Fintor Fruzsina 

Lót leányainak története, avagy hogyan lesz a jóakaratból bűn a festőművészek szemével?

2024.08.28.

A tórai vagy más szóval ószövetségi történetet nyilván minden Szentírást tanulmányozó ismeri, így csupán röviden ismertetem. Lót és lányai elmenekülnek Isten parancsára, mikor lesúlyt Szodomára.

Az alábbiakban azzal foglalkozom, hogy az ezt követő téves következtetés hatására - ami szerint vége az egész világnak - mit tettek Lót lányai, illetve ez hogyan ihlette meg Orazio Gentileschi-t, valamint Joachim Wtewael-t és Simon Vouet-t. Ez azért érdekes, mert két teljesen eltérő aspektusból közelítenek a témához.

A világ és az emberiség pusztulásának gondolata valószínűleg mindenkit megrémített volna egy hasonló helyzetben, ezért nem is róhatjuk fel a kétségbeesés szülte döntést Lót egyik leányának sem. Ha belegondolunk abba, hogy mi soha nem voltunk ilyen helyzetben, akkor arra is rá kell jönnünk, hogy nem tudjuk igazán átérezni és átélni mindazt, ami lejátszódott bennük. Mindazonáltal minden döntésnek következménye van. Ez akkor sem volt máskét. A zsidó hagyomány és vallás szerint ugyanis ebből a bűnből származnak a moábiták és az ammoniták a zsidósággal ellenséges két törzs.

Akiket Lóték megihlettek

Orazio Gentileschi[1]

Orazio Gentileschi A kép forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/Orazio_Gentileschi

Orazio Gentileschi élete és pályafutása egy olyan korszakot ölelt fel, amit jelentős művészeti irányzatok és újítások jellemeztek: korai festményeinek késő manierizmusától egészen Caravaggio forradalmi stílusáig. Rómában rövid időre átvette az udvari "nemzetközi" stílust, amelynek eleganciája és kifinomultsága jellemzi érett műveit.

Orazio jelleme "nehéz, arrogáns és bosszúálló" volt, de természete ellenére nemzetközi karriert futott be, és szerte Itáliában, így például Rómában, Anconában,  Genovában, Torinóban alkotott. E mellett Párizsban és Londonban is dolgozott. Nemeseket és uralkodókat is pártfogolt, és élete utolsó tizenkét évét Angliában, I. Károly király udvarában töltötte. Csatlakozva Londonba utazó más híres művész-diplomatákhoz, így Peter Paul Rubenshez és Anthony van Dyckhez.

Orazio Pisában született, művészcsaládban - apja, Giovanni Battista Lomi firenzei aranyműves volt, idősebb testvére, Aurelio pedig festő. Orazio 1576/8-ban Rómába költözött, ahol anyai nagybátyja nyomán felvette a "Gentileschi" nevet. Orazio korai munkáiról nem sokat lehet tudni. Orazio felesége, Prudentia di Montone 1605-ben meghalt, és négy gyermeket hagyott hátra - három fiút és egy lányt, Artemisiát -, akiket a festészetre tanított. Artemisia önálló karriert futott be Firenzében, és jelentős sikereket elért művész lett.

Caravaggio A kép forrása: https://index.hu/techtud/2018/09/18/megoldottak_ caravaggio_halalanak_evszazados_rejtelyet/ Eredeti elérhetőség: Universal History Archive / Getty Images Hungary

1600 körül Orazio közismerten kapcsolatba került Caravaggióval, aki akkoriban Róma leginnovatívabb festőjeként tűnt fel. Caravaggio hatására Orazio festményei egyre naturalistábbá váltak, de caravaggió-i korszaka rövid életűnek bizonyult, majd hamarosan visszatért elegánsabb stílusához és változatosabb színvilágához.

A tizenhetedik század első évtizedében Orazio karrierje kezdett felívelni. Tagja lett a Congregazione dei Virtuosi al Pantheon (1605), és mozaikokat készített a Szent Péter-bazilika számára. 1611-12-ben Agostino Tassi mellett freskókat festett a Palazzo del Quirinale és a Scipione Borghese Casino delle Muse épületében. 1612 márciusában Orazio vádat emelt Tassi ellen lánya, Artemisia "elherdálása"[2] miatt - a hosszadalmas perben Tassi vesztett, Artemisia pedig Firenzébe költözött.

Bár Orazio továbbra is kapott megbízásokat és bővítette magánügyfelei körét (beleértve a nagyhatalmú Savelli családot is), úgy tűnik, hogy a per veszélyeztethette karrierjének kilátásait Rómában. Igyekezett elhagyni a várost. Sikertelenül próbált megbízásokat szerezni Velencében és Pesaróban. Orazio pályafutásának sorsfordító pillanata 1621-ben következett be, amikor Giovan Antonio Sauli meghívta Genovába, és Savoya hercegének dolgozott Torinóban.

Pár évvel később Franciaország királynőjének, Mária (Marie) de' Medicinek dolgozott. Itt találkozott Orazio George Villiers-szel, Buckingham első hercegével, aki gyorsan meghívta Londonba. Az újonnan megkoronázott I. Károly udvarában helyezkedett el. Úgy tűnik, hogy ott tartózkodása alatt Orazio szinte kizárólag Buckinghamnek és Henrietta Mária királynőnek festett.

"A Mózes megtalálása (The Finding of Moses) egyike azon kevés festménynek, amelyet Orazio Londonban készített, és ami egykor a greenwichi királynő házának nagytermében függött, a művészetek felett uralkodó béke allegóriáját ábrázoló mennyezet alatt (ma a londoni Marlborough House-ban található). Hetvenhat éves korában, 1639-ben, betegség következtében halt meg, és a Somerset House-ban, a királynő kápolnájában temették el."[3]

Joachim Wtewael[4]

Joachim Wtewael A kép forrása:  https://en.wikipedia.org/wiki/Joachim_Wtewael

Wtewael 1586-ban Charles de Bourgneuf de Cucé, Saint Malo püspökének kíséretében Olaszországba utazott. A következő négy évben a püspöknek dolgozott - ebből kettőt Padovában, kettőt pedig Franciaországban -, mielőtt visszatért Utrechtbe. 1592-ben Wtewael belépett az utrechti Nyergesek Céhébe, mivel abban az időben a városnak nem volt művészcéhe. Végül 1611-ben létrehoztak egyet, melynek Wtewael alapító tagja volt.

A fennmaradt művek az 1590-es évek elejétől 1628-ig terjednek, és méretük, hordozójuk és témájuk tekintetében jelentősen eltérnek egymástól. Bár a többségük bibliai és mitológiai témákat ábrázol, Wtewael portrékat és zsánerjeleneteket is készített.  Számos különböző iskola hatott stílusára, a velenceitől a toszkánon át a hollandig, különösen a haarlemi manieristák, Hendrick Goltzius és Cornelis Cornelisz van Haarlem munkássága. Wtewael azon kevés holland művészek egyike volt, akik az 1600-as évek eleje után sem hagyták el a manierizmust, és életműve nem mutat egyértelmű stiláris fejlődést. 1638. augusztus 1-jén halt meg Utrechtben[5]

Simon Vouet[6]

Simon Vouet A kép forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/Simon_Vouet

1590-ben született Párizsban. Tizennégy évesen Angliába küldték, hogy készítse el egy "előkelő hölgy" portréját. 1611-ben a francia követ kíséretében Konstantinápolyba utazott, hogy egy ismeretlen úrról portrét készítsen.

Itália a fiatal Vouet-nek, aki már portréfestőként is kitűnt, gazdag művészi ösztönzést, valamint az antikvárius Cassiano dal Pozzo (1588-1657) és az előkelő Orsini, Sacchetti, Giustiniani, Barberini és Doria családok kifinomult pártfogását kínálta. Vouet magába szívta az olasz festészet legújabb fejleményeinek tanulságait, nevezetesen Annibale Carracci (1560-1609) és Caravaggio (1571-1610) munkáit. Rómában készült korai művei között a portrék mellett olyan alkalmi zsánerjelenetek is szerepeltek, mint a The Fortune Teller (Ottawa, National Gallery of Canada), amelynek témáját, formátumát és chiaroscuroját Caravaggio és Bartolomeo Manfredi (1582-1622) ihlette.

Vouet lendülete és dinamizmusa, az izzó színek és a krémes textúrájú festék és a gyors ecsetkezelés már a tizenéves korszakban személyes stílusjegyekké váltak. Jelentős templomok számára készült festményeket is készített, köztük a Szűz Mária születése (Róma, San Francesco a Ripa) címűt. Rómába visszatérve kiépítette műhelyét, hogy megfeleljen a számos megrendelésnek, köztük a nápolyi Sant' Angelo a Segno számára készült körülmetélést ábrázoló oltárképnek (1622).

Maffeo Barberini megválasztása VIII. Urbán pápává, akinek portréját megfestette (elveszett, de Claude Mellan metszetéről ismert), elnyerte Vouet számára a végső megtiszteltetést, egy oltárkép-megbízást az új Szent Péter-bazilika számára, a Kereszt imádása Ferenc, Páduai Szent Antal és Krizosztum János szentekkel (megsemmisült). Ugyanebben az évben Vouet-t a római művészek egyesületének, az Accademia di San Lucának az igazgatójává választották. 1627-ben visszatért Párizsba, mivel XIII. Lajos visszahívta Franciaországba.

Vouet-t a király első festőjévé nevezték ki, a Louvre-ban kapott szállást, és elárasztották jelentős megbízásokkal, amelyek közül sok megsemmisült, elveszett vagy szétszóródott és szétszóródott. Vouet az anyakirálynő, Marie de' Medici számára a Luxemburgi palota díszítésén dolgozott (elveszett), később pedig Ausztria Anna alkalmazta. A király számára gobelin-karikatúrákat készített, pasztellportrékat rajzolt az udvarról, és hozzájárult a királyi rezidenciák díszítéséhez. Richelieu bíboros, a bámulatos mecénás, 1632-ben szerződtette Vouet-t, hogy járuljon hozzá a Palais Cardinalban található Illusztris Emberek Galériájához, és díszítse Párizson kívüli rezidenciáit (ezek nagy része megsemmisült). Vouet számos oltárképet készített párizsi templomok számára, például a Szent Eusztáz mártíromsága, 1634 körül (részben Párizsban, Saint-Eustache, részben Nantes-ban, Musée des Beaux-Arts). Kevés maradt ránk olyan ambiciózus projektekből, mint a Château de Chilly-i Château sűrintendent des finances márki tizennégy mitológiája, a Château de Wideville-i kastély nimfája vagy a Hôtel de Bullion galériájába szánt Odüsszeusz története.

Vouet az 1630-as években és az 1640-es évek elején a francia festészet meghatározó alakja volt. Újszerű palettát fejlesztett ki az árnyalatok merész egymás mellé helyezéséből, különösen a citromsárga és az arany, a hűvös árnyalatok és a forró narancsok között. Meghatározó női típust alkotott, telt és enyhe, finom, egyenletes vonásokkal és finom, hegyes orral. Az emberi alak megrajzolásának mestere lehetővé tette számára, hogy látszólag erőfeszítés nélkül adjon vissza bonyolult előlépéseket. Vouet módszere meghatározhatatlan perspektívájával és térbeli rugalmasságával tökéletesen alkalmazkodott ahhoz a fajta enteriőrhöz, amelynek díszítésére többször is felkérték, és amelyben az egyes panelek és vásznak egy díszes keretbe illeszkedtek.

Bár Vouet 1648-ig, egészségi állapotának megromlásáig termékeny volt, és a mecénások is keresték, Nicolas Poussin (1594-1665) 1640 végén Párizsba érkezett, ami változást jelentett. Poussin szigorú perspektívája, ellenőrzött síkbeli kompozíciója, pontos térszervezése és intenzív és változatos emberi kifejezése mellett Vouet dekoratív ragyogását, könnyedségét és lágy líraiságát kezdték sekélyesnek és fegyelmezetlennek tartani. Ennek ellenére Vouet temperált fénye, kecses alakjai és dekoratív érzéke mélyen megmaradt a párizsi vizuális kultúrában.[7]

Miért érdemes foglalkozni ugyanannak a témának eltérő ábrázolásmódjával?

 

 

 

A képek forrása: Imrik Zsófia festő-restaurátor művész weboldala. In: https://imrikzsofia.hu/atlathato-oszovetseg-i-abraham-es-izsak-barokk-festmenyeken

A festmények bár ugyanazt a bibliai és tórai jelenetet ábrázolják, mégis sok eltérést mutatnak. Festészeti szempontból talán Vouet alkotása illeszkedik a legkevésbé a sorba. Sokkal melegebb és élénkebb színeket használ, mint Gentileschi vagy Wtewael. Nála még a megjelenített anyagok is a selymességet és erotikát testesítik meg, annak ellenére, hogy eltakarnak.

Gentileschi munkáiban ugyan ezek az anyagok tompák és a teljes gyámoltalanságot tükrözik, mikor maga Lót és lányai is befedve jelennek meg a képen. Csupán a testiség parányi és elkeseredett szikráját mutatva. Hiszen ők is tudják az áldozat, amit meghoznak bűnnek tekinthető. Ezzel együtt utal valami már megtörtént vagy hamarosan megtörténni készülő cselekedetre. A lányok jóakarattal elkövetett vétkére.

Wtewael estében az anyagok megjelenítése csupán kellék. Nem töltenek be különösebben domináns szerepet. Sötétebb és tompább színei ellenére nála látjuk a legnaturálisabban az intimitást, meztelenséget és az abban való bűnösséget mind három fél részéről.

Gentileschi-nél érződik a legjobban a gyámoltalan tehetetlenség és az, hogy a lányok tudják mekkora súlya van annak, amit tesznek. Lót egyik képén sem aktív résztvevője az ábrázolt jelenetnek, hanem egy megfáradt és kiszolgáltatott idős ember. A lányok pedig tettük ellenére talán nála a legártatlanabbak és törékenyebbek.

Wtewael és Vouet alkotásain mind a hárman aktív szerepet töltenek be. Lót is, aki itt inkább az erejében teljes, vágyakozó férfit testesíti meg, ellentétben Gentileschi-vel, ahol előbb jutna eszünkbe egy kiszolgáltatott apa figura.

Wtewael használja talán a leghidegebb színvilágot, így az az érzésünk, mintha tényleg egyetlen kiragadott és már-már dermesztően rideg pillanatról lenne szó, ahol csupán a testeké a főszerep minden érzelem nélkül. A bűn ténye talán itt nehezedik ránk a legkevésbé feloldva. Nem érezhető, hogy a bűn ténye mellett más érzelem is helyet kapna.

Természetesen mindez szubjektív s nincs kőbe vésve. Igazán jól megítélni csak azok a mesterek tudnák, akikről fentebb szó esett és akik megálmodták saját ószövetségi vagyis tórai értelmezésüket. Ezzel együtt megteremtve saját emberképüket Lót és lányainak személyiségéről. Valamint véleményüket arról, hogy bűn vagy jóakarat volt-e inkább a lányok cselekedete.