KULTÚRATÖRTÉNET

Friedmann Sándor

A kép és textus szerepe a családban, a gyermeknevelésben

Széljegyzet nemzeti kánonokhoz

2019.12.18

I.

A reneszánsz filozófiája és ideológiája az élet minden területén éreztette a hatását. Nézzünk bele egy 1403-ban, Firenzében kelt „családi, nevelési útmutató” soraiba, amit egy firenzei patricius anya kapott a család jó barátjától, egy hozzáértő szerzetestől.

Giovanni Domenici, Regola Del Governo di Cura Familiare, Parte Quarte,[1] című értekezésének a Gyereknevelésről című fejezetében a következőket írja. Ahhoz, hogy az „utód” Istennek tetsző módon legyen felnevelve, a legfontosabb, hogy a családnak legyenek: „fiatal, szűzies szent gyermekeket mutató festmények, melyek látványa még a pólyába tekert csecsemőre is megnyugvással hatnak és mozdulataik, ábrázolásuk és az, hogy ő reájuk hasonlít, boldogsággal tölti el. Ahogy festményeket mondok, ugyan úgy gondolok megfelelő szobrokra is. Jó, ha van otthon Szűz Mária a Kisdeddel a karján és egy kis madár vagy egy gránátalmával a kis kezei között. Kedves, jól mutató kép a kisjézus szopás közben. Jézus alszik anyja ölében, Jézus, nagy alázattal áll anyja előtt, Jézus az anyja együtt szegnek és hímeznek egy köntöst. Ugyan így, megjelenhet a képen a Keresztelő teveszőr ruhába öltözve, kisfiúként a sivatagban, a madarakkal együtt örvendve, édes leveleket szopogatva, és ártatlan álomba merülve a földön. Semmiképpen nem lesz a kisgyermek kárára, ha látja a képen Jézust együtt a Keresztelővel és a meggyilkolt mártírokkal. Ettől majd elfogja a félelem a fegyverek és a fegyveres emberek láttán. Ugyan így a kis leánykák is olyan látványok előtt legyenek felnevelve, amelyen Szent Orsolya és a tizenegyezer szent szűz beszélget, vitázik és imádkozik. Azt szeretném, ha látnák Szent Ágnest egy egészséges, kövér báránnyal, Cecíliát rózsákkal megkoronázva, Erzsébetet sok rózsa közt, Katalint a keréken, és sok más alakot, akik az anyatejjel együtt adják át a szűziesség szeretetét, vágyódást Krisztus után, a bűn utálatát, az undort mindenféle hiúság láttán, tartózkodást mindenféle rossz társaságtól és hogy a Szentek tettein való elmélkedésen keresztül a közéjük vágyódás legyen a legfőbb gondolat.”[2]

Azt, hogy a képeknek és a szobroknak mi a teológiai, vagy még inkább egyházpolitikai funkciója a 7. század elejétől, konkrétan Nagy Szent Gergelytől és az utána keletkezett 3 skolasztikus tanulmányokból tudjuk:[3] Az sem meglepő, hogy a 15. század elején, még az egyház által előirt, elképzelt témák és imágók irányították a képzőművészek gondolatait és alkotó eszközeit. Az azonban mindenképpen meglepő és csodálatra méltó, hogy valaki, egy egyházi ember, aki egy humanista gondolkodó is egyben, korát jócskán megelőzve, rájön,hogy az újszülöttre, mennyire erősen hatnak az elsődleges környezeti ingerek, melyek közé a látott tér és annak motívumai is beletartoznak.[4]

Ma már, a 20-21. században kísérletek százai igazolták, hogy a hangok, a zene, a színek, a mozgás (a mozgalmasság), a korai (születés utáni) látvány kiegyensúlyozottsága mennyire fontos, mert hatással van a későbbi fejlődésre. Nagyon érdekes az a korai, szinte a több száz évvel később született pszichológia tudományát idéző gondolkodás, miszerint a látott (érzékelt) struktúrák mozgalmassága, vagy éppen fordítva, nyugalmat árasztó kiegyensúlyozottsága mennyire hatással lehet a személy fejlődésére. Az ember első olvasatra alig akar hinni a szemének és értelmének, mert az ajánlás konkrétságát és céltudatosságát, nem utolsó sorban személyét véve alapul arra gondol első sorban, hogy mindez a fundamentális hitbéli, az elkötelezett religio okán szükséges. De figyelmesen szemlélve a fenti szöveget rájövünk, hogy nem ez, vagyis nem csak ez az egyedüli érdemleges szempont a leirt gondolatok között. Ami a fent leírtakból még kitűnik, a javasolt képi témák sokasága, azok ismerete és szinte műtörténeti alátámasztása a korabeli, a 15. század fordulóján ismert képzőművészeti alkotásoknak.

Természetes számunkra, hogy ezeket az alkotásokat a múzeumok, templomok belső tereiből, vagy ezekről készült leírásokból ismerjük, mint műalkotásokat, művészi, esztétikai értékeket de, a fenti idézetből nagyon is plasztikus képet kapunk ezen alkotások korabeli funkcionalitásáról, használati módjáról is. Továbbá, nagyon is beszédes a szöveg abból a szempontból is, amely használatra méltó, érdemes alkotásokat veszi sorra úgy is, mint magas rendű használati érték, amihez magas rendű művészet társul, vagy éppen alacsonyabb rendű használatra készült, úgynevezett „alacsony” vagyis magyarul, tömeg művészet. Mindenesetre, témaválasztásom szempontjából elsődlegesen, a műalkotások nevelő hatásának kérdése a fontos, vagyis az, hogy ezen alkotások fontossága a bennük hordozott üzenetben rejlik, akárcsak a szövegeké, legyenek ezek a hatások szakrálisak, vagy világiak bár, a vizsgált korban e kettőt (akárcsak a később összehasonlító példaként felhozandó héber textus esetében) egymástól elszakítani szinte lehetetlen. Az egyik ilyen üzenet, hogy még a fiatalabb (nyiladozó értelmű) szemlélőre (az is lehet, hogy főleg rá) nem csak emocionálisan, hanem az edukáció szempontjából megfelelően, etikusan és erkölcsösen is hatnak elképzelve azt is, hogy ezek a hatások hosszú távú viselkedés példákat indukálhatnak.

Természetesen, a kornak megfelelő elvárásokkal értelmezve ezeket a fogalmakat.[5]

Bizonyos modern értelmezők úgy gondolják,[6] hogy Domenici (aki maga is illusztrált kéziratokat) nem becsülte sokra a festészetet mondván, hogy az csupán gyermekek neveléséhez használatos. Tulajdonképpen válaszolhatnánk erre a gondolatra azzal a felvetéssel, hogy milyen alapon minősítené Domenici a művészetet egyáltalán és miért osztaná azt magas illetve megbecsült és kevésbé megbecsült, tömeg művészetre. Vagy másképp nézve, miért tekintené Domenici a gyereknevelést annyira alacsonyrendűnek, minden máshoz képest, hogy az még a „közreműködő” művészetet is degradálná a maga szintjéhez?

Minden valószínűség szerint a helyzet az, hogy Domenici elfogadja, sőt tanítja is azt a gondolatot, miszerint a szemlélőre igen erős hatással van (lehet) az, amit egy kép üzen, vagy „képvisel.” A képet szemlélő kisgyermek boldog a képen szereplő gyermek látására, mivel az is olyan, mint ő, s hasonlóan örül majd, ha más képeken az őt körülvevő világgal, tárgyakkal találkozik. Önmagát a Szentlélekben látja visszatükröződni,[7] míg a fiatal leányok a képeken látható női szentek viselkedését, egymással mutatott kommunikációs jel és testbeszéd rendszert veszik magukra mintaként. Ebből a szempontból a képek és szobrok különbözőségének (két vagy három dimenzió) nincs jelentősége, ami a hatásukat illeti azonos, főleg az akkoriban (s ma sem nagyon vitatott) hit alapján, miszerint a szemlélő először imitálja a látottakat, majd később fogadja be azokat spirituális megvallásként.

Végezetül az imágó nevelő célzatú használatának rövid bemutatása után, mintegy lekerekítéseként forduljunk ismét Domenicihez. Azt a részt, amelyből fent is idéztünk, és amelyben a képek és szobrok nevelő célzatú használatát határozott szavakkal ajánlja, nem kis meglepetésre a következő szavakkal zárja, bizonyos mértékig rásegítve ezzel a fundamentalista képgyűlölők és képmás elutasítók igehirdetéseire:

Figyelmeztetek mindenkit, hogy ha képmásokat tart a házban a fent említett célból,[8] ügyeljen arra, hogy a képek foglalásai ne legyenek aranyból vagy ezüstből, különben a család gyermekei nem hogy hithűk, hanem bálványimádók lesznek. Amint úgy igaz az is, hogy minél több gyertya fényében látják fényleni e tárgyakat, minél több kalap levevő és térdeplő alakot látnak ezen fénylő hivalkodó, drágakövekkel kirakott és cirkalmasan megmunkált, kézműves remeklések előtt, ahelyett, hogy a régi egyszerű füstös rámákat vennék elő, csak azt fogják megtanulni, hogy az aranyat és az ezüstöt és a fényes berakásokat revelálják és ne az alakokat, vagy még inkább az alakok közvetítette igazságokat.[9]

Persze, jobban megfigyelve nem is annyira a kép, vagy képmás bálványimádásra ösztönző, pár száz évvel korábbi eszmeiségét gondolja Domenici visszahozni, mint inkább a haszontalan, szellemi értékét tekintve értéktelen üres csillogás, az arany és az ezüst túl használata ellen figyelmeztet és foglal morális, pedagógiai szempontból igazán nagyra értékelhetően, állást.

II.

Most pedig nézzük meg, hogy mit ír, közel kétszáz évvel korábban egy másik kultúra; a képet, a képmást a bálványimádástól való félelmében még oktatási eszközként is elvető Judaizmus követője, egy nagy zsidó tanító a 13. századból fiának erkölcsi okulásul.

A levelet, melyre ma már, mint stílust teremtő alkotásra tekintünk, 1267 körül írta Mózes ben Nahman vagyis Nahmanidész, közvetlenül Palesztinába érkezése után fiának az Aragon- Katalán fővárosba, Barcelonába. Az Igeret Ha Ramban vagyis Ramban levele mellett még az Igeret HaMussar, magyarul Morális levél, vagy Erkölcsi Intelem (latinul Parainesis néven ismert) néven emlegetett episztola különleges helyet foglal el a zsidó irodalomban. Fontos helye van a Tórai, vagyis a Szentiratok között éppúgy, mint a világinak tekintett zsidó kultúra alkotásai között egyaránt.

Nem kis meglepetésemre úgy 6-8 évvel ezelőtt az interneten, az Izraeli Közlekedésügyi Minisztérium weboldalán láttam héber, angol orosz és arab nyelveken, iránymutatásként a kaotikus izraeli forgalomban résztvevő sofőrök elgondolkodtatására. Aki már vezetett Izraelben gépjárművet az nem csodálkozik azon, hogy a hatóság mindent elkövet, még ezt is, annak érdekében, hogy az izraeli utakon a közlekedési morált kissé magasabb szintre emelje. Érdekes, hogy évszázadokon keresztül egyaránt a Tóra tudósok és az asszimilálódott értelmiségiek kedvenc olvasmánya volt ez a levél, és az a mai napig is, és hogy szinte minden tradicionális imagyűjteményben Szidurokban, Mahzorokban, Tehilim és Mussar[10] gyűjteményekben önálló egységként szerepel, vagyis Izrael lakosságának és a világ zsidóságának 15-20 százaléka szinte kívülről tudja, de a többség is legalább évente egyszer elmondja. A kormány mögé ülve azonban...

A levelet Ramban azzal a célzattal írta fiának, hogy emlékeztesse őt az alázatos (udvarias, erkölcsös) viselkedésre.[11] Utasította fiát, hogy hetenként egyszer olvassa végig a levelet, és hogy tanítsa meg az ő fiainak is, akiknek kívülről kéne tudniuk ahhoz, hogy a leírtak szerint, Isten-félelemben legyenek felnevelve. Ramban biztosította fiát, hogy azon a napon, amikor a levelet olvassa, kérései meghallgatásra találnak a mennyben. Ramban nem csak fiának ajánlja gondolatait, hanem mindenkinek, aki levelét olvassa, mert aki megtartja Ramban tanításait, megpróbáltatásaival könnyebben tud szembenézni és a leírtak megfogadása esetén méltó lesz egy új életre az Eljövendő Világban.

Ramban, azután érkezett Erec Izraelbe, miután, Barcelonában II. Jakab parancsára hitvitára állt ki keresztény teológusok (Paulo Krisztiáni, áttért és tanult zsidó) ellen. A vitában Ramban derekasan helytállt, de pápai nyomás miatt menekülnie kellett Spanyolországból. Így került 72 évesen Erec Izraelbe, ahol levelét megírta...

RAMBAN erkölcsi útmutatásai fiához, Nahmanhoz.[12]

1.     Halld meg apád intelmeit fiam és ne térj el anyád tanításától!

2.     Minden alkalommal, mindenkihez szelíden szólj, és ez által elkerülheted a haragot, azt a rossz tulajdonságot, ami önmagában is bűnbe sodorhatja az embert.

3.     Így mondták áldott emlékű bölcseink: aki haragos, azon mindenféle „pokol” lesz úrrá.

4.     Ahogy írva van: Távolítsd el a haragot lelkedből, és távolítsd el a rosszat testedből, mert a rossz maga a pokol.

5.     Amint írva van: a gonoszt utoléri a veszte.

6.     Ha legyőzted a haragot, akkor a szívedbe költözik az alázat, mely a legelőbbre való az emberi tulajdonságok közül mert, ahogy írva áll: az istenfélelem az alázat nyomában jár. Az alázattal szétárad majd benned az Örökkévaló iránti tisztelet és félelem érzése.

7.     Vésd az eszedbe jól, hogy honnan jössz, és hová tartasz; hogy már életedben múlandó és romlandó vagy, hát még holtadban, és hogy ki előtt kell majd tetteidről számot adnod. A Legdicsőbb Király előtt!

8.     Amint írva van: az ég és az egek ege sem képes befogadni Téged, hogyan tudna akkor Téged fölfogni az emberi elme. Mert az is írva van: Hát nem töltöm be teljesen az eget és a földet?- mondja az Örökkévaló.

9.     Ha mindezen dolgokat eszedbe vésed, félve tiszteled majd Teremtődet és megóvod magad a bűntől, elégedett leszel a sorsoddal, és azzal, amid van.

10.     Ha majd szokásoddá válik az alázat, szelíd leszel minden emberrel, félni fogod Őt (az Örökkévalót) és a bűnt. Ekkor a Mindenütt Jelenvaló szelleme jár majd át, dicsőségének fénye vesz majd körül, és már életedben az eljövendő világ békéjében lesz részed.

11.     Tudd és lásd fiam, hogy a szívében öntelt és nagyképű ember, az Égi Királyság ellen lázad, mert önmagát ékesíti fel azzal, ami az Égieké, hisz az írásban is az áll: az Örökkévaló uralkodik, a világ minden dicsőségét és méltóságát magára öltötte.

12.     S akkor vajon mivel büszkélkedhet az ember maga? Talán vagyonával? De hisz az Örökkévaló az, aki gazdaggá tesz, vagy elszegényít.

13.     A dicsőségével? Hát az nem kizárólag Őt (az Örökkévalót) illeti meg? Amint írva van: nagyság és dicsőség mind Tetőled ered. Hogy tetszeleghet valaki Teremtője dicsőségével?

14.    Ha a bölcsességével hencegne, tudnia kell, hogy az Örökkévaló az, aki adja, majd elveszi a szavahihetőktől a szót és a bölcsektől az értelmet.

15.    Mert mindenki egyenlő Ő előtte. Hisz Ő az, aki haragjában megtöri a fennhéjázót és jóakaratával felemeli az elesettet és az elnyomottat.

16.    Ezért te légy az, ki, meghajlítod gerinced, így érdemes leszel arra, hogy felemeljen és hordozzon téged az Örökkévaló.

17.    Most pedig elmagyarázom, hogy hogyan szokhatsz hozzá, hogy kitartóan alázatos légy, hogy minden szavad nyugodt és higgadt legyen: járj lehajtott fejjel, szemedet a földre sütve, de szívedet emeld az ég felé.

18.    Sohase nézz kihívóan a másik ember szemébe, amikor hozzá intézed szavadat, legyen számodra minden ember nagyobb nálad.

19.     A gazdagot vagy a bölcset köteles vagy tisztelni, ám ha valaki szegény, és te magad vagy gazdagabb, esetleg bölcsebb nála, gondolj rá úgy, mintha te lennél az adós, és ő az, kinek tartozol.

20.     És ha vétkezik is, tekintsd úgy, hogy azt csak tévedésből teszi, és te vagy az, ki szándékosan bűnt követsz el. Minden szavadnál, cselekedetednél és gondolatodnál, képzeld azt, hogy az Örökkévaló előtt állsz, kinek nagysága és hatalma betölti a világmindenséget, gondolj arra, hogy fénye mindeközben rád vetül.

21.    Beszéded legyen fegyelmezett, félelemmel és tisztelettel teljes, mint szolgának a szava mestere előtt. Légy szerény és szelíd minden emberrel és a durva szóra is higgadtan válaszolj, mintha az tanítómesteredé volna.

22.    Olvasd és tanuld figyelmesen a Tórát, és amikor csak módod van rá, tartsd be a Tóratanulás parancsolatát.

23.     És amikor felkelsz a könyv mellől, ragadj meg minden alkalmat, hogy megvalósítsd azt, amit tanultál.

24.     Minden reggel és este vizsgáld meg összes cselekedetedet, és így életed minden egyes napján lehetőséged lesz az Örökkévaló útján járni.

25.    Az ima idején minden világi gondolatot távolíts el a szívedből, és készülj arra, hogy az Örökkévaló elé lépj, tisztítsd meg mindig gondolataidat, és mielőtt megszólalsz, fontold meg, hogy mit mondasz ki, kövesd ezt az elvet életed minden napján, akármilyen múlandó dolgot is teszel, és így semmilyen bűnt nem fogsz elkövetni.

26.    Ezáltal szavaid, cselekedeteid, és gondolataid egyenessé és nemessé válnak, imád hatásos lesz, és bebocsátást nyer Isten színe elé, mert az megválogatott, hamisítatlan, tiszta lesz, és őszintén száll az Örökkévalóhoz.

27.    Amint írva van: Felkészíted és felbátorítod az emberek szívét, hogy kérjenek, és meghallgatod szavukat.

28.    Minden héten egyszer olvasd el ezt a levelet, és minden részét szívleld meg, és a benne foglaltak szerint járj el.

29.   Így, az Örökkévaló - áldott legyen az Ő neve - útján fogsz járni, minden utadon sikeres leszel, és érdemessé válsz az eljövendő világra, ami csak az igazaké.

30.    Minden nap, amikor majd elolvasod ezt a levelet, választ fogsz kapni mindazokra a kérdésekre, melyek fölmerülnek szívedben kérdésként. Ámen.

A teljes Ramban levél exegézise, amit már sokan, sokféle szempontból elvégeztek, meghaladná ennek a munkának a kereteit és tulajdonképpen maga az elemzés amúgy is csak eszköz lenne, hogy a két egyfelől a képet, másrészt a textust reveláló kultúra moralizáló, pedagógiai célzatú erkölcsi intelmeit és praktikus tanácsait összevessem. Ezért az első hat mondatot veszem górcső alá, abból is főleg az elsőt, ami megítélésem szerint, ha létezik speciális és tömör zsidó értelmezése az Apa, Anya, Gyermek kapcsolatnak, akkor ez az.

Az eredeti szöveg, vagyis a levél első, mondhatnánk bevezetésnek szánt mondata így hangzik:

Vagyis: Sömá böni muszár ávihá, vöál titos torát imehá

Komoly kihívás elé nézne a fordító és az értelmező, ha a saját tudására kéne hagyatkoznia vagyis, ha nem lenne egyértelmű, hogy Nahmanidész levelének első mondata egy idézet. Természetesen Szentírás idézet, méghozzá a Mislé Selomo, vagyis Salamon példabeszédei, vagy röviden a Példabeszédek könyvének nyolcadik mondata.

„Hallgasd fiam a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd.” - olvassuk a Károli féle református fordításban.

„Hallgass fiam atyád intelmére, s ne vedd semmibe anyád tanítását!”- hangzik a legújabb katolikus kiadás fordítása.

„Halljad fiam atyád oktatását és el ne hagyjad anyád tanítását”- mondja Bölcs Salamon Perls Ármin pécsi rabbi magyarításán keresztül.

Már első ránézésre adódik egy gondolat. Egyik fordító, vagy az évszázadok későbbi értelmezői sem gondolkodtak egy közös kifejezésben, t.i. a szülő fogalmában, mindenki természetesnek vette az archaikus hangzású atya és anya megkülönböztetést. Holott adódik a mai modern kornak inkább megfelelő összevont, rövid és nem „szószaporító” értelmezés: figyelj szüleid tanácsaira. Igaz ez? Biztos, hogy azonos a gondolat, azonos és felcserélhető üzenete (n.b. kötelezettsége) van az atyai oktatásnak és az anyai tanításnak? Miért van az, hogy már a Tanach (Biblia) első (történeti szempontból a legkorábban kapott) egységében, Mózes öt könyvében a Tórában az élethez szükséges tíz alapvető törvény/parancs között ott találjuk a szülők tiszteletére felszólító parancsot, amely a „tiszteletet” külön-külön írja elő az apának és az anyának? Ugyan a héber szöveg (és ez az eredeti zsidó értelmezés) a (kábéd) tiszteletet jelent, de jelent anyagi jóltartást is és itt a tisztelet kimutatása az idős szülő anyagi jóltartását (is) jelenti. A lényeg, hogy a fogalom, a szülő, külön jelenik meg: apa és anyaként. (Tiszteld atyádat és anyádat, azért, hogy meghosszabbodjanak napjaid 2M 20: 2­14)

Tehát, visszatérve eredeti szövegünkhöz, helyes az atya és az anya külön fordítása, mind literális, mind exegétikai értelemben, mondhatni minden más megoldás az eredeti tartalom, üzenet megváltoztatása lenne.

Nos, ha így van, értelmezzük tovább az említett Muszár, vagyis erkölcsi intelmet tartalmazó levél első mondatát.

A fenti gondolatunkat (apa és anya differenciált megfogalmazása) erősíti további vizsgálatunk következő megállapítása: Ramban, vagyis a Példabeszédek írója Salamon, külön igét használ az atya és az anya tanításaira, okításaira utódjaik felé. Többé-kevésbé minden fordítás igyekszik visszaadni ezt, bár előfordul, hogy az igéket felcserélik a fordítók az alanyok között. Látszólag igazuk van, de csak látszólag. Az oktatás és a tanítás egymás szinonimái a magyar nyelvben (igeként,) az intelem azonban már mást jelent.

Ramban és az általa idézet Példabeszédek írója az eredeti héberben két különböző szót használ a két szülővel kapcsolatban. A két szó talán a tradicionális életet élő zsidóság legtöbbet idézett, legtöbbet leirt és olvasott, legtöbbet kimondott szavai, vagyis a textus népének legfontosabb gondolatai; a Sömá és Tóra. Az egyik a hallani, meghallani szó felszólító alakja, a másik a mózesi, a zsidó élet alapvető törvényeinek neve, gyűjtőfogalma a Tóra.

A salamoni bölcsesség az apához a Sömát, míg az anyához a Tórát társítja. Miért? Ha az okítás és a tanítás, talán még a feddés is bizonyos mértékig szinonimák, azt nem lehet mondani, hogy a meghallani és a törvény szavak is azok, vagyis azonos értelműek lennének.

Vagy talán egy gyerekhez (és nem csak gyerekhez) szóló intelemnek köze van a „meghalláshoz,” a nyitott fülekhez, ahogy azt egy magyar idióma is mondja?

Az „apai” részhez tartozó sömá/halljad szó egy zsidó ember legtöbbet elmondott imájának első szava, élete mindennapjainak, az otthon elhagyásának és a haza érkezésnek, egy másik zsidó küszöb átlépésének gyakorlati, eszmei, virtuális kísérő szava (Mezüze, abban a Sömá, s annak a megérintése.)

Sömá Jiszróél, halljad Izráel, szól az ima, s Sömá béni vagyis „halljad fiam”- kezdődik Ramban levele.

Az apa ezzel a legfontosabb imára rezonáló kezdőszavakkal máris megadja istenfélő fiának (és magának is) a hitelességet, azt az emocionális, morális közeget, amit médiaként és egyúttal az üzenetként is fiának adni akar, vagyis, hogy minden további gondolata és tanácsa Isten közelségéből és az Isten szeretetéből, Isten tiszteletéből fakad, mint maga az ima, a könyörgés. Talán ha létezik ilyen egyáltalán, a legmagasabb szintű, leghitelesebb kapocs két ember között, apa és fia között, amikor mindkettő őszinte hitéből fakadóan, Istenre hivatkozik.

A Sömá/halljad kinyilatkoztatásnak ráadásul a zsidó tradícióban közvetlen kötődése is van az apák és fiak kapcsolathoz. Az írás Mózesnek tulajdonítja ezeket a szavakat, (5M 6:4) de a hagyomány még ennél is korábbra helyezi a Halljad Izráel szavak előszöri elhangzását. A hagyomány azt mondja, hogy amikor Jákob halála előtt összehívta fiait, megkérdezte tőlük, továbbra is követni fogjátok-e az én hitemet és hagyományaimat, ők egyöntetűen így válaszoltak: „Halljad Izrael apánk (ez volt Jákob második neve), az Örökkévaló a mi istenünk, 13 (nem csak a tied), az Örökkévaló egyetlenegy!”

Ebből az agadikus megközelítésből is kitűnik az Apa „feladata” az utód szellemi, morális nevelésében, hogy az utód ténylegesen is utód, vagyis az apa hitét (erkölcsét, világ és istenszemléletét) követő ember legyen. Tehát az Apa szempontjából a gyermek nem csak utód, hanem tanítvány is egyúttal. Akkor, miért van az, vagyis mi miért gondoljuk a mi értelmezésünkben, hogy az apai tanítás az intelem, amit meg kell hallgatni, míg az anyai maga a Tóra, és nem fordítva? (Halld meg apád intelmeit fiam és ne térj el anyád tanításától! Szó szerint: Anyád Tórájától.)[13] [14]

Miért gondolja a Bölcs Király és Ramban úgy, hogy az apa intelmeit csupán illik (vagy kell) meghallgatni? Netán az Apa intelmeit a meghallgatás után lehet mérlegelni, míg az Anya tanítása maga a Tóra, aminek a szavai egy tradicionális zsidó számára nem választás és meghallgatom- nem hallgatom kérdése? Hát nem azt mondtuk, hogy az Apa feladata a hit és az erkölcs disciplináit átadni, akkor miért nem ő tanítja a Tórát a fiának?

Nézzünk gyakorlati példákat erre a látszólagos kontradikcióra.

Egy mai haszid rebbe, HaRav Gifter meséli az alábbi parabolát: Volt egyszer egy vallásos zsidó gyerek, aki nagyon, de nagyon szerette a hasát. Szülei legnagyobb aggodalmára a közelükbe költözött egy nem-kóser, vagyis tréfli ételeket árusító jó nevű étterem. Az Apa ismerve a fiát, tudta, hogy most megjelent kulináris kihívások komoly kísértést jelentenek a gyereknek, nagyon komolyan figyelmeztette, hogy sohase menjen és egyen ebben az étteremben, mert ha kiderül, nagyon kemény büntetést kap. Az Anya ennél jobban ismerte a fiát. Tudta, hogy ha a gyerek elmegy az étterem hívogató és finom illatokat árasztó tréfli ételekkel teli kirakata és nyitott ajtaja előtt, túl nagy lesz számára a kísértés és elcsábul. Ezért az Anya egy sokkal keményebb és konkrétabb intést intézett a fiához:

„Fiam, meg ne próbáld ezt a tréfli helyet egy háztömbnyire sem megközelíteni. Ha bárhol meglátlak közelebb, mint egy háztömb, olyan büntetést kapsz, amit egy életre megemlegetsz.”

Felhúzott szemöldökünk jelzi, hogy a történetben szereplő Anya megoldását különösen durvának és kemény megoldásnak tartjuk. De, első reakciónkon túltéve magunkat, biztos, hogy jó a meglátásunk? A válasz az, hogy nem biztos. Inkább, praktikus és életszerű, a kívánt eredményt szemelőt tartó, hatékonyabb eszközt alkalmazó pedagógiai megoldásról van szó az Anya esetében, aki a fiának hasznosabb „Tórát” adott. (Az Apánál.) Gyakran pont szeretetünk megnyilvánulásaként kell az eredmény szempontjából következetesnek és keménynek lennünk. A női és az anyai gyengédség mellett egy anya az élet mindennapos praktikáira, a túlélésre, vagyis a gyakorlati „Tórára” nevel.

Nézzünk meg egy másik tórai történetet, Izsák esetét iker-fiaival. Az ismerős történet azt beszéli el, hogy az ikerség dacára Ézsau előbb látta meg a napvilágot, mint testvére Jákob, ezért az első szülöttnek járó kiváltságok és apai áldás Ézsaunak járt volna. De, lévén Ézsau vad, hitetlen, vadászó (gyilkoló) alkat, a történet a szelídebb, türelmesebb, érzelemdúsabb Jákobnak játsza át az elsőszülöttnek járó jogokat és apai áldást. A történet? Ez enyhe eufemizmus. Az átjátszás ötlete, vagyis a már öreg, rövidlátó apa megtévesztésének technikája az előrelátó, és a túlélést „tanító” anyától, Rebekától származik. Megtanítja fiát egy trükkre a „jövő érdekében.” A túlélés érdekében. A törzs, a csoport, vagy a nép túlélésének érdekében. A „jövő” letéteményesének gondolt fia érdekében. A legkisebb morális kétely nélkül becsapja férjét, fia apját anyai megérzése, igaza érdekében.

Rasi (Rabbi Jicháki) a nagy értelmező ezt úgy magyarázza, hogy az Apa intelmei alatt értsük Isten Tóráját, amit Szóbeli és Írott Tanként kapott Mózes Szináj hegyén. Az Anya tanításán pedig a Rabbinikus bölcselők tanításait, akiknek az útmutatásai nélkül nem tudnánk eligazodni az élet mindennapjaiban.

A zsidóság, vagyis a Judaizmus tanításaiban az apát jelképező tórai parancsokat és az anya szerepéhez kapcsolható Rabbinikus, korabeli és kortárs bölcsektől származó törvényeket a kívülállók, mindig is valami iszonyú nyűgnek, kötelezettségnek, igának, állatnak való járomnak képzelték el. Nem csak képzelték ábrázolták is.

Ezen a képen egy 12. századi miniatúra grafikus másolata látható. A kereszt bal oldalán az idős, megszaggatott ruhájú, korona nélküli, megfáradt nő, Zsinagóga megszemélyesített képe látható, amint kezében tart leengedve egy ökör igát, vagy más néven jármot. A keresztény ikonográfia ezzel a jelképpel utalt arra, hogy a zsidók a törvényük igájában, jármában élnek, s hogy a Kereszténység ez alól felszabadít.

Modern korunkban nem kis kihívás előtt áll a gyermekét a kihívásoknak megfelelően nevelni szándékozó szülő, vagyis hogy hűek maradjunk a zsidó nevelési tradícióhoz az Apa és az Anya.

A keresztény képiség, a szó szerinti és átvitt értelmű ikonok látványa csak keveseknek volt elérhető, főleg a képek otthoni nevelésre, tudat alatti karakterformálásra való használatát csak kevesen, csak a kivételezettek engedhették meg maguknak. Egyrészt a képek magas ára, értéke miatt (bár a sokszorosítás elterjedése ebben segített, gondoljunk csak a sok Madonna nyomatra az otthonokban), másrészt, hogy az egyház a képek „pedagógiai” tulajdonságát egész másra használta, sokkal kevésbé békés célokra, mint a gyereknevelés. Az otthoni képekkel kapcsolatban ez írja Dominici:

Ha nem akarod, vagy módod nincs arra, hogy otthonodat templomszerűvé alakítsd, parancsold a bábádnak, (ha ilyen nincs, akkor magad csináld) hogy gyakran menjen gyermekeddel a templomba, (a képek miatt) főleg amikor nincs ott tömeg, nincs semmiféle istentisztelet.[15]

A „másik oldalról” viszont a leirt viselkedési minták, erkölcsi Tanok és a szóbeli okítások a zsidóság számára mindig elérhetőek, kéznél levők voltak, még betiltásuk, elégetésük után is, mivel egy textust ellentétben a képpel memorizálni lehetett és egy adott pillanatban újra papírra vagy bőrre rögzítve ismét funkcióba lehetett állítani.

A zsidó gondolatiságot reprezentáló Ramban levél igen magas szintű erkölcsiséggel fordul a megszólítotthoz, Ramban fiához. Az egyik igen érdekes tulajdonsága e műnek, hogy egyaránt megtalálható benne az apai feladat irányából közelítő, kompromisszum nélküli Isten-félem és az ebből levezett közösségi viselkedés ideál, valamint az anyai „életféltés” és az ebből következő, eligazító praktikus tanácsok.

Források:

Tanach (Biblia),

R. Avrochom Chaim Feuer: A Letter for The Ages, 2007, Mesorah Publikations Ltd.

Kitvei Ha Ramban, ed. Charles Chavel, Moszad HaRav Kook, 1987,

David Freedberg: The Power of Images, University of Chicago Press, 1989

C. Klapisch-Zuber: Holly Dolls: Play and Piety in Quattrocento Florence, in. Women, Family, anf Ritual in Renaissance Italy, ed. L. Cochrane, Chicago, 1985

Nirit Ben-Aryeh Debby: Political views in the preaching of Giovanni Dominici in Renaissance Florence, 1400-1406, in: Renaissance Quarterly, 2002, március, pp. 19-48

Eörsi Anna: Deus in figura pueri. A gyermek Jézus a középkori és a reneszánsz művészetben

Fináli Gábor, Friedmann Sándor: Levél az örökkévalóságnak, Igeret Ha Ramban. Kézirat.

Friedmann Sándor: Disputák, Mózes ben Nahman. Előadás, 2008, november, OR-ZSE

Képek:

1.     kép: A Szent Család, miniatúra, középkori kódex, ismeretlen alkotó.

2.     kép: Jacopo Tintoretto, Szent Orsolya és a 11 ezer szűz.

3.     kép: Egy 12. századi zsoltároskönyv illusztrációjának grafikus másolata, Salzburg,
Szt. Péter Apátság. Bécs, Nemzeti Könyvtár.



[1] A családvezetés szabályai, negyedik rész. A fordítást a latin nyelvű szöveg angol változatából készítettem.

[2] A szöveget közli, David Freedberg, A Kép Hatalma/The Power of Images, 1989, The University of Chicago

[3] Nem minden vélemény ezt a nézetet tükrözi, már mint hogy a képek és a szobrok az analfabéta népek Biblia

történeti ismereteit és ezáltal hitbéli elkötelezettségüket voltak hivatva erősíteni. V.ö. Lawrence G. Duggan: Was Art Really the Book of the Illiterate?

[4] A reneszánsz bambino igazi kisgyerekhez hasonlít: eszik, alszik, játszik, járni tanul, szeret és szeretetre vágyik. A szentkép és a valóság között elmosódnak a határok. Giovanni Dominici XV.századi szerzetes azt a pedagógiai tanácsot adja egy firenzei családanyának, hogy kisfiának csecsemőkorától kezdve mutasson gyerek szenteket, mindenekelőtt Jézust ábrázoló képeket: fia majd azonosul az ábrázolások szereplőivel. A reneszánszban sok előkelő asszony őrzött kelengyeládája mélyén egy gyermek Jézushoz hasonló játék babát. Ez a baba helyettesítette a saját gyermeket, akit sok esetben elvettek az anyától a szülés után.(Klapisch-Zuber azt gondolja, hogy magát az anyai gondoskodást is először ilyen Kisjézus-játékokon gyakorolták és szerették meg a nők.)” Eörsi Anna: Deus in figura pueri, A gyermek Jézus a középkori és a reneszánsz művészetben

[5] A 20. és 21. századi kutatások igazolják azt a nagyon korai (Ókori) feltételezést, hogy a színek, a képek, a hangok már nagyon korán (a reneissance csecsemőt mond, de mi már tudjuk, hogy magzati korban) hatnak tudatalatti énünkre, vagyis ránk.

[6] A lentebb idézett szöveg alapján

[7] Giovanni Domenici, Regola Del Governo di Cura Familiare, 1860

[8] Vagyis, mint a fenti idézetb ő l kiderül, a gyerekekre gyakorolt nevelő célból

[9] Giovanni Domenici, Regola Del Governo di Cura Familiare, 1860

[10] Hétköznapi imák könyve, ünnepi imák könyve, Zsoltárok könyve és morál filozófiai (erkölcsi intelmek)

irodalom.

[11] Túl az intelem együttélési morális, Istenre hivatkozó szellemiségén, (zsidó) gondolatain, a praktikus (vagyis anyai) tanács is kitetszik a sorok közül, mivel valószínűsíthető, hogy Ramban fia Nahman, II. Jakab barcelonai udvarában élt, vagy dolgozott, tehát nem csak keresztény, de uralkodói környezetben is, ezért helyzete még a megszokottnál is kényesebb lehetett. Erre utalnak a levél „visszafogottsággal,” „alázattal” és „szemlesütéssel” nyomatékosan foglalkozó sorai.

[12] Fordította, Fináli Gábor. A fordítás során minimális stiláris és értelmezési javaslattal éltem.

[13] Raj Tamás: A Sömá Jiszróél imáról

[14] Lásd a Fináli fordítást.

[15] Dominici 1860, p 133.