A REPÜLŐ
 

Az arzenálokat sohase bántja,
de pompásan lő a gyerekszobákra.
Ha egyenesen a gyerekre lő,
tán az ágyút is eltrafálja ő.
 

ISTEN NEVÉBEN
 

Ha számlákat irkálnak és ha győznek,
az égre esd föl mindegyik.
A háborút és az üzleti könyvet
Isten nevében vezetik.

 

EGY STRATÉGÁNAK
 

A hírre bármilyen kaland jó,
keresd akármilyen alakban.
Mert oly sok-sok ember halandó,
majd te leszel még halhatatlan.
 

ALKALMASOK ÉS ALKALMATLANOK
 

Az emberiség fája furcsa fa,
kertészei úgy rendelik keményen,
hogy megfordítva éljen
és erre legbüszkébb a fa maga:
zöld levele lehull a sárba
és megmarad a sárga.
 

A NAPI JELENTÉS
 

Vajjon hogy estek el, milyen csatán?
Rohamra ment ez és nem volt szerencsés?
Azt a pergőtűz lekaszálta tán?
Mit mond az aznapi jelentés?
"Ma nincs jelenteni való."
 

AZ ISTENEK SZEREPCSERÉJE
 

A régi istenek nyugton ma sem maradnak,
nincs vége-hossza a pereskedésnek:
Újabban Merkur istene a hadnak
a marcona Mars a kereskedésnek.

 

A HŐSI HALÁLRÓL
 

Kimenni a csatamezőre
és a vérnek csorogni kell.
Csak az a kínlódás előtte:
halálért is ácsorogni kell.

 

ÖREG TANÁROMHOZ

Henricus Stephanus Sedlmayer
 

Karl Kraus
 

Úgy láttalak, mint ifjukoromba, rég,
fehér fejeddel, fürge tekinteted
egy hangzót keresett a légben,
mit hebehurgya diák elvesztett.

Ekkor kihívsz egy más nebulót hamar
s mikor az ümmög, ő se találja meg,
méltatlankodva szólsz reája
durvaszivű, ki ilyet se fog fel.

Szelíd s kemény volt leckeidőn szived,
mindig szeretted a tanulóidat,
de náluk is jobban szeretted
árva szavak szomorú betűjét.

Latin és német: erre tanítottál,
de a latinból tudtam a németet,
mily német volt, mikor tevéled
kedves Ovidiusod tanultam.

Mert hajh, a német, arra nem állt fejem.
Nem volt elég szóm s nem sikerült sehogy,
hogy a tavaszt, mit még csak éltem,
több lapon át ecsetelni kellett.
 

Ovidius se tudna bizony ilyet,
még Goethe sem, egy óra kevés idő -
mint tudná a kis gimnazista,
hogyha szegényke nem ujságíró?
 

Érezted ezt, te, drága professzorom,
lágyan kimélted árva diákodat
s németből sose buktatál meg,
mert a latinba jelesre álltam.
 

Így mentem át én, majd törekedtem is,
hisz éreztem, hogy sokkal adós vagyok,
s a német dolgozattal egykor
még örömet szerezek tenéked.
 

Ha nyolc s kilenc közt németül úgy tudok,
miként latinul tíz s tizenegy között,
horáci versben ezt az ódát
el se tudom sohasem dalolni.
 

Vedd hát e versem, mint diligentiát.
Arcod szelíd a képzeletem ködén,
a képed, a szavad enyém még,
mintha ma is közeledben ülnék.
 

Most újra itt vagy, férfiasan-finom
kezed simítja homlokodat, busan,
tán ápolsz épp egy nagybeteg szót -
szent hivatás e silány világban.
 

Fejed lecsüng már, ámde magasra tör
a szellemed még, láttalak a minap
az iskolánk felé s úgy érzem,
hogy te vezetsz ma is iskolába.
 

Hová tekint, mondd, elboruló szemed?
Ez elveszett kort nyelvre tanítod-e?
Még mostan is? Kövesd a példám
és a jelennek is adj szekundát!