Vadász Éva

Az Esterke-legenda nyomában

NAGY KÁZMÉR KIRÁLY ZSIDÓ SZERELME, A LENGYEL ZSIDÓK MEGMENTŐJE

 

Esterke, a XIV. századi zsidó nő, purim Eszter királynőjéhez hasonlóan, romantikus kapcsolatot ápolt Nagy Kázmér királlyal, és a pozícióját felhasználva megmentette a lengyel zsidókat az üldöztetéstől.

A legenda szerint Esterke egy Jeruchom nevű szabó gyönyörű lánya volt a lengyelországi Opocznóban. A közeli erdőben zergére vadászó Nagy Kázmér király egy vadászata során leterített egy vadállatot, amely épp a gyönyörű lányt, Esterkét próbálta megtámadni. A királyt annyira lenyűgözte a fiatal nő természetes nemessége, intelligenciája és a szépsége, hogy úgy döntött, hogy feleségül veszi őt. Két fiúgyermekük született: Pelka és Niemierz, akiket megkereszteltek, és a király nemességet adományozott nekik. További két lánygyermekük a zsidó vallás hagyományait követték, neveik nem maradtak fenn.[1] Esterke halála után Nagy Kázmér király búskomoran siratta szerelmét egészen az élete végéig.

Ebben a cikkben az Esterke-legenda történelmi és irodalmi nyomait tanulmányozzuk, valamint a köztudatban betöltött szerepére mutatunk rá Lengyelországban.

 

Történelem kontra legenda

Bár Esterkeről történelmi dokumentumok nem maradtak fenn, a legenda sokfélesége arra utal, hogy létezett egy zsidó nő Nagy Kázmér életében. Talán. Nagy Kázmér, III. Kazimierz Wielky, (1310–1370 k: 1333) 1334-ben tényleg kiterjesztette a zsidókra az először Kalisz Boleslaw által biztosított kiváltságokat (A zsidó szabadságok általános chartája, Kaliszi törvény, 1264). A történelmi feljegyzések szerint Nagy Kázmér király a német területekről elüldözött zsidókat befogadta, de Lengyelországban is zajlottak zsidóüldözések. Nagy Kázmér király halálos ítélet terhe mellett betiltatta a zsidó gyerekek elrablását és megkeresztelését, illetve a zsidó temetők meggyalázását. Nagy Kázmér királynak négy felesége volt. Litvániai Aldona, Hessei Adelheid, Kristina Rokiczana és Zagani Hedwig. A történeti források Esterkéről nem számolnak be.

 

Esterke a történetírásban

A történetet többen leírták a XV-XIX. században.

Jan Dlugosz lengyel pap, történetíró (1415-1480) feljegyzése szerint Esterke, Nagy Kázmér szeretője volt és meggyőzte a királyt, hogy vándor zsidókat fogadjon be Lengyelországba, és széles körű kiváltságokat biztosítson számukra. A feljegyzés azt állítja, hogy a párnak négy gyermeke volt, két fiú keresztényként és két lány zsidóként nőtt fel.

A zsidók kegyetlenkedései, gyilkosságai és néphitei c. politikai művében (1589) Przeslaw Mojecki antiszemita pap, aki nyilvánvalóan ismerte a purim-történetet, azt írta: Feljegyzésekből tudjuk, hogy a lengyel Asswrus-unk [Ahasvérus], Nagy Kázmér, a saját feleségének Adleidának helyét, átadta Esterkének, akitől két fia, Niemira és Pefka, és két lánya született. A pap úgy magyarázza, hogy Nagy Kázmér királyt Esterke manipulálta, hogy olyan, a zsidóknak kedvező határozatokat és törvényeket hozzon, melyeket Mojecki gyűlöletesnek tartott.

Mindazonáltal, Esterke létének legkorábbi dokumentációja zsidó szerző tollából, körülbelül 200 évvel Esterke halála után, Dovid Solomon Ganz rabbi (matematikus, történész, asztronómus, asztrológus) Cemach Dovid (Prága, 1592) című zsidó- és világtörténelmi könyvében szereplő leírásokban találhatóak. Ganz rabbi azt írta, hogy „Kazimír, lengyel király asszonyául vett egy Ester nevű zsidó lányt, egy olyan szolgálóleányt, akinek a szépsége páratlan volt az egész országban, és ő volt a felesége évekig. A király nagy szívességeket tett a zsidók szabadságának és jogainak érdekében, az ő kedvéért.” Ganz rabbi zsidó királynőként írja le Esterkét, akinek férje, Nagy Kázmér király, a lengyel zsidók számára különleges szabadságjogokat biztosított a felesége hatására.

 

Az Esterke-legenda nyomai

Lengyelországban, Krakkó történelmi zsidó negyedében, Kazimierzben, található egy Ester nevű utca, az Ulica Estery. Kazimierz várost, ma Krakkó zsidó negyedét, Nagy Kázmér 1336-ban, Krakkó két nyugati külvárosi negyedének egyesítésével alakíttatta ki, majd fallal vetette körül, amely fal létezését 1362-ben a Magdeburgi törvénybe belefoglalta. A néphagyomány szerint a király a zsinagógát Esterke tiszteletére építtette Kazimierz Dolny városában. Kazimierz Dolny-t városi rangra a XIV. században valóban Nagy Kázmér király emelte, de a település a nevét II. Igazságos Kazimierz hercegről kapta, aki 1181-ben a krakkói Zwierzyniec negyed premontrei rendjének adományozta a helyet.[2] Ma a zsinagóga panzióként üzemel és a városban a közelmúltban nyílt egy U Estery (Esterhez) nevű kávézó.

Van olyan hagyomány, mely szerint a krakkói Lobzow parkban temették el Esterkét, ami Nagy Kázmér kedvenc helye volt.[3] A Radomi palota a Rynek utca 5. és 6. szám alatt áll és Ester háza néven vált ismertté, ma a Radomi Modern Művészeti Múzeuma.

 

Esterke élete városonként

Történeti források nem erősítik meg a történetet, de az Esterke-legenda szóban hagyományozódott évszázadokon keresztül és az egyes közösségek hozzáadták a helyi színeket.

A dél-kelet Lengyelországi Radomban a város nevét így magyarázzák: Nagy Kázmér király elvitte Esterkét a kastélyába, mely Radom városában állt, a király utasításainak megfelelően a palotát felújították, kibővítették és gyönyörű kerteket ültettek Esterke tiszteletére. A király gyakran ellátogatott Esterke királynőhöz, és az őt ott mindig ért vidám hangulat miatt, Rad-dom, vidám-háznak nevezték el a várost.

Lublinban úgy tartják, hogy Esterkét a közösség régi temetőjében helyezték végső nyugalomra.

Kazimierz Dolnyban a történet úgy szól, hogy a város nagyzsinagógája Nagy Kázmér ajándéka volt Esterkének. A zsinagóga paroketjét, azaz frigyszekrény-függönyét a hagyomány szerint személyesen Esterke hímezte. A legenda szerint, amikor a király állami ügyekkel volt elfoglalva vagy ellenségeivel háborúzott, Esterke királynő kézimunkával töltötte szabadidejét, horgolt a zsinagóga számára. (A középkorban gyakori volt, hogy a nők szabadidejüket díszítések készítésével töltötték az egyházi épületek számára.) A paroket központi motívuma egy tűzköpő kígyó volt, amely úgy gondolták, hogy szimbolizálja a kígyót, ami meggyőzte Évát, hogy egyen az Édenkert tudás-fájának gyümölcséből. Vannak, akik szerint Nagy Kázmér király spanyol aranyművesektől rendelte az Esterke által a paroketbe hímzett arany fonalat. Az idők folyamán a kézi hímzésű paroketet különleges tulajdonságokkal ruházták fel. Csak ünnepekkor függesztették ki, amikor éjjel-nappal a chevra kadisa temetkezési egylet felügyelete alatt volt. Háborúkat és tűzvészeket élt túl a vászon, olyannyira, hogy átvészelte az eredeti faépítésű zsinagóga leégését a XVIII. században, melyet később téglából újjáépítettek. A szokásosan megrendezett purim-spil, purim ünnepi előadásban mind a népi, mind az írásos változatokban Eszter könyvét veszik alapul, de az Esterke-történethez kapcsolják és a paroket általában részt vesz a purimi előadásokon. Ez a paroket turisztikai szenzáció. Lengyelországban, Krakkóban léteznek direkt Esterke tematikájú idegenvezetések. [4]

A lengyel zsidóságról szóló könyvében Haya Bar-Itzhak interjút készített Meyer Kirschenblatt kanadai festőművésszel, aki a lengyelországi Opatow városában nőtt fel és emlékezett, hogy Kazimierz zsidó negyedben állt a gyerekkorában egy fa, melynek árnyékában Nagy Kázmér király Esterkét szórakoztatta a legenda szerint. A fa ágai, amelyek még sok évszázadon át is álltak, hatalmasak voltak. Minden egyes ág, ugyanolyan vastag volt, mint egy rendes fa, és meg kellett őket támasztani.[5]

 

Esterke halála

Esterke haláláról számos verzió maradt fenn. Öngyilkosság vagy a király feleségeinek féltékenységből elkövetett gyilkossága. A hivatalos források házasságot nem említenek, azonban Esterke királyné és királynő címet igen gyakran. Más legendák szerint Esterkét pogromban öltek meg, miután a király elhunyt. Van olyan hagyomány, mely szerint egy lobzowi parkban temették el, amely a király kedvenc rezidenciája volt. De a lublini zsidó közösség úgy tartja, hogy Esterke királynő a helyi zsidó temetőben nyugszik. Erről Klems Junosza írt az: Ester a zsidó szabó lánya, akiből királynő lett c. könyvében. Más legendák kastélyokat vagy erődöket írnak le Esterkével halálának színhelyével kapcsolatban Lobzowban és Bochotnicában. Az egyik legenda, arról szól, hogy Kázmér király túléli Esterke királynőt, és a gyönyörű szemeit gyászolta.

 

Esterke az irodalomban

A fiatal lengyel zsidó leány története évszázadokon át számos változatot és értelmezést kapott a lengyel és zsidó népi hagyományokban. A XIX. században a politikai, társadalmi és kulturális változások következtében a történet belépett a szépirodalomba, és a jiddisül író lengyel szerzők és a lengyel határokon túli irodalom sorozatainak középpontjában állt. Az Általános Lengyel Enciklopédiában (1859) egy közel négy oldal hosszúságú bejegyzés alátámasztja a tényt, hogy a történet jelentős érdeklődést keltett a nevezett időszakban.

 

A XIX. századi lengyel irodalom az Esterke-motívum közkedvelt volt a zsidó-lengyel kapcsolatok bemutatására, például Adam Mickiewicz: Tadé úr (1834) c. epikus költeményében, mely Lengyelország végleges feldarabolásából fakadó hazátlanságban a zsidó szétszórattatást is bemutatja. Karl Emil Franzo: Esterka Regina (1872) c. művében a zsidó lány a romantikus tragikus figura a keresztények szemében és azoknak a zsidóknak, akik vallásukat elhagyva áttértek a keresztény hitre. Maurycy Gottlieb: Esterka és Nagy Kázmér (1879) a lengyel királyt elnyomóként állítja be és a zsidók megerősödését javasolja. Jozef Ignacy Kraszewski: Esterka c. műve, a Parasztok királya (1881) kötet 6. részében a szépséges zsidó lány tökéletesen beszél lengyelül, ami ritkaság volt, mert a zsidók jiddisül beszéltek javarészt és nem tanultak meg lengyelül. Franciszek Zmurko: Nagy Kázmér és Esterke (1891) c. művében a lengyel nem-zsidó férfi és a zsidó lány idilli kapcsolatát fogalmazza meg.[6]

 

Az Esterke történetet feldolgozó héber irodalmi művek közül az első ismert kiadás Yitzhak ben Moshe Rumsch: Ester második könyve (Vilniusz, 1883) a szerző szerint „egy finom és szép történetet lengyel és litván őseinkről Nagy Kázmér lengyel királyról és kedveséről Esterkéről az általuk tett csodákra és üdvösségekre vonatkozóan.” A szerző megjegyzi, hogy az általa német forrásból átvett történet történelmi tényeken alapul. Az is fontos, hogy Esterke a történetben a király kedvese, nem pedig királynő, királyné, szerető, vagy feleség. 

 

Esterke életének és purim Eszter királynőjének hasonlósága megtalálható Herschel Eppelberg Esterka című darabjában, amelyet először 1890-ben, Varsóban játszottak. A színmű számos párhuzamot tartalmaz a megilával, azaz Eszter könyvével, még egy böjtöt is, melyet Esterke királyné rendelt el, hogy általa teljesüljön a könyörgése Nagy Kázmér király felé, az emberei biztonságáért. A színműben szereplő gonosz pap próbálkozása a zsidók jogai megadásának megakadályozására, Hámán cselekedeteire emlékeztet. Nagy Kázmér király hasonlít a darabban Ahasvérus királyhoz.

 

Sholem Asch: Moshiakhs tsaytn (1906) c. drámájában a főszereplő, a jiddis irodalomban rendkívüli, lengyel, Justyna nevű egyetemista lány viszontagságain keresztül mutatja be a XIX. századfordulón a hagyománykövető, a cionista és az útkereső lengyel zsidó portrékat. A darab egy lengyel faluban játszódik, amely Esterke egyik kastélyának romjaira épült. Justynának egy öreg zsidó szolga meséli el az Esterke-legendát, mely szerint Esterke holttestéből Nagy Kázmér eltávolíttatta a szemgolyóit, arany gyűrűkbe foglaltatta és a palotájának egyik oszlopára akaszttatta azokat, mely installációt oltárnak használt, feléjük imádkozott. Halálában a vak Esterke koronával a fején kereste a szemeit és nem térhetett nélkülük örök nyugovóra, mivel a zsidó hagyomány szerint a testet csak egyben szabad elföldelni. A bolygó zsidó Esterke és Nagy Kázmér szerelme Justyna számára a lengyel-zsidó kapcsolat jelképe a darabban. A dráma végén Justyna Esterke bolygó lelkét anyjának sírjához vezeti és ezzel, szenvedésének lezárásával talál megoldást a zsidó vándorlás örök paradoxonjának feloldására.

 

Esterke szépségét illetően a Nobel-díjas Shmuel Yitzchak Agnon:  In Hous Esterkas (1916) c. művében azt írta, hogy „Az arca olyan fehér volt, mint a hó, szeme olyan volt, mint a nap Ziv (Ijár) hónapjában... Nem volt más olyan szép, mint Ester egész Lengyelországban." Agnon azt írta, Nagy Kázmér négy feleségét felháborította a király Esterke iránti szeretete. A féltékenységükben körmeikkel karcoltak gonosz szavakat Esterke házának falára. Esterke azonban nem félt, mert mezüze őrizte a ház bejáratát, melyen keresztül lépett be a király mindahányszor arra járt.

 

Aaron Zeitlin jiddis költő Esterke c. misztériumjátékában (1932) a purimi Eszter-történetet keresztény narratívájú anti-Krisztus történetté alakította át. Zeitlin Lengyelországot a zsidók átmeneti otthonának látta és nem biztonságos letelepedésre alkalmas helynek. Esterke és Nagy Kázmér király kapcsolatán keresztül a zsidók és a nem-zsidók kapcsolatát mutatta be, melyben Jézus átka kárhoztatta a zsidókat az örök vándorlásra.

 

Khone Shmeruk, az askenázi zsidóság kultúrájának történésze nagy figyelmet fordított a téma és a publikált művek tanulmányozására, karrierje során különböző formákban, akadémiai szempontból számolt be kutatásairól.[7] Kutatásaiban Shmeruk rávilágított „Esterka” személyében arra a fajta szemszög-váltó forradalomra, amely Nagy Kázmér király a zsidók felé gyakorolt pozitív hozzáállása kiváltotta közfelháborodással indult, de az idő múlásával a lengyel értelmiségiek, a zsidó-lengyel ideális együttélésének szimbólumává vált.

Shmeruk az „Esterka”-történet fogadtatását elemezte a modern jiddis irodalomban, a művészi és társadalmi kapcsolatokban, valamint a különböző írók üzeneteiben, amelyeket az Esterke karakter felhasználásával próbáltak átadni. A kutatásai lengyel és jiddis nyelven írt művekre összpontosultak, a témához kapcsolódó a héber művekről csak érintőlegesen tett említést, a jiddis és a lengyel irodalom közti kapcsolatot jelölte ki központi témájául.

Amennyire a lengyel jiddis irodalomnak nem volt helye a lengyel irodalomban, annyira jelölte kis a zsidók helyét Lengyelországban az Esterke-legenda.

 

Az Esterke-legenda a lengyelországi köztudatban

Esterke tehát a népének nevében lobbizott, habár a zsidó törvények szerint tilos a zsidó és nem zsidó emberek közötti házassági kapcsolat, de itt, mint Eszter könyvének történetében, az egész zsidó közösség fennmaradásához tett nélkülözhetetlen cselekedetet Esterke. A hősnő magatartása önfeláldozásként értelmezett. Általában.

Azonban Lengyelországban az Esterke-legenda a jiddis és a lengyel irodalomban, népmesékben gazdagon feldolgozott történet, mely feldolgozások sokszor árulkodnak a zsidó-keresztény kapcsolatok változásairól, egymás kölcsönös érzékeléséről, a zsidó önképről. Jan Dlugosz írt először az Esterke-történetről, mely felvetés több évszázadon keresztül vádolta Esterkét azzal, hogy jogokat szerzett a zsidóknak, miközben Nagy Kázmér király felesége Hessei Adelaide volt. A kettős embertelen cselekedet: a bigámia és a zsidóknak kedvezés a király részéről az antiszemita történetmondás táptalaja. Zsidó és nem zsidó, de nem antiszemita körökben ugyanez, a lengyel nép felmentése az antiszemitizmus alól a legenda szereplőjének emberséges királyként való bemutatása által.

„A vitakérdés, hogy Esterke feleség volt-e vagy ágyas, a citált források alapján is könnyű eldönteni. Ágyas volt, mert feleség az ő származásával nem is lehetett volna, s mert a hagyományból is kiderült, hogy vele egy időben Nagy Kázmér királynak más volt a felesége, márpedig többnejű nem lehetett.”[8] Gans Dávid ugyan feleségnek nevezi Esterkét, s bár ő vitathatatlanul igazi zsidó történetíró Flavius Iosephus nyomdokain, itt e kérdésben valószínűleg Eszter könyvének hatására torzítja a hagyományt.

Esterke létezésének kérdését az írásbeli dokumentumok megerősíthetik, vagy eltűnnek az emlékezetből. Utóbbiról a lengyel köztudatban koránt sincs szó. Nagy Kázmér király, a lengyel Ahasvérus és Esterke, a cseles zsidó nő cselekedetei a köz emlékezetében élnek és a zsidók egykori átmeneti otthonában megmaradt csekélyszámú büszke zsidó közösség azonosságtudatát gyarapítják.

.