KULTÚRATÖRTÉNET

Oltványi Ambrus 

Falk Miksa publicisztikája

2024.05.22.

FALK MIKSA: GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN UTOLSÓ ÉVEI ÉS HALÁLA (Emlékezések)

 


Falk Miksa

 

Falk Miksa neve meglehetősen ismeretlenül hangzik már a nem szakember olvasó számára, holott az a közvéleményformáló szerep, amelyet mint korának egyik legtekintélyesebb publicistája, a modern zsurnaliszta típusának egyik első hazai megtestesítője évtizedeken át betöltött, éppenséggel nem volt jelentéktelen. Falk Miksa (1828–1908) pesti zsidó kereskedőcsaládból származott. Apjának vagyoni tönkremenetele miatt már tizennégy éves korától fogva a tanulás mellett kenyérkereső munkára volt utalva.

 

1843-tól jelentek meg cikkei a pesti német és magyar nyelvű lapokban (a Der Ungar hasábjain már 1844-ben elismeréssel méltatta Petőfi költészetét), s a hazai német sajtóban magyar költők műveiből készített fordításokat is közzétett.

 1847 őszétől a bécsi műegyetemen folytatta tanulmányait, s az 1848-as forradalom hónapjaiban ottani radikális lapoknak dolgozott. Újságírói tevékenységét 1848 októbere, a bécsi forradalom bukása után is folytatta – most már liberális szellemű, a mérsékelt szabadelvűséget az adott erőviszonyokhoz való taktikus alkalmazkodással összekötő lapok munkatársaként.

 


Kemény Zsigmond

 

Az osztrák liberálisok vezető orgánumában, a Der Wanderer-ben írt külpolitikai tárgyú cikkei, valamint magyarországi lapoknak (a Figyelmező-nek, a Magyar Sajtó-nak és kiváltképpen a Kemény Zsigmond szerkesztette Pesti Napló-nak) küldött (FK) betűjel alatt közölt, túlnyomórészt szintén a külpolitikára koncentráló írásai nem egyedül szerzőjük kitűnő stílusának, tájékozottságának és kombinatív képességének köszönhették rendkívüli népszerűségüket.

 

 

Sikerük titka mindenekelőtt abban állt, hogy Falk mestere volt a sorok közé rejtett, más országok fejleményeinek tárgyalása örvén valójában az ausztriai neoabszolutizmus rendszere ellen irányuló célzásoknak. Nagy családja eltartásának gondja a legkülönfélébb pénzkereseti lehetőségek igénybevételére késztette.

 

 

 

Ezzel magyarázható, hogy a liberális orgánumok mellett egyidejűleg dolgozott a kormányzat zsoldjában álló, hivatalos Budapesti Hírlap-nak is: azokban a névtelen külpolitikai szemlecikkekben, amelyeket három éven át (1857 és 1859 között) itt publikált, jóval nagyobb mértékben igazodott a hivatalos elvárásokhoz, mint az (FK) szignójú írásokban.

Falk Miksa publicisztikája – az ilyenfajta, a kizárólag tollából élő újságíró helyzetével összefüggő megalkuvások ellenére – egy jól kivehető, határozott és átgondolt politikai irányvonal jegyében állt. A magyar alkotmányosság helyreállítását nem a birodalomtól való elszakadás útján kívánta elérni, hanem (a magyar és osztrák polgári érdekek szószólójaként) a szintén alkotmányos, liberális alapra helyezendő Habsburg-monarchia keretében tartotta megvalósítandónak. Minthogy a magyar politikai vezető rétegen belül is igen széles bázisa volt ennek a felfogásnak, érthető, hogy a magyar liberalizmus vezető képviselői hamar felismerték Falkban a hasznos, sőt nélkülözhetetlen segítőtársat.


Deak-ferenc

 

Nem csupán Széchenyi fogadta élete utolsó hónapjaiban bizalmába, hanem Deák (akinek ajánlására a tudományos munkával nem foglalkozó Falkot 1861-ben az Akadémia tagjává választották) és Eötvös (aki őt bízta meg több művének németre fordításával) szintén súlyt helyezett rá, hogy elképzelései számára megnyerje támogatását, nemegyszer bevonva őt tervei kialakításába is.

 

 

A kiegyezés évében, 1867-ben húszesztendei távollét után visszatért szülővárosába, hogy átvegye a Pester Lloyd főszerkesztői tisztjét. Ez az újság, amely addig inkább csak a pesti kereskedő-polgárság szócsöve volt, az ő több évtizedes szerkesztősége idején Monarchia-szerte, sőt külföldön is tekintélyre tett szert mint magas színvonalú, egyértelműen liberális szellemű, Ausztria és a távolabbi külföld irányában a 67-es magyar liberalizmus sajátos szempontjait és igényeit képviselő orgánum. Ugyanezen elvek és érdekek jegyében állt különféle (a fő hivatását és életelemét jelentő újságírás mellett csak másodlagos fontosságúnak tekintett) közéleti és társadalmi funkcióiban: szabadelvű párti képviselőként, bankok, iparvállalatok, kulturális egyesületek vezető testületeinek tagjaként kifejtett tevékenysége is.

 


Széchenyi István

Az akkor már újságírói hírnevének zenitjén álló Falk Széchenyivel 1859 októberében került – az utóbbi kezdeményezésére – kapcsolatba, s ettől fogva hetente többször is ellátogatott hozzá Döblingbe. A pszichózisától föltisztuló Széchenyi élete utolsó három-négy évében minden energiáját az önkényuralom elleni küzdelem szolgálatába állította. 1859–60 folyamán (amikor a nemzetközi helyzet alakulása, Ausztria fokozódó európai elszigetelődése a birodalom belső reformjának lehetőségét is elérhető közelségbe hozta) aktivitása valósággal lázas méretűvé vált. 1859 végén és 1860 elején a döblingi gyógyintézetben egyfajta illegális ellenzéki sajtóközpont jött létre, ahonnét a Bach-rendszer ellen agitáló röpiratok és újságcikkek egész sora indult el útjára. Annak a fegyvertársi gárdának, amelyet Széchenyi az abszolutizmusellenes gerillaharc céljára maga köré toborzott, Falk az egyik legtevékenyebb tagja volt. Nemcsak információi és összeköttetései jöttek kapóra Széchenyinek; tanácsait és észrevételeit is gyakran figyelembe vette.

E személyes kapcsolat ténye nyilván közrejátszott abban, hogy az Oesterreichische Revue című folyóirat szerkesztője 1866-ban egy Széchenyiről szóló életrajzi esszé írására kérte fel Falkot. A kb. 300 lapnyi munka (amelynek eredeti német szövege egyedül az említett folyóiratban látott napvilágot) volt az első terjedelmesebb Széchenyi-életrajz. A mű legértékesebb része a döblingi évekről szóló zárófejezet, amely – minthogy az előzményektől függetlenül önállóan is megállja helyét – a Kor- és jellemrajzok (Bp. 1903) című és Falk visszaemlékező jellegű írásait tartalmazó gyűjteményes kötetbe is bekerült. Ez a rész jelentős hányadában első kézből származó értesüléseken alapul (Falk – vérbeli újságíró módjára – néhány, Széchenyivel folytatott beszélgetésről nyomban azok lezajlása után följegyzést készített magának), de helyet kaptak benne a családtagoktól és kortársaktól származó értékes közlések is. Falk nem ismerhette Széchenyi döblingi tevékenységének valamennyi részletét (így a döblingi időszak leghatalmasabb alkotásának, a később Nagy Magyar Szatíra néven ismeretessé vált, s a császári titkos levéltár mélyéről csak az 1920-as években előkerült monumentális pamfletnek még a létezéséről sem volt tudomása), az elbeszélésből kirajzolódó összkép azonban lényeges vonásaiban helytálló.

 

 

A szöveget élénkítő frappáns, anekdotikus mozzanatok jó néhány későbbi, szépirodalmi jellegű Széchenyi-ábrázolás invenciózusan hasznosított alkotóelemeivé váltak. Az 1866-ban írt életrajz 1868-ban magyarul is megjelent, Áldor Imre és Vértesi Arnold fordításában, Gróf Széchenyi István és kora címmel. A Kor- és jellemrajzok című gyűjtemény innen vette át a Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála címet viselő zárófejezetet.

 

A fentebb említett kötet még egy, ebbe a tárgykörbe vágó írást tartalmaz: az Összeesküvés a döblingi tébolydában című, 1879-ből való rövidebb lélegzetű visszaemlékezést, amely néhány további részlettel egészíti ki az életrajzi esszében elmondottakat. Ez a szöveg már magyar nyelven íródott.

 

FEL