Schreiter Zsuzsa

A Somogyi (Steiner) Béla — Bacsó Béla Menyhért gyilkosság

2024.09.27.

A különítmények

A Britanniában* Prónay Pál százados[1] (vette át az uralmat, helyettese pedig Héjjas Iván volt. A különítmény tajai Vannay-fivérek, Kasza Károly, Francia Kiss Mihály és Murai (Metzl) Lipót százados, Lederer Gusztáv főhadnagy, Szmrecsányi György, az ÉME elnöke és Hain Péter detektív, aki később a magyar Gestapo főnöke lett.

        

Prónay Pál

Ostenburg-Moravek Gyula[2] vezetésével Szegeden alakult meg az Ostenburg-különítmény 1919. augusztusában, melynek fő feladata a Prónay-különítmény leváltása volt, akik a Dunántúlra távozó, a kormány és a fővezér védelmét látták el. Később mindkét különítmény legénységi zászlóaljjá alakult, és a csendőrség állományába került. Mivel a mélyen legitimista érzésű parancsnok, Ostenburg-Moravek Gyula embereivel együtt a második királypuccs idején IV. Károly mellé állt, a karlisták számára kudarcot jelentő budaörsi csata után, 1921. október 26-án az alakulatot feloszlatták.

Az Ostenburg-különítmény

Az Ostenburg-zászlóalj egész napos készültségben volt a Károly főherceg laktanyában, és járőrszolgálatot is teljesített. Az egység naplója szerint "a nemzetnek e nagy napja komoly incidens nélkül zajlott le. A zászlóalj a feladatot méltó komolysággal oldotta meg, majd délután három órakor a Mária Terézia laktanyába vonult."

Somogyi (Steiner) Béla

A különítményes tisztek tetteiről csak a Somogyi (Steiner) Béla[3] által szerkesztett Népszava írt tudósításokat. A fehérterror első időszaka 1919 szeptembere és 1920 tavasza közt a zajlott.

Somogyi Béla tudott a különböző tiszti különítmények kegyetlenségeiről, a vörös terrorban résztvevő zsidó származásúak, kommunisták, szociáldemokraták üldözésétről, ezért cikkeiben határozottan bírálta az ellenforradalmi erőket.

A Népszavához, Somogyi Bélának címezve fenyegető levelek érkeztek. A fenyegetés egyre sűrűbben előfordult 1919. november 16-a, a Nemzeti Hadsereg Budapestre való bevonulása után.

A Népszava székháza

November 17-én kapott egy levelet "Tényleges tisztek" aláírással és "Aljas, hazátlan Bitang" megszólítással. E levél oldalakon keresztül fenyegetőzik, gyűlölködik.

Somogyi azt is észrevette, hogy tisztek követik, figyelik. Ezért változtatott lakhelyet. Először felváltva különböző barátainál tartózkodott, majd az Uránia Penzióban bérelt egy kis szobát. Az a reménye Somogyinak, hogy az antant misszió segítségével a helyzet meg változik, nem valósult meg, és 1919. december 7-én az ellenforradalmárok által fölheccelt és a felbíztatott több száz főnyi tömeg megtámadta a Népszavát, megrongálták a gépeket, feldúlták a kiadóhivatalt, összetörték a bútorokat.

A fenyegető levelek és a még fenyegetőbb kísérések, de barátainak, munkatársainak a rábeszélése is arra késztették Somogyi Bélát, menjen el Magyarországról. Ebben "a rendőrség emberei akadályozták meg".[4]

Somogyi Béla felkereste az akkori belügyminisztert, Beniczky Ödönt, és hivatkozva az egyre sűrűsödő, fenyegető tartalmú levelekre, útlevelet kért. Beniczky felhívta Mattyasovszky György főkapitányt, és véleményét kérte. A főkapitány tiltakozott az ellen, hogy Somogyi útlevelet kapjon, mivel — mint mondta — ellene izgatás miatt eljárás folyik. Beniczky dr. Váry Albert főügyészt is fölhívta, aki szintén erélyesen tiltakozott az útlevél kiadása ellen.

Beniczky maga is túlzottnak tartotta Somogyi aggodalmát. Igyekezett megnyugtatni, mert ő maga bízott a siófoki szóban, amelyet Horthy Miklós előtte tett. (Beniczky Ödön volt belügyminiszter tanúvallomása — Az Ujság, 1925. május 31-i száma.)

A Népszava két szerkesztőjét Kovarcz Emil és Megay László főhadnagy néhány tiszttársával az Orient Szálló előtt leste.

Az Orient szálló

Egy 75 lóerős autóban rejtőzködtek. Amikor az újságírók a Rökk Szilárd utca sarkára értek, az autóval eléjük fordultak. A tisztek igazoltatták a Népszava szerkesztőit, aztán az autóba lökték őket. A Váci út felé száguldottak és negyedóra múlva mindkettőjüket meggyilkolták.

A gyilkosság

1920. február 17-én, kedden délután, Somogyi Béla bement a Népszava szerkesztőségébe, hogy a szerkesztés munkáját irányítsa. Nem sokkal előbb érkezett Bacsó Béla Menyhért[5], a Népszava belső munkatársa is.

Bacsó Béla Menyhért

Bacsó Béla Menyhért fényképe		Bacsó Béla Menyhért születési anyakönyve

Minthogy Somogyit Átlós úti lakásán már ennek előtte is több ízben keresték az úgynevezett terrorfiúk, s mivel Somogyi a névtelen fenyegetések egész tömegét kapta, nem lakott a családjával, hanem a Rákóczi úti, akkori Uránia panzióban bérelt egy szobát.

A szerkesztőség tagjai féltették Somogyit, ezért még a panzióba sem engedték egyedül hazajárni, hanem a szerkesztőség munkatársai közül mindig elkísérte valaki. Az említett napon este, fél kilenc órakor, Bacsó Bélának a kíséretében hagyta el a szerkesztőséget. A szerkesztő kísérőjét, Bacsó Bélát, fiatal felesége várta otthon.

Egy ideig várt, aztán nyugtalankodni kezdett, de azzal nyugtatta meg magát, hogy férjének talán sok a munkája és emiatt nem jöhet haza. Hajnal felé azonban már nem bírta tovább a várakozást, és elszaladt a Népszava szerkesztőségébe. A reggeli személyzet nem látta Bacsót, bent volt viszont még a szerkesztőség egyik munkatársa, aki tudta, hogy Bacsó Béla este háromnegyed kilenckor eltávozott Somogyi Bélával, s ezek szerint valami bajuk lehetett. Elszaladtak az Uránia penzióba, ahol a portál elmondotta, hogy Somogyi Béla sem tartózkodott otthon az éjszaka.

Szerdán délelőtt a Népszava szerkesztősége — a családtagok nevében is — bejelentette a rendőrségen a két újságíró eltűnését. A rendőrség az eltűntekről még aznap este hivatalos kommünikét adott ki, de a cenzúra nem engedte meg a Népszavának a kommüniké közlését. A betiltás oka nyilvánvaló volt.

A két újságíró elég éles hangú cikket jelentetett meg a Népszavában az utolsó hetekben, s így eltűnésük puszta nyilvánosságra hozatala is politikai felháborodást kelthetett. Alig érkezett meg a cenzúra intézkedése, az ügyben hirtelen fordulat történt.

A Rákospalota—Dunakeszi határnál egy napszámos asszony fát szedett a Duna menti bozótokban, s észrevette, hogy a parttól mintegy két-három méterre valami sötét dolog lebeg a vízben. Egy ruha széle is látszott — nem volt nehéz rájönni, hogy holttest van a vízben. Az asszony szólt egy arra haladó embernek, aki viszont elszaladt a Vízművek átemelő telepére, majd egy őrrel tért vissza. A holttestet csáklyával kihúzták, fején szörnyű sérülések voltak. A jelenlevők azonnal telefonáltak a Vízművek igazgatóságához, onnan pedig átszóltak a rendőrségnek, ahonnan rövidesen bizottság érkezett a helyszínre. Kijött Gundhardt Tibor rendőrorvos, és egy detektív-főfelügyelő, Szabó György. Jegyzőkönyvet készítettek a gyilkossági szemléről : "A holttest fején nagy seb, jobb szeme kiütve, nyakán szorosra húzott kötés, lábai a bokánál összekötve, az orrcsont betörve, a hullán ezen kívül még négy másik szúrt seb látható."

A detektív megállapította, hogy a nadrágban két nehéz kő van, az egyik 7, a másik 10 kiló súlyú. Rövid egy óra leforgása alatt megejtették az azonosítást: a holttest Somogyi Béla újságíró. A detektív-főfelügyelő átkutatta a környéket, azután ezt rögzítette jegyzőkönyvbe: "A holttest megtalálási helyétől mintegy ötven lépésnyire egy zöld tábori szövetnadrágot és egy csíkos zsebkendőt találtunk, amelybe piros betűkkel K. D. 277. monogram volt hímezve. Több lábnyomot is látni lehetett, amelyek dulakodásra következtethető helyekhez vezettek, ahol viszont nagy vértócsa is található volt, majd több kisebb-nagyobb vérnyom, egészen a Dunáig. Ugyancsak két szántalpszerű vonszolás nyoma volt látható. A hullán télikabát nem volt, a környéken nem is találták meg. Ezek szerint kabát nélkül került a vízbe, ami önmagában bűncselekményre utaló körülmény, lévén ezen a napon mínusz 13 fok hideg.

A holttest, vagyis az azonosítás után kiderült, Somogyi Béla egyéb értékei, aranyórája és lánca is hiányzik, amelyről a hozzátartozók azt vallották, hogy mindig magával hordta. Az összekötözött állapotból konstatálhatjuk, hogy a holttesten már legyilkolása alatt sem lehetett a télikabát, mert akkor a kötéllel a testéhez lett volna kötözve. A holttest a vízből való kihúzás pillanatától a vizsgáló bizottság általi megmotozásig, állandóan több, egymásnak idegen ember szeme előtt volt... És néhány óra múlva a közelben megtalálták Bacsó Béla zöldesszürke kalapját is. Az eltűnést követő harmadik napon, ott ahol Somogyi Béla holttestét megtalálták, felmerült az iszapból a gyilkosság újabb bizonyítéka: Bacsó Béla holtteste. Arra járó emberek vették észre a víz hátán, aztán egy szekér segítségével húzták ki. Bacsón sem volt télikabát, az ő értékei is hiányoztak... A két újságíró meggyilkolása általános felháborodást keltett.

Beniczky Ödön, az akkori belügyminiszter február 20-án, pénteken, már a következő nyilatkozatot adta a sajtó számára: "Itt nem jöhet számításba sem fáradság, sem költség. Minden eszközt és minden módot érvényesítünk arra, hogy a nyomozás kezünkbe adja a tetteseket. Alapos reményem van arra, hogy kétszer huszonnégy óra alatt tudni fogjuk, kik követték el a gyilkosságot. Biztos vagyok abban, hogy 48 óra alatt ez a titok nem titok többé. A nyomozás és vizsgálat lefolytatása után természetesen a statáriális intézkedés kötelessége lesz a legszigorúbb ítélet hozására példát adni."[6]

A nyomozás

A nyomozás Huszár Károly miniszterelnök, — az országos felháborodás hatása alatt, — tüntetően erélyes nyomozásra "utasította" a rendőrséget. Ennek következményeként két nyomozó parancsot kapott Kovarcz[7] és Megay[8] letartóztatására.

— Lessék meg, amikor kijönnek a Britanniából és az utcán fogjátok el őket, —hangzott az utasítás. A detektívek napokig álltak lesben a Britannia előtt, — eredménytelenül.

Hain Péter

Nem tudták, hogy a rendőrség közé fehértiszteket építettek be, és azok minden rendőrségi intézkedést nyomban jelentettek a fővezérségnek és Prónaynak. Beépített britanniások a rendőrségen Prónay - Britanniában lakó Hain Péter detektívet, aki a rendőrségtől a fehértisztek bandájába lépett át, utasította, hogy térjen vissza a főkapitányságra és jelentse a különítményesek elleni akciókat. Hain megalakította spicli-brigádját és ettől kezdve minden megmozdulást nyomban jelentett a Britanniának, így tudta meg Prónay, hogy a Somogyi—Bacsó gyilkosság tetteseit is le akarják tartóztatni. Így történt, hogy Kovarcz és Megay a szálló Szondy utcai kapuján kiszökött, majd Sátoraljaújhelyen átment a határon.

A kettős politikai gyilkosság azonban ekkor már olyan nagy port vert fel, hogy letartóztatási színjátékra volt szükség. Littomerczki hadbíró akarta ellenük az eljárást lefolytatni, de a fővezérség parancsára a két gyilkost szabadlábra helyezték. Ezután többször vádiratot adtak ki ellenük, évekig húzódott az ügy, végül is kilenc évvel később, 1929. július 29-én a pestvidéki törvényszék újra vádat emelt, de a hajuk szála sem görbült, mert 1930. november 22-én a budapesti királyi tábla ezzel az indokolással szüntette meg ellenük az eljárást: "A vádlottak abban a meggyőződésben követték el tettüket, hogy a magyar faj és a nemzeti eszme érdekeit szolgálják."

De mégis utolérte Megay Lászlót és Kovarcz Emilt a büntetés. Megay László 1950-ben tért haza Magyarországra, majd Nyíregyháza-Sóstóra, innen a toloncházba, majd Kazincbarcikára vitték a Somogyi-Bacsó ügy címén, hosszú huzavona után 15 évre ítélték. 80 éves korában szabadult, 100 éves koráig élt.

Kovarcz Emil

Kovarcz Emil 1946-ban jött vissza Magyarországra. Alig egy hónappal Szálasi Ferenc kivégzése után a magyar határon önként jelentkezett a Szálasi-kormány egyik még szabadlábon lévő tagja: Kovarcz Emil. A kihallgató rendőrség tagjai azt hitték, hogy valaki rossz tréfát űz velük. A jelentkezőt mindenesetre letartóztatták, és Budapestre szállították. Kovarcz Emil elmondotta, hogy mikor tudomására jutott Szálasi Ferenc és volt minisztertársainak sorsa, hosszú lelki tusa után arra az elhatározásra jutott, hogy neki is osztoznia kell volt minisztertársai sorsában. Elhatározta, hogy hazajön - ítéljenek felette. A Népbíróság nem vette tekintetbe önkéntes hazatérését, sőt abban még csak enyhítő körülményt sem látott, és a bírósági ítélet nem is golyóra, hanem kötélre szólt.

Kovarcz kivégzéséről a budapesti lapok az alábbiakban számoltak be:

"Kovarcz Emil kivégzése. Csütörtökön este 7 órakor hirdette ki Jankó tanácselnök, hogy a Népbíróság Kovarczot nem tartotta kegyelemre méltónak és a kivégzést azonnal foganatosítják. Miután Kovarcz hozzátartozóit már nem lehetett értesíteni, az elítélt utolsó kívánsága az volt, hogy cigarettázva mehessen az akasztófa alá. Kérését teljesítették is, s mikor pontban 8 órakor elővezették, szájában cigaretta füstölgött. Jankó elnök kihirdette előtte a végső döntést, melyet Kovarcz halálsápadtan fogadott. Mikor dr Frank ügyész parancsot adott az ítélet végrehajtására, Kovarcz még egy utolsót szippantott cigarettájából, majd a földre dobta, és eltaposta a cigarettacsutkát. Ezután Bogár ítéletvégrehajtó és segédje megragadták az elítélt kezeit és az ítéletet villámgyorsan végrehajtották. Néhány perc és a magyar nép egyik legelvetemültebb hóhéra elvette földi büntetését. "[9]

Lentebb Kovarcz Emil kivégzésének, és halotti anyakönyvi kivonatának fényképe.

 

A Britannia feloszlatása

A Britannia feloszlatása előtt nagy vacsora volt a Hungáriában. Ott voltak a rendőrség szélsőjobboldali érzelmű vezetői, különítményesekből lett rendőrtisztek, Prónay és Héjjas Iván. Az egész csak bohózat lesz, — mondta Prónaynak Nádosy, a későbbi frankhamisító országos főkapitány. — Ti, egy ici-picit tiltakoztok, azután bántatlanul eltávoztok. Mi pedig eredményt mutathatunk fel az ellenzéknek és a külföldnek, így is történt.

A Britanniát "felszámolták", de az erőszakoskodások nem szűntek meg. A rendőrség azonban tehetetlen volt, nem tudta letartóztatni a tetteseket, mert azok mindig előre tudtak a rendőri akciókról és megléptek. Évekkel később Edele József és Török Károly detektívek leleplezték, hogy a rendőrség minden osztályán voltak olyan vezető állású volt különítményes tisztek, akik cimboráiknak mindig megmondták mikor kell eltűnni.

De sok volt azoknak a rendőrtiszteknek a száma is, akik nem voltak különítményesek, de érzelmileg közel álltak hozzájuk. Az egész Horthy korszak alatt vezető funkciókban maradtak, és így történhetett, hogy a budapesti rendőrség minden jobboldali kegyetlenkedés tetteseit futni hagyta. Ez volt a magyarázata annak is, hogy amikor Hain Péter a kommunistákat üldöző detektívfőcsoport vezetője lett, pribékjei a legkegyetlenebb eszközöket alkalmazták a kommunisták és a kommunista-gyanúsak ellen. Ebben természetesen fő része volt Hetényi Imre főkapitány-helyettesnek és Sombor-Schweinitzer rendőrfőtanácsosnak is.

 

Beniczky Ödön[10]

Beniczky Ödön arcképe és születési anyakönyvi kivonata

Beniczky Ödön nyilatkozik Az Ujságnak[11] a Somogyi—Bacsó-gyilkosság ügyéről.

… "az eddigi nyomozást azon a ponton szüntették be, hogy a kérdéses estén, az Ostenburg-zászlóalj gépkocsiját a tisztek ismeretlen polgári egyéneknek adták kölcsön, de ezen egyének kinyomozhatók nem voltak. Akár az egyik, akár a másik esetben a polgári hatóságot illeti az eljárás. Csengery honvédügyész úr e kérdésemre azt válaszolta, hogy más bűnügyben is, ha a bűntett pl. valamely kaszárnya közelében történik, a katonai hatóság folytatja le a nyomozást, mert hátha katonai egyének a tettesek. Mivel pedig nem kétséges, hogy az áldozatokat és a tetteseket az Ostenburg-zászlóalj gépkocsija vitte ki a dunakeszi határba, a katonaság hivatott a további vizsgálat lefolytatására.— Ezek után haladéktalanul áttértünk a dolog lényegére. Kötelességszerűen közöltem az ügyész úrral, hogy a gyilkosságra vonatkozólag több lényeges dolgot. — nem az egészet — belügyminiszteri hivataloskodásom kapcsán tudok. Ennél fogva szükséges, hogy a részletekre vonatkozóan teendő vallomás logikus összefüggése érdekében a hivatali titoktartás kötelezettsége alól valaki mentsen fel. — Ki az a valaki, ma még nem tudhatom. Őfelsége a király, akinek a katonai eskün kívül két ízben is tettem ünnepélyes beiktatások keretein belül főispáni esküt, ma már nem él, az örökös király rajta kívül álló okokból még nincsen megkoronázva és uralkodói jogokat nem gyakorol. Mint miniszter, Friedrich István miniszterelnöknek tettem esküt, második miniszterségem idején Huszár Károly miniszterelnök előbb nekünk, a minisztertanácsnak tett esküt, majd nyomban utána mi miniszterek tettünk neki, a miniszterelnöknek esküt, vagyis kölcsönösen egymás üstökét fogva tartottuk egymást a keresztvíz alá. Nem tudom tehát, Friedrich István vagy Huszár Károly, vagy másvalaki fog engem feloldani? Én természetesen semmit sem kérelmezek a hatalom mai uraitól, ennélfogva e problémának megoldását is a katonai ügyész úrra kellett bíznom. — Rövid jegyzőkönyvet vettünk fel abban az értelemben, hogy a feloldás tekintetében az "illetékesek" kötelesek gondoskodni. A jegyzőkönyv aláírása után nyomban távoztam és most várom újabb beidézésemet.

Az Újságot többször beperelték tiltott közlés és jó hírnév megsértése miatt, de — átnézve a Budapest Főváros Levéltárában rendelkezésre álló dokumentumokat —legtöbbször a felperes visszavonta a feljelentést. Nem így történt az 1925. év május 31-én közölt cikk esetében. Az Újság csak 1925. május 31-éig jelenhetett meg. Ebben, a 122.[12] számban jelent meg Beniczky Ödön belügyminiszter vallomása[13] a Somogyi-Bacsó gyilkosságról, amelyben Horthy különítményeinek 1919-20. évi rémtetteiről is beszél. Kijelentette Beniczky, hogy a fővezér és a fővezérség vezetői tudtak a készülő gyilkosságról.

Dr. Ágai Béla 1925. június 19-én az ügyészségen azt vallotta: "A szerkesztői teendők meg vannak osztva, a politikai vonatkozású felelős szerkesztői teendőket Kóbor Tamás látja el, saját körén belül mindegyikünk önállóan intézkedik. A közlemény közzétételébe én semmiképpen be nem folytam".

Kóbor Tamás mindent magára vállalt, hogy Az Újságnál senki sem tudott a Beniczky vallomás megjelenéséről. Az 1925. június 19-i vallomása az ügyészségen: "Bűnösnek nem érzem magam. A lap politikai részét önállóan én intézem, mint felelős szerkesztő. A közzététel kizárólag az én elhatározásomra és rendelkezésemre történt. Ebben másnak semmi befolyása nem volt." Kóbor Tamás úgy tudta, hogy a vallomás közzététele semmi nemű tiltó rendelkezésbe nem ütközik.[14] Beniczky Ödön 1925. június 15-én az ügyészség előtt kijelentette, hogy nem érzi bűnösnek magát.

 

Beniczky Ödönt kormányzósértésért börtönre[15] ítélték. Kóbor Tamást tiltott közlés címén a budapesti kir. büntető törvényszék[16] 1 hónapi fogházra, mint főbüntetésre és 5 millió korona mellékbüntetésre ítélte. A tiltott közlés büntetőügye Kóbor Tamás védőjének fellebbezésére a Magyar Állami Kúriához került, ahol a B.I. 962/1926/15. számú ítélet szerint 8 millió korona főbüntetést és 2 millió korona mellékbüntetést kapott. Az ítélet jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált.[17] Később Beniczky Ödön amnesztiában részesült.

Somogyiné és Bacsóné folyamodványának elutasítása[18]

"A Budapesti Kir. ítélőtábla, mint büntetőbíróság 1930. november 22. napján zárt ülésen vizsgálat alá vette özvegy Somogyi Bélánénak és özvegy Bacsó Bélánénak Megay László, Soltész István, Bogi László és Lehrer Árpád terheltekkel szemben 1929. június hó 11. napján Pl. 1650/6-1930. szám alatti végzését, özvegy Somogyi Béláné és özvegy Bacsó Béláné felfolyamodással élt az említett 1929-i, a Kir. ügyészségnek hozott végzése ügyében. Az ítélőtábla mint büntetőbíróság elutasítja Somogyi Béláné és Bacsó Béláné felfolyamodását... Ugyanis Horthy Miklós, mint a legmagasabb kegyelmi elhatározó, 1921 novemberében minden olyan cselekményben kegyelmet adott, amelyet 1919. augusztus 1. és 1921 novembere között követtek el, ha azok hazafias felbuzdulásból, a nemzet és az ország érdekében, a magyar faj és a nemzeti eszme érdekeit szolgálják." Az ítélőtábla a továbbiakban azt fejtegeti, hogy a Magyar Nemzeti Hadsereg budapesti bevonulása után minden magyar ember lelkébe nyugalom szállt, de a Népszava ezt a nyugalmat megzavarta. "

 

Összegezés:

Bár népszerű feltevés az, hogy a két újságíró meggyilkolására Horthy Miklós adott közvetlen, vagy közvetett parancsot, illetve a különítményesek a fővezér egyes kijelentéseit önkényesen értelmezve követték el a gyilkosságot, Prónay feljegyzéseiből némileg más kép rajzolódik ki. A Nemzeti Hadsereg vezető köreiben uralkodó általános zavar ugyanis arra utal, hogy nem Horthyék által eltervezett akcióról volt szó. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a gyilkosság elsősorban a fővezér kormányzóvá választásának esélyeit rontotta.

Ráadásul az ügy a kommunista szervezkedésnek is újabb lendületet adott: ugyan a két újságíró szemben állt a Tanácsköztársaság borzalmaival fémjelzett ideológiával, a munkásmozgalom vezetői a halálukat övező felháborodást egy újabb szélsőbaloldali puccs kirobbantására, illetve a szociáldemokraták ismételt radikalizálására próbálták felhasználni. Horthyéknak nyilvánvalóan nem volt érdekük, hogy lehetőséget szolgáltassanak a szélsőbal újabb megerősödéséhez.

Valószínűbb, hogy a háttérben a kormányzót támogató körök és a legitimisták párharca húzódott meg. Utóbbiak érintettsége már csak azért is valószínű, mert az akkori belügyminiszter, Beniczky Ödön, illetve Friedrich István akkori hadügyminiszter is elkötelezett királypárti politikus volt, akiknek bőven akadt lehetősége felbujtani Kovarczékat, és jó nyomra vezetni a hatóságokat. Emellett mindkettőjüknek érdekében állhatott Horthy Miklós gyengítése és a különítmények megítélésének tovább rontása. Ebből a szempontból az sem elhanyagolható tény, hogy Ostenburg-Moravek Gyula 1921-ben maga is IV. Károly oldalán vett részt a második királypuccsban, tehát már korábban is szimpatizálhatott a legitimista üggyel, és biztos lehetett benne, hogy emberei ép bőrrel ússzák meg a bűncselekményt.

Bármi legyen is az igazság, az biztos, hogy a gyilkosság egy szükségtelen, borzasztó tragédia volt, amely értelmetlenül vetett véget két, jobb sorsra hivatott újságíró életének."[19]

---

Forrás:

arcanum.com

Familysearc

Lobogó 1964-1965

Magyar Ifjúság 1980

Magyar Nemzet, 1946. május (2. évfolyam, 95-119. szám)1946-05-04 / 97. szám címoldal

Népszava 1926

ujpestmedia.hu

TV mozi, 1983 (3. évfolyam) 1983-01-06 / 1. szám

wikipedia

Dombrády Lóránd: Magyarország Hadtörténete 4. fejezet A Horthy-hadsereg története 263. p.

Révész Mihály: Somogyi Béla élete és munkássága. — A Népszava könyvkereskedés kiadása. Bp. 1925.)

Ritoók Emma levele "Nil"-hez 1924. június 17.

Schreiter Zsuzsa: Kóbor Tamás, avagy Bermann a zsidó

Az Ujság, 1924. március (22. évfolyam) 1924-03-27 / 72. szám

Dr. Vári Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon

---

Fotók:

arcanum.com

fortepan.hu

internet