KULTÚRATÖRTÉNET

Fábry Zoltán  

Az ötnevü ember

Korunk 1928 November

2022.07.30.

Berlinben minden kedden piros fedelű füzet jelenik meg; hetilap, ötvenezer példányban. Képek nélküli, regény nélküli, keresztrejtvény nélküli, kegyetlenül érdekes, lázítón döbbentő, vádlón leleplező, fölényesen gúnyolódó heti krónika. Bátor harc minden ellen, ami emberkisebbítés, nyomorba kergetés, minden ellen, ami ma fénykorát éli: kapitalista imperializmus, terror, álszocializmus és irodalom, emberi butaság, gonoszság, polgári kicsinyesség, falazás. A hetilap címe: Die Weltbühne. Siegfried Jacobsohn alapította és vezette haláláig, munkatársai a világ minden tájáról rekrutálódnak, mégis, egy-két név majdnem minden számban ismétlődik.

 

A legszorgalmasabb és legnépszerűbb munkatársak között: Kurt Tucholsky, Peter Panter, Ignaz Wrobel, Theobald Tiger, Kaspar Hauser. Voltak olvasók, akiknek Wrobel tetszett és ki nem állhatták Pantert, vagy Tigert és ezt meg is írták Jacobsohnnak, halála után pedig az új szerkesztőknek: Carl v. Ossietzky-nak és Tucholsky-nak. Ezek az olvasók egy szép nap nagyot néztek, amikor a kezükbe vették Kurt Tucholsky különös című könyvét: Mit 5 PS (E. Rowohlt, Berlin). Kisült, amit a beavatottak már régen tudtak, hogy ez az öt név egy embert jelent. Egy embert négy pseudonymmal, egy embert öt névvel, öt lőerővel, ötszörösre fokozott erővel, felelőséggel, munkakedvvel és eredménnyel. Egy embert, egy munkát, egy miszsziót: Kurt Tucholskyt.

   
Kaspar Hauser   Peter Panter   Carl v. Ossietzky

Kurt Tucholsky

Kurt Tucholsky jelentősége nem ez a könyv. A könyv csak apropos, amikor már kötelességszerűen és feltétlenül kell beszélni egy emberről, akinek hatása és jelentősége könyvön innen és túl keresendő. A könyv az ötnevű ember maradandó cikkeit gyűjti egészbe. Tucholsky kéjjel-kedvvel szurkál, leleplez, destruál, vádol, semmivé facsar és kegyetlenül elintéz mindent, ami az útjába akad, mindent, ami a szabad útat, az emberi útat elzárja.

Kéjjel-kedvvel, felelőséggel és felsőbbséggel piszkálja áldozat-objektumát, az álarcrántó fölénye helyénvaló szemtelenséggel fricskázza a farizeus intézményeket és embereket, kabarégrimasszá szélesül, hogy a következő pillanatban lecsapjon az ököl: bele az arcba teljes dühvel, teljes kétségbeeséssel, ha pedig máskép nem megy, akkor a gyerek kétségbeesésével, ökölrázásával nyelvel.

És ez a gyerekhitig érő nyelvelés nem más, mint Tucholsky pátosza, lírája, zenéje és – gyengéje – látszatcinizmus dacára. A rámenő vitalitás (mit az ötszörösre fokozott név is bizonyít) olyan erős, hogy néha csak elernyedten és kizökkenten ér a célba. Tucholsky érző ember elsősorban: mindenre reagáló, mindentől megtermékenyülő szívharcos, aki azonban a primérreakciót hihetetlen intenzitásra tudja fokozni, annyira, hogy ez – első, szintén primérhatásában – már felér az öklös tettel és így végeredményében – hasznos aktivizmus.

Emberagitáció. Úttisztítás. Korlát és tekintélyrombolás. Gúnnyal, cinizmussal a polgári tőkés butaság és farizeizmus ellen (Dorf Berlin). A mottó jellemző: a majom a rácsok mögött az őt bámuló emberek láttán ezt mondja: "Milyen jó, hogy ezek rácsok mögött vannak." Kabarégrimaszszal megteremti a zseniálisan meglátott és virtuóz módon elővezetett Wendriner urat, a proccoló és mindenhez értő nagykereskedőt, a volt szatócssegédet, ezt az önzésbe konzerválódott és folyton gagyogó díszpolgári csúcsfokot. Utazások: a pillanat, emberek, látások maradandó rögzítése. Aktualitások, mik kollektív értelmet nyernek. Minden szó, hasonlat a helyén, a pont csakugyan pont és a kérdőjel csattan. Tucholsky igazi terrénuma azonban a törvényesen szentesített korlátok elleni lázadozás. "Az út zárva, – Katonaság!" "Minden népnek olyan a birája, amilyet megérdemel": militarizmus és jusztícia! Amit itt kapunk az nem üres pacifizmus és nem szóantimilitarizmus.

Itt emlékek gyúlnak fel, a világháború minden fonáksága és igazsága lázít. Amit itt kapunk, az a lógósok apologetikája, a pergőtüzekben elhulló névtelen vízhordók hősséavatása, a generálisok lefokozása, nimbusztépés mindenképpen: a bakák – "Landsknechtek? Nem. A halál gyárimunkásai." A csatatér? "Krupp és Schneider-Creuzot fogyasztói itt virágoztatták fel a hazai ipart." Csatatéri múzeum? Nem kell. Hamisít. Nem vádol, nem ijeszt, nem igaz. Az igazság: az utókorban úgy élni és oly rettentően, mint azt Tucholsky vetíti legdöbbentőbb, legvádlóbb írásában, "Verdun előtt", mely vádlón, fájón és reménytelenül sikoltja tovább önmagát: add tovább! Ez a reménytelenség és rezignációs kísértés akadályozza meg Tucholskynál a teljességet: a harc harcban feléledő emberét. A pozitív célkitűzés hiánya a harcban megbosszulja magát: magányossá, gyengévé erőtlenít és elbátortalanít. Tudott közösség vállalt öntudatával harcba indulni: közösséget és a közösségben harcost erősít.

 

Aki ma harcba indul a jövőért, annak szociális szolidaritást kell vállalni elsősorban és elfogadni a proletariátus kritikáját. Ma egyre jobban kritikai jövőmérték lesz: mit szól ehhez a negyedik rend, a jövő rendje? Kurt Tucholsky esetében ez a negyedik rend ténylegesen is véleményt nyilvánított. A Neue Bücherschau Tucholsky számában öt munkást szólaltat meg. A legjellemzőbb választ egy piesteritzi kémiai munkás adta. "Amit itt kapunk, az nem rossz dolog. De az antimilitarizmus és a háborúellenes propaganda nem elég termékeny. Még a legerősebb szatírák sem adnak teljes képet. No azt mondja, hogy a háború – őrület, de azt, hogy a háború a kapitalizmus legújabb etapja: az imperializmus is mondja meg azt, hogy mi következik ebből a proletariátus számára.

Azok az írók, akik egy új társadalomért harcolnak és akik ehhez a harchoz a szellemi muníciót szállítják, nem szabad, hogy fatalisták legyenek, nem szabad, hogy csak tárcaírók legyenek, de – harcosok." Tucholsky szívharcos, az első roham, a rögtöni győzelem embere. Az első roham fölénye és eredménye a mértékadó. Nekihevülés, lángragyújtás, lázítás: itt ezen az úton ilyen módon Kurt Tucholsky vállalásosan egy a proletariátussal. Mint lirikus, mint harci kürtös, mint tűzélesztő feltépett gallérral áll a helyén a barrikádon és pódiumon. Theobald Tiger szolidaritásban és szinte felszabadultan öklözi dalait a harcról, gyászról, győzelemről, vádsorait a munkásról és a boncokról. Itt ezekben a versekben éli ki minden gúnyját, megaláztatását, grimaszát és az antipolgár legszenzációsabb chasonjait énekli.


Kurt Tucholsky igazi jelentőségét, világértelmét akkor értjük meg teljességében, ha magyar analógiát keresünk, Ha azt kérdezzük: hol a magyar Tucholsky, akkor azt látjuk, hogy nálunk ez a leleplező, piszkáló, destruáló munka, az álarctépés még mindig – irodalom. Valami, ami nem ér el a hétköznapokba, nem beszél a munkáshoz. Valami, ami nem szociális tett – elsősorban, tehát valami, aminek nincsen szociális hatása és értelme. Végeredményében ellentéte mindannak, ami Tucholskyt emberharcossá avatja.

A magyar atmoszféra kicsinyessége csak a Pesti Futár lokális horizontjáig jutott el, de már " Az Ember" erősebb hangját nem birta. A kabarégrimasz sohse volt szociális és Nagy Endrét a Tucholskyk, Mehringek, Polgárok társaságában egy pillanatra sem szabad emlegetni. A később igaz-magára talált Gábor Andor ma még indexen van. Akik pedig írhatnak; nem támadnak, kicsinyes részjelentkezéseik-ben fogják meg a dolgokat és így próbálják világgá nagyítani és erőszakolni, a legtöbbször pedig rezignált cinizmusba menekülnek, ez a rezignáció pontot tesz és nem indul tovább. Kényelmes álláspont, de nem elintézés.

Nagy Endre   Gábor Andor

A magyar atmoszféra kicsinyessége csak a Pesti Futár lokális horizontjáig jutott el, de már " Az Ember" erősebb hangját nem birta. A kabarégrimasz sohse volt szociális és Nagy Endrét a Tucholskyk, Mehringek, Polgárok társaságában egy pillanatra sem szabad emlegetni. A később igaz-magára talált Gábor Andor ma még indexen van. Akik pedig írhatnak; nem támadnak, kicsinyes rész-jelentkezéseikben fogják meg a dolgokat és így próbálják világgá nagyítani és erőszakolni, a legtöbbször pedig rezignált cinizmusba menekülnek, ez a rezignáció pontot tesz és nem indul tovább. Kényelmes álláspont, de nem elintézés.

Karinthy Frigyes

 

Karinthynak is ez a hibája, hiányzik a célbatalálni akaró szociális egyenesség, tagadhatatlanul zseniális monologizálása így nem más, mint izgatóan érdekes forrókása-kerülgetés.

 

 

Zsolt Béla elstilizálja, elfontoskodja a lényeget, Márai Sándor pedig aki Bürgerschrecknek indult, ma már nem homloknak koppanó parittyakő, de a polgár emésztését elősegítő idegen test: csiklandozó, gyöngykiválasztó kavics. Alig egykét ember van csak, aki magyarul is elvégzi ezt a végtelenül fontos védekező és támadó Tucholsky-munkát.

Zsolt Béla Márai Sándor

Zsolt Béla elstilizálja, elfontoskodja a lényeget, Márai Sándor pedig aki Bürgerschrecknek indult, ma már nem homloknak koppanó parittyakő, de a polgár emésztését elősegítő idegen test: csiklandozó, gyöngykiválasztó kavics. Alig egykét ember van csak, aki magyarul is elvégzi ezt a végtelenül fontos védekező és támadó Tucholsky-munkát.

Akik így csinálják, azok elől egyszerűen elhúzzák a papirost, félredobják (pl. Földes Sándor). Miért? Tucholsky erre így felel: "Siegfried Jacobsohn egyszer azt mondta egy berlini szerkesztőnek: "Maguk és függetlenek –? Ha a közönség köréből valamelyikük ellen tíz panaszlevél fut be a szerkesztőségbe, azonnal megkapja a felmondást!" Erre az illető szerkesztő csak ennyit felelt: "Téved Jacobsohn úr. Elég egy levél is." Tucholsky szerencsésebb, öt nem bánthatja az egy levél, de épp azért: munkája fokozottabb tempójú, ötlóerejű, űrtöltő és veszteség pótló: azok helyett is kell beszélnie, dolgoznia, akik papír és tribün nélkül kénytelenek hallgatni.

Tucholsky nem hallgathat, minden kedden ötvenezer ember várja, hogy védjen milliókat, nyomorbaverteket és kisemmizetteket. Milliókat – egyetlen egy ember öt névvel: Kurt Tucholsky, alias: Peter Panter, Ignaz Wrobel, Theobald Tiger, Kaspar Hauser. (Stósz)

 

 

FEL