Hasznos Judit

Az ének és zene, mint az érzelmek és a hála közvetítője a TaNakh-ban

2020.04.18.

 

Az ókorral kapcsolatos történelmi kutatások során rendszeresen felbukkannak azok az ismeretek, melyek az éppen vizsgált népcsoportnak a művészetekhez való viszonyát hivatottak tükrözni. Széles irodalma van az ókori kínai és indiai művészeti alkotásoknak, számtalan mű rögzíti a görög és a római kultúra során keletkezett alkotások listáját valamennyi művészeti ágban, ahol is a vízuális ábrázolás képviselője a híressé vált szobrászat és építészet. A görög drámairodalom és a római költészet a mai tananyagban is fontos szerepet játszik ugyanakkor hiába keresnénk a művészettörténeti leírásokban a zsidóság által alkotott maradandó irodalmi és vízuális műalkotások leírásait.

Nem tudtam beletörődni abba a feltevésbe, hogy a zsidóság az érzelmei kifejezéséhez ne "használt volna" a művészet kategóriájába sorolható "eszközt", ezért örök forrásunkhoz a TaNakh-hoz fordultam segítségért. Nem kellett sokáig keresgélni, hamarosan rábukkantam azokra a leírásokra, amik valamilyen módon a zenéhez és az énekléshez kapcsolódnak.

Lehet, hogy az internet korszakában és a youtube világában ezek az információk nem lennének elégségesek ahhoz, hogy művészeti tevékenységnek minősítsük mindazt, amit a zenével és énekléssel kapcsolatban a szent szövegekből kiolvashatunk, de én feltételezem, hogy az adott kor adott közönsége és tevékeny résztvevői számára ugyanúgy nagy és feledhetetlen élménynek minősültek, mint amilyen számunkra egy szép koncert a zeneakadémián, vagy egy teltházas Cohen előadás.

 

Két csoportba soroltam a fellelt anyagot: egyrészt a TaNakh-ban található hivatkozásokra, melyek éneklésre, zenére táncra utalnak, másrészt a szép számban előforduló szövegközlésekre, melyek kifejezetten éneklési felszólítást buzdítást tartalmaznak.

 

Elgondolkodtató a mai világban, hogy vajon a Könyvek könyve szerkesztői milyen formában találkoztak a korszak zenei eseményeivel, illetve honnan szerezték azokat az információkat, amelyek alapján a szövegekben megjelennek az erre való utalások, de bárhogy is akarnánk felkutatni a forrásokat, nem sikerülhet, be kell érnünk annyival, hogy hiszünk az írásnak.

 

Lehet, hogy a Teremtésnek is volt zenei aláfestése, azonban erről semmit nem tudhatunk, Lábán is csak elméletben teszi fel a kérdést Jákobnak, hogy miért nem szólt, hogy el akar menni, ő szívesen elbocsájtotta volna "énekszóval dob- és hegedűszóval"[1]. (1Móz. 31:27) Azt sem tudjuk, hogy a bárkában volt-e megmentett hangszer vagy alakított-e kórust Noah családja és énekeltek-e bármit , kivéve az "Add már uram az esőt...." szövegrészletet tartalmazó dalt.

Ezen nyugodtan túlléphetünk, ugyanis hamarosan rábukkanunk egy gyöngyszemre, nem kell messzire mennünk hozzá. Peszach van. Megmenekültünk a szolgaságból. Természetes, hogy köszönetet mondunk az Úrnak a segítségért, a megszabadításért, a tenger megnyitásáért és hosszan lehetne sorolni, mi mindenért.

 

Először természetesen Mózes mond köszönetet: "Akkor éneklé Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő , lovat lovasával tengerbe vetett. Erősségem az Úr, és énekem, szabadítómmá lőn nekem; ez az én I-tenem, őt dícsérem , atyámnak I-tene őt magasztalom."[2] (2Móz 15:1,2) A hivatkozott rész himnikus jellegű öt részre osztható, melyből négy rész a szabadulás történetéhez kapcsolódik, az ötödik rész a Kánaán földjére való bejutás igéretét tartalmazza.

 

Nem csak Mózes érezte fontosnak a köszönete kifejezését. Nagy meglepetéssel olvashatjuk, hogy egy hölgy. "Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn kezébe és kimenének utána mind az asszonyok dobokkal és tánczolva. És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett."[3](2Móz 15:20) Azért meglepő a női szereplő említése, mert jellemzően a sok személy jelenlétét feltételező ünnepélyes események vezetői, a "fontos" személyek általában férfiak a TaNakh-ban.

 

A következő esemény amelynél bizonyítottan szükség volt a közös éneklésre a vízhiányra vezethető vissza. "És onnét Béérbe[4] menének. Ez az a kút, amelynél mondotta vala az Úr Mózesnek: Gyűjtsd össze a népet és adok nékik vizet. Akkor éneklé az Izráel ez éneket: Jöjj fel óh kút! Énekeljetek néki!"[5] (4Móz 21:16-17) Érdekesség, hogy a kút éneke egy másik könyvben szerepel, ami azonban nem került bele a kánonba, így csak az irodalom szerint "hallomásból" tudunk róla. A vízzel kapcsolatos csodatételekről majd a Zsoltárokban olvashatunk újra.

 

Már elértek őseink az ígéret földjére amikor ismét olyan győzelmet arattak, amit méltó módon énekkel ünnepeltek meg, ez a Sisera hadak feletti győzelem volt. A dicsőítő éneket a Bírák könyve 5 fejezete így írja le: "Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon mondván: Hogy a vezérek vezettek Izráelben, Hogy a nép önként kele föl:Áldjátok az Urat! Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek! Én, én az Úrnak éneket mondok, Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének."[6] (Bírák 5: 1-3.) A források szerint ez az ének egy olyan nem kanonizált korabeli irodalmi gyűjtemény része, mint amit az előző bekezdésben említettem, feltételezhető, hogy nem csak ez a két gyűjtemény állt az érdeklődők rendelkezésére azokban az időkben, azonban a többiekről a TaNakh kommentárjai nem tesznek említést.

 

A dicsőséges események dalba foglalása Dávid életében is megjelenik, már Sámuel első könyvében, nem kis bonyodalmat okozva a történet szereplőinek: "És amint hazafelé jövének, mikor Dávid visszatért, miután a Filiszteusokat leverte, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráelnek minden városaiból, hogy énekeljenek és és körben tánczoljanak, dobokkal vígassággal és tomborákkal. És énekelni kezdének az asszonyok, kik vigadozának, és mondának: Megverte Saul az ő ezerét és Dávid is az ő tízezerét."[7] (1.Sámuel 18: 6-7)

A mondat nem volt szerencsés akkor sem, ha valóban így történt, mert Saulból féltékenységet váltott ki és mint tudjuk, abból semmi jó nem származik. Talnulság: Az embernek nem árt gondosan megválasztania a dalai szövegét. Az asszonyok éneke messze földön elhíresült, mert amikor Dávid Saul elől a filiszteus királyhoz menekült az emberek felismerték és nem fogadták jó szívvel, éppen a dalszövegre hivatkozással, ami miatt Dávid kénytelen volt őrültnek tettetni magát.

 

A korabeli zsidóság számára a legszentségesebb tárgy a frigyláda volt, természetesen hatalmas öröm övezte azt az eseményt amikor a Frigyládát Dávid Jeruzsálembe hozatta. Természetes az is, hogy a jelenlévők örömüket énekkel és tánccal fejezték ki: Elvivék azért azt az Abinádáb házából, mely a dombon vala, az Isten ládájával, és Ahió a láda előtt megyen. Dávid pedig és az egész Izráel népe örvendeznek vala az Úr előtt, jegenyefából való minden szerszámokkal, hegedűkkel, lantokkal, dobokkal, sípokkal, és czimbalmokkal."[8] (2.Sámuel 6: 4-5.) Talán ez a legteljesebb felsorolása a korszak ismert hangszereinek, ki tudja? A fordítások vélhetően nem teljesen pontosak, hiszen nem rendelkezett Károli Gáspár sem képekkel, amik a Dávid uralkodása idején alkalmazott hangszerek felépítését és működtetésének módját bemutatták volna.

 

Mint ismeretes Dávid számtalan éneknek költeménynek szerzője és előadója is volt egyben, erre utal Sámuel második könyvében az a dal, amit az ellenségeitől való szabadulás miatt érzett örömében énekelt: "És monda: az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem. Az Isten az én erősségem ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én idvezítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az úrhoz kiáltok, a ki dícséretreméltó; és megszabadulok ellenségeimtől."[9] (2.Sámuel 22: 2-4.) A bibliai magyarázatok szerint Dávid állítólag sokszor vonult vissza sziklás vidékekre elmélkedni ezeken a helyeken érezte magát biztonságban ezért nevezi az Urat kősziklának és kővárnak dícséretében.

 

A Krónikák első könyve hosszasan sorolja azokat a személyeket, akiket a Léviták családjából választott ki Dávid mint "zenészeket és énekeseket". Az 1. Krónikák 25 fejezete szerint 24 rendet alkottak a kiválasztottak, akiknek az volt a feladata, "hogy  prófétáljanak cziterákkal, lantokkal és czimbalmokkal" [10] amiben az az érdekesség, hogy ütőhangszer nem szerepel a felsorolásban, pedig sokfajta dob és egyéb ütős hangkeltő eszköz állt rendelkezésre, ezt a korábbi idézetekből tudjuk.

 

Hamarosan feladatuk szerint járnak el a kinevezett zenészek és énekesek, nem máshol, mint Salamon által építtetett Első Szentély felavatása során: "Annakokáért az énekes léviták mind a mennyien valának, Asáf, Hémán, Jedutun, az ő fiaik és testvéreik fehér ruhákban czimbalmokkal, lantokkal és cziterákkal állanak vala napkelet felől az oltárnálés ő velök százhúsz kürtölő pap; mert a kürtölőknek és éneklőknek tisztök vala egyenlőképen zengeni az Úrnak dícséretére és tiszteletére. És mikor nagy felszóval énekelnének kürtökkel, czimbalmokkal és mindenféle zengő szerszámokkal, dícsérvén az Urat, hogy ő igen jó és örökkévaló az ő irgalmassága: akkor a ház az Úrnak háza megtelék köddel, Annyira, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatjukban a köd miatt, mert az Úr dicsősége töltötte vala be az Istennek házát." [11] (2.Krónikák 5:12-14.)

Szinte érezni lehet a szavakból áradó áhitatot, amivel a szöveget lejegyző személy átitatódott a nagyszabású "koncert" hatására.

 

Sajnos szomorú eseményektől sem mentesek a zenei események leírásai, Athália látta az Úr házában amikor " a trombitások a király mellett vannak, és hogy az egész föld népe örül, trombitál, s az énekesek zengő szerszámokkal énekelnek, a kik tudósok valának az isteni dícséretben:" [12] (2. krónikák 23: 13.) hiába vallja be bűnösségét, kivezetik a templomból, hogy ne a Szentélyben érje utol a büntetése: a szent helyen kivül ölik meg.

A templom énekeseiről és zenészeiről majd a zsoltároknál ismét szó esik.

A próféták idején is többször felbukkannak az éneklők és zenészek, eltekintek a felsorolásuktól, mert meghaladná ennek az írásnak a célját és lehetséges terjedelmét, nem is beszélve arról, hogy már a Krónikák említésénél (a Divré haJamim a Ktuvim része, lényegesen később szerepel mint a Károli biblia szerint) sem tartottam be a kánon által előírt sorrendet, a Prófétáknál még több eltérés lenne a TaNakh és a magyar hivatkozás alapjául szolgáló Károli biblia kánonja között.

Ezzennel elérkeztünk a másik csoporthoz, melyben éneklésre, zenélésre való buzdítást találunk, vagy az énekmesternek szóló utasítást. Itt sokkal könnyebb dolgunk lesz, mint a korábbiakban, mert semmi más tennivalónk nincs mint szépen sorban felütni a Zsoltárokat (a számozásnál a Károli -féle számokat használom, nincs nagy eltérés a TaNakh-hoz képest)

A teljesség igénye nélkül például énekmesternek szóló utasítást tartalmaz a 4-es Zsoltár " az éneklőmesternek a neginothra, Dávid zsoltára" ami lehet dallam előírás, de lehet húros hangszeren való előadásra utasítás vagy például az 5-ös zsoltár: "Az éneklőmesternek nehilotra Dávid zsoltára" ami szintén lehet dallamvezetési előírás a sahriszra, de lehet fúvóshangszeren való előadás is.

Érdekes utasítás jelenik meg a 6-os zsoltárnál, "Az éneklőmesternek a neginothra a seminith szerint; Dávid zsoltára" ahol ha a seminith szót smone-ként olvassuk, ami 8-at jelent, akkor feltételezhetjük, hogy nyolc hangra épített dallamon kellett előadni. A 8-as zsoltárnál újabb kifejezés bukkan fel: "Az éneklőmesternek a gittithre; Dávid zsoltára" ahol feltételezhetjük, hogy az éneket lanttal kellett kísérni, ugyanezt a 81-es, és a 84-es zsoltár is tartalmazza.

A 9-es zsoltárnál a héber szöveghez kell fordulnunk, mert a "mút-labén" szó nem biztos, hogy hangszerre utalás, inkább feltételezhető, hogy gyászéneket jelöl a "mut" héber szóból kiindulva. A 18-ik zsoltárban bukkan fel ismét Dávid éneke amit már említettünk, melyet az ellenségeitől és Saultól való megszabadulása napján énekelt az Úr dicsőségére.

A 22-es zsoltár második sorát idézik a világon a leggyakrabban. Az első sor is érdekes, ismét a héber szöveget kell vizsgálnunk, "al ajelet hasachar" aminek a jelentése "a hajnalcsillagról" ez vélhetően ismét dallamvezetésre utalt az éneklőmester számára. Az ismert második sor: "Éli, Éli lama azavtani?" Ami a keresztény liturgiákban "Én Istenem én Istenem, miért hagytál el engemet?" állítólag Jézus utolsó szavai voltak a kereszten.

A 39-ik zsoltárban az éneklőmester nevét ismerhetjük meg, akinek a zsoltárt ajánlották egykoron: ő a korábban említett Jedutun, mivel a héber szövegben nincs alápontozva veszem a bátorságot, hogy "J'ditun"-nak nevezzem.

A 42-es zsoltárban Korách fiait említik, szintén a kinevezettek sorában találhatók, ők számtalan más zsoltárban szerepelnek majd még.

A 45-ös zsoltárban a "sosanim" jelenthet liliomot és dallamvezetési utasítást, nem derül ki egyértelműen a szövegből.

A 46-ik zsoltárban biztos szerepeltek ifjú leányok az "al almot" szövegnek megfelelően. Több zsoltár első sorában szerepel az az utasítás, hogy hangszerekkel kell előadni, ami nyilván jelentősen emelte a színvonalat és tette fenségesebbé az előadást. Ugyancsak többször tesz bizonyságot az éneklő arról, hogy kapcsolata töretlen az égiekkel ezt is több zsoltár első sora tanusítja.

A 92-es zsoltár első sora "Mizmor sir lejom haSabath" minjdannyiunk számára ismerős, a Károli bibliában "Zsoltár, ének szombat napra" szöveggel szerepel.

A 120-ik zsoltárral kezdődik a "grádicsok éneke" amit mi csak "Sir hamaalot" névem emegetünk, a 134-ik zsoltárig tart, nélkülük nincs szombat délutáni ima.

A Zsoltárok másik érdekessége, hogy számtalan helyen tartalmaznak felszólítást: például az "énekeljetek" felszólítást a 33:3, a 47:7, a 66:2, a 68:5, a 96:1-2, a 98:1, a 137:3, a 147:7, és a 149:1 zsoltárrészek tartalmazzák, a "magasztaljátok" felszólítást a 105:1 a 107:1, a 118:1, a 136:1, a "dícsérjétek" szót a 106:1, a 111:1, a 112:1, a 113:1, a 117:1 a 135:1, a 146:1, 147:1, a 148:1 49:1 és a 150:1 zsoltárrészek tartalmazzák. Ebből lehet arra következtetni, hogy az éneklés az egész liturgiát meghatározhatta és így adott keretet a Szentélybeli szertartásoknak.

 

Remélem ezzel a kissé statisztika ízű felsorolással sikerült bizonyítanom, hogy az ókori zsidóság zenei élete és énekkultúrája nagyon fejlett lehetett. Ez a képesség segithetett egyszerre leküzdeni a szomorúságot ugyanakkor kifejezni az égiek segítsége iránti hálát és a legegyszerűbb mindennapi örömöt is. Mi szerencsések vagyunk, ha kottáink nincsenek is a TaNakh időszakából a szövegek örökre velünk maradnak. Dallamot majd a Kántorok találnak hozzájuk, nekünk nem marad más feladatunk, mint velük tartani.