvy Lajos főhadnagy, a XIII. kerületi „kisegítő karhatalmi zászlóalj” parancsnoka kezdettől a németek és a nyilasok ellen fordult. A németek által felrobbantani akart Ferdinánd hidat megmentették, itt agyonlőttek egy nyilast, aki felismerte egyik zsidó bajtársukat. Más robbantásokat is megakadályoztak, például a Rákosrendező pályaudvarnál. Néha fegyveres összetűzéseik voltak a nyilasokkal, az általuk likvidált nyilasoktól elvették fegyvereiket, karszalagjukat, irataikat.

 

 

 

A Vilmos laktanya volt a bázisuk, egyúttal a tömeges embermentés központja. Hamis iratokat használtak, néhány esetben elfogott zsidókat hoztak ki velük (például hamis nyílt parancsokkal) a különböző nyilas párthelyiségekből. Létszámuk december végén már meghaladta az 1200 főt.

Nagyon szép humánus tettük volt a Munkácsy Mihály utcai, valamint a Fasori zsidó árvaházak lakóinak megmentése. 1944. december 24-én (karácsony napján!) a nyilasok megrohanták az árvaházat, vérengzés kezdődött, a KISKA-sok (Kisegítő Karhatalmi Alakulatok) a helyszínre mentek és megakadályozták az elhurcolást. Gidófalvy 36 főt rendelt ki a két árvaház védelmére. Sajnos tevékenységük szemet szúrt, és 1945. január 8-án csendőrök és nyilasok megrohamozták laktanyájukat, az ott-tartózkodókat lefegyverezték. Gidófalvy Lajos, amikor megpróbálta megakadályozni az Erzsébet híd felrobbantását, eltűnt, valószínűleg meghalt, esetleg szovjet fogságba került és ott veszett nyoma.

1945. január derekán az összes ellenállási megszüntette a tevékenységét, a Vörös Hadseregre vártak. Felszabadítóként üdvözölték a megérkező szovjet katonákat, bár később úgy látszott, hogy a kezdeti remények nem váltak valóra.

 

 

 

A cionista ellenállás életben lévő tagjai Izrael létrejöttekor valamennyien alijáztak. Ott ma is működik hősi harcuk történetét kutató csoport David Gur (Grosz Andor), az illegális nyomda és egyéb akciók irányítója vezetésével.