KULTÚRATÖRTÉNET

Róbert Péter

Zsidó házasságok létrejöttének vizsgálata történelmi és szociális szempontból

 


Zsidó felfogás szerint a házasság felülről elrendelt, isteni eredetű intézmény. Zsoltár emliti: "Isten vezeti az egyedülvalót a házasságba". A Midrás már szociálisan kiszélesíti a gondolatot, kiterjesztve a törvénytelen születésűekre, akik akkor hátrányosan diszkriminált, szinte kirekesztett állapotban voltak. "Hagyja el a férfi atyját, anyját és ragaszkodjék feleségéhez, hogy egy lénnyé váljanak." (Mózes II.könyve)

Eleinte eltűrték a többnejűséget, de ez inkább csak a legfelső réteg szokása volt, királyoknál diplomáciai kapcsolatokat, szövetségkötést erősítettek meg vele. Teljesen csak a nagy Gersom rabbi tiltotta be a XI.században - egyes szerzők szerint csak 1000 évig érvényes a tiltás, ami mostanában járna le. Egyetlen esetben lehet második házasságot kötni, ha erre gyermektelenség és egyéb méltánylandó körülmények esetén száz rabbi ad írásos engedélyt. A régi feleséget ilyenkor továbbra is méltányos bánásmódban kell részesíteni .

A Biblia védelmezte az özvegyet a sógorházasság intézményével, amely kötelezte az elhunyt férj testvérét az özvegy feleségül vételére, hogy "testvére házát ilyen módon felépítse". Humánus módon azonban módot adott ennek elkerülésére a "chalucó" által. Nagyon fontosnak, a házasság céljának tartották a gyermekeket, az utódlás biztosítását. Sára nem tudott szülni Ábrahámnak, ezért Hágár nevű szolgálójához küldte be férjét, hogy utód születhessék.

Nagy jelentőséget tulajdonítottak a lányok szüzességének, szigorú szabályokkal akadályozták meg a házasság előtti kapcsolatot. A fiútestvérek védtek húgaikat, nővéreiket, erre példa, hogy amikor a hivita Sekhem meggyalázta Dínát, Jákob és Lea leányát, hiába vette feleségűl, fivérei megtámadták és kifosztották a várost. "Hát mint paráznával bánjanak-e nővérünkkel?- hozták fel indokul.

A házasságot többnyire a szülők, a család hozta létre, de nem a leány kifejezett tiltakozása ellenére. Volt ünnep, amikor a leányok szépen felöltözve nyilvánosan táncoltak, a házasuló legények kiválaszthatták jővendőbelijüket. A menyasszony virágkoszorút viselt, neve ma is "kalla", ami virággal koszorúzottat jelent. Nyilvánosság előtt az asszony félfátyolt (ceif) viselt.

Ügyeltek a házassági hűségre, a házasságtörést szigorúan büntették. "Aki házasságot tör felebarátja feleségével, ölessék meg a házasságtörő férfi és a házasságtörő nő". Gyanú esetén a feleségnek pap előtt esküvel, "lisztáldozat" mellett kellett bizonyítania ártatlanságát. Mivel a férj kérte ezt, a "féltékenység lisztáldozatának" nevezték, a pap kezében volt "a keserűség átokhozó vize". Viszont megengedték a házasság felbontását, de ezt a férj jogának tekintették.

Később a Talmud is társadalmi kötelességnek minősítette a házasságot. "Akinek nincs felesége, nem is ember" (Jebámot 6.6) Aki nem hoz létre utódot, olyan mintha vért ontana. Rabbi Jaakov szerint Isten képét rontja le. Pártolták a korai házasságot, a férfiakat már 18 évesen alkalmasnak tartották, szakálluk megnövesztése előtt. Oroszországban  ez a katonaság elkerülését is szolgálta, de sikertelenül, később még a zsidó gyerekeket is elszakitották a családtól. A leányokat még hamarább férjhez igyekeztek adni, ennek oka sajnos többnyire a zsidó nők védtelensége, fenyegetettsége. Közmondás tartotta: "Korán felkelni és korán megházasodni nem árthat".

Ha nem volt kérő, rabszolga felszabadítását ajánlották az apának. (Peszáchim 113) Az apa engedélye kiskorú leánynál kötelező volt. Házasság előtt szerződésben szabályozták a kelengye, a hozomány és elválás esetén a nő végkielégítésének összegét. Kohén apa leánya kétszeres díjat kaphatott. Ezenkívül letétbe helyezték válás esetére a hozomány másfélszeresét, azért ilyen nagy összeget, hogy elvegyék a kedvet az elsietett válásoktól, emlékezve Maleachi proféta szavaira, hogy az oltár is együtt sír az elvált asszonyokkal.

A házasságot eljegyzés előzi meg, a házasságkötést lakodalom ünnepli. Tilos volt rokonok házasságkötése, kohén és lévita nem vehetett el rabszolganőt, elváltat. "Aki leányát öreg emberhez adja, paráznaságra kényszeríti". Gondoltak a genetikai öröklésre: "Magas növésű ne vegyen el magas növésűt, törpe ne vegyen el törpét, világosszőke világosszőkét, fekete ne vegyen el feketét, mert ezek a tulajdonságok az utódokban felfokozódhatnak".(Bechór.45)

A házasságkötés szertartása "hupa" alatt történik, oszlopai fáját az ősidőkben az apák már gyermekük születésekor elültették: fiúknál cédrus - lányoknál ciprusfát. Két mulatságot is tartottak: a menyegző napján és a követő szombaton. A meghivottak közé diót és mandulát szórtak, versekben dicsérték a menyasszonyt. Mivel a Templom lerombolása után a zsidó vigalomnak nem volt szabad teljesnek lenni ezért Mar Bar Rabina óta poharat törtek össze a lakomán, később a szertartás végén a vőlegény taposta össze, aki néhol ugyanezért halotti inget viselt.

Létezett házasságkötés helyettes útján is, kiskorú leányt az apa képviselhette. A menyasszony haját lenyírták a házasság után, ennek a szokásnak több magyarázata van. Legvalószínűbb azért, hogyne tessék idegen férfiaknak, de mivel a keresztes hadjáratok zavargásai óta hallunk róla, sajnos elképzelhető, hogy az esetleges erőszaktétel elkerülésére. Egyébként ezt a szokást 1851-ben az orosz hatóságok betiltották, akkor jött szokásba a vallásos asszonyok parókaviselése.

A házasságot továbbra is a családok hozták össze, néha bonyolult tárgyalások eredményeként. Anyagiakon kívül fontos szempont volt a származás, a családban élt vagy élő tanult férfiak, különösen rabbik száma. "Jó" házasságot már a gyerek születésekor kezdik tervezni és ebben nemcsak a családtagok, hanem az ismerősök is segítenek.

Kialakul a hagyományos zsidó társadalom egyik jellegzetes foglalkozása, a hivatásos házasságközvetitő, a "sádchen". Ő a zsidó házasság nélkülözhetetlen eleme, néha messzi vidékek, sőt más országok családjai közt hoz létre rokonságot. A tanulás megbecsülését jelzi, hogy néha az após évekre vállalta a teológiai tanulmányokat folytató vő eltartását.

A házasságok száma a történelmi helyzet során váltakozott. Néha a hatalom korlátozta a zsidó házasságkötéseket, gátolván a zsidók túlságos szaporodását. Igy volt ez századokon át a Habsburg-birodalomban, ahol Csehországban családonként csak a legidősebb fiú kapott házassági engedélyt. Közülük sokan Magyarországra jöttek nősülés céljából!

Ekkor már kialakult az egymás közti házasodás gyakorlata. Rabbi nem adott össze zsidót nemzsidóval, sőt törvénytelen származásúval (mamzer) sem. Nem volt ez mindig igy!

Mózes is Cipórát, midjanita pap leányát vette el, de később már elitélik, mint Acháb esetében aki Jezabel szidóni királylánynak volt a férje. A babiloni száműzetés utáni visszatérés korában elrendelték, hogy el kell küldeni az idegen származású feleségeket, sőt a tőlük született gyermekeket is. Ezt az embertelen intézkedést a - főleg szamaritánusokkal kötött - vegyes házasságok nagy számával indokolták.

Mindenesetre ezek a tiltások egészen a zsidóság XIX. századi egyenjogúsításig éltek, a rabbinikus halácha nem engedte meg az ilyen házasságot. Természetesen voltak ilyen házasságok, de ez az egyik fél - természetesen a zsidó - áttérését feltételezte. Amikor bevezették a polgári házasságot ez a jogi akadály megszűnt. Ettől fogva egyre gyarapodtak az ilyen frigyek. Magyarországon az 1894. évi XXXI.tc. hozta be a kötelező polgári házasságot, ami a vegyes házasságok számának emelkedését hozta. Ezeket azonban rabbi előtt továbbra sem lehetett kötni.

Nagy feltűnést okozott, amikor Rosenberg Sándor aradi főrabbi vegyes házasságot áldott meg a zsinagógában. Lelkésztársai felléptek ellene s ez nem válhatott gyakorlattá. Maga a polgári házasság bevezetése sem ment könnyen. A javaslatot különösen a főrendiház (ahol papok és arisztokraták ültek) ellenezte. Ferenc József három új tagot nevezett ki, hogy meg legyenek a szükséges szavazatok. De küzdött ellene az orthodoxia is. Végül már csak azt kérték, hogy válás esetén a törvény követelje meg a rabbinikus válólevél (get) bemutatását, de nem sikerült keresztül vinni.

Az új törvény szerint a gyermekek nemük szerint követik a szülők felekezetét - a fiú az apáét, a lány az anyáét. Ez ellenkezett a születendő gyermekek vallása tekintetében a zsidó szokással, amely az anya vallását tartotta irányadónak. Sokak örültek a törvénynek, Dankó Pista nótát írt üdvözlésére. Országszerte énekelték:

Nem esünk rózsám kétségbe,
Meghozta Wekerle törvénybe.

A vegyesházasságok gyakorisága ettől kezdve megszakítás nélkül emelkedett és a zsidótörvények előtti érte el maximumát. Érdekes módon többnyire a vőlegény volt izraelita vallású. Ennek több magyarázata volt. Ne feledjük, hogy a nők elhelyezkedési lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak, a férjhez nem ment leányok terhet jelentettek a családnak, tehát bizonyos idő után nem nagyon válogathattak, el kellett fogadniuk aki megkérte őket. Sok volt az akkori fogalmak szerint "idősebb" menyasszony. Általában a zsidó fél volt a vagyonosabb. Ezzel egyenlítve ki tagadhatatlanul létező társadalmi előítéletet. Ugyanakkor volt egy bizonyos kedvező vélekedés is, hogy a zsidók jó férjek. Ez a takarékos, polgári életmódra és a mérsékelt italfogyasztásra vonatkozott és a korabeli szépirodalomban gyakran tükröződik. Meg kell jegyeznünk, hogy a vegyesházasságok általában nem házasságszerző által jöttek létre, több volt köztük az érzelmi alapon, néha a család ellenkezése dacára kötetett.

Érdekes egy pillantást vetni az I. világháborút megelőző idők külföldi adataira.

1908-12 évek között Nyugat - Európában már aránylag magas volt a vegyes házasságok aránya:

Franciaország 6,5%, Németország 5,2%, Hollandia 4% . Viszont Kelet-Európában -ahol a zsidók nem voltak egyenjogúak, ennek a töredéke: Románia O,8%, Oroszország 0,6%, Törökország 0,5%!. Nálunk az arány a fővárosban a Nyugathoz igazodott (6-7, majd egyre nővekszik, a háború előtt már 14 %), vidéken ennél jóval kevesebb volt.

Érdekes, hogy a háború alatt sokkal több lesz, 1915-ben a zsidók által kötött házasságok egynegyede vegyes. Utána csökken, talán a megnövekedett antiszemitizmus hatására, ezt az arányt csak a 30-as évek elején éri el ismét, majd a zsidótörvények hatására meredeken csökken a számuk, de még 1941-ben -amikor megtiltják is még 13,7%.

Jellemző rájuk a kevés gyermek, akik általában keresztény vallásban nőnek fel. Nem szabad az adatok vizsgálatánál elfelejtenünk, hogy ezen házasságok egy része nem volt valódi vegyesházasság, mivel a keresztény házasfelek egy hányada az 1919 után egyre szaporodó kikeresztelkedettek közül került ki.

A sádchenek szerpe a modern korban némileg csökkent, viszont megjelentek a házassági hirdetések. Nemcsak a felekezetre, hanem a vallásosság fokára is utaltak ezekben, néha viszont kizárólag az anyagiakra, a hozomány összegszerű megjelölésével. Utóbbi nemcsak a zsidó házassághirdetésekre volt jellemző. 30-as években gyakran a kivándorlás szándékát is közlik a felek, esetlegesen már megszerzett vagy reménybeli vízumra hivatkoznak.

Holokauszt tragédiája megváltoztatta a zsidó házasodási gyakorlatot. Igen sok vegyes házasság felbomlott, pedig vegyes házasságoknál a zsidó fél - ahogy akkor nevezték "árja párja" bizonyos mentességre számíthatott. Viszont  a nyilas törvényhozás egyik utolsó, már a Dunántúlon hozott rendelet egész egyszerűen felbontottnak nyilvánította, megszüntette a vegyes házasságokat.

1945-ben gyökeresen megváltozott a helyzet. A katasztrófa, amely a magyar zsidóságot sújtotta demográfiai jellegű is volt. Rengetegen elvesztették házastársukat, sokan próbáltak új családot alapítani. Ez a magyarázata a zsidó házasságkötések 1945-46-os években ugrásszerűen megnőtt számának. Ezek között az eddigieknél több volt a vegyes házasság, sokszor sokan a múltban nem legalizálható régi kapcsolatot törvényesítették. Azonkivűl gyökeresen más volt a vidék és a főváros zsidóságának helyzete. Míg a vidéki zsidóságot teljesen deportálták, a munkaszolgálatos férfiak tömegesen vesztették el családjukat, viszont Budapesten a nőknek a gettóban nagyobb esélyük volt életben maradni, mint elhurcolt férjüknek. Ez itt relativ női többletet, vidéken nők hiányát eredményezte. Egyenes következmény volt tehát mindkét nemnél a vegyes házasságok megszaporodása.

Felvetődtek haláchikus kérdések is. Pl. az "aguna" az özvegységét hivatalosan igazolni nem tudó asszony sorsa. Férjük halálát (pl. munkaszolgálaton vagy koncentrációs táborban) nem tudták igazolni, a szemtanúk is sorstársak voltak. El kellett tekinteni a chálica, a sógor házassági kötelezettségétől is. Később a diktatúra éveiben a szekularizáció nagyon lecsökkentette a vallásilag megkötött zsidó házasságok számát. Rendszerváltás után lassú emelkedés állott be. Jelenleg mintegy 25-re tehető a zsinagógai esküvők száma évente Magyarországon.

 

 

 

Források

Zsidó lexikon Bp,1929.

Zsidóság az 1945 utáni Magyarországon. Párizs, 1984.

Hét évtized a hazai zsidóság életében Bp, 1990.