Goldzieher cikkeinek értelmezése nagyobbrészt az úgy nevezett frame módszerre támaszkodik. A frame (keret, ráma, váz) szóról elnevezett módszer lehetővé teszi egy vallásetnikai közösség társadalmi viszonyainak megértését, beleértve a gender viszonyokat is. A frame módszer lényegét egy rendszer képezi, amelynek segítségével a legkülönbözőbb adatokat maximálisan tömöríthetjük, egységesíthetjük és ez által értelmezhetően reprezentálhatjuk. [15]

A frame módszer alkalmazható a szövegek strukturális-szemantikai elemzésében, mert:

«…человек, пытаясь познать новую для себя ситуацию или по-новому взглянуть на уже привычные вещи, выбирает из своей памяти некоторую структуру данных (образ), называемую нами фреймом, с таким расчетом, чтобы путем изменения в ней отдельных частей сделать ее пригодной для понимания более широкого класса явлений и процессов.» [16]

Ez az idézet eredetileg Marvin Lee Minskytől származik, aki szerint a sztereotípiaként működő frame támogatja az elmét a sikeres megismerés folyamatában. Ugyanis az elme az olyan típus-kereteket (frame) keresi egy szövegben, amelyekből összeállíthatja a számára releváns "szcenáriumot", vagyis a társadalmi létezés valamely részterületének képét. Az emberi elme nem csak arra képes, hogy a sztereotípiákat felismerje, de arra is, hogy szükség esetén új sztereotípiákat hozzon létre az elhasználtak elemeiből.

A nevelés (oktatás, művelődés) szcenáriumát ábrázoló szövegben például öt típus-keretet különíthetünk el, amelynek segítségével értelmezhetjük a szöveg információját és leírhatjuk a megalkotását provokáló aktuális társadalmi viszonyokat. Az öt frame-ből álló rendszer így néz ki:

1.az alanyi szókészlet, amely a nevelő személyét jelöli;

2.egy másik alanyi szókészlet, amely a nevelt személyét jelöli;

3.a folyamat ábrázolására szolgáló szókészlet, amely a neveléshez tartozó cselekvést és tevékenységet ábrázolja;

4.a folyamat kimenetelét (eredményt) ábrázoló szókészlet;

5.a nevelés formáira vonatkozó szavak készlete (pl. iskola, tanintézet stb.)

Ezt a frame hálót alkalmaztam a Magyar-Zsidó Szemle első száma egyetlen női szerzője cikkének szemantikai elemzésére az alábbiak szerint:[17]

Az első frame alanya:

a "mi" (a birtokos rag alapján);

a nevelt (a második frame) ebben az esetben:

-"leányaink"

-"művelt család gyermeke"

-"nem csak zsidó."

A második frame-hez a cikk alapján a következő magyarázat fűzhető. A budapesti felsőbb leányiskolában túlnyomóan zsidó lányok tanultak, szám szerint 229 fő. De az országos adat – 771 főből 336 volt a zsidó tanuló – azt mutatta, hogy a zsidó családok még sem siettek beíratni leánygyermekeit a modern állami felsőbb iskolába. A jelenség oka nem a családok vallásosságával függött össze, hanem talán azzal, hogy a zsidó tanuló nagyszámú jelenléte az akkori társadalmi viszonyok között rontotta az iskola hírnevét, a zsidók pedig a legnevesebb iskolába akarták járatni gyermeküket. (Goldzieher, 658)

A folyamatot ábrázoló igék (a harmadik frame):

-a továbbképzés és a tanítás.

A továbbképzés szó mutatja, hogy az alapképzést a zsidó lányok a nép- és polgári iskolában már megkapták, de ez a cikk szerzőjének nem volt elegendő. Az ismeretszerzés fejlesztésére való törekvés az emancipációs törekvésről tanúskodik, ennek alapján Goldzieher Ilonát joggal sorolhatjuk a zsidó felvilágosítók közé. Ezt bizonyítja az oktatás eddigi eredményeivel kapcsolatos kritika is, amelyet a következő (negyedik) típus-keret foglal össze.

Az oktatás várható eredményének bemutatására (a negyedik frame) a cikk szerzője egy szokatlan formát választott. Goldzieher ugyanis úgy dicsérte az új oktatási formát, hogy közben kritizálta a nőoktatás eddigi (népiskolai és polgári iskolai oktatás) eredménytelenségét: (a polgári iskola) "nem nyújthatja… nem pótolhatja… (az ismereteket), "amit a társadalmunk a művelt nőtől megkívánt."

Az alábbi idézet egyrészt ábrázolja az új oktatási forma célkitűzését, másrészt alátámasztja véleményemet Goldzieher Ilonáról, mint a magyarországi zsidó felvilágosítóról, aki tevékenyen hozzájárult a zsidó nők emancipációjához:

"… neműk sajátossága és a társadalmi jelen viszonyok által feltételezett, de egyszersmind oly mértékű általános műveltséget szerezhessenek, amely egyfelől élethivatásukra szükséges, és másfelől megfelel azon általános műveltségnek, melyet a férfiak saját életczéljaik érdekéből gimnáziumi és reáliskolai középiskolainkban nyerhetnek." (Goldzieher, 659)

Az ötödik frame-hez tartozó szavak az olyan oktatási formákat írják le, mint:

-a városi polgári leányiskola, az állami felsőbb leány-iskola, például a kolozsvári és a budapesti iskola.

A polgári iskolát Goldzieher azért is kritizálta, mert nem adta meg a tanulóinak az idegen nyelvtudást. Az új típusú iskola a "szív és elme kiművelését" segítette elő. A korábbi nőoktatási formát – a magántanulást – Goldzieher határozottan elutasította. Emancipált nőként ahhoz ragaszkodott, hogy a nő társadalmi szereplővé váljon.

A nevelés-oktatási szcenárium megértése nem lesz teljes, ha legalább röviden nem utalunk a nemek közötti egyenlőtlenségekre a korabeli oktatásban. A statisztikák mutatják, hogy 1883-ban a zsidó tanulókból még mindig több volt a fiú (557 fő), mint a lány (420 fő), holott a népesedési adatok szerint több lány született, mint a fiú.[18]

Neumann Ede frissen avatott rabbiként az 1884. évi Magyar Zsidó Szemlében bemutatta az új "Hitoktatási terveket".[19] A zsidó fiatalok felosztása a "fíiskolára" és a "leányiskolára" mutatja, hogy a társadalmi elvárások a hittanulás terén a nemek vélt sajátosságaihoz fűződtek. A hetedik osztályig a fiúknak egy-két órával több oktatási órájuk volt. A lányok egyáltalán nem foglalkoztak a "Biblia-fordítással" és csak néhány kiemelt imát fordítottak. Érteniük kellett például a Smóné eszré főima szövegét "a czióni imák elhagyásával", az Alejnu, a szombati imák és a Halél szövegét. A héber nyelv tanulása a lányoknál a héber szövegek olvasására korlátozódott, míg a fiúk a nyelvtant is tanulták.

A tervek készítői a zsidók történetének tananyagát is csökkentették a leányiskolák számára a fiúiskolához képest. A fiúk átvették Maimonidészt és a középkori zsidó történetet, ami szükséges is volt a későbbi talmudi foglalkozáshoz. A lányok a zsidó történetből csak a "lényegesebb részeket" tanulták "a 2. templom pusztulásától napjainkig."

A tantárgyi és tematikai frame-k összehasonlításából látjuk, hogy a lányok ugyan megkapták a vallási nevelést, de eleve egy csökkentett program keretében. Látni fogjuk, hogy Goldzieher Ilonának a lányok hitoktatásáról is saját elképzelései voltak.

Mielőtt Goldzieher második cikkét elemezném, szót kell ejtenem a Magyar-Zsidó Szemle másik női szerzőjéről. Freyhan Lujza neve csak az 1885. évi folyóiratban bukkan elő [21]. Cikkének értelmezésére a fenti öt elemes frame hálót használtam. Az eredmények így alakultak ki:

1. Az alanyi szókészlet, amely a nevelő személyét jelöli. Freyhan cikkében a nevelő az "Anya".

2.Egy másik alanyi szókészlet, amely a nevelt személyét jelöli: Az ifjú lélek, a leány, a gyermek (7 éves korig), az iskolát elvégzett lány a házasság előtt.

3.A folyamat ábrázolására szolgáló szókészlet, amely a neveléshez tartozó cselekvést és tevékenységet ábrázolja: Az anyja személyes jelenléte, a "mostani" szokások elutasítása, a munka, a Biblia rendszeres, de kisebb részletekben való olvasása, a gyakori ismétlés, a szertartások tanítása a múlt megismerésével, a házasságra való felkészítés, a gyermeknevelés oktatása.

4.A folyamat kimenetelét (eredményt) ábrázoló szókészlet: A zsidóságot komolyan vevő "szívben és lélekben" zsidó, az "öröklött vallás" szeretete.

5.A nevelés formáira vonatkozó szavak készlete: Az otthon, a zsidó család.

A háló segítségével a bőbeszédű szövegből kihámozhatjuk az értelmezhető tartalmat. Az előző hosszabb kommentártól eltérően Freyhan cikke egyes elemeihez csak kevés kiegészítést fűznék. A nevelő személye például pontosítható, mint az (...) anyja képe vagy egy zsidó nő, aki nem olyan, mint a szerző korának mintája. A pontozás helyére azt a nevet írhatjuk be, amely a szerzőt a cikk megírására ösztönözte. Ám éppen ez a név feszíti szét a szöveg eddigi egységes rendszerét.

Freyhan a cikk elején kifejezte Morgenstern Lina (Breslau-Boroszló-Wroclaw, 1830) iránti lelkesedését, feltételezve, hogy az anyai nevelés tette lehetővé Morgenstern sikeres pályafutását. Morgenstern Lina író, női jogvédő és szociális aktivista egy modern, emancipált zsidó nő volt, aki támogatta a gyerekek óvodai nevelését, holott Freyhan Lujza ezt a formát határozottan ellenezte:

"Korunk anyagiasságával szemben állítsa az anya a zsidó élet idealizmusát, s különösen a gyermek életének első hét esztendejében kizárólag ő legyen nevelőnője kicsinyeinek."(Freyhan, 397)

Feltételezem, hogy Freyhan csak Morgenstern gyermekkönyveit ismerte, de az írónő társadalmi emancipáló tevékenységéről nem tudott. Freyhan a maszkilim (a zsidó felvilágosodás élharcosai) által szorgalmazott női emancipációt képviselte, amely a nőket korlátozó polgári diskurzus keretében valósult meg. Ez a korlátozó politika arra irányult, hogy a nők ne emelkedjenek a férfiak művelődési szintjére és ezáltal ne veszítsék el a férfiak vonzalmát biztosító nőiességet. Példának említem Mózes Mendelssohn, a zsidó felvilágosodás vezető alakjának (1729-1786) levelét menyasszonyához, Fromet Gugenheimhoz (1737-1812), amelyben megdorgálta a hölgyet a túlzott olvasásért:

Was wollen Sie damit ausnehmen? Gelehrt werden? Dafür behüte Sie Gott! Eine mäßige Lektüre kleidet dem Frauenzimmer, aber keine Gelehrsamkeit! [22]

Goldzieher 1885. évi cikkének címe kissé megtévesztő. Valójában nem is annyira a leányiskolai hitoktatásról írt, mint inkább az oktatás átfogó reformját sürgette. A cikk megírására a szerzőt a hittanórák számának növelése ösztönözte. Goldzieher abban reménykedett, hogy ez a rendelkezés javít majd az oktatás minőségén. Ám a valódi nehézséget a szakképzett hitoktató hiányában látta. A frame háló ebben az esetben az alábbiakat foglalja össze:

1. A nevelő: a még hiányzó (leányiskolai) hittanító.

2. A nevelt: részben a hittantanuló, részben a leendő hittanár. Mindkét esetben a nevelt személye nőnemű.

3. Az oktatási folyamat szókészletéhez tartozik "az anyag módszeres felosztása és feldolgozása," a tanító vallásossága és képessége, hogy az oktatás során a gyermek szintjére helyezkedjen (vagyis értse a gyermek nyelvét).

4. A folyamat kimenetele ebben az esetben az ideális (leányiskolai) hittanító.

5. A nevelés formája egyértelműen egy új tanítóképző.

A háló lehetővé teszi annak megértését, hogy a cikk a szerző elképzeléseit – másként kifejezve a zsidó oktatás társadalmi koncepcióját – részletezi. Goldzieher azt is beismerte, hogy ez az újító javaslata nem mindenkinél arat majd sikert. Főleg, hogy a vidéki hitközségek a leendő tanítóképző végzőseinek még rendes díjazást sem tudnak biztosítani. Ezért a szóban forgó javaslat a hitoktatás átfogó reformját is jelentette. Goldzieher mégis reménykedett, hogy javaslata támogatást kap a "zsidóság" részéről, mivel egy nagyon fontos ügyről van szó, amelytől a zsidó felekezet jövője is függ. Lelkes, tevékeny "honleányokat" képzelt maga elé, akik a "magyar zsidóság támogatására és üdvére" lépnek ki az új tanítóképzőből. [23]

Megjegyzem, hogy az 1895. évi miniszteri rendelet engedélyezte a nők egyetemi felvételét, de ezt az egyetem bölcsész- és orvoskarára korlátozta. A jog- és államtudományok, valamint a teológiai és a szakképzésből a nők továbbra is ki voltak zárva. (Karády, 32)

Goldzieher cikkének szelleme megfelelt a magyar társadalmat emancipáló korabeli női mozgalom szellemének, amely a 19. század végére éppen a zsidó körökben erősödött meg.[24]

Összehasonlításul érdemes elolvasni Tauber Nándor polgári iskolai tanár az 1888. évi Magyar Zsidó Szemlében megjelent cikkét, amely ugyancsak a leányok oktatásáról szólt. [25] Egy rövid hozzászólásban Tauber tanár felvázolta javaslatát az éppen akkor megjelent miniszteri rendelet alapján kétórásra bővített hitoktatás tanmenetéről. Azt javasolta, hogy a lányok az első órában a szentírási szövegek alapján ismerkedjenek meg Izrael népének történetével, a másik órában foglalkozzanak a héber betűk tanulásával és az imák fordításával. Az oktatás tulajdonképpeni célja a "gépies olvasás begyakorlása" volt. (Tauber, 318) A felsőbb leányiskola V. osztályában a lányok ismételjék el az eddig tanultakat és ismerkedjenek meg "a kitűnő férfiak, és kül. [különleges] nők életrajzaival". A VI. osztályban a lányoknak át kellett venni a "zsidó asszony kül. [különleges] kötelességeit". A leányiskolai nevelés főbb célját Tauber így foglalta össze:

"Ha a hitoktató, ott hol lehetséges, oda hat, hogy külön nyilv. [nyilvános] isteni tisztelet rendeztetik a lányok számára, vagy legalább azt éri el, hogy az anyák elviszik leányaikat a templomba, ha ők mennek, mint a keresztényeknél általában láthatni, azt hiszem, hogy az iskola eleget tett arra, hogy leányaink zsidók is legyenek." (Tauber, 319)

Záró reflexiók

Záró soraimban jelen dolgozat három központi témájára reflektálok. Az első az úgy nevezett zsidó túlreprezentáltság témája, amelyet Fabó Edit is érintett a disszertációjában. (Fabó, 118) A zsidó túlreprezentáltság kifejezését használja Komoróczy Géza az Élet és Irodalom 2014. évi december 19-i 51-52. számában, de ezt tárgyalja Karády Viktor is Fejtő Ferenc emlékére írt cikkében:

"Bár a bölcsészkarok népességében 1919 előtt – ugyan a többi nagyobb tudományágét el nem érő, de szintén nem jelentéktelen – zsidó túlreprezentáció figyelhető meg (főként Budapesten), ennek kedvezményezettjei legtöbbször a doktorátuson keresztül vagy akár a nélkül is elérhető humán értelmiségi szabadpályákon (mint az irodalom, a sajtó, a folyóirat-szerkesztés, a könyvkiadás) igyekeztek érvényesülni." [26]

A jelenség okát Karády külön nem vizsgálta. Fejtő (Fischel) családja történetén keresztül megnevezte azokat a környezeti feltételeket, amelyek befolyásolhatták Fejtő Ferenc – és más zsidó származású értelmiségiek – tanulmányainak alakulását. Ezek között megemlítette a magyarosodást (a magyarosodás alatt a magyar kulturális integráltságot értem), a társadalmi integrációt és "a többgenerációs művelt polgári háttér" hatását (Karády 2008, 945). A zsidó diákok tanulmányi haladását jellemezhette "a sztereotípia önmegvalósító próféciája", amely a zsidó diákok különös tehetségéből indult. (Karády 2008, 946).

De egy vallásetnikai csoport – mint például a zsidóság – társadalmi folyamatairól nem lehet általános kijelentéseket tenni. Meggyőződésem, hogy a társadalmi jelenségek az a magyarázata eleve hibás, amely figyelmen kívül hagyja a társadalmi nemek státusza és kultúrája közötti különbségeket. Fejtő emlékére írt szociológiai vizsgálatában Karády ezeket nem vette figyelembe, holott a korábban idézett munkájában ("Nők a modern felsőbb iskolázás korai fázisában") maga is rámutatott a nemek emancipációs lehetőségeinek egyenlőtlen felosztására.

Meglepő továbbá, hogy ebben a munkában Karády megdicsérte a zsidó elemi iskolát, miközben maga a hitközség sok kivetni valót talált az általa fenntartott iskolák állapotában. Igaz, Karády szerint a zsidó iskolában az volt a legjobb, hogy csak kevés diák járt egy-egy osztályba, és így a tanároknak nagyobb lehetőségük volt a személyes kapcsolatok kiépítésére. Ezért ez a dicséret tulajdonképpen megerősíti Alexander Bernát kritikáját, amely szerint a zsidók közömbösen viszonyulnak saját felekezeti oktatáshoz és csak egyénileg jeleskednek, de főleg az állami oktatás keretében. [27]

A hitközségi oktatási rendszer kritikáján kívül Alexander Bernát cikke felhívja a felhasználók figyelmét a statisztikák óvatos kezelésére. Így például az 1884-85-ös tanévben a zsidó tankötelesek a lakósság 5, 1%-át tették ki a hivatalos adatok szerint, holott az izraelita felekezet tagjainak száma a lakosság 4, 54%-át képezte. Az iskolába ténylegesen járók száma pedig a zsidókra nézve kedvezőtlenül alakult ki: 1000 főből csak 756 "mózes hitű" járt iskolába, amely szám csak a görög-keletieknél volt valamivel jobb (Alexander, 290). Persze, a zsidók művelődése az évek során mégis javult. Miközben 1869-ben csak 34.777 fő (azaz 42%) volt iskolázott, 1881-re ez a szám 73.573 főre (azaz 85%-ra) növekedett. 1884-ben egy kisebb esés mutatkozott (75%), ám ugyanakkor aránytalanul megnövekedett a tankötelesek száma (115, 620 fő), amiről fentebb már volt szó. (Alexander, 291)

A dolgozatom második központi témája a nők oktatásának negatív története volt. Az 1901. évi statisztika szerint Magyarországon a századfordulón 659 férfi és 125 női zsidó magyar nyelvű tanító volt. [28] Már ez a szám is önmagáért beszél. A tanulmányomban bemutatott adatokon kívül még egy tantervi példával is szemléltetem a nőket diszkrimináló oktatási mintát. Az 1860-1872. évi tantervek mutatják, hogy a lányok egyáltalán nem tanulták a bibliai héber nyelvet és nem foglalkoztak az imák fordításával. Ezzel szemben az 1. és 2. osztályban 4-4, a 3. osztályban már 6 órát fordítottak a kézimunkára. A fiú osztályokban a kézimunka egyáltalán nem szerepelt a tantárgyak között, a bibliai héber nyelvvel pedig a fiúk 2-5 órát foglalkoztak. (Felkai, 44)

Mindezek után érthetővé válik, miért keltette fel érdeklődésemet Goldzieher Ilona emancipáló írása. Goldzieher nevének említésével elérkeztem a harmadik központi témához, amelynek Goldzieher Ilona a főszereplője. Ez a téma a zsidó felvilágosodást és a női emancipációt veti össze. A kultúratörténészek szerint a zsidó felvilágosodás abban különbözött a nem zsidó felvilágosodástól, hogy:

"Frauen wurden nicht als Teil der sich formierenden kritischen Öffentlichkeit betrachtet und fungierten im Unterschied zur nicht jüdischen Aufklärung nicht einmal als Objekte männlicher Bildungs- und Erziehungsbestrebungen. Der Ausschluss von Frauen erfolgte nämlich nicht nur über die Sprache, sondern war dem maskulinischen Bildungsideal inhärent.“ (Hecht, 32-33)

Az a tény, hogy a zsidó férfiak az emancipációt − hasonlóan a közösségi vallásgyakorláshoz − saját privilégiumnak tartották, befolyásolta a női nevelést a még oly felvilágosodott pesti zsidóság körében is. A századfordulóra a Magyarország zsidósága, de főleg a pesti zsidó közösség olyan társadalmi jelentőséggel bírt, amelynek nem volt párja Európában. (Konrád, 12) A zsidók nagy szerepet játszottak a modern kultúra és életmód terjesztésében. És éppen a modernséget hangsúlyozta Kohlbach Bertalan, amikor Bacher Vilmos halálára írt cikkében Bacher feleségét méltatta:

1975-től kezdve meg kellett osztanunk felekezetünk ez álló csillagának fényét családjával és különösen 1886. június 27-ike óta hitvesével, született Goldziher Ilonával, a modern zsidó asszony csodás típusával […]"

Majd folytatta:

"[…] e páratlan, ideális gondolkodású, nagy szívű és nagy lelkű nő megalapozott tudásával, józan és nyugodt intuitiójával igaz megértője és lelkesítő párja volt mesterünknek […]"

Így írta le Goldzieher (Goldziher) Ilonát egy kortársa. És még ha figyelembe is vesszük a társadalmi érintkezésekben olyan jellemző zsidó udvariasságot, a szövegben akkor is bőven marad jelző Goldzieher Ilona modernségének kihangsúlyozására!

Végül fontos megjegyezni, hogy a dolgozatomban nem csak kritizáltam a társadalom nőellenes folyamatait, de azt is mutattam, milyen gyorsan és hatékonyan használják fel a nők a megnyílt lehetőségeket, hogy elősegítsék saját és embertársainak művelődését.

FELHASZNÁLT IRODALOM

[1]       Dr. Kovács Ferencz, A jövő magyar rabbija in: Blau Lajos, Mezey Ferenc (szerk.), Magyar-Zsidó Szemle, Budapest, 1893, 10. évf. p. 616.

            (Megjegyzés: egy-egy évfolyam oldalszámozása folyamatos)

[2]       Hrotkó Larissza, A Nélkülözhetetlenek, Budapest, 2014. ISBN 978-615-5494-01-7. www.mek.oszk.hu/13500/13596.pdf

[3]       Budapest Főváros Levéltára bejegyzéséből: HU BFL-VII.180-1931-Kjo-248. Bacher Vilmosné dr. özv. (1931)

[4]       Vö. Dr. Kohlbach Bertalan, Bacher Vilmos in: Dr. Blau Lajos, Bacher Vilmos emlékezete, Budapest, 1914, pp. 6-11.

[5]       Deutsch Gábor, Bacher Vilmos halálának 100-ik évfordulóján. www.orzse.hu/hirdetes/bacheremlek/2013.htm

[6]       "Neje B-né Goldziher Ilona kiváló pedagógus a budapesti állami leánygimnáziumi francia tanára, tankönyvíró."

mek.oszk.hu/04000/04093/pdf/b.pdf, p.74.

[7]       Goldzieher Ilona, Az állami felsőbb leányiskolák in: Fábri Anna (szerk.), A nő és hivatása II. Szemelvények a magyarországi nőkérdés történetéből 1866-1895, Kortárs Kiadó, 2006, ISBN: 963 9593 40 0, pp. 108-110. [8]       www.minisztertanacsi-jegyzokonyvek-1867-1944/adatlap/60045

[9]       Karády Viktor, Nők a modern felsőbb iskolázás korai fázisában in: Toronyi Zsuzsanna (szerk.), A zsidó nő, Budapest 2002, ISBN: 963 202 517 2, pp. 29-50, itt: p.29.

[10]     Fabó Edit, A magyar dualizmus kori karikatúrák és paródiák. A nőkkel kapcsolatos társadalmi sztereotípiák változása az élclapok tükrében (doktori disszertáció), Budapest, ELTE BTK, 2007.

            http://doktori.btk.elte.hu/hist/fabo/diss.pdf

[11]     Palóczy Lipót, A műveltség állapota Magyarországon, különös tekintettel a zsidókra in: Magyar-Zsidó Szemle, Budapest, 1884. 1. évf. pp.50-56. itt: p.50.

[12]     Vö. Kelemen Katalin, A liberális judaizmus álláspontja a nők szerepéről a zsidóságban in: Toronyi Zsuzsanna (szerk.), A zsidó nő, Budapest, 2002, ISBN: 963 202 517 2, pp.143-145, itt: p.143.

[13]     A magyar egyetemek kapui 1896-tól nyíltak meg a nők előtt.

Konrád Miklós, A pesti zsidó nő, mint allegória in: Toronyi Zsuzsanna (szerk.), A zsidó nő, Budapest, 2002, ISBN: 963 202 517 2, pp.11-29, itt: p.16

[14]     Bacher Vilmos, Bánóczi József (szerk.), Vegyes in: Magyar-Zsidó Szemle, Budapest, 1887. 4. évfolyam, p. 258.

[15]     Vö. Goffman E. Frame analysis: An essay on the organisation of experience. – N.Y: Northeastern, 1974.

[16]     С.В. Буторин, Фреймовый подход к анализу языкового пространства немецкого романа-воспитания, Вестник Университета. Филология, Самарский государственный университет 2010. p. 761:

"…amikor az ember egy új szituációt kíván megismerni, vagy a már megszokott dolgokat újra akarja értékelni,  kiválaszt az emlékezetéből egy – frame-nak nevezett – adatstruktúrát azzal a céllal, hogy a struktúra egyes részeinek módosítása útján ezt alkalmassá tegye a bővebb körű jelenségek és folyamatok megértésére."(Saját ford.)

[17]     Goldzieher Ilona "Az állami felsőbb leányiskoláról" in: Magyar Zsidó Szemle, Budapest, 1884. 1. évf. pp. 658-659.

[18]     Bacher Vilmos, Bánóczi József (szerk.), Országvilág in: Magyar-Zsidó Szemle, Budapest, 1884. 1. évf. p. 147

[19]     Neumann Ede, Hittantervek in: Magyar-Zsidó Szemle, Budapest, 1884. 1. évf. 218-219.

[20]     Goldzieher Ilona Hitoktatás a leányiskolában in: Magyar-Zsidó Szemle 1885, 2. évf., pp. 63-65

[21]     Freyhan Luisa, Nőnevelés in: Magyar-Zsidó Szemle, Budapest, 1885, 2. évf. pp. 396-398.

[22]     Louise und Dieter Hecht, Jüdische Frauen zwischen Haskala und Emanzipation in: Salondamen und Dienstboten. Jüdisches Bürgertum um 1800 aus weiblicher Sicht. Sabine Hödl (edit.), Institut für jüdische Geschichte Österreichs, Wien, 2009, pp. 28-38, itt: p. 33:

            "A nőket nem tekintették az alakuló kritikus nyilvánosság részének, a nem zsidó felvilágosodáshoz képest a nők még tárgyai sem voltak a férfiak oktatási és nevelési törekvéseinek. A nők kizárása ugyanis nem csak a nyelven keresztül történt, hanem ez egyszerűen nem egyezett meg a férfiak művelődési eszmével." (Saját fordítás)

[23]     Vö. Weiszmann N. A hitközségek és a felekezeti iskola in: Magyar-Zsidó Szemle 1885, 2. évf., pp. 51-52.

            A szerző kritizálta a zsidó iskolák állapotát. Némely helyen például olyan diplomás tanítót kerestek, aki egyben metsző és szentírás-felolvasó funkcióját is betölthette. Ebből is látszik, miért volt több a férfi tanító, mint a női. Ezenkívül tapasztalhatjuk, milyen alacsony volt a tanítói szakma megbecsülése.

[24]     Hrotkó Larissza, Ungarische Frauen im Aufbruch zwischen Religion(en) und Politik. Ein Überblick über die Entwicklung der ungarischen Frauenbewegung in: Jahrbuch der Europäischen Gesellschaft für theologische Forschungen von Frauen, Volume 17, Peeters-Leuven-Walpole, Belgium, 2009, ISBN 978-90-429-2290-7, pp. 153-164.

[25]     Tauber Nandor, Leányaink oktatása in: Bacher Vilmos és Bánóczi József (szerk.) Magyar-Zsidó Szemle, Budapest, 1887, 4. évf. pp.318-319

[26]     Karády Viktor, Fejtő Ferenc (1909-2008) emlékére, pp. 944-950. itt: p. 947-948.

            http://epa.oszk.hu/01000/01050/00055/pdf/00055_950.pdf

[27]     Alexander Bernát, A magyar közoktatás állapota1884/85-ben in: Bacher Vilmos és Bánóczi József (szerk.) Magyar Zsidó Szemle, Budapest, 1886, 3. évf. pp. 288-296, itt: p. 288

[28]     Felkai László, Zsidó iskolázás Magyarországon 1780-1990, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 1998, ISBN: 963-764-482-2, p. 54