Varró Mária

A budapesti egyetem orvoskarára 1920 őszén felvett hallgatók tanulmányi előmenetele

2023.07.25.

Bevezetés

A dolgozat célja, bemutatni a budapesti orvoskar 1920/21-es tanévében felvett évfolyam tanulmányi előmenetelét. A felvételüktől a diplomázásukig végigkövetni tanulmányaikat, hogy milyen sikerrel teljesítették a szigorlatokat, hányan jutottak el a diploma megszerzéséig, vizsgálni, hogy esetleg levonható-e vallás, születési év, társadalmi háttér alapján általános következtetés.

Az 1920-ban orvosi egyetemet kezdő évfolyam annak okán is különös figyelmet érdemel, mert:

- ebben az évben ért véget az első világháború,

- ez év nyarán írták alá a Trianoni békeszerződést,

- és szavazta meg a nemzetgyűlés a Numerus clausus törvényt.

Dolgozatomban választ keresek arra a kérdésre is, hogy a törvény milyen hatást gyakorolt az évfolyamra, hogyan befolyásolta a hallgatók összetételét. A törvény a zsidóságot érintette leginkább, hatására például az 1910-es évben még 49%-os arányuk az orvosok között 34%-ra csökkent le 1930-ig.[1] Keresem a választ, hogy a zsidó hallgatók - akiknek a Numerus clausus törvény miatt szigorú felvételi eljáráson kellett átesniük és csak kis létszámban vették fel őket - az évfolyam élvonalába tartoztak-e. Feltételeztem, hogy igen, korreláció áll fenn az izraelita hallgatók kis száma és jó előmenetele között, bizonyítását vagy cáfolatát vizsgálom.

A dolgozat első fejezetében a történelmi körképet vázolom fel röviden, a háború és a békekötés hatását a társadalomra, valamint azt, hogy milyen okok vezethettek el a Numerus clausus törvény bevezetéséig.

A második részben a Numerus clausus törvény létrejöttének folyamatát mutatom be. Részletezem, hogy milyen személyek, társadalmi csoportok szorgalmazták törvénybe iktatását, milyen érvekkel bizonyították szükségességét.

A harmadik fejezetben az első világháborút lezáró béke utáni első orvosi évfolyamot mutatom be. Vizsgálatom célja a Numerus clausus hatásának kimutatása az orvosi egyetemre beiratkozott diákok vallási összetételének változásában. Vizsgálom még, hogy mely tényezők voltak azok, amik a diploma megszerzését elősegítették - esetleg gátolták - és akár egy sikeres orvosi életpályához is elvezethettek. Milyen nehézséggel kellett megküzdenie, egy 1920-ban az orvosi egyetemre felvett hallgatónak? Az akadályok teljesítése milyen arányban sikerült az évfolyam tanulóinak? Mik voltak az általános jellemzői a legkiemelkedőbb orvostanhallgatóknak.

A XX. század eleji Magyarország

A zsidóságot diszkrimináló törvény létrejöttének megértéséhez, látni kell az akkori korban uralkodó tendenciákat, társadalmi folyamatokat, amelyek közrejátszottak a Numerus clausus megszületésében.  Először is, a zsidó értelmiséghez tartozók száma a kiegyezés után nőtt meg jelentősebben, mert ekkor nyíltak meg előttük azon diplomás foglalkozások, amelyekben korábban zsidók egyáltalán nem, vagy csak külön királyi engedéllyel működhettek. Az új lehetőségeket kihasználva több zsidó diák iratkozott be az egyetemekre, miközben a keresztény fiatalok pályaválasztási lehetőségei ugyanolyanok maradtak, nem kezdtek többen egyetemre járni közülük.[2] Így jöhetett létre eltoldódás az izraeliták javára.

A kor hangulatát meghatározta az értelmiségi munkanélküliség megjelenése. Már a háború előtt is beszélhetünk relatív értelmiségi túltermelésről, aminek oka nem magas létszámukból adódott, hanem a gazdaság elmaradottságából, amely csak a legszükségesebb számú értelmiségit volt képes foglalkoztatni. Megoldást a gyorsabb gazdasági fejlődés jelenthetett volna, de a világháború után ennek éppen ellenkezője történt. Ráadásul a trianoni Magyarország egy túlméretezett szellemi dolgozó réteget örökölt, s ezt a helyzetet a menekültek áradata is nehezítette.[3] Ilyen körülmények között az antiszemita megnyilvánulások hamar visszhangra találtak.

 Kovács Alajos korabeli statisztikusnak, A zsidóság térfoglalása Magyarországon címmel megjelent egy könyve, amelyben az antiszemitizmus hívei, nézeteik alátámasztását látták. Művében a zsidóság néhány szakmában szembetűnően magas arányát bizonyította. Például 1910-ben az orvosok 49%-a, az ügyvédek 45%-a zsidó volt. Kovács tisztában volt vele, hogy e jelenség mögött nem faji, hanem történelmi okok álltak, de a kor „igényének” megfelelően ezen okokat nem hangsúlyozta.[4]

A zsidóság elleni gyakran hangoztatott vád volt, hogy az első világháborúban csak feleannyi véráldozatot hozott, mint amennyit népességi arányuk megkövetelt volna. Ezen frázis hangadói azonban nem tértek ki ennek társadalomtörténeti okaira. A foglalkozási adatokból ugyanis az derült ki, hogy a gyalogsághoz bevonult agrárnépesség hozta a legnagyobb véráldozatot. Mivel a zsidók legnagyobb része az urbanizált városi népességhez tartozott, háborúban meghalt kisebb arányuk nem meglepő.[5]

A társadalom ellenszenvét növelte az a látszat is, hogy a Tanácsköztársaság idején a vezető szerepet nagyrészt zsidók vitték, a baloldali mozgalmakban sok izraelita származású vett részt. Valóban igaz, hogy a Forradalmi Kormányzótanács 29 tagjából 18 zsidó származású volt. A baloldali mozgalomban szerepet betöltő zsidóknak a zsidó közösséggel, vallással és tradícióval azonban már semmilyen kapcsolatuk nem volt.[6]

A zsidókkal szembeni negatív megítélésnek a gazdaságban és a társadalomban betöltött meghatározó szerepükkel szembeni irigységen és konkurenciától való félelmen kívül motivációja lehetett a történelmi traumák okozta ellenségkép keresése, amit a zsidóságra vetítettek ki.[7]

Vizsgált korszakunk szereplői számára elengedhetetlennek tűnt a zsidóság valamilyen jellegű „korlátozása”, hogy miért éppen az oktatás területén kezdték meg visszaszorításukat, azzal indokolható, hogy más szférában nem láttak erre lehetőséget.  A Tanácsköztársaság bukása után a tulajdon korlátozása vállalhatatlan volt, így a zsidók tulajdonát sem lehetett volna elvitatni. Szintén súlyos feszültségeket keltett volna a magánmérnökök, ügyvédek, orvosok működésének felekezeti szempontok szerinti, kamarai típusú korlátozása. Egyetlen megoldás maradt, hogy „fiaikban kell megsegíteni” a magyar középosztályt az értelmiségi pozíciókért vívott harcban, tehát az oktatási szféra szelekciós mechanizmusán keresztül. Kérdésként felmerülhet, hogy miért nem a középiskolákban kezdték meg a felekezeti szelekció alkalmazását. Több érv is az egyetemi numerus clausus mellett szólt, egyrészt a zárt szám törvényjavaslat az értelmiségi túltermelés jelszavával, az antiszemita cél néven nevezése nélkül is beterjeszthető volt. A törvénnyel a frontról hazatért egyetemistákat - akik a zsidók kiszorítását követelték - is le lehetett csillapítani. Nem utolsó sorban a Numerus clausus a gazdagabb izraelitákat - akik esetleges ellenállása komoly problémát jelenthetett volna a rendszer számára - kevésbé sújtotta a törvény, hiszen ők megengedhették maguknak gyermekeik külföldi tanítatását, de középiskolás korú gyermekeiket még nem szívesen engedték volna más országba tanulni.  A zsidó középosztály gyermekei pedig érettségit még szerezhettek, de az értelmiségi pályáktól jelentős részüket távol tudták tartani.[8]

A törvény megszületése

A numerus clausus, vagyis a felvehető hallgatók létszámának korlátozása 1919 augusztusában merült fel először a budapesti orvosi karon, de ez az elgondolás még nem tartalmazott semmilyen nemzetiségi szempontot, s nem is a zsidók, hanem elsősorban a nők ellen irányult, illetve a forradalomban részt vetteket zárta volna ki az oktatásból.[9]

Az orvoskari numerus clausus tervezetének Kmoskó Mihály a hittudományi kar dékánja adott felekezeti-nemzetiségi diszkriminatív jelleget, mivel különösen sérelmezte a zsidó hallgatók létszámának növekedését a világháború előtti két évtizedben. Így azt javasolta, hogy „az egyes karok vallás, előmenetel, faj szerint állapítsák meg azt az arányszámot, amely szerint a hallgatóul való beiratkozás megtörténik.”[10]

A többi egyetemi karok közül, a bölcsészkar tanárainak többsége elutasította Kmoskó javaslatát, viszont a jogi, és az orvosi kar tanárainak túlnyomó része egyetértett vele.[11] Az 1920. évi február 10-i orvoskari dékáni tanácsülés jegyzőkönyve szerint, melyben a dékán jelentést tesz a miniszteri megbeszélésről, azt olvashatjuk, hogy szükség van ugyan a numerus claususra, de a „kiválogatás kérdésében az orvoskari dékán a lakosság vallási számarányában betartandó percentualitás ellen foglalt állást, és miután véleménye szerint az egyes karok szerint ez csakis külön-külön bírálható el, helyesen ajánlotta, hogy a kiválogatás módjait az egyes tantestületek szabad elhatározására kell bízni”.[12]

Haller István kultuszminiszter 1920. július 22-én adta be törvénytervezetét a Nemzetgyűléshez, de a „zsidó kvóta” még nem szerepelt benne. A nemzetiségi kvóta bevezetéséről szóló módosító indítványt szeptember 3-án terjesztette be Bernolák Nándor. Haller nem tartotta szükségesnek a diszkrimináció törvényi megfogalmazását. Azt nyilatkozta, hogy „a javaslatba nincs bevéve sem faji, sem felekezeti szempont, szerintem ez felesleges is, mert én nem kötném meg a válogatást végző tanári karnak a kezét semmiféle irányban.” Azért sem támogatta a zsidóellenes paragrafust, mert a zárt szám természetes velejárójának tekintette a zsidóság számarányának csökkenését. Mint mondta: „ha mi korlátozzuk az egyetemre beiratkozók számát, akkor nagyon természetes dolog, hogy igen erősen fogja érinteni a túlprodukció legerősebb coefficiensét, a zsidóságot is. De nem azért fogja érinteni, mert éppen a zsidóságot akarjuk kizárni, hanem érinteni fogja azért, mert ő volt, amely a legnagyobb túlprodukciót szolgáltatta.”[13]

A nemzetgyűlési képviselők különbözőképpen fogadták a javaslatot. Pető Sándor felháborodott, amiért ebben a súlyos válsághelyzetben a Nemzetgyűlés a zsidó ügyet tartja a legfontosabbnak. „Keressük már egyszer ebben az országban a békés munka megkezdésének útját. Ne legyen itt minden téma, minden vita és a napirend minden tárgya a zsidókérdés.” A törvényjavaslatot még általánosságban sem fogadta el. Emlékeztetett rá, hogy az 1920-as hadi szemeszterre zsidó egyetemi hallgatót alig vettek fel. Mint mondta: „[…] az első szemeszter csak olyan volt, mint a második szemeszter, keresztülvitték ezek az egyetemi hallgatók [ti. az egyetemi karhatalom tagjai – V. M.] a maguk akaratát és nem engedték meg a hadviselt, háborúból hazatért zsidó egyetemi hallgatók igazolását, beíratását”.[14]

A képviselők egy másik csoportja ellenben helyeselte Bernolák indítványát és kiállt mellette. Prohászka Ottokár például a keresztény ifjúság védelme szempontjából tartotta elengedhetetlennek. Úgy vélte, a háborús frontszolgálatból visszatérő s egyetemi tanulmányait ezért elhalasztó vagy szüneteltető ifjúságot is meg kell érteni, s elsősorban őket kell a diploma megszerzéséhez hozzásegíteni. Prohászka szerint „ahol numerus clausus van, ott szelekciónak is lennie kell. […] Azonban természetesen nemcsak a tehetség szerint kell ezt a szelekciót megcsinálnunk, hanem a hazafias érzés szerint is.” Úgy vélte, hogy a „numerus clausust a közvélemény általában antiszemitizmusnak ítéli”, a törvény támogatói azonban „a magyar középosztály leromlása ellen és a magyar faji géniusz veszélyeztetése ellen” kívánják felhasználni. „A mi egész nemzeti problémánk ebben áll, úgyhogy nem antiszemitizmusról van itt szó egyáltalában – ezt nagyon szeretném belekiáltani a magyar világba – hanem ez faji önvédelem.”[15] Gömbös Gyula is örömmel üdvözölte a javaslatot. Mint mondta: „a törvényjavaslat határozottan fajvédelmi szempontból bírálandó el és ebben a momentumban természetesen zsidóellenes is a tendenciája. […] itt zsidókérdésről, a zsidókérdés intézményes megoldásáról van szó. […] a törvényjavaslatot, amely első intézményes megoldási kísérlete a keresztény kurzusnak, örömmel üdvözlöm és elfogadom.”[16]

Voltak a törvénynek olyan ellenzői is, akik „engedékenysége” miatt nem értettek vele egyet. Dinich Vidor képviselő „a keresztény magyarság szempontjából” nem tartotta elég radikálisnak. Azt kívánta, hogy „legalább tíz esztendeig a magyar egyetemekre zsidó hallgatót ne lehessen felvenni”.[17] Nyilvánvalóan, nem számolt azzal a ténnyel, hogy a zsidók kizárása ellenére, nem jelentkezett volna több keresztény az egyetemre. Így is, hogy a törvény nem a numerus nullus elvet követte, például a budapesti orvoskaron, a húszas évek közepétől a keresztény jelentkezők az egyre csökkentett felvételi keretszámokat sem tudták kitölteni![18]

Szintén a szélsőséges megnyilatkozások egy példája, hogy a nemzetiségi kvótát támogató Ébredő Magyarok Egyesülete a Londonban 1920. július 13-án tartott nemzetközi cionista konferencia határozatára hivatkozott, amely állást foglalt a zsidó nemzeti állam megteremtése mellett. Dánér Béla képviselő fontosnak tartotta kiemelni, hogy a „numerus clausus, ha nem is bevallott célja, de […] azt kell, hogy eredményezze, hogy a zsidók innen kivándoroljanak”.[19]

Andaházy-Kasnya Béla ezzel szemben utólag – már az első tapasztalatok birtokában – elítélte a törvényjavaslatot, s úgy vélte, „a numerus clausus tulajdonképpen szégyene a XX. századnak”. Figyelmeztetett arra is, hogy a törvény a zsidó ifjúságot külföldre kényszerítette tanulni, de „az az ifjú, aki külföldön szedte magába a tudományt, aki jobb mesterektől tanult, akinek van még alkalma olyan tapasztalatot szerezni az eddigiekhez, amit a mi ifjúságunk nem szerezhet meg, az egy magasabb tudással fog hozzánk visszaérkezni, egy olyan tudással, amit nekünk megint csak respektálnunk kell. Tehát mivel találjuk magunkat szembe? Egy magasabbrendű zsidó tudással.”[20]

A törvényt végül a „faji-nemzetiségi” paragrafussal együtt fogadta el az országgyűlés 1920. szeptember 22-én. 57-en szavaztak igennel, 7-en nemmel, de fontos megjegyezni, hogy a kormány és a képviselők többsége, köztük Teleki Pál távol maradt a szavazástól, Klebelsberg pedig a szavazás előtt hagyta el a termet. Kovács M. Mária szerint Teleki és Klebelsberg távolmaradása azzal indokolható, hogy tisztában voltak a törvény kockázataival. Tudták, hogy a törvény a jogállami hagyományokba ütközik, és az a politikus, aki a faji paragrafust megszavazza, az rossz színben tüntetheti fel magát a nemzetközi színtéren, ugyanakkor ellene sem szavazhattak, mert akkor szembekerültek volna a zsidó kvótában érdekelt politikai erőkkel.[21]

Habár a törvényt megszavazták, több képviselő mégsem adta fel a reményt, hogy sikerüljön módosíttatnia. Rupert Rezső képviselő 1922 februárjában indítványozta, hogy a nemzetgyűlés utasítsa a kormányt, hogy még mielőtt a nemzetgyűlés feloszlana, terjesszenek be javaslatot a numerus clausus és a botbüntetés eltörléséről, „s ezzel módja legyen a nemzetgyűlésnek arra, hogy azt a súlyos tévedést, mely – az emberi és isteni jog ellen tett intézkedései folytán – szégyenbélyeget nyomna rá a történelem előtt, expiálhassa.”[22] Pető Sándor legalább azt szerette volna elérni, hogy azok, akik a gimnázium VIII. osztályából vonultak be katonának, ne szenvedjenek hátrányt, mert ha akkor beiratkozhattak volna, nem érintené őket a numerus clausus. Haller válaszában biztosította, hogy az egyetemeken a háborús veszteséget figyelembe fogják venni,[23] a gyakorlat azonban nem ezt igazolta.

A budapesti orvoskar 1920/21-es évfolyamának vizsgálata

III./1. A felvételi eljárás az 1920/1921. évben

Az 1918-at megelőző években nem létezett még felvételi eljárás. Az 1883. évi XXX. törvénycikk 26. paragrafusa értelmében[24] mindenki, aki rendelkezett gimnáziumi érettségi bizonyítvánnyal, beiratkozhatott az orvosi egyetemre. A Numerus clausus törvény megszavazása miatt, az 1920/21-es tanévtől minden jelentkezőnek felvételi eljáráson kellett átesnie. Az adminisztratív eljárás során a felvételi bizottság elbírálta, hogy a folyamodó a törvényben meghatározott szempontoknak megfelel-e, és így felvehető-e.[25]

A budapesti egyetem orvostudományi karán az 1920/1921. őszi tanévet megelőzően nem volt létszámkorlát, de azt nem is tartották szükségesnek. Ez évben azonban szokatlanul sokan jelentkeztek, aminek legfőbb oka a háborús korosztályok „feltorlódása” volt. Sok fiút, már a gimnázium VII. vagy VIII. osztályában besoroztak a hadseregbe, így ők nem tudták tanulmányaikat elkezdeni. Ebben az évben a háború miatt kimaradt évfolyamok tanulói tömegesen kérték felvételüket az egyetemre. Az elcsatolt területekről menekülők közül is sokan a budapesti orvosi karra jelentkeztek. Az első évfolyamra jelentkezők összlétszáma 1201 fő volt.[26] A következő, 1921/22-es tanévben, már mérséklődött az első évre felvételért folyamodók száma, összesen 552 fő szerette volna tanulmányait megkezdeni az orvosi karon.

A felvételiző folyamodványok elbírálását két bizottság végezte. Annak ellenére, hogy a jelentkezőknek csak a felét vették fel, az előzetes tapasztalok alapján Bársony János, a felvételi bizottság egyik elnöke, aggodalmának adott hangot a jelentkezők felkészültségével és társadalmi hátterével kapcsolatban. „Ijesztően rossz anyagból származik ez a sok jelentkező, különösen a ma már felsőbb évesek, de a most első évre is jelentkezők nagy tömege, különösen a zsidók oly alantas és nem sok jót sejtető társadalmi rétegből ered, ahonnan aligha hozhat magával e pályára szilárd és nemes erkölcsi alapot. – E körülményben találjuk meg az orvosi rend moráljának és tekintélyének szomorú lezüllését. Ezen mindenesetre változtatni kell, és nem lehet a sok kereskedő, pálinkamérő, ügynök, napszámos, házmester, kézműves fiát válogatás nélkül az orvosi pályára ereszteni.” A tanácsülésen még annak a lehetősége is felmerült, hogy tekintve a jelentkezőket, csak 400 főt vegyenek fel, de végül úgy tartották méltányosnak, hogy a megengedhető létszámkeretet kitöltsék. Ugyanakkor egy év végi vizsgát szükségesnek véltek, amelyen kiszűrhetik a felvettek közül mégsem alkalmas hallgatókat.[27]

A jelentkezők elbírálásának szempontjait az 1920. évi XXV. törvénycikk adta meg: „A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920/21-ik tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethűségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.[28] […] Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.”[29] A törvényben a zsidó és izraelita szavak nem szerepelnek, de a végrehajtási rendelet a népszámlálás adatai alapján felsorolja a magyarországi nemzetiségi arányokat, köztük az izraelita felekezetűekét is, annak ellenére, hogy egyetlen népszámlálás sem tekintette az izraelitákat nemzetiségnek. Jogi szempontból is komoly problémákat vet fel a miniszteri rendelet utasítása, ami szerint az izraelita felekezetet ebben az esetben nemzetiségnek kell tekinteni, mivel azt a magyar alkotmányos elvet sértette meg, hogy a nemzetiség és a felekezet semmilyen összefüggésben nem mosható össze.[30]

A végrehajtási rendelet az izraelita nemzetiséget az izraelita felekezettel azonosította, de azt továbbra sem jelölte meg egyértelműen, hogy ki számít izraelita vallásúnak, tehát, hogy a kikeresztelkedett zsidó hallgatók izraelitának számítanak-e. 1922 áprilisában a szegedi egyetem azzal a kérdéssel fordult a vallás és közoktatásügyi miniszterhez, hogy a Numerus clausus szempontjából valamely nemzetiséghez vagy fajhoz való tartozást, a vallást vagy a származást, milyen okmányok alapján lehet eldönteni. A miniszter a budapesti orvoskar tanácsától kért felvilágosítást, hogy ők a gyakorlatban milyen eljárást alkalmaznak.

Hoór Károly számolt be levélben a budapesti orvoskar eljárásról. „Valamely nemzetiséghez vagy fajhoz való tartozás csupán a származás és soha a vallás szerint nem ítélhető meg és nem bírálható el, hiszen a valláscserélés sem a származást, sem a fajt nem változtatja meg, az megváltoztatja a felekezetet, melyhez a numerus claususnak semmi köze nincs, mert hiszen az 1920. évi XXV. t.cz. nem felekezetek, nem vallás, hanem expressis verbis nemzetiség és faj szerint osztályoz és tiltakozunk az ellen, hogy faji kérdésből felekezeti kérdést csináljanak. A bizottságnak a magyar fajú katolikus és református vallású éppen olyan magyar fajú és magyar nemzetiségű, mint a magyar fajú és nemzetiségű protestáns, kálvinista, lutheránus, görög katolikus vallású. Az okmányok melynek alapján az elbírálás történik, az eredeti a folyamodó születésekor kiállított hivatalos anyakönyvi kivonat, […]. Az a folyamodó, ki születésekor Mózes-vallású volt […], az zsidó fajbeli, még akkor is, ha később a keresztény vallást vette fel. […] most tömegesen tapasztalható áttérése a zsidóknak […], nem válik ugyan hátrányára az illetőnek, de előnyt sem biztosít neki, mert őt továbbra is, mint vallását cserélt, de születésileg, származásilag és fajilag zsidónak tekintjük.”[31] Kitűnik tehát, hogy Hoór Károly az zsidóságot nemzetiségnek tekintette, ami születési „adottság” és emiatt nem is lehet rajta változtatni.

A felvételi bizottság ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy hazafias szempontból nem eshettek kifogás alá azok, akik a harctéren küzdöttek a haza védelmében. Saját véleménye szerint „nem felekezeti szempont vezette a bizottságot, hanem tisztán hazafias. Felvették egy rabbi fiát, sőt egy metszőét is, mert a kitüntetések egész sorával rendelkeztek s reménylik, hogy ezeket a hazafias fiatalság is készséggel fogadja maga közé.”[32]

A felvételeknél további megszorításként megszavazta a kari tanácsülés, hogy – 1920. szeptember 25-i döntésének megfelelően – erre a tanévre sem vesz fel nőhallgatókat. A tanácsülés ezt azzal indokolta, hogy az egyetem máris túlzsúfolt, s a női hallgatók a keresztény fiúk elől foglalnák el a helyet: „amikor körülbelül 400 zsidó és 250 keresztény ifjút utasított vissza a numerus clausus miatt az első évről, oda nőhallgatókat föl nem vesz, mert hiszen minden egyes nő miatt egy keresztény ifjú szorulna ki az egyetemről.”[33] Volt javaslat azzal kapcsolatban, hogy ne zárkózzanak el teljesen a nők felvétele elől, de csak szigorú megkötésekkel, például köztisztviselők kitűnő érettségi bizonyítvánnyal rendelkező leányait vegyék fel, és ezeket is csak korlátolt számban. A kar azonban elutasította ezt a javaslatot.[34]

A nők felvételének kérdése több tanácsülésen is előkerült még, amit az indokolt, hogy a menekült egyetemek – amelyek egy része ideiglenesen a budapesti orvosi kar épületeiben is működött, s amelyeknek hallgatói a budapesti egyetem hallgatóival közös előadásokat is látogattak – felvettek az elsőévesek közé nőket is, s ez sok konfliktust okozott. A budapesti egyetem tanárai, hogy ezzel is nyomatékosítsák a nők felvételét helytelenítő döntésüket, a következő okokat emlegették: „A leányok egyáltalán nem váltak be, tanulmányuk komolysága kétes értékűnek bizonyult. Háború alatt a szabadelvű aera hatása folytán elözönlötték az egyetemet és elfoglalták a hadsereg soraiban küzdő ifjak helyeit. A kommunizmus szelleme még jobban kedvezett a nők térfoglalásának. […] Az orvosi kar még a numerus clausust indítványozó felterjesztésben kimondta, hogy helyszűke miatt nem vesz fel lányokat, mert az orvosi pályára lépő ifjakat sem tudja mind elhelyezni. Az is kimondatott, hogy a lányok csak 22 éves korukban vehetők fel, mert addig fejletlenek. Nem bírják a tanulmányokkal járó fáradságot, nélkülözést, küzdelmet. […] nem lehet célja az egyetemnek, hogy proletár, nem boldoguló orvosnőket neveljen, akikből aztán csak agitátorok lesznek, mint számos szomorú példa bizonyítja.[35]

A dékáni hivatal iratai között megtalálható több felvételért folyamodó diák irata is. 5 férfi és 6 nő kérvénye maradt meg. Közülük mindössze egy, Bertalan János kezdhette meg tanulmányait az orvosi egyetemen. Ő felvétele indoklásaként egyrészt jeles eredménnyel letett érettségijét hozta fel, másrészt azt, hogy Kézdivásárhelyről menekült. Vallása római katolikus volt.

A másik római katolikus folyamodót László Istvánnak hívták, Csongrádról származott, egyszerűen érett (elégséges) minősítéssel végzett. Kérvényére az volt ráírva, hogy „csupán a Numerus claususra tekintettel nem javasolta a bizottság a felvételt, egyebekben a felvételre igazolt volna”. (A jelentésből nem derül ki, hogy az elutasítás oka gyenge tanulmányi eredménye vagy lakhelyének a fővárostól való nagy távolsága – s az önfenntartás esetleges várható nehézsége – volt-e az oka.)

Szintén egyszerűen érett bizonyítvánnyal jelentkezett a református vallású, Magyar Ferenc, aki a benyújtott kérvényben leírta, hogy két hete szökött meg a cseh megszállás alatt lévő Késmárkról, ahol középiskolai tanulmányait is végezte. A háború alatt katonai szolgálatot is teljesített, s emiatt két évet veszített. Ennek ellenére nem vették fel, de lapjára csak annyi volt rápecsételve: „A megállapított létszám betelte miatt a budapesti kir. m. tud. egyetem orvostudományi karára felvehető nem volt.”

A két izraelita jelentkező, Rosenfeld Dezső és Zempléni Miklós kérvényén is ugyanez a pecsét szerepelt, amiből sajnos nem derül ki, hogy pontosan mi volt az oka elutasításuknak. (Az elutasítás formájáról is egy tanácsülés alkalmával született döntés. Az okból, hogy nehogy a kar „kellemetlen recriminatióknak” tegye ki magát, vagyis nehogy megvádolják, vagy esetleg felelősségre vonják őket e miatt, azt tartották helyesnek, ha a kérvényekre csak annyit vezetnek rá, hogy nem vétetett fel.[36]) Zempléni Miklós Egerben született, apja földbirtokos volt, jól érett eredménnyel végzett.[37] Rosenfeldnél még több dokumentum maradt fenn, amelyek mind azt támasztják alá, hogy elviekben felvételre jogosult lett volna. Jelesen érettségizett a fiumei állami főgimnáziumban, a főgimnázium igazgatója által kiállított irat igazolja, hogy mint középiskolai tanuló minden tekintetben a magyar állam hű alattvalójaként viselkedett, és emiatt, mint politikai üldözött kénytelen volt Fiuméből elmenekülni.[38]

A hat női jelentkező között két református, két evangélikusok, illetve két izraelita vallású volt. Három jeles, egy jó, kettő elégséges rendű érettségivel rendelkezett. Mindannyian mellékelték erkölcsi bizonyítványukat is, mellyel igazolták, hogy a kommün alatt kifogástalanul viselkedtek. A legfiatalabb 1902-es, a legidősebb 1895-ös születésű volt. Egyikük még egy altábornagy ajánlását is csatolta, amelyben olvasható, hogy hazafias érzelmű jó erkölcsű lány, sőt még a városi tiszti főorvos igazolását is elküldte, hogy fizikailag egészséges, alkalmas az orvosi pályára. Feleslegesen tették mindezt, hiszen az orvosi kar eldöntötte, hogy egyetlen első éves női hallgatónak sem engedi meg, hogy az 1920/21. évben megkezdje tanulmányait. De az elutasítás indokaként mindannyiuknál csak annyi olvasható, hogy a betelt létszám miatt nem lehetséges felvételük.[39]

III./2. Akik felvételt nyertek

1920. évi szeptember 25-én tartott tanácsülés jegyzőkönyvében közzétették az első évre felvettek névsorát. Eszerint 601 főt vettek fel. 571 keresztényt és 30 zsidót, ami 5%-a volt a folyamodóknak, a „zsidófaj országos százalék számának megfelelően”.[40] Bár a törvényhez kapcsolt végrehajtási utasítás 6%-ban határozta meg a zsidó felekezetűek országos arányát, az orvoskari felvételi bizottságok nem ezt az adatot tartottál szem előtt, hanem külön tájékoztatást kértek a Központi Statisztikai Hivataltól a nemzetiségi (tehát nem felekezeti) arányszámok felől. Végül a listán szereplők közül 69 fő – köztük 3 izraelita vallású – nem iratkozott be. (A felvett izraeliták közül további öten a beiratkozáskor már keresztény felekezet tagjai voltak.) Az október 15-én, illetve november 4-én tartott üléseken még további folyamodókat is felsoroltak, akiket a bizottság nemzethűség és megbízhatóság alapján utólag szintén felvételre ajánlott. Közülük még 12-en kerültek be az első évfolyamra.[41] Összességében 587 magyar orvostanhallgató kezdte meg az első évfolyamot. 532-en iratkoztak be a szeptemberben közzétett listáról, további 12-en az októberben és novemberben ismertetett folyamodók közül, újabb 33 fő neve szerepelt még a beiratkozási könyvben az I. évre felvett hallgatók között – annak ellenére, hogy a korábban a tanácsülésen ismertetett folyamodók listáján nem szerepelt a nevük, lehetséges, hogy utólagos engedéllyel nyertek felvételt –, s rajtuk kívül még 10 bolgár hallgató kezdhette meg tanulmányait.

Összehasonlítva a következő évvel, az 587 fős évfolyam kivételesnek tekinthető. Az 1921/22-es tanévben felvett első évfolyam hallgatói csak 376-an voltak, közöttük 23 zsidó, (6,1%) 353 keresztény (93,9%). A jelentkezőket tekintve a keresztények közül 24-et utasítottak vissza a 377-ből, ami 6,3%, míg 83-t a 106 izraelita jelentkező közül, vagyis több mint háromnegyedüket (78,3%).[42] (Ld. 1. sz. melléklet.) Az 1920/21-es évre sajnos nem áll rendelkezésre a felvételért folyamodók felekezeti megoszlása, mindössze annyit tudunk, hogy I. évfolyamra 1201 fő szeretett volna felvételt nyerni, de 54%-ot 644 főt ajánlott csak felvételre a bizottság.[43]

Az 1920/21-es tanévben az orvoskar külpolitikai okokra hivatkozva indokoltnak tartotta hat bolgár jelentkező felvételét is. A tanácsülési jegyzőkönyv hat bolgárról beszél, de a valóságban hét bolgár iratkozott be. A második félévben további három bolgár folyamodót vettek fel, ez azonban kivételes intézkedés volt, a kar ugyanis általában nem engedélyezte, hogy az első félévre jelentkezők tavasszal kezdjék meg tanulmányaikat.[44] Rendhagyó volt az eljárás azért is, mert az 1920 őszén felvett hét bolgár hallgató egyike nő volt. A kivételes elbánást a kar azzal indokolta, hogy „egy bolgár nőnek a felvétele, aki nem fog és nem akar Hazánkban praktizálni, más megítélés alá esik, mint a magyarországi nőhallgatók felvétele”.[45] A bolgárok felvétele egyébként is azért volt lehetséges, mert diplomájukat nem Magyarországon kívánták használni, így nem vették el a helyet a magyar orvosoktól. A tíz bolgár hallgató közül végül négyen szereztek Magyarországon orvosi diplomát.

III./3. Felhasznált források

A beiratkozott hallgatók adatainak vizsgálatához egy táblázatot készítettem, amelyben minden fontosabb adatot feltüntettem. (Ld. 5. sz. melléklet.) Elkészítéséhez a levéltári források közül segítségemre voltak a minden félév elején kitöltött beiratkozási lapok, a szigorlati jegyzőkönyvek, a végbizonyítványok, a távozási bizonyítványok és a diplomásokat tartalmazó adatbázis. Szerettem volna azon szempont szerint is megvizsgálni a hallgatókat, hogy milyen középiskolai érettségit tettek, ez azonban a források hiányossága miatt csak részben sikerült. Forrásként a középiskolák évente kiadott értesítőjét használtam, amelyek általában feltüntetik az az évben érettségizettek eredményeit. A 1920/1921. évfolyam legtöbb tanulója 1918–1920 között érettségizett, ezekben az években azonban a korábbi gyakorlattal szemben nem minden középiskola tett közzé értesítőt, részben a háború, részben a tanácsköztársaság, részben a papírhiány miatt. Néhány gimnázium ugyan – több évet összevonva – utólag kiadta értesítőjét, de ezekben sajnos nem részletezték az érettségizettek jegyeit.

III./4. Felekezeti és anyanyelv szerinti megoszlás

A beiratkozott hallgatók közel 60%-a római katolikus volt (587-ből 357 fő). Őket követték több mint 20%-kal a reformátusok (123 fő). Az evangélikusok aránya 10% alatt maradt (47 fő). A hallgatók közül 18-an a görög katolikus, 13-an a görögkeleti egyházhoz tartoztak, de közülük 8-an bolgárok voltak. A hallgatók között mindössze 2 unitárius felekezetű volt. A beiratkozott 27 izraelita hallgató közül 20-an őrizték meg vallásukat a diploma megszerzéséig, a többiek áttértek valamelyik keresztény felekezetbe. (Vizsgálatom során azonban az izraelita hallgatók esetében mindvégig az induló 27 fős létszámmal kalkulálok.) (Ld. 2. sz. melléklet.)

Megvizsgálva, hogy ki milyen nyelvet vallott anyanyelvének, 15 esetben a németet írták be, és még két hallgató vallotta magát egyszerre német és magyar anyanyelvűnek. A 15 német anyanyelvű közül a későbbi félévek beiratkozási lapjainál 7 esetben már nem a német, hanem a magyar szerepelt. Talán ezzel is ki akarták fejezni a magyarsággal való azonosulásukat. 2-en voltak szlovák anyanyelvűek, közülük Szedmina József Bobróról, Árva megyéből származott, másikuk, Adée Milon a beiratkozáskor Rákoskeresztrúron lakott, de Svájcban, Bernben született. Egy személy, Vukán Ferenc vallotta magát első félévben vend anyanyelvűnek, ő Csendlakról származott (ma Szlovéniában található település), de második félévben már magyar anyanyelvűnek tüntette fel magát. 10-en voltak még bolgár anyanyelvűek. Ők Bulgáriából jöttek tanulni.

III./5. Születés és lakhely szerinti megoszlás

A hallgatók közül 90 fő Budapesten, további 7 fő Újpesten született. A felvétel idején a szülők lakhelye szerint már 108-an laktak a fővárosban. Ugyanakkor 150-en jártak valamelyik budapesti középiskolába. A második város, ahonnan legtöbben jöttek Szeged volt (9 fő), ezt követte Kecskemét (8 fő) és Pécs (6 fő). Összességében a diákok hatoda volt budapesti, a többiek pedig az ország szinte minden részéből jöttek, de egy olyan vidéki település sincs, ahonnan a fővárost akárcsak megközelítő számban jöttek volna.

III./6. A hallgatók megoszlása koruk szerint

Az 1920/21-es évfolyam kor szerinti megoszlása azt mutatja, hogy szignifikánsan a 18-19 évesek (1901 és 1902-es születésűek) vannak legtöbben, a hallgatók kétharmada közülük kerül ki (64%). A 25 éves vagy annál idősebb csak 10 fő volt, 30 évnél idősebb pedig egyáltalán nem volt. 

III./7. Társadalmi háttér – szülők foglalkozása[46]

                A hallgatók társadalmi hátterére a szülők foglalkozása alapján következtethetünk. Az 1920/21-es évfolyamban az értelmiségi szülők túlsúlya dominált. A hallgatók fele származott értelmiségi családból (49,6%, 298 fő). Ez általános jelenség az összes egyetem összes karának hallgatóságát tekintve is, Magyarország összes egyetemi hallgatójának 1920/21-1924/25. évek átlagát véve ez 34,5%.[47] Valamivel magasabb arányban képviseltetik magukat az értelmiségiek az 1929/30-as tanév magyarországi orvoskarainak (nem csak a budapesti) I. éves hallgatói körében (45%).

A budapesti orvoskar I. évfolyamára 1920 őszén felvett hallgatók körében az értelmiségen belül az úgynevezett „másféle értelmiségiek” aránya volt a legmagasabb (az értelmiségen belül 42,28%, 126 fő), az egész évfolyamot tekintve minden ötödik hallgató édesapja „másféle” foglalkozású volt, vagyis orvos, ügyvéd, mérnök, egyetemi tanár stb.. Az egészségügyi dolgozók között 10 gyógyszerész, 3 állatorvos, és 45 orvos található, utóbbiak közül 11-en izraeliták voltak. Az összes hallgató 7,8%-ának volt orvos az apja, míg az izraelita hallgatók jóval nagyobb aránya (41%) származott orvos családból.  Az értelmiségen belül 83 fővel (összes hallgatót tekintve 14,3%) képviseltették magukat a papok, tanárok, tanítók, és 81 fővel (összes hallgatóhoz viszonyítva 14%) voltak jelen a köztisztviselők és katonatisztek. Az értelmiségen belül legkevesebben (8 fő) a polgári és katonai altisztek, szolgák voltak.

                A második legnépesebb kategória a kereskedelemben, hitelpiacon, közlekedésben dolgozóké (82 fő, az összes 14,2%-a), nagy számban fordultak elő közöttük a MÁV-nál, illetve a posta és távirati irodánál dolgozók. 79 szülő (az összes 13,7%-a) sorolható az őstermelő kategóriájába. Ezen belül elkülönítve 1 fő volt nagybirtokos, 40 fő kisbirtokos, 26-an csak annyit írtak be, hogy földbirtokos. A nagybirtokos családból származók számának csökkenése az egyetemek összes karát tekintve is általános jelenségnek mondható. Míg az 1913/14-es tanévben, még 5,8% volt nagybirtokos szülő gyermeke, addig a 1920/21-1924/25. tanévek átlagát számolva 2,7%-ra csökkent az arányuk. Laky Dezső a csökkenés okát az 1920-as békében rögzített területelcsatolásokban látta.[48] Az őstermelőknél a gazdasági tisztviselők száma 12 fő (összeshez viszonyítva 2%) volt.

                Az iparban körülbelül a hallgatók szüleinek a tizede dolgozott (63 fő, 10,9%), a legtöbben önálló iparosként. 17-17 fő (3%) volt a tőkés, járadékos, magánzó és a napszámos kategóriába sorolhatók száma. Az egyéb foglalkozásúak 3-an voltak (0,5%), és 7 főnél (1,2%) ismeretlen volt a szülők foglalkozása. Az első évfolyamra történő beiratkozásoknál 92 esetben (15,9%) nem élt már az apa, így vagy a gyám, vagy az édesanya volt feltüntetve gondviselőként.

                Ha a társadalmi rekrutációt tekintjük, a földbirtokosoknál és a gazdasági tisztviselőknél (52/79 = 66%) illetve az értelmiségi (184/298 = 62%) családból származó hallgatók körében volt a legmagasabb a később diplomát szerzettek aránya. Mindkét kategóriába tartozók a vagyonosabb társadalmi réteg elemeinek tekinthetők. A legalacsonyabb a bányászatban és iparban (29/63 = 46%) dolgozó szülőknél volt. Ha a szigorlati átlagokat tekintjük, ott 2,35 átlagos osztályzattal (1 = jeles, 2 = jó, 3 = elégséges, 4 = elégtelen) az értelmiségi származású hallgatók voltak a legjobbak, de 2,38-as átlaggal követték őket az iparos családból származok, míg legrosszabb a földbirtokosok szigorlati átlaga volt (2,43). Megállapítható, hogy az iparosok gyermekei között kevesebben szereztek diplomát, de ugyanakkor jobb átlaggal, míg a földbirtokosok családból való hallgatók magasabb arányban végezték el az egyetemet, de gyengébb átlaggal. Ha kisebb társadalmi/foglalkozási csoportok mentén vizsgáljuk a szigorlati átlagokat, az egészségügyben dolgozó szülők gyerekeinél (orvos, gyógyszerész, állatorvos) a legjobbak (2,28), majdnem kétharmaduk (37/58 = 64%) a diplomát is megszerzi a későbbiekben. A diplomát szerzők legmagasabb aránya meglepő módon a tőkés, járadékos, magánzó és a napszámos (12/17) családból származó hallgatóknál van. A kedvező arányok a kisebb létszámból is fakadhatnak. A napszámosok anyagi helyzetüknél fogva nem engedhették meg maguknak, hogy önerőből taníttatassák gyermekeiket, akik közül ösztöndíjat, feltehetően a jobb képességű tanulók nyertek, motiváló tényező lehetett a jobb társadalmi helyzet elérése, felemelkedés a paraszti rétegből az értelmiségiek közé. Ez a társadalmi mobilitás meg is valósult esetükben.  A szigorlatoknál azonban gyengébb eredményeket (2,51) értek el.

III./8. Tanulmányi Előmenetel

Az érettségiknél - a korábban említett nehézségek miatt - csak 253 (44%-a az összes hallgatónak) esetben rendelkezünk a hallgató érettségi eredményével. Az adatok hiányossága miatt az érettségik eredménye és a vallás, illetve társadalmi hovatartozás relációjának vizsgálata nem ad releváns eredményt, ezért nem térek ki rá.[49] Ugyanakkor az érettségi minősítése a diplomások számához és a szigorlati átlagokhoz viszonyítva már alapot adhat bizonyos következtetések levonásához.  A 253 főből 68 fő jelesen (27%), 102 fő jól (40%), 83 fő elégséges eredménnyel (33%) érettségizett. Hasonló százalékokat kapunk, ha a budapesti orvoskarra 1929/30-as tanévben felvett hallgatók előképzettségét nézzük (jeles 27%, jó 42%, 31%).[50]

Az diplomások arányának megoszlásánál, az előre várt eredményt kapjuk: a középiskolát jobb eredménnyel elvégzők között nagyobb a később diplomát szerzettek aránya. A jelesen érettek háromnegye (51/68 = 75%), a jól érett kétharmada (67/102 = 66%), az érettek háromötöde (49/83 = 59%) végzi el az orvosi egyetemet. A szigorlatoknál a jól és elégségessel végzettek között kicsi különbség van (2,5-ös, illetve 2,6-os szigorlati átlageredmény), míg a jelesek 2,1-es szigorlati eredménye természetesen az átlagnál (az összes szigorlatot tett hallgató átlageredménye 2,38) is jobb. Látható, hogy a választóvonal a jelesen és a jól érettek között húzódik, míg a jól és egyszerűen maturáltak között minimális különbség van.

Az 1920 őszén felvett 587 elsőéves közül 349-en (59%) szereztek orvosi diplomát a budapesti egyetemen. 47-en kérték ki távozási bizonyítványukat, közülük többen feltehetőleg más egyetemen folytatták tanulmányaikat. Egyikük, Orosz Béla bizonyosan Pécsett, Brunowszky Loránd pedig Szegeden folytatta orvosi tanulmányait, Kulin László és Skutta Árpád Debrecenben kapott orvosi diplomát. A 238 tanulmányait abbahagyó egyetemista esetében sokféle indok felmerülhetett: például anyagi nehézségek vagy a hallgató nem boldogult a tanulással stb.. De voltak kirívó esetek is, például Oroszlán Istvánt és Tar Aladárt elbocsájtották az egyetemről, mivel az indexükben aláírást hamisítottak.[51]

A felvettek és a diplomát szerzettek felekezeti megoszlása nagyjából azonos volt. (Ld. 3. sz. melléklet.) A görögkeleti (2,6%-ról 2%-ra) és a református diplomások (21%-ról 19%-ra) körében nagyobb arányú csökkenés tapasztalható, az evangélikusoknál minimálisabb eltolódás (8%-ról 7,7%-ra csökkent) volt, a diplomások körében kissé magasabb lett görög katolikusok aránya (2,7%-ról 2,9%-ra nőtt). A katolikusok aránya is nőtt 4%-kal (60,8%-ról 63%-ra) A felvett 27 izraelita közül 20-an nyertek orvosi képesítést, arányuk tehát a kezdeti 4,6%-ról 5,7%-ra emelkedett, ami 24%-os növekedést jelent. (Persze csak abban az esetben, ha a felekezeti megoszlásnál a felvétel időpontját vesszük alapul, és nem vesszük figyelembe a kitéréseket.) A két unitárius hallgató közül viszont egy sem kapott diplomát.

Ha közelebbről megvizsgáljuk az „elkallódott” 7 izraelita vallásút, akkor azt láthatjuk, hogy ketten (Kallós István és Mezei György) csak az első félévre iratkoztak be, utána már nem. Mivel Mezei érettségi minősítése jeles lett, valószínűleg nem tanulmányi okok miatt hagyta ott az orvosi kart. Elképzelhető, hogy más egyetemen, esetleg külföldön folytatta tanulmányait. Reitzer Pált – mint a feljelentések kapcsán majd láthatjuk – kitiltották az egyetemről. Szemere László jó minősítésű érettségi bizonyítvánnyal érkezett, 10 félév után hagyta el az egyetemet, távozásának pontos oka ismeretlen, de feltehetőleg közrejátszott benne, hogy első szigorlatát ötszöri próbálkozás után sem tudta letenni. Szintén jó minősítéssel érettségizett Klein Frigyes (akinek apja orvos volt), de 7 félév után nem iratkozott be többé, s nem kérte ki a távozási bizonyítványt sem, pedig az első szigorlata sikerült, habár csak elégséges minősítéssel. Ackermann Antal 11 félévet járt az egyetemre és utána távozott, neki sem sikerült az első szigorlata. Mühlrad Artúr neve 4 szemeszter után nem szerepel többet a beiratkozási könyvekben, távozásának oka ismeretlen.

Az orvosi egyetem tanulmányi rendje szerint, „az orvosi tanfolyam elvégzése öt év – tíz félévből áll, ezenkívül az orvosdoktori felavatás után egy évig tartó kórházi gyakorlatot is ki kell tölteni, mert az orvosdoktori oklevelet, csak ennek szabályszerű kitöltése után adják ki”.[52] Természetesen még hozzátartozott a 4 szigorlat, mind a 19 tárgyának legalább elégséges eredménnyel való abszolválása is. A 10 féléves tanrend alól kivételt tettek a hadviselt fiatalokkal, akik a frontszolgálat miatt éveket veszítettek, így nekik egy tanulmányi félévet elengedtek. Erre 40 fő kapott engedélyt, és közülük 34-en valóban 9 félév alatt végezték el az orvosi egyetemet. A nemzetgyűlés már 1917-ben foglalkozott a katonai félévek ügyével. Apponyi Albert kultuszminiszter azt nyilatkozta, hogy már a háború elején megjelent egy olyan rendelet, mely szerint, aki tanulmányaiban legalább egy szemesztert elveszített, annak egy tanulmányi félévet elengednek. Garantálta, hogy folyamatban van annak bevezetése is, hogy a katonai szolgálattal egyidejűleg egyetemi tanfolyamokat hallgathatnak.[53]

Általában elmondható, hogy a diplomát szerzettek nagy része 10 félév alatt befejezte az egyetemet (252/344 = 73%), és 1925/26-ban abszolvált, 1926–1928 között pedig megkapta az oklevelét. 11 vagy 12 félév alatt további 51-en (15%) végeztek (13 félév alatt még további 3 fő, 16 félév alatt 2 fő, 18 félév alatt 1 fő, 19 félév alatt 1 fő, illetve még 34 fő, akik 9 félév alatt fejezték be). A diplomázott orvostanhallgatók nagy része tehát maximum 6 évet töltött tanulással az orvosi egyetemen. A legszélsőségesebb esetek egyike Szűcs Lászlóé, aki 19 féléven keresztül járt az orvosi karra, 1934-ben szerezte meg a végbizonyítványt és 1940-ben az orvosi oklevelet. Vörös Aladár szintén kivételnek tekinthető, bár összességében 12 félév alatt abszolvált, de a félévek között hosszabb ideig távol maradt az egyetemtől, mivel 7 félév után elhagyta az egyetemet, majd 10 év kihagyás után 1933-ban folyatta tanulmányait, 1935-ben abszolvált és 1942-ban kapta meg diplomáját. A tanulmányi idő 10 éves megszakítása rendkívülinek számított, általában 1, esetleg 2 év volt jellemző. Összességében 32 (9,3%) esetben fordult elő, hogy a később oklevelet szerzők féléveket halasztottak. Az halasztás oka sajnos nincs feltüntetve a beiratkozási könyvekben, de Laky Dezsőnek az 1929/30-as tanévben az egyetemisták között végzett felmérése szerint a legtöbb esetben ennek anyagi oka volt, illetve olykor betegség vagy tanulmányi okok álltak a halasztás hátterében.[54] Az 1920/21-es tanévben a 10%-ot sem érte el a halasztók száma, ami a 10 évvel későbbi adatokhoz viszonyítva csekélynek számít. 1929/30-as tanévben az összes egyetemista között átlag 16,4% volt a halasztók aránya, míg a tudományegyetemi karok között (nemcsak Budapesten) éppen az orvostudományin volt a legmagasabb: 32,1%. Az indok, hogy az 1920/21-es tanévben kezdett évfolyam későbbi diplomásai között csak harmad annyi volt a halasztók száma, azzal magyarázható, hogy sokan egyébként is késve, idősebben tudták megkezdeni az egyetemet a háború miatt, és talán nem szerettek volna még több félévet elveszteni.

4 hallgató külföldi egyetemen is végzett szemesztereket, valamennyien német nyelvterületen, de végül mindegyikük Budapesten szerzett diplomát. A legtöbbet, 4 félévet Fried Frigyes izraelita hallgató végezte a gießeni egyetemen. Apja fogorvosként dolgozott, így ahhoz a módosabb társadalmi réteghez tartozott, akik megengedhették maguknak a külföldi tanulmányutat. Szintén orvos volt az apja ifj. Kenyeres Balázsnak, aki római katolikus volt és Bécsben tanult két szemesztert.[55] A másik két hallgató, Mazúr Gyula és Rothstädter György is római katolikus volt, mindkettőnél az anya volt a gondviselő, előbbinél magánzó, utóbbinál napszámos volt foglalkozásként feltüntetve. Mazúr Gyula Münchenben, Rothstädter György pedig Grazban töltött két félévet az egyetemen.

  A hallgatóknak tanulmányaik során 4 szigorlaton kellett megfelelniük, összesen 19 tárgyból. Az első szigorlatot még a végbizonyítvány megszerzése előtt, a többit azt követően kellett letenni. A szigorlati jegyeket a korabeli osztályozási gyakorlat alapján rögzítettem: aki kitűnő eredményt ért el, azt 1-es jelöltem, a jó eredményt 2-essel, az elégséges eredményt 3-assal, az elégtelent 4-essel.

A nagy vízválasztó az első szigorlat volt, ahol előbb vegytanból (kémiából) és természettanból (fizikából), majd anatómiából, élettanból kellett vizsgázni, s ahol a hallgatók egyharmadának nem sikerült elérnie az elégséges szintet. A szigorlat letételét általában néhány sikertelen próbálkozás után végleg feladták a hallgatók. Amennyiben a vizsgázók a háromszori teljes ismétlés után sem feleltek meg, maga az egyetem utasította el őket.

A hallgatók között 49-en voltak olyanok, akik ugyan sikerrel letették az első szigorlatot, de mégsem szereztek diplomát. Pedig közülük 18-an még a végbizonyítványt is megkapták. Az első szigorlaton sikeresen túljutók közül 21-en kértek távozási bizonyítványt, ők tehát feltehetőleg más egyetemen folytatták tanulmányaikat. 10 olyan hallgató volt, aki nem kérte ki távozási bizonyítványát, pedig közülük 5-en, 2,00 alatti (tehát jó és kitűnő közötti) átlaggal végezték el az első szigorlatot. Távozásuk oka ismeretlen.

Az összes (1–4.) szigorlat átlagát tekintve a diplomát szerző 345 hallgató közül 54-en (15,7%) végeztek 2,00-nél jobb átlaggal. Mivel csak azok szigorlati eredményeit vizsgáltam, akik diplomát szereztek, tehát mindenből legalább elégséges jegyet szereztek, így átlaguk nem lehet rosszabb 3-nál. Mindössze 5 fő (1,4%) volt, akik 1,4 alatti átlagot produkáltak.[56] Mind az öten római katolikus vallásúak voltak, a gondviselő négyüknél értelmiségi, állami vagy magántisztviselő volt, egy esetben a gyám foglalkozása mészáros volt. Mindannyian jeles előmenetelű érettségivel érkeztek, vagy utolsó ismert középiskolai év végi jegyük jeles volt.[57]Az 54 legjobb tanuló között 38 római katolikus, 9 református, 4 evangélikus és 3 izraelita volt. Ez nagyjából megfelelt a felvételnél látott felekezeti arányoknak.

Ugyanakkor, ha az összes diplomás hallgatót az alapján vizsgáljuk meg, hogy vallási megoszlás szerint milyenek lettek az egyes tárgyakból tett szigorlati átlagok, az izraelitáknak szinte az összes tárgyból átlagosan jobb eredményük volt a többi vallásnál, a római katolikusoknál pedig minden esetben jobban teljesítettek. Az izraeliták tehát – bár nem voltak közöttük olyan kiemelkedő tehetségek ezen az évfolyamon, mint a római katolikusok között – összességében kiegyensúlyozottabban és jobban teljesítettek. Tekintve az egyetemi zavargásokat és incidenseket, elképzelhető, hogy számos tehetséges zsidó diák eleve külföldi egyetemen kezdte meg tanulmányait. A fennmaradt adatok szerint 1921-ben 1100 magyar zsidó diák tanult Prágában és 700 Bécsben – természetesen nemcsak orvostanhallgatók. Számos más tudományág legjobbjai is, a méltatlan körülmények miatt külföldi egyetemen kezdték meg pályafutásukat, például Teller Ede vagy Szilárd Leó.[58] Julia Bock írásában is több zsidó származású híres magyar orvosról találhatunk információkat.[59]

Ha a legjobb 55 hallgatót nézzük, nagyjából beigazolódik a várt eredmény, hogy a legtöbben jelesen érett bizonyítvánnyal érkeztek.

A szigorlati eredményekből az a tendencia is kibontakozik, hogy az idősebb hallgatók némileg rosszabbul teljesítettek. Például az 1889-es születésűek közül 36 főt vettek fel, de közülük csak 17 fő fejezte be az egyetemet, az 1900-as születésűeknek is csak alig a fele szerzett diplomát. A korosztály szerinti szigorlati átlagok is azt mutatják, hogy az 1900-as születésűek teljesítettek a legrosszabbul: átlaguk 2,56. Az 1901-es születésűek teljesítettek a legjobban: szigorlati jegyeik átlaga 2,28 volt, de az 1902-ben és 1903-ban születettek is 2,35-ös átlagot értek el. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy az 1900-as születésűek között volt a legmagasabb a katonai szolgálatot teljesítetők aránya: közel 50%.

A hallgatók közül korábban 157-en teljesítettek katonai szolgálatot, s közülük csak 88-an kaptak diplomát, vagyis 56% ami némileg alatta marad a teljes évfolyamból diplomát szerzettek arányának (60%). A hadviseltek szigorlati átlaga 2,54 volt, míg a katonai szolgálatot nem teljesítőké 2,36. A háborúban részt vett ifjúk gyengébb átlagát magyarázhatja, hogy legtöbben a gimnázium utolsó évét, néhány hónapos haditanfolyam keretében fejezték be, és utána hadiérettségit tettek. Sőt olyanok is voltak, akik – miután katonai szolgálatra alkalmasnak nyilvánították őket – az utolsó két évet együtt végezték el, hogy még bevonulásuk előtt leérettségizhessenek. Természetesen az is közrejátszhatott, hogy nekik a háború miatt több évig nem volt lehetőségük tanulni, így hátránnyal indultak az iskolapadból érkező, háborúban nem harcolt diáktársaikkal szemben. A gimnáziumi értesítőkben néhány esetben az is fel van tüntetve, hogy az érettségizettek milyen pályára készültek, a korábbi születésűeknél több esetben látható, hogy eredetileg nem is orvosi pályára szerettek volna menni. (Ld. 4. sz. melléklet.)

III./9. A felvett izraelita vallású hallgatók vizsgálata

Az izraelita jelentkezők közül 30-at vettek fel, de közülük csak 27-en iratkoztak be. Ráadásul 3-an már római katolikusként, egy reformátusként, egy pedig evangélikusként szerepelt a beiratkozási lapon. A későbbiekben ketten tértek még át, egyikük római katolikus, a másik pedig református vallású lett.

Felvételükkor társadalmi hátterük és erkölcsi megbízhatóságuk volt a fő szempont. A tanári karban nézeteltérés volt afelől, vajon mi számít jobban: a társadalmi háttér vagy az érettségi minősítése. A felvételi bizottság elnökei, Bársony János és Hoór Károly sajnálkozva állapították meg, hogy a zsidó jelentkezők közül „intellektuális rendű hivatalnokok, tanárok, sőt orvosok fiai elenyésző csekély számban vannak kisiparos, kereskedő, ügynök, utcai árus és szolga gyermekek mellett. Éppen ezért a bizottság nem helyezkedhetett kivétel nélkül a »jeles« érettségi álláspontjára, és kivételes esetekben, tekintettel a szülők kiváló műveltségére és társadalmi állására, a »jó« jelzésű érettségivel is vett fel egy néhányat.” A tanári kar néhány tagja értetlenül fogadta a kijelentést, hogy miért nem volt lehetséges több száz zsidó jelentkező közül olyanokat választani, akik jelesen is érettek és „megfelelő morálú” családból származnak. Bársony János szerint ez nem volt lehetséges, habár törekedtek a jelesen éretteket előnyben részesíteni, de „egy utcai fagylaltos jelesen érett fiát mégis kevésbé tartja az orvosi rendbe valónak, mint egy orvos vagy tanárember jól érett gyermekét, mert ez megbízhatóbb erkölcsi felfogást hoz magával e pályára”.[60] Sajnos a felvett izraelita hallgatók közül csak 12-nek az érettségi eredményét sikerült kiderítenem: 4-en jelesen, 7-en jól érettek, és egyikük egyszerűen érett. Ez némiképp ellentmond a tanácsülési jegyzőkönyv határozatának.

A társadalmi hátteret tekintve: a 27 felvett közül 11-nek az apja volt orvos, ez több mint 40%. A többiek között volt ügyvéd, körjegyző, iskolaigazgató, miniszteri irodafőtiszt, valamint egyéb állami és magánhivatalnok. Legtöbbjük tehát magasabb társadalmi osztályból jött. Egy hallgatónál „kereskedő” volt feltüntetve az apa foglalkozásaként, egy másiknál pedig „mészáros-hentes”. Utóbbi, Ackermann Antal esete azért is különleges, mert a többiektől eltérően a németet jelölte meg anyanyelveként. A 27 hallgató közül 14-en laktak a fővárosban. Négyen katonai szolgálatot is teljesítettek, a többiek viszont – mivel nagyrészt 1901, 1902, 1903-as születésűek voltak – korukból fakadóan sem vehettek részt a háborúban.

III./10. Feljelentések

A felvételi bizottság alaposan megvizsgált minden felvételért folyamodót, különösen abból a szempontból, hogy erkölcsileg megfelelőek-e. A törvény elő is írta, hogy „csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethűségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók”.[61] Mégis érkeztek utólagosan, a hallgatóság köréből feljelentések, társaik ellen. Az első évfolyamra felvettek közül 7 személyt vádoltak meg, akiknek az iratai is megmaradtak. Közülük hárman zsidók voltak, illetve még egy személyről állították, hogy csak nemrégiben keresztelkedett ki.

Bedő Béla ellen azt hozták fel 1921 februárjában, hogy orvos foglalkozású apja szabadkőműves és a proletárdiktatúra alatt a kerekegyházi direktóriumi elnöke volt. Eredetileg Brüder volt a vezetékneve, mielőtt Bedőre magyarosította volna. A feljelentő azt is megemlítette, hogy Bedő korábban izraelita volt, és csak három éve keresztelkedett ki, de az egyetemre felvettek listáján a keresztények között szerepelt. A feljelentő kérte, hogy Bedő Bélát, aki ilyen rossz erkölcsű családból származik, mint káros elemet távolítsák el az egyetemről. Bedő apja levélben tiltakozott a rágalom ellen, s mellékelte a hatósági bizonyítványt, amely igazolta állítását, miszerint, „dr. Bedő Albert Béla községünknek 18 év óta köztiszteletnek és szeretetnek örvendő orvosa, soha szabadkőműves nem volt, semmiféle direktóriumnak tagja soha nem volt – sőt ellenkezőleg hazafias magatartása miatt a vörös uralom alatt üldöztetésnek volt kitéve s a kecskeméti forradalmi törvényszék előtt is meghurcoltatott.” A fegyelmi bizottság a Bedő apja elleni vádakat hamisnak találtak, így Bedő Béla rossz morálú családi háttere sem nyert igazolást.[62]

Homola István evangélikus és Gaál Béla római katolikus első éves orvostanhallgatók ellen is érkezett feljelentés 1920 decemberében. Őket megbízhatatlannak tartották, kémkedéssel és a csehekkel való barátkozással is vádolták.[63] Mindketten a Csehszlovákiának ítélt területről származtak, kassai lakosok voltak, és ott is jártak középiskolába. Sajnos az ügyükkel kapcsolatban részletesebb dokumentumok nem maradtak meg. Annyi olvasható még róluk, hogy az ellenük folyó „fegyelmi eljárást kellő tényálladék hiánya miatt beszüntették”.[64] A budapesti egyetemen egyikük sem szerzett diplomát, Homola 7 félévet végzett el, majd kikérte távozási bizonyítványát és nem iratkozott be a következő félévre. Gaál Béla 4 félév után abbahagyta az egyetemet, még távozási bizonyítványát sem kérte ki.

Az izraelita vallású Paul Benőt és Reitzer Pált, illetve a római katolikus Bodnár Ferencet akkori évfolyamtársaik – egykori középiskolai osztálytársaik (Szende Béla és Farkas Károly) – jelentették fel 1920 októberében. Mindannyian a Budapesti V. kerületi (Markó utcai) főgimnáziumba jártak. Reitzert a gimnáziumban tanúsított „kommunisztikus” szereplése miatt jelentették fel.[65] Paul Benőt azzal vádolták, hogy 1919-ben már két félévet végzett a prágai egyetemen, korábban pedig a gimnáziumban erős „destruktív munkát” fejtett ki, főszerepe volt a Károlyi-forradalom idején az úgynevezett „forradalmi ülés” létrehozatalában. Földosztás címen „kommunista” előadást tartott, és a proletárdiktatúra alatt az iskolát vezető ötös direktórium tagja volt. Bodnár Ferenc elítélendő tettének pedig azt tartották, hogy a Károlyi-forradalom idején lelitografáltatta Haeckel Ernő Világproblémák című könyvének a vallás és fennálló társadalmi rend ellen izgató részeit, és ezeket „olvasd és add tovább” jelige alatt a felsőbb osztályok padjaiba titokban becsempészte. Lázította diáktársait, hogy hittanóra helyett követeljék a szociológia órát. Sőt egy alkalommal, egy társával a Szent István-bazilikában, ahol Holma István hittanár tartotta előadásait a katolikus fiúknak, elbújt abból a célból, hogy „a kommunizmus érdekében” Holma ellen kémkedjen.

Paul Benő tagadta az ellene felhozott vádakat, hogy Prágában már végzett volna két félévet, hogy részt vett volna a forradalom előkészítésében. Az ötös direktóriumnak tagja volt ugyan, de ez volt szerinte akkor a fegyelem és a tanári tekintély egyetlen eszköze. Még egy önmaga által írt és a főgimnázium igazgatója által aláírt igazolványt is felmutatott mentéségre, amely szerint magatartása a kommunizmus alatt erkölcsi és hazafias tekintetben kifogás alá nem esett.[66]

Bodnár Ferenc elismerte, hogy a feljelentésben említett röpirat nyomtatásában és terjesztésében részt vett, azt is elismerte, hogy tanulótársait felszólította, hogy kérjék a hitoktatásnak felváltva római katolikus és zsidó hitoktató által való tanítását, valamint azt is, hogy Holma hittanár Bazilikában tartott óráját végighallgatta, de tagadta a neki tulajdonított szándékot. Még azt is állította, hogy a röpiratot az őket feljelentők egyikével, Szende Bélával adta ki.[67]

A vizsgálat után végül úgy határozott a bizottság, hogy Paul Benőnek és Bodnár Ferencnek az orvosi pályára való bocsátása nem kívánatos, tiltsák ki őket az egyetemtől, és annak érdekében, hogy a pozsonyi vagy a kolozsvári egyetemen se folytathassák tanulmányaikat, ezeket az egyetemeket is értesítsék a határozatról.[68] Bodnár Ferenc valóban már be sem iratkozik a harmadik félévre, és további pályafutásáról nem tudunk semmit. Paul Benő azonban beiratkozott a harmadik félévre, és diplomát is szerzett 1926-ban, így lehetséges, hogy a későbbiekben a bizottság igazolta ártatlanságát. Reitzer Pálról annyi tudható, hogy a fegyelmi bizottság többször is eredménytelenül idézte be. Így arra a következtetésre jutottak, hogy vagy nem tartózkodik Budapesten, vagy bűnössége tudatában nem mer megjelenni. Ezért a tanári testület határozatilag kimondta, hogy leckekönyvének félév végi aláírását megtagadja, jövő tanévre való felvételét pedig a vizsgálat eredményétől teszi függővé.[69] Ezek után Reitzer neve sem jelent meg többször az egyetemi nyilvántartásban, nem iratkozott be a harmadik félévre és nem is szerzett diplomát a budapesti orvoskaron.

Szintén volt osztálytársai, akkori évfolyamtársai (Farkass László és Schwarz Károly) tettek feljelentést az izraelita vallású Kaufmann Kálmán ellen, annak ellenére, hogy ezen ügyben már folyt ellene vizsgálat a gimnáziumban, ahol felmentették a vádak alól. A fiúk a budapesti I. kerületi (Attila utcai) főgimnázium tanulói voltak. Vádlói Kaufmannt kommunistának, hazafiúi és nemzethűségi szempontból megbízhatatlannak tartották. Indoklásuk szerint a kommün alatt az Ifjú Munkások Szakszervezetének „A” tagja volt, és mint ilyen „állandóan haza és vallásellenes izgatást fejtett ki és hazafiúi érzelmeinket több ízben mélyen megsértette”. A kései bejelentést azzal indokolták, hogy „jelen tanévben sem mert igen mutatkozni, holott be volt s be van iratkozva, s tanúék csak legutóbb tudták ezt meg, amidőn boncolásra lévén kiírva, az anatómiai intézetben megjelent”.[70] Feltehetőleg arra céloztak, hogy Kaufmannt a bűntudattól való félelme tartotta vissza attól, hogy rendszeresen látogassa az egyetemi órákat. Lehetséges, hogy Kaufmann valóban félt, amire oka is lehetett, hiszen a tanácsülési jegyzőkönyv tanúságai szerint rendszeres volt a zsidók és a zsidónak hitt keresztények zaklatása. Például egy másik zsidó szaktársa, Deutsch Dezső, akinek apja is az egyetem orvosa volt, azt nyilatkozta, hogy „fiát, ki pedig felvétetett az egyetemre, többszöri igazoltatások és inzultálások miatt, nem is meri már az egyetemre bocsájtani”.[71]

Kaufmann tagadta a vádakat. Az Ifjú Munkások Szakszervezetének csak ugyanolyan tagja volt, mint többi osztálytársai. Tagadta, hogy tagsági díjakat szedett, hogy szakszervezeti könyvecskéket vagy diáksegélyeket osztogatott, vagy akár a szakszervezetbe, akár a vörös hadseregbe való belépésre nógatta volna iskolatársait. A feljelentés mögött volt osztálytársát sejtette, aki „őt állítása szerint, zsidó volta miatt üldözte, s aki a boncteremben vele találkozván csodálkozott, hogy be van iratkozva. Mondván, hogy lesz gondja rá, hogy tanulmányait megakadályozza.”

Az eljárás során a Kaufmannt vádolókat is kihallgatták, összesen 7 tanúvallomást rögzítettek, amiket a jegyzőkönyv az alábbi módon foglalt össze: „Erős propagandát fejtett ki, és a szakszervezetbe kényszerítette iskolatársait (4 tanú bemondása), ő szedte be a szakszervezeti díjakat s osztotta ki a könyvecskéket (2 tanú), jóban volt két nyilvánvalóan kommunista osztálytársával (2 tanú), kérkedett „A” tagságával (2 tanú), erősen exponálta magát a rendszerért (2 tanú), úgy nyilatkozott hogy a zsidóknak köszönhető, hogy ily kedvezően fordult az ország sorsa t.i. a kommunizmus alatt (2 tanú), a vörös hadseregbe való belépésre agitált (1 tanú), különben egyenesen haza- vagy vallásellenes nyilatkozatot vagy cselekedetet Kaufmannról egy tanú sem tud. De másrészt néhányan ellenszenves, alattomos egyénnek mondják Kaufmannt.”

A bizottság végül figyelembe vette a gimnáziumban lefolyatatott eljárást is, amelyre hivatkozva Kaufmann is megemlítette, hogy míg a vele együtt akkor feljelentett két társát bűnösnek találták, és eltiltották az érettségitől, őt nem marasztalták el. További enyhítő körülmény volt, hogy a gimnáziumi vizsgálat során nem szerepeltek tanúként az őt most feljelentők, illetve ellene tanúskodók, holott közülük néhányan tanúskodtak a két elítélt diák ügyében. Mindezek alapján a bizottság alaptalannak találta a Kaufmann elleni vádakat, és igazoltnak tekintette őt. Kaufmann elvégezte az egyetemet, és 1934-ben megszerezte orvosi diplomáját.

III./11. Atrocitások az egyetemen

A tanári kar aggodalmának adott hangot az év elején, attól tartottak, hogy az előző évi zavargások meg fognak ismétlődni az egyetemen. Ennek megelőzésére a dékán felhívást intézett a karhoz:

„Orvostanhallgatók! Kedves fiaim! A tanulás és tanítás lehetőségének biztosítására, valamint annak megelőzése érdekében, hogy betolakodó idegenek által elkövetett a ti rovástokra írassanak, felkérlek, hogy a nemzetgyűlés által hozott, kormányzónk Ő főméltósága által szentesített és a tanári testület által lelkiismeretes mérlegeléssel alkalmazott törvény végrehajtásában a rendek fenntartásával és idegen egyének betolakodásának megakadályozásával közreműködjetek. Tanulmányaitok végzésére jogotok van s ezt a jogot saját érdeketekben aggódó szüleitek és szerencsétlen magyar hazánk érdekében érvényesítenetek kell. Hazánk boldogulása azon fordul meg, hogy tudunk-e kötelességtudó és kötelességei teljesítésére rátermett új nemzedéket nevelni. Mi a munkát vállaljuk. A szeretet jegyében kérem ahhoz közreműködésteket, ha ez meglesz, a magyarok Istene meg fogja áldani közös munkánkat.” [72]

Aggodalmaik beigazolódtak, kérésük pedig nem teljesült. Eleinte még zavartalanul folytak az előadások, de azután egyre többször fordultak elő önkényes igazoltatások, erőszakoskodások, szurkálások. A támadások a zsidók ellen irányultak, de nemcsak a zsidókat érintették. Az első évfolyamos római katolikus vallású Gyulai Elemér panaszos feljelentésében írja, „November 17-én, szerdán este 7 és 8 óra között a boncteremtől a törvényszéki intézet kertjén át haladva az Üllői út felé a koromsötét kertben 3 fiatalember reám támadt, igazolásra szólított fel. Én az ő igazolásokat kértem, mivel azonban megfenyegettek, elő akartam mutatni karhatalmi igazolványomat, ők azonban azt válaszolták, hogy a karhatalomban is van zsidó, megtámadtak, összetépték ruhámat, miközben hasamon karcolást, mellemen tűszúrásokat éreztem. Én a támadás alkalmával kiabáltam, mire engem félrelöktek és megfutottak.” A folyosókon történt atrocitásokról is érkeztek feljelentések a dékáni hivatalba, „Tellyesniczky tanár úr előadásáról zajongva lejövő tömeg előtt egy zsidó futott. […] a folyosó megtelt hallgatókkal, én véletlenül a tolongásban egy zsidó fiatalemberhez kerültem. A nagy tolongásban éles szúró fájdalmat éreztem bal karomon, és mire karomat megnéztem az illető megfutamodott.”

Hasonló eset történt Vass László I. éves római katolikus hallgatóval is. 1920 novemberében, a boncteremből hazafelé tartva hatan körbe állták és igazolásra szólították fel, ő megmutatta indexét, amit azonban igazolásnak nem fogadtak el. A jegyzőkönyv szerint „kényszerítették, hogy velük a boncterembe menjen, ahol újból igazolásra szólították fel, s felmutatott okmányai mellőzésével, arra kényszerítették, hogy azt igazolja, hogy nincs körülmetélve, tehát nem zsidó.” Ez az eset is jól tükrözi, hogy hiába vezették be a Numerus clausust, az antiszemita hallgatóság továbbra is folytatta a zsidók elleni hadjáratát. A zaklatás ezen durva esete, amiről olvashattuk arról tanúskodik, hogy a zavartalan tanulás lehetősége nem volt biztosítva. Látjuk, hogy nemcsak a zsidó, de a más vallásúak is áldozatai lehettek a kegyetlenkedéseknek. Esetünkben Vass László elengedték, miután bizonyította, hogy nem izraelita vallású, de hasonló igazoltatás alkalmával zsidó hallgatótársait valószínűsíthetően fizikailag is bántalmazták volna.[73] Az oka, hogy főleg keresztényektől érkeztek panaszok, arról tanúskodhat, hogy a megfélemlített izraelita hallgatók, talán ezen jogukkal sem mertek élni.

Kuzmik Pál tanár úr próbálta igazolni a fiatalok tetteit, azzal védekezett, hogy az elégedetlenség fő oka az, hogy a kolozsvári és pozsonyi első évesek, (ebben az évben a menekült egyetemek is a budapesti orvosi karon működtek) tehát köztük sok zsidó és nőhallgató már jóval az előadás előtt megjelentek, és elfoglalták az első padokat, és így a keresztény fiúk onnan kiszorultak. Lenhossék Mihály azonban megcáfolja állítását „Nem egészen így van mert, hiszen az első évben a testvér egyetem se vett föl 5%-nál több zsidót, a helyeket pedig azért nem foglalhatják el előre, mert 10 óráig az állatorvosi főiskolán physikai chemiai előadások vannak és jó ha ½ 11-re, az előadás kezdetére odaérnek. Az egész hallgatóság között alig lehet látni, 4-5 nőhallgatót, azok is messze a padsorokban szanaszét ülnek.”

A rendbontás a beszámolók alapján főleg a budapesti kar hallgatósága körében volt tapasztalható, például Farkas Géza egyetemi tanár arról számolt be, hogy az élettani órát  a kolozsvári és pozsonyi másodéveseknek külön az állatorvosi főiskolán tartotta és megjegyezte, hogy a hallgatók pontosan látogatják és nagy figyelemmel hallgatják az előadásokat, „zavargás közöttük a zsidóság nagyobb számaránya dacára sincsen, azonban a budapesti orvoskari hallgatók között folytonosan baj van”. Közöttük is főleg az első és másodévesek között, „a zavargók éretlenségére mutat az a körülmény is, hogy csak az első legfeljebb a másodévesek között fordulnak elő ilyen rendetlenkedések, a tanulmányaikat komolyan felfogó felsőévesek között teljes a rend.” 1920 novemberében már a dékán is tarthatatlannak vélte a rendbontásokat, és szigorú fellépést határozott el a renitenskedő diákokkal szemben.[74]

III./12. Legsikeresebb karriert elért orvosok

Az orvosként végzettek későbbi pályafutásának vizsgálata csak nehezen lehetséges. Néhányuk esetében azonban mégis felvázolható a szakmai karrier. Ők azok, akik tevékenységükkel nagymértékben segítették az orvostudomány fejlődését, így bekerültek az Orvosi Életrajzi Lexikonba. Az 1920 őszén felvett budapesti orvoskari évfolyamból 14 név szerepel a lexikonban. Közülük azonban csak 11-en szereztek Budapesten karon diplomát, 2 főt Debrecenben, egyet pedig Pécsett avattak doktorrá. Adataik alapján csak néhány általánosság mondható el róluk: magasabb társadalmi osztályból származnak, szüleik értelmiségi foglalkozásúak, hivatalnokok, földbirtokosok voltak. Egyikük – Skutta Árpád – apja szakmunkás volt, kohómester. 7 római katolikus, 4 református, 2 evangélikus és egy református vallásra áttért zsidó (Miklós László) volt közöttük! 10 esetben sikerült kideríteni az érettségi eredményt: 6 fő jelesen érett, 3 fő jól, 1 fő egyszerűen érett. Összesített szigorlati átlaguk 2,01 volt. A 11 fővárosban végzett orvos közül csak 6 szerepelt a legjobb 55 szigorlatozó között. Ez némileg árnyalja az érettségi és a szigorlati eredmények relevanciáját a kiemelkedő orvosi pályafutás szempontjából.

A lexikonban ismertetett orvosok közül 3-an dolgoztak belgyógyászként: Dobozy Elemér, aki Magyarországon meghonosította és kidolgozta a sztereo-elektrokardiográfia módszerét; Donhoffer Szilárd,[75] aki az élő szervezet hőszabályozásának kérdéseivel, a táplálkozás élettanával foglalkozott, s az MTA rendes tagja lett, sőt Kossuth-díjat is kapott; Egedy Elemér, aki az öregkori kardiológiai problémák műtéti megoldása területén ért el eredményeket.

Szintén 3-an szerezetek maguknak hírnevet a nőgyógyászat és urológia terén: Hencz László nőgyógyászati és urológiai sebészettel foglalkozott, s elsőként alkalmazta a róla elnevezett Hencz-féle varratokat a prosztatadagana­tok műtéti megoldására; Kulitzy Géza nőgyógyászati urológiával foglalkozott; Miklós László pedig szülész-nőgyógyász orvos volt, de egészségügyi szervezőként is dolgozott, s a Központi Ágynyilvántartó főorvosa volt.

Skaloud Ferenc a II. világháború alatt hadműveleti területeken arc- és állcsontsebészként szerzett érdemeket. A szintén fogorvos Molnár László a fogpótlástannal és a fogak kopásával foglalkozott.

Fábián Dánielnek sebészként a visszerek és lábfekélyek gyógyítása volt a szakterülete, de emellett lelkesen pártolta a falukutatást is. Klimes Károly az ideggyógyászat kiváló szakértője lett, elsősorban a különböző neurózisokkal foglalkozott. Kulin László gyermekorvos nevéhez fűződik az atrófia patho­mechanizmusának, illetve az adaptációs szindrómának és a klímaterápiának a felfedezése. Papolczy Ferenc szemész a azemdaganatok pato­hisztológiájával és műtéttannal foglalkozott. Simon Sándor farmakológusként a Gyógyszeripari Ellenőrző Laboratórium vezetője lett. Skutta Árpád pedig az ipari megbetegedések bőrgyógyászati vonatkozásait tanulmányozta.[76]

Összegzés

                A vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a Numerus clausus egyrészt elérte célját, és drasztikusan lecsökkentette az orvoskaron az izraelita egyetemi hallgatók számát, másrészt az „antiszemita hullámot” az ifjúság körében nem tudta megtörni, így annak a néhány zsidó fiatalnak, aki felvételt nyert továbbra is szembe kellett nézni a diszkriminációval, ami sokszor fizikai bántalmazásukat is jelentette.

                Másrészt azon feltételezésem, hogy a zsidók szigorú szelekciója eredményeképpen a legjobbaknak kell lenniük évfolyamukban, nem nyert bizonyítás. A szigorlatok alapján inkább a „középmezőnybe” tartoztak. A diplomások arányában azonban messze meghaladtak minden más felekezetet. Az ok abban is kereshető, hogy felvételüknél társadalmi származásuk fontosabb volt tanulmányi eredményeiknél.

                Az 1920/21-es tanévben beiratkozott évfolyam a háború utáni megpróbáltatások ellenére jó eredményeket ért el, 60%-uk megszerezte a diplomát. Sőt 14-en közülük figyelemreméltó orvosi karrier futottak be.

                A tárgyalt téma szempontjából kevésbé jelentős, de érdekes adat, hogy a 348 diplomásból 60-an még az aranydiplomát is megkapták, 15-en a gyémántdiplomát, 5-en még a vasdiplomát is megélték.

Bibliográfia

Szakirodalmak, forráskiadványok

Gyurgyák 2001 Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Budapest, 2001.

Hajdú 1984         Hajdú Tibor: Az értelmiségi „túltermelés” és társadalmi hatásai. In.: A két világháború közötti Magyarországról. Szerkesztette Lackó Miklós. Budapest, 1984. 47-98.o.

Katzburg 2002   Nathaniel Katzburg: Zsidópolitika Magyarországon 1919–1943. Budapest, 2002.

Kovács M. 2001                Kovács M. Mária: Liberalizmus, radikalizmus antiszemitizmus. A magyar orvosi, ügyvédi és mérnöki kar politikája 1867 és 1945 között. Budapest, 2001.

Kovács M. 2012                Kovács M. Mária: Törvénytől sújtva. A numerus clausus Magyarországon, 1920–1945. Budapest, 2012.

Kulcsár 1982       Kulcsár Erzsébet: Egyetemünk kérdései az országgyűlésen. 1825-1944. Budapest, 1982.

Laky 1931            Laky Dezső: A magyar egyetemi hallgatók statisztikája 1930. Budapest, 1931.

Lengvári 2008    Lengvári István: A pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Orvostudományi Karának női hallgatói (1919–1945). In: Parasztok és polgárok. Tanulmányok Tóth Zoltán 65. születésnapjára. Budapest, 2008. 395–405. o.

MOéL 2004         Kapronczay Károly: Magyar Orvoséletrajzi Lexikon. Budapest. (=http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyar-orvoseletrajzi/ch03s15.html)

Molnár 2006      A Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán végzett orvostanhallgatók jegyzéke 1921-1951. Szerkesztette Molnár László. Budapest, 2006.

Molnár 2010                                      Molnár László: Felvételi korlátozások és érvényesülésük a budapesti Orvoskaron 1920–1949 között. In: Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Szerkesztette Kissné Bognár Krisztina, Molnár László, Osváth Zsolt.

Budapest, 2010. 109–127. o.

MT 1920              Magyar Törvénytár. 1920. évi törvénycikkek. Jegyzetekkel ellátta Térfy Gyula. Budapest, 1921.

Nagy 1994           Nagy Péter Tibor: Antiszemitizmus és felsőoktatás-politika – A numerus clausus törvény jelentősége. In.: A zsidó iskolaügy története Magyarországon. Szerkesztette Balogh László. Budapest, 1994. 81-94.o.

N. Szegvári 1988              N. Szegvári Katalin: Numerus clausus rendelkezések az ellenforradalmi Magyarországon. Budapest, 1988.

NI 1920–1922    Az 1920. évi február hó 16-ára összehívott Nemzetgyűlés irományai. I–XIII. köt. Budapest, 1920–1922.

NN 1920–1922  Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés naplója. I–XVII. kötet. Budapest, 1920–1922.

MT 1882-1883   Magyar Törvénytár. 1882-1883. évi törvényczikkek. Szerkesztette Márkus Dezső. Budapest, 1896.

Internet 1           http://baratikor.semmelweis.hu/galeria/page.php?id=45

(letöltés 2015.04.03.)

Internet 2                                          http://www.remeny.org/remeny/2010-3-szam/kivalo-magyar-

zsido-orvosok-a-holokauszt-arnyekaban-julia-bock/

(letöltés: 2015.03.16)

Ungváry 2012    Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege. Pécs–Budapest, 2012.

Levéltári források

SEL 1/a Semmelweis Egyetem Levéltára, A Pesti Királyi Tudományegyetem Orvostudományi Karának tanácsülési jegyzőkönyvei 1793-1951.

SEL 1/b                 Semmelweis Egyetem Levéltára, Az Orvostudományi Kar Dékáni Hivatalának iratai 1785-1951.

SEL 1/c Semmelweis Egyetem Levéltára, A Pesti Királyi Egyetem Orvostudományi Karának szigorlati jegyzőkönyvei  1811-1951.

SEL 2/a Semmelweis Egyetem Levéltára, Questura, Törzskönyvek 1918-1949.

SEL 2/b                 Semmelweis Egyetem Levéltára, Végbizonyítványok 1907-1952.

SEL 2/c Semmelweis Egyetem Levéltára, Távozási bizonyítványok 1907-1950.