MŰVÉSZET

Tardos Tibor  

A francia film a német csizma alatt

 

Fényszóró - 1. évf. 22. sz. (1945. december 18.)

2022.05.19.

 

 

 

 

1940 júniusában olyan csodálatos jó modorúan robogtak be Franciaországba a németek, hogy mindenki égnek fordított szemekkel csodálkozott: igaz volna, hogy az undok boch-ok már itt is vannak? Épen maradtak az üzemek, a vasútállomások, a benzinkutak; még ablaküveg is alig tört be. A filmgyárak sem igen robbantak fel, mégis arról beszéltek, hogy vége a francia produkciónak, mert nincs nyers, anyag. A németek erősködtek, hogy a Tobis-filmek nagyon, nagyon jók. Akkor kerültek forgalomba a kenyérjegyek és sajt-jegyek, nem beszélve a többi élelmiszermegvonásról. A francia közönség főben ütötten követte az események ösvényét: nem evett kenyeret, sem sajtot, és meg. nézte az első Tobis-filmeket.

 

 

Akkoriban René Clair, Eenoir, Feyder, Pagnol és Duvivier rendezték a francia filmeket; a »Postamestert« küldték a németek ellensúlyozásul és a »Ringi Texasban« című Hans Albers-vígjátékot.

 

 

 

 

Jólesően elmosolyodtak arra a gondolatra, hogy a francia publikum is lát végre valami igazán művészit A zsöllyék és körszékek közönsége azonban keserűen rájuk, cáfolt: földhöz csapkodták kalapjaikat és rohanták haza a rosszul világított utcákon. A Tobis-filmek egyenruhás részvényesei ezek után jobbnak látták eltüntetni Erich von Stroheimot; Harry Baurt Németországba vitték és halálra kínozták, Párisban pedig megalakult az Európa-filmek konzorciuma, ötvenegyszázalékos német részvénytöbbséggel.

      
Erich von Stroheim   Harry Baur

Mindkét zónában betiltották az amerikai filmeket és drámákat kezdtek gyártani, ötvenegyszázalékos német ötletekkel. Így állt a helyzet, mikor az egyik Nizza környéki műteremben celluloidhoz jutottak a szakemberek és elkészítették az »Esti látogatóim« című filmet Jules Berry és Arletty játszották a főszerepeket, a forgatókönyvet Jacques Prévert írt a és a filmet Marcel Carné rendezte. Ők csinálták annak idején a »Le jour se léveiet« (Nap. kelte) és a »Quai de brumes«-at (Ködös utak) és a »L'Hotel du nord«.t (Külvárosi szálloda), stb., stb. Az »Esti látogatók« megrökönyödéssel töltötte el a francia közönséget: a zsöllyék bérlői ismét földhöz csapkodták kalapjaikat és elrohantak, majd hetekkel később másodszor is végignézték az annyira vitatott »Esti látogatók«-at.

     
Jules Berry   Arletty   Jacques Prévert   Marcel Carné
Jean Gabin

Valami különös tündérjáték volt ez, ahol át és visszaváltoztak a szereplők, ördög jelent meg és a varázsigéket tilos volt elfelejteni. Prévert és Carné abbahagyták külvárosi filmjeik készítését, Arletty megszűnt utcalány lenni és az Amerikába utazott »rossz fiút«, Jean Gabint sem valami szaktárs helyettesítette, egyszerűen az ördög játszott helyette. Egyszóval ünnepélyesen megjelent a franci a filmben a misztikus elem és ünnepélyes hókusz-pókusz mozdulatokkal elbűvölte a szíveket. A szerelem földöntúli hatalmáról volt szó, amely erősebb a halálnál is. Megszületett a filmesített költészet, a szürrealizmus iskolájában felnőtt misztikus dráma.

Jean Cocteau

 

Nem sokat váratott magár a Jean Cocteau sem. Filmje, a »L'Eternel Retour« igen jól sikerült. Tristán és Izolda-féle történet volt a szerelem hatalmáról, ez is. A filmet Delannoynak kellett volna rendeznie, ám Cocteau nem egyszer kikönyöröghette magának a rendezői szócsövet és gyakran nyúlt a szürrealizmus eszközeihez.

 

Pierre Brassard

 

Ebben az időben siklik fel a művészvilág horizontjáról a filmjátszás zenitjére Pierre Brassard, a fiatal, romlott ficsúrok alakítója.

 

 

 

A »Lumiére d'Eté« (Nyári fény) iszákos festőjét játssza, elejétől végig undorodva saját zülöttségétől. Egy adott pillanatban mozdulataival és utánzóképességével maradéktalanul el tudj a hitetni önmagáról, hogy semmi más ő csak egy óriási patkány!.. . A film elejétől végig egy ipartelep mellett játszik, éles füttyökkel, hófehér vonatfüsttel, omló, párás sziklafalakkal.

Azonban a »Nyári fény« is csak ujjgyakorlatnak tűnik fel az új, nagy franci a film mellett.

 

Gondolom egész Európa hallott már róla: »Les Enfants du Paradis« (Éden gyermekei). Nem tudom, melyik magyar hetilapban olvastam, hogy Fréderic Lemaitre, a nyolcvan éve halott párizsi szinész írta volna a meséjét: egyszerűen Jacques Prévert írta, Jacques Prévert, a párizsi balpart híres fekete humorú Prévertje, a költő Prévert, akinek majdnem minden megzenésített versét énekelte Maria Anderson szerte e világon, Prévert, akinek költeményeit a párizsi fiatalok betéve tudják, annak dacára, hogy szerzőjük még soha egy kiadóra sem bízta műveit.

 

Jean-Louis Barrault-t az »Éden gyermekei« felvételeihez maszkírozzák
 
Jelenet az »Espoir« c. filmből

 

Jean-Louis Barrault

Prévert, aki az utolsó évtized minden nagy filmjének dialógus-írója. Rendezte Marcel Carné. Szereplői: Arletty, Pierre Brassard és Jean-Louis Barrault, aki harminc-egynéhány évével a francia színpad és film legmonumentálisabb alakja, öt némajáték-jelenetet játszik a film során, melyek mindegyike olyasféle hatást vált ki a nézőkből, mint Chaplin híres »Zsemlyetánca«. Mindenesetre hibátlan film, amelynek vetítése alatt a legirigyebb rendezők, színészkollégák, montőrök, operatőrök is csak rosszkedvűen moroghatnak: nem rossz, nem rossz.... »Les Enfants du Paradist«  nyugodt szívvel nézheti meg a közönség, ha francia filmet óhajt látni: ez a francia film. Mikor látja majd a magyar közönség? Egyelőre a kenyérért harcolunk.

 

André Malraux

 

A kenyérért és szabadságért való harcról is készült különben franci a film, - nem is egy. Legkülönösebbje a »Remény« (spanyolul Sierra de Térnél), André Malraux francia író filmje, melyet ő maga rendezett és forgatott a spanyol polgárháború alatt és amely francia földbe ásva várta a Wehrmacht és a Gestapo biztosra vett távozását.

 

 

Még ennél isi megkapóbb az első szabad francia Híradó, melyet az Ellenállás; harcosai Páris felszabadításáról forgattak. Néhány héttel a felkelés után már Amerikában pergett a film, Pierre Blanchar kísérte el és magyarázta angol nyelven az ott látható kiömlő vért, a holtan össze, eső német SS-tiszteket, a porzó lyukak premier planját a becsapódó golyók nyomán. »Így kell dolgozni«, mondotta elismerően Chaplin, aki kétszer is végignézte a vetítést. A bók értékes: Chaplin mindig tudta, hogyan kell dolgozni.

A nagy filmek mellett, az 1940-től 1944-ig terjedő időben mintegy háromszáz más franci a film készült. Közös vonásuk, a nagyoknak és »kicsiknek« egyaránt nem valami menekülés a misztikumba, mint azt az »Esti látogatók« vagy az »Eternel retoure« felületes elemzéséből következtethetnők. Igazi jellemző vonása annak a négyéves francia filmgyártásnak a soha el nem lankadó forradalmi kedv. A Nagy Forradalom népe a kultúra minden ágában újat, merészet kíván alkotni, nem a gyermekes lerombolásai vágy szeleburdiságával, hanem a hivatásos forradalmár nyugodt, értékes kezével. Nagy filmjeik nem egyes rendezők lángelméjének köszönhetők, hanem a francia színészek, technikusok, szakemberek kollektív kultúrájának és forradalmi szellemének.

 

 

 

 

 

FEL