Fintor Fruzsina

Az antiszemitizmus változatainak lírai tükre, avagy a történelmet meghatározó gondolkodásmód

2020.12.18.

Ágai Adolf
forrás: https://zsido.com/lathatatlan-zsidok-budapesten/agai-adolf/

I.   Az antiszemitizmusról röviden

 A gazdasági válság hatására a 19. század második felében Németországban teret kaptak a zsidósággal szembeni nézetek, amelyek lényege, hogy a kialakult gazdasági helyzetről csak és kizárólag az ő gazdasági térnyerésük tehet. A Germania című katolikus lap előszeretettel engedett teret a zsidó ellenes írásoknak. A német nép szenvedéseiért csak és kizárólag a zsidóságot kezdték okolni, ennek részleteit és a zsidó ellenes vádaskodást Otto Glagau német újságíró részletekbe menően is kidolgozta.

            Wilhelm Marr pamfletjeiben pedig azt hangsúlyozta, hogy az állam problémái a judaizmus és a germanizmus harcából alakultak ki, amelyben a zsidók állnak nyerésre. Az "antiszemitizmus" kifejezést szintén Marr nevéhez kötik. Heinrich Treitschke történészprofesszor szerint a zsidók elutasítják a német asszimilációt és egy "korcs" német-zsidó kultúra létrehozásán fáradoznak. A faji alapú támadások legszélsőségesebb képviselője Eugen Dühring volt, aki támadta a zsidók különböző külső jellegzetességeit és az antiszemiták szerint elkövetett rituális gyilkosságokra is igyekezett tudományos magyarázatot adni az ősi héber szokásokra vezetve vissza a vérvádak jogosságát. Németország lépésről-lépésre az antiszemitizmus központjává lépett elő az 1870/80-as évektől.[1]

Osztrák képeslap 1919
Tőrdöfés elmélet az antiszemitizmus részeként: https://hu.wikipedia.org/wiki/Antiszemitizmus
Komoróczy Géza: A Zsidók Története Magyarországon II. Kalligram. Pozsony, 2012.226.

Magyarországon az antiszemita szót legelőszőr August Rohling és mások német mintája nyomán a budapesti egyetemista fiatalok használták egy gyűlés rendőri feloszlatása miatt írt, Tisza Kálmán miniszterelnöknek szóló beadványukban 1881. február 17-én.[2] Az antiszemita nézetek terjedését Istóczy Győző 1881-es parlamenti beszéde még intenzívebbé tette, aki a zsidóság Magyarországról való kiűzését követelte. Az 1882-ben lezajlott pozsonyi pogrom még jobban elmérgesítette a viszonyokat, amire az is ráerősített, hogy a magyar országgyűlésben 17 képviselővel kapott helyet az antiszemita frakció.[3]

Az 1880-as években a fent elmondottak mellett még nem nyertek nagyobb teret az antiszemitizmus képviselői, viszont a zsidóság tiltakozását leszámítva ellenállásba sem ütköztek.[4] Így talán könnyebb megérteni azt a folyamatot, amely később a II. világháborúhoz és az emberirtáshoz vezetett.

Az antiszemitizmusnak különböző rétegei és fokozatai vannak, de a zsidóellenesség mindig is a középpontjában volt és van. Az ellenszenven át a tudatos gyűlöletig, az etnikai ellenérzéstől egészen a fajelméletig szerteágazó és összetett gondolkodásmódról és emberi hozzáállásról van szó, amit igen nehéz mindent magába foglalóan szavakba önteni. Ágai Adolf a tiszaeszlári vérvádra reagálva mégis megkísérelte ezt a nehezen definiálható, rágalmakkal teli és kegyetlen időket hozó szót lírai módon tárni a korabeli olvasó és a későbbi nemzedékek elé.

II.   A tiszaeszlári bűnper- "Im, itt a definició!"[5]

Ágai Adolf író, újságíró, szerkesztő és humorista volt egy személyben, tanárai között tudhatta Arany Jánost és Szász Károlyt is. Így nem csoda, hogy része lett életének a politika és az irodalom, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Csicseri Bors álnéven szerkesztette a kormánypárti Borsszem Jankó című élclapot. Nem véletlen tehát, hogy Istóczy ún. Palestina javaslatára is reagált a lap hasábjain.[6] Életébe, amely 1836. március 31-én vette kezdetét és 1916. szeptember 21-én ért véget[7] sok minden belefért, így sajnos az a bűnper is része lett, amit 1882 és 1883 között tárgyaltak, egy Tiszaeszláron történt tragikus esemény kapcsán. A mind a mai napig izgalmas és tragikus eseményekről Krúdy Gyula is megírta saját dokumentum regényét A Tiszaeszlári Solymosi Eszter címen.

Ónody Géza a drezdai zsidó ellenes kongresszuson bemutatja Solymosi Eszter portréját,1882.
a kép forrása: https://www.apertura.hu/2017/tel/veri-a-tiszaeszlari-vervad-kep-es-propaganda/

Európa-szerte nagy port kavartak az idehaza antiszemita atrocitásokkal kísért események, amik 1882. április 1-jén kezdődtek, amikor a Szabolcs megyei Tiszaeszláron eltűnt Solymosi Eszter, aki cselédként dolgozott ott. Miután a boltba küldték, onnan nem tért vissza. A lány anyja feljelentést tett a szolgabírónál. A faluban gyorsan elterjedt a hír, hogy Esztert a helybéli zsidók áldozták fel. A mese a következő volt: három sakter metszőkéssel elvágta a szűzlány nyakát, és edénybe gyűjtött vérét a húsvéti pászka tésztájához keverték.[8]

A rómaiak idején előkerült és azóta többször is felelevenített vérvádat az egyházatyák, több pápa és Luther is alaptalannak nevezte. Magyarországon először 1494-ben jegyezték fel Nagyszombatban, a megvádolt zsidókat akkor máglyán égették el.

Tiszaeszláron több szemtanú jelentkezett, aki állítólag látta a lányt a zsinagóga előtt, majd kétségbeesett kiabálást hallott az épület felől. Az anya újból feljelentést tett, immár a templomszolga kisebbik, négy és fél éves fiának a szavaira alapozva, aki szerint bátyja a kulcslyukon át szemtanúja volt a gyilkosságnak. A vizsgálatot vezető Bary József aljegyző utasítására május 19-én letartóztatták a templomszolga Scharf Józsefet és feleségét, nagyobbik fiukat, Scharf Móricot, aki állítólag szemtanúja volt az eseményeknek pedig elkülönítve tartották. A rituális gyilkosságról másnap már bizonyított tényként írt egy fővárosi lap, az Országgyűlésben Istóczy Győző és Ónody Géza képviselők pedig antiszemita beszédeket tartottak. Országszerte felerősödött az antiszemitizmus.

Bary semmilyen közvetlen bizonyítékot nem talált, de a csökkent szellemi képességű Scharf Móric vallomása alapján, amit megfélemlítés és erőszak hatására tett, 15 zsidó embert eljárás alá vontak. Július 18-án újabb fordulat következett: a Tiszából előkerült Solymosi Eszter sértetlen holtteste. Ezt a legkevésbé sem pártatlan vizsgálat azzal magyarázta, hogy a zsidók a lány ruháiba öltöztetve egy másik nő tetemét csempészték a vízbe, ezzel is bizonyítva bűnösségüket. A holttestet megtaláló ruszin tutajosokat pedig megfélemlítették, így azok visszavonták vallomásukat.

Az egész világ figyelmét felkeltő per 1883. június 19-én, egy évvel Solymosi Eszter eltűnése után kezdődött meg Nyíregyházán. Az eseményről tudósítottak a nagy világlapok is, mert ez volt az első vérvád, amelynek bírósági tárgyalása modern jogi keretek között folyt le. A vádlottak védelmét a kor jeles ellenzéki politikusa, az egykori vármegyei ügyész, ügyvéd és országgyűlési képviselő Eötvös Károly látta el. Az egy hónapig tartó tárgyalás alatt a vád minden bizonyítéka és elmélete megdőlt. A szakértők és a Tiszában talált holttest újraboncolása is a védelem állításait igazolták, a ruszin tutajosok manipulálását pedig Szabolcsi Miksa újságíró leplezte le.[9]

A Tiszaeszláron történtek és a politikában uralkodó zsidó ellenes légkör elterjedése sarkallta Ágai Adolfot arra, hogy ő maga is megpróbálja ezt az akkoriban még új, ámde annál súlyosabb és rágalommal terhes szót megmagyarázni.

AZ ANTISZEMITIZMUS[10]

 Próbálgatták definiálni,
Hogy ez mi is, igen sokan.
Többen vad, égő szenvedéllyel
És mások tudományosan.
Hitbéli kérdés, – vélte egyik
A sakter-kés küzd s a kereszt;

Először az antiszemitizmus gyökeréig térünk vissza, hiszen a zsidó vallás állt az az antiszemitizmus vagy még pontosabban az antijudaizmus középpontjában a római kortól kezdve. Az antijudaizmus már az I. századtól kezdve jelen volt a keresztény monoteista nézetekben, lényege az volt, hogy a judaizmust, mint vallást vetik el.

            A kereszténység és a zsidóság vallási nézetei, bár egy tőről fakadnak, elvégre hisznek a Messiás eljövetelében, a kezdettől fogva konfliktusba kerültek egymással. A Jézus Messiás voltát tagadó zsidók a keresztényekben istenkáromlót láttak, a keresztények pedig a jeruzsálemi papság szerepét Jézus elítéltetésében kiterjesztették minden zsidóra, ezáltal alátámasztva azt a nézetet, hogy az Újszövetség van érvényben és a tórai alapokon nyugvó zsidó vallás elveszítette korábbi érvényességét.

            Az antijudaista keresztények különbséget tettek és tesznek a tórai, azaz a zsidók Istene és az Újszövetség Istene között. A tórai Isten az ő olvasatukban szigorú, kegyetlen és az emberektől távoli. Nézetük szerint Isten az Újszövetségben és csak Jézus Krisztuson keresztül mutatja ki pozitív és atyaian szerető tulajdonságait az emberek felé. Valójában azonban a zsidók is abban hisznek, hogy Isten közeledik az emberiséghez azért, hogy magához tudja majd emelni a tagjait. A Tóra odaajándékozása Izrael népének és rajtuk keresztül az egész emberiségnek is azt hangsúlyozza, hogy Isten emberközeli, kedves, óvó, és aggódó szülő, aki iránymutatást akar adni és mind ezt önzetlenül a szeretet nevében teszi.[11]

Az antijudaizmus szerint törvényekkel csak a Tórában találkozunk, míg az Evangéliumok az Újszövetséget testesítik meg, de van "törvény" az Újszövetségben is, ha törvénynek a kötelező rendelkezések egészét tekintjük. Ilyenek például azok az előírások, amik a házasság felbontására vagy a püspöki tisztség elnyerésére vonatkoznak. "Evangéliumot" pedig találunk az Ószövetségben is, hiszen Isten úgy vigyáz népére, és úgy gondozza: "Mint a pásztor, úgy legelteti nyáját. Karjaira veszi bárányait, az ölében hordozza őket, és nagy gonddal vezeti az anyajuhokat."[12]^,[13]

Az antijudaizmus gőgnek, felsőbbrendűségnek tartja, hogy a zsidók a kiválasztott népnek tekintik magukat. Valójában a Tóra és a zsidó hagyomány szerint a kiválasztással Isten "a nemzetek világosságává tette" Izraelt[14]. A zsidó hagyomány szerint Izrael semmit sem tett, amivel kiérdemelte volna a kiválasztott nép szerepét, hiszen az Isten kegyelméből és döntéséből eredt, amire Izrael igent mondott nem kevés terhet és felelősséget véve magára.

Az antijudaista szemlélet gyakran hangoztatja, hogy a Tóra életidegen, merev szabálygyűjtemény, amit a zsidók sem egészen tartanak be. Ezt a szemléletet gyengíti az, hogy Tóra érvényét az Újszövetség is megerősíti: "Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni… Míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből (…)"[15].

Nélkülöz minden alapot az az antijudaista szemlélet is, hogy a zsidóság a megtorlás, a bosszúállás állítólagos ószövetségi etikáját követi, míg a kereszténység, Jézus tanításain keresztül, a szeretet etikájában hisz. Akik ezt hirdetik, megfeledkeznek arról, hogy a Tóra is irgalmasnak mondja Istent, ahogyan ezt a Kivonulás könyvének az Isten igazságosságáról és irgalmas szeretetéről szóló rész is alátámasztja: "Jahve, Jahve, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, gazdag kegyelemben és hűségben. Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, s bűnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül".[16]

"6. A legvégzetesebb hatása keresztények és zsidók kapcsolatára annak az antijudaista vélekedésnek volt, hogy Krisztus halálával és feltámadásával Isten felbontotta a "régi" szövetséget népével, Izraellel, és egy másik néppel, az egyházzal kötött új szövetséget. Azaz az egyház állítólag felváltotta Izraelt a választott nép szerepében.

A kereszténység hosszú évszázadokon át azt tanította, hogy Isten új népeként immár az egyház a bibliai ígéretek igazi örököse. A zsidók pedig, akik már nem tartoznak Isten népéhez, nem üdvözülhetnek, mert az egyházon kívül nincs üdvösség: extra ecclesiam nulla salus."[17] Szent Ágoston a fent idézettekre még jobban ráerősített. Teológiája szerint: Krisztus meggyilkolása miatt a zsidóknak el kellett volna pusztulniuk, de Isten megkönyörült rajtuk azért, hogy bizonyítsák a kereszténység igazságát. Sorsukon és folyamatos otthontalanságukon pedig mindenki megtanulhatja, hogy mivel jár az Isten ellenes cselekedet.[18]

Ilyen és ehhez hasonló állítások és vélemények mellett a vérvádak megjelenése pusztán egy apró lépésnek tűnhet. A vérvádak, vagy ha jobban tetszik az Álilát dám olyan régi babonákon alapszanak, amik a vérivással vannak összefüggésben. A vérivás babonájának azért volt akkora jelentősége, mert a vérnek gyógyító- és varázserőt is tulajdonítottak. Ez a babonás hit és vélekedés sok nép kultúrájában megtalálható. Ez a nézet és az ehhez kapcsolódó oknélküli és alaptalan vádaskodások még ma sem tűntek el teljesen a köztudatból. A vérvád esetek közül a legelsők között van az 1236-os fuldai és az 1247-ben Valréas-ban feljegyzett vérvád, ahol a zsidó vádlottak előszőr vallják azt, hogy vallási alapon szoktak vért használni. A vallomásokat megtörten és kényszer alatt tették! Sem a Tórában sem a rabbinikus rendelkezésekben nem esik szó emberi áldozat bemutatásáról vagy vérének megivásáról.[19]

Ágai Adolf költeményének első sorai nem csupán az antijudaizmus lényegét fogalmazzák meg tökéletesen, hanem azt is, hogy milyen messzire nyúlik vissza ez a kegyetlen, vészterhes és minden ellenérzést magába foglaló, hatalmas befolyással bíró szó, hogy Antiszemitizmus: "Hitbéli kérdés, – vélte egyik – A sakter-kés küzd s a kereszt;"[20]

Faj-érzület, – mondá a másik,
A harmadik – nem hitte ezt.
Mert hát, hiába, – így tűnődött
A harmadik – ez semmi más,
Mint a nagy lázas haladásra
Természetes ellenhatás.
A negyedik szerint, ki ebbe
Melyet a tőke leteper.

A kép forrása:  http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=373&itemId=218&tmpl=datawiz&Itemid=218

Az antijudaizmus fogalmát, ami arra alapoz, hogy ki milyen vallású hamarosan felváltotta egy még ennél is diszkriminatívabb és összetettebb fogalom, az antiszemitizmus, amelynek kezdeteiről fentebb már esett szó. A kezdetekhez képest is kegyetlenebb lett a helyzet akkor, mikor a két nagyhatalom fő képviselői Hitler és Sztálin összecsaptak. Ágai Adolf a fenti versszakban kíméletlenül és mégis egyszerűen ír arról, hogy mik voltak az antiszemita nézetek fő mozgatórugói: faji kérdés, a modernizáció ellenhatása, politikai ideológia, vagy éppen a munkás és a tőkés társadalom harca…

            Ágai Adolf ebben a költeményében nem csupán saját korának vészterhes nézeteit tárja az olvasó elé, sorai későbbi jövőnknek is tökéletes ideológiai tükre. 1933-ban a Hitleristák elégették a "nem tiszta fajúak" által írt összes könyvet és behozták a numerus clausust, ugyanez megtörtént a Talmuddal is 1242-ben, amikor a Sorbonne előtt megsemmisítették, majd 1431-ben megtiltották a zsidóknak az egyetemi fokozat elnyerését. 1938-tól nem léphettek ki zsidók az utcára a nemzetiszocialista ünnepeken és ugyanebben az évben volt a Kristályéjszaka is. 1941-től kötelező lett a sárga csillag viselése, ugyanez a megkülönböztetés az 1215-ös Latheráni zsinat rendeleteiben is benne volt, ahol kötelezték a zsidókat a keresztényektől megkülönböztető ruha viselésére. A nácik hamarosan tiltani kezdték a vegyes házasságkötést zsidó és keresztény között, hiszen az az árja faj "bemocskolása" lett volna.[21] Mindezek után pedig kitört a II. világháború és Hitler vezetésével elkezdődött a szisztematikus emberírtás.

A tiszaeszlári események és a per végkimenetele sajnos nem maradt szó nélkül, ahogyan azt Ágai Adolf oly találóan le is vezeti költeménye utolsó két versszakában:

Pogrom 1614 Frankfurt
a kép forrása https://konyvtacsko.blog.hu/2016/08/26/bibo_231

Szóval, a lényegét kisütni
Próbálták mindenfélekép,
De tévúton járt valamennyi,
Csak nem, – az egyszerű nép,
Mely bölcs urak szaván, irásán
Nekivadult egy év alatt
S a Kerepesi-utra zúdult,
Mint egy pokoli áradat.

Ezernyi ablak tört cseréppé,
A boltok öble puszta rom,
Kincsszomjasan rabolja végig
Az útat az ember-barom.
Eszláron vad tüzek lobognak,
Hajrá, tüzelni, lopni jó!…
Im, ez az antiszemitizmus,
Im, itt a definició!

A vádlottak felmentése országszerte zavargásokhoz vezetett "az egyszerű nép"[22] köreiből, az antiszemita nyilatkozatoknak köszönhetően. Pozsonyban már az ítélet napján tűntetésbe kezdtek. Augusztus 8-án,[23] ahogy azt Ágai is írja: "(…) – az egyszerű nép, / Mely bölcs urak szaván, irásán / Nekivadult egy év alatt / S a Kerepesi-utra zúdult, / Mint egy pokoli áradat." A négy napon át tartó zavargásokat és pusztítást az ország több részén példaként követte az "ember-barom".[24]

Ágai költeményében nem csupán egy szó összetett magyarázatát és értelmezését kapjuk meg. A szerző azt is elénk tárja, hogy ez az egyetlen – látszatra talán történelmileg és politikailag értelmezhető – szó, milyen pokoli és gyilkos indulatokat hoz felszínre az állatias emberek viselkedésével, ha a gondolkodásmód csatlós és jobbágy ösztönnel társul, hallgatva a politikai propagandára.

Az antiszemitizmus a pusztulással egyenértékű, mint azt a költemény szerzője utolsó soraival tudatosítja is az olvasóban:

"Ezernyi ablak tört cseréppé, / A boltok öble puszta rom, / Kincsszomjasan rabolja végig / Az útat az ember-barom. / Eszláron vad tüzek lobognak, / Hajrá, tüzelni, lopni jó!… / Im, ez az antiszemitizmus, / Im, itt a definició!"[25]

 Akárhányszor olvassa is újra az ember a fenti költemény sorait, a végén minduntalan értelmetlen, illogikus, látszatideológia gyártásával találkozik, amelynek egyetlen célja az, hogy találjunk egy bűnbakot és megkönnyítsük magunknak az állatias viselkedést. Ágai Adolf könyörtelenül igaz és őszinte soraira a példa maga a történelem, amit megalkottunk, mert hagytuk elveszni önálló gondolkodásunkat és önként hajtottuk embertársainkat a pusztulás felé.

német katona és a zsidók 1944 tavaszán
A kép forrása: https://konyvtacsko.blog.hu/2016/08/26/bibo_231