Mándy Iván  

Mit akarhat egy író?

2023.02.14.

 

Fent, az emeleti szobában a családfő. Évek óta nem jött le a többiekhez, évek óta nem akarta őket látni. Azok meg odalent élték a maguk életét. Közben egyre csak azt hallották, ahogy az öreg odafent járkál. Ilyenkor összenéztek, de szólni nem szóltak egy szót se.

Ibsen Henrik

 

Ibsent olvastam akkoriban, többek közt a John Gabriel Borkmant. Ez élt bennem meglehetősen élénken, amikor meg akartam írni a család nagy öregjét.

 

 

 

A Tisza Kálmán tér hátsó sétányán járkáltam. Azon gyötrődtem, hogy az öreget egyszer mégiscsak lehozzam a családhoz. És akkor jön a nagy jelenet. Valami olyan leszámolásféle.

Hetek teltek el, hónapok. A tér sétányán kinyíltak az orgonák, de a család nagy öregje nem tudott lejönni. A darab cselekménye nem mozdult. Azok, akik lent éltek, teljesen elszakadtak az öregtől, aki egyre magányosabban, egyre elvadultabban járkált odafent.

És járkál mind a mai napig. Az idők végtelenjéig.

Mert már akkor kiderült valami. Nem tudok cselekményt bonyolítani. De még csak elindítani se tudok. Ezt aztán vállalnom kellett.

Belekezdtem egy mesejátékba. Ez is elakadt. Egyszerűen nem mozdult a fantáziám.

(És, hogy közben jelezzem az időt: Éppen akkor hagytam abba az ötödik gimnáziumot. Nem volt más, mint egy duplafedeles füzet, az Ibsen-kötet, a Klasszikus Regénytár és a Tisza Kálmán tér.)

Tehát már a kezdet kezdetén azt is be kellett látnom, hogy a fantáziám se működik. A döntő dolgok hamar kiderülnek.

Maradt a megfigyelés.

Guy de Maupassant

Maupassant-ról hallottam valamit. Talán éppen Flaubert tanácsolta az ifjú Maupassant-nak. Figyelj meg egy fát egészen addig, amíg nem különbözik a világ valamennyi fájától.

Gustave_Flaubert

Komolyan vettem a dolgokat. (Ma is komolyan veszem a dolgokat.)

Lehorgonyoztam egy fa előtt. Egyszerű, derék kis fa volt a téren. Sehogy se akart különbözni a többitől. Még sokáig néztem, lassan meggyűlöltem. Már nem is láttam semmit, csak belebámultam a levegőbe.

Otthon elővettem a duplafedeles füzetet. Megpróbáltam leírni a fát. Nem sikerült.

Aztán egyszer láttam valakit. Egy olyan igazi ázott alakot. És akkor megjelent előttem a fa. Ez többet ért minden megfigyelésnél. Megsejtettem valamit abból, amit belső realitásnak neveznek.

Így voltam az utcával is. Le akartam írni a kis szálloda utcáját, ahol akkoriban laktam. Pontosan, részletesen. Tehát, úgy gondoltam, hűségesen. Kinéztem az ablakon, alaposan szemügyre vettem a házakat. Mire az ablaktól visszamentem az asztalig, minden kihullott belőlem. Mintha sose láttam volna utcát. Aztán egyszer megálltam egy öreg bolt előtt, és akkor megéreztem az utcát.

Se cselekmény, se fantázia, se megfigyelés.

Maradt a belső világ. Meg ami az élményekből ebbe belefutott.

Egy öreg bolt csodája, egy kopott tűzfalé, egy emberi arcé.

Az utóbbiról: Próba közben láttam egy színésznő arcát. Nem volt játékban, magára maradt, és az arca is magára maradt. Fáradt, magányos arc. Beteg, öreg szülők botorkáltak át ezen az arcon. Akiket már nem is lehet kituszkolni, hiába is halnak meg, örökké ott vándorolnak azon az arcon.

A táj…

Valaha kötelességszerűen megpróbálkoztam a tájleírással. Ezzel se sokra mentem. Eltelt egy idő, amíg rájöttem, hogy nekem egy pinceablak a táj, egy pocsolya. Legjobb esetben üres mező, elhajigált, ócska lavórokkal.

Az ember felfedezi a törvényeit, és akkor megpróbálhat valamit.

A hang, az a bizonyos egyéni stílus, mázli dolga. Vagy van, vagy nincs.

Krudy Gyula

Hatás? Az utca és a tér volt rám ilyen nagy hatással. Meg a film. Abban éreztem valamit, amit általában sűrített ábrázolásnak neveznek. Nem kell mellébeszélni. Akad irodalmi hatás is, persze. Van egy vonulata a magyar irodalomnak. Krúdy, Gelléri… Egy bizonyos oldottabb, líraibb próza. Semmi köze a hülye, gennyes, "költői" prózához. Tehát, úgy érzem, hogy ehhez a vonulathoz tartozom. Ezen az se változtat, hogy Krúdy néha már egyenesen felbosszant. Hőseitől, nőalakjaitól ágyban fekvő beteg leszek, annyira hamisnak érzem őket. De mellékfigurái, utcaképei, elromlott, örökké csöpögő vízcsapjai feledhetetlenek.

Gelleri Andor Endre

 

Ernest Hemingway

És Hemingway. Aki sokkal idegérzékenyebb, mint általában gondolják. Nem annyira brusztos fickó. Egyébként a tőle és tőlem teljesen idegen Faulknert sokkal szívesebben olvasom.

William Faulkner

 

Hogy mit is akarok?

Ottlik Géza

 

 

Ottlik Géza írja egy tanulmányában: Mit akar egy regényíró? Remélhetőleg regényt írni.

 

 

Szerény módosítással: Mit akarhat egy író? Bármilyen meglepő, írni.

A tehetsége törvényei szerint.