RESTANCIA
független zsidó tudományos folyóirat
Ilf
- Petrov
Hogyan született Robinson
(Kak rogyilsza Robinzon?)
2022.05.24.
Ki mondta magának, hogy lakatlan? Folyton összezavar. Tiszta sor. Van egy sziget, sőt inkább félsziget. Így biztonságosabb. És ott egy csomó szórakoztató, friss, érdekes kaland történik. Szakszervezeti munka folyik, néha persze akadnak hibák. A női aktíva számos hiányosságot tár fel, mondjuk a tagsági díjak beszedése terén. A széles tömegek segítségére vannak. Meg a bűnbánó elnök. A vége felé tömeggyűlést lehet rendezni. Ez igen hatásos volna, éppen művészi tekintetben. Hát ennyi az egész.
![]() |
![]() |
A Kaland című, húsznaponként megjelenő
képes folyóirat szerkesztőségében megállapították, hogy hiány
mutatkozik olyan irodalmi művekben, amelyek le tudják bilincselni az
ifjú olvasó figyelmét.
Akadt ugyan egynémely mű, de egyik sem az igazi. Túl sok nyálas
komolyság volt bennük. Az igazat megvallva, elhomorították az ifjú
olvasó lelkét, nem pedig lebilincselték. A szerkesztő pedig éppen
lebilincselni óhajtott.
Végül elhatározták, hogy folytatásos regény rendelnek.
A szerkesztőségi futár meghívólevéllel száguldott Moldavancev íróhoz, s
Moldavancev már másnap ott trónolt a szerkesztő szobájában a
kereskedőszalonból való bőrdíványon.
– Tudja – magyarázta a szerkesztő –: érdekfeszítő, friss írásnak kell
lennie, amelyben csupa érdekes kaland van. Egyszóval szovjet Robinson
Crusoe legyen. Olyan, hogy az olvasó le se tudja tenni.
– Robinson – ez lehet – állapította meg kurtán az író.
– Csakhogy ne egyszerűen Robinson, hanem szovjet Robinson.
– Hát mi más?! Nem is hottentotta!
Az író szűkszavú volt. Mindjárt látszott, hogy a tettek embere.
A regény valóban elkészült a kitűzött határidőre. Moldavancev nem
sokban tért el a nagy eredetitől. Ha Robinson – hát legyen Robinson
Egy szovjet ifjú hajótörést szenved. A
hullámok lakatlan szigetre vetik. Egyedül van, védtelen a természet
hatalmas erőivel szemben. Mindenfelől veszély leselkedik rá: vadállatok,
liánok, a közelgő esős időszak. A tetterőtől duzzadó szovjet Robinson
azonban minden akadályon diadalmaskodik, ha mégoly leküzdhetetlennek
látszik is. És amikor három év múlva rábukkan egy szovjet expedíció,
ereje teljében találja. Legyőzte a természetet, kunyhót épített,
konyhakertek zöld gyűrűjével vette körül, házinyulakat tenyésztett,
majomfarkakból ingkabátot varrt magának, és betanított egy papagájt,
hogy reggel e szavakkal ébressze: „Figyelem! Le a takaróval, le a
takaróval! Kezdődik a reggeli torna!”
– Nagyon jó – mondta a szerkesztő –, a házinyulak pedig: egyszerűen
remek. Teljesen időszerű. Csakhogy, tudja, a mű alapgondolata nem
egészen világos.
– Az ember harca a természettel – közölte a szokásos rövidséggel Moldavancev.
– Igen, de nincs benne semmi szovjet vonás.
– Hát a papagáj? Hiszen a rádiót helyettesíti. Kísérleti adó.
– A papagáj jó. És a konyhakertek gyűrűje is. De nem érződik a szovjet
társadalom. Hol van például a helyi szakszervezeti bizottság? A
szakszervezet irányító szerepe?
Moldavancevet hirtelen izgalom fogta el. Mihelyt megérezte, hogy
regényét esetleg nem fogadják el, szófukarsága egy szempillantás alatt
eltűnt. Ékesszóló lett.
– Honnan vegyem a szakszervezeti bizottságot? Hiszen a sziget lakatlan?!
– Igen, tökéletesen igaz, lakatlan. Helyi szakszervezeti bizottságnak
azonban lennie kell. Én nem vagyok a szó művésze, de az ön helyében
beiktatnám. Mint szovjet elemet.
– De hiszen a regény egész témája arra épül, hogy a sziget lakat…
Moldavancev
ekkor véletlenül a szerkesztő szemébe nézett, és torkára forrt a szó. A
szerkesztő szeme olyan tavaszi színű volt, annyi márciusi üresség és
kékség áradt belőle – hogy rászánta magát a megalkuvásra.
– Csakugyan igaza van – mondta az író, és felemelte az ujját. –
Természetesen. Hogy is nem jöttem rá mindjárt? Ketten menekülnek meg a
hajótörésből: a mi Robinsonunk és a helyi szakszervezeti bizottság
elnöke.
– És még két függetlenített funkcionárius – mondta hidegen a szerkesztő.
– Jaj! – nyögött fel Moldavancev
– Semmi jaj. Két függetlenített funkcionárius, no meg egy női aktíva, aki a tagdíjat szedi be.
– Ugyan minek még az is? Kitől fogja beszedni a tagdíjat?
– Hát Robinsontól.
– Robinsontól beszedheti a tagdíjat az elnök. Nem esik le a koronája.
– Ebben aztán téved, Moldavancev elvtárs. Ez teljességgel
megengedhetetlen. A helyi bizottság elnöke nem aprózhatja el magát, nem
futkoshat tagsági díjak után. Mi küzdünk ez ellen. Neki fontos irányító
munkával kell foglalkoznia.
– Hát jöjjön a díjbeszedőnő – adta be a derekát Moldavancev. – Még jó
is. Férjhez megy az elnökhöz vagy éppenséggel Robinsonhoz. Így mégis
mulatságosabb olvasmány lesz.
– Nem érdemes. Ne alacsonyodjék le a ponyvához, a beteges erotikához.
Az a lány csak szedegesse a tagsági díjakat, és őrizze a
páncélszekrényben.
Moldavancev fészkelődni kezdett a díványon.
– Már megbocsásson: páncélszekrény nem lehet egy lakatlan szigeten!
A szerkesztő gondolkodóba esett.
– Várjon csak, várjon – mondta –: van ott az első fejezetben egy kitűnő
rész. Robinsonon és a helyi szakszervezeti bizottság tagjain kívül a
hullám még különféle tárgyakat is partra vet…
– Fejszét, karabélyt, iránytűt, egy hordó rumot és egy üveg gyógyszert skorbut ellen – sorolta diadalmasan az író.
– A rumot húzza ki – csapott le a szerkesztő –, meg aztán, miféle
skorbut elleni szerről van szó? Kinek kell ez? Inkább legen egy üveg
tinta! Meg okvetlenül páncélszekrény!
– Mit lovagol ezen a páncélszekrényen? A tagdíjakat egy baobabfa odvában is kitűnően lehet őrizni. Ki lopná el?
– Hogyhogy ki? Hát Robinson? Hát a helyi szakszervezeti bizottság
elnöke? Hát a függetlenített funkcionáriusok? Hát a szövetkezeti
ellenőrző bizottság?
– Csak nem menekült meg az is? – kérdezte a megszeppent Moldavancev.
– De meg ám.
Csend támadt.
– Talán még konferenciaasztalt is partra vetett az a hullám?! – kérdezte kajánul a szerző.
– Ok-vet-le-nül! Hiszen normális munkakörülményeket kell teremteni az
embereknek. No meg vizesüveget, csengőt, terítőt. Bármilyen terítőt
kivethet a hullám: lehet vörös, lehet zöld. Nem korlátozom a művészi
ihletet. De az elsőrendű feladat, barátocskám: a tömegek ábrázolása. A
dolgozók legszélesebb rétegeié.
– A hullám nem vethet ki tömeget – makacskodott Moldavancev. – Ez
ellentétben áll a témával. Képzelje csak el! A hullám egyszerre több
ezer embert vet a partra! Meg lehet pukkadni a röhögéstől!
– Jó, hogy mondta – fűzte közbe a szerkesztő –: egy kevés egészséges, friss, életvidám nevetés sohasem árt.
– Nem! A hullám ezt nem tudja megtenni.
– Miért a hullám? – ámult el hirtelen a szerkesztő.
– Hát másként hogyan kerülne a szigetre az a tömeg? Hiszen a sziget lakatlan?!
– Ki mondta magának, hogy lakatlan? Folyton összezavar. Tiszta sor. Van
egy sziget, sőt inkább félsziget. Így biztonságosabb. És ott egy csomó
szórakoztató, friss, érdekes kaland történik. Szakszervezeti munka
folyik, néha persze akadnak hibák. A női aktíva számos hiányosságot tár
fel, mondjuk a tagsági díjak beszedése terén. A széles tömegek
segítségére vannak. Meg a bűnbánó elnök. A vége felé tömeggyűlést lehet
rendezni. Ez igen hatásos volna, éppen művészi tekintetben. Hát ennyi az
egész.
– És Robinson? – rebegte Moldavancev.
– Hja, igen. Jó hogy eszembe juttatja. Ez a Robinson zavar. Dobja ki egészen. Semmivel sem igazolható, suta, nyim-nyám alak.
– Most már minden értek – jelentette ki síri hangon Moldavancev –: holnap kész lesz.
– Nos minden jót. Alkosson. Igaz is: ott a regény elején hajótörés
történik. Tudja mit: nem kell hajótörés. Hadd legen hajótörés nélkül.
Így érdekfeszítőbb. Helyes? Nos rendben van. Sok szerencsét!
Amikor a szerkesztő magára maradt, vidáman felnevetett:
– Végre-valahára lesz egy igazi kalandregény, amely ízig-vérig művészi alkotás!
(1933)
Fordította: Gellért György
A karikatúrák forrása: http://www.cartoonstock.com/directory/c/crusoe.asp
FEL