Schöner Alfréd:

 

Az újrasarjadzó zsidó élet a feszültségek forrásává is vált…

A zsidó család a XXI. század elején, Magyarországon[1]

 

2019.10.28.

 

A soá és a második világháborút követő tömeges elvándorlás következtében a vészkorszakot megelőzően még közel félmilliós magyarországi zsidóság lélekszáma megközelítőleg százezer főre esett vissza.[2] A lélekszámcsökkenés mellett a soá következményének tekinthető még a hazai zsidóság településszerkezeti átrendeződése és demográfiai torzulása.

E történelmi kataklizma következtében megszűnt, illetve átalakult a ‑ klasszikus értelemben vett család – a több, egymás mellett élő generáció - fogalma. Megszűnt a családi utódlás, szinte felborult a folytatólagosság, a több ezer éves történelem kialakította struktúrát lerombolta a hat millió, ezen belül a hatszázezer magyarországi zsidó mártíriuma. Az európai értelemben vett etika, logika - szociológiailag - szinte nehezen értelmezhető helyzetbe került: tömegesen éltek túl szülők gyermekeket. A soá felborította az Isten világrendjét.[3] A holocaust után negyven-negyvenöt éves nők és férfiak alapítottak családot olyanok, akiknek korábban életük társa, esetleg gyermeke(i) Auschwitz vagy más koncentrációs tábor áldozata lett. Így az újszülöttek édesanyja és édesapja az esetek egy jelentős részében már úgymond nagypapa korban lévő emberek voltak. Családok estek szét és új családok születtek. Az új családok azonban nem a több évszázados társadalmi konvenciónak megfelelő korösszetételűek voltak.[4]

Furcsa helyzet. Melynek következményeképpen hatvan-hatvanegy éves édesapa ünnepelte - gyakran egyetlen - gyermeke Bar Micváját. Így a szülő gyermek kapcsolat is új színt, más jelleget kapott. Egyedi attitűdök jelentek meg: az átlagosnál erőteljesebb szülői féltés, a megmagyarázható, de nem mindig logikusan következő túlzó gondoskodás. Az állandó jellegű óvatosság, traumát okozott a szülőnek és a gyermeknek egyaránt. Az idő múlásával e kérdés tovább komplikálódott, mert az esetek egy jelentős részében a gyermekek húsz-egynéhány éves korukban, idejekorán vesztették el szüleiket, váltak „árvákká”, hiszen az akkor már nyolcvan körüli idős szülők elhunytak. S ott állt az a fiú vagy lány egyedül, nemcsak szülők, de rokonok nélkül. Olyan háttérrel, melyben a nagyszülő fogalmát egyáltalán nem is ismerte. Legfeljebb csak a szó filológiai értelmében. Az érzelmi háttér, a vallástörténeti háttér, a hagyományos zsidó tradicionális háttér értelmében teljesen ismeretlen volt számára.

A huszadik század második traumája a kommunizmus, illetve szocializmus Közép- és Kelet Európában és a volt Szovjetunió területén a maga ateizmusával, vallásellenességével, anticionista, anti-izraeli gondolkodásmódjával szétroncsolta a zsidó családok maradékát.[5]

Így volt ez Magyarországon is 1945 után, egy, a traumatikus kábultságból épp, hogy magához tért közegben. A lassan fejlődő zsidóság életét, beárnyékolta a holokauszt traumájának emléke. Igaz, 1945-től három évig viszonylagos szellemi prosperitásban éltek, azonban 1948-ban a két baloldali párt a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülése után új korszak kezdődött Magyarországon a totalitárius diktatúrák jellegzetességével. Üldözték a vallást, és erőteljesen háttérbe került és átalakult a zsidó család fogalma. Szinte előjött az úgynevezett marannosz[6] ‑ probléma: a külvilág felé ugyanolyanok vagyunk, mint a társadalom összes többi szürke családja. Nem vagyunk vallásosak, azonban házon belül a családok egy részénél sábát estéjén mégis égett a péntek esti gyertyaláng. Olykor, ha nem is rendszerességgel, de a soá túlélők eljártak zsinagógába, legtöbbször titokban úgy, hogy más észre ne vegye, legalábbis azt hitték, más nem veszi észre. [7]

E fonákság számos válsághelyzetet teremtett, adott esetben szülő és gyermek kapcsolatában. Létrejött a később már annyiszor említett „kettős nevelés” fogalma, értsd: a felcseperedő gyerek az iskolában azt hallotta, hogy „nincs Isten”, hogy a domináns ideológia a marxizmus-leninizmus, ugyanakkor otthon, a családok egy jelentős részében, relatíve, erősen élt a zsidó hagyomány. A kettős nevelés kérdések sokaságát vetette fel, melyre választ a későbbi évtizedek sem találtak könnyen.[8] Az állandó állami kontroll alatt élő magyarországi zsidóság mindezek ellenére formális és informális pedagógiai eszközökkel kísérletet tett a „zsidó család” átmentésére. Azonban csak minimális mértékben maradtak meg zsidó pedagógiai intézményeink, amíg a II. világháború előtt Európa egyik legfejlettebb pedagógiai, vallási, zsinagógai intézményhálózatával rendelkeztünk, az 1950-es évek elejére zsinagógáink, intézményeink, karitatív szervezeteink jelentős részét is elveszítettük.[9]

Ugyanakkor nyomon követhető volt a demográfiai vándorlás. Amíg korábban a vidék képezte a magyarországi zsidóság hitéletének, vallási életének, családi életének középpontját, addig az 50-es években már új helyzet állt elő. A vidéki zsidóságot 1944-ben deportálták. A megmentett vagy a megmenekült maradék zsidók jelentős része a fővárosban vagy az ország nagyobb - elsősorban egyetemi - városaiban telepedett le. Új környezetben, új szokások közepette egy új ideológiai világrendszerben kereste helyét, magával hozva a különböző kis zsidó közösségek egyedi hagyományait, és sajátos családi tradícióját is. Bár a sokféleség egyrészt különleges bájt adott az újrasarjadzó zsidó életnek, ugyanakkor feszültségek forrásává is vált.

A zsinagóga új funkciót kapott.[10] A vallási élet, a zsidó családi élet a szocializálódás központja is lett. Ugyanakkor, az 50-es évektől folyamatosan az állam erőszakszervezetének hatására, egyre több magyarországi zsinagógától kellett elődeinknek megválniuk. Iskolarendszerünk szinte lenullázódott, meglévő épületeink amortizálódtak. Megmaradt az Országos Rabbiképző Intézet, de csak néhány hallgatóval és néhány oktatóval.[11] A nagy múlttal rendelkező Zsidó Gimnázium utódintézménye is végezte szent feladatát, a tanítás azonban itt szintén csak kevés hallgatóval folyt. Néhány tanítóval szintén működtek a fővárosban és Budapesten kívül Talmud Tórák is. A pedagógiai élet elsődleges forrásai az 1967-es hatnapos háborút követően szinte teljesen megszűntek, Magyarország ugyanis megszakította a diplomáciai kapcsolatait Izraellel, ezzel újabb traumát okozva a magyarországi zsidóságnak. Az akkori közösség tagjai, nagyobb részt úgy érezték: egyedül maradtak.

Mindezek ellenére a felszín alatt izzott a lelkesedés. A rabbik és gyakran világiak – vállalva személyi szabadságuk esetleges elvesztését - titokban tanítottak lakásokban vagy kint a természetben. Szükségszerű következményei voltak ennek a koncepciós cionista perek, amelyek az 50-es évek elején szétverték az akkor még töredékeiben létező cionista mozgalmat. Később meghurcolták a magyarországi rabbikar tagjainak jelentős részét, megfélemlítve őket és családjukat egyaránt.

A 80-as évek enyhülő politikájának következtében, új történelmi korszak kezdődhetett. Az orosz birodalom és a kelet európai szocialista országok társadalmainak bukása után, 1989 és 1990 körül, új helyzet állt elő. Új helyzetbe került a zsidó család is. Újjászerveződött a pedagógiai élet, és az elmúlt tizenhárom év alatt vertikumában kialakult az a rendszer, melynek lényege, hogy az óvodától egészen az egyetemig immár van lehetőség zsidó vallási intézményekben tanulni. A létrejött új zsidó óvodák, iskolák, illetve zsidó egyetem nemcsak oktatói, hanem nevelői feladatot is ellátnak. Újra tanítják és formálják a zsidó családi életet. Működik ortodox, lubavicsi, hagyományőrző és zsidó közösségi iskola. Az óvodás korú gyermekek négy különböző, de a zsidó vallás árnyalataihoz tartozó intézményekben tanulhatnak. Egyetemünkön (OR-ZSE) az érettségi után tovább tanulni kívánó hallgatók BA és MA fokozatot szerezhetnek, és megindult a PhD képzés is 2002-ben.

A modern héber nyelv és a lason hákodes kutatásának és tanításának szellemi centrumává lett az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem.[12] Való igaz újra tanítják és tanítjuk, formálják és formáljuk a zsidó családi életet. Gyakran rendhagyó módon. Ismét előtérbe kerül egy mintegy ötven évvel ezelőtti specifikus adottság: a szülőket a gyermekek tanítják. Mi több gyakran előfordul, hogy a nagyszülők is az unokáktól tanulják meg a zsidó hagyomány legalapvetőbb jellegzetességeit.

Napjaink ismét egyik legnagyobb problémája, ami komoly feszültséget jelent, az úgynevezett ‑ immár fordított ‑ kettős nevelés: az iskolákban a haszid, az ortodox, és neológ vallásos gyakorlat jelentős mértékben eltér attól az élettől, amit a mai fiatalok, a mai magyarországi ‑ ateista nevelést kapott felnőttek ‑ zsidó családjaiban látnak. Ez a fordított „kettős nevelés” a jelenlegi pedagógia és egyben a családi élet egyik legnagyobb problémája is.

Természetesen a zsidó közösség tagjai nem képesek kivonni magukat az össztársadalmi jelenségek alól sem. Azok a gondok, bajok, amelyek a társadalom összességében jelennek meg, (csonkacsaládok, családok szétválása, politikai megosztottság, generációs érdekellentétek, esetlegesen drogproblémák, zűrzavar a közéletben és a fejekben egyaránt) mind-mind befolyásolják a 21. századi magyar zsidó család identifikációjának kérdéseit is.

A vallási élet és a családi élet központja természetesen ismét a zsinagóga lett, de megint átalakult jelleggel. A zsinagóga tudatosan „vállalja fel” az úgynevezett idézőjeles családszerepet.[13] Példaképpen említem meg a közösségi szédereket, s azok jelentőségét. A háború előtt a közösségi széderek megvalósították a „Kol dichfin jété vöjéchol kol dicrih jété vöjiszhách” elvét. A mai korban a közösségi széderekre azok jönnek el, akik otthon nem tudnak szédert tartani azért, mert nincs családjuk, vagy, mert nem tudják a szédert levezetni vallási felkészületlenségük miatt. A vallási tudatlanság, s az azonosságtudat hiánya a zsidó család, a zsidó családi élet egyik legnagyobb problémája a mai Magyarországon.

Magyarország egyik kisvárosában Szarvason létrehozták Közép-Európa legnagyobb zsidó vallási táborát, az American Joint égisze alatt, ahol tíz napos turnusokban, különböző csoportokban tanítják a gyerekeket a zsidó családi életre, igaz közösségi formában. A cél a színes családi hagyományok megismertetése, és gyakorlati megélése. Nem más ez, mint a zsidó család életélménye dióhéjban.

A halachikus nevelés történeti keresztmetszetének figyelembe vétele esetén is valljuk a zsinagógák új szerepkört is kapnak. Néha elég egyedi formában. Például ilyen a péntek esti vagy hétköznap reggeli istentiszteletet követő közös étkezés, ebéd, zmirot, birkát hámázon és beszélgetés, véleménycsere. A családi élet egyik különleges, a közösséggel összefonódott formája.

A klasszikus családi modell a 21. század élet tempójában jelentős mértékben átalakulóban van. Vajon ez az egyik új, alternatív lehetőségünk? Az immár három esetleg négy generációt magába foglaló családok tagjai, néha több ezer kilométer távolságra laknak egymástól. A klasszikus érzelmi hagyományőrző, értékőrző családi kapcsolatok átértékelődnek, illetve átalakulnak, az új technikai vívmányok beépülnek a családi kapcsolatok rendszerébe, lásd: konferenciabeszélgetés az interneten. Az internet esetleg három földrészről egyszerre kapcsolja össze az embereket. Persze elsősorban csak térben.

De hogyan tovább érzelmekben, családi kötelékekben? Nagy kérdés. Változó világunkban immár Magyarország az Európai Unióhoz csatlakozott. Egy több mint négyszázmilliós új birodalom részeként egy új, határok nélküli Európában, hol lesz a zsidó közösség és ezen belül a zsidó család helye? Kérdések, kérdések, kérdések, amelyekre keressük a választ. Reményeim szerint meg is találjuk. Feléleszthető a múlt? Fel akarjuk egyáltalán éleszteni?

Globalizálódó világunkban hol lesz a hagyományait őrző, de nem gettóban élő, az elvilágiasodott, érzelmi kérdésekben válsággal küszködő, önazonosság tudatukat eltérően értelmező ifjúságunk helye, s az általuk majd megalapított zsidó család helye az új évezred még körvonalaiban sem látszódó kihívásainak árnyékán.[14]

 

Irodalom

Bánóczy József

1887    Az Országos Rabbiképző Intézet első évtizedének története. Atheneum Budapest. 1887.

Blau Lajos

1917    Adalékok a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet történetéhez. Magyar – Zsidó Szemle XXXIV. évf. 2-3. szám. 1917. április-október. 88-139.

Blau Lajos – Klein Miksa

1927    Emlékkönyv a Ferenc József Országos Rabbiképző ‑ Intézet ötvenéves jubileumára1877-1927. Ferenc József Országos Rabbiképző ‑ Intézet. Budapest.

Carmilly-Weinberger, Moshe (szerk.)

1986    The Rabbinical Seminary of Budapest 1877-1977. A Centenial Volume. Sepher-Hermon Press, Inc. for The Alumni Association of the Rabbinical Seminary of Budapest. Budapest – New York.

Emed Alexander

2002    A magyarországi cionista mozgalom története (1902-1948). Bethlen Téri Oneg Sábbát Klub, Budapest.

Halmosx Sándor

2001    A mai magyar zsidó valóság. Kis nemzetek és nemzetiségek a harmadik évezred Európájában. Kárpát-medencei kisebbségi tanácskozás. 6. Jakabffy napok. Szerk. Muzsnay Árpád. Szatmárnémeti Kölcsey Kör. Szatmárnémeti – Lugos.

2002    A mai magyar zsidó valóság. Shalom ‑ Zsidó Tudományos és Művészeti Évkönyv. Szerk. Halmos Sándor. Meta-95 Bt. Debrecen 2002. 30-40.

Hamp Gábor ‑ Horányi Özséb ‑ Rábai László (szerk.)

1999    Magyar megfontolások a soáról. Balassi Kiadó - Magyar Pax Romana Fórum - Pannonhalmi Főapátság. Budapest-Pannonhalma.

Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária:

1999    A megszűnt zsinagóga helyén. Jászkunság 45. 1999/ 2. 125-135.

Kőbányai János

2000    A világítótoronyból Ninivébe látni. Múlt és Jövő 2000/2. 9-30.

Löwinger Sámuel

1946    Az Országos Rabbiképző Intézet Évkönyve Az 1943/44, 1944/45 és az 1945/46 tanévről. Országos Rabbiképző Intézet. Budapest.

Lózsy Tamás

1998    Izrael és a magyar sajtó ‑ A Zsidó Állam 50 éve politikai napilapok tükrében. GLM Unió Bt. Budapest.

Schill Salamon

1896    Az Országos Rabbiképző – Intézet története. Alkalay Nyomda. Budapest – Pozsony.

Schweitzer József (szerk.)

1999    „Tanítás az élet kapuja.” Tanulmányok az Országos Rabbiképző Intézet fennállásának 120. évfordulója alkalmából. Universitas Kiadó. Budapest.

Schőner Alfréd

2005    A zsidó család a XXI. század elején, Magyarországon. Keresztény–Zsidó Teológiai Évkönyv 2005. Szerk.: Szécsi József. Keresztény – Zsidó Társaság. Budapest. 283-289.

Ungárné Komolyx Judit

2003    A zsidó oktatás megújult feladatai. OR-ZSE évkönyv 2001-2003. Országos Rabbiképző ‑ Zsidó Egyetem. Budapest. 47-63.

Wertheimer Adolf ‑ Guttmann Mihály ‑ Lőwinger Sámuel ‑ Guttmann Henrik

1937    A Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet hatvanéves jubileuma. Ferenc József Országos Rabbiképző – Intézet. Budapest.

 

ABSTRACT

 

 

The Hungarian Jewry after World War II found themselves in a changed environment with new rules and customs. In this new ideological world order, they tried to find their own place in the Hungarian society. To this „new world”, Hungarian Jews brought unique customs and religious traditions. Although these variations in tradition gave a special charm to the renascent Jewish life, they caused also a lot of tension. In this new era, the synagogue was given a new function. The synagogue not only played an important role in Jewish religious services, but became the center of Jewish family life. The main function of synagogues changed, because modern Hungarian Jewish families were unable to preserve and pass down their traditions.