KULTÚRATÖRTÉNET

Kiss Ágnes

Nagyapák – apák – fiúk/unokák

Joseph Roth: Radetzkymarsch és Pap Károly: Azarel című műveiben

2021.12.07

Bevezetés

Régóta érlelődik bennem ez a téma, tulajdonképpen azóta, mióta ráleltem a Radetzkymarsch-ban a következő mondatokra, melyek a főszereplő, Trotta hadnagy, és barátja, Demant katonaorvos között egy temetői beszélgetésben hangzanak el. "Ich lebe vom Großvater" és "Sie waren Enkel, sie waren beide Enkel." Azaz a főszereplő, Trotta hadnagy a nagyapjából él, és miután Demant is beszél a nagyapjáról, a szerző megállapítja, hogy mindketten unokák. Vagyis a nagyapák hatása jelentősebb volt az életükre nézve, mint az apáké. És ugyanez történik, bár egész más környezetben az Azarel főhősével is, akinek egész életét a nagyapa határozta meg.

 

A szerzők

Mindkét szerző a Monarchiában született zsidó családban, és mindkettőjüknek problematikus volt az apához fűződő viszonya. Más közös vonást is találhatunk köztük, pl. a felvilágosodott (neológ) környezetet, a baloldali elköteleződést. Életkoruk is hasonló, és mindketten fiatalon haltak meg, bár különböző okokból.

 

Joseph Roth (1894. Brody – 1939. Párizs)      

Egy galíciai kisvárosban – stetlben – született Moses Joseph Roth néven, közel az orosz határhoz, vagyis épp ott, ahol legismertebb regényének, a Radetzkymarsch-nak jelentős része játszódik. Anyai ágról a felmenői kereskedők voltak. Apja ortodox-haszid családból származott, szintén kereskedelemmel foglalkozott, de még a fia születése előtt elhagyta a családot. A sorsáról különböző források különbözőképpen írnak. Tény, hogy kezelték elmegyógyintézetben, majd családja egy haszid csodarabbihoz vitte, állítólag ott élt tovább, egy rokon elbeszélése szerint kedves és szép, de teljesen megbízhatatlan ember volt. Maga Joseph Roth mind gyermekkoráról, mind apjáról különböző történeteket mesélt. Szülőhelyeként sokszor a zsidó Brodyval szemben németek által lakott Szwabyt (Schwabyt) adta meg. Tény, hogy szülőháza Brody Schwabendorf nevű negyedében volt, ahol szintén főleg német bevándorlók éltek. Apjáról többek között mint osztrák katonatisztről, lengyel grófról, bécsi lőszergyárosról írt. A saját maga által kitalált önéletrajzi legendák egyike szerint katolikus osztrák katonatiszt volt, noha a kitéréséről semmilyen adat sincsen, és természetesen tiszt sem volt, csak ún. egyéves önkéntes.

Iskoláit Brodyban a Hirsch báró által alapított kereskedelmi iskolában kezdte, majd a Rudolf Koronaherceg Gimnáziumban folytatta. Egyetemi tanulmányait Lembergben kezdte meg, majd Bécsben folytatta, és az első világháború miatt szakította félbe.

Roth – szemben Pap Károllyal – átmenetileg sem lelkesedett a háborúért, inkább pacifista volt, azonban a közhangulatnak engedve 1916-ban mégis önként jelentkezett szolgálatra. Még bécsi kiképzése alatt halt meg Ferenc József, és az idős uralkodó halálára a Birodalom összeomlásának jeleként tekintett, amint azt a Radetzkymarschban is olvashatjuk.

Tényleges katonai szolgálatának helyszíne Galícia volt, a katonai sajtószolgálatnál, Lembergben. Saját állítása szerint orosz fogságba esett, de ennek nincs nyoma sem katonai dokumentumokban, sem személyes iratokban, pl. levelekben.

A háború után visszatért Bécsbe, de nem folytatta egyetemi tanulmányait, ekkor vált hivatásos újságíróvá. Berlinbe költözött, különböző lapoknak dolgozott, volt egy ideig a Frankfurter Zeitung párizsi tudósítója is. Ebben az időben szocialista meggyőződésének megfelelően írt pl. a Vorwärts c. lapba, cikkeit sokszor "Der rote Joseph" (a vörös Joseph) álnéven írta. Tagja volt a baloldali újságírók Gruppe 1925 csoportjának. Tudósítóként 1926-ban a Szovjetunióba is eljutott. Talán ez a tapasztalat is vezetett ahhoz, hogy eltávolodott a szocialistáktól, és egyre nagyobb nosztalgiával gondolt a Monarchiára. Ez a Monarchia hazája volt a német (és jiddis) anyanyelvű zsidóknak is, akik az új nemzetállamokban sokszor nem találták a helyüket.

Az elsők között ismerte fel a nemzeti szocializmus igazi arcát, ezt láthatjuk már első, 1923-ban, a bécsi Arbeiterzeitungban folytatásokban megjelent, Das Spinnennetz (Pókháló) című regényében.

A barna veszedelemmel szemben a római katolikus egyházat hitte egyetlen elég hatalmas ellenerőnek, feltéve, hogy az egyház ténylegesen szembefordul a hitleri nézetekkel. Ausztria megmenekülését pedig a Habsburgok visszatérésétől várta, még közvetlenül az Anschluss előtt is kísérletet tett arra, hogy a kancellárt Habsburg Otto javára való lemondásra beszélje rá.

1933-ban, Hitler hatalomra jutását követően, elhagyta Berlint és Párizsba költözött. Azok közé az emigráns írók közé tartozott, akik folytatni tudták munkájukat és könyveit ki is adták. Élete utolsó éveiben azonban mind anyagi, mind egészségügyi állapota jelentősen romlott, amihez feltehetőleg alkoholizmusa is hozzájárult. Ennek a korszaknak szemléletes képét adja a Die Legende vom heiligen Trinker (A szent iszákos legendája) c. művében.

Temetésén mind az osztrák legitimisták, mind a kommunisták, mind a zsidók a magukénak tekintették. Sírja a párizsi Cimetière parisien de Thiais temető katolikus részében található, felirata szerint osztrák író, aki száműzetésben halt meg.

 

Pap Károly (1897. Sopron – 1945. Bergen-Belsen)   

Pap Károly a híres soproni neológ rabbi, Pollák Miksa fiaként született. Édesanyja gazdag kereskedő családból származott, míg apai felmenői között rabbikat is találunk. A gimnáziumot kitűnő eredménnyel végezte el, anyanyelvi szinten tudott németül, otthon volt a héber és a latin nyelvben is. A család azt szerette volna, ha apja nyomdokaiba lép, de erről hallani sem akart. Érettségi után hazafiúi lelkesedésből jelentkezett katonának az első világháborúba, noha apja megpróbálta alkalmatlannak nyilváníttatni, ill. ha egyházi úton tanult volna, akkor is mentesülhetett volna a szolgálat alól.

A háborús élmények kiábrándították, egyúttal a szemét is rányitották a szociális problémákra. Visszatértekor már a kommunistákkal értett egyet, vöröskatonaként szolgálta a Tanácsköztársaságot, sőt Murakeresztúr katonai parancsnoka is lett. A bukás közeledtével szabadcsapatot akart szervezni a forradalom védelmére. Ehelyett a bukás után börtönbe zárták, kiszabadulása után Bécsbe emigrált, ahonnan 1922-ben tért vissza. Rövid vándorszínészet után végképp az irodalomnak kötelezte el magát.

Irodalmi tehetségét Mikes Lajos (Est lapok) és Osváth Ernő (Nyugat) egyaránt nagyra tartotta, mindkét szerkesztő lapjában jelentek meg írásai, legjobbnak tartott regényét, az Azarelt pl. a Nyugat adta ki. De publikált többek között a Múlt és Jövőben is. A Baumgarten díjat mégsem kaphatta meg, a hatóságok kommunista múltja miatt nem járultak hozzá.

Műveiben az önmagával, a környezettel, a vallással/zsidósággal küzdő ember áll a középpontban. Nagy terve volt egy regény Jézusról, de ezt nem tudta megvalósítani.

Munkáinak megítélése egyrészt a teljes elismerés volt, mind az ún. népi, mind az urbánus írók igen nagyra tartották, ugyanakkor komoly vitákat is kiváltott. A Zsidó sebek és bűnök című esszékötete több szempontból keltett visszatetszést: egyrészt, mert a zsidóságot is okolta saját sorsáért, mert sommásan elítélte az emancipációt, másrészt a cionizmust sem tartotta megfelelő megoldásnak. Az a vélemény, hogy a nemzeteknek karaktere van, nem egyedülálló (gondoljunk pl. Canetti jellemzéseire a Tömeg és Hatalom c. művében), de azt, hogy a nemzeti karakter – az egyes emberéhez hasonlóan – változatlan, már nehezebb elfogadni.

Érdekes az Azarel megítélése is: Sokan ezt tartják legjobb művének, ugyanakkor "beperelték", mert az apa, anya és nagyapa nem épp hízelgő bemutatása sérti az ötödik parancsolatot (Tiszteld atyádat és anyádat…), és ezzel rossz fényben tünteti fel a zsidóságot. A "tárgyalás" természetesen nem jelentette a könyv elvetését, és végső soron az ítélethozatalt is elhalasztották a folytatások (az író eredetileg több részt tervezett, de csak néhány novella született, a befejezés elmaradt) megjelenéséig.

Sértette a regény az író apját is, mivel a teljesen egyértelmű önéletrajzi utalások miatt úgy érezhette, hogy az apa alakja őt ábrázolja. Egyébként viszonyuk nem volt konfliktusmentes. A fiú mindig lázadt az apa és az általa képviselt neológia (és az azzal járó asszimiláció) ellen. Pollák Miksa valószínűleg kemény, szigorú, puritán apa volt, de beszédeit biztosan nem képmutatásból tartotta, és feltehetőleg nem csak a pénz állt a család életének középpontjában. Bár egy szegénysorból származó, de magas hivatalba került férfi, akinek a hivatallal járó külsőségekre is adnia kellett, valószínűleg takarékos életet élt. Fiát egyszer tényleg elhagyta, amikor a bécsi száműzetésből hazatérve nem fogadta be, sőt kitagadta kommunistává lett fiát.

Pap Károlyt erősen foglalkoztatta Jézus alakja. Benne látta azt a történelmi személyt, aki a zsidóságon belül, de mégis abból kilépve visszatér az eredeti hithez, aki ős-szocialistaként a szegények vezetője, aki kikergeti a kufárokat a templomból. Több regényében felfedezhető a – még nem Jézusnak nevezett főhősben – Jézus alakja, és nagy terve volt egy Krisztus regény megírása. Ez végül nem készült el, de – felesége állítása szerint – valóban dolgozott rajta, több száz oldalt semmisített meg egy nyilas, amikor a lakásukban megtalálta.

Az apa és a fiú sorsa végül találkozott: Mindketten koncentrációs táborban pusztultak el, az apa Auschwitzban, a fiú Bergen-Belsenben. És Sopronban egyszerre kaptak botlató követ.

 

A nagyapák meghatározó szerepe a Radetzkymarsch-ban és az Azarelben

Mindkét regény főhősének életére komoly hatással volt a nagyapa személye. Az egyik esetben úgy, hogy az unoka nem is ismerte a nagyapát személyesen, a másikban pedig csak kisgyermekként állt vele közvetlen kapcsolatban.

 

Radetzkymarsch

A nagyapa – egyszerű származású, szlovén hadnagy – a solferinói ütközetben megmentette a császár – Ferenc József – életét. A hőstettért előléptetést és nemesi címet kapott. Amikor saját fia olvasókönyvében felfedezte a saját történetének alaposan kiszínezett változatát, mindent elkövetett, hogy azt helyesbítsék, de azt a választ kapta, hogy a fiatalokat jobban lelkesíti egy ilyen, bár a valóságtól eltérő, de annál izgalmasabb történet. Még a császár sem tudott (vagy akart) neki segíteni. Ezért – mivel kínosan becsületes volt, képtelen a hazugságra – kilépett a katonai szolgálatból, visszavonult a felesége birtokára, és újra "szlovén paraszt" lett. Bár eredetileg úgy gondolta, hogy a fia követni fogja őt a katonai pályán, most úgy rendelkezett, hogy nem lehet hivatásos katona. Jogásznak taníttatta, és állami hivatalnok lett belőle.

Az unoka – Carl Joseph von Trotta – a nagyapát csak egy festményről és egy régi szolga elbeszéléséből ismerte. De tőle halljuk először annak jelentőségét, hogy ő a Solferinói Hős unokája. Mivel rá már nem vonatkozott a katonai hivatástól való eltiltás, apja hadapród-iskolába küldte, és végül – bár nem volt jó tanuló és jó lovas – ulánus tiszt lett.

Az unoka nem volt különösebben tehetséges és erős jellem. A dolgok általában csak megtörténtek vele. Többször került kellemetlen helyzetekbe, melyekből apja, és nagyapjának emléke segítette ki. Először egy kínos párbaj-ügybe keveredett, ezért elhagyta a lovasságot és áthelyeztette magát egy távoli helyőrségbe. Bár szeretett volna visszatérni "ősei földjére", Szlovéniába, nem oda, hanem az orosz határra helyezték. Ott alkoholista lett, majd komoly játék-adósságot csinált, amiből ismét az apa, és a nagyapa emléke mentette ki. Még a hadsereget is otthagyta volna, ha nem tör ki az első világháború. És ekkor végre méltó lesz a nagyapjához, ő is hősként hal meg. Igaz, nem a császár életét menti meg, csak vizet akar hozni a bajtársaknak. Tekinthető ez a nagyapai hőstett paródiájának, hiszen nem fegyverrel, hanem vödörrel a kézben esett el, de ugyanakkor igazibb hőstettnek is, hiszen a bajtársakért halt meg.

Azarel

A regény főhőse, Azarel Gyuri a csecsemőkorból alig kinőtt kisgyermekként kerül ki családjából. Ennek oka a nagyapa, Jeremia apó. Az apó egész életében a Tant tanulta, bár a család eltartása miatt nem jutott rá annyi ideje, mint szerette volna. A gyermekei közül egy se választotta az ő útját. A legnagyobb csalódást a legtehetségesebb fia okozta, aki gimnáziumba, majd a Rabbiképzőbe (a regény szövege szerint "papképzőbe") ment, és neológ rabbi (a regényben pap) lett belőle. Ez az (ultra)ortodox apa szemében szinte nagyobb bűn volt, mintha kitért volna. Egy útját látta a bűnök megváltásának, ha az elsőszülött fiút nekiadják (utalás lehet Ábrahámra, aki feláldozta volna fiát az Örökkévalónak, vagy az elsőszülöttek megváltására az Egyiptomból való szabadulás emlékére). Ezt a család megtagadta, de megígérték, hogy a második fiút megkaphatja. Ez a második fiú lett a regény főhőse. A szülők nem szívesen, de lemondtak róla, amiben része lehetett az apa nagyapával szembeni lelkiismeret furdalásának is.

A családból kiszakított kisfiú nem értette mi történt vele, a környezet idegen és félelmetes volt számára, az ortodox zsinagóga kertje és a temető minden természeti szépsége ellenére. Az apó nem engedte rendes polgári ruhát hordani, a neki ajándékba vitt játékokat elégette, csak a maga által készített ételeket adta neki. Elhatározta, hogy a gyermekkel a Szentföldre utazik, ehhez anyagi segítséget kért a gyermekeitől. Meg is kapta, végül mégsem használta fel, mert az Isten csodatétele által akart odajutni. Ezért egyre aszkétikusabb életet élt, szinte minden kapcsolatot megszakított a külvilággal, rengeteget böjtölt. Még az ortodox rabbi is megfeddte, hiúságnak, elbizakodottságnak bélyegezte, hogy személyes csodatételt várt el. A csoda nem következett be, az apó meghalt, a kisfiú visszakerült a családba.

A hazatérés nem volt zökkenőmentes. A gyerek és családja idegenként tekintett egymásra, hiszen a kisfiú – az apótól félve – még rendes ruhát sem akart felvenni, az ételeket sem akarta elfogadni. Ugyanakkor kimondatlanul azt szerette volna, ha különleges helyet foglalna el a családban, ha őt "csak önmagáért" mindenkinél jobban szeretnék, ha a kedvéért a tárgyak is életre kelnének. A család, és főleg a szigorú apa értetlenül fogadta mindezt, és csak büntetést kapott minden furcsaságáért. Nagy törést okozott, mikor a mesekönyvekben olyasmiről olvasott, amire ő is vágyott volna, de nem értette, hogy azok nem igaz történetek. Ezek után a Bibliát tanulva azoknak a történeteknek az igazságában is kételkedni kezdett. Ráadásul szüleit képmutatóknak, anyagiasnak, látta, úgy érezte, ők sem hisznek Istenben, ezért ezt el kell mondja mindenkinek. Egy, az apjával folytatott végső, nagy veszekedés és verés után szökött meg, és kezdett el kéregetni, és tervezni, hogy a zsinagógában és a keresztények templomában egyaránt világgá kiáltja az igazságot: Nincs Isten, nem igaz, hogy jó. Egy napig koldult, majd bement a templomba, ahol – már valószínűleg lázálmában – az Isten szólt hozzá. Ettől kezdve keverednek a valós és álombeli események. A beteg gyerek hazakerül. a család megbocsát, és ő is elfogadja, hogy jobb nem emlékezni semmire, bár azért emlékszik, és nem felejt.

Végső soron a fiú és a család közti kapcsolat a nagyapának tett ígéret miatt szinte a gyerek megszületésekor sérül, később pedig teljesen eltávolodnak egymástól, és – úgy tűnik – az a látszólagos happy end ellenére soha nem lesz tökéletes.


 

Felhasznált irodalom:

1.  Pap Károly: Azarel, Nyugat, 1937

2.  Joseph Roth Radetzkymarsch, http://gutenberg.spiegel.de/buch/radetzkymarsch-4264

3. Hernádi Miklós: Zsidó írók és művészek a magyar progresszióban: 1860-1945., https://books.google.hu/books?id=QxWZCgAAQBAJ&pg

4.  Pap Károly, https://hu.wikipedia.org/wiki/Pap_K%C3%A1roly_(%C3%ADr%C3%B3)7

5.  Pap Károly, http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/papk.htm

6.  Pap Károly, http://www.yivoencyclopedia.org/article.aspx/Pap_Karoly

7.   Elsüllyedt szerzők XIX. Bán Zoltán András: A megszállott, Pap Károly, http://magyarnarancs.hu/konyv/elsullyedt_szerzok_xix_-_a_megszallott_-_pap_karoly_1897-1945-71280

8.  Pollák Miksa és a magyar-zsidó történettudomány in Magyar-zsidó oklevéltár

9.  Botlatókövek Sopronban, Memento 70

10. Joseph Roth, https://de.wikipedia.org/w/index.php?title=Joseph_Roth&action=edit&section=2

11.  J.M.Coetze: Emperor of nostalgia, http://www.nybooks.com/articles/2002/02/28/emperor-of-nostalgia/

 

 

 

 

FEL