MŰVÉSZET

Lichtmann Tamás

Kalauz Jura Soyfer első magyar fordításához

2022.02.14.

Jura Soyfer (1912-1939) ahhoz a tragikusan fiatalon elpusztult nemzedékhez tartozott, melynek életét és felívelő alkotói pályáját a nemzeti szocializmus által intézményesített állami terror törte derékba. Sorsa a 20. század első felének jellegzetes sorsa: A polgári család hagyományaival szakító fiú kamaszként a munkásmozgalomban keresi az igazságot, baloldalisága és zsidósága miatt kétszeresen is üldözött, és alig huszonhét éves, mikor a buchenwaldi koncentrációs táborban végez legyengült szervezetével a halálos betegség. Nem egészen egy évtizednyi alkotópálya adatott meg neki, e rövid idő alatt mégis egy jellegzetesen közép-európai irodalmi-színházi műfaj, a közepes terjedelmű szatirikus színmű (Mittelstück) egyik legkiválóbb képviselőjévé emelkedett. Műveinek egy része elveszett, de fennmaradt öt színműve, egyetlen regénytöredéke, számos verse és prózai írása maradandó helyet biztosít neki a század német nyelvű irodalmának történetében.

 

Életéről

Jura Soyfer 1912. december 8-án született Harkovban, egy jómódú orosz zsidó gyáros fiaként. Nyolc éves, amikor a család a forradalom elől a török határon át elmenekül Oroszországból, és Bécsben telepedik le. Jura Soyfer korán megismeri az otthontalan emigránslét sorsát. A húszas években Ausztriát is infláció és gazdasági válság sújtja, a középrétegek egyre mélyebb gazdasági reménytelenségbe süllyednek. Az osztrák társadalomban egyre feszültebben az osztálykonfliktusok. Az apa nem találja a helyét, sikertelen az üzleti életben és a társadalmi beilleszkedésben egyaránt, a kamasz fiú pedig - kiábrándulva a polgári fejlődésből - meggyőződéses marxistává fejlődik. Belép a szocialista középiskolások szövetségébe, ahol egyike a legaktívabb tagoknak. Tizenöt éves, amikor felfedezi önmagában a költői és szatirikus vénát. Első kísérletei revüjelenetek, agitatív dialógusok, amelyeket nyári ifjuszocialista táborokban szórakozásképpen és mozgalmi gyakorlatként ír. Még gimnazista, amikor versei, riportjai, elbeszélései megjelennek az Arbeiter Zeitungban, propagandisztikus jeleneteit pedig bemutatják a politikai kisszínpadokon (Politische Bühne, Rote Spieler). Tevékenységének fő színtere a szociáldemokrata szemléletű politikai kabaré. Érettségi után beiratkozik a bécsi egyetemre, ahol történelmet és germanisztikát tanul. Szatirikus versei és publicisztikai írásai Gábor Andorhoz hasonló stílusban foglalkoznak aktuális politikai kérdésekkel.

Amikor 1934 februárjában az egész országon végigsöprő demonstrációs hullám során a szociáldemokrata párt vezetősége cserben hagyja a tömegeket, Soyfer elkeseredetten elfordul a párttól. Csalódottságának egyetlen töredékben maradt regényében ad hangot (So starb eine Partei - Így halt meg egy párt). Ezek után a betiltott kommunista párttal működik együtt, bennük látja az egyetlen esélyt az osztrák fasizmus (ausztrofasizmus) legyőzésére, és a német befolyás kivédésére.

1934 után az alig huszonéves fiatalember a bécsi politikai kabaré, az ún. színházi kisművészet (Kleinkunsttheater) egyik legjelentősebb és legtermékenyebb alkotója lesz. A színházi kisművészet a két világháború közötti időszak jellegzetes bécsi színházi műfaja, amely kávéházak pincehelyiségében, néhány tucat nézőt befogadó kamaraszínházakban (Kleinkunstbühne) kerül bemutatásra. Ezekben a kis színházakban elsősorban baloldali polgári és szociáldemokrata értelmiségiek fordulnak meg szerzőként és közönségként egyaránt. Soyfer a legjelesebb kisszínpadok (ABC im Regenbogen, Literatur am Naschmarkt) háziszerzője, politikailag elkötelezett baloldali szerző. A sajátos kabaré valamennyi műfaját művelte; írt rövid jeleneteket, bohózatokat, monológokat, sanzonszövegeket, de fő műfaja a közepes terjedelmű színmű (Mittelstück). Ebben a műfajban alig két év leforgása alatt összesen öt darabot szerzett: Világvége (Der Weltuntergang, 1936), A Lechner Edi bekukkant a paradicsomba (Der Lechner Edi schaut ins Paradies, 1936), Astoria (1937), Vineta, az elsüllyedt város (Vineta, die versunkene Stadt, 1937), Broadway-melódia 1492 (Broadway-Melodie 1492, 1937) Ez utóbbi Kurt Tucholsky és Walter Hasenclever Kolumbus avagy Amerika felfedezése című expresszionista színművének átdolgozása.

Jura Soyfernek csupán másfél év állt rendelkezésre színpadi életműve megírására. Darabjai sikerét nem élvezhette, hamarosan letartóztatták. Három hónap múlva, 1938. februárjában amnesztiával szabadult, de szabadsága alig három hétig tartott. Amikor barátjával át akart szökni a svájci határon, újból letartóztatták, és Dachauba, majd később Buchenwaldba internálták, ahol a halottszállítók közé került. Mivel az intézményesített emberirtás halálgyárai ekkor még nem kezdték meg működésüket, megmenekülhetett volna, de szabadon bocsátásának iratai késve érkeztek meg a táborba; Soyfer 1939. február 16-án tífuszban meghalt. Még nem töltötte be a huszonhetedik életévét.

Egyik túlélő barátja, Leon Askin, akivel együtt dolgoztak a bécsi kabaréban, így emlékezik rá: "Ha Soyfer nem halt volna meg Buchenwaldban, kétségkívül az európai irodalom egyik legjelentősebb drámaírója válhatott volna belőle. Költő volt - egyszersmind idealista kommunista. Azokban a napokban a nemzeti szocialista fenyegetés árnyékában a kettő összekapcsolódása, vagyis hogy valaki egyszerre költő és kommunista legyen,  logikus és szükségszerű volt. Soyfer - kommunista hajlamai ellenére - rendíthetetlenül hitt az egyén szabadságában és emberi jogaiban."

 

Műveiről

A Soyfer által irodalmi szintre emelt közepes terjedelmű színmű eredetileg a kabarészínpadokra született, műfaji sajátosságait a sajátos közeg határozta meg. Azért közepes terjedelmű, hogy beférjen két szünet közé, és azért van teletűzdelve dalokkal, táncokkal, viccekkel, hogy az előadás közben vacsorázó, italt fogyasztó, elsősorban szórakozni akaró közönség szellemi teherbíróképességét ne tegye próbára. Egy kabaréeste számos műfaj keveredéséből állt össze: sanzonok, pikáns és politikai kuplék, jelenetek, monológok és az egészet összekötő konferanszok váltakoztak benne. Rendszerint a második részben került sor az egész felvonást betöltő színmű előadására, amely természetesen nem komoly dráma, hanem kabaréelemeket - dalokat, táncos revüjeleneteket, Hacsek és Sajó típusú dialógusokat - is tartalmazó egyfelvonásos komédia volt.

A műfaj a 19. századi bécsi népszínmű (Volksstück) hagyományaiban gyökerezik, elődei között megemlíthető Johann Nestroy és Ferdinand Raimund, de felhasználja az expresszionista dráma (Karl Kraus és a korai Bertolt Brecht) eredményeit is, és hasonló tendenciát képvisel, mint Ödön von Horváth műfajmegújító népszínművei. Soyfer tollán a rangját vesztett triviális műfaj irodalmi értékű színművé változott. Az általa alkotott színműveket tudatos és elkötelezett politikai véleményformálás, éles hangú társadalomkritika, hiteles jellemrajz, feszes kompozíció, több szintű ábrázolásmód, a puszta nevettetésen messze túlmutató szatirikus, helyenként groteszk, sőt abszurd hang jellemzi.

Jura Soyfer valamennyi színműve leírható egyetlen központi cselekménysorral, az utazással; utazással az időben és az időtlenségben, a térben és térnélküliségben, a történelmi időben és a téridőben. A Lechner Edi a múltba vezető időutazásról szól, a Vineta hősének útja az időtlenségbe vezet, a Világvége egy világkörüli képzelt térutazást mesél el, az Astoria hősei térbeli kalandozásra indulnak, melynek célja a valóságos empirikus térdimenziókon kívül eső kitalált ország, a Boradway-melódia térben és időben a földrajzi felfedezések korába visz el. Az öt közepes terjedelmű színmű közül három szorosan összefügg egymással, miáltal ezek a drámák egy virtuális trilógiát alkotnak. A Világvége cselekménye, mely a pusztulással fenyegető kozmikus káoszról szól, tulajdonképpen megelőlegezi a Vinetában ábrázolt, időtlenségbe süllyedt halott világ történetét, az Astoria pedig a világválságból kivezető utat keresi, egy képzelt állam megteremtésével.

Soyfer két művészileg is legjelentősebb darabja az Astoria és a Vineta, melyeknek álomszerű irracionális tér- és idővíziója benső lényege szerint összefügg egymással. Az Astoriában egy olyan fiktív állam születik meg a színpadon a szemünk láttára, amely sem térben sem időben nem létezik, csupán játékos fikcióként, az államfogalom groteszk paródiájaként. Vineta elsüllyedt városa létezik a térben (a tenger mélyén), nem létezik viszont az időben. A halott világ metaforája szó szerint értendő ("Én már csak árnyéka vagyok egykori önmagamnak", "Ez nem élet!"), és létrejön a látszatok és illúziók lehetséges világa, egy élettelen kvázi-valóság, egy időtlen negatív árnyékvilág. Mindkét darab fiktív dimenziókban játszódik, groteszk játék térrel és idővel, túl az empirikus valóságon, az abszurditás terében és időtlenségében. Ugyanakkor mindkettő a korabeli társadalmi valóság szándékosan végsőkig eltorzított, szellemes görbe tükre.

Az utópikus vízió mindkét darabban nyelvileg feltételes módban fogalmazódik meg. A Vineta vízióját megalapozó feltételes mondat az időre vonatkozik ("Mintha állna az idő a maguk városában"), az Astoriában a térre ("Vajon milyen lenne, ha valahol a világon volna egy határvonal, mégpedig egy egészen különleges határvonal, amely a valóságot és a mesék világát választaná el egymástól... és ha én most gyanútlanul, mit sem sejtve véletlenül ezen a határvonalon sétálgatnék"). A Vinetában az időtlenség az időbeliség imaginációjaként jelenik meg; az Astoriában, miután a hős a valóság és a mese határát átlépi, a tér nélküli álomvilág rávetül a térbeli valóság dimenzióira. Vineta alvilága a politikai aktualitáson túlmenően történetfilozófiai vízió is egyúttal, Astoria képzelt állama valóság és fantázia között létrejövő szkeptikusan szemlélt fiktív "szép új világ", amely semmivel sem jobb, mint létező régi világunk.

 

A fordításról

Bár Jura Soyfer műveinek kiadása közvetlenül a II. világháború után elkezdődött, sokáig sem a közönség, sem a színház, sem az irodalomtörténet nem vett róla érdemben tudomást. A hetvenes években kezdték felfedezni lelkes színházi emberek és megszállott filológusok; az utóbbi években pedig egyre szélesebb körben terjed híre és műve. Világszerte rendszeresen rendeznek tudományos konferenciákat, melyeknek fő témája Soyfer életműve. Színművei egyre gyakrabban jelennek meg nemcsak Ausztria és Németország, de a világ sok más tájának színházaiban is. Bécsben Jura Soyfer Társaság alakult, amely negyedéves folyóiratot ad ki. Egyre ismertebb művei kritikai igényű, filológiai hitelességre törekvő új szövegkiadásokat érnek meg, és eddig publikálatlan szövegekkel egészülnek ki. Műveit számos nyelvre lefordították és fordítják napjainkban is (angol, francia, olasz, orosz, román, cseh, lengyel, bolgár), népszerűsége napról napra fokozódik.

Jura Soyfer nevével e sorok írója öt évvel ezelőtt, irodalomtörténészként találkozott először. A kihívás, hogy Soyfert a magyar olvasók is megismerhessék, nagy és ellenállhatatlan volt. Önálló irodalomtörténeti értékként is érdemes a fordításra, ugyanakkor művei a keletkezésük óta eltelt több mint fél évszázadban szinte semmit sem veszítettek időszerűségükből. Szövegeinek emellett számos olyan vonása van, melyek a korabeli magyar irodalommal rokonítják. Az általa magas irodalmi szinten művelt - hagyományosan megvetett - műfaj a magyar politikai kabaré legszebb hagyományaival (Nagy Endre, Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő, stb.) tart rokonságot, számtalan lehetőséget nyújtva az összehasonlításra, mely a magunkra és másokra ismerés örömét okozhatja. A kabaré keretein belül, színházi alkotótársaival együtt Soyfer teremtette meg a politikai töltésű, szatirikus, nem ritkán az abszurd határát súroló színművek műfaját. Szövegei magyar fordításban szinte ismerősen hangzanak a magyar közönség számára, és a fordító meggyőződése szerint nagy sikerre tarthatnak számot, ha megjelennek és színpadra kerülnek.

Engedtessék meg néhány tanács a színre állítóknak. Jura Soyfer színdarabjai - a Vineta kivételével - zenés művek, tehát "összművészeti" eladást kívánnak, zenével, dallal, tánccal, pantomimmal; megengedik, sőt vonzzák a szórakoztató színház minden elemének felhasználását. A szövegek tartalmilag, hangulatilag, stilárisan, valahol Brecht és az osztrák népszínmű között helyezkednek el. Mivel a versek dallamai többnyire elvesztek, szabad teret nyitnak az új megzenésítések számára; ennek feltétele viszont, hogy a versszövegek fordítása ne tartson igényt kizárólagosságra. Az új megzenésítésekhez a versek tetszés szerint módosíthatók, a fordító a versek általa elkészített magyar változatát nem az egyedül lehetséges megoldásnak tartja, csupán irodalmi fordításnak és színpadi szövegjavaslatnak. Teljesen új versfordítások is készülhetnek a reménybeli színpadi feldolgozások számára, természetesen a szerzői jogok tiszteletben tartása mellett.

Korlátozottabb mértékben ugyanez érvényes a darabok párbeszédeire, prózai részeire is, a színrevitel során bizonyos mértékig ezek is módosíthatók. Annál is inkább, mivel Jura Soyfer színpadi műveinek számos variációja ismert, filológiailag hiteles kritikai szövegkiadás híján. Annak idején ezek a szövegek az élő színpad számára készültek, a megvalósításban maga a szerző is részt vett, és saját szövegeit nem tekintette "szentírásnak". A politikai kabaré sajátosságainak megfelelően a szöveg naprakész gondolatokkal, új ötletekkel, viccekkel, politikai aktualitásokkal akár előadásról előadásra is változhatott. Ez a dramaturgiai szabadság a műfaj sajátosságai következtében ma is érvényes. Az aktualizálás tehát ebben az esetben nem számít szentségtörésnek, hanem szinte elvárható a színre állítóktól.

 

FEL