Báró Szterényi József

Régmúlt idők emlékei (részletek)

Forrás: Báró Szterényi József: Régmúlt idők emlékei. Politikai feljegyzések. Budapest, 1925. Pesti Könyvnyomda részvénytársaság kiadása.

2022.05.02.

 

A bukaresti béke

Wekerle miniszterelnök

Egy vasárnapi napon, 1918. február közepén közös minisztertanácsra mentünk fel Wekerle miniszterelnökkel ketten Bécsbe. Az ülés eltérően a rendes szokástól – ez alkalommal a hadügyminisztériumban volt, kizárólag hadügyi természetű tárgyról, az 1918. év második felére tervezett háborús rendelések előirányzatáról lévén szó. Mellesleg megjegyezve, erős rohamot intéztem az előirányzat ellen, mely szerint a hadvezetőség olyan nagymérvű rendeléseket akart kiadni, hogy azok nem egy félév, de egy évnél hosszabb idő alatt sem lettek volna szállíthatók. Sikerült is az előirányzatnak körülbelül felét töröltetnem. A hadügyi igazgatás alaposan gondoskodott az osztrák ipar alimentálásáról. Akkor még az előző évi rendelések jelentékeny része is hátralékban volt, oly gazdagon adták ki ezeket a rendeléseket.

IV. (Boldog) Károly (teljes nevén: Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich)

Az ülés déli ebédmegszakítással estig tartott. Délután négy óra tájban bejött az ülésterembe Salm herceg őrnagy, a közös hadügyminiszter szárnysegéde és jelentette, hogy a kabinetirodából éppen most érkezett telefon, mely szerint Ő Felsége engem este fél 8 órára kihallgatásra rendelt, hozzátéve, hogy a Felség értesült róla, miszerint az éjjeli tizenegy órai vonattal haza akarok utazni, intézkedett tehát, hogy udvari automobil álljon rendelkezésemre, mely idejében a vasútra vigyen. A király mindig nagyon figyelmes volt, ez egyik jellemző vonása volt. Fogalmam sem volt róla, hogy miért rendel a király magához, zavarban is voltam miatta. Ugyanis úgy mentünk fel Szombaton éjjel, hogy Vasárnap éjjel ismét visszautazunk, tehát csak útiruhában, podgyász nélkül. Arra nem gondolhattam, hogy kihallgatásra kell mennem a királyhoz. Bár Károly király minden külsőséget mellőzött és a megtestesült közvetlenség volt, még sem járulhattam eléje úti ruhában, tehát gondoskodnom kellett megfelelő ruháról. Vasárnap délután volt, az üzletek zárva. Igen kínos helyzetben éreztem magamat, melyből végül kisegített a hadügyminiszter második hadsegéde, báró Dőry barátom, aki hozzám hasonló termetű volt. Így, kölcsönvett ruhában mentem ki Badenbe. Mondhatom, nem tartozik a legkellemesebb érzésekhez, más ember ruhájában királyi kihallgatásra menni.

Ottokar Theobald Otto Maria Graf Czernin von und zu Chudenitz külügyminiszter

Nyolc órakor fogadott a király. Csak tőle tudtam meg kihallgatásom okát, illetve célját. Még a szárnysegéd sem tudta, vagy legalábbis nem akarta megmondani. A bukaresti béketárgyalás ügyében kívánt a Felség velem beszélni. Ez sok gondot okozott neki. Gróf Czernin külügyminiszter előterjesztésére a magyar kormány képviseletében nekem kellett ezen a béketárgyaláson részt vennem. Gróf Czernin ugyanis azt kívánta, ha Wekerle nem mehetne el személyesen, – nem tudom miért, de úgy is intézte, hogy ne mehessen, – akkor a király engem bízzon meg. Ezt is a királytól tudtam meg, ezt az ügyet akarta velem megbeszélni, ebben akart utasításokat adni.

Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula 1867-71-ig a Magyar Királyság miniszterelnöke.

A király előtt több tervezet feküdt, úgy a külügyminiszteré, mint a hadseregfőparancsnokságé és Wekerlének egy javaslata is, melyet a politikai pártok vezéreivel, különösen gróf Andrássy Gyula és gróf Tisza Istvánnal való megbeszélés alapján adott elő a királynak. Volt még más katonai javaslat is, közöttük egy József főhercegtől. Én egyiket sem ismertem, még a Wekerleét sem, az nem fordult meg sem minisztertanácson, sem külön nem közölte velem. A király előadásából ismertem meg az egyes javaslatokat, melyek a legnagyobb eltéréseket tartalmazták.

Hogy a katonáké ment legmesszebb, azt talán felesleges is mondanom. Ők Turnuseverin városát és északon az oknai petroleumterületeket is követelték. A magyar javaslat volt a legszerényebb, a Kárpátok túlsó lejtőjére fektetett csak súlyt Azugáig, azt is belefoglalva. Ez a javaslat a Kárpátok túlsó lejtőjén vonult végig, hogy Orsovától Brassóig és innen Petrozsényig ne lehessen a hegygerincekről veszélyeztetni az ország határszélét, városainkat és legértékesebb szénterületünket. Lakott részeket ez a javaslat alig foglalt be, nem akarva szaporítani Erdély román lakosságát.

Borosjenői és szegedi gróf Tisza István István Imre Lajos Pál miniszterelnök

A király előbb véleményemet kérte a területi kérdésekről, tudván, hogy az erdélyi viszonyokat alaposan ismerem, majd nem épen a legnagyobb elismeréssel emlékezett meg hadseregfőparancsnokság és katonáék tervezeteiről, mint amelyek egyáltalán nem számolnak a politikai lehetőségekkel. Helyzetem nem volt épen könnyű, egyrészről, mert be kellett vallanom a király előtt, hogy a miniszterelnöknek ily fontos ügyben tett javaslatát nem ismerem, – de ez a könnyebbik része volt a dolognak, amennyiben a király már ismerte Wekerlének azt a szokását, hogy bizony nem ritkán fordult elő, miszerint minisztertársait nem avatta be a dolgokba, – de másrészről állást kellett foglalnom miniszterelnököm javaslatával szemben.

Én ugyanis még messzebb mentem a mérsékletben és kizárólag a Kárpátok romániai lejtőjét ajánlottam követelendőnek minden egyéb terület nélkül, csupán Orsován alul kértem a Vaskaput biztosító kis sávot, de ezt mindkét parton, tehát Szerbiától is.

A király még ezt is sokallta. Azt kérdezte tőlem, hogy mit akarok azokkal a sziklákkal? Majd hozzátette, hogy úgy látja, miszerint én is tábornokainak azon téves nézete által befolyásoltatom magamat, mintha a jövő háborújában jelentősége lenne az ilyen területi kérdéseknek, szerinte a Vaskapu biztosítását célzó követelésem is felesleges, mert a jövő háborúját nem a földön, hanem a levegőből fogják folytatni, azt nem ágyúk, hanem repülőgépek fogják eldönteni. Akik a fiatal király szellemi képességeiről oly kicsinylően szoktak nyilatkozni, azoknak ajánlom ezt a megjegyzését.

Gratz Gusztáv Adolf

A király tehát azt az álláspontot foglalta el, hogy a területi kérdés teljesen alárendelt, mellékes és minthogy a békét Romániával meg akarja kötni, utasításul azt adta e részben, hogy kerülni kell mindent, ami Románia megaláztatásával járhatna, területi kérdésben pedig nem szabad a békének meghiúsulnia, sőt ez okból még csak félbeszakítani sem szabad a béketárgyalásokat. Tekintettel hazai politikai viszonyainkra és arra, hogy Wekerle javaslata az Andrássy Gyula és Tisza István grófokkal történt megbeszélés eredménye volt, kértem a királyt, hogy mielőtt végleg határozna, hívja meg a két pártvezért és hallgassa meg őket is.

A király készséggel fogadta el ezt a javaslatomat és nyomban ki is adta az utasítást a két államférfiú meghívására. Azután áttértünk a béketárgyalások gazdasági anyagára, itt már nagyon kevés megjegyzése volt a királynak, e részben teljesen szabad kezet hagyott nekem, csak folyton azt hangsúlyozta, – ami velem szemben, aki a mérséklés politikáját követtem és később a német túlkövetelésekkel szemben foglaltam állást, egészen fölösleges volt, kifejezést is adtam ennek, – hogy lehetőleg kímélni kell Románia érzékenységét és ha baráti, sőt szövetségi viszonyunk dacára ellenünk is fordult a háborúban, hálátlannak mutatkozva a monarchiával szemben, igyekeznünk kell ismét megnyerni magunk számára, lehetővé téve ott olyan kormány alakítását, mely ilyen politikát követhessen. A német gazdasági követeléseket a király túlságosan erőseknek tartotta, ilyen alapon szerinte nem lehet békét kötni.

Milyen semmitmondó jelentéktelenségek voltak ezek Trianonnal szemben, pedig mi még azokat is erősen leredukáltuk. Gratz Gusztáv barátom, mint külügyi osztályfőnök vezette a monarchia részéről ezeket a tárgyalásokat és volt mit küzdenie az enyhítés érdekében a németekkel!

Arz Arthur von Straussenburg vezérezredes, a Monarchia utolsó vezérkari főnöke

Kihallgatásom teljes két órát vett igénybe. Tíz órakor hagytam el a király dolgozószobáját azzal a kéréssel, hogy Andrássy és Tisza kihallgatása után kérem a Felség újabb esetleges parancsait. Nem hiszem, hogy arra szükség lenne, – válaszolta a király – de ha lesz még mondanivalóm, kérni fogom újból. Odakünn a hadsereg főparancsnokság feje, báró Arz vezérezredes várt, még referálnia kellett a királynak. Nem tudta, mire magyarázni az ily késő esti időben két órán át tartott kihallgatást. A király bizalmának megnyilatkozásához egy fiatal miniszterével szemben – éppen egy hónapja voltam akkor miniszter és ő így fogta fel ezt a kihallgatást – melegen gratulált. Ha a jó és igazán derék báró Arz akkor tudta volna, hogy miről volt odabenn szó, bizonyára kevesebb melegséggel üdvözölt volna. Andrássy és Tisza néhány nappal később tényleg megjelentek volt a király előtt a bukaresti béke kérdésében. A király meghallgatta őket, én azonban nem kaptam semmi újabb parancsot. Azzal az utasítással mentem el tehát Bukarestbe, hogy területi kérdésben nem szabad a béketárgyalásnak meghiúsulnia. Nem is hiúsult meg. Más szellem vezette azokat a tárgyalásokat, mint Versailles-t, Seint-Germain-t és Trianon-t! Mi volt ehhez képest még Brest-Litovsk is! Pedig mit mondtak akkor ezekről en-tente körökben!

A bukaresti béketárgyalások kapcsán még egy jellemző vonását akarom kiemelni Károly királynak. A béketárgyalásokat a monarchia részéről Czernin Ottokár gróf közös külügyminiszter vezette. Mellette az osztrák kormányt báró Wieser József kereskedelmi miniszter képviselte, a magyar kormányt én. Czernin azonban csak parafálta a szerződést, az aláíráskor már Burián volt újból közös külügyminiszter, vele együtt írtuk azt alá Wieser báró osztrák kollegámmal hárman.

A békeszerződés megkötése után hazaérkezve, Czernin grófot Bécs városa nagyon lelkesen ünnepelte. A szerződés aláírásáról visszatérő Burián fogadtatásáról már nem volt szó. A királyt ez bántotta, de az időközben teljesen kegyvesztetté lett Czernin-nel szemben is szükségesnek tartott valamely ellensúlyozást. Én felmentésemet kértem az alól, hogy a szerződés aláírása céljából Bukarestbe kelljen utaznom, sajnáltam ettől a formalitástól az időt és költséget, a filmen való szereplés nem izgatott, nem a természetem, úgy véltem, hogy aláírhatom azt utólag itthon is. Így is történt, a király nem tett ez ellen kifogást.

Az aláírás ünnepélyes aktusa napján este ismét megszólal közvetlen bécsi telefonom, a király akart velem beszélni. Közölte velem az aláírás megtörténtét, azt kérdezve tőlem, nem lehetne-e Buriánt hazajövet átutaztában meleg fogadtatásban részesíteni? Nagyon szeretné, ha ezt valahogyan megcsináltatnám. Ennyire terjedt mindenre a figyelme.

Bárczy István főpolgármester

 

Nyomban érintkezésbe léptem Bárczy István főpolgármesterrel és a fogadtatás el volt intézve. Telefonon jelentettem a királynak, aki melegen megköszönte intézkedésemet. Buriánt nem kis mértékben lepte meg az ünnepélyes fogadtatás, a király nem adott neki arról előre hírt; a kormány részéről én fogadtam őt, a székesfőváros részéről nagy közönség jelenlétében Bárcy üdvözölte. Csak utólag tudta meg, hogy fogadtatásának tulajdonképpeni rendezője a – király volt.

A bajor kormány békekísérlete

Miniszterségem idején egy nagy tervvel foglalkoztam, melynek megvalósításától az ország nagy gazdasági fellendülését vártam. Tervem természetesen arra volt alapítva, hogy a háború becsületes, tisztességes békével fejeződik be, melynél lényegesebb területi eltolódások nem lesznek. Arra azonban akkor még biztosan véltem számíthatni – a bukaresti béke nyújtott reá alapot –, hogy az Alduna a mienk marad és a Vaskapu mindkét partja biztosítva leend részünkre.

Tervem egy új Vaskapu-szabályozás volt, az Alduna hatalmas vízesésének felhasználásával Európa legnagyobb villamos erőművét létesítve, a Dunának Ómoldováig való felduzzasztásával. Ha e tervet sikerül megvalósítanom, semmi akadálya sem lett volna – illetékes technikusok véleménye szerint – háromezer tonnáig terjedő hajók Budapestig való feljövetelének.

a Vaskapu (részlet)

Hogy ez mit jelentett volna Budapest kereskedelme szempontjából, azt felesleges bővebben tárgyalni. A Románia által a bukaresti békében Orsova és Turnuseverin között átengedett új területrészen külön átrakodó állomás létesítése is kapcsolatos volt tervemmel, minthogy Orsova e célra nem bizonyult alkalmasnak és megfelelő átrakodási lehetőségről, a tervezett nagy dunai forgalomnál a közvetlen hajóközlekedés mellett feltétlenül szükség lett volna.

A terv nagyobb jelentőségű része azonban a nagy villamos erőtelep létesítése volt, melynek segélyével villamosítani terveztem az ország nagy részét. A közlekedést, az ipar jelentős részét és a mezőgazdaságot. Olyan arányokról volt ebben szó, melyekhez az egész magyar fogyasztás kicsiny lett volna, azért az is tervben volt, hogy Romániával és Szerbiával is megegyezést fognánk keresni, ezeknek a szomszéd országoknak az innen való elektrizálása érdekében.

Bánki Donáth

Ennyire ellenséges érzülettel viseltettünk mi akkor a háborúban ellenségeink iránt! Két tervezet feküdt előttem: egy kisebb, minimális, t.i. téli időben 250.000, nyáron 450.000 lóerőre és egy nagyobb, téli időben 400.000, nyáron 850.000 lóerő kihasználási képességgel. Előbbi kiváló technikusunk, Bánki Donáthnak nagy koncepciója, utóbbi egy svájci hydrotechnikus tervezete. Ezt a koncepciót a helyszínen tanulmányozandó, reávettem Wekerle miniszterelnököt, hogy lejöjjön velem az Aldunára.

 

1918 szeptember első hetét szántuk reá az útra. Wekerle valósággal el volt ragadtatva e tervtől és az ő megszokott nagy alaposságával, meg részletességével tárgyalta le ott a helyszínen velem az egészet. A tervről tudomást szereztek Németországban és nyomban ajánlatot kaptam annak finanszírozására, de Károly király Ő Felsége, akinek azt természetesen szintén előadtam, leghatározottabban ellenezte ennek külföldi tőkével való keresztülvitelét. Mindenekelőtt tanulmányi társaságot akartam arra alapítani. Ötszázmillió korona alaptőkével terveztem ezt melyre reáruháztuk volna a koncessziót, ha garanciákat tud nyújtani a keresztülvitelre. Ullmann Adolf és Lánczy Leó vállalkoztak erre, hatalmas intézeteik és kiváló egyéniségeik kellő garancia voltak nekünk és a király készséggel járult hozzá ehhez a megoldáshoz.

Ullmann Adolf		Lánczy Leó

Sajnos, mint mindent, ezt a nagy tervet is megdöntötte a nagy felfordulás. Belgrádban lemenet megállottunk egy napra. Wekerle az ottani megszállás iránt érdeklődött, de nem mondhatnám, hogy valami nagy öröme lett volna benne. Ott szállottunk hajóra. A m. kir. folyam és tengerhajózási r.-t. a legmesszebbmenő figyelemmel gondoskodott rólunk. Ott tudtuk meg, hogy az utazásunkat követő héten a bajor király utazik le az Aldunára és lemegy Bulgáriába, látogatást teendő Szófiában Ferdinánd királynál. Ugyanaz a hajó volt számára fenntartva, melyen mi tettük meg az utat. Felséges út volt, az időjárás is kedvezett, a hajóstársaságnak velünk volt kiváló vezérigazgatója Domony Móric, a hajó tisztjei gondoskodtak róla, hogy jól érezzük magunkat a néhány napi pihenőn.

Franz Egon Graf von Fürstenberg-Stammheim

 

Hazaérkezésünk után nem egészen egy héttel Fürsttemberg-Stammheim gróf német főkonzul közölte velem, hogy a bajor miniszterelnök és hadügyminiszter Bulgáriából visszajövet ideérkeznek és meg akarják látogatni a miniszterelnököt és engem, szeretnének velünk beszélni. Wekerle nem volt itthon. Szeptember 12-én tényleg meg is érkeztek a bajor miniszterek, kiknek tiszteletére még aznap este a főkonzul ebédet adott, melyen rajta és a két miniszteren kívül csak én vettem részt.

Erich Friedrich Wilhelm Ludendorff

Másnap meglátogattak engem, több órán át folytattunk megbeszélést, melynek során Dandl miniszterelnök nem csinált titkot belőle, hogy a bajor és a birodalmi kormány között lényeges differenciák vannak a háború befejezése, illetőleg a béke mielőbbi megkötése tekintetében; szinte az volt a benyomásom, hogy nálunk keresnek támogatást a berlini kormánnyal szemben, tudván azt, hogy mi is a béke mielőbbi megkötését kívánjuk. Engem különösen azért kerestek fel, mert ismerték határozott németbarát irányzatomat és úgy tudták, hogy van némi súlya szavamnak Berlinben. Mintha ott akkor valaki szavának lett volna súlya, aki Luddendorffékkal ellentétes álláspontot foglalt el! Tisza István csak elég erős egyéniség volt és minő küzdelmeket kellett velük szemben vívnia!

Beszélgetésünk rendkívül érdekes volt és felölelte a béke kérdésén kívül a Németországhoz való gazdasági közeledés, a lengyel trón és a délszláv kérdéseket. Mint minden olyan ügyről, melyről feltehettem, hogy Ő Felségét érdekli, kifejezett óhajának megfelelően, közvetlen távirati jelentést tettem. Ez a rövid, tömör jelentés, a maga távirati stílusában kellő tájékozást nyújtván megbeszélésünkről, egyszerűség kedvéért szó szerint leközlöm itt. Szövege következő:

»A bajor miniszterelnök és hadügyminiszter két nappal előbb jöttek el Szófiából, mint Ő Felsége a bajor király, megállottak Budapesten, hogy itt Wekerle miniszterelnök úrral és velem találkozzanak. Tegnap este két órai beszélgetésem volt velük, melyről kötelességemnek tartom Felségednek azonnal rövid legalázatosabb jelentést tenni. Beszélgetésünk felölelte az általános külpolitikai helyzetet és ennek kapcsán a béke kérdését, a monarchiának Németországhoz való viszonyát és ebben különösen a gazdasági közeledés kérdését, a lengyel és a délszláv kérdést. Az általános külpolitikát illetőleg azon a véleményen vannak, hogy bár ki kell tartanunk a háborúban és nem szabad kétséget fennhagynunk az iránt, hogy ki is tudunk tartani, mire nézve az ő német viszonyaik kétségkívül kedvezőbbek, mint a mieink, mégis a legkomolyabban és a lehető legrövidebb idő alatt kell a békét illetőleg megállapodásra jutnunk és e részben komolyan kell Berlinnel beszélni.
Ők, a bajorok e részben már ezelőtt egy héttel megtették ez iránt a kezdeményező lépéseket és megmondották nyíltan, a bajor miniszterelnök személyesen tárgyalt ebben Hintze államtitkárral, hogy az ügyek eddigi dilatórikus kezelését helytelenítik és olyan komolynak tartják a helyzetet, hogy az eddigi rendszer tarthatatlan és veszélyes, minélfogva kívánják, hogy Németország a szövetségesekkel végre jusson megállapodásra az összes függő kérdéseket illetőleg, hogy azután a kedvező pillanatban teljes egyértelműséggel felléphessenek a béke érdekében.
Nagyon hibáztatták az eddigi futólagos tárgyalási módot, hogy a két külügyminiszter egy napra találkozik és így akarnak eredményhez jutni, az eddigi eredménytelenség mutatja, hogy ez mennyire hibás, e helyett a szakminisztereknek kellene előbb az egyes kérdéseket megvitatni, és ők egészen bizonyosak benne, hogy ezen az úton Németországgal elég hamar fogunk megegyezésre jutni, sőt ajánlották, hogy minél előbb beszélnénk Hintze államtitkárral ily irányban.
A monarchiának Németországhoz való viszonya tekintetében a gazdasági kérdés képezte közöttünk beható megbeszélés tárgyát. A bajor miniszterelnök egy véleményen van velem az uniót illetőleg, belátja, hogy ez már csak szuverenitás szempontjából is lehetetlen, sőt a hadügyminiszter némi ellenvetésére ő maga magyarázta meg neki, hogy mennyire igazam van ebben. Bajorország a leghatározottabban ellenzi is ezt, természetesen más okokból, mint mi, de szerinte Németországban sincs sok híve, csak a birodalmi külügyi hivatal néhány mértékadó tisztviselője forszírozza, maga a Reichswirtschaftsamt államtitkára, Stein báró is ellenzi és éppen ez az oka, amiért nem engedték meg a miniszteri összejövetelt létrehozni, hanem Salzburgban folytatnak egészen céltalan referensi tárgyalásokat.
A bajorok a preferenciális szerződést sem helyeslik, hanem az összes gazdasági kérdéseknek átmeneti ideiglenes megoldását kívánnák néhány évre. A lengyel kérdés megoldása tekintetében a bajor kormány a mi álláspontunkat támogatja, azt hiszi, ha ebben a fentebb jelzett módon kibeszélnők egymást, célhoz lehetne jutni; kifejtettem előttük a berlini álláspont tarthatatlanságát a legmagasabb személyi kérdés tekintetében is, mire előbb a hadügyminiszter, majd a miniszterelnök nyomatékosan hangsúlyozták, hogy teljesen igazam van, ez olyan bizalmatlanságnak látszik, mely megengedhetetlen, különben nem is tartják azt sem megoldhatatlannak, csak a gazdasági és közlekedési kérdésekben kell megoldást találni, ami szerintük kis jóakarattal szintén lehetséges lesz, ők maguk részéről szívesen működnek közre ez irányban.
A miniszterelnök közölte velem Felségeddel történt beszélgetését ez ügyben. Végül a délszláv kérdés iránt érdeklődött nagyon a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy Németország mily nagy mértékben van ebben közvetve érdekelve, nem lehetvén reá nézve közömbös, hogy a monarchiára nézve ez milyen hatással lenne; kiemelte, hogy szerintük Szerbiát vissza kellene állítani a dunai vonal nélkül, helyette egyesíteni kellene Montenegróval és Albánia egy részével, leengedve a tengerig; a mi délszlávjaink egyesülését mindenképpen meg kell akadályozni, Bosznia által éket kell verni szlávjaink és Szerbia közé, sőt azt a helyzetet kellene alkalmas módon kihasználni, hogy Olaszország ellene van egy nagy délszláv alakulatnak.
Ennek kapcsán említette a bajor miniszterelnök azt a német felfogást, hogy meg kellene találni az Oroszországgal való szövetséghez is a módot. Szükségesnek tartottam mindezeket Felségednek a legalázatosabban jelenteni, tisztelettel megjegyezve, hogy a két bajor miniszter ma délután fog Wekerle miniszterelnökkel találkozni, aki csak ma délben érkezik haza.«

Tehát két héttel a bolgár front áttörése előtt még nem voltak megállapodva Németország és a monarchia külügyi hivatalai, kormányai a békefeltételek tekintetében! A bolgár front áttörése is kedves kis részlete annak a végzetes világháborúnak, mondhatom, ha háromannyi katonánk is lett volna, el kellett volna vesztenünk ezt a háborút, olyan kitűnő volt a mi hírszolgálatunk. Németországé nem kevésbé. Kell-e erre jobb bizonyíték, mint éppen a bajor király szófiai látogatása? Két héttel az áttörés előtt azzal jött el onnan a bajor hadügyminiszter, hogy ott szilárdan áll minden...

Wekerle a bajor miniszterek látogatásának nem tulajdonított különösebb fontosságot, egyszerű eszmecserének tekintette, udvariassági ténynek, melyről csak egészen futólagosan tett nekem említést. Hogy mennyire tévedett ebben, azt egy hétre rá tapasztaltuk. Ugyanis nyolc nappal e látogatás után Fürsttemberg gróf német főkonzul sürgős fogadtatást kért tőlem. Chiffre-táviratot kapott Hintze külügyi államtitkártól, melyben arra utasítja, közölné velem, hogy sürgős találkozást óhajt velem, kér, hogy jelöljem meg az időt és helyet, amikor és ahol találkozhatnánk.

Nem ismertem személyesen Hintzet, csak a bajor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésünkre vezethettem vissza ezt a meghívást, mely különben nagy zavarba hozott. A miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel szemben egyaránt, mert hisz én csak szakminiszter voltam, aki nem folyhattam be a külügyekbe.

Viszont a béke érdekei sürgősen megkövetelték volna, hogy egyetlen alkalom sem mulasztassék el, mely bármily parányi részben is előmozdíthatná azt. Abban állapodtunk tehát meg Fürsttemberg gróffal, hogy ő azonnal jelentkezik a miniszterelnöknél és iránta való gyengédségből úgy adja elő neki sürgönyi utasítását, mintha Hintze államtitkár vele szeretne találkozni, de mert feltételezi, hogy ő most nem szabadulhat Budapestről, engem kér.

Wekerle tudomásul vette ezt, de azzal, hogy ő tényleg nem mehet most el, hozzátette azonban, hogy leghelyesebb volna, ha Hintze külügyminiszter Bécsbe jönne. Ami természetesen egyértelmű volt az egész találkozás meghiúsításával, mert ha Hintze Bécsbe akart volna menni, nem fordult volna Budapestre.

rajeczi gróf Burián István

Szegény gróf Fürsttemberg kétségbe volt esve, hogy külügyminiszterének kezdeményezése így fogadtatik. Én persze nem tehettem másképpen. Azonban mégis felhívtam Reichenaut telefonon, hogy szeretnék Ő Felségével sürgősen beszélni. A Felség néhány perc múlva jött is, elmondtam az esetet, mire a király arra kért, hogy egyelőre ne adjak határozott választ, míg ő fel nem hív, neki az az érzése, hogy itt Burián gróf ellen készül valami, azért, hogy néhány nappal előbb egy önálló lépést tett volt a béke érdekében.

Még aznap felhívott a király telefonon, azt a kívánságát fejezte ki, hogy térjek ki a meghívás elől, mert tényleg az a látszata van, hogy a külügyminiszter ellen szól. Ilyen kicsinyes szempontok érvényesültek gyakran sorsdöntő kérdésekben is. A szövetségesek közötti viszony ideális volt! Találkozásom Hintze külügyminiszterrel tényleg el is maradt.

A bolgár áttörés – Erdély védelme

Otto von Dandl bajor miniszterelnök

 

A bajor királynak miniszterelnöke és hadügyminisztere kíséretében a szófiai udvarnál tett látogatása 1918. szeptember 8-12. közé esett. Fogadtatásuk, mint nekem Dandl bajor miniszterelnök említette, nem hagyott kívánni valót hátra, a bajor hadügyminiszter pedig a legnagyobb elismerés hangján emlékezett meg a bolgár hadseregről, a bolgár frontról, no meg természetesen Ferdinánd bolgár cárról és szövetséghűségéről. Király és miniszterei a legteljesebb bizalommal jöttek el Bulgáriából.

Ferdinánd bolgár cár (Ferdinand I. von Sachsen-Coburg und Gotha)

Erről az oldalról teljesen biztosítottnak látták a középeurópai hatalmak sorsát, innen nem fenyegethet veszély. Ez volt szeptember 12-én. Akik azt állítják, hogy tudnunk kellett akkor már régen, hogy a háborút elvesztettük, azoknak ajánlom ezt a királylátogatást és ennek nyomán ezt a tapasztalatot figyelmükbe, talán feltételezik ezek az utólag mindent olyan kitűnően tudók is, hogy ha ez lett volna akkor a hit és ha ehhez a fronthoz akkor kétely fért volna, a bajor királyt abban az időpontban nem engedték volna az Aldunára kirándulásra és Szófiába látogatóba.

Itt tartom különben megjegyzendőnek, hogy egész miniszterségem ideje alatt, kilenc hónapon át, egészen a bolgár áttörésig soha a hadműveletekről, a háború katonai részéről a minisztertanácsnak közlés nem tétetett, soha a minisztériumnak nem nyílt alkalma azzal foglalkozni. A hadvezetőség (az A. O. K.) annyira elzárkózott minden irányban, hogy azt a személyes kívánságomat, hogy a hadijelentéseket naponként én is megkaphassam, a helyzetről tehát tájékozódást szerezhessek, megtagadta és csak úgy voltam képes valamennyire tájékozódni, hogy a honvédelmi miniszter, Szurmay Sándor barátom szíves volt a hozzá naponként beérkező hadijelentésbe betekintést engedni.

Csakhogy ezek a jelentések nem voltak egyebek, mint valamivel részletesebb szövegei a rendszerint egy nappal később a napisajtó útján közzétett jelentéseknek. Személyesen a legjobb viszonyban voltam az A. O. K. vezető tényezőivel, a velük való személyes érintkezés legkedvesebb emlékeim közé is tartozik, de hivatalosan bizony sok harc folyt közöttünk, lévén a Polgári miniszterek közül a közélelmezési miniszternek és nekem a legtöbb dolgom velük.

Mondhatom, hogy egyáltalán nem volt könnyű dolog a háborúban katonáékkal bírni, nem egyszer kerültem nagyon élesen velük szembe, pedig nekem még kivételes pozícióm volt náluk. Szeptember 12-ike és 25-ike között nagy események játszódtak le keleti frontunkon. Szeptember 25-én este jelentkezett nálam a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság vezérigazgatója, hogy nagyon fontos és igen sürgős jelentendője van.

Nem fogadhattam azonnal, mert valami fontos tanácskozás volt nálam, hát leírta jelenteni valóját és beküldte hozzám. A jelentés megdöbbentő volt, különösen, a két héttel azelőtt a bajor miniszterektől nyert megnyugtató információk után. Leadom ezt a jelentést szószerinti szövegében, amint következik: 

»Weiss őrnagy, a Chef des Feldeisenbahnwesens szófiai képviselője, ma délután félöt órakor felhívta Domonyt, a MFTR igazgatóját és közölte vele, hogy Szófiában igen nagy az izgalom, mert állítólag bolgár bolseviki bandák vonulnak a főváros ellen. A helyzetet annyira komolynak tartják, hogy úgy az idegenek, mint a bolgár udvar (Palais) is előkészületeket tesznek, hogy – amennyiben a holnapi nap folyamán nem sikerül e bandák előnyomulását feltartóztatni – elhagyják Szófiát és Lomon keresztül a Dunán Magyarországba meneküljenek. Weiss őrnagy azon kérelemmel fordult a ZTL-hez (Zentraltransport-leitung), hogy 27-ére egy nagy, az Aldunán közlekedő személygőzöst állítson Lomra és mivel menekülés esetén félő, hogy egy gőzös nem lesz elegendő, a MFTR-tól egy második gőzös odarendelését kéri. Domony igazgató még a mai est folyamán érintkezésbe fog lépni a ZTL hajózási csoportjával, hogy szükség esetén 27-ére két gőzös Lomon rendelkezésre álljon.« 

Természetes, hogy nyomban fogadtam Domony vezérigazgatót, akivel megállapodtunk, hogy a két hajónak sürgős rendelkezésre bocsátásáról azonnal gondoskodnak és ha további értesítést kapnak, arról nekem azonnal jelentést tesz, ha kell, éjnek idején is. Nyomban felhívtam Wekerle miniszterelnököt, közölve vele a jelentést. Nem tudott még semmit róla, nem kapott semmi hírt.

Majd felhívtam Reichenaut, hogy Ő Felségével akarok beszélni, kinek szintén leadtam ezt a közlést, melyet megütközéssel vett tudomásul, hozzátéve, hogy rögtön érintkezésbe lép az AOK-val, mert mégis csak különös, hogy ilyen fontos eseményről nem kapott jelentést. Később maga a Felség hívott fel engem, közölve velem, hogy az AOK nem tudott még a dologról semmit, oda még nem tettek jelentést, kér, ha valami újabbat megtudnék, hívjam fel őt azonnal. Ilyen kitűnő volt a háborúban a mi katonai hírszolgálatunk!

Ebben különben nekünk sem volt mit szemükre vetnünk, mi is kitűnően (!) voltunk e részben ellátva. Mi például semmiféle jelentést nem kaptunk az 1918-iki budapesti titkos mozgalmakról, soha semmit sem hallottunk a később, a felfordulás után közismertté vált forradalmi előkészületekről; amikor az államvasutak mozdonyvezetői és más alkalmazott testületei külön szervezkedtek és én erről értesülve, felhívtam arra az igazgatóság figyelmét, azt a jelentést kaptam, hogy kizárólag gazdasági érdekeik megbeszélése történik, ott nincs semmi baj és amikor október 28-án délután arról értesültem véletlenül, hogy előző napon az államrendőrség detektívtestülete elhatározta a nemzeti tanácshoz való csatlakozását, az erre nyomban magamhoz kéretett főkapitány rémmesének minősítette információmat, mert hisz neki természetszerűleg tudomása volt a detektívtestületnek arról az üléséről, azon – anyagi helyzetüket beszélték meg.

Egyetlen ember volt, aki idejekorán mutatott rá bizonyos tünetekre, felhíva azokra a figyelmet, az ő közlései azonban nem vétettek komolyan, azokra mindig megvolt az erőtlenítő válasz: Wild József mostani nemzetgyűlési képviselő, akkori vezérkari százados, a katonai Kundschafter-szolgálat exponense, ez a kitűnő katona, akit az AOK a miniszterelnök rendelkezésére bocsátott. Sajnos, Wekerle nem fogadta ezt a beosztást valami nagy rokonszenvvel, azt hitte, hogy ezzel őt akarják katonáék megfigyeltetni és Wild századost a belügyminisztérium rendőri osztályába osztotta be.

A legjellemzőbb esetet a mi hírszolgálatunkra nézve különben maga Wekerle mondta el. Ama bizonyos »őszirózsás forradalmi éjszaka« után, október 31-én reggel ő rendes sétáját tette meg a várbástyán; úgy1/2 9–3/4 9 óra körül a belügyminisztériumba menet, az ottani kaszárnya mellett elhaladva, feltűnt neki, hogy a bosnyák katonák fegyvereket dobtak ki a térre és egész fegyelmezetlenül viselkednek ott. Ő, a belügyminiszter – mert még ő vezette ezt a minisztériumot – semmit sem tudott még az éjszaka történtekről, bement a minisztériumba, egyenesen a rendőrségi osztályba, közlendő velük a kaszárnya előtt látottakat, de ott nem volt még senki, minden csendes volt, mintha mi sem történt volna. Csak később tudta meg ő is a történteket. így festett akkor a mi hírszolgálatunk!...

A szófiai bolsevista támadás elmaradt, mindössze valami összeütközés volt bolgár csapatok és lázadó bolgár bolsevista parasztok között, mely az utóbbiak leveretésével végződött, menekülésre Szófiából nem került a sor, a két gőzös visszajöhetett. Ellenben két napra rá megtörtént a bolgár front meglepetésszerű áttörése, mely eldöntötte a háború sorsát délen, illetve keleten. Ahol kezdődött, ott végződött is.

Ferdinánd cár Wekerléhez fordult telefonon segítségért és az ő útján Károly királyhoz. Kétszer is felhívta a miniszterelnököt, hangsúlyozva, hogy ő nem tehet róla, neki is meglepetésszerűen jött, biztosította királyunkat feltétlen hűségéről és lojalitásáról. Nem mondhatnám, hogy valami nagy hitelre talált volna nála. Ellenkezőleg: az a gyanú jutott kifejezésre, hogy a komplottban benne van ő is, elérkezettnek látva az időt az entente felé való fordulásra.

Mi ebben a való, a későbbi kor lesz hivatva megállapítani; én nem tudom, nem is állítom, sőt nem is hiszem, én csak regisztrálom az eseményeket úgy, amint azok megtörténtek és azokban vagy részt vettem, vagy azokról közvetlen tudomásom van. A bolgár front áttörése új és végzetes helyzetet teremtett reánk nézve. Attól kezdve foglalkozott a minisztertanács a katonai helyzettel, most már naponként, szinte permanenciában maradva.

Nekem ugyan semmi jogom sem volt katonai ügyekbe beleavatkozni, mégis kötelességemnek tartottam, függetlenül a katonai intézkedésektől és köröktől Erdély védelme érdekében a magam módja szerint közbelépni és megkísérleni azt, ami e részben tehető, nehogy az ismétlődjék, amiért az első román betörés alkalmával történt mulasztásokért annak idején a képviselőházban oly hevesen támadtam az akkori kormányt és hadvezetőséget. A kereskedelmi kormányzatnak egy megbízottja volt az AOK.-hoz beosztva, közvetítendő rövid úton ezzel az érintkezést.

Kitűnő tisztviselő volt, Tormay Géza mostani miniszteri tanácsos, aki ott kiváló szolgálatokat is tett. Utasítottam őt, hogy jelentkezzék azonnal az AOK főnökénél és hívja fel figyelmét nevemben Erdély és az orsovai átrakodó állomás megvédése érdekében szükséges intézkedésekre, Tormay 1918. október 10-én tett nekem eljárásáról telefonjelentést. Erdély védelmének kérdése sokat tárgy altatott már, hiteles nyilatkozat alig jelent meg eddig erről, ez a jelentés érdekes adalékot szolgáltathat hozzá. Maga a jelentés a következő:

»Nagyméltóságod magas utasításának megfelelően érintkezésbe léptem W. (Waldstaetten) báró tábornokkal Erdélynek és ezzel kapcsolatban az orsovai átrakodó állomásnak egy netaláni ellenséges betörés esetén leendő megvédése tárgyában. A tábornok részletes térképeken megmagyarázta nekem a helyzetet és ismertette intézkedéseit. Szerinte Románia ellenséges szándéka esetére oly erők felett rendelkezünk magában Romániában és a besszarábiai határon, melyek Erdély ellen sikeres hadművelet végrehajtásának megakadályozására – bár jóslásokba bocsátkozni nem akar – alkalmas. A harcba vethető fegyverek száma a megfelelő mellékalakulatokkal, úgyszintén ezen csapatok elhelyezkedése ránk nézve kedvező, Mackensen megfelelő német erőkkel rendelkezik. A miniszterelnök úrral és Szurmay báróval egyébként telefonikusan már érintkezett ez ügyben és Nagyméltóságodnak üdvözletei kíséretében üzeni, hogy a kérdésre nagy figyelmet fordít. Figyelmeztettem a tábornokot azon végzetes következményekre, amelyek a politikai és gazdasági helyzetre háramolnának, ha az AOK intézkedései elégteleneknek bizonyulnának. Az orsovai átrakodó állomás és finomító megvédésének szükségét W. ismeri és az erre való tekintettel már is intézkedés történt egy honvédkeret odahelyezésére«.

A bekövetkezett szomorú emlékű események csak az én aggodalmaimat igazolták, nem pedig az AOK intézkedéseit. Erdély védelme csak papiroson volt meg és Mackensen hadereje nem juthatott érvényre.

Forrás: Báró Szterényi József: Régmúlt idők emlékei. Politikai feljegyzések. Budapest, 1925. Pesti Könyvnyomda részvénytársaság kiadása.