Fenyő Miksa

SZIBÉRIAI GARNIZON

Markovits Rodion riportregénye

2021.09.25.

Nyugat· / · 1928 · / · 1928. 19. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Habent sua fata libelli. És megvan annak is sora, hogy egy könyv hogyan jut el az olvasóhoz. Markovits Rodion írása a Rodion név révén jutott el hozzám: egy ismeretlen útitárs olvasta a vasúton s nekem szemembe tűnt a Rodion név, felidézve húszesztendős korom gyönyörűséges izgalmát, mely Dosztojevszkij remekművének, «A bűn és bűnhődés»-nek olvasásakor elfogott. Raszkolnyikov jutott eszembe, amint néma magábamartsággal kísérik az örök Szibéria hómezőin s nyomában a nő, a gyöngédség, a megtisztulás, a szerelem: Szonja.

Útitársam az étkezőbe ment és én lapozgatni kezdtem könyvében s különös dolog... vonat rohan részeg mozdonyvezetőkkel, rozoga marhakupék, törött fékű kocsik, rohan éjjel-nappal, magyar hadifoglyokat szállítva Ufába, Gorodokba, Krasznojarszkba, a magyar kálvária állomásaira.

A néhány oldal, mit a könyvből elolvastam, megrázott, belémmarkolt. Mikor hazajöttem, a Genius könyvkiadó, mely a Markovits Rodion könyvének terjesztését vállalta, megküldötte nekem a kétkötetes írást s én egyfolytában olvastam végig, mint a legizgatóbb regényt.

Mert nem regény; nincsen novellisztikus magva, önmagába visszatérő kerek története, nincs megkomponálva, nincs összefogva.

Mint ahogy nem volt megkomponálva, összefogva az a millió meg millió sors, mely 1914 nyarán elindult a legszörnyűbb szörnyűségek felé, úgy ahogy az Markovits Rodion könyvében meg van írva, sőt mondhatnók: vállalva, újból és újból átérezve, átvérezve, mint jegyek a konnersreuthi Teréz kezein.

És nem is riport, mert ha eseményes is az egész, aki elmondja, nem hideg krónikása, bravúros szenzációkba tagozó megírója az eseményeknek, hanem valaki - életet, emberi sorsokat emberfelettien érző és érzékelő művész, aki benne él minden alakjában s úgy reagál minden megmozdulásokra, úgy ragad bennünket drótsövényeken, orosz utakon, szibériai táborokon keresztül, hogy lélegzetünk eláll a megdöbbenéstől, az együttérzéstől, a mélységes szánalomtól. Nem regény, nem riport, nem napló, hanem maga a Leviathán, ahogy szörnyű testét végignyújtóztatta a világon és öt esztendő alatt évszázadok szenvedésével borította el.

Különösen az a része kapott meg Markovits Rodion írásának, mely a hadifogságról szól; az első rész a háború kitörésének, a kárpáti hadjáratnak megírása, bárha a «mesteri» jelzőt erre is bízvást alkalmazhatjuk, mégis mintha haloványabb volna a fogság történeténél. Mintha az író még nem eszmélt volna rá az eseményre, melynek forgatagába került, mint Stendhal hőse a waterlooi csatára. A stílusán is valami hányivetiség érzik, mely hivatva van a bizonytalanság érzetét takarni.

De a fogságbajutástól kezdve oldalról oldalra fokozódik a könyv érdekessége, mesteri volta.

Szeretném, ha sokan olvasnák e művet. Kiváló munka, emberséges mű.