Staller Tamás ^z'cl

Kérdések a zsidó genealógiáról

2020.07.04.

"Lumpiest de sangria" spaniel "vértisztaság", ezekkel a szavakkal vezette be Kasztíliai Katolikus Izabella (1451-1504) azt a törvényt még az ezernégyszáz hetvenes évek végén, amellyel Spanyol-föld színtiszta katolikusságát szándékozott biztosítani. A judaizmus és az iszlám spanyolországi követői ‑ a zsidók és a mórok ‑ még megkapták azt a lehetőséget, hogy választhattak: vagy kitérnek születési vallásukból vagy ‑ tíz évvel később ‑ el kell hagyniok Spanyolországot. Az 1491. évi kiűzetése a móroknak nem okozott különösebb fejtörést a "los Reyes Católicos" (katolikus királyok-)-nak. A "moriscos" - a mórok - ugyanis nem voltak "emberi lények", mert nem Róma oicumené-jébe tartoztak. Ellentétben a zsidókkal, akiket az úgynevezett "Alhambra Dekrétummal" vagy más néven a "Kiűzetési Ediktummal" ‑ amit 1492. március 31-én hozott a két katolikus uralkodó: II. Aragóniai Ferdinánd és Spanyol Izabella ‑ már nem fölkínálta a zsidóknak a lehetőséget a választásra, hanem, megparancsolta! Egész egyszerűen azért, mert a "conversos"-ok "marranos"-okká - "áttértekből" "disznókká" változtak az idők folyamán. A mórok nem lettek "conversos-ok", ha áttértek is. Pedig, az iszlámból katolikussá lettek nem gyakorolták titokban ősi hitüket. Mint a zsidók, akiket ‑ lévén a "Názáreti népe" ‑ ha nem is fogadták el a hajdan fölkínált "keresztséget" (amivel "leróhatták" volna "deicidium"-ukat) mégis ‑ megkülönböztettek a móroktól némi-nemű pozitív diszkriminációval. Például azzal, hogy földet és ingatlant vásárolhattak.

Az első kérdés tehát számunkra az, hogy miért voltak a conversos-ok eleve gyanúsak a katolikus uralkodók számára? Hovatovább, miért tekintettek Európában a középkor végéig az áttért zsidókra úgy, mint akik nem őszintén vették magukhoz a keresztény szentségeket, vagy úgy ‑ ahogy például a kora újkortól a lutheránusok ‑ hogy privát érdekeik diktálták vallás-változtatásukat?

A matrilinearitás és a patrilinearitás fogalmait az első egyistenhívő vallás ‑ a judaizmus ‑ erősítette föl. A legkevésbé sem véletlenül. Aki ismeri a zsidók történetét, tudja, hogy ez a történet ‑ a voltaképpeni első "történelem" azaz egy nép "nemzet-története". A kifejezést a tartalommal együtt Hegeltől kölcsönöztük. A zsidók történetében ugyanis az implicit események leszármazási szempontból kapnak értelmet. És ‑ folytathatnánk ‑ ez a sajátos értelemadás mindaddig tart, amíg a zsidók léteznek. Vagyis, már igen korán pontos utasításokat találunk a "Könyvekben" a leszármazásra. Ami tehát azért vált szükségessé, mert ‑ a monoteizmus egyfajta történetszociológiai elgondolhatóságában - a néphez tartozás az Egyetlen Istenhez tartozás identitását kellett, hogy jelentse. (Ugyanezzel a logikával találkozunk a másik két "származtatott" monoteizmusban is.) A Babilóniai Fogság idején - az i.e. hatszázra - már többé-kevésbé léteztek a Tóra tekercsek, amelyek kompletté úgy kétszáz évvel később - az i.e. negyedik századra - váltak. A Torah Shebichtav (תורה שבכתב ) az írott Tóra például a Deuteronomium hetedik fejezete hármas és négyes bekezdésében - a Hertz szerkesztette "Mózes Öt Könyve és a Háftárák" kommentárjai szerint - a zsidónak született kötelességeként írja elő, hogy az életét zsidóként élje meg, és ehhez zsidó anyától kell születnie. A Torah Shebe'al Peh (תורה שבעל פה ) azaz a beszélt vagy beszéd által áthagyományozott Tóra (amihez a rabbinikus judaizmus hozzá szokta rendelni a Talmudot (תַּלְמוּד) és a Midrasht (מדרש)) is az anyát tekinti a zsidó származás kritériumának. A Talmud Misna részében (a szövegkorpusz i.sz. 200-ra készül el) egy teljes rendelet - a Nashim ( נשים) "nők" vagy "asszonyok" ‑ tárgyalja a nőktől való leszármazást. A Misna - Kiddushin 3:12 - "ger tzedek"-nek (törvényes áttért) nevezi azt, aki "zsidó anya gyermeke vagy betért". (Mindehhez még hozzájárul, hogy az ortodoxok az anyajogot a Sinai’ törvényadáshoz kötik, amíg a judaizmus modern irányzatai a kialakulását sokkal inkább a zsidók Róma alatti fennhatóságához, úgy Ezra (i.e. 4. szd.) és a Második Templom lerombolása (i.sz. 1. szd.), vagy éppen a Bar Kohba lázadás (i.sz. 2. szd.) közti időszakra teszik.) Alexandriai Philonnál viszont azt olvashatjuk, hogy "a zsidó és a nem-zsidó szülők közös gyermeke: ‘NOTHOS’" ‑ azaz "fattyú". És a karaita judaizmus, amely a Tanach-ra mint szövegkánonra hagyatkozik, kizárólag az apajogot ismeri el. Nagyon valószínű, hogy a keresztények apajog-determinációját - vallásjogi vonalon legalábbis ‑ a zsidó-keresztények karaita-jellegű szimpátiái "ihlették".

Hovatovább, Spanyolföld királyai ‑ a katolicizmus felől szemlélve a zsidók kényszeráttérését követő különös viselkedésüket - tehát joggal gyanakodtak a zsidók áttérési szándékának őszinteségére. A szokatlanul, a már-már hallatlanul erősnek tűnő befelé élés, a környezet számára idegenszerű titokzatosság vagy legalábbis a közösség belvilágának a külső környezet számára mintha szándékos ködösítése, egy - a keresztény középkori Európában félelmet kiváltó - common senset váltott ki. Ahol ugyanis ennyire erősek, sőt a vallási törvények szintjére emeltek a családi kapcsolatok, ahol a szűken vett - apa, anya, gyermekek - család szinte közvetlenül benne lüktet a nagycsaládban, ami a voltaképpeni közösséggel azonos (ami mindig a galuti közösség), ott előáll az európai zsidókat kísérő vallásantropológiai recepció: az anti-judaizmus és az antiszemitizmus. Miközben semmi másról nincs szó, mint a zsidók néppé válásának azaz: közösség-szerveződésének szakrális történetét és hatszáztizenhárom - kinyilatkoztatott ‑ micvébe ágyazott törvénytárát elbeszélő Szentírás ‑ történetszociológiai és történeti antropológiai tovább örökítéséről.

A zsidók genealógiai érzékenysége visszavezethető a spanyolországi eseményeknél jóval korábbra. És egész egyszerűen azzal függ össze, hogy a judaizmusban a "leszármazás" a vallási közösséghez tartozás indukciója. Ha tehát azt kérdezzük, hogy "Ki a zsidó?" vagy azt, hogy "Mikor született az első zsidó?" vagy azt, hogy "Meddig marad fönn a zsidóság? - nem pusztán a szavakkal játszunk. Ennek a - hevenyészett számítások szerint is - háromezernyolcszázéves vallásban gyökerező kultúrának a "beleszületettjei" pontosan azokat a kérdéseket teszik föl létezésük kezdeteitől, amelyeket az akkortájt induló népek tagjai is megkérdeztek és megkérdeznek. Fönnállásuk tartama alatt. A zsidók azért a leszármazás-specifikus identitás par excellence paradigmája, mert - vallási szempontból ‑ a Jóisten megtartotta őket választottságukért cserébe. Történetszociológiai szempontból pedig (ami ugyebár a vallásitól csak szubjektíve különbözik) azért, mert a zsidók (determinált vagy indeterminált ‑ egyre megy) sorsukból adódóan újra meg újra és bárhol, ahová vetődtek, fel kellett, hogy tegyék ezeket a kérdéseket. Generációról generációra, alkalmasint - például az összesűrűsödött huszadik században - egyetlen generáción belül is. Azután természetesen ezekre a kérdésföltevéseikre is megérkeztek a kizárólag nekik szóló gyanúsítgatások. A zsidók névváltoztatásai, pontosabban héber neveik keresztényekre cserélése hiába volt ‑ ha ideiglenesen bár, de ‑ letelepítésük záloga, a vád egyértelmű volt: a befogadó nép között elrejtőzés szándéka.

Mária Terézia és II. József rendeletei a zsidó nevű személyek német vezetéknevekre változtatásával a német nyelvű kulturális szupremáciát kívánták egyértelművé tenni. A אַשְׁכֲּנָז יְהוּדֵי, Y'hudey Ashkenaz (az askenázim vagy askenáz azaz "német ajkú" zsidóság - az 1 Mózes 10-ben ("A nemzetek eredetében") Jáfet elsőszülött fiának Gómernek gyermekeként megjelenő "Askenáz" nevéből jön. A zsidó eredet-affinitást kutatva számunkra ebben az elnevezésben az a föltűnő, hogy a kelet-európai zsidók hosszú vándorlásainak útvonalát visszafelé követhetjük egészen az örményországi Ararát mellett egykor elterülő királyságig. A zsidó migrációkat kutató irodalom persze vonzza a mítoszokat. Mégis, a ma "német" zsidókként számon tartottak fölmenői bizonyíthatóan megjárhatták "Kazária" sztyeppéit, legalábbis a középkori zsidó filozófus Juda Halévi szerint, bár ugyanezt állítja könyvében ‑ a "The Thirtheen Tribe"-ban - Kösztler Artúr is. Miközben az izraeli szociológus Daniel J. Elazar azt írja, hogy az askenázi zsidók a tizenegyedik században a világ zsidó populációjának alig három százalékát tették ki, és ez a szám csak 1931-re nőtt kilencvenkét százalékra.

A pre-biblikus időktől a modernitásig az onomasztika kutatója a zsidók történelmének nem csak egy sajátos vonulatát detektálhatja. A zsidók "nevekhez" kapcsolták egyéni és közösségi jó-sorsukat, félelmeiket és vágyaikat, és nem utolsósorban elvesztett közösségükhöz (egyéni életük zálogához) visszatalálásuknak ‑ sok esetben ‑ az egyetlen reális lehetőségét. A zsidó személynevek változásai a zsidó migrációs "map"-eket adják ki... A zsidók héber neveinek említett tizennyolcadik századtól tartó germanizálása mellett, jellemzőek például a "Mizrahim" arab nevűvé változ(tat)ott zsidói: Ábrahámból Ibrahim, Dávidból Daud, Móséből Mussa, vagy Slomóból Salman. Az Adot HaMizrach (עֲדוֹת-הַמִּזְרָח)  ahogy az arab országokban héberül beszélő zsidó közösségeket nevezik, eredendően arab neveket is adoptált: pl. a Sabah, ami "reggelt" jelent arabul, a Salem, ami "békést" jelent az arabban, - ilyen néven zsidók is élnek ezekben a közösségekben. Tipikus arab-zsidó név az "Abdallah" és az "Abd-al-Walid" amelyekben az "abd" "szolgát" jelent. Igen erős történeti képzettársításokra adva lehetőséget a zsidóságot kutató számára...

A zsidó nevek "re-hebraizálásának" fénykorát a modern zsidó állam 1948-as létrejötte jelentette. Golda Meir-t גּוֹלְדָּה מֵאִיר  Golda Meyersonnak hívták, ám Golda Mabovics-ként (Голда Мабович) látta meg a napvilágot (ő volt akire miniszterelnökként azt mondták Erecben: "...az egyetlen férfi a kormányban...").

Az első egyistenhit, a judaizmus volt az első világvallás. Világvallás a belőle kifakadt kereszténység - ugyanúgy. Az iszlám pedig ‑ a legfiatalabb "világhitként" ‑ árulja el leginkább a három monoteista vallás közül a világvallásba, ergo világ-családba születettek sajátságos ‑ és különösen erős ‑ szociális vagy közösségi affinitását. A monoteizmusoknak föltűnően erős transzcendencia-emóciójuk van. Ebbe injektálódik egyfajta univerzálissá tágult családba tartozási kényszer. A monoteista vallások hívői hisznek az egyetemes Istenben éppen úgy, ahogy az egyetemes emberiségben. A monoteizmusok univerzális hitek, és abban különböződnek hasonló ‑ pl. keleti ‑ vallásoktól, hogy bennük az isteni és az emberi - integratívak azaz egyetemes jelleggel funkcionálnak. A keresztények szerint az "ecce homo"-ban a καθολικός (katholikós) vagyis az "univerzális" fejeződik ki. Ezt a teológiai-filozófiai egyértelműséget azonban már az első keresztények "átteszik" a gyakorlatba. És a keresztények is, akárcsak ‑ II János Pál szavaival ‑ az "idősebb testvéreik, a zsidók" egymást keresik a világban. Ez az éthosz az utóbbi másfél ezeréves történelem során sokszor militáns jelleggel ugyan, de megjelenik a mohamedánoknál is.

Ha most már a három egyistenhívő vallásnak ezt a generikus jellegzetességét etimológiailag és egyúttal episztemológiailag ‑ de persze szociolingvisztikai céllal ‑ akarjuk bizonyítani, akkor erre talán a "béke" szó a leginkább kézenfekvő. A magyarban ez a kifejezés csak erős "elméleti" használatban jelenti a "közösséget", "egyetemes közösséget", vagy "világközösséget", netán politikai értelemben: "birodalmat" (pl. "pax americana"). A "trikonzonantális" a sémi héberben és arabban a három mássalhangzóból álló szavakra vonatkozik. Ilyen a béke kifejezés, mind az arabban: "salām" (سَلاَم) mind a héberben: sálom (שָׁלוֹם). A Shin-Lamedh-Mem héber betűk "gimatrikus" ("gemátriai / (gör.) geometriai") ‑ számértéke ‑ még Giovanni Pico della Mirandola, a Quattrocento hermetikus filozófusa szerint is ‑ "370". Ami a számok helyi értékeinek összeadásával egyenlő ‑ 10-el. És ez a kapott szám valójában az Egyetlenegyet és az Univerzumot szimbolizálja. Persze a zsidó Kabbalának nem a tradicionális, hanem misztikus értelmében. Akárcsak a zsidók tíz fölnőtt férfiből álló "minjen"-je, ami nélkül nem kezdődhet ima a zsinagógában...

De folytassuk ezt a misztikus nyelvfilozófiai játékot a három egyistenhívő vallás "béke" szavával, és lapozzunk bele a keresztények Újszövetségébe. A János 20:19 - ben ezt olvassuk Károli Gáspár fordításában: "Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljőve Jézus és megálla a középen, és mondta nékik: Békesség néktek!"Minthogy a Názáreti hétköznap használt nyelve az "arámi" vagy arameus volt és ebben a שלמא slómó jelentette a "békét", ami a שלום salóm héber szóból jön - továbbá a görög nyelvű Újszövetségben az eirēnē jelenti a "békét" - amit viszont a Jézus idejében a Szentföldön használt asszír vagy - később - kelet-török üdvözlésből, a "Shlama 'loukh"-ból ("Békesség néktek!") kellett visszafordítani.

 

Ha a judaizmusnak, a kereszténységnek és az iszlámnak van közös "gyöke" - és szófejtésünk mindössze ennek bizonyosságára irányult! - akkor az legalábbis ennyi: Az Egyetlen Istenbe vetett hit nem lehet meg csakis "az emberiség nagy családjába vetett hittel" együtt..

 

Irodalom

Barnavi, Eli

2003    A Historical Atlas of the Jewish People. Schocken. New York.

Cassirer, Ernst – Kristeller, Paul Oskar – Randall, John Herman Jr.

1948    The Renaissance Philosophy of Man. The University of Chicago Press. Chicago

Cross, Frank Leslie (szerk.)

2005    The Oxford Dictionary of the Christian Church. Oxford University Press. New York

Ehrlich, Avrum M. (szerk.)

2009    Encyclopedia of the Jewish Diaspora: Origins, Experiences, and Culture. ABC – CLIO, LLC. Santa Barbara.

Elazar, Daniel J.

1989    People and Polity: The Organizational Dynamics of World Jewry. Wayne State University Press. Detroit.

Elazar Daniel J. ‑ Cohen Stuart A.

1997    Adat Bnei Israel. The Jewish Polity: Jewish Political Organization from Biblical Times to the Present. Rubin Mass and JCPA. Jerusalem

Littman, Gisèle (Bat Ye’or)

1985    The Dhimmi. Fairleigh Dickinson University Press. Rutherford

Potok, Chaim:

1990    Wanderings: History of the Jews. Fawcett Books. New York.

Sachar, Abram Leon

1982    History of the Jews. Random House. New York.

Skyte, Thea – Schoenberg, Randol.

2001    A Guide to Jewish Genealogy in Germany and Austria. The Jewish Genealogical Society of Great Britain. Hertfordshire:

Wenzerul, Rosemary

2002    Genealogical Resources Within the Jewish Home and Family. FFHS (Publications) Limited. England.

 

 

The Jews’ genalogical sensitivity simply stems from the fact that in Judaism genealogy is the induction of belonging to the religious Jewish community. Thus if we ask ’Who is a Jew?’ or ’When was the first Jew born,’ or ’How long is Judaism going to exist?’ we are not merely playing with words. Members born into this culture rooting in religion have been asking these questions since the beginning of their existence. The reason why the Jews are the pradigm of genalogy-specific identity, because, from a religious perspective, God preserved them in exchange for their chosenness.