Egri Péter

Karinthy Frigyes Ibsen-karikatúrájáról

2021.08.29.

Az így irtok ti gyűjteményes második kiadásához 1920 decemberében Karinthy előszót írt, melyben törekvéseinek műfaji jellemzését adta: " . . . a paródia, travesztia és persziflázs elnevezések, amikkel eleinte meghatározták ilynemű írásaimat, nem szabatosak. A paródia valamely meghatározott komoly mű külső' formáit alkalmazza komolytalan tárgyra, - a travesztia komolytalan formába öltözteti ugyanannak a műnek komoly tárgyát. A persziflázs egyszerűen kicsúfol mindent, hangot és tárgyat, de mindig a szóban forgó műnél marad. Ezek az én új kísérleteim, melyeknek létrejötte nyilván szükségszerűen következett a kor szellemi törekvéseiből, lényegben tágították ki ama műfajok lehetőségét, melyeknek tárgya nem közvetlenül az élet, hanem annak terméke, a kultúra és szellemi világ."

A kitágítás az irodalmi kritika irányában történt; eredménye az irodalmi karikatúra; tárgya nem egyetlen mű, hanem egy írói modor; célja a modorosság kigúnyolása s a torzkép formájában felvázolt jellemrajz.

Karinthynak igaza van, amikor azt gyanítja, hogy kísérletei — s hozzátehetjük: pompás telitalálatai — szükségszerűen jöttek létre a kor szellemi törekvéseiből. Az így irtok ti remeklései mögött magyarázó elvként a hagyományos értékrendnek a századvégen, a századfordulón s a századelőn tetten érhető megingása és az új század új értékeinek kíváncsi, gyakran szenvedélyesen szélsőséges kutatása — s kritikai latra tétele húzódik. Az új stílustörekvések egykorú és későbbi, irányjelző és máig világító, révült és rikító színskálája éppúgy ezt fejezte ki, mint az a viszonyító érzékenység, amely Proust Pastiches et Mélanges-ának finom, elegáns és ironikus darabjaiban, Joyce Ulyssesének az angol próza fejlődését stílusparódiák pazarul szellemes sorozatában érzékeltető szülőotthon-epizódjában, Shaw Shakespeare-kritikájának szatirikus teljesítményében, Mann Doktor Faustusának Leverkühn parodisztikus kompozícióit értő elemzéssel bemutató fejezeteiben, Prokofjev Klasszikus szimfóniáiknak, Britten Purcell-variációinak, Albert Herring- és Szentivánéji álom-operájának játékosan csipkelődő hangvételében, vagy Miro nem egy vásznának, Picasso Don Quijote-metszetének, Velasquez- és Courbet-átértelmezésének humoros vagy szatirikus analízisében is — más-más álláspontról, módon és mértékben — megnyilatkozik.

Karinthy irodalmi karikatúráinak fénye máig sem fakult meg. Elemzéseinek kritikai általános érvényűségét és átvilágító erejét képviselje most Ibsen-karikatúrája, mely egyrészt A vadkacsa paródiája, másrészt az irodalmi karikatúra Karinthy adta meghatározásának reprezentatív példája: benne a paródia csak a nagy ívű karikaturisztikus általánosítás dobbantó deszkája.

A vadkacsa művészi alkatát és általában az ibseni drámatípus művészi jellegét kitűnő karikatúrával és kritikusi éleslátással jellemzi Karinthy ötfelvonásos drámai torzképe, A kénguru. A karikatúra tanúságtételét nem Ibsen művének olcsó kigúnyolására hallgatjuk meg; a mű és az életmű felette áll minden kicsinyes gáncsnak, s A kénguru, mint az így irtok ti számos más darabja is, karikaturisztikus méltatás, értő elemzés és művészettipológiai értelmezés is egyben. Karinthy kortársai közül nem azok sértődtek meg, akik bekerültek az így írtok ti-ba, hanem azok akik kimaradtak belőle.....................

A teljes írás ide kattintva olvasható